2023. május 14., vasárnap

A kereszt az a kereszteződés, ahol Isten és az ember mindig találkozhat.


A Szentlélek nemcsak bűnirtó tűzként akar hatni bennünk, hanem szívünket a Krisztusért lángra gyújtó tűz gyanánt is.


A te hatásod erre a világra attól függ, hogy milyen hatással volt reád a Biblia. (Kilburn)


Amikor megalkotta Isten az embert, egy érdekes irányultságot teremtett mindnyájunk földi lényébe: előre felé néző arccal ajándékozott meg, és mozgásunk, járásunk iránya is előre mutat. Hátul nincs szemünk, napunk nagyobbik részében elképzelésünk sincs, mi zajlik a hátunk mögött. Talán túlontúl lekerekített, de vehetjük úgy, hogy számunkra az a valóság, ami előttünk van. Isten így látta jónak, hogy ilyennek teremtsen bennünket. Nyílván okkal történt ez. Jelzi ez, hogy előre felé kell néznünk, ez a cselekvésünk, tervezésünk iránya és valódi életterünk az előrefelé. S ha ez felborul, jönnek a bajok. Ki ne látott volna már olyan paródiát, amiben a főszereplő úgy akart előrefelé menni, hogy közben nekiment valami oszlopnak és összetörte magát. Annyira bámészkodott hátrafelé, hogy pórul járt. Bizony nem jó hátrafelé tekintgetni! Abból bajok szoktak származni. Persze szükség van például visszapillantó tükörre - mondjuk az autóban. A visszapillantó tükör segíti az előrehaladást. De ha valaki túl sokat bámészkodik benne, akkor a baleset ugyanúgy elkerülhetetlen...

Berencsi Balázs


Bárki mond rólatok kritikát – jót vagy rosszat – tudnotok kell, hogy ez elsősorban az illető önvallomása. (M.P.)



Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Gyökössy Endre


BŰNBÁNÓKNAK MENEDÉKE

Bűnbánóknak menedéke,
Trónusodhoz eljövünk,
Ah, mert máshol nincs üdv s béke:
Jézus, irgalmazz nekünk!

Szenvedésed drága árán
Váltottad meg életünk,
Ó, ne hagyj el minket árván:
Jézus, kegyelmezz nekünk!

Hisszük Uram mindazt, amit
Üdvünk végett hinni kell;
Amit a szentegyház tanít:
Ebben élünk, halunk el.

Kenyeret, s bort áldozatul
Felajánlván teneked,
Kérünk, add meg bő jutalmul
Megtérésre szent kegyed.

Jézus teste s vére által,
Mit a kenyér s bor jelent,
Add, hogy küzdvén a halállal
Nyerjünk babért odafent.

Szent vagy Uram! Örökké szent,
Mi Megváltó Istenünk!
Mit a szentek zengnek ott fent:
Add nekünk is zengenünk.




Köszönöm Jézusom, hogy enyém lettél,
Hogy a szívembe beköltöztél!
Ne hagyj magamra hosszú utamon,
Legyél vigaszom, oltalmazóm!
Erősíts a gyengeségben,
Adj támaszt egyedüllétben,
Soha ne engedd el kezemet,
Fogadd el szerető szívemet!
Ámen



„Én emlékszem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled.” (Ez 16,60)

Isten emlékezteti Ezékielt a kora ifjúságában történt szövetségkötésre, mert ő elfeledkezett róla. Isten bennünket is újra figyelmeztet a keresztségkor kifejezett örök szándékára: velünk akar maradni, velünk akar élni. Ne hárítsuk el közeledését, és ne feledkezzünk el biztos támaszt adó, fogódzót kínáló szövetségéről!
(D. Szebik Imre)



Higgy nekem: nem bölcs dolog így gondolkodni: majd másképpen fogok élni. A másnap mindig már késő – élj ma! (Martialis)

„Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség!” (Ézs 5,20)

Már a bibliai időkben is léteztek hamis próféták, akik hazug jövendőmondással akartak népszerűséget szerezni maguknak, az igaz próféták pedig gyakran megszenvedték igazmondásukat. Az ige arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne ferdítsük el a dolgokat, ne hazudjunk. Még akkor is ki kell mondani a világosság szavát, ha az másoknak esetleg fáj, s magunknak is kellemetlenséget szerzünk. Ne csapjunk be senkit, kövessük az igazság útján Jézust!
(Juhászné Szabó Erzsébet)



„Jézus egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”” (Mt 26,39)

Martin Buber vallásfilozófus szerint az ember akkor lesz igazán önmaga, ha képes rácsodálkozni a másik lényére. Az ember akkor igazán ember, amikor az Istent szólítja „te”-nek. Az ember akarata akkor személyes és erős, ha feloldódik Isten akaratában. Jézus gyenge maradt volna, ha nem issza ki a szenvedés poharát. Akkor volt azonban a legerősebb, amikor ki tudta mondani: nem én, hanem te.
(Dr. Bácskai Károly)



- Ne keressétek Istent - mondta a Mester -, csak nézzetek, és minden világossá válik számotokra.
- De hogyan nézzünk?
- Minden egyes alkalommal, ha néztek valamit, csak azt lássátok, ami valóban ott is van.
Mivel a tanítványok nem értették, a Mester megmagyarázta.
- Például ha a holdat nézed, csak a holdat lásd, és semmi mást.
- Hogy a csudába tudna valaki mást látni, mint a holdat, ha azt nézi'?
- Egy éhes ember sajtnak nézheti. A szerelmes pedig kedvese arcát láthatná benne.



Néha elérhetetlennek tűnik a jövő, vagy a múlt bénít meg, de ekkor se adjuk fel és lépjünk egyet előre.


Nem helyesen értékel az, aki önmagát nem ismeri, aki mélységeibe bele nem tekintett.

Szent Bonaventúra


Úgy gondolkodjatok, mintha minden gondolatotokat lángbetűkkel írnák fel az azúrkék égre, hogy mindenki láthassa azokat. És ez így is van. Úgy beszéljetek, mintha az egész világ egyetlen fül volna, amely azt hallgatja, hogy mit mondotok. És ez így is van. Úgy cselekedjetek, mintha minden cselekedetetek a saját fejetekre szállna vissza. És ez valóban így is van. (Mikhail Naimy)



Úgy képzelitek, hogy Krisztusban hinni, az valami lekötelező szívesség Vele szemben, valójában pedig Őbenne és szavaiban hinni – olyan megtiszteltetés és előjog, amelyhez csak komoly elmélyedés, megalázkodás és önmegtagadás árán jut el az ember.


„Vesztegetésre szánt ajándékot ne fogadj el, mert az ilyen ajándék vakká teszi a világosan látókat, és az igaz beszédet is elcsavarja.” (2Móz 23,8)

Az elmúlt évek, évtizedek szomorú tapasztalata, hogy országunkban sok mindenki megvásárolható. De – bármennyire jólesne is – ezt az ősi intelmet nem alkalmazhatjuk pusztán korunk hatalmasaira. Minden emberhez szól, hiszen mindnyájan felelősséget hordozunk, döntéseinkkel egymás sorsát befolyásoljuk. Az ige figyelmeztet: ne a saját hasznunkat vagy az emberek tetszését keressük, hanem kérjük Isten bölcsességét és vezetését a mindennapjainkra. (Sághy Balázs)

Nincsenek megjegyzések: