2016. december 15., csütörtök

„Ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! – ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!” (Hós 2,1b) Hóseás prófétának „Nem népem”-nek kellett neveznie a második gyermekét. Már volt ekkor egy lánya. Az ő neve „Nincs irgalom” volt. Isten kérésére tette mindezt, prófétai cselekedetként; az ő élete jellé vált Isten népe számára. Néha mégis arra gondolok, micsoda sorsa lehetett annak a szegény fiúnak… Vajon meg tudott-e küzdeni – késői Jákóbként – valamiféle áldásért? Mi ezzel a névvel élünk: „Enyém vagy”, mégis milyen könnyen válunk átokká! (Koczor Tamás)

„A királyi tisztviselő újra kérte Jézust: »Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem.« Jézus erre így válaszolt: »Menj el, a te fiad él.« Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.” (Jn 4,49–50)
A csalódottságtól megfáradt ember nehezen tud már hinni bármilyen szónak: „Nincs már vigaszom, nincs reményem, mert a sürgető bajokban a segítség nem jött azonnal. Pedig én most várom! Jézust is sürgetni akarom, segítsen, most! Legyen megmentőm azonnal, mert nagy a baj.” És ő útnak indít engem, nem mindig ad közvetlen bizonyságot, csak biztat: „Menj!” A felszabadító küldésnek nem lehet más a gyümölcse, csak az, hogy valóban elindulok. Hiszek, annak ellenére, hogy a biztatásnak nem nem látom előre az eredményét. (Benkóczy Péter)


A napfény a növénynek feladatot, erőt ad. Lehetőségeket nyújt s kitölti azt. Életre hív, célokat tűz ki, hozzá segít. Mindezzel szemben semmit sem kíván, csak ezt: élj velem. – Jézusnak is ez ez egy az összes követelése: ÉLJ VELEM! (Ravasz László)


A szeretet megalapozásához az áldozattal kell hozzákezdeni. (Saint-Exupéry)


A szeretet türelmes. És amint egyszer megértjük, hogy türelmesnek lenni annyi, mint imádságban lenni, akkor mindent megértettünk. Meg kell tanulnunk várni.


ADVENTI GONDOLATOK


Jöjj el, népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg jelenléteddel!
Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra.
Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között,
Könnyen tévedésbe esünk,
S észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk.
Ha jók szeretnénk lenni, hiányzik belőlünk az erő és a bizalom.
Amikor ellen akarunk állni a gonosznak,
Gyakran gyengének bizonyulunk és alulmaradunk.
Jöjj, Uram, világosítsd meg vakságunkat!
Jöjj segítségére a gyarló, gyönge embernek!
Jöjj el, isteni dicsőség fénye!
Jöjj el, isteni erő és bölcsesség!
Tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben,
Tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat,
Vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen,
Szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon,
Míg végül fölveszel az örök hazába,
Amelyet te alapítottál és magad építettél föl!


Amikor ablakunkat kinyitjuk a menny felé, a menny ablaka is kinyílik számunkra. Isten a nyílt szívűséget bőkezűséggel viszonozza.
Spurgeon


Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Pilinszky János


Az életnek, az üdvnek szent ragálya: a hit személyes bizonyságtételek által terjed, úgy, hogy egyik lélek megragadja, megvilágosítja, felgyújtja a másikat egyszerűen azzal, hogy bizonyságot tesz előtte. (Ravasz László)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
Michel Quoist


Az örömnek nem az a lényege, hogy birtokolunk valamit, hanem az, hogy megbecsüljük azt, amink van. Az egész világ és minden jó dolog a tiéd lehet, de ha nem becsülöd meg, semmi örömöd nem származik belőle.


„Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket.” (Zsolt 71,15)
A zsoltáros – idős ember lévén – hosszú évekre tekint vissza, és megállapítja, hogy felsorolhatatlan az a sok helyzet, amikor Isten szabadító tettét élte át. Ma gyakran készítünk listákat – tenni és vásárolni való dolgokról, megoldandó feladatokról, meghívandó vendégekről –, de vajon számba vesszük-e mindazt, amiért hálásak lehetnénk Urunknak? Ne menjünk messzire: csak erre a mögöttünk lévő tizennyolc adventi napra gondoljunk vissza! Mennyit tudunk felsorolni abból a felsorolhatatlanul sok áldásból, amelyet kaptunk? (Hulej Enikő)


„Isten, aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)
Oly sokszor zsörtölődünk sorsunk alakulása felett. Ha nem vagyunk megelégedve azzal, amink van, amilyenek a körülményeink, gondoljunk bele abba, hogy Isten már odaadta nekünk a legnagyobbat és a legtöbbet, amit adhatott. Egyedül Jézusban lehet mienk a teljesség és a lélek megelégedettsége, békéje. Hiszen Krisztussal Isten királyi trónusára emelkedhetünk, ahogy ő ígéri: „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.” (Jel 3,21) (László Virgil)


Isten kész megújítani bennünket annyiszor, ahányszor a mi lelkünk vágyik a megújulás után.


Ne ítéld meg a testvéredet, amíg nem jártál legalább 2 mérföldet a mokaszinjában. (Indián mondás)


Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre.