A legkedvezőbb táptalaj a lélek növekedéséhez a hála.

Aki az igazságot hirdeti, kell, hogy maga is igaz legyen. (Spurgeon)


Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
H. Jackson Brown

„Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint.” (1Sám 26,23)

Saul király teljesen kifordul önmagából, gyilkos indulat és féltékenység ver gyökeret a szívében, Dávidnak ezért menekülnie kell. Többször lehetősége nyílik arra, hogy bosszút álljon, mégsem emel kezet az Úr felkentjére, mert nem az számít, hogy jogosak-e a sérelmei. Számára Isten igazsága és hűsége a mérce, és tudja, hogy csak az Úrnak van joga megítélni a bűnöst. Időnként jó lenne példát venni ebben Dávidról, amikor bántóinknak rosszat kívánunk… Azonban a másik oldal is ismerős: amikor mi követünk el bűnt, s jogos felettünk az ítélő szó. Ilyenkor halljuk meg az evangéliumot: Isten az ő igazságát és hűségét megmutatta az Úr Jézusban. Nem a mi tetteinkre tekint, hanem a megfeszített, nekünk örök életet szerző Krisztusra. (Hulej Enikő)

Egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

(Seneca)

„Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél.” (Zsolt 66,12)

Hajlott hátú emberek sokasága vesz körül. Nem csak gerincbetegek. Megfáradtak, csüggedtek, csalódottak, hitevesztettek. Ha teher nehezedik rájuk, azt gondolják, ez Isten büntetése vagy az ördög játéka. Van, mikor kiégnek, van, mikor fulladoznak. Szélsőséges terepgyakorlat ez, kevés az esély a túlélésre. De „felegyenesedve”, „felemelt fejjel”, kihúzott háttal jól látható a cél. Az is, hogy ki tűzte ki. És az is, ki adja a próbákat. De az is, ki kísér bennünket! (Benkóczy Péter)

„Ha gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8,17)

Isten gyermekeiként Krisztus útján járunk. Ha örökölni akarjuk dicsőségét, akkor nem mondhatunk nemet a Jézussal a szenvedésben való sorsközösségre sem. Azaz mondhatunk, de attól még életünk terheit hordozni nem lesz könnyebb. Sőt! Jézus Krisztus életünk minden területén társunk és testvérünk akar lenni, az örömös és a bánatos percekben, a jelenben és az örökkévalóságban egyaránt. Adja Isten, hogy a mennyei Közjegyző előtt azon a végső hagyatéki tárgyaláson valóban Krisztus örököstársainak bizonyuljunk! (László Virgil)

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)

Jön Krisztus: a bűnöket megbocsátó, a bűnösön könyörülő, az elveszettet megkereső, a gonoszságtól megtisztító. Advent várakozás a hű és igaz eljövetelére. Hiába vesz körül külső fény, meleg, pompás ragyogás, az ünnepre nem leszünk készen, amíg meg nem valljuk, fel nem ismerjük őt, útjából el nem gördítjük, le nem tesszük bűneinket, s azután amíg ő föl nem emel és el nem indít bennünket. Jézusra várunk, hogy belülről sugározzon a tiszta fény, a megbékélt lélek öröme. (Kőháti Dóra)

Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint minden élet adóját.


“…legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1.38
Mária, édesanyánk, igeneddel megváltoztattad a világ sorsát. Te tudod, mit jelent kimondani és megtartani ezt az igent. Taníts meg minket elfogadni mindenkor az Atya akaratát, mint ahogy azt Te tetted: alázattal, egyszerűen, tisztán. Légy a mi közbenjárónk, hogy Isten terve általunk is valóra váljon. Kérd Fiadat, hogy példád nyomán kimondott igenünk egész életünkben segítsen az Atya szándékát egyre tökéletesebben valóra váltani az egész világ üdvösségére.


Nem juthatsz olyan helyzetbe, ahonnan ne tudnál Istennek telefonálni.


Nincsen olyan távolság köztem és Isten között, amin át nem hatolna a könyörgés szava. (Viktor János)


RÁM VÁRAKOZTÁL ISTENEM ÉS ÉN TERÁD…

Kerestelek, meg akartam győződni valóságodról,
világosságot kapni ennek a zavaros létnek értelméről,
és Te rám vártál.

Kerestelek a mennyben, de Te a földön vártál.
És most az a gondolat gyötör, hogy hiába vártál rám.
Minden túl nagy nekem, én pedig kicsiny vagyok,
Uram, ne engedj csüggednem!
Ha nem tudok nagyot tenni, akkor tegyem a kicsit hűen!
Uram, hálámra vársz?
Teljes szívemből köszönöm, amit nekem adtál.

Te vársz azokban, akikkel naponta találkozom.
Tégy figyelmesebbé, önzetlenebbé!
Tudom, hogy keveset haladok,
ezért csak Krisztusban merem hinni,
hogy nem mondasz le rólam.
Töltsd meg a bennem lévő űrt,
tőled nyerjem azt, amit elajándékozhatok.
Mert ami tőled van, az áldás, és annak jövője van.
Te vársz rám Istenem,
ne hagyd, hogy hiába várj reám.

Veled van Mária örömben, bánatban.
Veled van fénye a sötét hajnalban.
Veled van akkor is, ha ezt nem tudod.
Mert az Ő Szíve a te szeretet-otthonod.

A fösvénység inkább ellenkezik a jó gazdálkodással, mint a bőkezűség. (Rochefoucauld)


Aki mellettem van, azt Isten ajándékul teremtette nekem; engem pedig az ő számára teremtett ajándékul.
Chiara Lubich


Az a domb, ahol Mózes állt, nem páholy volt, hanem az imádság csatatere. (Darányi Lajos)


Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele.


Azok vagyunk, akik a nehézségek közt vagyunk.


Édes Uram, add meg, hogy mindig hálát tudjak adni hivatásom fenségéért és a vele járó felelősségért. Ne engedd meg, hogy bármikor hűtlen legyek hozzá megengedve magamnak hogy hűvös, udvariatlan vagy türelmetlen legyek.
Kalkuttai Teréz Anya

„Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.” (Zsolt 25,16)

A 25. zsoltár egy nehéz helyzetben lévő ember imádsága, aki szabadulásra, vezetésre, megoldásra vágyik, és ezt Istennél keresi. Emberi kapcsolatai – talán saját maga vagy mások miatt – nem működnek, ezért a magányosság, elhagyatottság és árvaság érzése uralkodik el rajta. Őszintén bevallja, mennyire nyomorult és szegény, és ezen nem tud változtatni. Ha ilyen helyzetben vagyunk, bátran tanuljunk a zsoltárostól: kiáltsunk mennyei Atyánkhoz, kérjük, hogy forduljon hozzánk, és mondjuk el neki, hogyan érezzük magunkat! (Hulej Enikő)

Ha eddig kerested az örömöt: ezentúl kérjed! Mégpedig a Szentlelket kell kérni! (…) És esetleg várni is kell! Ettől nehéz ez. Mert nekünk minden azonnal kell. (…) És meg is kell köszönni! Úgy nagyon alulról. Térden. (Gyökössy Endre)

Isten többet akar cselekedni bennünk, mint általunk. (Steinberger)

„Istenben élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28a)

Adventi lelkülettel Krisztusra várunk. Rá, aki egészen közel hozza Istent. Aki által végre önmagunk lehetünk, mert benne megtaláljuk magunkat. Létünk gyökerei Istenben vannak, belőle táplálkozik minden élet. Rá várunk, Jézusra, hogy jöjjön már, őt kérjük, hogy maradjon bennünk és körülöttünk. Legyen kezdet és vég, mozdulat és megállás. Istenben lenni, lelkünkben őt megtalálni, hozzá visszatalálni, adventi csendben benne és nála megpihenni. Istenben vagyunk, így mondja ő: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,20) (Kőháti Dóra)

Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell.


Ma a legnagyobb bűn az emberek elvont szeretete, a személytelen szeretet azok iránt, akik valahol a távolban vannak… Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem vagy ritkán találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozathozatalra, s emellett oly elégedettek vagyunk önmagunkkal! Így csaljuk meg a lelkiismeretet. Nem, azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz, s aki sokszor terhedre van.

„Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr vizsgálja meg a szíveket.” (Péld 21,2)

„Titkos bűnök miatt ne büntess meg!”– fohászkodik Dávid király is (Zsolt 19,13), tudván, hogy egyedül Isten az, aki képes önmagunk mélységeit és magasságait reálisan és igazán hitelesen megítélni. Ennek felismeréséhez és elfogadásához azonban – érdekes módon – éppen hogy mély önismeretre és rendszeres önvizsgálatra van szükségünk. „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139,23–24) (László Virgil)

„Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4,24)

Isten testet öltött jósága maga Jézus. A jel, amelyet hordozok, nem bújtatható az ing alá. Olyan valóság, amely alatt nem fér el semmi, ami régi. Csakis kívül hordható. Már messziről is felismerhető: mert tiszta, egyszerű és harmonikus. Nem a ruha teszi az embert. Az új, megújult, megerősödött, szeretetben feltöltődött ember van Isten tetszésére. Az igazság és a szentség ennek nyomában jelenik meg mint ajándék. (Benkóczy Péter)

Sokszor nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő és ettől bizonytalanná válunk. A bizonytalanság nehézséget jelent. Életünk különböző szakaszaiban mindnyájan szembetalálkozunk vele. Különböző álarcokban látogat meg minket, és vagy félelmet, aggodalmat, csalódást, szorongást okoz, vagy pedig bizalomteljes önátadást eredményez.
Azzal, hogy a jövőnket tervek segítségével próbáljuk irányítani, azt gondolhatjuk, hogy szabaddá válunk, miközben tulajdonképpen rabbá leszünk. Mert vegyük észre, hogy addig nem tudjuk irányítani életünket, amíg fel nem fogjuk és el nem határozzuk, hogy nem irányítjuk azt. Ebben az önátadásban találjuk meg szabadságunkat. Annak pedig, hogy átadjuk magunkat Isten tervének, a bizalom a kulcsa. Ha megnyitjuk szívünket a terve előtt, Isten vezetni fog minket, de türelmesnek és kitartónak kell lennünk, bíznunk kell benne.
A boldogságunk abból fakad, hogy keressük, megtaláljuk, és küzdünk azért, hogy harmóniában éljünk ezzel a tervvel. A terv igazság, de Isten sohasem erőlteti ránk. Istennek terve van mindegyikünk számára, de tökéletesen tiszteletben tartja személyes szabadságunkat. Azt a képességünket, hogy választhatjuk Őt vagy dönthetünk ellene. Azt a lehetőségünket, hogy válasszunk élet és halál között.

A bűnt el lehet törölni a Megváltó vérével, és nem lehet eltakarni a vallásosság köpenyével. (Spurgeon)

Aki jót tesz másnak, magának is jót tesz, de nem annak eredményével, hanem magával a jótéttel, mert a jóság gyakorlása az ember legnagyobb jutalma.

Amint a szimfóniának szüksége van minden egyes hangjegyre, amint a könyvnek szüksége van minden egyes szóra, amint a háznak szüksége van minden egyes kőre, amint az óceánnak szüksége van minden egyes vízcseppre, amint az aratásnak szüksége van minden egyes gabonaszemre, az egész emberiségnek szüksége van terád, ott, ahol te vagy, egyetlen, s így helyettesíthetetlen. (Michel Quoist)

„Ámósz így szólt: Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Menj, és prófétálj népemnek, Izráelnek!” (Ám 7,14–15)

Isten arra bízza igéjét, akire akarja. Az igehirdetőt soha nem származása vagy előélete, hanem az igéhez való hűsége minősíti. (Véghelyi Antal)

Az élet legdöntőbb ténye a földnek és az örökkévalóságnak legfontosabb kérdése, hogy megérezzük: nem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van. (Ravasz László)


Azok a leggazdagabbak, akik a legtöbbről tudnak lemondani.

Rabindranath Tagore

Ha szeretetednek tüze kialvóban van, emeld fel tekintetedet a legszeretettebbre és legtökéletesebbre, akire nem nézhetsz anélkül, hogy Őt mindenekfelett ne szeresd.

„Jézus megkérdezte Bartimeustól: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.”” (Mk 10,51)

Fura kérdés. Ugyan mi mást kívánhatna egy vak, mint azt, hogy visszakapja a látását? A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. Annyi ma a bizonytalan ember, akinek fogalma sincs, mire van szüksége, vagy annyira szégyelli a baját, fogyatékosságát, hogy tudomást se akar venni róla. Jézus ma megkérdezi: tudod-e, mi a bajod? És ugye azért jöttél hozzám, mert tudod, hogy én segíthetek rajtad? (Hulej Enikő)

„Maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál.” (2Tim 3,14)

Ha valaha is megtapasztaltuk lelkünkben Isten érintését és életünkben Jézus Krisztus evangéliumának erejét, sorsformáló hatalmát és igazságát, akkor idézzük fel magunkban azokat a kegyelmi pillanatokat, amikor személyesen találkoztunk a Szenttel. Ha ezekből merítünk erőt, akkor nem ragadnak magukkal az élet embert próbáló, sodró árvizei. (László Virgil)

Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted őt, hogy a legszegényebbek szolgálatára legyünk, ahogy te tetted, hiszen mindannyian Isten szegényei vagyunk!

Boldog Kalkuttai Teréz anya

Minden reggel egy újabb elhívatás. (Martin Buber)

Mindenben jelenlévő igaz Lélek, a lélekben szegények kincse, életadó Lélek, végy lakóhelyet nálunk, és tisztíts meg minden bűntől, ó lelkünknek tisztaságos szabadítója!

Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri. (Példabeszédek 28:27)

A mennyei matematika más, mint az emberi. Utóbbi ugyanis úgy okoskodik, hogy minél kevesebbet adok másnak, annál több marad nekem. Az ilyen számolgatás azonban kihagyja a legfőbb tényezőt, az élő Istent, az Ő ígéreteit és áldásait. Az Úr ígéri, hogy nem fog szűkölködni, aki ad a szegénynek. Hiszünk-e az Úrnak? Vagy csak a láthatókra tekintünk?
Olykor az a gond velünk, hogy minden szavát nem hisszük el a Bibliának. Elhisszük bizonyos részeit, a nekünk tetszőket, az életvitelünket alátámasztó Igéket, pedig az ilyen mondatokat is komolyan kellene vennünk. Merünk adni a szegényeknek (a tényleg szegényeknek és nem a bennünket becsapni akaróknak), vagy elfordítjuk tekintetünket?

„Mutasd meg rajtam jóságod jelét!” (Zsolt 86,17)

A zsoltáros felegyenesedik, fejét felemeli. Mer kérni. Nem öncélú a kérés: Isten jóságának jelét hordozni, vinni, vállalni. Nem öncélú azt kérnem, hogy abban a kitüntetett helyzetben lehessek, hogy a jóság, megbocsátás, kegyelem jele ne múljon el nyomtalanul rajtam, hanem hordozója lehessek a rám bízott ajándéknak. Azt is tudomásul véve, hogy ez megtiszteltetés, felelősség, teher, küldetés és együttműködés. (Benkóczy Péter)

Ne úgy imádkozzunk elsősorban, hogy: Uram, használj engem, hanem: Uram, tégy használhatóvá!

A kobrának egy foga is elég ahhoz, hogy valakit megöljön. Egy kedvenc bűn éppen úgy megölheti lelkünket, mint a bűnök sokasága. (Spurgeon)


A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.

„A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.” (Péld 10,19) Jézus szerint minden haszontalan szóról számot fogunk adni az ítélet napján (vö.: Mt 12,36–37). Ehhez képest locsogás, fecsegés, csacsogás, mondvacsinált „hírességek” vagy szomszédaink életén, hóbortjain, sorsán való csámcsogás és egész – ipari méretű – „pletykaüzem” vesz körül minket mindenhol. Vajon ránk is ragad ebből a mentalitásból, és fogaskerekek vagyunk a jelentéktelenségek körül való forgás e bábeli hangzavarában? Legyen „eszünk”! (László Virgil)

„Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem.” (Dán 6,23a) Dánielt azért vetették az oroszlánok vermébe, mert a király tiltó rendelete ellenére nyíltan gyakorolta vallását, és naponta nyitott ablak mellett hangosan imádkozott. Dániel nem volt exhibicionista, csak megértette: hitét éppen akkor kell nyilvánosan megvallania, amikor azt a földi hatalom tiltja. Isten ezt igazolta azzal, hogy megmentette őt az oroszlánoktól. (Véghelyi Antal)

Az ima ereje olyan nagy, hogy képes azt a kart mozgásba hozni, mely a világot mozgásba hozta.
Spurgeon


Az imádság megnyitja a szemünket arra a személyre, akik vagyunk, illetve arra, akikké lehetünk.


Az imádság olyan hatalom, mely által a lehetetlen lehetséges lesz.

„Az Úr színe előtt járhatok az élők földjén.” (Zsolt 116,9) Veszélytől megmenekült ember énekli ezeket a különleges szavakat. Különlegesek azért, mert nincs olyan ember, aki ne kiáltana segítségért, ha baj van, de a megmenekülésében Isten szabadítását látó nagy ajándékkal bír: isteni biztonsággal. Ez a biztonság pedig az a meggyőződés, hogy Isten mindenek felett áll, még a halál felett is úr. Minket, akik a halál árnyékának völgyében járunk, valóságos élettel ajándékoz meg. Az igazi ajándék azonban nem az élet, nem a veszélytől való megmenekülés, hanem ő maga. (Eszlényi Ákos)

Az Úrért való lángolás azt jelenti, hogy halhatatlan lelkeket akarunk üdvösségre vezetni, és boldogan vállaljuk mennyei Urunkért a szenvedések keresztjét is.


Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét. (Tatiosz)


Ha olyan sok dolgod van, hogy nem jut időd imádkozni, akkor meg vagyok győződve róla, hogy több dolgot vállaltál magadra, mint amennyit Isten valaha is szándékozott rád bízni.


Minél több szeretet van a szívedben, annál nehezebben fognak tudni megbántani. Viszont minél kevesebb szeretet van a szívedben, annál bizonytalanabbul fogod magad érezni, és annál könnyebben tudnak majd megbántani.


Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távol ködébe vész, hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll.


Pünkösdkor az én trónfosztott lett, Krisztus került szívük trónjára (a tanítványoknak) és lett életük veleje. (Ruth Paxon)


Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen. (Augustinus)

A bűnök bűne, mely magában foglalja valamennyit, az, hogy függetlenek akarunk lenni Istentől.

„Aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lk 22,26)

Nagy – kicsi; vezető – szolga; első – utolsó. Isten közelében ezek a fogalmak is helyükre kerülnek: megfordul mindennek a rangsora. Mi nagyokká és vezetőkké akarunk válni, mert ebben az uralkodásban, a (nem létező) függetlenségben véljük-vágyjuk megtalálni a boldogságunkat – hiába. Krisztus pedig annak a nagyságát hirdeti, aki mellett az utolsóságunk és a szolgaságunk valódi, elvehetetlen örömmé válik azáltal, hogy ő lesz úrrá és elsővé az életünkben. (Eszlényi Ákos)

Amikor aggódsz, nem bízol Istenben. Ha bízol Istenben, nem kell aggódnod. A döntés a tiéd.


Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak. (Paulo Coelho)

„Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja!” (Zsolt 72,11)

A történelem arról szól, hogy a föld népei időről időre hogyan próbálják uralmuk alá hajtani egymást. A királyok, császárok és diktátorok saját népüktől is elvárják, hogy őket szolgálják. Isten uralmáról és Isten szolgálatáról azonban se a vezetők, se a vezetettek nem akarnak hallani. Pedig Isten szolgálata az egyetlen, amely nem szolgaság. Itt a földön – király vagy közember – csak akkor lehet szabad, ha Istent szolgálja, ha akarata szerint, neki felelősen él a ráruházott kis vagy nagy hatalommal. (Véghelyi Antal)

Céltalan hajósnak nem kedvez a szél.
Montaigne


Hasznosabb ajándékot senki sem adhat a világnak, mintha a maga győzelmes személyiségével ajándékozza meg. Ennek forrásai pedig az Istennel való közösség mélységeiből fakadnak. (Fosdick)

„Jákób megfogadta Istennek: Bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Móz 28,22)

Jákób menekül testvére jogos haragja elől, és bizonytalan jövő felé tart. Az úton találkozik Istennel, aki megígéri, hogy vele lesz, és megőrzi. Jákób ennek hatására megfogadja, hogy tizedet fog adni mindenéből. Van, aki azt gondolja, hogy csak a kisegyházak tagjai fizetnek tizedet. Valójában nálunk, evangélikusoknál is vannak olyanok, akik anyagi javaikat Istentől kapottnak tekintik, ezért fizetésük tizedét önszántukból egyházfenntartásra, adakozásra, jótékony célra fordítják. Hálás a szívük, és tudják, hogy emiatt nem szenvednek majd hiányt. Jó példa ez, amelyet jó lenne, ha minél többen követnénk! (Hulej Enikő)

JÉZUS KRISZTUS, VILÁGOSSÁGUNK!

Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot,
hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd
az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét.
Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet,
szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel.
Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!
Roger testvér


Míg az emberek között vagyunk, gyakoroljunk emberiességet. …Ne törődjünk a veszteséggel, sértéssel, gyalázással, szurkálódással. Viseljük el nagylelkűen a rövid ideig tartó kellemetlenséget. (Seneca)

Nagyon sok oka lehetne Istennek arra, hogy ne foglakozzon veled, és alkalmatlannak találjon arra, hogy Őt szolgáld. De ne aggódj, hanem inkább nézz meg néhány embert a Bibliában:
- Mózes dadogott.
- Jákob hazudott.
- Jónás menekült Isten elől.
- Péter 3-szor megtagadta Jézust.
És még sorolhatnánk…

De Isten soha nem hív állásinterjúra! Ő nem úgy alkalmaz és rúg ki, mint a munkahelyen a főnök. Ő sokkal több egy szerető apánál és egy főnöknél. Nem teljesítménybérben fizet nekünk, nem süket, ha hozzá kiáltunk, nem vak, hogy ne lássa szükségeinket.

A Sátán azt mondja: „Te értéktelen és haszontalan vagy!”
Jézus azt mondja: „Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, az talál; és aki zörget, annak megnyittatik.”

A Sátán visszanéz a múltba, hogy mit tettél rosszul és vádol.
Isten visszanéz a múltba és látja Jézus Krisztust a kereszten.

Tény, hogy Istennek ezernyi oka lehetne arra, hogy ne foglakozzon velünk és eltaszítson magától. De mégis szeret minket, és nem törődik gyengeségeinkkel, ahogy kinézünk, amit tettünk, amilyen tökéletlenek vagyunk és gyengék, mert csakis Ő tesz alkalmassá arra, amit eltervezett. Tehát ne magadra nézz, hanem Jézusra! Keresd Őt és engedd, hogy munkálkodjon benned!

Ne tolakodjunk semmiféle szolgálatra, de ne is toljuk el soha Isten küldő kezét.


Nem lehet Jézus tanítványa az, aki nem követi mesterét mindenben, még a kereszthordozásban is. Az élet nehézségei, a betegségek, a szenvedés mind-mind olyan keresztek, amelyek ránk nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül és haraggal hordozza, mert nem ismeri fel nevelő hatását. Mások türelemmel és örömmel hordják. Vianney Szent János, a papok védőszentje prédikálta egyszer, hogy ha valóban szeretnénk Istent, szeretnénk a keresztet is. És ebben biztosan nagy igazság van, elegendő csak Jézus példájára gondolnunk. A mi Urunk az Atya iránti szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért. Legyünk bátrak, s ne meneküljünk életünk keresztjei elől, mert azok vállalása jelzi, hogy mennyire szeretjük Istent.
Horváth István Sándor

„Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!” (Zsolt 27,9b)

Sokszor gondolkozom azon, miben is ragadható meg Isten segítsége. A zsoltáros azt mondja: szabadító. A szabadításban fedezi fel Isten cselekedetét. Van bőven, ami fogva tart: engem leginkább a szorongás, az aggodalom, a félelem. Lebénítanak, gúzsba kötnek. Szabadító segítségem csak egy van: Istenem. Hozzá kiáltok én is. (Heinemann Ildikó)

II. János Pál pápa szerint a személy valódi méltósága abban áll, hogy önzetlenül odaadja magát másoknak. Egész életünk a szeretet útján visz végig, az önszeretettől a teljesen érdek nélküli, másikra figyelő szeret felé, a kapni akaró szeretettől az önátadás felé. Fokozatai vannak, s arra kaptunk meghívást, hogy nekivágjunk ennek a kalandnak, amelyben szeretetünk egyre mélyül, erősödik,  tisztul, egészen a csúcsig, amikor életünk adjuk barátainkért.

A bölcsesség legfőbb tiszte és tanújele, hogy a szavak és a tettek összecsengenek. (Seneca)

A hatékony keresztyén élet fontos mozzanata Isten felénk kinyújtott kezének megragadása. Mit jelent ez? Ennek jobb megértéséhez legyen előttünk egy szülő és az ő kisgyermekének képe. Ezen belül gondoljunk arra, hogy a kicsiny gyermek nagyon szereti megfogni szüleinek a kezét. Addig, amíg kicsi, valóban szívesen fogja meg a szülői kezet. Ez több dolog miatt van. Azért mert egyfelől szereti a szülőt, szereti a szüleinek a közelségét. Aztán biztonságot jelent. Egy-egy veszélyes helyzetben különösképpen örömmel fogja meg a gyermek a szülői kezet, mert biztonságot nyújt. Azt üzeni ezzel, hogy védj meg engem! Vagy előfordul, hogy nem tudja a gyermek, hogy merre kell menni. Ilyenkor a szülői kéz megfogásának az az üzenete, hogy vezess engem! Te tudod, hogy mi az úti cél, mi az irány, vezess engem!
Amikor valaki friss hívő, amikor éppen csak átadja az életét Krisztusnak, akkor ugyanígy vagyunk ezzel. Akkor megfogjuk az Isten kezét, és azt mondjuk, hogy Urunk, az ad nekünk biztonságot, ha fogjuk a Te kezedet. Védj meg, adj biztonságot, vezess bennünket.

Akik a lelkükkel tudnak látni, azok tudnak igazán tisztán látni.


AKIK MEGTALÁLNAK

Én keresem a célomat:
célom engem majd megtalál.

Én keresem a hitemet:
a hitem is majd megtalál.

Én keresem a szívemet:
a szívem is majd megtalál.

Keresem azt, aki enyém:
ő is keres majd. Megtalál.

Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.

Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.

Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.
Weöres Sándor


Az imádságban Istennel találkozunk, megismerjük Őt. A megismerésből bizalom fakad. A bizalomból önátadás. Az önátadásból pedig boldogság.


Az üdvösség és bűnbocsánat csak annak az életében lesz égető problémává, aki úgy érzi, hogy a bűnösök között ő az első.


Csak bosszút ne – egy csapásra sújt le bűnöst és büntetőt. (Teleki László)

„Előírhatok nekik ezernyi törvényt, azt gondolják, nem tartozik rájuk.” (Hós 8,12)

Vajon hányszor gondoljuk úgy, hogy az igehirdetés nem nekünk szólt, hanem azoknak, akik nincsenek itt, vagy azoknak, akik a másik széken, padban ülnek? Az iskolában a gyerekek ugyanilyenek. Azt hiszik, hogy nem rájuk vonatkozik, ha szólok: legyenek fegyelmezettek, csendesek, figyelmesek, türelmesek. A külső törvény mit sem ér, míg belülről, belső indíttatásból nem jön a jóság, a szeretet, a megbocsátás, a csend. A gyerekek nem teszik, amit kérek, míg nincsenek meggyőződve arról, hogy jót akarok nekik. Mi, felnőttek ugyanígy működünk. Nem vagyunk különbek a gyerekeknél. (Heinemann Ildikó)

Fordítson sok gondot a saját hitéletére az, aki a más hitéletén akar dolgozni.

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2b)

Isten mindig a jelenben munkálkodó Úr. Nemcsak a múltban vitt végbe csodákat, és nemcsak ígéretei vannak az eljövendő felől, hanem itt és most is cselekszik, lép. Számára minden perc igazi alkalom. Így a „most” nem az ideig-óráig tartó időt jelenti. Nem is azt a röpke alkalmat, amely elmúlik, kifolyik ujjaink közül, hanem azt az időt, amelyben mindenkor élünk. Ebben a jelenben cselekszik, ér utol minket Isten. Ezért élhetjük át jóindulatát, szabadítását mindennap – éppen most. (Eszlényi Ákos)

„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” (Zsolt 143,6)

A zsoltáros kegyességének indítéka és hajtóereje Isten utáni állandó vágyakozása. Nemcsak Isten ajándékaiért imádkozik, hanem érzi, hogy lelke legbelső vágyát csak maga Isten töltheti be jelenlétével. Karácsonyra készülünk, annak ünneplésére, hogy Isten emberi testben született a földre, hogy az emberi léleknek ezt a teremtésből fakadó vágyát betöltse. De nem halt-e ki ez az Isten utáni ősi vágy a 21. század emberéből? Él-e lelkünkben ez az Isten utáni sóvárgás? Pedig a Krisztussal való közösségben ez a vágyunk teljesülhet. És életünk is csak így lehet kiszikkadt földből gazdag termést érlelő szántófölddé. (Véghelyi Antal)

Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé.

„Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1Jn 3,18)

„Cselekedettel és valóságosan” szeretni emberileg nem lehet. Az „agapé” szó annak ellenére való szeretetet jelent. Jézus annak ellenére jött ebbe a világba, hogy tudta, az ember bűnei a keresztre juttatják. Valóságosan szeretni csak olyan ember tud, aki már megismerte, hogy Krisztus így szerette őt: halálra adta magát érte, hogy neki élete lehessen. (Tamásy Tamás)

Nem prófétálás és nyelveken szólás fődolog a Szentlélek ajándékai között, hanem az állandó hordozó erő.


Olyan jó, ha az embernek gondjai vannak; arra visz bennünket, hogy figyelmesek és könyörületesek legyünk.
Kis Szent Teréz


Semmi sem olyan elviselhetetlen az ember számára, mint a szenvedélyek, ügyes-bajos dolgok, szórakozás, iparkodás nélküli teljes tétlenség. Ilyenkor átérzi semmi voltát, elhagyatottságát, elégtelenségét, függőségét, tehetetlenségét, ürességét. (Blaise Pascal)

“Szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.” Lk 18.1

Ferenc valamikor régebben egy bizonyos vasárnap elment a templomba. Aktívan bekapcsolódott a szentmisébe, és aznap, amíg a templomban volt, az Úr szólt hozzá, nem hallható hangon, hanem Ferenc szívének legmélyén. Bármilyen eszközt is választott az Úr, megmutatta Ferencnek, hogy ha valóban boldog akar lenni, akkor életének egy bizonyos területén dolgoznia kell, rendeznie kell néhány problémát a kapcsolataiban, és abba kell hagynia bizonyos dolgokat.
Ferenc azon a héten úgy jött ki a templomból, hogy elengedte a füle mellett azt, amit Isten mondott neki. A következő héten, amikor Ferenc visszajött a templomba, Isten megkérdezte tőle:
- Boldogabb vagy, mint a múlt héten?
- Nem igazán – válaszolta Ferenc.
- Ferenc, egyáltalán boldog vagy?
- Hát ahhoz képest boldog vagyok, Istenem.
- Mihez képest? Sohasem ismertél nagyobb boldogságot, honnan tudod, hogy egyáltalán boldog vagy?
Aztán Isten így folytatta:
- Ferenc, emlékszel, a múlt héten feladtam az első leckét, és azt mondtam neked, hogy ha valóban boldog akarsz lenni, akkor ezt meg ezt el kell rendezned, ezen dolgoznod kell, ezt pedig abba kell hagynod?
Ferenc hallotta, amit Isten mondott, de ismét úgy jött ki a templomból, hogy egész héten figyelmen kívül hagyta az üzenetet. A következő héten ismét elment a templomba, és mit mondott neki Isten? Ugyanazt, amit az előző és az azelőtti héten: az első leckét. Ferenc újra úgy ment haza, hogy a héten a szavaival és a cselekedeteivel figyelmen kívül hagyta azt, amit Isten mondott.
Azonban továbbra is járt templomba, és mit mondott neki Isten? Az első leckét, újra meg újra az első leckét… Egy idő után Ferenc abbahagyta a templomba járást.

Hogy miért nem imádkozunk, vagy miért hagyjuk abba az imádságot és a szentmisére járást, az elsősorban abból ered, mert nem akarjuk meghallani, amit Isten mond. Nem az a baj, hogy Isten nem szólít meg bennünk. Az a baj, hogy mi nem hallgatjuk meg Őt. Pedig az imádság és az Eucharisztia a kulcs szívünk legmélyebb vágyaihoz. Az imában és az Eucharisztiában Isten Önmagával táplál bennünk, reménnyel tölt el, megvilágosít, erőt ad, bátorságot önt belénk, hogy folytathassuk utunkat.

Isten áldása lesz rajtunk, ha elfogadjuk és megéljük azt, amit az imában és a szentmisében felfedezünk, ízlelünk és látunk, mert ilyenkor válunk eggyé Istennel. És amikor eggyé válunk Istennel, mindaz, ami az Övé, a miénk lesz. “A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Gal 5.22-23

Van valami, amiből úgy látszik, egyre kevesebbje van a ma emberének, s ez az idő. Pedig napjainkban is 24 óra egy nap, mégis úgy érezzük modern emberként, hogy milyen hamar elszalad egy hét, egy hónap, vagy akár egy év is. Milyen sokan döbbennek rá, hogy olyan rövid ez a földi élet és annyi, de annyi bepótolni valójuk van. Az idő értékes.

Nemrégen kaptam egy kis összefoglaló írást arról, hogy mennyire így van ez. Az írója szerint nagyon viszonylagos az idő. “Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek évet kell ismételnie. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét a lapkiadás előtt. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki épp elkerült egy balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. Becsüld meg jobban, sőt, oszd meg másokkal. A tegnap történelem, a holnap rejtély.” A ma ajándék. Az angol nyelvben a jelen szava, present, ajándékot is jelent. Némely nemzet tehát őrzi ezt az üzenetet, hogy az idő értékes.

Talán nem véletlen a másik mondás is: az idő pénz. S az idővel való gazdálkodás legalább annyira fontos, mint az anyagiakért való küzdelem. Amerikában pl. van olyan állam, ahol idődollárt használnak. Ott egy kis régióban nincs elegendő pénzük az embereknek, de az idejükkel fizetnek egymásnak, az idejüket cserélik ki egymás közt és olyan jól beosztják, hogy évtizedek óta oldja meg mindenféle szükségeiket. Ne menjünk el az idő mellett. Becsüljük meg!

A mindig megismételt kis bűnök megölik az embert.

Aki az Ige erejét saját szívében át nem élte, az nem képes más számára sem erővel hirdetni. (Kroecker)

„Amikor Jézus továbbhaladt, meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az pedig felkelt, és követte őt.” (Mk 2,14)

Nagyon jól érzem magam a saját kis vámszedő asztalkámnál, és nem is gondolok arra, hogy valaki meg tudná változtatni megszokott életemet. És akkor egészen váratlanul meghallom az igéből Jézus személyesen nekem szóló szavát: „Kövess engem!” Meghallom, hogy van, aki szeret, és személyesen törődik velem, bűneim ellenére lehajol hozzám. Szíven üt, hogy ő már odaadta az életét értem a kereszten, hogy számomra legyen kegyelem. Meghallom, hogy engem akar megváltoztatni és boldoggá tenni, amikor azt kéri, hogy ne üljek vissza többé bűnös életem vámszedő asztalához, hanem szakadjak el tőle, és egy olyan új útra induljak, amelyen előttem járva ő vezet engem. (Tamásy Tamás)

Az Úr Jézus nem egyszer úgy el volt foglalva, hogy evésre sem jutott ideje, de sohasem volt annyira elfoglalva, hogy imádkozásra ne lett volna ideje.


Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is – valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted! (Albert Schweitzer)


KŐ AZ ÚTON

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.
Prohászka Ottokár

„Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17)

Mindent lehet, csak akarni kell! – tartja a közfelfogás. Pedig az embernek nincs hatalmában munkája eredménye. Miénk ugyan a fáradság, de Isten jóindulatán múlik az eredmény. A zsoltáros imádságában ezért kéri Istent kétszeres nyomatékkal: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá…!” (Véghelyi Antal)

Nem világos-e hogy az önismeret az ember legnagyobb hasznára, az önámítás ellenben a legnagyobb kárára szolgál? (Xenophón)

„Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet mindennap.” (Zsolt 35,28)

Az Úrban való öröm egyik sajátossága, hogy naponként megújul. Oka pedig az, hogy Isten szeretetét, kegyelmét naponta megtapasztalom. Így elvehetetlen, megunhatatlan, felejthetetlen. Mert ha pusztán a múltban történt egyszeri eseményért örülhetnénk, akkor bizony hamar elfogyna lelkesedésünk; énekünk, imádságunk nem lenne más, mint az állandóság monoton üressége. Atyánk viszont napról napra gondoskodik rólunk, hogy szüntelenül hirdethessük az élet igéjét, a Bárány énekét, amellyel telve van szívünk. (Eszlényi Ákos)

Ó, ha az ember kellő humorral viseltet saját fontosságát avagy jelentéktelenségét illetően.
Alexander Sutherland Neill


Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam valakivel, akinek nincs lába.


Szeresd azokat is, akiknek életstílusa idegen számodra, ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.


Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma reggel kezdődnék az életem.

„Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet.” (Zsolt 89,2)

Nincs szebb, mint amikor nemzedékek, családok ülnek együtt a templompadban. Úgy csodálom, amikor anya tanítja a lányát, amikor apa tanítja a fiát, hol kell kinyitni az énekeskönyvet, mikor állunk fel, hogyan imádkozunk. Elszorul a szívem, amikor az egyedül érkező konfirmandusaimat látom, akiket én tanítok meg a Miatyánkra. Talán a szüleik nem élték át, hogy Isten hűséges hozzájuk is, és megsegíti őket? Egy reményem marad: az egyedül ülő gyerekek majd átélik, megtapasztalják Istent, és néhány évtized múlva ők majd együtt énekelnek a gyerekeikkel a templomban. (Heinemann Ildikó)