A hit az, ami szerint az emberek cselekszenek az életük idején, nem pedig az, amiről beszélnek a haláluk óráján. (Ruskin)


A vezetés cselekvést jelent, nem pozíciót.


Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el. Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést.
(Tatiosz)


Az szabad, aki mindenét Istennek adta, aki a bűn rabláncát hordozta. Ő méltányolni tudja azt a szabadságot, melyet Krisztus szerzett neki.



Az ima abban áll, hogy mélységes hittel és gyermeki egyszerűséggel rátekintünk az Istenre.


Azért még egy lélek sem kárhozott el, mert vétkezett, de azért igen, mert nem fogadta el a kegyelmet.

„Becsaphatjátok-e Istent, ahogyan becsapjátok az embereket?” (Jób 13,9b)

Milyen képet mutat ez a tükör, amelybe Jób kérdése által belenézhetünk? Hát ilyen az ember?! Becsapja a másikat gondolkodás nélkül, mert tudja, hogy becsapható, félrevezethető. És önteltségében nem áll meg itt: Isten eszén is túl akar járni. Becsaphatjuk-e Istent? „Jó lesz-e, ha megvizsgál benneteket?” – kérdezi Jób az ige első mondatában. Éljünk úgy – s lehetőleg ne holnaptól, hanem mától –, hogy erre az utóbbi kérdésre tiszta lelkiismerettel, igennel felelhessünk… (Kőháti Dóra)

Boldog, ki ésszel föléri, mit tesz Jézust szeretni, s magamagát Jézusért megvetni. – Az egyik kedvestől ugyanis meg kell válnunk a másikért, mert Jézus azt akarja, hogy mindenek fölött Őt szeressük. (Kempis Tamás)


Boldogságos szép Szűzanyám! Felajánlom neked és szeplőtelen szent szívednek szentelem magamat, testemet és lelkemet, minden képességemet, jövőmet és sorsomat, összes enyéimet és édes hazámat. Irgalmasság Anyja, benned bízok és remélek, add meg nekünk a békét és a jó halál kegyelmét! Ámen


Ha két fillérest összeteszünk, egy pengő lesz belőle. Ötszáz darab ötven filléres kétszázötven pengőt ér, de ezer fél keresztény nem ér egy egész keresztényt.


Istenem, te mindenütt jelen vagy. Jézus Krisztusom, Megváltóm, ki oly közel vagy hozzám szereteteddel, egész napi szétszórtságom után hazahozom hozzád a szívemet. Nálad vagyok otthon, Istenem és Atyám. A jóért, amelyet kegyelmeddel cselekedtem, hálát adok neked. Jóságos Istenem, te ajándékoztad azt nekem. A rosszért, amelyet elkövettem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, bocsánatodat kérem. Segíts, hogy jobb legyek!
Szalézi Szent Ferenc

„Krisztus mondja: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon.”” (Jn 6,48–50)

A manna is Isten ajándéka volt a pusztában vándorló népe számára, de az csupán a „túlélésre” adatott. Az „élet kenyere” jóval több ennél. Krisztus nem azért jött, hogy szükséget töltsön be, vagy hogy megelégítsen minket, mert az ajándéka a halálunkkal, velünk együtt el is múlt volna. Ő azért jött, hogy nagyobbat adjon, mint amire vágyhat szívünk, szemünk (1Kor 2,9): az örök életet. (Eszlényi Ákos)

„Krisztus mondja: Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!” (Jel 3,15)

Sokszor megelégszünk a langyos válaszokkal, a „majdnem” megoldásokkal. „Legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem.” Előfordul, hogy a jó elbírálás érdekében simulékony válaszokat adunk, „langyos” a beszédünk – de Isten erre azt mondja, hogy „kiköplek a számból”. Vannak krisztusi alapelvek, amelyeket nem lehet feladni a megegyezés vagy a jó tetszés kivívásának érdekében. – Add, Uram, hogy megtaláljam a helyes utat, és neked tetsző legyen a szavam és a hitem! Ámen. (Gerlai Pál)

Legszomorúbb óráinkban is rengeteg okunk van a hálaadásra, csüggedés és bánkódás helyett keressük meg inkább ezeket az okokat.

Minél inkább bírálunk és ítélkezünk, annál kevésbé szeretünk.

Virgil Gheorgiu író beszél egy rab emberről, akit a koncentrációs táborban a félelem és kín teljesen tönkretett. Egyik este nem bírja tovább, és elhagyja barakkját. Olyan kétségbeesett, hogy véget akar vetni mindennek, és az elektromos árammal telített szögesdrótba akar dőlni.
Oda vezető útján a kis tábori kápolna mellett halad el. Csak egy egyszerű sátorból áll. A fogoly belép, és előremegy a primitív oltárhoz. Egy kereszt áll rajta két nyers ágból összetákolva, és azon kartonpapírból összeállított megkínzott alak. Az öt piros sebet egy cigarettás doboz papírjából tépték le és ragasztották oda. A töviskoronát egy konzervdoboz bádogjából vágták ki. A fogoly megindultan áll a meggyalázott nyomorúság képe előtt. – Ó Jézus – mondja -, még sohasem láttalak téged így szenvedésedben. Ezekkel a szavakkal megfordul, és csendesen visszamegy barakkjába. Nem tud már a szögesdrótba futni. Nem, most már nem kell megtennie. Már nincs egyedül szenvedéseiben.