2026. január 17., szombat

A félelem bekopogott az ajtón. A remény ajtót nyitott. De nem volt ott senki!


A hit a dolgok legegyszerűbbje – lehet, hogy éppen ezért oly nehéz megmagyarázni.


A JÓSÁG JUTALMA
A jóság jutalma
sohasem marad el,
ezt tudni nagyon jó,
e tudat felemel.

Légy azért mindig jó,
megsegít az Isten.
Most lehet rossz sorsod,
jóra fordul minden.


A te hatásod erre a világra attól függ, hogy milyen hatással volt reád a Biblia. (Kilburn)


Éljünk mindig úgy, ahogy a miniatűrfestők festenek, kik minden ecsetvonásra és a legkisebb árnyékolásra nagy gondot fordítanak. (Spurgeon)


Ha nem merészkedsz a hullámokba, sosem tanulsz meg úszni örvénylő vizekben. (Robert Livingstone)


„Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: »Abbá, Atya!«” (Gal 4,6)
Urunk Szentlelkét árasztja szívünkbe naponként, ha kérjük, és hajlandók vagyunk befogadni őt. Segít és tanít imádkozni, segít szoros szeretetkapcsolatot ápolni vele. Annyi mindenbe belekapunk, és olyan kevés dolgot tartunk meg állandó jelleggel a napirendünkben! Az imádság legyen egyike a „szent kivételeknek” Isten segítségével! Mint lelki köldökzsinórral kapcsolódni az Úrhoz: olyan biztonság, békesség, amelyre annyira vágyunk! (Bogdányi Mária)


Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkát és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, életem telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.



„Krisztus ezt mondja: „Jöjj, és kövess engem.”” (Mt 19,21)
Jöjj, és kövess! Mondja a celeb, a popsztár, a politikus, a multicég, a közösségi portál, a pletykalap, a bank, az alkoholgyártó, a divatdiktátor. Mindenki meg akarja szerezni a pénzünket, időnket, testünket, de főleg: a lelkünket. Mert akkor mindenünk az övék. És bekebeleznek. Amit adnak: kihullik kezünkből. Szegénnyé tesz, kifoszt. Jöjj, és kövess – mondja Jézus. Nem kérek mást, csak őszinte szívet. Bízz bennem, mert nem kifosztani jöttem, hanem betölteni. Gazdaggá tenni a lelkedet, az életedet. Nem uralkodni jött: szolgálni. Pedig ő az Úr mennyen és földön. Nem elvakít ígéretével, hanem tisztasággal és igazsággal a szennyesből hófehérré tesz. És mindezt ingyen, kegyelemből. (Kőháti Dóra)


Ne félj, mert Isten előtted megy – kövesd Őt!
Melletted megy – fogja kezed.
Mögötted megy – védelmez.


Nemrég olvastam egy tanulságos történetet, mely egy házaspárral esett meg. De inkább mondja is el nekünk a történetet a feleség:
“Egy éve történt, hogy férjemmel kirándulni mentünk a Zemplénbe. Célul tűztük ki a Nagy Milic megmászását, de mivel nem jártunk ott korábban, nem tudtuk pontosan mennyi időt vesz igénybe. Október utolsó vasárnapja volt, és nem számoltunk az óraátállítással. A nap azonban nem maradt tovább az égbolton a mi kedvünkért. Naplemente előtt pár perccel értünk a csúcsra, ami azt eredményezte, hogy amint elindultunk lefele, egyre sötétebb lett az erdőben. Köd szállt a tájra, ami még jobban fokozta az erdő titokzatos hangulatát. Mondanom sem kell, milyen hevesen vert a szívem. Az út majdnem felét teljes sötétségben tettük meg, tapogatózva, hiszen a turistajelzéseket nem láttuk. Akkor ott a sötétben, amikor félelmeim felerősödtek, párom kézfogása mindennél többet jelentett. Egy pillanatra sem engedte el kezemet. Akkor ott eszembe jutott, hogy Isten is így van jelen a mi életünkben. Bármilyen félelmetes legyen is a helyzetünk, bármilyen sötétben legyünk is, ő ott van mellettünk, velünk járja végig az utat és nem engedi el a kezünk.”


Nincs nagyobb hatalom a világon, mint az a szeretet, mely céljának eléréséért szenvedni is kész. (Fosdick)


Senkit sem tudsz kisegíteni a fertőből, ha te magad is abban vagy. (Spurgeon)


„Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenek feje!” (1Krón 29,11b)
Jézus ezt mondja Pilátusnak: „Az én országom nem e világból való.” És: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna.” Minden hatalom Istentől való. Egyesek földi hatalommal vannak felruházva, hogy az isteni igazságot és értékeket valósítsák meg a földön. Van, aki hű ehhez, más visszaél vele. A hatalom, az ítélet, a számonkérés azonban mindig Istené. Aki magának akarja a hatalmat, a dicsőséget, az imádatot, s nem Istennek szolgál, felelni fog tettéért. Mindannyian őelé állunk egyszer. Adjuk át neki magunkat, életünket, legyünk egészen az övéi, életünk rá mutasson, akié minden dicsőség! (Kőháti Dorottya)


„Ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és terjesszétek a föld határáig! Mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot!” (Ézs 48,20b)
Evangélikusok vagyunk, nevünkben hordozzuk az evangéliumot, az örömhírt. Ezt a nevet sokszor nem éljük (és nem is érdemeljük) meg. Sokkal inkább a panasz, az elégedetlenség hírnökeiként hatunk a körülöttünk élők között. Hogyan kellene inkább örömhírt mondókká válnunk? Aki hallgatja az örömhírt, és átjárja szívét-lelkét naponta az éltető ige, Isten tapintható és érezhető szeretete, gondoskodása, az tud róla beszélni, bizonyságot tenni – és ami a legfontosabb, ennek „hatása alatt” élni. (Bogdányi Mária)

2026. január 16., péntek

A nagy szentek Isten dicsőségére dolgoztak, de én nagyon kicsi lélek vagyok. Én az ő örömére dolgozom… és boldogan elviselném a legnagyobb szenvedéseket is, anélkül, hogy erről tudna, ha ez lehetséges volna… csak hogy mosolyt csaljak ajkára.

Kis Szent Teréz


A probléma nem annyira az, hogy az emberek elidegenedtek az egyháztól, hanem az, hogy az egyház idegenedett el egyre jobban az emberektől.
(Klaus Douglass)


A szeretet olyan, mint egy édesanya: elnézi a fogyatékosságot abban, akiben a hit még csak bölcsőkorát éli.


„Amiket emberkéz alkot, azok nem istenek.” (ApCsel 19,26)
Nemcsak emberkéz alkotásai lehetnek istenek, hanem minden, ami a szívünkben az első helyen áll, minden, ami megelőzi az élő, egy igaz Istent. Minden, amihez szívvel, lélekkel ragaszkodunk, ami nálánál fontosabb a számunkra. Minden, aminek az első helyet szánjuk az életünkben – legyen az pénz, hatalom, családtagjaink, egészségünk, lakásunk és még sorolhatnánk. Mindezek adhatnak több-kevesebb erőt, jelenthetnek kisebb-nagyobb biztonságot, szerezhetnek örömöt, de életünk valójában csak Isten által válhat valódi, élettel teli életté.
(Gazdag Zsuzsanna)


Azok a dolgok, amelyek pénzen megvehetők, nem lehetnek igazán értékesek.


Bármi legyen is, amire figyelmünket leginkább fordítjuk, erősebbé fog válni az életünkben.


Dosztojevszkij híres regényében, a Karamazov testvérekben szerepel egy jelenet, amikor egy úri hölgy keresi fel Zoszima sztarecet. Ő egy szentéletű, bölcs szerzetes, aki általában csak meghallgatja a hozzá érkező embereket, máskor viszont bölcs tanácsokat ad nekik. A hölgy elmondja élete gondját: késznek érzi magát arra, hogy más embereken segítsen, életét nekik szentelje, ápolja a betegeket és gondozza a szenvedőket, de amikor arra gondol, hogy esetleg hálátlanságot fog tapasztalni jócselekedeteiért cserébe, akkor elszáll a bátorsága és elmúlik elszántsága. Úgy érzi tehát, hogy a szeretet megvalósítása csak ábrándozás marad.
A szentéletű szerzetes egészen meglepő módon válaszol neki: Bizony, ez csak ábrándozás! De te csak ábrándozz tovább, hátha egyszer ebből az ábrándozásból megszületik a tevékeny szeretet.


Isten nem olyan kegyelmet ad, melyet nekünk kell megőrizni, hanem olyat, mely minket őriz meg.


Jóllakott ember van elég, de becsületes annál kevesebb. (Gorkij)


Krisztus olyan, mint a virág, de nem hervad el, olyan mint a folyó, de ne apad ki soha, olyan, mint a nap, de nem mutat fogyatkozást. Ő minden mindenekben, – sőt a mindennél is valamivel több.
Spurgeon


Mikor egy családban szeretet és bűn összetalálkoznak, ha a szeretet igazi, a kettőnek kereszteződése fájdalmat szül, – és adva van a kereszt.
Stanley


Minden reggel ajánljátok magatokat és embertársaitokat Istennek, és helyezzétek testetek és lelketek a Szűzanya oltalma alá.


Mindig tud adni, akinek a szíve tele van szeretettel. A szeretethez nem kell erszény.


„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is.” (Gal 6,7)
Ki amit vet, azt aratja – ez az emberi élet örök igazsága. A nem bibliaolvasók is ismerik ezt mint közmondást. Életünk ideje egy hosszú vetésidő. És már ez idő alatt is aratunk, de az ítéletkor minden tettünk napvilágra kerül. Pál a legfontosabbra mutat rá: mi ugyan hihetjük, hogy nem lesz következménye annak, amit vetünk, ahogy élünk – de ezzel csak magunkat csapjuk be. Mit vetünk ma, az ökumenikus imahét kezdetén? Vessünk nyitott szívvel, béketeremtő, egymásnak Krisztus közösségében örvendező tetteket és szavakat!
(Kőháti Dóra)


Nem Isten van miértünk, hanem mi vagyunk Istenért. (Ravasz László)


„Pál írja: Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6)
Belekapunk ebbe-abba, azután félbehagyott levelek, meg nem valósult látogatások, évekkel ezelőtt elkezdett, félkész pulóverek jelzik csekély kitartásunkat. Bízzunk Istenben, ő nem feledkezik meg rólunk, határozott célja van, s milyen jóleső érzés, ha végre elhisszük: ebben mi is benne foglaltatunk! Ennek tudatában éld mindennapjaidat!
(Bogdányi Mária)


„Vigyázzatok, hogy szívetek el ne csábítson benneteket, el ne hajoljatok, ne szolgáljatok más isteneket, és ne boruljatok le azok előtt.” (5Móz 11,16)
Ne legyen más istened rajtam kívül! Bizony, a felvilágosult, modern ember is ismer és imád más isteneket! Még ha nem tudja is, hogy aki vagy ami a szívét betölti, annak lett rabja, hiszen szolgálja, és függ tőle. Izrael népe és a mai ember számára ugyanaz az ige hirdettetik: a teremtő – s számunkra a megváltó és megszentelő – Istenen kívül ne lakjon más szívünkben. Őt imádjuk és szolgáljuk, és egyedül tőle kapunk meg mindent, ami életünket teljessé, egésszé, értelmessé teszi.
(Kőháti Dorottya)

2026. január 15., csütörtök

A bontás mindig könnyebb, mint az építés.


Aki nagy keresztet kap és azt szeretettel próbálja elfogadni, nagy eséllyel fog üdvözülni.


Aki szeret, elenged és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének a legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása önzés, legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.


Az élet mindig kegyelem. Amíg élünk, a kegyelem birodalmában vagyunk, a halál az ítélet birodalma.


Az élet ünnepi istentisztelet, az áhítatnak és hálaadásnak a műve.


Az engedelmeskedni szó csak jelen időben létezik.
(Spurgeon)


Az igazi szeretet sohasem fél attól, hogy túl sokat talál adni.


„Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.” (Jak 1,26)
Sokat és sokfélét beszélünk. Nyelvünk édesen és éles késként döfve is tud szólni, gyógyítva vagy épp sebezve házastársat, gyermeket, szülőt, munkatársat, szomszédot, ismeretlent. Igen fontos testrészünk a nyelv, figyeljünk rá, és ne hagyjuk, hogy tevékenysége „kikerüljön irányításunk alól”! Imádkozzunk bölcs, építő beszédért! (Bogdányi Mária)


Isten ellenségének tekint, míg nem leszünk barátai. (Spurgeon)


„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)
Közel van minden és mindenki. A technika legyőzött minden távolságot: van repülőgép, van mobiltelefon, internet. Közel lenni jó, korunk embere mégis magányos. Mert igazi otthonát, a lelkit nem leli. Atyánk közelsége nélkül hideg űr a világ. Hívjuk őt – az imádság, az igeolvasás nem igényel sem pénzt, sem eszközt, „csak” odaszánt időnket, lelki megnyílásunkat. Ő már megtette a távolságot leküzdő, hatalmas utat: emberré lett. Közel jött. Közel van! Hívjuk és engedjük be őt életünkbe! (Kőháti Dóra)


„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36)
Anyagiasság, a pénz szeretete, a gyűjtögetés, felhalmozás kényszere, a birtoklás mámora – a másik oldalon pedig kiüresedés, értelmetlenné váló élet, és a végén semmi sem marad… Csak az, amit lelkünkből, szívünkből, szeretetünkből itt hagyunk. Abból fognak élni, arra fognak emlékezni, az fog minket jelenteni nekik, nem a tárgyak. Isten színe előtt minek van jelentősége? A lefelé tekintő ember és a spirituális szemléletű, „ég felé” tekintő ember közötti különbség megfogalmazását számunkra Jézus tanítása, példázatai, figyelmeztetései teszik kikerülhetetlenné. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja… Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” Halljuk meg idejében a figyelmeztetést! (Kőháti Dorottya)


„Nem maradok el tőled, nem hagylak el.” (Józs 1,5)
Mi olykor-olykor eltávolodhatunk ugyan Istentől, de szerencsére ő soha nem távolodik el tőlünk. Örömben, de különösen nehézségek, bánat közepette velünk és mellettünk van. Hagyatkozhatunk rá, bízhatunk benne, és segítségül hívhatjuk őt. Adjunk hálát azért, hogy ha a bajban egyesek elhagynak is, Isten ezt soha nem teszi! (Gazdag Zsuzsanna)

Ó, Uram, taníts meg Téged szeretni; és taníts meg, hogy segítsek felebarátaimnak az egyetlen szükséges vállalkozásban: megtalálni téged! (Karl Rahner)


PÉNZÉRT LEHET…
Pénzért lehet nyugalmat venni, de békességet nem.
Pénzért lehet szolgát venni, de barátot nem.
Pénzért lehet kacagást venni, de boldogságot nem.
Pénzzel ajtót lehet nyitni, de a menny ajtaját nem.
Pénzért lehet szórakozást venni, de örömöt nem.

2026. január 14., szerda

A jó Isten egyszerűnek
alkotta az eszemet.
Nincsen abban nagy modernség,
csak szelídség, szeretet.
Karinthy Frigyes


A szeretetnek a lelke nem abban áll, hogy elnézzük az ellenség hibáit, hanem abban, hogy szeretjük annak érdemeit.


A teremtésben, gondviselésben, megváltásban annyi a csoda, mint tengerben az élőlény. (Spurgeon)


Álmod úgy valósul meg, ha apránként építesz.
Ne tégy sokat, de azt jól, öröm lesz a bére.
Életed éld szabadon, szánj időt a szépre,
kőre követ nap mint nap, titkod lassan érik.
Így növekszel nap mint nap, míg felérsz az égig.


„Az angyal így szólt Józsefhez: „Mária fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.”” (Mt 1,21)
„Magasságos, / Te tudod: nehéz ez az apaság, / Amit az én szegény vállamra tettél. / Apja volnék – és mégsem az vagyok. / Ez a gyermek… ha szemébe tekintek, / Benne ragyognak nap, hold, csillagok. / Anyja szemei s a Te szemeid, / Istenem, a Te szemeid azok. (…) Oly ismerősek s oly idegenek…” Reményik Sándor megkapó szépséggel szólal meg József hangján. A fogantatás, a születés, József és Mária aggodalma, majd öröme, hálája – olyan emberi, olyan szép. Jézus így érkezett: egyszerűen, emberien, hiszen Isten Fiaként emberré lett. Isten hatalmas, üdvözítő tervének teljesedésekor gondja van az egyszerű, fiatal emberpárra, akiket angyali üzenettel erősít. Gondviselő szeretet… (Kőháti Dóra)


Az evangélium nem törvény, nem kötelességek tára, hanem felszabadító örömhír.


Csak az parancsol biztosan, aki megtanult jól engedelmeskedni.


HÁLAADÁS
A szívemet öröm érte,
hálát adok neked érte!
Te küldöd a bánatot,
a vigaszt is Te adod.

Vigyen ez az öröm feléd,
boruljon le lelkem eléd
köszönetet mondani,
Téged, Uram, áldani.

Kezdjen ajkam víg éneket,
örök hálát mondjon neked,
zengje hegyen, völgyön át
jóságodnak himnuszát.
Bán Aladár


Hordozzuk a keresztet hősiesen és ne rakjuk át másra, inkább segítsünk nekik a sajátjuk hordozásában.


„Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni.” (Zsolt 49,16)
Minden vasárnap elmondjuk az egész kereszténység hitvallását és benne a bizonyságtételt: „Hiszek a Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki … alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadott halottaiból, felment a mennyekbe, ott ül Istennek, a mindenható Atyának jobbján, ahonnan eljön ítélni élőket és holtakat.” Krisztus második eljövetelének és az ítéletnek a gondolata önmagában ijesztő. De ugyanakkor örvendetes is: hiszen előttünk áll majd Krisztus, aki hitünk szerint halála által mindnyájunkat kiváltott a holtak hazájából. Éljünk úgy, hogy számunkra is igazzá váljék a mondat, amelyet a lator hallott, azaz egykor mi is vele, a mi Urunkkal lehessünk a paradicsomban. (Gazdag Zsuzsanna)


„Krisztus mondja: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”” (Mk 16,15)
Ez az ige „véletlenül” mindig elém kerül, amikor ezt a rovatot írom… És máskor, máshol is… Akkor ráz fel, amikor éppen „lent” vagyok, vagy annyira lelkes, hogy szétforgácsolódik a figyelmem, és nem a lényegre nézek. Mindig jókor talál meg. Ha én nem keresem, ő talál rám. Nem először, sokadszor. A missziói parancs igéje végigkísér, mióta először léptem be a teológia, majd évek múltán az Evangélikus Missziói Központ kapuján. S azóta is… Istenre hagyatkozva ki-ki megtalálhatja az élete hivatását. Minden keresztény embernek szól ez a missziói parancs: hirdesd az evangéliumot! Légy bátor, kreatív, lelkes, és Isten megadja hozzá a társakat, az eszközöket, a feltételeket, hogy az örömhír hirdetése téged is boldoggá tegyen, és azokat is, akik közé küldve vagy. (Kőháti Dorottya)


Mert van valami a világban és a világ fölött, amit megváltoztatni úgysem lehet, sem tűzzel, sem vérrel, sem gyűlölettel. És ez az élet törvénye, aminek gyökere az igazságban van.
Wass Albert


Mikor szereted felebarátodat? Mikor azt megfedded, ha vétkezik, táplálod ha éhezik, tanítod, ha tudatlan.


Minden dolgot a megváltás fényében kell szemlélnünk, ez a helyes szemlélet. (Spurgeon)


Nagyobb boldogság adni, mint kapni. ApCsel 20:35
Adni és kapni – életünk része. Ilyenkor mindkettő örömmel tölt el. De van, aki nem tud adni azoknak sem, akiket nagyon szeret. Aki viszont tud, másoknak is örömöt szerezhet. Erről szól a következő történet:
Sok-sok esztendeje egyszer korgó gyomorral, üres zsebbel virradtunk karácsony napjára. Kopogtak. Kinyitottuk az ajtót és egy férfi lépett be óriási élelmiszeres csomaggal. Nem hittünk a szemünknek.
- Ki maga és honnan jött? – csodálkozott apám.
- Egy barátjuk küldött – válaszolta az idegen -, aki tudja, hogy nélkülöznek, de visszautasítanák a közvetlen segítséget, ezért küldött engem. Áldott ünnepeket!
- Nem, ezt nem fogadhatjuk el – szabódott apám.
- Pedig kénytelenek – felelte az ismeretlen férfi, sarkon fordult, és behúzta maga mögött az ajtót.
Ez az élmény maradandó hatást gyakorolt az életemre. Megfogadtam, hogy egyszer majd én is viszem annyira anyagilag, hogy másoknak ugyanígy segíthessek. Tizennyolc éves koromra kialakítottam a magam karácsonyi rituáléját. Mivel szeretem a kötetlen megoldásokat, azt találtam ki, hogy egyszerűen bevásárolok egy vagy két család számára elegendő élelmiszert, azután küldöncnek öltözve felkeresem a legszegényebb környéket és találomra becsöngetek valahova. Az ajándékba mindig elrejtettem egy levelet, amelyben leírtam gyerekkori élményemet.
Számomra ez az évente ismétlődő szertartás nagyobb gyarapodást jelent minden pénznél, amit valaha kerestem.


„Nem ember az Isten, hogy hazudnék.” (4Móz 23,19a)
Emberekben csalódhattunk már éppen eleget, de Urunkban sohasem. Az ő örökké tartó és mindig érvényes ígérete olyan biztos kapaszkodó az életben, amelyhez semmi sem fogható. Láthatatlan tenyerében tart bennünket, és vigyáz ránk – ígéretét megtartva. Légy csendben mindennap őelőtte, és figyelj szavára. Megéri! (Bogdányi Mária)


Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad-nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egy lehessek! Ámen


Pénzhiányban szenvedni kellemetlen, betegségben sínylődni fájdalmas, barát nélkül lenni szomorú, rossz hírbe keveredni kétségbeejtő, de Krisztus nélkül lenni a legborzasztóbb hiány a földön.
Spurgeon


Valahol olvastam, hogy a mai Spanyolország területén található egy régi római vízvezeték. Valamikor a Krisztus utáni II. században építették, abban az időben, amikor a terület a Római Birodalomhoz tartozott. A kőből és téglából épült, több kilométer hosszú, boltíves építmény a hegyekből szállította a vizet a városba. A város lakóit sok évszázadon keresztül látta el friss vízzel. A XX. században a település vezetése felfedezte, hogy nekik milyen nagy kincsük van. Azt mondták: “Meg kell őriznünk ezt a régi vízvezetéket az utókornak! Nem szabad tovább használnunk, nehogy tönkremenjen.” Aztán elhatározták, hogy új, modern vízvezetéket építenek drága pénzen. Amikor az új csőhálózat elkészült, a régit kiiktatták a rendszerből. Néhány év múlva a régi vízvezeték teljesen kiszáradt. A nyári forróságban a kiszáradt habarcs kipotyogott a kövek és a tégla közül, s az építmény több helyen összeomlott. A víz 1800 éven keresztül életben tartotta a vezetéket, amikor viszont megszűnt, az építmény teljesen tönkrement.
Ehhez a vízhez hasonlít életükben a hála. A hála ott húzódik az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunk mélyén. Sokszor nem is vesszük észre jótékony, éltető hatását, de ha hiányzik, menthetetlenül összeomlik kapcsolatunk Istennel és embertársainkkal. Az igazi hála ugyanis több mint udvariasságból mondott egyszerű köszönetnyilvánítás. És több mint egy jól nevelt ember köszönete. A hála az az alapvető emberi magatartásunk, amellyel az Istennek és az embereknek tartozunk mindazért a jóért, amit Tőle, illetve tőlük kapunk.
Emberként minden nap rácsodálkozhatunk azokra az ajándékokra, amelyeket kapunk, s amelyeket sok esetben nem is tudunk viszonozni. A legkevesebb tehát az, hogy legyünk hálásak mindenért! Mert a hálátlanság mély sebet üt és igen nagy fájdalmat okoz annak, aki a másikért valamilyen jót tesz.
De ne csak a kellemes meglepetéseket, hanem a keresztet se felejtsük el megköszönni, bízva Istenben, hogy szenvedéseink is javunkat szolgálják.

2026. január 13., kedd

A bűn szabadossága rabszolgaság, a bűntől való szabadulás igazi szabadság. Spurgeon


Az evangéliumnak azért van sokak előtt a legcsekélyebb tekintélye, mert azt munkálja, hogy az elsők utolsók legyenek, és az utolsók elsők. (Luther)



Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok. (Márai Sándor)


Csak az beszél biztosan, aki szívesen hallgat.


Én Uram, és Én Istenem!
Ismét eltelt egy esztendő. Köszönöm áldásaidat, és azt hogy a nehéz helyzetekben sem hagytál teljesen egyedül. Engedd meg, hogy egy szebb évet hadd kérjek tőled, mint ami a tavalyi volt. Áldj meg minket, és vigyázz a családomra is, és  kérlek, adj  jobb egészséget annál, ami most van. Ámen (S.A.)


Igaz, az ember nem felel felbukkanó vágyaiért, gondolataiért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett. De ha a madarak fészket is vernek az eresz alatt, ott élnek, szaporodnak, azért már az ember is felel. Mert beleegyezett.


„Jézus mondta: »Nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.«” (Lk 15,7)
Naponkénti megtérésünk, Urunktól kapott naponkénti új szívünk arra ad újra és újra lehetőséget, hogy Istenre figyelve teljes, neki és felebarátainknak szentelt életet éljünk. Sokszor úgy érezhetjük, belefáradtunk már az egész hiábavalóságba, annyi emberi kudarc, kisiklott élet vesz körül mindannyiunkat, sokszor a saját bőrünkön is érezzük az emberi gyarlóságot. Mindezek ellenére Isten mindennap hív magához megtérésre, mert javunkat akarja, és velünk akar örülni. Engedjünk neki! (Bogdányi Mária)

„Jézus rátette a kezét az asszonyra, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” (Lk 13,13)
„Leveszem rólad a kezem.” Ezt annak mondjuk, akit sorsára hagyunk, akivel többé nem törődünk. Jézus ráteszi kezét a hozzá fordulóra. Megérinti. Legyen testi vagy lelki baj, az érintése csodát tesz – halottat is feltámaszt. Megfékezi még a tengert is. Ha valóban szeretnénk meggyógyulni, bűneink börtönéből kiszabadulni és felegyenesedni, lelki tartást, új esélyt kapni, csak egyet kell kérni: Jézus, tedd rám a kezedet. Beteg, görnyedt vagyok. Elveszett. Ments meg. Hadd dicsőítselek téged, aki megváltottál engem. (Kőháti Dóra)


„Krisztus mondja: »Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.«” (Jn 13,15)
Amikor Krisztus a földön járt, szavai és cselekedetei által is megmutatta, mennyire jóságos Atyánk az Isten. Tanított, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel. Példát adott az Isten akarata szerint való életre, hogy mi is hasonlóképp, Isten országát és a másik ember javát szem előtt tartva cselekedjünk. Nem tekintette méltóságán alulinak azt sem, hogy megmossa tanítványai lábát. Ezzel minket is alázatra tanít. A Jézus által idézett első és nagy parancsolat (Mt 22,38) szerint ezt úgy tehetjük, ha az Urat teljes szívvel, lélekkel és elmével szeretjük, a felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat. Ez utóbbit leginkább úgy tudjuk megtenni, ha szem előtt tartjuk az aranyszabályt: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” (Mt 7,12) (Gazdag Zsuzsanna)


Minél őszintébben törekszünk Istent szolgálni, annál jobban érezzük szolgálatunk fogyatékosságát. (Spurgeon)


Sohase mondjuk, hogy “ezt mi is meg tudtuk volna csinálni”, mert nem mi csináltuk!
Karim Rashid


Szeretet nélkül a puszta cselekedet mit sem ér, de ami szeretetből származik, ha még oly csekély és egyszerű is, gyümölcsöző lesz. (Kempis)


Úgy véled, kérő imádra csak kétféle válasz jöhet: igen vagy nem. Isten harmadik válasza: légy türelemmel!


„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” (Ézs 40,1)
A fogság teljes reménytelenségében élő nép számára csak Istennek a próféták által közvetített szava jelentett vigaszt. Ők tartották a „lelket” a kétségbeesésben, a kilátástalanságban vergődő zsidókban. A mi vigaszunk Jézus Krisztus személye és tanítása, amelyet minden alkalommal megkaphatunk, amikor hallgatjuk a hirdetett igét, és élünk a szentségekkel. Jézus nem ígért könnyű életet követőinek, de az egyházon és szolgáin keresztül örök életre szóló vigaszt nyújt népének. (Kőháti Dorottya)

2026. január 12., hétfő

A szeretetlenség annyi, mint létromlottság.


A szeretet a létezés mértéke. (Hamvas Béla)


A Szentírás a kisded Jézus pólyája, bontsd ki, és megtalálod benne a Megváltódat. (Spurgeon)


„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.” (Ef 1,3)
Mennyi erő és biztatás van ezekben a szavakban! Vajon tudatosul-e bennünk mindennap, hogy mi mindnyájan Isten áldottai vagyunk…? (Gazdag Zsuzsanna)


Az ember akkor öregszik meg, amikor a siránkozás lép az álmok helyébe.


Az igazi keresztényt arról lehet megismerni, hogy úgy szereti ellenségét, mint a saját lelkét. – Az ő számára is kívánja az üdvösséget.


Életed szántóföldjét nem művelheted meg csupán önmagad. Szíved dzsungelében egymagad nem tudsz rendet teremteni. Saját magadnak nem mondhatsz segítő és vigasztaló szavakat.


Csak az forog biztosan az emberek között, aki szívesen rejtőzködik.


Ha nem tanulsz meg nevetni a nehézségeken, semmin sem tudsz majd nevetni, mire megöregszel.
Edward W. Howe

„Íme, az én Uram, az Úr, megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani?” (Ézs 50,9a)
Jézus Krisztusban új életet kapunk, és a lutheri „simul iustus et peccator” (egyszerre igaz és bűnös) elv alapján őelőtte és őáltala igazak vagyunk bűnös létünk ellenére is. Nem a mi érdemünk ez, nem példás kereszténységünk jutalma, hanem Isten sokszor szinte érthetetlenül jóságos, megsegítő kegyelmének eredménye. Fel tudjuk-e ezt fogni? Ha igen, adjunk hálát érte! (Bogdányi Mária)


Jövőm az Isten kezében van. Nekem csak imádkoznom kell, hogy tisztán lássak.


„Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás vagy üldözés vagy éhezés vagy mezítelenség vagy veszedelem vagy fegyver?” (Róm 8,35)
Milyen keserves lista, amelyet Pál felsorol. Igen, ezek egyike is elég, hogy a hívő hite megbicsakoljon. Igen ám, de ha valaki, Pál tudja, hogy mi a nyomorúság, a börtön, az üldözés. És olyan levelekkel ajándékozott meg, amelyek a Szentírás igazi kincsei. Mert megtapasztalta Krisztus szeretetét. Hogy Jézus ott van, ahol mi vagyunk: még a bajban, a szenvedésben is. Nem láthatóan, hanem lelkünk mélyén munkálkodva. Erőt, vigaszt nyújtva. Szeretete és léte nem attól függ, milyen állomásánál tartunk életünknek. Azt ígérte, minden napon velünk lesz. Csak mi vagyunk, akik hátat fordítunk neki – ő soha! Merjünk hinni és bízni, kérjük a hitet, ha meginognánk, mert azt is megadja. (Kőháti Dóra)

Könnyebb hűségesen munkálkodni, mint hűségesen imádkozni.


„Krisztus mondja: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”” (Jn 16,33b)
Az emberi sors megpróbáltatásai alól senki sem mentesülhet, aki erre a földre született. Keresztje mindenkinek van. A veszteség, a félelem, a bánat, a gyász minden ember számára létező. És mégis: nincs aggódnivalónk! Nem a világ nyomorúságát vette el Krisztus, hiszen mi, akik benne hiszünk, szintén átélünk szenvedéseket. De itt a földön, az életünk végén és az után is ugyanannak a Jézusnak a kezében vagyunk! Ő győzött, hogy bennünket ne törjön össze félelem, szorongás, bánat, gyász, halál. Ő legyőzte a szabadulás akadályait, a bűnt, a halált és a poklot: aki őt követi, annak immár szabad az út az örökkévalóságba. (Kőháti Dorottya)

Mikor egy családban szeretet és bűn összetalálkoznak, ha a szeretet igazi, a kettőnek kereszteződése fájdalmat szül, – és adva van a kereszt. (Stanley)


Minden nap kiülök a végtelenül kék tenger partjára, a sziget eldugott, ember-nem-járat csücskén. És nézem a hullámzó tengert, mely a változó világot, a felfoghatatlan emberi történelmet és életem kiszámíthatatlan alakulását jelenti. Még nincs üvegtenger. Az üvegtenger az örökkévalóság jelképe. Hullámzó, félelmetesen morajló nagy vizek vannak.
Nézem a tengert és így elfelejtem lassan az apró napi gondokat, amelyek már-már szorongássá növő kozmikus gondokként kezdtek feltűnni pszichém egén. A nagyobb gondok hullámai is elülnek, amikor magának a létezésnek a hullámzására figyelek. Ismét eszembe jut Jézus szava, amelyet nekem mondott a lelkiismeret egy pillanatnyi világvégi csendjében: Ha a kis dolgok úgy felizgatnak, hogy nem tudsz imádkozni, gondolj a nagy dolgokra. Ha a nagy dolgok úgy felizgatnak, hogy nem tudsz imádkozni, gondolj az örökkévalókra; és ha az örökkévalók kezdenek izgatni, az már maga az imádság.
Igen, a létezésnek az örökkévalósággal való érintkezése izgat. Miért van ez a tenger, vagyis a létezés, miért nem a semmi van? Erre felsejlik a személyes Isten arca, hirtelen egy emlék jelenik meg, jánosi emlék: a haldokló Istenember a Golgotán… és maga a Lélek szól a lelkemhez: szeret az Isten; Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte!
Nem sajnálom az evilági életet, szívem az örök élet vizeire szomjazik!
Kis Szent Teréz


Urunk, Jézus, aki a világra jöttél, s születésed pillanatától fogva gyermeki arccal tekintettél minden emberre, ne rejtsd el előlünk soha a te arcodat! Szemlélni szeretnénk az isteni irgalmat és jóságot sugárzó arcodat. Segíts minket abban, hogy minden embertársunkon felismerjük a te arcod, a te tekinteted! És segíts minket abban, hogy egyre jobban hasonlítsunk hozzád, aki Üdvözítőnk és Megváltónk vagy!

2026. január 11., vasárnap

A kereszt bölcsességét csak akkor értjük meg, ha saját magunkon érezzük.
Edith Stein


A legtöbb ember csak azért panaszkodik, hogy leplezze, milyen jó dolga van.


A szelídség! Mennyivel nagyobb erő, mint a nyers erőszak!
Charlotte Bronte


Addig sohase lépj az emberek elé, míg előbb nem láttad Isten arcát. (Steinberger)


Akik megmerítkeznek a szenvedés tengerében, ritka drágagyöngyöket hoznak elő. (Spurgeon)


Az életet egyetlenegy alapérzéssel lehet boldogan leélni – pedig éppen erre gondolnak az emberek a legkevésbé, – a hála érzésével. (Ravasz László)


Az igazi hit éppen akkor művel csodát, amikor a látszat-hit mentegetőzve hátrál.
Viktor János


Egy szeretetből meghozott döntés, sosem rossz döntés. Még akkor sem, ha a későbbiekben az látszana beigazolódni, hogy a másik út talán jobb lett volna.

„Jézus Krisztus az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.” (Kol 1,18)
Az ember annak szenteli oda ideje nagy részét, ami számára igen lényeges, ami nála első helyen áll a fontossági sorrendben. Ez lehet a család, a hivatás, a tanulás, a sport vagy bármi más. Nálunk, keresztény embereknél – még mindezek előtt – a legeslegelső hely Istent illeti, hisz belőle indul ki minden élet, minden szeretet, minden érték. Mindez a miénk is lehet, ha őt, a vele való szoros kapcsolatot az első helyre tesszük életünkben. Csakis akkor. (Bogdányi Mária)


„Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az Úr, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok.” (Ézs 41,4)
Az első kérdés izgatja, nyomasztja az emberiséget a kezdetektől. Istent „kihagyva” nem született még időtálló válasz arra, kik vagyunk, honnan jövünk, hová megyünk. Mi is válaszra várunk. És amikor a hit útján elindulunk, az újjászületett életben járónak – egyik ajándékként – ezek a válaszok megérkeznek! Világosság támad. Az ige felel. Isten megmutatja: van rend a világban, és az ő kezében van az a hatalom, amely életünket, ezt a kis, törékeny létet fenntartja. Csakúgy, mint a nagy világmindenséget. Nem káosz – isteni szeretet, bölcsesség vezérel. Adjunk érte hálát. (Kőháti Dóra)

Könnyebb az ember hajszálait számon tartani, mint érzelmeit és szívének hullámzását.


Krisztus olyan, mint a virág, de nem hervad el, olyan mint a folyó, de ne apad ki soha, olyan, mint a nap, de nem mutat fogyatkozást. Ő minden mindenekben, – sőt a mindennél is valamivel több. (Spurgeon)


„Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” (1Jn 2,8)
Már január első napjaiban észrevehető a változás. Csak percek, de ezek a percek nagyon értékesek. Mert a reményt hordozzák. Idén is véget fog érni a sötét, a dermesztő tél, a szürke napok lassan derengővé, majd fényessé válnak. Ez sem a mi hatalmunkban áll – mi csak részesei lehetünk a csodának. Ámulva nézhetjük, hogy milyen rend, precizitás és szépség vesz körül minket. A lelkünk fényét is megtaláltuk már? Volt igazi, lélekben átélt karácsonyunk? Megszületett-e számunkra a Gyermek, az Isten Fia, aki a világ Megváltója lett? Ha igen, akkor bennünk már nem a sötétség erői laknak. Isten Lelke járjon át mindannyiunkat, adjon örömöt és békességet ebben az évben! (Kőháti Dorottya)


Nem az a kérdés, hogy jobb vagyok-e, mint mások, hanem, hogy jobbá leszek-e, mint vagyok.


Sokszor egy rossz döntés jobb, mint az, hogy nem döntünk.


Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.
Mahatma Gandhi

„Tied a menny, tied a föld is, te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti. Te teremtettél északot és délt.” (Zsolt 89,12–13)
Isten mindenek alkotója. A teremtés legapróbb részleteit a hívők sem ismerik, de elfogadják, hogy a földkerekség eredete és vége az ő kezében van. És mivel azt valljuk, hogy a földet Istenünk formálta, igyekezzünk óvni és védeni környezetünket! (Gazdag Zsuzsanna)