Ádám a test akaratát kereste, Jézus halálra adta testét.
Az embernek a pénztárcája tér meg legkésőbb.
Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.
Teréz anya
Bennem sötét van, nálad azonban világosság.
Egyedül vagyok, ám te nem hagysz el.
Kishitű vagyok, nálad a segítség.
Nyugtalan vagyok, nálad a békesség.
Bennem keserűség, nálad türelem.
Nem értem útjaid, de tudod, milyen úton kell mennem.
Ha nem élünk a Biblia szerint, akkor igazuk van a hitetleneknek, amikor azt mondják, hogy a Bibliában mesék vannak. – Hogy az Írás minden szava igaz, azt főleg rajtunk kellene látniuk. (Trudel D.)
Határozz, mit kell tenned! Hiánytalanul tedd meg, amit elhatároztál. (Benjamin Franklin)
„Krisztus Jézusban van bátorságunk és szabad utunk bizalommal a benne való hit által.” (Ef 3,12) Zöld a lámpa, szabad az út – szorongás nélkül mehetek át az utca túloldalára. De nem minden átmenet ilyen egyszerű. Vannak utak, amelyeknek megnyílása nem magától értetődő. Egy világ választ el minket egymástól, és szenvedünk attól, mennyire járhatatlan az út lélektől lélekig közöttünk. „Másvilág”, mondjuk az Isten országára, és csak szorongunk, hogy ki visz át a túlsó partra. Jézus haláltusája után a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Húsvét hajnalán pedig sírjának bejáratáról a kő el volt hengerítve. Isten járhatóvá, szabaddá tette utunkat magához. Jézus megbocsátása, feltétel nélküli szeretete bátorít sötétből világosságra, megkötözöttségből szabadságra, töredékesből a teljesség felé, halálból életre. (Cserhátiné Szabó Izabella)
MEGSZÓLÍT A CSEND
Ha megszólít a csend, az elfeledett régi jó barát,
figyeld csak, Ő majd átölel, hallgasd szavát!
Ha megszólal a csend, dúdolja kedves dallamát
és vár, téged vár.
Hová mész, merre tartasz barátom?
Elveszett álmokat kergetsz, úgy gondolom…
Állj meg és nézz a keresztre!
Állj meg, állj meg és láss, ne csak nézz
és hallgass, mert megszólít a csend!
Megszólít a csend, dúdolja kedves dallamát
és vár, téged vár.
Nagy bizalmam van a Gondviselésben, de Ő is akarja, ha nagy erőfeszítés árán is, de megtegyük a magunkét.
… nagy emberek dicsőségét mindig össze kell mérni azzal a móddal, ahogyan megszerezték. (La Rochefoucauld)
„Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani.” (Zsolt 146,3) Bízni… Gyermekeinknek azt tanítjuk: ne bízz meg senkiben! Mindenhonnan csak azt halljuk, hogy bizalomra épített családok, házasságok, barátságok mennek tönkre, mert valaki visszaélt a bizalommal. Félelmetesnek tűnik a bizalmatlanság a világban, és fel kell tenni a kérdést: meg lehet-e még bízni bárkiben is? Ézsaiás próféta ezt írja: „…akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31) Az Úrban jó bízni… (Pongrácz Máté)
„Öljétek meg tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás.” (Kol 3,5) Sok embertől hallottam már, hogy ő nem bűnös: nem lop, nem gyilkol, nem hazudik, nincs dolga a rendőrséggel, bírósággal. Isten sokkal szigorúbban határozza meg a bűn fogalmát. Szerinte nemcsak a köztörvényes börtöntöltelékek a bűnösök, hanem mindnyájan azok vagyunk. Fel kell tehát ismernünk magunkban a nem helyénvaló cselekedeteket és jellemvonásokat. Sőt: meg kell ölnünk azokat, vagyis véget kell vetnünk rossz szokásainknak, szenvedélyeinknek. Önmagunktól ez nem sikerül, de Istennel együtt győzedelmeskedhetünk, hogy megszülessen bennünk az új ember, aki Krisztushoz hasonló. (Juhászné Szabó Erzsébet)
Rengeteg időt elvesztegetünk azzal, hogy sietünk.
Tűzben látszik meg, mi arany, s bajban, ki igaz s barát.
Vannak, kiket szenvedélyeik elvakítanak és kikben a bűnök fojtják el Isten szavát. Másokat viszont dolgaik és terveik kötnek le, úgyhogy szinte nem is tudják lelküket Isten igazságainak és Jézus életének szemléletére emelni. Ez a veszély megvan az én életemben is. Munkáim és tevékenykedésem néha sűrű ködként terül lelkemre, melyben nem látni mást, csak magát ezt a ködöt, melyben az égi napfény is csak halványan, elmosódva világít. Ki tudná megszámlálni, hány ilyen ködös napja van életemnek, amikor napi teendőim ahelyett, hogy Istenhez emelnének, elhomályosítják gondolatvilágomban Őt és igazságait? Ügyeim és munkáim lármája mellett meghallom-e még a kegyelem szelíd szavát?
Ha Istenre akarok figyelni, csöndben kell lennem. Ki kell bontakoznom a köznapi lármából és elvonulnom oda, ahol senki sem zavar. Ha ezt megteszem, a csend beszélni fog, az igazságok, melyeket újra átélek, megvilágosítanak s lelkemről felszáll a köd, bölcsebb és erősebb leszek. A megvilágosítást Isten a csend magányában adja. Ebben érti meg és át igazán az ember a megváltás nagy jelentőségét, értelmét, a bűn rútságát, a teremtés fölséges célját és Isten végtelen szeretetét.
Endrődy László S. J. „Szeretettel, szenvedéssel…” című könyvének alapján.
Az embernek a pénztárcája tér meg legkésőbb.
Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.
Teréz anya
Bennem sötét van, nálad azonban világosság.
Egyedül vagyok, ám te nem hagysz el.
Kishitű vagyok, nálad a segítség.
Nyugtalan vagyok, nálad a békesség.
Bennem keserűség, nálad türelem.
Nem értem útjaid, de tudod, milyen úton kell mennem.
Ha nem élünk a Biblia szerint, akkor igazuk van a hitetleneknek, amikor azt mondják, hogy a Bibliában mesék vannak. – Hogy az Írás minden szava igaz, azt főleg rajtunk kellene látniuk. (Trudel D.)
Határozz, mit kell tenned! Hiánytalanul tedd meg, amit elhatároztál. (Benjamin Franklin)
„Krisztus Jézusban van bátorságunk és szabad utunk bizalommal a benne való hit által.” (Ef 3,12) Zöld a lámpa, szabad az út – szorongás nélkül mehetek át az utca túloldalára. De nem minden átmenet ilyen egyszerű. Vannak utak, amelyeknek megnyílása nem magától értetődő. Egy világ választ el minket egymástól, és szenvedünk attól, mennyire járhatatlan az út lélektől lélekig közöttünk. „Másvilág”, mondjuk az Isten országára, és csak szorongunk, hogy ki visz át a túlsó partra. Jézus haláltusája után a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Húsvét hajnalán pedig sírjának bejáratáról a kő el volt hengerítve. Isten járhatóvá, szabaddá tette utunkat magához. Jézus megbocsátása, feltétel nélküli szeretete bátorít sötétből világosságra, megkötözöttségből szabadságra, töredékesből a teljesség felé, halálból életre. (Cserhátiné Szabó Izabella)
MEGSZÓLÍT A CSEND
Ha megszólít a csend, az elfeledett régi jó barát,
figyeld csak, Ő majd átölel, hallgasd szavát!
Ha megszólal a csend, dúdolja kedves dallamát
és vár, téged vár.
Hová mész, merre tartasz barátom?
Elveszett álmokat kergetsz, úgy gondolom…
Állj meg és nézz a keresztre!
Állj meg, állj meg és láss, ne csak nézz
és hallgass, mert megszólít a csend!
Megszólít a csend, dúdolja kedves dallamát
és vár, téged vár.
Nagy bizalmam van a Gondviselésben, de Ő is akarja, ha nagy erőfeszítés árán is, de megtegyük a magunkét.
… nagy emberek dicsőségét mindig össze kell mérni azzal a móddal, ahogyan megszerezték. (La Rochefoucauld)
„Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani.” (Zsolt 146,3) Bízni… Gyermekeinknek azt tanítjuk: ne bízz meg senkiben! Mindenhonnan csak azt halljuk, hogy bizalomra épített családok, házasságok, barátságok mennek tönkre, mert valaki visszaélt a bizalommal. Félelmetesnek tűnik a bizalmatlanság a világban, és fel kell tenni a kérdést: meg lehet-e még bízni bárkiben is? Ézsaiás próféta ezt írja: „…akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31) Az Úrban jó bízni… (Pongrácz Máté)
Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.
„Öljétek meg tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás.” (Kol 3,5) Sok embertől hallottam már, hogy ő nem bűnös: nem lop, nem gyilkol, nem hazudik, nincs dolga a rendőrséggel, bírósággal. Isten sokkal szigorúbban határozza meg a bűn fogalmát. Szerinte nemcsak a köztörvényes börtöntöltelékek a bűnösök, hanem mindnyájan azok vagyunk. Fel kell tehát ismernünk magunkban a nem helyénvaló cselekedeteket és jellemvonásokat. Sőt: meg kell ölnünk azokat, vagyis véget kell vetnünk rossz szokásainknak, szenvedélyeinknek. Önmagunktól ez nem sikerül, de Istennel együtt győzedelmeskedhetünk, hogy megszülessen bennünk az új ember, aki Krisztushoz hasonló. (Juhászné Szabó Erzsébet)
Rengeteg időt elvesztegetünk azzal, hogy sietünk.
Tűzben látszik meg, mi arany, s bajban, ki igaz s barát.
Vannak, kiket szenvedélyeik elvakítanak és kikben a bűnök fojtják el Isten szavát. Másokat viszont dolgaik és terveik kötnek le, úgyhogy szinte nem is tudják lelküket Isten igazságainak és Jézus életének szemléletére emelni. Ez a veszély megvan az én életemben is. Munkáim és tevékenykedésem néha sűrű ködként terül lelkemre, melyben nem látni mást, csak magát ezt a ködöt, melyben az égi napfény is csak halványan, elmosódva világít. Ki tudná megszámlálni, hány ilyen ködös napja van életemnek, amikor napi teendőim ahelyett, hogy Istenhez emelnének, elhomályosítják gondolatvilágomban Őt és igazságait? Ügyeim és munkáim lármája mellett meghallom-e még a kegyelem szelíd szavát?
Ha Istenre akarok figyelni, csöndben kell lennem. Ki kell bontakoznom a köznapi lármából és elvonulnom oda, ahol senki sem zavar. Ha ezt megteszem, a csend beszélni fog, az igazságok, melyeket újra átélek, megvilágosítanak s lelkemről felszáll a köd, bölcsebb és erősebb leszek. A megvilágosítást Isten a csend magányában adja. Ebben érti meg és át igazán az ember a megváltás nagy jelentőségét, értelmét, a bűn rútságát, a teremtés fölséges célját és Isten végtelen szeretetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése