A bocsánatkérést nem a vétkes szokta kezdeni, hanem akiben nagyobb a szeretet.


A csalódottság nem bűn, de Isten elé kell vinni terheinket, mert különben keserűség lesz belőle.


A hit nem jótéteményeket váró kancsal égre pillantás, hanem a lélek állapota, énünk beállítottsága Krisztussal, Krisztus iránt. (Luther Márton)



Aki engedelmesen lépést tart Istennel, az korának testies irányzatai közt is meg tud állani. (Kroeker)


Aki neked pletykál, rólad is fog.


Az embernek lelke van, amely hinni és repülni tud, s ez a lélek halhatatlan és farkasszemet néz a világgal. (Márai Sándor)

„Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett. Mind beteljesedett.” (Józs 21,45)

Józsué az Isten által Ábrahámnak, Izráel ősatyjának tett ígéretekről mondja ezt. Ezek az ígéretek már elhangzásukkor lehetetlennek tűntek. Az idős Ábrahámnak és Sárának a természet rendje szerint már nem születhetett gyermeke, akitől nép származhatott volna, amely Kánaán földjét kapta volna örökségül. Aztán Izsák mégis megszületett. De Ábrahám egyszer parancsot kapott, hogy áldozza föl. Az ígéretek teljesülése ekkor megint lehetetlennek látszott. Ám Izsák életben maradhatott, és fia, Jákób Egyiptomba került, ahol tizenkét törzs atyjává lett. Később új dinasztia került trónra, és a fáraó elhatározta Isten népének kiirtását. Ekkor az ígéretek megint elveszni látszottak. Ám Isten tíz csapással sújtotta Egyiptomot, és a nép Mózes vezetésével kivonulhatott. A Vörös-tenger partján azonban a fáraó hadserege utolérte őket. Ekkor megint úgy tűnt, hogy az ígéretek sosem valósulhatnak meg, mert az egész nép odavész. Isten azonban közbelépett, és a fáraó hadseregével együtt elpusztult a tenger hullámaiban. Azután negyvenesztendei pusztai vándorlás következett, amely alatt a nép életben maradása újra meg újra kétségessé vált. Isten mégis minden esetben megmentette őket, és végül Józsué vezetésével bevonulhattak az ígéret földjére. Isten az új szövetség népének a földi Kánaánnál is nagyszerűbb ígéretet adott Jézus Krisztus által: az örök élet és üdvösség ígéretét. Ezt keresztségünkben mindannyian személyre szólóan megkaptuk. Teljesülése bűneink és a ránk váró halál miatt olyan lehetetlennek látszik, mint az Ábrahámnak adott ígéreté Izsák oltárra helyezésekor. Isten azonban nem ismer lehetetlent, és ahogy Ábrahámnak tett ígéretét teljesítette, úgy az újszövetségi népnek tett ígéretét is teljesíti. Ha Ábrahám hitével hiszünk, megbocsátja bűnünket, és nemcsak a bűn zsoldját fizeti ki halálunkkal, hanem kegyelemből Krisztus halálának örök életet termő gyümölcsében is részesít. (Véghelyi Antal)

Ha tenned kell valamit: tedd egészen szépen, és légy mindig mindenre áldozatkészen.


KERESZTÚTON

,,Azt mondja az Úr:
Kevés az, hogy a szolgám légy,
s fölemeld Jákob törzseit,
és visszatérítsd Izrael maradékát.
Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,
hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.''
(Iz 49,6)

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben...?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel...?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel...?

Adnád-e kezedet szorító kötélnek...?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek...?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben...?
Az ostorozásnál eltakarnál engem...?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek...?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet...?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig...?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik...?

Tudod-e karodat szélesre kitárni...?
Az egész világért áldozattá válni...?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem...?

Tudsz-e mellém hágni...? A helyembe lépni...?
Magadat feledve életemet élni...?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem...?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...

Szent-Gály Kata


Könnyek völgyén vándorolok én, de az bővizű források völgye lesz... Megyek tovább, egyre följebb... Uram, Neked adom szívem, szerelmed legyőz engem. Uram, szeretem kereszted, Uram szívedben élek... Uram, szeretem kereszted, Uram szívedben élek.

„Krisztus mondja: „Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”” (Jn 15,5)

A bűneinket hordozó Jézus nem pusztán egyszeri alkalommal segít rajtunk. Jelenlétére, támogatására egész életünk során szükségünk van. Hiszen erőnk újra elhagy, tiszta lelkünket újra beszennyezzük, megújult életünkkel vissza-visszatérünk a régi, megszokott utakra. Jézus nélkül újra elveszettek, bűnösek, gyengék lennénk. De ha vele maradunk, az ő bűnhordozó kegyelme is velünk marad, és kifogyhatatlan szeretetével minduntalan a helyes irányba tereli az életünket. Az igaz szolga segítségére életünk végéig rászorulunk. Egyedül így teremhetjük az ő szeretetének gyümölcseit. (Zsíros András)

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a keresztünket, bízva abban, hogy Te támogatsz.


Ne annyit markolj, amennyit szeretnél, hanem amennyit a kezedben bírsz tartani.

Seneca


Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs, ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve. (Schopenhauer)



Segíts meg, hogy lehessek szelíd és alázatos lelkű! Enyhítsd meg indulataimat, és tégy hajlandóbbá minden ember iránt való szívességre és jóságra! Tégy engem gondolkozásomban jóságossá, beszédemben kedvessé, cselekedetemben nemessé! Taníts meg arra, hogy nagyobb áldás adni, mint kapni, hogy édesebb magamról megfeledkezni, mint magamat előtérbe tolni! Ámen

„Titeket, akik egykor Istentől elidegenedtetek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, Krisztus most megbékéltetett emberi testében, halála által.” (Kol 1,21–22)

Sajnos sokan élnek haragban még családon belül is. Mindez tükörként mutatja, hogy békétlenség uralkodik felettünk. Ezt feloldani csak Jézus értünk adott halálának elfogadásában lehet. Csak az tud megbocsátani és megbékülni, aki már megtapasztalta, hogy Isten neki is megbocsátott. Az ő szeretete irántunk erősebb volt, mint a haláltól való félelme. Értünk ment a halálba, hogy életbe vihessen. – Uram, segíts megértenem, amit értem tettél, hogy megérthessem mások nyomorúságát, és tudjak megbékélni velük általad! (Sándor Frigyes)

„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” (Mt 6,8)

Gyakran vagyunk úgy, hogy nem tudjuk, mire is van valójában szükségünk. Hányszor történt, hogy azt gondoltuk, ez biztosan kell nekünk, később pedig kiderült: tévedtünk. A saját érzéseink, vágyaink sokszor becsapnak, megtévesztenek. Mindezen túl a világ is folyamatosan arra akar rávenni, hogy az szükséges a számunkra, amit ő kínál, amit ő fontosnak tart, hogy azzal rendelkezzünk. Jézus szava megnyugtat, biztonságot ad és irányt mutat. Legyünk teljesen bizonyosak: Isten nagyon jól tudja, hogy valójában mire van szükségünk, meg is adja azt nekünk minden bizonnyal. Bízzunk mennyei Atyánkban, és imádkozzunk: „Mi Atyánk…” (Isó Zoltán)

A gyertya semmit sem veszít azzal, ha lángra lobbant egy másik gyertyát is.

Alfred Souza


A hibák mindig ott kövérek, ahol sovány a szeretet. (Spurgeon)


A világnak szüksége van világosságra, amit mi Istentől nyertünk, a szeretetünkre, amely a Szentlélek által kitöltetett szívünkbe, önzetlen odaszentelésünkre, mely Isten Bárányával való közösségünkből fakad. Szüksége van a hit és a lélek gyümölcseire, mert azok neki meggyőzésére és gyógyítására szolgálnak. (Kroeker)

„Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik hozzáértéssel és okosan legeltetnek benneteket.” (Jer 3,15)

A Jeremiásnak adott isteni ígéret szerint az Úr hozzáértő és okos pásztorokat ad majd a népnek, hogy jól, igazán, hűségesen viseljenek gondot a rájuk bízottakra. Az evangéliumból tudjuk, hogy Isten el is küldte, meg is adta az egyetlen, jó, igazi pásztort, Jézust, aki az élete odaáldozása árán megtartott bennünket. Vele és általa biztonságban vagyunk, mert benne egészen közel jött hozzánk az Isten országa. Csak figyeljünk a jó pásztor hangjára, és hirdessük mindenkinek, hogy Jézusban elközelített az Isten országa! (Isó Zoltán)

…amikor meszel a falu, és port törölget a város, jó volna meggondolni nekünk, hogy volna egy másmilyen nagytakarítás is, amit valakinek a családban el kellene kezdeni. Ki kellene nyitni a lelki szennyesek ládáját, akármilyen orrfacsaró bűz árad is belőle. Ki kellene söpörni az emlékek sarkaiban meghúzódó sérelmek pókhálóit. Felmosni a szégyenfoltjainkat, kivasalni az idegek görcseit, melyeket irigy, féltékeny, hiú, kapzsi indulataink bogoztak a lelkünkre, és rányitni az ablakot rejtegetett szenvedélyeinkre. (Zs. Tüdős Klára)

„Amikor a nép vezetői látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak.” (ApCsel 4,13)

Azt szokták mondani, hogy az ember ruházata, viselkedése, keze és arca sok mindent elárul róla. Minket, keresztényeket pedig különösen is elárul a beszédünk. Ami a szájon kijön, az a szívből jön. Jézusról beszélni nem tanultság kérdése, hanem a szív kérdése. Induljunk erre a mai napra azzal a fohásszal, hogy szeretnénk, ha rajtunk és bennünk felismernék, hogy Megváltónkhoz tartozunk, és este tudjunk majd hálát adni érte, ha ezt ma megélhettük. – Uram, add, hogy felismerjék általam a te hangodat, cselekedeteidet, és hogy hozzád tartozom! (Sándor Frigyes)

Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. (Márai Sándor)



Az emberek azért magányosak, mert falakat építenek hidak helyett.


Az őszinte kétség mindig Jézusnál keresi a megoldást. (Victor János)

„Bizony boldog azaz ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem.” Jób könyve 5.17-19

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten. Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, csak hamu maradt belőle.
A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is odalett. „Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?” - kiáltott Istenhez.
Másnap reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van. „Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten.” - felelte a kapitány.

Életünknek vannak időszakai, amikor úgy tapasztaljuk minden összedőlt, minden elveszett, minden értelmét vesztette. Hamis gondolatok, reménytelenség, mély szomorúság és csüggedés lesz úrrá bennünk. De sose adjuk fel a reményt, Isten megóvja gyermekeit és nem enged meg hiábavaló szenvedéseket! Bár utunkon megengedi a sötét alagutakat, az elbukásokat, a csalódásokat, de csak azért, hogy egy élettel telibb állapotba vezethessen el bennünket...
A hívő emberben a legsötétebb időszakban is benne kell, hogy ragyogjon a hit halvány kis fénysugara, mely elegendő fényt és melegséget ad tovább menni a keskeny úton. Törekedjünk elfogadni a sötét és szenvedésekkel teli időszakokat is azon Istenbe vetett bizalomban, hogy Istenünk a testi és lelki gyötrelmeket bizonyára titkon felhasználja akaratának teljesítéséhez saját és embertársaink javára, fejlődésünk és lelkünk üdvösségének érdekében. Mert még ha szenvedésünkben nem is látjuk, de a sötét és átszenvedett napok éppoly gyümölcsözőek - sőt gyümölcsözőbbek - lehetnek, mint a gondtalan és örömmel teljes napok. Természetesen a szenvedést nem kell nekünk keresnünk, de ha kikerülhetetlenül az utunkba helyezi a jó Isten, akkor próbáljuk meg minél előbb elfogadni azt, megbékélve az Ő akaratával, a szenvedés okozta fájdalommal, veszteséggel, tehetetlenséggel és szárazsággal. Mert idővel a fájdalomból mély boldogság, a veszteségből igaz bőség, a tehetetlenségből erős bizalom, a szárazságból lelki forrás születik meg bensőnkben. Mi sokszor nem tudjuk, Isten viszont jól tudja mi a jó számunkra, bízzuk hát Rá önmagunkat és életünket, így összetöretéseinkben is Őáltala születünk újjá.
Sose feledjük, Istenünk irgalmas szeretetével, irántunk érzett örök szerelmének a virágával a szenvedésben is ott van jelen velünk: Nézz fel!

„Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.” (Ézs 53,11b)

Az örök uralkodó szeretethatalma ebben a próféciában mutatkozik meg valóságosan. Itt ugyanis olyan szolga képe rajzolódik ki előttünk, aki azon fáradozik, hogy kijavítsa mások hibáit, erősítse a gyengéket, megtisztítsa a beszennyezett életeket. Egy ilyen csodánál legtöbbször csak arra figyelünk, akinek megváltozott az élete. Látjuk a helyrehozott tévedéseket, látjuk a megerősödött szíveket, látjuk az új kezdet áldását. Kevésbé figyelünk arra, hogy akinek a segítségével ez megtörténhetett, annak mit kellett ezért fizetnie. Már nem is vesszük észre az igaz szolgát, aki magára vette a hibákat, aki átadta az erejét, aki tiszta lelkét a bűnösére cserélte fel. Ő Jézus, az igaz szolga, aki a mi bűneinket hordozza. (Zsíros András)

„Krisztus mondja: »Aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van.«” (Jn 5,24)

Mintha a heti igék összefoglalásaként szólalna meg ez az ige, azaz Jézus. Keressük őt, mert akkor élünk! Bízzunk igéjében, amely kegyelemről, az ítéletre méltó bűnösnek bűnbocsánatról és új kezdetről szól, higgyünk az őt elküldő Atya szerető gondviselésében, mert nem kézzel csinált isten ő, hanem Teremtő, Megváltó, Megszentelő. Jézusban értelmet kap, és személyessé, közelivé válik minden e heti ígéret, tanács, intés, kérés, remény. (Kőháti Dóra)

Légy tudatában esendő pillanataidnak, hogy megértsd mások gyöngeségét.

Tatiosz


Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.

Marcus Aurelius


Nincs annyi sötétség az egész világon, hogy akár csak egyetlen kicsi gyertya fényét is kioltsa.


Szeretetünknek legnagyobb bizonyítéka, ha olyan arccal fordulunk embertársunk felé, amelyben felismerheti és elfogadhatja magát.



Tudd van egy gyertya a szívünkben, van kié lobban, van kié nem.
De él az Isten, ki lángra gyújthat és meggyógyíthat ha Benne élsz!
Hordozd a gyertyát, lángoljon benned, annyian várják, oly sok szív fáj,
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed,
Tartsd a gyertyát, szükség van rá,
Óvd a lángját, szükség van rá!

A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom!

Publilius Syrus


A hit birodalma ott kezdődik, ahol a valószínűség országa véget ér.



A Kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható és mindentudó lény tervében születhetett meg. Ez mindörökre a legnagyobb felismerésem.

Isaac Newton


A “mi Urunk” azt jelenti, hogy én neki rabszolgája vagyok, akiért Ő felel, akiről Ő gondoskodik. (Barth)



A név csak jel… Jel, mely fényt vagy sötétséget áraszt, édes örömöt vagy keserűséget ébreszt. Mit jelent hát nekem a név: „Mária?”
Fényességet, világosságot; a lelki világ hajnalfényét; minden erénynek, alázatnak, egyszerűségnek, engedelmességnek, elvonultságnak, Isten akaratán való megnyugvásnak sugárzását; de különösen jelenti azt az érintetlen, fölséges tisztaságot, mely arcán, lényén, egész valóján elömlik, a megtestesült s megkoszorúzott szüzességet.



Aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára. (Márai Sándor)

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az.” (Lk 16,10)

A mai ember nem becsüli a keveset, rögtön sokra vágyunk. A sok pedig kevéllyé, mámorossá, meggondolatlanná teszi az embert, így nagy a hűtlenség kockázata. Főleg, ha a sokért nem is dolgoztunk meg, hanem kaptuk, esetleg örököltük. Szülők panaszkodnak manapság, hogy a gyermekeiknek összespórolt örökséget – sokszor egy élet munkáját – az utódok nem értékelik, látványosan eltékozolják. Isten először keveset bíz ránk, próbára teszi hitünket, lassan alkalmassá formál minket, hogy megállva a kevésen, a sok, az üdvösség is a miénk legyen. (Menyes Gyula)

Aki szeret, az nem követel, nem elvár, hanem elfogad és odaadó a másikkal szemben, képes áldozatot vállalni a másikért. Aki szeret, az nem magára tekint, hanem a társára figyel.


Aki soha nem enged, soha nem győz. (Spurgeon)



Atyám, Reád bízom magam, tégy velem úgy, amint Neked tetszik, bármi legyen is, megköszönöm. Mindenre kész vagyok, mindent elfogadok. Csak akaratod teljesüljön bennem és minden teremtményedben, - nincs más vágyam, Istenem. Kezedbe ajánlom lelkemet, Neked adom azt, Istenem, szívem egész melegével, mert szeretlek Téged, és ez a szeretet késztet arra, hogy teljesen Neked adjam magam, mérték nélkül, bizalommal kezedbe helyezzem életem, mert hiszen Te vagy az én Atyám!

Foucauld atya imája

„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jak 1,12)

Igazán furcsa az, amit Jakab apostol ír. Mi általában nem örülünk a kísértéseknek, nem vagyunk boldogok, ha a gonosz megkísért bennünket. Mégis figyeljünk az apostol szavára, mert azt mondja, hogy azért ér kísértés bennünket, hogy az Isten próbára tegye a hitünket, a hozzá való ragaszkodásunkat. Ha Istenre figyelve kitartunk a kísértésekben, azaz Istenben bízunk, és nem fordulunk el tőle, akkor miénk az élet. Kérjük mi is a zsoltárossal együtt mindig, ha kísértés ér: „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg…” (Zsolt 25,2) (Isó Zoltán)

Ha a hitben apály van, akkor emelkedik a bűn dagálya.

Spurgeon

„Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el.” (Dán 7,14b)

Istenünk olyan Úr, akinek a hatalma nem választás útján adatott, nem alattvalók jogosították fel rá, nem véres harcok árán vívta ki magának. Ugyanakkor nem is vehető el tőle, nem vonulhatunk fel ellene, hogy megfosszuk a tróntól, nem perelhetjük el tőle, nem nyújthatunk be a pozíciójára kedvezőbb ajánlatot. Azonban – vagy talán épp ezért – nincs még egy olyan uralkodó vagy vezető a világon, aki ilyen közvetlen viszonyban lenne az övéivel. Isten hatalma ugyanis a szereteten alapszik. Ezért lehet örök, ezért nem múlik el sosem. (Zsíros András)

Hiszek abban, hogy van egy bölcsesség, mely vezérli az életem, és hogy az életemnek nem kell hasonlítania senki máséhoz, hogy jól érezzem magam, és teljes, sőt sikeres életet éljek. (Ken Wilber)

Jézusunk, kereszthalálod, nem az élet végét jelenti, hanem új élet kezdetét. Mert feltámadtál a halálból, és most már mindig velünk vagy. Urunk, boldogok vagyunk, hogy feltámadtál, és hálát adunk a Mennyei Atyának, mert általad megmutatta, mennyire szeret minket.

„Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!” (Zsolt 51,3)

Dávid egyik legszebb zsoltára a bűn legmélyéről fakadt. Hogy leplezze egyik bűnét, nagyobbat követett el: megölette Úriást, hogy megszerezze feleségét, Betsabét. A bűn nem maradt büntetés nélkül, Dávidnak viselnie kellett tette következményét, ahogy mindenkinek viselnie kell, aki bűnt követ el. De nem ez a történet vége! Mert a kegyelem és az irgalom nagyobb, mint mi, mint a bűneink, mint a gyengeségeink, még annál is nagyobb, mint amit remélni merünk – lehetőséget kapunk a teljesen tiszta lappal való indulásra. Ez az Úristen felelete a bűnbánatra. (Kőháti Dóra)

Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak. Egyszerűen csak szeress és fontos leszel.

A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni! (Pam Brown)



A csend gyümölcse az ima.
Az imádság gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a szolgálat. (Teréz anya)

A fiatal sólyom elmondta az anyjának, hogy komoly tervei vannak.
- Mik a terveid? - kérdezte az anyja.
- Be akarom repülni az egész világot, el akarok jutni olyan helyekre, ahol még nem járt madár.
- Jól van, csak tanulj szorgalmasan!
Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte.
Egy reggel így szólt hozzá az anyja:
- Gyere, menjünk, keressünk táplálékot!
- Nem, anyám nem megyek, menj egyedül. Én nem alacsonyodom le ilyesfajta dolgokhoz.
- Már miért nem?
- Anyám, ne háborgass hiábavalóságokkal! Te is arra serkentettél, hogy szorgalmasan tanuljak és felkészüljek a világ körüli utazásra.
- Igen, gyermekem - felelte az anyja -, de a vágyad soha nem válik valóra, ha nem vagy képes rá, hogy táplálékot szerezz magadnak. Az első nap még csak éhes leszel, a másodikon már nem tudsz tovább repülni, a harmadikon pedig éhen halsz.

Tanulság: Napjaink ne csak munkából és tanulásból, ne csak imádkozásból, ne csak pihenésből, játékból vagy más kikapcsolódásból, hanem ezek harmonikus egységéből álljanak. Mindent szeretetből tegyünk, a legjelentéktelenebb dolgokat is, így életünk Istennek tetsző imádsággá válik...

A szemet-szemért vakítja meg az egész világot.

Mahatma Gandhi

Ahhoz, hogy egyetértsünk valakivel, időnként arra van szükség, hogy belehelyezkedjünk a másik gondolatvilágába, hogy elfogadjuk, másképpen is lehet látni a dolgokat, mint ahogyan én látom. Segítsen bennünket ebben a következő történet:

Egy faluban mindenki vak volt. Egy napon a falu lakói közül hatan találkoztak egy emberrel, aki elefántháton jött feléjük. A hat ember megkérte az utazót, engedje meg, hogy megérintsék a nagy állatot, nem tudták ugyanis, hogyan néz ki egy elefánt, és úgy akartak visszamenni a faluba, hogy el tudják ezt mesélni a többieknek. Az utazó beleegyezett, és a hat embert az elefánt különböző testrészeihez vezette. A vakok alig várták, hogy visszaérjenek, és elmeséljék a faluban, hogy mit tapasztaltak.
Az első, aki az állat oldalánál állt, ezt mondta: - Az elefánt olyan, mint egy nagy fal.
- Nem úgy van, - vágott közbe a második, aki az elefánt agyarát fogta - az elefánt kicsi, kerek, sima és hegyes.
A harmadik, aki az elefánt fülét fogta, tiltakozott: - Az elefánt egyáltalán nem ilyen! Olyan, mint egy hatalmas levél.
- Nem értek egyet veletek, - mondta a negyedik, aki az ormányát fogta - az elefánt olyan, mint egy cső.
Az ötödik nem értette, hogy miért mondják ezt. Ő az állat egyik lábát fogta. - Az elefánt kerek és vastag, mint egy fatörzs.
A hatodiknak megengedte az utazó, hogy felüljön az elefánt hátára. Ő így szólt: - Egyik megállapítás sem jó! Az elefánt olyan, mint egy nagy mozgó hegy.

Mindannyian másképp látjuk a dolgokat, és sokszor nem lehet azt mondani, hogy nekem van igazam, vagy neked. Több részből áll össze az egész. Mindnyájan a saját "szemüvegünkön" keresztül nézzük egymást, a helyzeteket, és Istent is!


Bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. (Kolossé 3:13)

Hogy milyen fontos szerepet tölt be életünkben a megbocsátás, erre nézve hadd mondjak el egy történetet:
Egy tanár minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben...
Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.
Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt lelki nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

A te ládikódban hány barack van... és mit szándékozol velük tenni?!
Ne csak önmagadért, hanem embertársaidért is gyakorold a megbocsátást!

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.


Épp azáltal tökéletesedik az ember, hogy fényt derít önnön tökéletlenségére.

Augustinus


Ha te magad naponként megengeded az Úrnak, hogy Ő vezessen, a gyermekeid is engedni fogják, hogy te vezesd őket.



Isten igaz gyermekei nem annyira az Isten áldásaival törődnek, hanem csak a lábainál akarnak ülni, közösségben akarnak Vele lenni, mert érzik, hogy ez a legdicsőbb dolog a világon.


Isten ígéretei telt korsójából csak a hit keze tölthet. A hitetlenség kilyukasztja a fenekét.

„Krisztus mondja: „Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa.”” (Lk 6,20)

Sok mindent fel tudnék sorolni, ami boldoggá teszi az embert, de a szegénység, az éhezés, a gyűlölet és a kiközösítés biztos, hogy nem lenne közötte. Miért lehetek mégis boldog szegényen, nyomorúságban, igazságtalanságot megélve? Azért, mert velem van Krisztusom, aki vigasztal, aki megerősít, aki javamra fordítja még a szenvedést is, aki karjaiba emelve visz át az élet legnehezebb időszakain. (Isó Dorottya)

„Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!” (Zsolt 33,22)

Az Isten és ember közötti kapcsolat szeretetkapcsolat, amely kölcsönösségen alapszik. Az Úr – ígérete szerint – velünk van, még ha sokszor rejtőzködve is. Mi pedig benne reménykedünk. Ha ez a kapcsolat részünkről megsérül, akkor ott kishitűség, hitetlenség, szeretetlenség támad. A zsoltárvers nem elemzi ezt az egymásrautaltságot, hanem egyszerűen csak nyugtázza, kijelenti mint az ember válaszát Isten szeretetére. Milyen idilli ez a kép! Jó lenne, ha e megállapítás nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is megvalósulna mindannyiunk életében. (Menyes Gyula)

Minden csoda gyökerében egy boldog hitvallás rejlik: én megtapasztaltam Istent, és nagyobb volt mindennél a világon. (Ravasz László)

„Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2Kor 5,10)

Egy – két éve megjelent – dokumentumkötet máig megoldatlan, brutális gyilkossági ügyet göngyölített fel a rendőrségi iratok alapján. A ’70-es évek óta elévült a tett. A gyilkos akár elő is állhatna: „Igen, én tettem!” Nem ítélhetné el földi bíróság. Milyen visszásság, milyen rossz sugallata van ennek! Megdöbbentőek a földi törvények, olykor elborzadunk rajtuk. Isten igéje nem hagy kétséget afelől, hogy mindenért felelnünkkell előtte. Igazsága fényében ki állhat meg? Egyedül Krisztusban van esélyünk, reményünk és (örök) életünk… (Kőháti Dóra)

„Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20)

Vicuska nem bírta kivárni, hogy elérkezzen a születésnapja: már napokkal korábban besurrant szülei hálószobájába, és megleste a ruhásszekrénybe rejtett ajándékát. Egy hintapóniló volt, az a gyönyörű szürke bársonyborítású, fésülhető sörényű fajta, amilyenre már régóta vágyott! Hangtalanul felsikoltott, aztán óvatosan visszacsukta a szekrényajtót, majd kiosont a szobából. Nem tehette meg, hogy elmondja a szüleinek az öröme okát, hiszen az egyenlő a lebukással. Ő végül mégis odaszaladt édesanyjához, átkarolta a lábát, és szinte könnyek között rebegte: „Köszönöm, köszönöm!” Sajnos csak az a fajta öröm titkolható el, amely nem a szívből jön. (Zsíros András)

Ó! Ha nagy dolgokat kellene végbevinnünk, mennyire sajnálatra méltóak lennénk: De milyen boldogok vagyunk, hogy Jézus hagyja, hogy a legkisebb dolgokkal láncoljuk magunkhoz... Olyan jó segíteni Jézusnak, könnyű áldozatainkkal, segíteni neki lelkeket menteni, akiket vére árán váltott meg és akik csak a mi segítségünkre várnak, hogy ne zuhanjanak a mélységbe…

Kis Szent Teréz


Szívembe hintetted bűnbánat szikráját,
S én kérlek Uram, szíts belőle máglyát.
Égesd ki szívemből vágyát a bűnnek,
Eztán megmaradjak szeretetben hűnek.
Arra vezesd utam, ahol jót tehetek,
Ezáltal Tenéked jó szolgád lehetek.
Öröm a szívemnek, lelkemnek jutalom,
Hogy gyarló fejemre ily nagy az irgalom.
Áldassék a neved mindenségnek Ura,
Hogy nem zárult reám pokolnak kapuja,
A bűnös emberre irgalommal nézel,
És ha feléd fordul, megtöltöd reménnyel.


Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat...! Vágysz kedvességre? Légy kedves!

Böjte Csaba

A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret. (Elbert Hubbard)


Akkor leszünk mindenre képesek, ha van megbízatásunk és elegendő bátorságunk Istent szavánál fogni. (Spurgeon)

„Amiket emberkéz alkot, azok nem istenek.” (ApCsel 19,26)

Az efezusi kis ezüst Artemisz-templomok helyett ma is van bőségesen sok más, emberkéz alkotta tárgy, amely oltárként, istenségként áll lelkünk főhelyén. Vágyottak, amelyekért még küzdenünk kell, és már elért célok, megszerzett tárgyak, dédelgetett „isteneink”. Mindig lesznek, akik azt sugallják, kiáltják világszerte, hogy Pál nagy tömegeket nyer meg és vezet félre (lásd ApCsel 19,26), amikor csak egy Istenről és egy Megváltóról, Jézus Krisztusról tud. Az efezusi ötvösök félelmére „ez a Pál” erővel telve hirdette Krisztust, s Krisztus egyháza ma is él – Isten dicsőségére! (Kőháti Dóra)

„„Amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.”” (Mt 10,27)

Jézus ezt a tanítványainak mondja akkor, amikor felkészíti őket a róla való tanúskodásra. Igénk előtt is és azt követően is nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ne féljenek a világtól, az emberektől. Ez azt jelenti, hogy Krisztus ügye, az evangélium ügye mindig veszélyeknek van kitéve a világban; sokszor üldözik, a hirdetőit el nem viselhetik. Azonban minden tiltás és fenyegetés ellenére sem tudják elnémítani, lehetetlenné tenni! Bátran tegyünk tehát mi is tanúságot Krisztusról, a róla szóló evangéliumról! (Isó Zoltán)

Az igazi szeretet önzetlen: csendes.


Ha tetszik néked a világ, dicsérd Istent érte, s igazítsd szívedet alkotó Mesteréhez, – nehogy magad ne nyerj tetszést azok miatt, amik neked tetszenek. (Augustinus)


ISTENBE VETETT HITED

Ne várd a csodát, ha nem hiszed,
hogy véled van az Istened.
Minden napon és éjjelen,
őrzi álmod, s a védtelen lépted
kíséri, s figyeli léted.

Mosolyogj és nyújtsd kezed,
ha kérik segítségedet.
Gyógyítsd meg a szíveket,
keresd meg, ha elveszett.
Emeld fel, ha elesett.

És ne engedd, hogy elmúljon,
hogy a szívekből kihunyjon,
az éltető, a mozgató,
a szíveken át áramló,
igaz tiszta szeretet,
az Istenbe vetett hited.


Istenünk, segíts megbocsátani magunknak, ahogy másoknak megbocsátunk. Ámen


József és Nikodémus Jézus sírjánál találtak egymásra.

„Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,42)

Hittanosoknak, konfirmandusoknak fontos megtanítani azokat az ismertetőjeleket, amelyekről az első keresztények felismerhetők voltak. A Római Birodalom kegyetlen, rabszolgatartó világában az egymás iránti szeretet volt a leglátványosabb ismertetőjelük. Valamint az, hogy együtt hallgatták az igét, imádkoztak, úrvacsorai és vagyonközösségben voltak egymással. Útmutatás számunkra ez az igevers. Az egyház megmaradása és missziója rejlik ebben a mondatban: a mai, egyre embertelenebb, szekularizált világban újra így éljék meg hitüket a keresztények. Higgyük el, hogy a teremtett világ ma is sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését (Róm 8,19). (Menyes Gyula)

Megaláztatásaim az Isten kegyelmei voltak.

Baudelaire

„Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni.” (Ézs 55,2)

Ha meglátogatjuk a szüleinket, a hazaútra mindig telepakolják az autónkat mindenfélével: zöldséggel a kertből, lekvárral a kamrából, saját csirke vagy disznó húsával a fagyasztóból, házi pálinkával a dugi készletből. Semmi olyasmit nem kapunk tőlük, amit odahaza ne tudnánk megvenni a boltban. De igazuk van. „Az nem olyan!” (Zsíros András)

Minél közelebb vagyunk a Naphoz, annál jobban látjuk magunkon a foltokat.


Ne annyit markolj, amennyit szeretnél, hanem amennyit a kezedben bírsz tartani. (Seneca)

A gyertya csak akkor lesz valóban gyertya, ha meggyújtják. Azelőtt csak faggyú és kanóc volt.



A malomkő egymagában nem képes lisztet őrölni, de egy másikkal hasznos munkát végez. – Isten népének természete megkívánja, hogy összetartson és közösséget ápoljon. – A fenevad egymaga kóborol az erdőben, a juhok nyájba tömörülnek. (Spurgeon)



A megdicsőülés helye nem pihenőhely, ahol elandaloghat az ember. Fegyverkezést és erőgyűjtést jelent, hatalmas szenvedések, nehézségek leküzdésére.


Áldott az a bánat, mely arra késztet, hogy bűneink felett bánkódjunk.

Spurgeon


Az erőfeszítés akkor ér valamit, ha nem adja fel félúton, hanem a fáradtság ellenére is befejezi, amit elkezdett.



Egy hajó sem járja az élet óceánját úgy, hogy ne találkozna viharral.

„Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja: Uram, Istenem!” (Zak 13,9c)

Isten népének történelmében vannak pillanatok, amikor már csak az ítélet segít. Amikor Istennek pusztítania kell, hogy a maradék megtérjen; amikor Istennek büntetnie kell, hogy újra azt mondhassa eltévedt népének: népem ő. Ezért küldte Isten babiloni fogságba ószövetségi népét. De vajon mit tervez ma újszövetségi népével? (Isó Dorottya)

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5,7)

Tanévkezdés, gázáremelés, infláció, megélhetési problémák, munkahelyi konfliktusok, család – az élet minden területén nap mint nap gondok sokasága merül fel. Ha valamennyit, például az általunk megoldhatatlanokat is akár éveken át hurcoljuk magunkkal, testi vagy lelki bajokkal reagál rá még egy erősebb emberi szervezet is. Minden gondot Isten elé lehet vinni? Ezt számtalanszor tanítja nekünk a Biblia. Ne aggodalmaskodj! Elég minden napnak a maga baja. Istennél minden lehetséges. Reá vethetünk mindent! Jézus erre kér, erre biztat: higgyünk, és merjünk gondjainkkal hozzá menni! (Kőháti Dóra)

Nagyszerű dolog, veszedelmes viharban olyan hajón utazni, amelyikről tudjuk, hogy nem süllyedhet el. Életünk egy ilyen hajócska, amelyen Jézus Krisztus alszik, így tehát nem süllyedhet el. (Blaise Pascal)


Nem a csoda a hit édesanyja, a csoda a hit gyermeke.

REGGELI IMA A SZENTLÉLEKHEZ

Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke, Szentlélek Isten,
Veled, mert meg akarom szentelni általad, Megszentelő.
Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke,
mert semmit sem fogok elrontani,
de inkább mindent a legjobban tenni,
ha Te velem leszel Bölcsesség Lelke.

Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke,
mert minden percemnek értelme lesz
Isten szerint, ha Te velem leszel,
útitársam, Értelem Lelke.

Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke,
mert ha értelmem sötétben botorkálna,
miközben Krisztust, az Utat keresi, Te légy neki világosság,
az Igazság, a Tanács Lelke.

Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke,
mert semmiféle testi-lelki fáradtság le nem tör,
kísértés, kishitűség, meg nem értés, üldözés, szenvedés meg nem ejt,
el nem csüggeszt, szereteted győz bennem,
ha Te velem leszel, Erősség Lelke.

Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke,
mert minden kérdésben jártas leszek:
a mennyek országa mindent tudni szükséges titkát,
az „egy szükséges”-t ismerni fogom,
ha Te velem leszel, Tudomány Lelke.

Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke,
mert könnyű és boldogító lesz számomra az ima,
az elmélkedés, az önmegtagadás, az Istenkeresés,
ha Te Velem leszel, Jámborság Lelke.

Veled akarom kezdeni a napom, lelkem Lelke,
mert semmitől sem fogok félni, félreértéstől, rágalomtól,
lelki szárazságtól, betegségtől, haláltól, csupán csak a bűntől,
ha Te velem leszel, az Úr félelmének Lelke.

Hogyha szeretni vágyom, Te légy nekem szeretet Lelke;
piros szeretet fehér Lelke, szeress engem hét ajándékoddal,
hétszeresen szeress engem, szeresd azokat, akiket szeretnem kell.
Segíts nekem mindenkit Benned szeretni és mindenkiben Téged szeretni.
Ámen

Rossz katona az, aki sóhajtozva követi a hadvezért.

Seneca

„Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat.” (Hós 10,12b)

Régen a földművelő ember tudta, pihentetni kell a szántóföldet, hogy újra visszanyerje termőképességét. Ezalatt benövi a gyom, és az apró állatok is birtokba veszik. De a legtermékenyebb föld, új kezdet mégis akkor van, amikor az ember a természetből teljesen új területet vesz birtokba. Felszánt egy mezőt, vagy éppen erdőből hasít ki termőterületet. A próféta valami ilyesmire utal, amikor azt kéri, hogy kezdjünk teljesen újat az életünkben. Ne a régi, gyomos talajon próbáljuk termővé tenni életünket! Mert Isten áldást ígér a megtérőknek. (Menyes Gyula)

A betegség és halál a legnagyobb megpróbáltatások közé tartozik, még nekünk, hívő embereknek is, de mint ahogyan az aranyat is tűzben edzik, ugyanúgy válik egyre ragyogóbbá az Istenben való hit mindannyiunk életében a nehézségek idején.


A fájdalom fáj hívőként is, a veszteséget is megéljük, de másként. Mindenben benne van a hit, a remény, a szeretet. A bizalom, hogy Isten akarata bár néha fájdalmas, de odaát mindannyian együtt leszünk, ott ahol nem lesz fájdalom és sóhaj, s ahol maga Isten töröl le szemünkről minden könnyet.


A hit nem érdem, hanem a lelkem kinyújtott karja, amelyikkel elfogadhatom Istennek minden ajándékát.

„A közöttetek levő presbitereket kérem: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen.” (1Pt 5,1–2)

Emlékezünk még arra, amikor először léptünk be abba a gyülekezeti közösségbe, amelynek jelenleg a tagjai vagyunk? Ugye volt valaki, aki szólt hozzánk néhány jó szót, aki odakísért a padba, aki bemutatott minket másoknak? Önként és készségesen tette, nem kényszerből, nem nyerészkedésből. S milyen jó, hogy valaki gondoskodott rólunk, nem voltunk elveszettek! Ma már talán mi vagyunk, mi lehetünk a szónak abban az értelmében presbiterek, hogy gondunk van egymásra. Mert az elöljárók Isten gyülekezetében a szolgálatban, a szeretetben kell, hogy elöl járjanak. Ez a kell pedig belülről fakad, mert Krisztusra nézünk, és tőle tanulunk. (Kőháti Dóra)

A szenvedés megtanít bennünket az engedelmességre és alázatra. Felismerjük, hogy mennyire semmit érő mindaz, ami múlandó. Felismerjük, hogy Jézus kezét nyújtja nekünk a nehéz órában, mert társunk akar lenni a betegségben.
Amikor beengedjük Őt szenvedéssel teli szívünkbe, akkor megdöbbenünk, hogy milyen közel kerültünk Hozzá.

János apostol lejegyezte Jézus egyik különös mondatát: amikor keresztre feszítenek "mindent magamhoz vonzok" (Jn 12,33). Vajon ez csupán annyit jelent, hogy a szenvedő ember a szenvedő Jézusban társat talál? Sokkal több van ebben a mondatban. Az, hogy aki szenvedésében megnyílik Őelőtte, azzal eggyé válik, annak átjárja a szívét isteni erejével és kegyelmével. Ebben már ott van a föltámadás misztériuma! Ez azt jelenti, hogy nem értelmetlen a szenvedés, nem értelmetlen a betegség, nem értelmetlen, ha a depresszió miatt álmaink összeomlanak, nem értelmetlen az elhagyatottság, a magányos vergődés, nem értelmetlen, ha igazságtalanságot követtek el ellenünk, vagy ha megaláztak... Semmi nincs hiába, mert Jézusban minden megújulhat. Mert Ő a Feltámadás és az Élet.

Hallottam egy érdekes idézetet a házasságról. Így szólt: "A házasság mindig a desszerttel kezdődik és a savanyúsággal ér véget." Egy pszichológus idézte a gondolatot egy konferencián és mi, a hallgatók nagyon jót derültünk rajta. Remélem azonban, hogy csaknem mindenki bele is gondolt e szavak értelmébe. Én megpróbáltam, és arra jutottam, hogy az első fele a mondatnak igaz. Hiszen mikor összeházasodunk, akkor minden olyan szép és jó. Nagyon szeretjük a társunkat, tényleg vele képzeljük el a jövőnket hosszú távon is. Nem tűnik nagy szónak a holtomiglan-holtáiglan, a jóban-rosszban, egészségben-betegségben... Aztán sok esetben egy idő után megtörik, elromlik, tönkremegy valami. Maradva az idézetnél: ami édes volt az savanyúvá válik. De ehhez mindig két emberre van szükség. Ahhoz is, hogy édes, de ahhoz is, hogy savanyú legyen férj és feleség kapcsolata. Te milyennek látod a sajátodat? Édesítsd meg házasságodat! Tégy meg mindent azért, hogy boldoggá tedd házastársad és te magad is boldogabb leszel! Rajtad (is) múlik, hogy milyen a közös életetek!

Katona Béla

Az ellenségnek meg nem bocsátani nagyon szegényes lelkület, a haragtartás a silányságnak a jele. (Fosdick)


Az emberi énnek az a természete, hogy csak magunkat szeretjük és csak magunkra vagyunk tekintettel. Milyen igazságtalan és oktalan az emberi szív! (Blaise Pascal)




Hívőnek lenni annyit jelent, mint a bűnbánatra hajlandónak lenni. (Spurgeon)



LEGYEN MEG A TE AKARATOD

Legyen meg a te akaratod, Uram!
Minden körülmények között
Teljesedjék bennem szent akaratod!

Ha azt kívánod, hogy szenvedjek,
Adj erőt, és én elviselem azt!
Ha betegséget, gyalázatot, üldözést,
Szegénységet küldesz rám:
Íme, kész vagyok, Atyám!

Nem térek ki utadból;
Rosszul tenném,
Ha a szenvedés elől menekülnék.

Add nekem szent kegyelmedet,
Amelyért szerelmes Fiad könyörgött már,
Hogy bennem az ő szándékai
Megvalósuljanak!

Tégy velem teljesen tetszésed szerint,
A tiéd vagyok!

Avilai Szent Teréz

„Legyen meg az Úr akarata!” (ApCsel 21,14)

Az Úrtól tanult imádságban, a Miatyánkban naponta elmondjuk ezt a mondatot. Általánosságban, egy jól megtanult, kívülről mondott fohászon belül könnyű elmondani ezt, de amint konkrét élethelyzetekben – főleg szenvedés idején – kell megfogalmazni, nehezen hagyják el ajkunkat ezek a szavak. Pedig ez hitünk megvallásának legalapvetőbb kijelentése. Ha ezt nem tudjuk kimondani a Gondviselőbe vetett őszinte reménységgel, akkor gyenge a mi hitünk. Isten azt várja tőlünk, hogy a próbatételek, kísértések idején is hittel tudjunk így szólni: Legyen meg az Úr akarata! (Menyes Gyula)

Nem fogható semmilyen szeretet, barátság vagy közösség azokéhoz, akiket az ő Urukkal való kapcsolatuk köt össze egymással. (Stalker)

Ó Szűz Mária!
Fogadd el tőlem szívemet,
Szerény virágos kertemet.
Örömöm és bánatom virágait,
Mind neked adom.

Tied legyen az életem,
Ha csüggedek te légy velem.
Szívből szeretlek jó Anyám,
Szűz Mária vigyázz reám!

„Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Kor 3,6)

Pál apostol ebben a szép hasonlatban a gyülekezetet növényhez hasonlítja s az apostoli szolgálatot a kertész munkájához. Gyakran idézzük e szavakat, ha hangsúlyozni akarjuk, hogy nem az egymást váltó szolgálattevők személye a fontos, hanem az, akitől a gyülekezet élete származik. De ritkán emlegetjük e szavak kapcsán, mekkora felelőssége van a szolgálatban állónak: egészséges táplálékkal kell ellátnia Krisztus élő gyülekezetét. S az egészséges táplálék az ige tiszta, tévtanításoktól mentes hirdetése. Hiszen a hasonlat alapján olyan egyértelmű: csak az a kertész gondozza jól a növényt – és nevezhető igazán kertésznek –, aki a termő, nem pedig a szikes talajba plántálja a növényt, aki nem bármiféle folyadékkal, hanem friss vízzel locsolgatja. (Isó Dorottya)

Sokan mondják: “Minden időben lehet imádkozni.” – Tudom, hogy lehet, de attól tartok, hogy akik nem imádkoznak rendszeresen, nagyon ritkán imádkoznak. (Spurgeon)


Számtalan olyasmi, ami megvan nekünk, de létének nem vagyunk tudatában, másvalakinek, külön-külön is a legnagyobb boldogságot okozná.



Van, hogy beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyermeke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.