A szeretetnek az a természete, hogy feláldozza magát mások bűnéért, bajáért. A szeretet sohasem tud semleges maradni, ha pedig beavatkozik, máris megkezdődött a szenvedése. (Stanley)


Akit Isten szeretete éltet, az kész életét Istenért odaadni.

„Áldott legyen Isten, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak.” (Dán 3,28a)

Égő kemencéből szabadultak ki élve a felséges Isten szolgái. Könnyen tudnánk sorolni a példákat, amelyek számunkra a tüzes kemence kínjaival felérő emberi megpróbáltatások. Reménytelen helyzetek, ahonnan nincs emberi kiút. Meg kell égni, nem lehet épen szabadulni. Isten hű szolgái nem ismertek más Urat, és nem bíztak másban, mint abban, aki életüket jóban és rosszban, fényben és árnyékban megőrizte és vezérelte. Önmagunk Istennek való teljes átadása: megnyugvás. Isten, ha kell, angyalával a „tüzes kemencébe” is értünk jön, és kihoz. A „kemencék” sokfélék, de Isten minden nyomorúságon győz, és kiment belőlük minket. (Kőháti Dóra)

Amikor Isten be akart mutatkozni, akkor mindent kizárt, ami lenyűgözhetett volna minket. Gyermekként jött közénk, csecsemőnek, ártatlan lénynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak… Keresztre akasztotta hatalmát, hogy senki ne menjen hozzá érdekből vagy félelemből. Ne várjatok semmi mást Istentől, csak azt, hogy szeressen és tanítson meg minket is szeretni. (L. Evely)


Amint a parázsra rakott fa éleszti és megsokszorozza a tüzet, úgy sokszorozódik meg benned a szeretet, ha tekintetedet állandóan Krisztusra és az Ő tökéletességére emeled.


Az ünnep csak úgy szép, ha képes vagyok szeretni még, mert nincs karácsony, ha magam bezárom, és nem teszem ki eléd.

„Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az Úr, tudja meg ezt az egész föld!” (Ézs 12,5)

Mindig hálásan fogadják a szerkesztők, amikor a vallási (rádió)műsor zenei részéhez szólnak hozzá a hallgatók. Mert az ének – imádság. Az istendicséret formája, mely összeköt ismeretleneket, közösségé avat, és felfelé emeli tekintetünket. Dühből, dacból nem lehet énekelni. Énekeljük őseink énekeit, és a mi új énekünket majd a jövő nemzedék énekeli tovább. Misszió is, érték és még annyi minden; de a lényege, hogy nem magunkat hirdetjük, hanem az Urat dicsérjük általa, aki minden napunkon okot ad az énekre, az örömre. (Kőháti Dóra)

Hónapok óta van egy egészen rövid, reggeli imádságom: “Add, Uram, hogy jobban szerethessek, mint tegnap!” Ennyi az egész. Szívesen átadom, mert ebben minden benne van. (Gyökössy Endre)


Isten kegyelme megjelent minden embernek. Igen Jézus, az Üdvözítő Isten arca nemcsak keveseknek, néhánynak jelent meg, hanem minden embernek. Igaz, a szegényes betlehemi hajlékban kevés személy találkozott vele, de Ő mindenkiért jött: zsidókért és pogányokért, gazdagokért és szegényekért, közeliekért és távoliakért, hívőkért és nem hívőkért… mindenkiért. A természetfeletti kegyelmet Isten minden teremtménynek szánta.
De szükség van arra, hogy az ember befogadja azt, hogy kimondja igenjét, miként Mária, hogy a szívet megvilágítsa az isteni fénynek egy sugara. Azon az éjszakán a megtestesült Igét befogadta Mária és József, akik szeretettel várták, és a pásztorok, akik nyájukat őrizve virrasztottak. Kis közösség fogadta és imádta tehát a Gyermek Jézust, kis közösség, amely az egyházat és minden jóakaratú embert képviseli.
Ma is azok, akik várják és keresik Őt, találkozhatnak Istennel, aki szeretetből testvérünk lett, akik szívükkel feléje fordulnak, vágyakoznak arra, hogy megismerjék arcát és siettessék Országa eljövetelét. Jézus maga mondja majd prédikációjában: a lélekben szegények, a szomorúak, a szelídek, az igazságosságot éhezők, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a béke munkálói, az igazságosságért üldözöttek ismerik fel Jézusban Isten arcát, és miként a betlehemi pásztorok távoznak szívükben megújulva a szeretetétől kapott örömmel.
XVI. Benedek


KARÁCSONY
Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.

Karácsonykor:
Harangok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember.
Dömötör Tibor

„Ne legyetek személyválogatók, hanem a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye.” (5Móz 1,17)

Tudunk úgy meghallgatni valakit, hogy őszinte szívvel arra figyelünk, amit mond? Amit igazán mond. Nem a státusára, elismertségére, tisztelt mivoltára figyelve, hanem csak arra, amit közölni szeretne velünk. Egészen egyszerű emberek vagy gyerekek szájából néha meglepő igazságokat hallhatunk, ha van fülünk hozzá. (Balogh Éva)

Ne lepje be a hó a szívünket,
ne menjen el mellettünk az ünnep,
ne csak múló hangulatra vágyjunk,
JÉZUS legyen az ajándék nálunk! (Füle Lajos)

„Néhány ciprusi és cirénei férfi hirdette az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz.” (ApCsel 11,20–21)

A karácsony kezdet. A folytatás nem marad el. Jézus legfőbb műve, a megváltás, az isteni jó hír elhat a föld végső határáig. Új és új nemzedékek képviselői adják tovább az Isten cselekvésének történeti eseményeit. A Lélek pedig hitet ébreszt azokban, akik nyitott szívvel fogadják a tanúságtételt. Nekünk is szabad hírvivőkké lennünk egy rossz hírekre betájolt világban. (D. Szebik Imre)

Utolsó szavát intézi Isten mindnyájunkhoz a Fiú által. Több mondanivalója nincs. És ahogy mi a Fiút fogadjuk, attól függ az egész jövőnk. (Victor János)