2023. augusztus 7., hétfő

A terebélyes tölgyfa csupán apró mag, mely megkapaszkodott a földben. (Stephen Lake)



Aki valami jót tulajdonít önmagának, Isten kegyelme elé gátat emel.


„Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon.” (Zsolt 66,8–9)

Ökológiai katasztrófákat jósolnak, világjárványt, globális felmelegedést, természeti katasztrófákat. Sokszor elgondolkodik az ember: mi az Isten akarata? Miért tartunk itt, és mi lesz velünk, a világgal? Hiszem: nem konferenciákon fog megoldódni a világ sorsa, sem a G8-ak csúcsain. Ami bizonyos: Isten az élet Ura. Megőriz minket, de tőlünk is az élet tiszteletét várja. Életet mi nem teremthetünk, meg sem tarthatunk. Megtérés nélkül nincs életünk, nincs jövőnk, ezt kellene végre megérteni.
(Kőháti Dóra)



Az imádság erejében rejlik a gyermeknevelés művészete. (Trudel)



„Az üdvösség a zsidók közül támad.” (Jn 4,22)

Úr Jézus, a samáriai asszony Jákób forrásánál találkozott veled, és élő vizet kapott tőled. Ő nem tartozott a te népedhez, mégis megújítottad életét. Köszönöm, hogy ma ezzel az igével két dologra emlékeztetsz: arra, hogy én sem tartozom a választott néphez, mégis Megváltóm lettél; és arra, hogy te a zsidók között lettél emberré. Kérlek, irányítsd figyelmemet a mai zsidóságra, és indíts minden keresztényt az értük való imádságra, hogy Izrael megismerjen téged, és megtérjen. Hálát adok azokért a Messiás-hívő zsidókért, akik már a te uralmad alá helyezték életüket. Könyörgök azokért, akik a zsidómisszióban szolgálnak, és azokért is, akik között hirdetik az evangéliumot!
(Hulej Enikő)



Erős vár a mi Istenünk, kemény vasunk és vértünk. Ínségben együtt van velünk, megvált és harcol értünk. (Luther Márton)


Ha gyümölcstelen az életem, nem számít, hogy kitől kapok dicséretet, de amikor gyümölcsöző az életem, akkor nem fontos, hogy ki kritizál. (John Bunyan)



„Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon.” (2Móz 20,9–10)

A harmadik parancsolat megtartásával Isten népe hitvallást tesz arról, aki teremtette, megváltotta és e földi életben megszenteli az embert. Aki megszenteli az Úr napját, arról tesz hitet, hogy ismeri és elismeri hatalmát, üdvözítő szeretetét. Isten is megszentelte a teremtés után e napot, méltó, hogy mi, teremtményei is ezt tegyük. Megadjuk a tisztességet annak, aki így cselekedett velünk és értünk. Mulasztási bűnünk, ha megfeledkezünk róla – ekkor nemcsak engedetlenek vagyunk, hanem megraboljuk dicsőségét, teremtő nagyságát is.
(Tóth-Szöllős Mihály)



Isten előtt csak megalázkodni és ujjongani lehet. Megalázkodni, hogy ami vagy, kegyelemből vagy, tehát nincs okod gőgre, fennhéjázásra, mert mindent ingyen vettél, - de ujjongani, hogy ingyen ekkora ajándékot vettél. (Ravasz László)



Jobbat keresve gyakran jót veszítünk.

William Shakespeare


„Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” (Jel 4,11)

Bibliánkban a János jelenéseiből ismert huszonnégy vén ezekkel a szavakkal dicsőíti térdre borulva a trónuson ülő Urat. A végidőkben felcsendülő himnusz kettős értelmű: egyrészt arra emlékeztet, hogy a mindenséget Isten alkotta, és minden az ő teremtő hatalmának és szeretetének köszönheti létét; másrészt hogy ugyanennek az Úrnak az eljöveteléhez nem férhet semmi kétség, a jövőben őt magasztaló ének már a mai nap himnusza is. Vajon tudom-e ilyen egységben látni a kezdetet és a véget?
(Smidéliusz András)


Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét?
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid,
A zene elillan.
Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahova elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz, s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék, melyet eldobsz.
Az élet nem versenyfutás,
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan,
Halld meg a zenét, mielőtt a dal elillan.



SZELÍDSÉG ÉS IRGALOM

Ó, Istenem,
Te mérhetetlen szelídség és irgalom,
Ki ne szolgálna téged teljes szívéből,
Aki csak egy kicsit is megismerte
Atyai szeretetedet?

Ki ne viselné szívesen igádat,
Amely nem keserű, hanem édes;
Ki ne hordozná terhedet,
Amely nem kínos, hanem erőssé tesz?

Magad mondottad:
Vegyétek magatokra az én igámat,
Amely könnyű és édes,
S így nyugalmat találtok lelketeknek.

Igen, Uram,
Ez a gyümölcse nagy parancsodnak,
Hogy téged teljes szívünkből szeressünk;
Ez a szeretet s a neked való szolgálat
Nemcsak jóvá tesz bennünket,
Hanem túlontúl boldoggá is!

Bellarmin Szent Róbert

Nincsenek megjegyzések: