2017. január 3., kedd

A bűn elzárja a kegyelem csatornájának a zsilipjét.


A bűn szabadossága rabszolgaság, a bűntől való szabadulás igazi szabadság. (Spurgeon)


A bűnt felismerni, bevallani és elhagyni, ez az igazi bűnbánat, és a megtérés valódi útja. (Trudel)


„Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,31)
Jó lenne így élni az új esztendőben (is)… De be kell, hogy lássuk, nehéz ennek az elvárásnak megfelelni, hiszen mindenki alapvetően a maga javát és nem az Isten dicsőségét keresi. Saját erőnkből nem is lehet a mai igében szereplő felszólításnak eleget tenni, csak akkor, ha engedjük, hogy a mindennapokban a Szentlélek vezessen bennünket. (Gazdag Zsuzsanna)


Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. (Walter Trobisch)


Áll a gyilkos, nagy ítélet.
Rajtunk immár igaz véred.
Valahányszor szavam vétett,
Pilátusod lettem Néked.
Itt van már a kereszt fája,
Hurcolnod kell Golgotára.
Uram, én meg puhán, restül
Vonakodom a kereszttül!
Botlik, roskad szegény tested,
Nem bírja a nagy keresztet.
Földre sújtód — jaj! — én voltam,
Ki oly sokszor elbotoltam.
Ó jaj, látod jönni szemben
Édesanyád, gyötrelemben!
Ó, csak én is véle járnék,
Krisztus után, mint az árnyék!
Vinni terhed, segítségül
Itt van Simon Cirenébül.
Bárcsak én is — bűnös lélek –
Keresztemmel követnélek!
Jámbor asszony siet hozzád,
Kendőjével törli orcád.
Vajon hát én, kőszívemmel
Mennyi könnyet töröltem fel?
Földre roskadsz másodízben,
Értem tűrő kegyes Isten!
Hát én hányszor tántorultam?
Bűneimbe visszahulltam…
Sírva jöttök ki elébe,
Jeruzsálem asszonynépe…
Jaj, rám is szól, ami rátok:
„Magatokat sirassátok!”
A keresztnek szörnyű terhe,
Harmadszor is földre ver le.
Tested adjon szent kegyelmet,
Hogy a bűnből talpra keljek!
Megcsúfoltak ruha nélkül…
Borzad szájad vad epétül…
Tisztes mérték, szent szemérem,
Mindig, mindig maradj vélem!
Édes Jézus drága testét,
Véres fára felszegezték.
Mi egyetlen boldogságunk,
Szent keresztfa — sírva áldunk!
Megváltásunk már betelve –
Jézus lelkét kilehelte.
Újra élek, kegyelméből!
Ki szakaszt el szerelmétől?
Keresztfádról már levesznek,
Szent Szűz szívén pihen tested.
Bár pihennél mindig nálam,
Tiszta szívem templomában!
Már a Szent Test sírba téve,
Újon metszett szirt ölébe,
Onnan kél fel harmadnapra.
Halált, pokolt eltiporja!
Csend van, és belül is vágyom a csendet.
Árnyak közt lélekben keresem a fényt.
Köszönöm, Istenem, azt, hogy Tebenned nyugalmat találok,
békét, és reményt.


Ha helyet adunk Istennek, bármi megtörténhet. Legyél nyitott! Legyél állhatatos! Isten csodálatosan ért hozzá, hogy szép dallamokat csaljon ki a szakadt húrokból is. (Charles R. Swindoll)


Ha Istent igazán szeretnénk, a legigénytelenebb munkák között is örömmel töltene el az a tudat, hogy az ő akaratát tehetjük; hiszen aki szeret, nem azt nézi, hogy mit kérnek tőle, hanem azt, hogy egyáltalán kérnek. (Szent-Gály Kata)


Ha olyan boldogságot és örömet akarsz megélni, ami különbözik a mostani állapotodtól, akkor meg kell változtatnod az életmódodat. Mégis, mi tart minket vissza boldogságunktól? Saját magunk! Az a vágyunk, hogy a legkisebb ellenállás útját válasszuk, megakadályozhatja, hogy az igazság és a valódi szabadság útját járjuk. Nem akarunk kellemetlenségeket. Ezért aztán saját magunkat tartjuk vissza benső vágyainktól, mert kevésbé szeretjük önmagunkat, ha egyáltalán szeretjük.


„Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal.” (1Tim 5,1–2)
Hogyan lehet megmondani egy magunknál jóval idősebb embernek, amikor nyilvánvalóan téved? Van-e határ, amely elválasztja az őszinte segítőkészséget a tisztelettől? Kérlek, Uram, adj nekem értelmet, hogy ilyenkor megkapjam a legmegfelelőbb szavakat! (Balogh Éva)


Istennel beszélget egy ember: – Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol? Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. Az ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta: – Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni az ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
Az ember ekkor azt mondja Istennek: – Én ezt nem értem! – Ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten – ez igazából csak “képesség” kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.


„Jézus mondja: »Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.«” (Lk 12,4)
Át lehet tenni a félelmet lelki síkra? Amikor összeszorul a szívem a rettegéstől, fel lehet ezt oldani bátorító lelki igékkel? Aligha. A félelem ösztönös. Számtalan tapasztalat szól mégis arról, hogy emberek legyőzték félelmüket azzal a tudattal, hogy Isten vigyáz rájuk, akármi történjék is. Ehhez azonban hétköznapi barátságban kell lennünk az örökkévalósággal. (Koczor Tamás)


Nem kereshetjük a szabadságot és a boldogságot külső tényezőkben (majd ha ez lesz, meg az lesz). Csakis bensőnkben, Isten által lehetünk igazán szabadok, és minden körülményben!


„Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad.” (Ézs 54,8)
Henri Boulad egyiptomi szerzetes mondta egyszer: „A kegyelem eredendőbb, mint a bűn.” Hiszem, hogy ez a kegyelem erősebb az én bűneimnél. Ez a kegyelem tart erősen, hogy ne torzulhasson el az istenképem, az istenhitem, ha azt is gondolom újra és újra, Isten gyakran elrejtőzik előlem. Bár emberperspektívámból sokszor látom így, és így is magyarázom istentapasztalataimat, a szívem mélyén tudom: az irgalom ölelésében vagyok minden pillanatban – és örökké. Ezt maga az életadó, életmentő Isten mondja nekem. (Varga Gyöngyi)