„Abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk.” (ApCsel 15,11a)

Aki az ígéretekben részesedni, üdvözülni akar, annak – a zsidókeresztény állásponttal szemben, amely nem kis vitát váltott ki Pál apostol és Barnabás, valamint a többi apostol és a vének körében, és határozott, világos válaszadásra késztette őket – nem a mózesi törvények útján kell járnia, nem a körülmetélés jelével kell élnie. A körülmetélés az Izrael házához való tartozás, a szövetség jele volt. Lehet-e valaki kirekesztett abból a mélységes, halálon és feltámadáson át felragyogó isteni szeretetből, az üdvösség Jézus Krisztusban adott ajándékából, amely beteljesedett, megjelent mindenki szeme láttára, valósággá vált?! Minden emberi okoskodás ellenében: a megváltás végbement mindannyiunkért, amelyhez hozzátenni semmit nem lehet és nem kell. Hit, mi is, Krisztus, kegyelem, őáltala – ezek az ige szavai, Péter apostol bizonyságtétele. Semmi több, semmi más, csak hit által, csak a kegyelem! (Kőháti Dóra)

AHOL RÁNK JÉZUS VÁR

Valami mindig vár.
Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol keservek és kísértések,
próbák, bukások, szenvedések,
hol csend, csend, csend…
Kívül?
Vagy bent?
Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.
Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben és feladatokban,
ott szenvedésben és kísértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tűzön és akadályon,
új erőt adjon új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,
de százszorosan vár ránk – a csendben!

Túrmezei Erzsébet

Az Élet 10%-a, ami veled történik, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre. (John Maxwell)

„Az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket Jézus vitt véghez.” (Lk 13,17)

Isten kizárólag az ember érdekében szól, cselekszik. Ezek a mozdulatok mindig élményszámba mennek, de nem pusztán azért, mert egy „természetfeletti” erő mutatkozik meg, hanem mert Urunk értünk munkálkodó hatalma, minket szerető indulata ragyog át rajtuk. Vagyis nem az a csodálatos bennük, hogy vakok látnak, bénák járnak, leprások tisztulnak, megkötözöttek szabadulnak meg, hanem hogy ezeken keresztül hirdettetik a drága evangélium, Isten legnagyobb csodája, aki a Krisztus Jézus. (Eszlényi Ákos)

„Az Úr erre azt mondta: „Menj és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a szélviharban. A szélvésznek földrengés lépett a nyomába, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte.” 1Kir 19.11-12

Az enyhe szellőben, a csendben… Ott volt az Úr. Isten csendben, alig mozduló szellőben, a szellő susogásában jön. Nem zajban, nem kavargásban, nem hangos ünneplésben, hanem csendben. A csend az Ő hazája. S a lelki élet légköre is a csend, hiszen a lelki élet Istennel való, Isten jelenlétében folyó élet.

Ez a csend azonban nem külső valami, nem kívül van, hanem egészen belül… Olyan, mint egy titok, kívülről valami látszik, de a maga egészében belül van. A csend mozdulatlan valami, s az ember nyugtalan, mindig cselekedni akaró, mindig mozgó lény. Az ember szétszórt, izgatott, hangoskodó lény, hajlamos arra, hogy kifelé forduljon, hogy ami belül van, azt kidobja, észrevétlenül kiveti magát a csendből. De csend nélkül nincs belső élet! Isten megtalálása és a Vele való egyesülés minden hatékonysága elveszik, ha nem megfelelő légkörben, ha nem csendben fejlődik. Öröktől fogva a csendben beszél az Isten. A szeretet Isten törvénye, a csend az Ő légköre.

Isten minden tevékenységét csend öleli körül. Isten a lelkekben végzett munkájához is megkívánja a csend törvényét bennünk! De vigyázzunk, mert szép a csend, és a lélek útja lehet, de ha a csend arra szolgál, hogy ne szólaljon meg benne odaadásom… akkor a csenddel mintha lefaragnám minden nemesebb képességemet, s megölném – lelki indítékkal – azt, ami bennem emberi! Ha tehát a csend csak külső, csak mechanikus valami, ha csak materiális némaság, akkor semmi köze a lélekhez! A külső csend hatalmas eszköze a lélek belső csendjének, de csak eszköze, s nem több! Isten belül szól a lélekhez.
A belső csend a lélek összeszedettsége. Az összeszedettség, vagyis képességeink elvonása a teremtett dolgoktól, hogy Isten felé irányítsuk őket. Ez annyit jelent, hogy képességeink világában önmegtagadást végzünk, hogy a természetfölötti világába tereljük őket: Isten megismerésére, szeretésére, szolgálatára, dicsérésére. A belső csend nem más, mint meghalni önmagunknak, hogy tudjunk élni Istennek. Úgy is mondhatjuk, hogy benne segítséget adunk Istennek, hogy jobban oda tudja adni magát nekünk. A csendet nem az okos és szép gondolatok adják a léleknek, hanem a lélek szabadsága, minden teremtettől való függetlensége, tiszta hite. Az igazi belső csend fölötte áll tudásnak és nem tudásnak, érzésnek és nem érzésnek, élvezésnek és nem élvezésnek. Minden fölé tud emelkedni, önmagáról elfeledkezik, a világról is elfeledkezik – csak Istenről nem feledkezik el. S Istenben megtaláljuk a csendet!

Ez a csend nem némaság! Csak a világ felé az. Egy másik irányban a csend éppen óriási tevékenységet, beszélgetést, társalgást, érintkezést jelent. Egy végtelenséget bontok ki önmagamból. A csend: a végtelenség önmagamban! Valaki él bennem! Isten, a legszentebb Szentháromság már nem valami elvont gondolat agyamban, hanem valóság. Nem eszme csupán, hanem Valaki! A lelkemben élő örök Titok! Valaki, Aki hív engem, Aki akar velem élni, Aki akarja, hogy találjam meg Vele a bensőséges kapcsolatot! – Itt van a lelki életnek, a benső életnek az igazi titka: az Isten bennem! – S a csend titka: beszélgetek Azzal, Aki bennem él!

„Az a beszéd, amelyet Isten a legjobban meghall: a szeretet csendje.”

Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. Jn 14.28

Biztosan annyira tutijó vagyok?
“Ne a saját elképzelésem alapján akarjak jó feleség lenni. Mert nem a magam felesége vagyok. A férjemé.”
“Ne a saját elképzelésem alapján akarjak jó férj lenni. Mert nem a magam férje vagyok. A feleségemé!” Sokunkban megvan a szándék arra, hogy jó párja legyünk a párunknak.
Akik egy kicsit is tudatosabbak…
- a gyerekkori szerelemnél (Csak az a fontos, hogy nekem legyen jó!), és
- az egyre divatosabb, felelőtlen hozzáállásnál (Az érzelmeim határozzák meg, hogy mit teszek a kapcsolatomban.),
azok már felismerték: tenni kell a szerelemért, a párunk és a saját boldogságunkért. Jó párnak, jó házastársnak kell lennünk.
De vajon hogyan is teszünk ezért?
Azt figyeltem meg, hogy sokan tudatlanságból, mások viszont pont a “nagy tudásuk” miatt abban a tévhitben élnek, hogy ők szinte mindent jól csinálnak a kapcsolatukban.
És ez igaz is lehet, csak éppen a saját szemüvegükön keresztül. És pont ez a gond!
Hiszen lehet, hogy én minden nap sokat dolgozom a családért. De ha a párom a túlórapénzem helyett egy órányi beszélgetésre vágyik, akkor valójában semmit nem csinálok jól.
Ha rendben tartom a háztartást, de mondjuk nem keresem a páromban azt, hogy miért dicsérhetném meg, holott ő imádja, ha dicsérik, akkor valójában semmit nem csinálok jól.
Mielőtt hátradőlünk, és megnyugszunk, hogy mindent jól csinálunk, vegyük fel a párunk szemüvegét, és azon keresztül kérdezzük meg magunktól:Jó felesége vagyok a férjemnek?
Jó férje vagyok a feleségemnek?

Dr. Mészáros Ádám – www.parkapcsolatikonfliktusok.hu

Csak az léphet bátran az emberek elé, aki szívesen rejtőzködik. Csak az szólhat bátran, aki szívesen hallgat. Csak az vezethet bátran, aki szívesen vállalja az alárendelt szerepét. Csak az örvendezhet bátran, akinek jó a lelkiismerete.

Csak azért, mert nem értünk valamit, az még nem jelenti azt, hogy az rossz.

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott.

Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült,
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.

Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.

Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,
békésen legelésző birkanyájat.
A papírkosár lassan tele lett,
s közben be is esteledett.

Ám az este sem volt békés,
messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett,
a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket,
a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,
kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,
Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett,
s ott meglátta, amit egész nap keresett.

A fa egyik vastag benső ágán,
úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve,
ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.

“Uram, te megmutattad békességedet!”
- szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez,
mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan,
ha szívünkben Isten békessége van.
Ő minden gondot vállára vesz,
s bennünket szabaddá, békéssé tesz.
Az Ő békessége tökéletes,
minden félelemtől mentes.

„És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” (1Móz 2,15)

„Vigyázz erre a kosár gyümölcsre, meg ne egyék a madarak!” – mondta Karcsi bácsi. Jenőke odaállt a kosár mellé, és árgus szemekkel figyelt. Amikor meglátta az első madarat, elhessegette. Amikor a másodikat, azt is. Aztán amikor már csapatostul jöttek, kivett a kosárból egy gyümölcsöt, és megette előlük. „Ebből ti nem esztek, amíg én itt vagyok!” – gondolta magában elszántan. Aztán megevett még egyet és még egyet meg még egyet és végül az egészet. Amikor Karcsi bácsi visszajött, Jenőke büszkén mutatta az üres kosarat: egy szemet sem ettek belőle a madarak! És nem értette, miért lett Karcsi bácsi ideges. És azt sem értette, miért szólította Ádámnak. (Zsíros András)

Ha konkolyt vetünk, konkolyt aratunk, ha gabonát vetünk, gabonát aratunk. Csakhogy a learatott mennyiség sohasem egyenlő az elvetett mennyiséggel.



Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad.

Hippokratész

Hogy hited hídja le ne szakadjon, a pillérnek is jónak kell lenni. A jó pillér Krisztus.

Istenben hinni annyi, mint hűnek tartani Istent.

Még ha földedről menekülsz is, el tudsz futni magadtól?
(Horatius)

Nézz egy fára, egy virágra, egy növényre! Hagyd, hogy tudatosságod megpihenjen rajta! Milyen csöndesek! Milyen mozdulatlanok! Milyen mélyen gyökereznek a Létben! Hagyd, hogy a természet csendre tanítson!

És megelevenedett, beburkolt a szótalanság, a csend, a teremtés előtti, amikor még hangrezgések sem keltenek életre teremtő erőt. Védett a belső csend, a szóteremtő. Puha, meleg szeretettel. Kicsi voltam, aki védhető. És tudtam: Isten nem a leszálló éj. Inkább a pirkadat reménye, amikor legsűrűbb az éj feketéje.

Úgy igyekezzünk élni, hogy azért se kelljen szégyenkeznünk, amik vagyunk, amit gondolunk, s amit teszünk, amikor senki sem látja.

Fosdick


Szabad-e, ha csak egy pillanatunk van is egy ember megmentésére, halogatnunk a segítséget? (Hoffmann)

Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek,
És úgy szolgáljalak, amint megérdemled:
Hogy adjak számolgatás nélkül,
Hogy harcoljak nem gondolva arra,
Hogy sebeket kaphatok,
Hogy dolgozzam pihenés nélkül,
Egészen odaadva magam a Te szolgálatodra,
Nem várva más jutalmat, mint azt,
Hogy tudom: a Te szent akaratodat teljesítem.

A hit a lehetetlen dolgokon csak nevet. (Smith Wigglesworth)


A Lélek segíti erőtlenségünket, s ezért a legerőtlenebbnek látszó testvér a legegyszerűbb mondataival Isten színe előtt többet jelent, mint bármely bőszavú, szép beszédű atyafi, laikus vagy lelkész… A Lélek segítsége megmutatkozik gyakorlati módon, látható, megfigyelhető tettekben. Rávezet a megoldásokra, s ezekben a megoldásokban ismét felhasználja az úgynevezett erőtleneket, hogy a mennyei, felsőbbséges erő megmutatkozzék. (Udvarnoki Béla)


Az út a mennybe is, a pokolba is Krisztus keresztje mellett megy el, – ott válik jobbra és balra. A Jézus testében meg kell botlanod. A két lator is jobb és bal felől volt. (Stewart)

„Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” (1Kor1,28–29) Isten elsősorban nem minket, egyéniségünket, jellemünket, önbizalmunkat akarja építeni, hanem inkább az ő országát bennünk. Ezért, ha kell, megsebez, de be is kötöz, összezúz, de meg is gyógyít, hogy egyedül az ő cselekedete, kegyelmének öröme töltse be életünket, hogy csakis benne bízzunk, ne önmagunkban. Áldott ez a választás, cselekvés, építés! (Eszlényi Ákos)

„Felkiáltott a beteg gyermek apja, és így szólt: »Hiszek, segíts a hitetlenségemen!«” (Mk 9,24) …és mindketten meggyógyulva tértek haza Jézustól. (Zsíros András)

Ha valaki pontosan azt mondja, amit gondol, akkor hibátlan sorrendben tündökölnek a szavak.

Isteni Üdvözítőnk, aki földi tartózkodásod alatt olyan gyöngéd szeretettel viseltettél a szegények iránt, adj a mi szívünkbe is a tiedhez hasonló megértést. Engedd, hogy érzéki természetünk ellenkezését legyőzzük!
Engedd, hogy a szegényeket segítsük, fájdalmaikban vigasztaljuk, tudatlanságukban tanítsuk, s minden nyomorúságukban könnyebbséget igyekezzünk nekik szerezni. Add, hogy a szegényekkel szemben tanúsított barátságunk a te barátaiddá tegyen bennünket, ki az Atyával és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodol örökkön örökké!

Páli Szent Vince

Látod, Uram, tanácstalan vagyok.
Miért?
Miért kell elszenvednem ennyi bántást?

Talán ezt érdemeltem?
Vagy Te akarsz nevelni ezzel engem?
Nem tudom.

A tanácstalanságom hozom eléd.
És rád bízom a választ.
Mert bízom abban,
hogy Te nem hagysz válasz nélkül engem.
Mert tudom,
hogy a legkétségbeejtőbb életkérdéseimre is,
Te megadod,
Te adod meg a választ.

Hajdú Zoltán Levente

Ó, szerencsétlen és esztelen bűnös, ki néha a haragos emberi tekintettől is félsz, mit felelsz majd Istennek, ki valamennyi gonosz tettedet ismeri?

Semmi sem aláz olyan mélyre, és semmi sem emel olyan magasra, mint a kegyelem.

Saint-Cyran abbé

Sok hitetlentől hallottam már: de szeretnék hívő lenni! Ám még egy hívőtől sem hallottam: de szeretnék hitetlen lenni!

Tér és idő végtelenül elválaszt bennünket Istentől. Merrefelé keressük Őt? Hogyan indulhatnánk el feléje? Egy lépésünk sincs fölfelé! Istennek kell lejönnie hozzánk a mindenség meredekén át. (Simone Weil)

„Tudomást szerzett Jézusról egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt. Miután eljött hozzá, a lábai elé borult, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.” (Mk 7,25–26) Megtudni az orvos nevét nem elég, el is kell menni hozzá, őszintén meg kell kérni, hogy segítsen, teljes mélységében elé tárva a bajt. Ezt ma mindenki (legalábbis egyre több ember) tudja, teszi, a betegségekbe „ma már” nem kell beletörődni, biztatnak a kampányok is. És mégis, hányan halnak meg úgy, hogy az időben felfedezett kór ugyan gyógyítható lett volna, de már késő… Krisztus óta, a Golgota óta, az üres sír óta „nem kell” meghalnunk! (Kőháti Dóra)

A hit lerántja a megpróbáltatás arcáról a fekete álarcot és angyalt fedez fel alatta. (Spurgeon)


A reformáció kora előtti évszázadokban a Szentírás tanítása helyett inkább a hagyományok kerültek túlsúlyba, tehát az, amit az ember csinált, az ember mondott, az ember épített valamiféle Bábel-toronyként, ami beárnyékolta, elfedte Isten igéjének a tiszta voltát és Istennek kegyelemből való idvezítését.  (Csete Szemesi István)

„Annak, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.” (Júd 24–25) A szív öröménekeként hangzik ez a himnusz. Isten minket tartó erejét, győzelmét énekli. Van erő, amely megtart a gáncsok között, amely célegyenest vezet az Úrhoz, amely megőriz a tőle kapott szentségben, tisztaságban, amely nagyobb minden más hatalomnál: Isten szeretete. Ez szül bennünk örömet, ez hív életre, ez mutat helyes életutat zavaros tévtanok közepette. Bizony, övé a hatalom öröktől fogva. (Eszlényi Ákos)

Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét.
Thomas Huxley

Az egyik szombati napon egy kisfiú a kertjükben lévő homokozóban játszott. Számtalan sok játéka volt, kis traktorok, lapát és formaöntő. Nagyon élvezte a homok adta lehetőségeket és elkezdett utat építeni a játék kocsiknak.
Ahogy építgette egyszer csak elakadt, mivel az útjában volt egy nagyobb kődarab. Annyira az útjában volt, hogy elhatározta, hogy odébb teszi. Próbálta megemelni, de olyan nehéz volt, hogy nem bírta. Így más módszert választva teljes erejéből nekifeszült a kődarabnak, hogy eltolja. Próbálkozott, próbálkozott, de a kődarab csak éppen, hogy megmozdult, eltolni viszont nem tudta. Apja a ház ablakából követte figyelemmel az eseményeket. Látta kisfia próbálkozásait, végül kiment hozzá és ezt kérdezte: „Kisfiam, miért nem használod minden rendelkezésedre álló erőt?”
Fia kissé felháborodva így felelt: „Apa, de én mindent megtettem ahhoz, hogy arrébb toljam a követ! Nem is adtam fel és nem is akarom, de egyszerűen nem megy.”
„Nem, fiam nem használtad minden rendelkezésedre álló erőt” – szelíden mondta az édesapja – „Nem kérdeztél meg engem, hogy segítenék-e!” Azután az apa felemelte a követ és elvitte az útból.

Sokszor van az ember életében, hogy olyan feladatot próbál megoldani, amire igazából egyedül nem képes. De mindig jusson eszünkbe, hogy van kitől segítséget kérnünk, a mi szerető Atyánktól!

Az ember munkára született. Aki szeretetből és kitartóan dolgozik, könnyűnek találja a fáradtságot. (Don Bosco)


Belenőni a halálba: szerintem sokkal intenzívebb élet, mint fiatalnak lenni.
Pilinszky János

Egy kislány játszótársa meghalt, és a kislány egy napon közölte családtagjaival, hogy elment a megszomorodott édesanyát vigasztalni. Megkérdezték tőle a szülei: “Mit mondtál neki?” A kislány ezt felelte: “Semmit. Csak fölkapaszkodtam az ölébe és együtt sírtam vele.”

Éljünk úgy, amint a halottak élnének, ha visszatérhetnének a földre. (Augustinus)


Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd.
Meg Cabot


Ha nem volna pokol, a Golgota a legnagyobb tévedés lenne. (Stewart)


Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!
Mt 7.7

„Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom. Nem izzó haragom szerint bánok vele, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek.” (Hós 11,8c–9) Felháborodásból sebezni, haragból rombolni, indulatból értékeket elpusztítani, lelkeket felsérteni: ez sokszor az ember. Megindulni, megszánni, a vétket eltörölni, a bűnösnek kegyelmezni: ez az Isten. A haragon, az indulaton győzni, a jogos sérelmet nem megtorolni, megszánni és megindulni, egymásnak megbocsátani: ez a Krisztus által újjászületett ember… (Kőháti Dóra)

Minden nap történik valami, amiért az ember szomorkodik, de minden nap történik valami, amiért érdemes élni és meghalni.
Hemingway

„Nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret.” (JSir 3,31–32) A Nagy Ho-ho-ho-horgász csalikukaca (a Nagy Ku-ku-ku-kukac) egy mezei gilisztával találkozott, aki csodálkozva nézte, gazdája hogyan hajítja el a kukacot messzire a tóba horgászbotjával. A giliszta nem értette, miért nem fáj ez a kegyetlenség a kukacnak. De a kukac elmagyarázta, hogy nem gyűlöletből veti őt a horgász a tó mélyére, hanem céllal: azért, hogy halakat fogjon neki. És ami a lényeg: végig zsinórra van kötve, hogy a gazdája utána visszahúzhassa, és hazavihesse magával az otthonába. (Zsíros András)

Szeress és tégy, amit akarsz! (Augustinus)

A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest. (Charles Dickens)


A halál az élet része, de koránt sem a vége.


A halál fölfedezése annyi, mint fölfedezni bennünk a halhatatlanságra való éhséget.


A halál pont – hiszen véget ért valami.
A halál kérdőjel – hiszen nem tudni, mi lesz tovább.
A halál felkiáltójel – az elmúlt idő része csupán az örök valóságnak.


A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, és a halálban megelevenít. (Spurgeon)


A hit a hitért való harcra kötelez. Az igazi hívő harcos is, vagy legalábbis hosszútávfutó. (Nicolae Balota)

„A lelkemet öntöttem ki az Úr előtt.” (1Sám 1,15)

Nincs jobb hely, közeg ezen a világon, ahol őszintén beszélhetünk a fájdalmainkról, örömeinkről, mint az Isten közelsége. Teljes bizalommal lehetünk iránta. Előtte bátran bármit elmondhatunk a legféltettebb titkainktól kezdve a mások előtt is felvállalt félelmeinkig. Az ő világosságában minden szégyenünknél, bűnünknél nagyobb erővel ragyog fel szeretete. És nemcsak abban bízhatunk, hogy meghallgat, elfogad, hanem abban is, hogy neki van hatalma értünk szólni, tenni. Ő maga hív, bátorít minket erre a bizalomra: „…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…” (Eszlényi Ákos)

Aki úgy áll az ítélőszék elé, hogy a védelmet maga látja el, mentegeti magát, ártatlanságát hangoztatja és ezért felmentést vár, – annak érdekében a nagy ügyvéd nem szólhat semmit.


Arra vagyok elhívva, hogy az én lényem kicsiny edényébe magának Istennek titokzatos, tökéletes élete csorduljon bele, és megtöltse azt színültig.
Viktor János


Életet és halált lehetetlen nem egybelátni.
Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.
Egyik nem több a másinknál, csak aki élt és meghalt közülünk, örökkévaló…
Sorra születi, aki nincs.
És sorra meghal, aki van.
Pilinszky János


Isten előtt csak megalázkodni és ujjongani lehet. Megalázkodni, hogy ami vagy, kegyelemből vagy, tehát nincs okod gőgre, fennhéjázásra, mert mindent ingyen vettél, – de ujjongani, hogy ingyen ekkora ajándékot vettél. (Ravasz László)


Nem az a fontos, hogy jó lesz a királyi székben ülni, és uralkodni, hanem az, hogy Istent fogjuk dicsőíteni.


Nézz Jézusra! Amit látsz, az a szeretet…

„Péter kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és süllyedni kezdett.” (Mt 14,29–30) Kiszállni valamiből s elindulni Jézus felé. Nem másra figyelni. Nem a zavaró elemekre, még ha félelmetesnek tűnnek is. Nem megijedni, süllyedni – hanem továbbra is csak rá hagyatkozni és érezni, hogy megtart egy kéz, amely erősebb, mint a mélység ereje, amely lehúz. A félelem legsötétebb, legszelesebb pontján is rá nézni, és felé menni, amíg tart az út. (Kőháti Dóra)

Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra.
Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra.
Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére.
Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget!
Boldog Kalkuttai Teréz

A halál, a veszteség érzése mindig fájdalmas, de különösen az, ha egy gyermek, számára a legfontosabbat – az Édesanyját – veszíti el. Történetünk kis szereplőjével éppen ez történt. Mikulás napja előtt két héttel halt meg az Édesanyja. Az apukája próbálta félretenni az őt ért veszteséget, hogy a kislányának minél több vigaszt tudjon nyújtani. Megbeszélte hát egy barátjával, aki mikulásként egy közeli áruházban dolgozott, hogy legyen ebben segítségére. Elmondta az elképzeléseit, a “mikulás” pedig boldogan vállalta el a feladatot. Megbeszélték, hogy másnap ellátogatnak az áruházba, hogy a kislány találkozhasson a mikulással.

Másnap hamar végeztek a vásárlással, és az apa úgy intézte, hogy arra fele menjenek, ahol a mikulásnak elmondhatták a gyerekek kívánságaikat. A kisfiúk és a kislányok énekeltek, verset mondtak a mikulásnak, de volt, aki csak hallgatott, a többiek pedig, akik még nem kerültek még sorra szájtátva figyelték a produkciókat. A kislány is nézegette őket, de míg a többiek szemében vidámság csillogott, az övében valami mély, szelíd fájdalom. Eszébe jutott, hogy tavaly talán ugyanitt állt és az Édesanyja kezeit szorongatva várta, hogy ő is sorra kerülhessen a mikulásnál. Az emlékezés könnyeket csalt bánatos szemeibe. Az apja észrevette, és vigasztalóan megszorította a puha kis kezecskét. Magához ölelte a kislányt és olyan elveszettnek látszottak a vidám nevetéstől, és izgatott beszélgetéstől hangos tömegben. Aztán a mikulás, mintha csak véletlenül nézett volna feléjük, a kislányra nézett. Kissé összeráncolta a homlokát és úgy tett, mint aki erősen gondolkodik. – Niki! – Ugye Te vagy Niki? – Gyere csak, van itt Neked egy vers. Az a címe, hogy Angyali Üzenet. – A kislány bólintott, de nem mozdult. Továbbra is az apukája kezét szorította. A mikulás pedig elkezdte szavalni az üzenetet:

Az angyalok a mennyben laknak,
de szívünkben is helyet kapnak.
Vigyázzák az álmainkat,
felügyelik napjainkat.
Nem kérnek semmit, mindig csak adnak,
ha bánat ér minket, megsimogatnak.
Ott vannak minden szelíd ölelésben,
minden szívből születő mosoly melegében.
Úgy szeretnek, mint az Édesanyák,
letörlik arcunkról a könnyeink nyomát.
Én ott jártam az angyaloknál,
tőlük hoztam üzenetet,
az van írva e levélben,
Édesanyád itt van veled.
Ha nem is látod őt, a szíveddel majd érzed,
hogy amíg csak élsz, ő vigyázza lépted.
Ne szomorkodj – ezt üzeni,
én mindig veled maradok.
Bármikor, ha szükség lesz rám,
a szívedbe nézz, ott vagyok.
Őrizd meg jól e a levelet,
hogy emlékeztessen rám,
s ha majd egyszer nagy leszel, akkor is gondolj rám.
És amikor már neked is lesz egy gyermeked,
neki is olvasd fel ezt az üzenetet.
Mindig érezni fogod soha el nem múló szeretetem,
ha fázna a lelked, én napfénnyel hevítem.
A csillagokkal együtt őrzöm majd az álmod,
megkérem a szelet, hogy fújja el bánatod.
Ott leszek a holdfényben, mely szelíden simogat,
az angyalokkal együtt kísérjük utadat.
A Mennyországból is vigyázok rád,
mert ott is én maradok a te Édesanyád…

A kislány tágra nyílt szemmel hallgatta a verset, és mintha a szemében a szomorúság fogyatkozott volna. Amikor a mikulás átadta neki az “égi postán” érkezett üzenetet halkan megkérdezte:
- Találkoztál a mennyországban az Édesanyámmal?
- Igen, ő volt a legkedvesebb angyal, akit valaha láttam. Ő írta neked ezt az üzenetet.
Niki a szívéhez szorította a levelet, majd egy puszit nyomott rá és odafordult az apjához:
- Este majd elolvasod még nekem?
- Igen, még sokszor elolvassuk közösen – mondta apja, és láthatóan alig tudta visszafojtani a meghatottságát.

Pár nap múlva Niki újra eljött a mikuláshoz az apjával együtt. Mikor rákerült a sor megkérdezte:
- Szavalhatok neked?
- Ó, igen, alig várom – mondta a mikulás és megsimogatta az arcát. És a kislány hibátlanul, gyerektől szokatlan átéléssel elmondta az égi postán jött angyali üdvözletet.
- Azért tanultam meg, hogy mindig bennem, mindig a szívemben legyen, hogyha a levéllel bármi is történne – mondta a kislány. A mikulás nem szólt semmit, mert a torkát fojtogatta a meghatódottság, csak a szemei kezdtek furcsán csillogni, és belül a szívében érezte, hogy az a mások számára értéktelen papírdarabka, amelyre az Angyali Üzenet volt írva, a kislánynak minden földi kincsnél értékesebb…

Add könyörületes Istenem, hogy a Neked tetsző dolgok után vágyódjam lángolón, azokat kutassam, igazán megértsem és tökéletesen teljesítsem neved dicséretére és dicsőségére. Rendezd el Istenem életemet és tedd, hogy tudjam, mit kívánsz tőlem és megtegyem, amit kívánsz és úgy tegyem meg, amint kell és amint lelkemnek javára válik.
Add Uram, Istenem, hogy erőim se a jóban se a rosszban ne fogyatkozzanak meg: amaz ne tegyen kevéllyé, emez ne ernyesszen el. Ne örüljek semminek, csak annak, ami Hozzád vezet, ne fájlaljak semmit, csak azt, ami eltávolít Tőled. Ne keressem más tetszését csak a Tiedet, ne féljek más rosszallásától csak a Tiedtől. Silányuljon el előttem Uram mindaz, ami mulandó és legyen előttem kedves mindaz, ami örök. Töltsön el visszatetszéssel az öröm, amely Nélküled való és ne kívánjak semmit Rajtad kívül. Gyönyörűségemet az érted végzett munkában találjam, a pihenés Nélküled ne legyen számomra kívánatos.
Add meg Istenem, hogy szívemet Feléd irányítsam és fogyatkozásaimat a javulás szándékával szüntelenül fájlaljam. Tedd Uram, Istenem, hogy engedelmes legyek ellentmondás nélkül, szegény csüggedés nélkül, tiszta romlottság nélkül, alázatos képmutatás nélkül, vidám könnyelműség nélkül, éretten komoly nehézkesség nélkül, tevékeny felületesség nélkül, Téged félő kétségbeesés nélkül, igazmondó kétszínűség nélkül, tedd, hogy a jót cselekedjem fellengzés nélkül, felebarátomat elbizakodottság nélkül intsem meg és példával épülésére legyek színlelés nélkül.
Adj Uram, Istenem éber szívet, amelyet semmiféle hiú gondolat nem tántorít el Tőled, nemes szívet, amelyet semmiféle nemtelen hajlam nem ránt magával a mélybe, egyenes szívet, amelyet semmiféle ferde szándék nem térít ki útjából, erős szívet, amelyet semmiféle megpróbáltatás nem tör meg, szabad szívet, amelyet semmiféle erőszak nem sajátít ki.
Ajándékozz meg Uram, Istenem értelemmel, amely Téged ismer meg, bölcsességgel, amely Téged talál meg, életmóddal, amely a Te tetszésedet nyeri el, állhatatossággal, amely bizalommal vár Rád és bizalommal, amely majd Téged ölel át véglegesen. Add, hogy idelent büntetésed sújtson a bűnbánat által, útközben jótéteményeiddel éljek kegyelmed által, a hazában pedig örömeidet élvezzem dicsőséged által: ki élsz és uralkodol Isten, mindörökkön-örökké!

Aquinói Szent Tamás

Akik mindenből hisznek egy keveset, nem hisznek végül semmit. (Spurgeon)

Az élet legdöntőbb ténye a földnek és az örökkévalóságnak legfontosabb kérdése, hogy megérezzük: nem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van. (Ravasz László)

Az életed Isten ajándéka, az pedig, hogy hogyan éled le, a te ajándékod Istennek és a következő nemzedékeknek.

Csodálatos dolog kereszténynek lenni! De csupán vallásosnak éppen nem csodálatos. A világ tele van vallásosokkal, de szűkében van a keresztényeknek.


Ha egy szerettünk befejezi földi életét, akkor el kell engednünk őt, hiszen valaki még nálunk is jobban szereti őt.

Ha emlegettek, köztetek leszek,
De fáj, ha látom szomorú könnyetek,
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
Emlékem így áldás lesz rajtatok!

Ha meghal valaki, akit ismertünk, szerettünk, akkor szomorúak leszünk, gyászolunk. Ennek velejárója lehet a sírás is. Sokan szégyellik a könnyeiket ilyen esetekben. Pedig nem kell, mert nincs mit szégyellni. Igaz, helye – vagyis faluja, városa – válogatja, hogy mit tartanak a sírásról. Van, ahol, ha nem sírsz elhunyt szeretted temetésén azt mondják: nem is szeretted. Máshol ugyanerre a helyzetre azt mondják: nagy hite van, még könnyet se ejtett. Ezek és az ezekhez hasonló vélemények, csak emberi vélekedések. Ne törődj velük! Jézus is sírt barátjának, Lázárnak sírjánál, noha tudta, hogy percek múlva feltámasztja őt. Nagyon szerette, vagy nem volt nagy hite? – adódik a kérdés a fentiekből. Szerintem tudod a választ. Sírni nem szégyen, még csak nem is gyengeség. Ha fáj valakinek az elvesztése, sírj nyugodtan, és legyen reménységed a halál fölött győzelmes Jézus Krisztusban!

Uram! A síró embert Te meg tudod vigasztalni! Ez megnyugtató számunkra. Sőt, az is, hogy nincs miért szégyellni a könnyeinket, hiszen érző emberek vagyunk. Persze nem mindegy, hogy a feltámadásba vetett hittel, vagy anélkül sírunk. Mert amíg az előbbi reményteljes és tudja, hogy van vigasz, addig az utóbbi nem találhat igazi lelki békét. Köszönjük, hogy minden fájdalomban mellettünk vagy! Ámen

Ha konkolyt vetünk, konkolyt aratunk, ha gabonát vetünk, gabonát aratunk. Csakhogy a learatott mennyiség sohasem egyenlő az elvetett mennyiséggel.

„Közel van az Úr a megtört szívűekhez.” (Zsolt 34,19) Istennek mindennél fontosabb az ember szíve. Tudja jól, hogy bűneink miatt mennyi gond, baj, félelem töri össze, szorongatja, nyomorítja életünket, amelyből nem tudunk szabadulni, és csak azt érezzük, hogy „távol van a segítség, nem éri el kiáltásom”. Éppen ezért siet, fut, szalad segítségünkre, mint a tékozló fiát hazaváró édesapa, hogy egészen a közelében lehessünk: ölelő karjaiban. Bizony, ő áll melléd, még ha magányos vagy is; ő talál rád, még ha nem keresed is; ő ölel át, még akkor is, ha már nem remélsz segítséget, hogy gyógyítson, mentsen, fölemeljen. (Eszlényi Ákos)

Minél jobban nyomnak valakit a bűnök, annál nagyobb erővel menekül, jön Krisztushoz, bízva abban, hogy Ő azért jött, hogy megtartsa a bűnösöket. (Kálvin János)

A Biblia nem teológiai rendszer, hanem az üdvösség kézikönyve, a gyermek abc-je és a tudós számára a legmélyebb bölcsesség tárháza. (Spurgeon)



A kegyelem folyója, mely áthömpölyög ezen a sáros és bűnös földgolyón, az Isten szívéből eredt. (Ecsedy Aladár)


ÁLDJON

Nagy jó Úristen, ki vagy a kéklő Mennyekben,
Bércen innen, s túl igazak ajka hirdessen,
Testvérünk a Nap tükrözi fényed szárnyalva, nagy fennen.

Áldjon fenn a Hold, halovány arcú húgocskánk,
S mind a csillagfény – csupa hunyorgó mécsesláng,
Derű és ború, amiket bölcsen szétosztva küldesz ránk.

Áldjon lenn a víz, csupaszív nénénk, hasznos, szép,
Áldjon tűz öcsénk, ködöt és árnyat oszlat szét,
Áldjon földanyánk, elibénk tárva garmada bőségét.

Áldjon a szelíd, aki megenged társának,
Békén tűr, ha kell, s a betegágyon hálát ad,
Ékes koronát jutalomképpen érette méltán kap.

Áldjon a halál, kapukat táró testvérünk,
Karja fölsegít, amikor hozzád megtérünk.
Téged, Fennvaló, gyermeki szívvel, ámulva dicsérünk!


Az evangélium nélkül közülünk mindenki hiábavaló, az evangélium nélkül nem vagyunk keresztyének,az evangélium nélkül minden gazdagság nyomorúságos, a bölcsesség bolondság Isten előtt, az erő gyengeség és minden emberi igazságot kárhoztat az Isten. De az evangélium ismerete Isten gyermekeivé tesz minket, Krisztus testvéreivé, a szentek polgártársaivá,a mennyek országa polgáraivá, Jézus Krisztussal együtt Isten örököseivé. Így, ezáltal a szegény gazdaggá lesz, a gyenge erőssé, a bolond bölccsé, a bűnös megigazulttá, az elhagyott megvigasztalttá, a kétkedő bizonyossá, a rabszolga szabaddá. Ez Isten ereje minden hívőnek üdvösségére és az ismeret kulcsa, mely megnyitja a mennyország kapuját a bűneikben heverő hitetlenek előtt. Boldogok azok, akik hallják és megtartják azt. Mert nyilvánvalóvá lesz előttük, hogy ők Isten gyermekei. Jaj azoknak, akik nem akarják sem hallani, sem követni azt, mert ők az ördög gyermekei. (Kálvin János)


Biztos vagyok abban, hogy sem térbeli távolság, sem halál vagy távollét szét nem választhatja azokat, akiket egy Lélek éltet, egy Szeretet fűz össze.

Szent Bernát

Egy régi monda szerint, egy fiatalember a sivatagon átkelve rábukkant egy kristály tiszta vizű, csodálatos forrásra. A víz olyan édes volt, mint a méz, így megtöltötte vele a kulacsát, hogy vigyen belőle a tábor egyik bölcs tanítójának. Négy napi gyaloglás után megérkezett a táborba, s átadta a vizet az agg bölcsnek. A mester ivott belőle, kedvesen mosolygott majd hálásan megköszönte a finom, édes vizet. A fiatal férfi boldogan tért haza a falujába.Később, a mester adott a vízből egy másik növendékének is, aki kiköpte mondván, hogy szörnyű íze volt. Nyílván a régi kulacs áporodott ízét átvette a víz. A tanítvány megkérdezte a tanítót: “Mester, a víz állott volt. Miért tettél úgy, mintha finom lett volna?”

Erre a mester így felelt: “Te csak a vizet kóstoltad. Én az ajándékot. A víz csak egy kedves gesztus közvetítője volt, aminél nincs édesebb. A szívből adott ajándék szívből jövő hálát érdemel!”

Legjobban talán akkor értjük meg ezt a tanulságos mesét, amikor kis gyermekektől kapunk ártatlan ajándékokat. Agyagtálka vagy tésztából fűzött karkötő; mindegy, hogy mit kapunk, a természetes és jó válasz őszinte hálánk kifejezése, mert értékeljük az ajándék mögött rejlő kedves szándékot.

A szívből adott ajándék végül is nem más, mint maga a szív ajándéka.

Michael Josephson: Szívből adott ajándék


Igehirdetők! Ne csak az utcalányoknak mondjátok, hogy újjá kell születniük, hanem a vallásos embereknek is. Jézus Nikodémusnak mondta ezt. (Stewart)

„Isten esküvel vállalt kezességet, ezért erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.” (Zsid 6,17–18)A reformáció hetének végén fel kell tennünk a kérdést: vajon ma minden rendben van gyülekezeteinkben, életünkben? Vajon ma nem lenne szükségünk új reformációra, amely nemet mond a hitetlenségre, a keserűségre, az elbizakodottságra, a monotonságra és a hiteltelenségre? Én azt gondolom, nagyon is szükségünk lenne minderre. És hogyan? Ahogy igénk írja, csak annyit kell tennünk, hogy belekapaszkodunk az előttünk levő reménységbe. Igent mondani Krisztusra… (Pongrácz Máté)

Isten Igéje az a sínpár, melyen életednek haladni kell – naponként engedelmeskednetek kell az Igének – a vonat csak két sínen mehet, különben baj lesz. (Stewart)


Nem az ajándék értéke számít, hanem a szeretet az ember szívében.


Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom! Uram, Jézus Krisztus, ha te nem segítesz, sohasem leszek képes jót tenni! Ha te nem segítesz, elvesztem. Jézus, légy az én Jézusom, ez számomra az üdvösség! Add, hogy ne félelemből ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből! Nem akarok mást tenni, mint a te akaratodat. Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!


Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!
(Avilai Teréz)


Uram, nem tudok igazán sírni előtted. Siránkozni naponként szoktam. Sok a baj, a gond, a betegség, a szegénység, a megaláztatás, nagyon kellene, és nagyon hiányzik a boldogság. Sokszor kértem segítségedet. Sokszor kérdeztem sírva: miért büntetsz. De mindig inkább másra néztem, nem magamba. Csak szóval kértem: legyen meg a te akaratod, de magamban inkább azt szerettem volna: legyen meg az én akaratom, s ha nem teljesült, sírtam haragomban. Igéd tükrében látom, befele kell fordítanom szemem. Magam bűneit, magam önzését, magam szeretetlenségét kell meglátnom ahhoz, hogy igazi, mély sírással bánjam meg, hogy nem tudlak lelkemből követni. Kérlek, Atyám, taníts meg úgy sírni, hogy egész életem megváltozzék. Hogy boruljak le előtted s tegyem le egész életemet a te kezedbe. Te pedig, Atyám, vedd kezedbe semmit érő életemet, s adj neki értelmet, értéket, szépséget, boldogságot, ahogy csak te adhatsz a tieidnek. Ámen


Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram, ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.

Szent Efrém

„Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.” (Zsid 3,12)

Miénk a felelősség. A Golgotán Urunk országát nyitotta meg előttünk, és jól tudjuk, hogy nincs az a hatalom, amely az ő kezéből kiragadhatna bennünket (Jn 10,28–29). Ennek ellenére ki lehet kerülni ebből az éltető közösségből – ha mi lépünk ki belőle. Akkor, ha nemet mondunk Istenre, ha nem bízunk tovább, ha már nem hiszünk az ő szeretetében, bűnbocsánatában, Krisztusában. Ezért szól a figyelmeztetés: vigyázzatok a szívetekre! (Eszlényi Ákos)

A felébredt lelkiismeretnek megborzadása és izgatottsága még nem igazi bűnbánat. Az igazi bűnbánat Istenhez való vonzódás.


A megértés feltétele: a szeretet, amellyel másokat a szívünkbe befogadunk.

Tatiosz

„Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel 22,17)

Ha így szólna az ige: „harminc százalékkal olcsóbban”, akkor jobban feltűnne? Úgy már sokkal érdekesebb, izgalmasabb lenne? Mert akkor büszke lehetnék, hogy milyen jó áron sikerült megszereznem? De az élet vize ingyen van! Mert azt nem szerezhetjük meg. Nem vásárolhatjuk meg az ellenértékének kifizetésével. Azt csak kaphatjuk. Ajándékba. Így is kell? El tudod fogadni? (Zsíros András)

Az oly hit, mely az embert sötétté teszi, hamis; mert az embernek Istent vidám szívvel és nem kényszerből kell szolgálnia. (Kant)


Bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni.

Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben. (Blaise Pascal)

Életünk külső változásai semmisek azokhoz a változásokhoz képest, amelyek bennünk mennek végbe.

„Fülöp így szólt Nátánaélhez: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”” (Jn 1,45)

Itt van! Eljött közénk! Megtaláltuk azt, akiről Mózesen és a prófétákon keresztül üzent az Úr. Azt, aki a kígyó fejére tapos, aki betegségeinket viseli, akinek sebei árán meggyógyulunk, a csodálatos Tanácsos, az erős Isten, az örökkévaló Atya, a békesség Fejedelme! Ez a Krisztus találkozik velünk ma is, és adja szívünkbe a megtalálás örömteli élményét, hogy együtt énekelhessük a kortárs zenész bizonyságtételét: „Én hiszem és tudom, hogy ő a Megváltó, akire vártunk, az Örömhírhozó!” (Eszlényi Ákos)

Hányszor kell megbocsátani? Ezt csak addig kérdi az ember, amíg nem szívesen bocsát meg az ellene vétkezőnek. (Viktor János)


MA!

Holnap talán az ajkam néma.
Hogy ne maradjak
szerető szóval
senki adósa,
úgy szóljak még ma.

Holnap talán merev a lábam.
Segíts, Megváltóm,
hűséges szívvel
szüntelen veled
járni a mában.

Holnap talán karom se mozdul.
Ma szent örömmel
úgy tegye dolgát,
mint a Te szolgád
itt s a síron túl.

Holnap tán a szívem is hallgat.
De ma hirdesse
minden verése:
Áldom, Megváltóm,
mentő hatalmad.

A tegnapot befödte véred.
Tied a holnap.
Nekem csak mám van.
Segíts hűséggel
ebben a mában szolgálni néked!

Túrmezei Erzsébet


Magamnak is ellensége vagyok, ha mással nem tudok szívem szerint megbékélni. (Viktor János)


Nem a szükségtől kényszerítve, hanem Istentől indíttatva kell imádkozni. (Steinberger)

„Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,20)

Járva a világot lépten-nyomon olyan szektákba ütközünk, amelyek megállás nélkül kiáltják: „Béküljetek meg az Istennel!” Nagyon sokszor azt veszem észre az emberekre tekintve, hogy belefáradtak már ebbe. A sok beszéd, meggyőzés, erőlködés helyett ők inkább olyan embereket és közösségeket keresnek, akik és amelyek a mindennapokban is képesek hitelesek maradni. Számomra ezért példa Luther Márton. Ő képes volt egész életével Krisztusra mutatni. Nemet mondani a hiteltelenségre… (Pongrácz Máté)