2017. október 1., vasárnap

A fájdalom Istennek a követe, akit hívogatóba küld hozzánk, az utcán kóborló koldusokhoz. Minket hív királyi vacsorára: az Ő Fiának lakodalmára.


Adj nekem, jóságos Jézusom
Téged megértő értelmet,
Téged átélő érzelmet,
Hozzád siető lelket,
Irántad buzgó bensőséget,
Rád bukkanó bölcsességet,
Téged felismerő világosságot,
Érted égő szeretetet,
Benned élő szívet,
Téged dicsérő tetteket,
A Te szavaidra hallgató füleket,
A te szépségedet szemlélő szemeket,
A Te fölségedet magasztaló nyelvet,
Neked kedves életmódot,
A Tőled küldött bajokat elviselő békességet,
Hozzád vágyó hű kitartást,
És adj, Jézusom, boldog halált!
Jutalmazz jelenléteddel,
Fényes feltámadással,
És az örökké boldog életben add jutalmul magadat!
Ámen


Aki megtalálja Jézust, drága kincset, sőt mindenekfelett való kincset talál. És aki elveszti Jézust, nagyon sokat, sőt többet veszít az egész világnál. (Kempis Tamás)


Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van. A tanítványaira nézett, és így folytatta:
- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat.


Én mindig a dolgok jó oldalát látom. Vannak emberek, akik mindent úgy fogadnak el, hogy számukra teher legyen. Nálam a helyzet éppen a fordítottja; még akkor is, ha számomra nincs más, mint szenvedés. Legyen az ég még oly sötét is…
Kis Szent Teréz


„Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt.” (Ef 2,4–5)
Vétkeink a halál jelei rajtunk. Ha nem lehet semmissé tenni a bűnt, a test halálánál rosszabb történik velünk, de van segítség. Ha halálos bajunk van, és csak egy megoldás van, nem töprengünk, hogy miért nincs több lehetőség. Halálos bajunkra Isten szeretete a megoldás. Ő halálra adta az Úr Jézust. Jézus keresztáldozatába került, hogy mi életre keljünk, megszabaduljunk bűneinktől, és lekerüljenek rólunk a halál jelei. Krisztus sebei által meggyógyulunk, feltámadásának ereje által életre kelünk. Ez akkor történik velünk, ha bűneink súlya miatt összeroskadva őszintén megbánjuk azokat. (Bozorády Zoltán)


Isten talál hírnököket mindaddig, amíg lesz üzenete. (Spurgeon)


Istenem, szeretlek.
Kis Szent Teréz

„Istennél van segítségem és dicsőségem.” (Zsolt 62,8)
Hétköznapjaink egyik legnagyobb kérdése az, hogy ki tud segíteni nekünk. Legtöbbször önmagunkban bízunk, abban, hogy saját erőnkből képesek vagyunk megoldani a problémáinkat. Túlzott önbizalmunk következtében hátat fordítunk annak, aki valóban segíteni tud rajtunk. A zsoltáros őszinte vallomása nekünk is biztatást adhat, amikor érezzük, hogy erőnk végéhez értünk: nincs tovább, nincs más lehetőségünk, mint Istenben bízni. (Csorbáné Farkas Zsófia)



„Jézus mondta: »Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrjük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!«” (Lk 12,24)
Köszönöm, hogy emlékeztetsz, Úr Jézus, az Atya szeretetére! Olyan könnyen elfelejtem, hogy gondot visel rólam. Sokszor csak a nyerészkedéssel, az anyagi biztonságommal törődtem, pedig mennyivel fontosabb a lelki biztonság! Szinte hallom: „Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet!” – Add, Uram, hogy valóban jót és értékeset gyűjtögessek e világban! Ámen. (Gerlai Pál)

Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél, mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.
Kempis Tamás


Nagy erő kell ahhoz, hogy az ember a küzdelemben megálljon, de még nagyobb, hogy a győzelem mámorában el ne essék.
Spurgeon


Pénzhiányban szenvedni kellemetlen, betegségben sínylődni fájdalmas, barát nélkül lenni szomorú, rossz hírbe keveredni kétségbeejtő, de Krisztus nélkül lenni a legborzasztóbb hiány a földön. (Spurgeon)


Sehogy sem tetszett nekem, amikor láttam, hogy az emberek csak tantételeket fogadtak be anélkül, hogy megismerték volna Jézus Krisztust, vagy saját megváltásuk szükségét.
John Bunyan


Sohase aggódjunk olyan dolgok miatt, amiket nem tudunk megváltoztatni, mert az egyszerűen energiapazarlás. (Martyn Lloyd-Jones)


„Te magad okoztad ezt magadnak, mert elhagytad Istenedet, az Urat, amikor a helyes úton akart vezetni.” (Jer 2,17)
Hogy az emberiség nem jár helyes úton, arra talán elég Jean-Claude Carriere-nek az az adata, hogy valamikor a 17. században az életszínvonalbeli különbség egy szegény és egy gazdag ország között 1 : 5 aránnyal volt kifejezhető, az 1970-es évekre ez az arány 1 : 800, mára pedig 1 : 4000. Madagaszkáron azért irtják a helyi lakosok az erdőt – elpusztítva ezzel saját jövőjüket –, hogy faszenet állítsanak elő belőle, és potom pénzért eladják. Isten világosan megmutatta: csak egy szolidáris, egymás terhét hordozó társadalomnak van jövője. Ennek előképe, prototípusa lehetne az egyház. (Réz-Nagy Zoltán)



Türelemmel kell lennünk mások nyomorúsága iránt, de még nagyobb türelemmel viseljük el a magunkét.


Valahol a fronton katonák vannak együtt. Az egyik katona hívő, már megismerte Jézust. Nagyhét van, bár ott a fronton ez nem érdekes. De ez a fiatalember ott ül, és nézegeti a kezét. A másik megkérdezi: mit nézegeted a kezed? Azon gondolkozom, hogy itt szögezték át Jézus kezét. Micsoda gondolataid vannak neked, hogy jut ilyesmi eszedbe? – mondja a másik, mikor most mindenkit az a gondolat foglalkoztat, hogy jut innen haza.
Jól tudják ugyanis, hogy van egy olyan írás, amit úgy hívnak, hogy nyílt parancs, amivel valaki minden őrszemen keresztüljut, minden országhatáron átjut; a gyorsfutárok kapják. Arra gondol az egyik fiatalember, most talán nem vigyáznak úgy az irodára, leszaladok, ellopom a nyílt parancsot és megszököm. Sikerül is, de még akkor este felfedezik a lopást és az egész társaságot kiállítják.
Átkutatnak mindenkit, hogy kiderítsék, ki az, aki meg akar szökni. A hívő fiú látja, hogy a szomszédja hol elsápad, hol vörös és folyik róla a víz. Megkérdezi, – nálad van? – Igen. – Add ide! Két kéz egymás mellett, egyik kinyílik, másik becsukódik. Aztán már ott vannak a vizsgálók és megtalálják kezében a nyílt parancsot. – Na te hívő képmutató, te akartál szökni? Nincs sok teketória, kiállítják, a fegyverek eldördülnek és leesik a földre.
Aki ellopta a nyílt parancsot, nem tud aludni. Egy hang kiált benne: gyilkos, gyilkos! Éjszaka kikúszik a halott mellé, akit még nem takarítottak el, hadd lássák a többiek, ez a vége annak, aki ilyent tesz. Odakúszik hozzá, egyik keze messze a testétől és egy golyó pontosan ott ment át rajta, ahol mutatta. Ráborul a kézre, és életében először megérti, mit jelent az, hogy Krisztus magára vette a bűneinket.

Nincsenek megjegyzések: