2017. január 15., vasárnap

A bontás mindig könnyebb, mint az építés.


Aki nagy keresztet kap és azt szeretettel próbálja elfogadni, nagy eséllyel fog üdvözülni.


Aki szeret, elenged és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének a legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása önzés, legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.


Az élet mindig kegyelem. Amíg élünk, a kegyelem birodalmában vagyunk, a halál az ítélet birodalma.


Az élet ünnepi istentisztelet, az áhítatnak és hálaadásnak a műve.


Az engedelmeskedni szó csak jelen időben létezik.
(Spurgeon)


Az igazi szeretet sohasem fél attól, hogy túl sokat talál adni.


„Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.” (Jak 1,26)
Sokat és sokfélét beszélünk. Nyelvünk édesen és éles késként döfve is tud szólni, gyógyítva vagy épp sebezve házastársat, gyermeket, szülőt, munkatársat, szomszédot, ismeretlent. Igen fontos testrészünk a nyelv, figyeljünk rá, és ne hagyjuk, hogy tevékenysége „kikerüljön irányításunk alól”! Imádkozzunk bölcs, építő beszédért! (Bogdányi Mária)


Isten ellenségének tekint, míg nem leszünk barátai. (Spurgeon)


„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)
Közel van minden és mindenki. A technika legyőzött minden távolságot: van repülőgép, van mobiltelefon, internet. Közel lenni jó, korunk embere mégis magányos. Mert igazi otthonát, a lelkit nem leli. Atyánk közelsége nélkül hideg űr a világ. Hívjuk őt – az imádság, az igeolvasás nem igényel sem pénzt, sem eszközt, „csak” odaszánt időnket, lelki megnyílásunkat. Ő már megtette a távolságot leküzdő, hatalmas utat: emberré lett. Közel jött. Közel van! Hívjuk és engedjük be őt életünkbe! (Kőháti Dóra)


„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36)
Anyagiasság, a pénz szeretete, a gyűjtögetés, felhalmozás kényszere, a birtoklás mámora – a másik oldalon pedig kiüresedés, értelmetlenné váló élet, és a végén semmi sem marad… Csak az, amit lelkünkből, szívünkből, szeretetünkből itt hagyunk. Abból fognak élni, arra fognak emlékezni, az fog minket jelenteni nekik, nem a tárgyak. Isten színe előtt minek van jelentősége? A lefelé tekintő ember és a spirituális szemléletű, „ég felé” tekintő ember közötti különbség megfogalmazását számunkra Jézus tanítása, példázatai, figyelmeztetései teszik kikerülhetetlenné. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja… Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” Halljuk meg idejében a figyelmeztetést! (Kőháti Dorottya)


„Nem maradok el tőled, nem hagylak el.” (Józs 1,5)
Mi olykor-olykor eltávolodhatunk ugyan Istentől, de szerencsére ő soha nem távolodik el tőlünk. Örömben, de különösen nehézségek, bánat közepette velünk és mellettünk van. Hagyatkozhatunk rá, bízhatunk benne, és segítségül hívhatjuk őt. Adjunk hálát azért, hogy ha a bajban egyesek elhagynak is, Isten ezt soha nem teszi! (Gazdag Zsuzsanna)

Ó, Uram, taníts meg Téged szeretni; és taníts meg, hogy segítsek felebarátaimnak az egyetlen szükséges vállalkozásban: megtalálni téged! (Karl Rahner)


PÉNZÉRT LEHET…
Pénzért lehet nyugalmat venni, de békességet nem.
Pénzért lehet szolgát venni, de barátot nem.
Pénzért lehet kacagást venni, de boldogságot nem.
Pénzzel ajtót lehet nyitni, de a menny ajtaját nem.
Pénzért lehet szórakozást venni, de örömöt nem.