2017. január 24., kedd

A rendezetlen adósságok megrövidítik az életet. (Charles Augustin de Sainte-Beuve)


Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el; a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik a társ hűtlenségének lehetőségén; a szabadságot, amely nem fél kimondani a maga ellenvéleményét; az egybetartozás érzését, amely nagylelkűen tud adni és örömmel elfogadni; végül az érdekek kizárását, mely nem kíván mást a barátnak, mint annak előbbre jutását…


„Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«” (Jn 20,18)
Voltál-e már szemtanúja valamilyen történésnek? Meséltél-e már valamiről meggyőződéssel másoknak, amit csak te tapasztaltál? Hittek neked? Vajon a magdalai Mária szavai mennyire hatottak az őt hallgatókra? Biztosan volt, akit megérintett a hír: „Láttam az Urat!” A hír hallatán ezek maguk is keresni kezdték Jézust, és megváltozott az életük. De olyan is akadt szép számmal, akit mindez hidegen hagyott, aki ment a dolgára, mintha mi sem történt volna. Testvérem, láttad az Urat? Hallottad, ahogy megszólít téged? Követed őt naponta? Ha eddig csak ímmel-ámmal és hébe-hóba, akkor itt az ideje, kezdd el ma! Még nem késő! (Bogdányi Mária)


Ez élet aranyló porszemcséit akárhogy szorongatjuk, mind kevesebb lesz belőle, és eljön az a pillanat, amikor az utolsó aranyszemcse is, az utolsó nap is, az életünk a tenyerünkből elsodródik. Én mindig azt mondom, az ember arra született, hogy odaadja ezeket az értékeket valamiért, egy nagyobb értékért.
Böjte Csaba


Ha mindenki megtanulna másokkal törődni, más lenne a világ.
Ingmar Bergman


Ha szerinted mindig más a hibás, akkor sohasem lesz békességed.


Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé. (Ecsedi Aladár)


Isten teljességével csak úgy tudsz megtelni, ha szívedet minden teremtett dologtól megüresíted.


JÉZUS ÉLETEM, ERŐM, BÉKÉM
Jézus életem, erőm, békém,
Jézus társam, örömöm.
Benned bízom, Te vagy az Úr.
Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.
Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.


Két jó barát együtt vándorolt: Pista és János. Egy kíváncsi varázsló, aki szerette próbára tenni az embereket, tanulmányozni miként viselkednek bajban, szerencsében, felfigyelt rájuk. Láthatatlanul követte őket.
Éhes, szomjas lett a két barát. Csodálkoztak erősen: hová lett tarisznyáikból az enni-innivaló? Mit sem tudtak ugyanis a varázslóról. Mentek tovább és almafát pillantottak meg. A fán egyetlen kicsike almát tornáztatott csak a szelecske. Olyan kicsi, falatnyi volt az alma, hogy megfelezniük nem lett volna értelme. Elhatározták: kisorsolják melyiküké legyen. Pista már körmölte is a betűket egy papírszeletkére. János úgy látta: barátja elgyötörtebb, mint ő. Jobban rászorul a gyümölcsre. Így hát saját neve helyett Pistáét írta fel a másik papírdarabkára.
János kalapjából Pista húzta ki a nyertes nevét: a sajátját. No de, – nézett a papirosra – milyen furcsa dolog! Az ő neve áll rajta, de ez nem az ő írása. Nagylelkű ez a János! Nem szólt semmit, de az almácskát nem ette meg: zsebrevágta. János csak nézett, dehát, gondolta, nyereményével azt csinál barátja, amit akar. Megeheti később is.
Alig-alig értek tovább az úton és máris gyönyörűen kihímzett erszényt találtak a földön. Csókolódzó galambpár volt rajta. No ilyesforma jelenetet gyakran látni faliszőnyegen, asztalterítőn, meg más tárgyakon, de ezek a galambok oly művészi kézre vallottak, hogy a két legény elámult. Mindegyiküknek nagyon tetszett, de Pistának különösen. Kinyitották az erszényt: pénz nem volt benne, még egy kis vereske rézfillérecske sem, csak egy írás, nyírfakéreg darabkára karcoltan: “Ha ez erszényt megtalálod, tedd csak zsebre, nem kell várnod! Belőle pénzt ki nem veszel, csak ha előbb beleteszel!” Ketten találták, hát megint sorsolás mellett döntöttek, hiszen nem felezhetik el az erszényt! Ezúttal Pista János nevét írta a papírszeletkére, így viszonozta barátja előbbi nagylelkűségét, János viszont, mert látta, hogy Pistának mennyire tetszik az erszény, most is Pistáét. Ezúttal azonban Pista kalapjából János húzta ki a nyertes nevét, s meglepetésére: a magáét! Elnevette magát: – Visszaadtad a kölcsönt! Tudod mit: bár én nyertem, legyen tiéd a talált erszény! Neked adom. Pista szabadkozott: – Azt már nem! Mit adhatnék ezért az értékes dologért viszonzásul?! Csak azt a kis sárga almácskát a zsebemből! Az nem volna méltó viszonzás! Így nem fogadhatom el. Belenyúlt a zsebébe, hogy bizonyságképpen felmutassa a kis almát, de legnagyobb meglepetésére jókora, tündöklő aranyalmát húzott elő. Mi a csuda, miféle varázslat ez?! János felé nyújtotta az almát, de most meg az makacskodott, hogy az aranyalma páratlan kincs, sokkal többet ér az erszénynél, nem foszthatja meg tőle Pistát.
Hirtelen nagy, vastagcsőrű madár szállt el felettük: egy holló. Ám milyen különös holló! Károgott, de emberbeszéddel, no és nem búsan, hanem vígan: – Te az almát add Klárikának, te meg az erszényt Évikének! A nagy meglepetéstől mindkét legény kalapja lerepült a földre. Egymásranéztek legények, kalapok: hej, rókamáj, varjúháj, túl sok itt a csuda már!
No a továbbiakban már nem történt különösebb csoda. Hamarosan takaros házikót pillantott meg a két legény. Ilyen van másutt is. Volt a házon ajtó, ablak kettő is, teteje fölé gólyafészkes kémény magasodott. No ez sem volt megbámulnivaló, mert a gólya nem volt ott, a tónál békászgatott. Az viszont már nagyonis szemnek tetsző dolognak bizonyult, hogy az egyik ablakon is gyönyörű leány nézegetett kifelé, a másikon is hasonló leányszépség. A legények beszédbe elegyedtek a lányokkal. A két leány testvér volt, egyiket Klárikának, a másikat Évikének hívták. Tetszett Klárikának Pista, nagyonis. Pistának is Klárika. Évikére pedig János vetett udvarló pillantásokat, amit Évike ígéretesen kedves-tréfás szavakkal viszonzott. Hamarosan bent ült a két legény a házban, terített asztalnál. Az aranyalmát Pista Klárikának ajándékozta, János pedig az erszényt Évikének. Egyik sem került az ajándékozó legénytől messze, merthogy kettős lakodalommal, boldogsággal végződött a dolog.
Elégedett volt a varázsló is: nem csalódott a két legényben, akiknek barátsága igazi barátságnak bizonyult.


„Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!” (Neh 8,10b)
„Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj, ha tiéd Isten, tiéd már minden!” – énekeljük a szép taizéi énekben, és valóban bízhatunk ígéreteiben: Isten erőt ad minden helyzetben, ha kérjük tőle. Az Úr előtt való öröm csodálatos ajándéka Istennek, merjük elfogadni és komolyan venni! Merjük a most kezdődő új esztendőben is az Istenben bizakodó, örömös életformát választani! Nem lesz mindig könnyű, de nem egyedül kell végigjárnunk az utat. (Bogdányi Mária)


Nincs fehér és fekete, minden relatív, az egyetlen kérdés, hogy képes vagy-e a sötétebb dolgokat is világosabbnak látni…


„Pál írja: Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)
Ez nem valamiféle egységmozgalom vagy emberi egyenlősdi. Ez a keresztény élet nagy ajándéka. Bár sokszínűek vagyunk, bár egyikünk sem ugyanolyan, mint a másik, mégis összetartozunk, egybetartozunk, mert Krisztusban hiszünk, Krisztusból élünk, Krisztus az Urunk. Benne megszűnnek az elválasztó falak, megszűnhetnek a szakadékok. Nem az érdekek és nem a közös érdeklődés köt össze, nem a hasonlóság hoz közel, és nem az ellentét vonz, hanem Krisztus közelsége, jelenléte, áldása tesz eggyé. (Dr. Hafenscher Károly [ifj])


Valahányszor nehézre fordul életem, az sohasem jogcím arra, hogy ellanyhuljon a hitem, hanem ellenkezőleg, isteni kihívás, hogy erősebb bizalommal higgyek. (Viktor János)