A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.
Antoine de Saint-Exupéry

„A béke és a bizalom erőt adna nektek!” (Ézs 30,15)

Ennek az igének a folytatása így hangzik: „De ti nem akarjátok…” Isten nagyon szomorú, amikor látja, hogy népe a vesztébe rohan. Isten óvni akarja népét a háborútól, a hadakozástól, mert az megtizedeli, legyengíti őket. Mégsem hallgatnak rá. Nemcsak az akkori népnek adott volna erőt a bizalom és a béke, hanem a mienknek is. Az ellenségeskedés, a gyűlölködés, az oktalan versengés és egymás fölé kerekedés legyengít, beteggé tesz. Mennyivel előrébb tartanánk, ha békességben és egymásban bízva támaszkodnánk egymás tudására, és keresnénk meg az utat, amelyen járhatunk. (Heinemann Ildikó)

A hit bizalom és meggyőződés. A hit Isten ajándékának az elfogadása. A hit előlegezett köszönet és hála. A hit Isten kegyelmi ajándékának az értékelése: nem hiszékenység, hanem életminőség… A hit mennyei minőség. (Udvarnoki Béla)


A szerelem ékköve a hűség, próbaköve a házasság. (Törzsök Károly)


A szeretetnek az iránymutatója eredetileg nem ránk mutatott, hanem tőlünk el. A Sátán fordította felénk. (Shürman)



A szív vértanúsága, a lélek rejtett szenvedése, és az, amit senki sem lát, az az igazi kereszt.
Kis Szent Teréz


A világ egy fékevesztett folyó. A mennyországhoz felfelé kell evezni a folyón, keményen küzdeni azért, hogy odaérj. Nincs helye az önteltségnek, vagy az olyan elégedettségnek, amely tulajdonképpen lustaság. Nem maradhatsz tétlen! Vagy evezel és felfelé haladsz, vagy mozdulatlanul ülsz, és visz a víz lefelé. Ha nem csinálsz semmit, a víz elsodor, ki a mély, sötét óceánra, ahol megfojtanak az élet aggodalmai és égető vágyai. Ha lefelé evezel, ez a sors még hamarabb a tiéd lehet.
Evezz szembe az árral! Küzdelemben és fájdalomban lesz részed, de jutalmad a Szeretet békéje és öröme lesz, amelyet senki és semmi nem vehet el tőled.

„Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” (Mt 10,19) Krisztus ezekkel a szavakkal küldte ki a tizenkettőt, hogy hirdessék az evangéliumot: „Elközelített a mennyek országa!” Kétezer év óta sem a feladat, sem az örömüzenet, és Istennek hála, ez a körülmény sem változott meg. A mit és hogyan ma is adatik a Lélek által. Ezért biztatja Jézus mai tanítványait is: ne aggódjatok. Atyátok Lelke majd teljesíti az emberekért ezt a lehetetlen feladatot. (Eszlényi Ákos)

Amikor ablakunkat kinyitjuk a menny felé, a menny ablaka is kinyílik számunkra. Isten a nyílt szívűséget bőkezűséggel viszonozza. (Spurgeon)


Az Újszövetség emberei nem spekuláltak Istenről, hanem közösségben éltek Vele. (Stanley)

Gyuri, a 13 éves fiú, anyjával sétálgat a folyóparti fövenyen. Egyszer csak anyjához fordul és megkérdezi: – Anya, hogyan lehet megtartani a barátomat, ha egyszer már sikerült találnom egyet? Az anya egy-két másodperc gondolkodás után lehajol és mindkét kezével merít a homokból. Majd mindkét tenyerét az ég felé tartva, egyiknek az ujjait kezdi összeszorítani: a homok kezd kipréselődni az ujjai közül. Minél jobban szorította őket, annál több homok préselődött ki a tenyeréből. A másik tenyerét ellenben csak lazán szorította össze: a homok mind benne maradt. Gyuri elámulva nézte, mit csinál az anyja. Majd így kiáltott: – Anyám, megértettem.

Hűnek lenni annyit jelent:
Ott lenni, ahova Isten állít,
azt tenni, amit tőlünk követel,
eltűrni, amit ránk mér.
Zeller

Mi megsérülünk és elszakadunk egymástól. Isten gyógyít és egyesít. Mi messzire helyezzük Istent. Isten azt mondja nekünk: “Én bennetek élek, ti énbennem.” Mi kerítéseket építünk egymás közé. Isten azt mondja nekünk: “Egy testnek vagytok a tagjai.” Sokan félreértelmezik a szeretetet. Olyan érzelemnek tartják, amit egy másvalakinek vagy valaminek a vonzó hatása vált ki. A szeretetnek azonban nem a vonzalmon kell alapulnia. A szeretet inkább hozzáállás, amivel az Isten önmagához és a teremtéshez fordul. Nem olyan hozzáállás, amivel Isten a teremtés egy részéhez fordul. Isten szeretete egyetemes, Ő ugyanúgy árasztotta a kegyelmét Hitlerre, mint Assisi Szent Ferencre. A különbség a fogadókészségükben volt.
Az a szeretet, amelyre Krisztusban meghívottak vagyunk, egyetemes szeretet. Ez a szeretet nem olyan hozzáállás, amivel Isten egy részéhez, önmagunk egy részéhez vagy a teremtés egy részéhez fordulunk. Ugyanis, ha valaki az élete során durva és türelmetlen az emberekhez, sokakat pedig még meg is vet, elítél és elutasít, aztán pedig kijelenti, hogy egy valakit szeret, ez ellentmondás; az igaz szeretet egyetemes.
E felé az egyetemes szeretet felé vezet minket Krisztus a példájával és a tanításaival. Azért, hogy Istenhez hasonlóan egyetemesen szeressen, mindenkinek küzdenie kell. Küzdelem, hogy helyesen értékeljük és szeressük önmagunkat, Istent, a többieket és a természetet. A szeretet a megélt igazság.
Nem könnyű a szeretet ösvényét járni. Jó adag önmegtagadásba kerül megengednünk Istennek, hogy szóljon hozzánk a bensőnkben. Néha fájdalommal és lemondással jár az igazság elfogadása és megélése. Mégis százszorosan megéri az Igazság útját választanunk, mert ez a béke, a szabadság és az élet útja; és ez az egyetlen út, amely hazavisz.

Minél közelebb vagyunk a Naphoz, annál jobban látjuk magunkon a foltokat.


Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. (Bethlen Gábor)


Nem szeretheted, akit vagy amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra.

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” (Fil 4,4–5)

Holnap advent első vasárnapja. Végre! Az egyházi év kezdetén örömmel nézzünk előre! Az Úr közeledik felénk, a világosság felgyullad a sötétben. Ha fájdalmat, terhet, gyászt cipelünk magunkkal, most azt is letehetjük, és kérhetjük ismét Isten kegyelmét az új egyházi esztendőre. Öröm – ez legyen ismertetőjelünk, nekünk, akik az ő nevében indulunk útnak. Öröm az Úrban és fény és szelídség. A világ nagyon híjával van az utóbbinak is, legyünk hát mi is fényhozók. Azzal az örömmel, hogy a mi jézusi Fényforrásunk sosem huny ki! (Kőháti Dorottya)

„Pál írja Timóteusnak: Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.” (2Tim 2,1)

Drága kincset bízott ránk Isten, amikor Jézussal találkoztunk, és bizalommal kezébe helyeztük életünket. Ennek megőrzése és továbbadása bízatott ránk. Kegyelem az, hogy kaptuk, és az is, hogy erősödhetünk benne. „Kegyelem, nagy kegyelem, / Hogy ő a vezérem. / Bár néha csügged szívem, / És ellankad imám, / De Lelke őriz híven, / S új erő árad rám.” (EÉ 568) (Tóth-Szöllős Mihály)

SZŰZ MÁRIÁHOZ
Ha valami fáj, Neked panaszkodom,
kinek mondhatnám,
hallgass meg édes Szűz Anyám.
Nehéz óráimban adj nekem erőt,
hiszen Te vigasztalsz sok-sok szenvedőt.
Nálad minden bűnös oltalmat talál,
a benned bízóknak nem fáj a halál.
Tőled távozóknak bánatuk soha nincs,
akik arra kérnek: Mária segíts…
Hozzád imádkozók árvák anyja vagy,
akinek jósága véghetetlen nagy.
Téged dicsérni nem szűnik a szám,
emelj magadhoz édes Szűz Anyám.

A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni. (André Gide)


A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, és a halálban megelevenít.
Spurgeon


A jó nevelés titka, hogy el tudjuk leplezni, mily sokra tartjuk magunkat, s mily rossz a véleményünk másokról. (Mark Twain)

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1Jn 4,18)

Néha az a gondolatom támad, hogy János nem is félelmet akart mondani, hanem féltékenységet. De nem azt írt. Tágabban fogalmazott. Ha szeretsz, akkor nem félsz, hogy a szeretett lény becsap, kihasznál, pácban hagy. Ha szeretsz, nem azon jár az agyad, hogy jaj, mikor lesz ennek a boldogságnak vége. Csak szeretsz. De képesek vagyunk mi ilyen szeretetre? Pedig a szorongás, aggódás, indokolatlan félelem véget vet a szeretetnek. Jó, hogy János nem erről ír. Jó, hogy János a szeretet hatalmában bízik. A feltétel nélküli Szeretet hatalmában. (Heinemann Ildikó)

Aki elfordul Istentől: szeretetéből haragjába menekül. (Augusztinus)

„Bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: így szól az Úr: bocsásd el népemet, hogy nekem szolgálhassanak!” (2Móz 10,3)

Isten az Úr, ezt alázattal el kell fogadni. A fáraó erre volt képtelen, ezért érte országát csapás csapás után. De Isten azt akarta, hogy népének fiai megszabaduljanak, és neki szolgálhassanak. Nekünk is küldött Szabadítót, hogy akarata szerint éljünk, törvényét kövessük, és felszabadultan cselekedjünk minden ember javára. (Tóth-Szöllős Mihály)

Ha a mellünkön egy kisablakot viselnénk úgy, hogy mindenki a szívünkbe láthatna, senki a kabátját ki nem gombolná.


Ha bárhol emberrel találkozom, akárkivel, akinek emberarca van, meg kell értenem, hogy szeretnem kell őt. (Shürman)


Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszontszeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk.


Isten soha nem jut lehetőségeinek végére.

„Nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja.” (1Thessz 4,7–8)

Egészség és tisztaság elválaszthatatlan fogalmak. Milyen sokat adunk a testünk tisztaságára, komoly összegeket költünk rá. A lelkünk, a tetteink, a szavaink tisztaságával miért nem törődünk ennyit? Az életünk akkor lehet egészséges és tiszta, ha Isten előtt mindenestül megnyitjuk, és kitesszük egész valónkat „gyógyító fényének”, megszentelő munkájának. (Kőháti Dorottya)

Ó, milyen szegény, mily nyomorultul szegény minden szerelem, mely kívül esik a házasságon, minden szerelem, mely nem jelent együttélést és osztozást mindenben. (Edit Wharton)

„Simon, aki varázslással foglalkozott, maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.” (ApCsel 8,13)

Jeleket és csodákat várók vagyunk. Ezért foglalkozott az ember mindig varázslással, legyen az aranycsinálás, bájitalok kevergetése, a jövő kutatása a csillagokban, kártyákban. Kell a csoda, az ámulat, a döbbenet, amellyel belehazudjuk a világ elemei feletti (nem létező) hatalmunkat a szívünkbe. Isten azonban nem hazugságokban mutatja meg valóságos hatalmát és azt, hogy egyedül ő az Isten, hanem abban a lehetetlen és mégis megtörténő csodában, amikor az ember szívét változtatja meg. (Eszlényi Ákos)

A meghamisított kereszténység nagyobb ellensége a valódinak, mint a pogányság, épp úgy, ahogy a beképzelt gazdagság sokkal rosszabb a szegénységnél.

Abbis sah perzsa uralkodóról szól a következő történet. A sah nagyon szerette népét. Hogy még jobban megismerje és megértse őket, különféle álruhákban vegyült el közöttük. Egy napon szegény emberként elment a nyilvános uszodába és egy szűk cellában leült a kazánfűtő mellett, aki a melegről gondoskodott. Amikor eljött az ebédidő, a király megosztotta egyszerű ételét és úgy beszélt magányos alattvalójával, mint a barátjával. Aztán ismét meglátogatta és az ember nagyon megszerette a királyt. Egy napon a sah megmondta neki, hogy ő az uralkodó, és arra gondolt, hogy a kazánfűtő majd valamilyen ajándékot kér tőle. De a fűtő szeretettel és csodálattal nézett uralkodójára, és végül így szólt: “Elhagytad palotádat és dicsőségedet, hogy velem együtt légy ezen a sötét helyen, egyszerű ételt fogyasztottál, és törődtél azzal, hogy boldog vagyok -e vagy szomorú. Másoknak gazdag ajándékokat osztogatsz, de nekem önmagadat adtad, és ez csak akkor marad meg nekem, ha sohasem vonod vissza tőlem barátságod ajándékát.”

Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
(H. Jackson Brown)


Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket. (Anthony Robbins)


Isten eredeti tervében nem volt szenvedés. De a bűn keresztülhúzta ezt a tervet. Ebből a bűnből eredt minden baj, szenvedés, halál. Személyes bűneink is szenvedést borítanak a világra. Jézus azonban magára vette bűneinket, megváltotta a világot, s amikor a Golgotán felmagaslott az Úr keresztje, Isten elfogadta és megszentelte a szenvedést, s a keresztet üdvösségünk jelévé tette.
Így a szenvedés Krisztus keresztje révén már nem csak büntetés, hanem megszentelésünk eszköze lehet, mely tisztítja a lelket, igazolj a szeretetet és előrevisz az isteni egyesülés útján.
A szenvedés Krisztus szenvedése révén természetfeletti értéket nyer, Krisztus szenvedésébe kapcsolódva az ő titokzatos testének, az Egyháznak tagjaiban is beteljesül a világmegváltás műve. Ez hitünk tanítása, amint Szent Pál mondja: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Kol 1.24
Ezért volt és van az Egyházban mindig sok rejtett és nyilvánvaló szenvedés. Isten választottai előbb a szenvedésre hívatnak meg, Jézus nyomában járnak.
Természetesen nem kell keresnünk a szenvedést, de ha utunk során szenvedésben van részünk, akkor törekedjünk azt Istenbe vetett bizalommal elfogadni. Mert meg kell értenünk, hogy a szenvedés Isten szeretetének jele: Isten a szenvedéssel is gyógyít, szabaddá tesz, újjá teremt.

Isten számára teremtettem, az Ő tulajdona vagyok. (Bernleres)


Kérlek Téged, Jézus Krisztusom, legyen a Te szenvedésed az én erősségem, mely véd, őriz, oltalmaz az élet nehézségeiben. Vérednek hullása legyen vétkem lemosója, halálod legyen örök dicsőségem, feltámadásod pedig táplálja bennem a reményt, hogy én is az örök boldogság részese leszek, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

„Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?” (Lk 6,41) Mindegyikünk tudja, hogy kívülről könnyebb megítélni a dolgokat. Tudom, hogy mindig az bánt a legjobban a másikban, ami bennem is megvan, méghozzá sokszorosan. Az a hiba, rossz tulajdonság tűnik fel leggyorsabban, amelyet magamban nem veszek észre, és egyszer csak meglátom a másikban. Vég nélkül tudjuk sorolni a másikkal való vitánkban, hogy ő mit rontott el, mivel tett tönkre bennünket, ahelyett, hogy megállnánk, és magunkba néznénk, hogy észrevegyük saját hibáinkat. (Heinemann Ildikó)

„Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«” (ApCsel 20,35) Krisztus közelsége, igéje ma is gyógyító erővel bír. Süketek lesznek hallókká, vakok látókká, bénák örvendezőkké, holtak élőkké. A sorvadt szívűek, végtagúak felemelik kezüket, hogy elérjék az elesetteket. A „nagyobb boldogság” csak ebben a szüntelenül gyógyuló közelségben adatik meg, mert az adás öröme mindig az átadás öröme. Azt a szeretetet adom tovább, amelyet az Uramtól kaptam. (Eszlényi Ákos)

Nem az a hős, aki nem fél, hanem az, aki bár retteg, mégis szembeszáll a veszéllyel.


Ó MIÉRT SZENVEDSZ, MIÉRT?
Ott függ a néma bárány: a vére földre hull,
míg dúl körül az ármány, s a tömeg zúg vadul.
Szent arcát ütleg éri, és hull reá a vád,
s Ő szelíd hangon kéri az ég bocsánatát.
Úgy fáj a szívem, nézve e koronás királyt,
mert rút tövis az éke, s testét kín járja át.
Én térdre hullva kérdem: Ó mért szenvedsz, miért?
Ő választ ád szelíden: Tengernyi bűnödért.
Most hogy rebegjek hálát a megnyílt öt sebért,
hogy adta bűnöm árát elrontott éltemért?
Ím magamról lemondok, Övé egész valóm.
Így leszek véle boldog, hisz Ő az üdvadóm.

„Pál írja: Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6) Véletlenül találtam rá ezekre a szép sorokra. Hadd adjam tovább! Istenem, „… kis pattintásokkal töröd le rólam, ami földi, fölösleges, nem hasznos nekem… A véső hegyét gyakorta szenvedem meg, így tudva, így, hogy munkálkodol rajtam, s hogy művé lennem magamtól nincs hatalmam. Uram, bocsásd meg keménységemet! S hogy jajdulok, ha fáj – és sok munkát adok. De dajkálom magamban már reménységemet, hogy megsimít Kezed, majd, ha kész vagyok.” (Dobos Hajnal: Nincs hatalmam – részlet) (Kőháti Dorottya)

„Sokan teljes tévedésben élnek arról, hogy mi az igazi boldogság. A boldogság nem azzal érhető el, hogy kielégítjük minden vágyunkat, hanem hogy hűségesek vagyunk egy méltó célhoz.” (Helen Keller)


Szeress, és akkor tégy bármit, hallgass, vagy szólj, feddj, vagy elnéző légy, ha gyökere a szeretet, akkor jó lesz, mert ebből a gyökérből csak jó származik.

Uram, látod,
még ez a pár szavam is gyenge,
töredékes, hamis.
Vedd hát a csendem kedvesen:
dicséreteddé hadd legyen
bennem e néma figyelem,
rád,
aki szólsz, és a szavad
visszhangtalanul nem marad,
mert így válaszol az életem:
Tudom, hogy te itt vagy velem!
Ámen

„Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,8)

Jézus feláldozásával Isten megkegyelmezett, nekünk adta az „igazság koronáját”. Kegyelmet kaptunk, ez tart meg ama napig, amikor az Úr majd felettünk is kimondja bírói ítéletét, és befogad örök országába. Ezt köszönjük ma neki. De azt is, hogy mindazokat befogadja, akik hisznek benne, és várva várják megjelenését. (Tóth-Szöllős Mihály)

A lélek minden egyéb nélkül meg lehet, csak az Isten Igéje nélkül nem. Ha Isten Igéje nem segít rajta, semmi más segítség nem használ neki. Ha azonban Isten Igéjének birtokában van, akkor nincsen egyébre szüksége. Az Igében van számára bőségesen: eledel, öröm, békesség, világosság, megigazulás, igazság, szabadság és minden jó. (Luther Márton)


A türelem nem egy passzív dolog, ellenkezőleg, az aktivitást jelenti, valójában az erőfeszítéseink összpontosításáról van szó. (Edward G. Buwer)


„A világ általában véve megadja, amire vágyunk, de amit kapunk, tökéletlen, akárcsak a világ.” (John Updike)


Akik mindenből hisznek egy keveset, nem hisznek végül semmit.
Spurgeon

„Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban.” (Zsolt 112,1b)

Mi öröm lehet egy parancsban? Talán az, hogy felfedezem: a parancs nem ellenem, hanem értem van, hogy boldog legyek ebben az életben. Aki már észrevette, hogy a parancs be nem tartása milyen károkat okoz az életében, mennyi szenvedést, szomorúságot és fájdalmat okoz vele másoknak és magának is, annak már csak egy lépés, hogy rájöjjön arra, Isten nem az ellensége, hanem bizony jót akar neki, amikor parancsaival tanácsol. (Heinemann Ildikó)

Csak egy orvosság van a bűn lángjának mardosása ellen: ha elér a bűn lángja, mindannyiszor imádkozzál, mert a gyakori imádság kioltja a bűnök tüzét.


Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.
(Ady Endre)

Isten mindenkit a maga útján vezet, és az egyik könnyebben és gyorsabban ér célba, mint a másik. Amit mi megtehetünk, az ahhoz képest, amit ő tesz velünk, valójában kevés. De ezt a keveset meg kell tennünk. Ez mindenekelőtt: imádkozzunk kitartóan a helyes útért, és ellenállás nélkül kövessük a kegyelem vonzását, amennyiben érezhetővé válik! Csupán határidőt nem szabad szabnunk az Úrnak. (Edit Stein)


Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé. (Ecsedi)

„Ki vádolná Isten választottait? Isten az, aki megigazít.” (Róm 8,33)

Isten kegyelmi döntését – ő Atyánk, és mi fiai vagyunk – nem írja felül semmi. Még a bűneink sem. Nincs feltétel, csak, talán, esetleg… Hozzá tartozunk elszakíthatatlanul, mert megtett értünk mindent. A golgotai kereszten Krisztust tette tökéletes áldozattá, aki kifizette bűneink büntetését. Ő ébreszti bennünk Lelkével naponként azt a bizalmat, hogy elhiggyük, ebben az áldozatban van a mi igazságunk, tisztaságunk, szentségünk, fiúságunk. Ezért az isteni cselekvésért, döntésért nincs már velünk szemben semmiféle kárhoztató ítélet, elmarasztalás. Mienk a menny örökre! (Eszlényi Ákos)

Nem bűnbánat által látod meg Krisztust, hanem Krisztus meglátása visz a bűnbánatra.


Szeretni valakit azt jelenti, hogy mindig reménykedem benne.
Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéltük,
Egyenlővé tettük és azonosítottuk azzal, amit tudunk róla,
És felhagytunk azzal, hogy szeressük.
Éppen emiatt aztán már nem is lesz képes jobbá és nagyobbá válni,
Hiszen bezártuk őt.
Minden jót fel kell tételeznünk a másikról,
És mernünk kell a szeretetnek lenni ebben a világban,
Amely már képtelen szeretni.
Charles de Foucauld

„Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” (1Móz 4,9c)

Íme, ez (is) az ember… Ilyen pimasz, cinikus, hazug, elutasító. A bűn mindannyiunkat kiforgat önmagunkból, ha letagadjuk, vagy éppen arcátlanul tetézzük is azt. Újjászületni, meggyógyulni ebből egymagunkban lehetetlenség. Bűnünk zsoldja a halál, s egyikünk se higgye magát jobb embernek Kainnál. A legnagyobb baj azonban az, ha nem ismerjük fel, hogy Isten előtt a bűn megvallása és az Atya bocsánatának kérése az egyetlen tennivaló – nem elbújni kell haragja elől, hanem kegyelmében bízva, Jézusnak értünk hozott áldozatából nyerve kérni az életet, az új, örök életet. Ne Kain útja legyen a miénk. Hittel tárjuk Isten elé minden bűnünket, a legapróbbat és a legnagyobbat is, nála van a megbocsátás! (Kőháti Dorottya)

Tégy Uram engem áldássá! Lelkedet úgy várom! Tedd Te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon. Bárhova küldesz ajkamról, zengjen az új ének! Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet!


Valamennyiünket alakítottak, meg megint átalakítottak mindazok, akik szerettek bennünket, s még ha nem is voltak nagyon kitartóak, az ő művük vagyunk – amelyet egyébként el sem ismernek magukénak, és nem is olyan soha, amilyennek megálmodták. Nincs szerelem, nincs barátság, amely sorsunkat keresztezve nem munkálna az örökkévalóság számára.

„Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen.” (Zsolt 51,14)

Nem sok vidámságra van okunk manapság. Szegénység, anyagi nehézségek, bizonytalan holnap, kilátástalan jövő, elbocsátások, munkanélküliség, és még sorolhatnánk a gondokat. Ez most nem a vigalom ideje sok családban, egyéni életünkben. Isten szabadításáért könyörög a zsoltáros, mert a vígsághoz felszabadultság kell. Elhárítani az akadályt, bűnünket belátni és bevallani. A bűnbocsánat pedig megteremti, hogy lelkünk készséges legyen a hálára és köszönetre. (Tóth-Szöllős Mihály)

„A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll.” (Zsolt 57,3)

„Az Úristen őriz engem / mert az Ő zászlóját zengem. / Hogy daloljak más éneket, / mint amit Ő ajkamra tett?” (Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra) Az a régi és ez a majdnem kortárs zsoltáros ugyanúgy: az Isten gyermekeinek bizalommal teli, meghitt, őszinte, minden kérést feltárni képes hangján szól. Ne „felnőtthangon” szólítsuk meg mi se Istent, hivataloskodva, körülményeskedve, kombinálva, hanem mint gyermekei, akik tudják: nála mindenre van megoldás, szeretetében és hűségében otthonra találunk. (Kőháti Dorottya)

Aki reggel vagy délelőtt nem jut az imádkozáshoz és Igeolvasáshoz, s azzal vigasztalja magát, hogy este pótolja az elmulasztottakat, hasonló az olyan katonához, ki fegyver nélkül rohan a küzdelembe, és este leverve és megsebesülve magával viszi fekhelyére a fegyvert.

„Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil 4,8)

Sokan kérdezik: mi az az értékrend, amelyet az egyházban hirdetünk? Hát itt az apostol hosszan sorolja. Tisztesség, igazság, tiszta élet, szeretetre méltó viselkedés, jó hír keltése, minden, ami nemes és dicséretes. Ezt az értékrendet naponként, hetenként, éveken át, egész életünkben követni – bizony, ez betöltheti minden igyekezetünket. Van mit követnünk! Jó lenne, ha ez az értékrend nem csak szóbeszéd, nem csak ajánlás, de világítás, sugárzás lenne Jézus követőinek életében! (Tóth-Szöllős Mihály)

Amikor Jézus Krisztust prédikáljuk, ó! akkor nem a tányérokat, késeket és villákat tesszük fel a lakoma asztalára, hanem magát a kenyeret adjuk át.

(C. H. Spurgeon)

Egy kisfiú készített egy kis játékhajót, de egy napon elvitte tőle az áradat. Valaki megtalálta a kis hajót, és eladta a játékboltba. Egyszer a kisfiú a játékbolt kirakatában ráismert a saját hajójára. Rá volt írva az eladási ára. Elment, összegyűjtött annyi pénzt, hogy megvehette a kis hajót.

Amikor megvette, a szívéhez szorította, és azt mondta: most már kétszeresen az enyém vagy. A kereskedő ezt látta és hallotta, megkérdezte a kisfiút, hogy miért mondja ezt? Erre a kisfiú elmondta, hogyan veszítette el a kis hajót, hogyan ismert rá a kirakatban, és most megvette. Így elsősorban azért az övé, mert ő készítette, másodszor azért, mert megvásárolta.

Ehhez hasonlóan cselekedett Isten is az emberrel. Először minden ember az Istenhez tartozik, mert ő a mi Alkotónk és Teremtőnk. Másodszor azért vagyunk az Övéi, mert nagy árat fizetett értünk, hogy minket visszaszerezzen a Maga számára.

Egy indián ellátogatott New Yorkba a barátjához. Sétálni indultak a Broadway-n. Nehezen viselte a járművek zaját, az utcákon özönlő tömegek moraját. Egyszer csak megtorpant, megragadta a barátja karját, és a fülébe súgta:
- Hallod te is, amit én hallok?
- Persze. Hallom az autók dudálását, a buszok dübörgését, a gyalogosok beszédfoszlányait…
- Nem, nem. Itt valahol egy tücsök ciripel.
- Lehetetlenség. Biztosan tévedsz, a belvárosban, sajnos, már régen nincsenek tücskök. De ha ide is tévedt volna egy, ebben a zajban úgysem hallaná az ember – felelte türelmetlenül a városi ember.
Az indián széthajtotta az egyik ház falára kúszó csenevész vadszőlő leveleit – egy kis tücsök lapult mögöttük.
- Persze, nektek egyszerűen kifinomultabb a hallásotok – jegyezte meg józanul a barátja.
- Nem érted, miről van szó – volt a válasz. Adj egy 50 centes érmét!
Amikor megkapta, a földre ejtette a pénzt. A körülöttük tolongó járókelők közül többen megtorpantak, még azok is, akik néhány lépéssel arrébb voltak már, és kíváncsian keresték szemükkel a járdán az érmét.
- Érted már? – kérdezte az indián a barátját. – Ennek a pénzdarabnak a csörrenése sem hangosabb, mint a tücsök ciripelése. A fehér emberek füle ezt mégis meghallotta. Tudod, az ember mindig azt hallja meg, amire megtanult figyelni…

Neked hol a kincsed? Mit hallasz meg a leghamarabb? Mire hegyezed a füled igazán?

“Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” Mt 13,44

A “kincs nem boldogít” – mondjuk sokan. Úgy is van, hiszen általában több kellemetlenséget okoz a sok kincs, mint amennyi örömet. Ám a példázatbeli, megtalált kincs más jellegű, mint földi, csillogó kincseink. Isten országának kincsei örökérvényű kincsek és sokkal másabbak, mint az arany, az ezüst, vagy bármilyen értékes, ragyogó drágakő.

Adja a jó Isten, hogy minden nap keressük és meg is találjuk azt a kincset, amiben saját magát adja nekünk, és amely minden kincsnél értékesebb Kincs.

Ó, a szívem kincset talált,
fénylőbb csillagnál, napnál,
el nem veheti senki már,
mit mélyen a szívem bezár.

Minden, ami volt az enyém,
mindaz most már a Tiéd,
elhagytam minden kincsem én,
hogy menjek Veled s Feléd.

Kincsem, ó, Jézus, Te légy!
Indulok mindig Feléd.
Vágyom odaadni mindent,
s megtalálni Benned, mi a szabadság.

Ó, a szívem rég várt Reád,
Benned életre talált.
Élek, de nem én élek már,
hisz Te vagy, kit a szívem bezár!

ÍM ITT VAGYOK, Ó ÉN URAM

Ím itt vagyok, ó én Uram, Istenem.
Csak benned bízik és remél,
Csak téged áld szívem, lelkem.

Jól tudom, Te nem hagysz el,
Legyen mélység, vagy győzelem,
Ezért kezedbe teszem az életem.

Isten malma lassan jár, de rendkívül finoman őröl. (Kroecker)

Istenhez való ragaszkodásunknak olyan erősnek kell lennie, hogy ne legyünk kénytelenek az emberek vigasztalását keresni. (Kempis Tamás)

„Krisztus így imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”” (Jn7,15)

Egy tábor, egy csendeshétvége, egy konferencia után a legnehezebb mindig a hazatérés. Visszamenni oda, ahonnan kiszakadtunk. Péter sem akart lejönni a megdicsőülés hegyéről, mert jó volt ott lenni. Sokszor én is arról ábrándozom, hogy bárcsak létrehoznánk egy olyan kis falut, világtól elzárt helyet, ahol a béke, a szeretet uralkodik, ahol már itt a földön teljes mértékben megvalósul Isten országa. Jézus nem engedett Péter kérésének, lementek a völgybe, mert ott várt rájuk a szenvedő apa és fia. Jézus nem azt akarja, hogy elkülönülten éljünk, hanem hogy szolgáljunk azzal a szeretettel, ahogyan ő tette. A világ nem az ellenségünk. Jézus imája a gonosz ellen szól értünk. (Heinemann Ildikó)

Lassan haladok, de sosem hátrafelé. (Abraham Lincoln)

Látod, Uram, a választásaimban választ keresek.

De milyen gyakran tévesztem el az irányt, a célt!

Mert minden égető élet-kérdésemben Te vagy a válasz.

Hajdú Zoltán Levente

Ne mondd: Istenre várok! – Isten vár terád.


Végtelenül szerető Atyám, aki botlásaim ellenére újra és újra magadhoz hívsz, visszahívsz atyai házad szeretetébe, visszahívsz a menedéket adó házba, meghívsz az ünnepi lakoma házába, meghívsz engem az ünnepi asztalhoz, örömöd asztalához, a szeretet asztalához. Add segítségedet, hogy mindig elfogadjam hívásodat és részese legyek a Te országod örömének!

A lelki életben nem az a fontos, hogy mit teszek, vagy milyen mély gondolataim vannak, hanem az, hogy Istennel egységben élek -e, vagy sem.

A rossztól sokat szenvedünk, de nagyon sokat is köszönhetünk neki.

„Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” (Zsid12,1–2)

„Kitartás, már nincs sok hátra!” – annak idején az edzéseken, amikor izzadtan, kimerülten és fáradtan róttuk a köröket a pályán, ezzel a mondattal biztattuk egymást. Most úgy látom, hogy könnyebb volt akkor futni, mint ma az élet megpróbáltatásai között állhatatosnak, kitartónak, makacsnak lenni. Hányszor hallom elkeseredett emberektől, akiknek nincs munkahelyük, hatalmasra duzzadt az adósságuk, és még számtalan terhük van: „Nem tudom, meddig bírom, mikor adom fel.” A Zsidókhoz írt levél szerzője arra bátorít, hogy van kire néznünk: Jézus nem adta fel. Merítsünk erőt az ő keresztjéből, nézzünk rá! Valóságos segítség ez mai helyzetünkben? A felnézés, Jézusra tekintés új perspektívát ad. A reménységét. (Heinemann Ildikó)

Ami nem szolgálja Isten dicsőségét, nem lehet az embernek áldására sem.


Amikor úgy érzed, hogy legszívesebben feladnád, kezded sajnálni magad, elbátortalanodsz, vagy teljesen elmerülsz az önsajnálatban, állj meg egy pillanatra, és kezdj el gondolkozni azon, hogy mit bírt ki Jézus érted. Gondolkodj azon, hogy milyen támadásokon és bírálatokon ment át. Gondolj a durvaságra és kegyetlenségre, amit meg kellett tapasztalnia nem önmaga miatt, hanem érted.

„Amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róm 15,4) Sok könyv van a világon. Hasznos, segítő, építő. De Írás, Ige, Isten szava csak egy: a Biblia. Ami abban meg van írva, az több, mint egy nép történelme, több, mint levelekből álló irodalom, líra (például A zsoltárok könyve), több, mint fordulatos cselekmény vagy érdekfeszítő olvasmány. Mindennap újat ad, elámulunk Isten nagyságán és bölcsességén. Az Írást olvasó ember eljut oda, amit Pál ír a 6. versben: „…hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Kőháti Dorottya)

Annyit érünk, amennyi szeretet van bennünk.


Az Írás szerint Istennek a legeslegnagyobb csapása és a legeslegnagyobb haragja az, amikor Igéjét vonja meg az emberektől, viszont nincs nagyobb kegyelme, mint amikor Igéjét közli. (Luther Márton)

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11a) Csendben Isten előtt – ez az ember helyes magatartása. Ebben rejlik a „szólj, Uram, hallja a te szolgád”. Erre a csendre kell felkészülnünk, amikor színe elé járulunk. Nehéz a mai hangos és hangoskodó világban ezt a csendet megteremtenünk, ezért fontos a zsoltáros figyelmeztetése. Áldozatot kell hoznunk, hogy a leghatalmasabbnak, életünk adományozójának és fenntartójának a szava elérje fülünket a világ lármájában. Megéri, ha e csendért „harcolunk”, és áldozatot hozunk, mert erőt, biztonságot, reménységet kapunk benne Istenünktől. (Tóth-Szöllős Mihály)

Ez a bizalom a hajnal följöttében abból a hitből táplálkozik, hogy Isten jóságos és igazságos. Aki ebben bízik, az tudja, hogy élete ellentmondásai nem véglegesek és nem végérvényesek. Azzal a biztos tudattal járhat az éjszaka sötétségében, hogy azoknak, akik Istent szeretik minden javukra van. Még a csillagtalan éjszaka is lehet a beteljesült ígéretek hajnalhasadásának előhírnöke. (Martin Luther King)


Földi életünk legnagyobb értéke a néma, panasz nélküli szenvedés.
Kaszap István


Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni! (Luther Márton)


Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette programjába.
Prohászka Ottokár

Most egy ma sikeres magyar pop-együttes egyik dalszövege kapcsán készített interjúról lesz szó. A dal címe ennyi: “Nem hiszek”, és refrénként elhangzik pl., hogy “nem hiszek a gyűrű aranyában; nem hiszek a szavak igazában… nem hiszek az otthon melegében, nem hiszek Apáink erejében…” Az énekes pedig elmondta, hogy ez a dal egy generációs reflexió bizonyos társadalmi jelenségekre, a mai magyar fiatalság lelkületét kivetítve. És valóban nagy igazságot fogalmaz meg. Elég körbenézni fiataljaink körében, hogy mennyire nem hisznek, nem tudnak megmaradni semmiben. Ha nem tetszik az iskola, megyek másikba. Ha nézeteltérés adódik egy kapcsolatban, akár egy házasságban, lépek másikba, keresek mást, jobbat. Ha a munkahelyen kellemetlenség ért, majd keresek másik helyet. Ha az egyházamban nem tetszik valami, kipróbálok másik vallást. Megmaradni, kitartani bármiben – nem tartozik ma az erősségek közé… A szabad választások korát éljük mindenben, csak mintha kellő bölcsességünk nem lenne a választások szabadságához.
Egy másik példa szintén egy interjú: 107 esztendős bácsit köszöntöttek születésnapja alkalmából, és neki is feltették az ilyenkor természetesen adódó kérdést: mi segített ezen a hosszú életúton megmaradni? A néhány szavas válaszban pedig ott rejlett a szívet melengető válasz: a hit segített megmaradni. Próbákhoz, háborúkhoz, szegénységhez – a hitben talált erőt a túléléshez.
A két példa összekapcsolása talán nem is igényel magyarázatot.

Nem az a fösvény, aki nem teszi magát tönkre ajándékozással, hanem az, aki nem adja cserébe saját arcának ragyogását a te adományodért.
Antoine de Saint-Exupéry


Tudnod kell, hogy melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, mely odarepít.
Seneca

„Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.” (1Thessz 5,15) Vigyázni kell, hogy hol mivel fizetünk. Kivonnak egy papírpénzt, az már nem fizetőeszköz. Amint az euró vagy más valuta sem a mi országunkban. A hívő embernek még inkább figyelnie kell. Isten népének kezében nem lehet fizetőeszköz a rossz! Akkor sem, ha valaki azt adta neki. Van rá szabadsága és hite által ereje is, hogy „meglepetést okozzon”, és az egyetlen, az egész világon ismert és legális eszközzel fizessen: a szeretettel. (Kőháti Dóra)

A fiatalság nem erény és az öregség nem betegség.


A hit a hitért való harcra kötelez.


A hit félelem nélküli életre vezet: többé nem kell félnünk sem a jövőtől, sem a másik embertől. A hitből fakadó bizalom nem naivitás. Tudatában van a rossznak, mely jelen van az emberiségben, ahogy a mi szívünkben is. De a hit nem felejti el, hogy Krisztus azért jött el, hogy mindannyiunkat megmentsen. (Alois testvér)


A Szentírás ígéretei legyenek Isten népének közmondásai. (Spurgeon)


A szeretet nem olyasvalami, amit érzel, hanem egy olyan dolog, amit megpróbálsz kifejezni, bárhogyan is érzel.


Akármelyik oldaláról nézed a hegyet, mindig másnak fogod látni, pedig ugyanaz a hegy. Minden ilyen, ami a teremtés műve: egyazon Isten más-más arcát mutatja. (Paulo Coelho)


Az igazi Biblia-olvasásnak nincs ideje haszontalanságok olvasására. (Kempis Tamás)

„Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dán 12,3)

Máté evangéliumában Jézus is idézi a próféciát a búza és konkoly példázatának magyarázataként (13,43). Bűn, ítélet és kegyelem: hogyan lehetünk okosak, igazak (Mt 13)? Hogyan állhatunk majd Isten színe elé? Mire támadunk fel? Mire „elég” e földön gyűjtött szellemi, anyagi tőkénk, okosságunk…? Ha eltaszítottuk az igazság hozzánk szóló üzenetét, ha nem vezettünk mást sem az igazságra, ha betapasztottuk a fülünket az ige élő szava előtt? Minden egyes nappal haladunk a felé a nap felé, amikor minden tettre és szóra a legerősebb világosság fénye vetül. Ne félve, hanem Istenben bízva haladjunk e felé, felénk nyújtott kezét, hozzánk szóló szavát elfogadva! (Kőháti Dóra)

„Az Úr irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.” (2Thessz 3,5) Isten szeretete és Krisztus állhatatossága – elérhetetlen mérce. Nem is vagyunk képesek még megközelíteni sem. Mégis irányt jelent, amely felé elindulhatunk, ez az egyetlen járható és célra vezető út. Minden más zsákutca. Csak Isten szeretetének és Krisztus állhatatosságának útja vezet el Isten országába. (Túri Krisztina)

Jézus a megtestesült Ige.
Jézus az élet kenyere.
Jézus áldozati bárány – akit bűneinkért feláldoztak a kereszten.
Jézus az áldozat, akit a szentmisén feláldoznak a világ bűneiért és saját bűneimért.
Jézus az ige, amelyet hirdetni kell.
Jézus az igazság, amit közhírré kell tenni.
Jézus a fény, amelynek föl kell ragyognia.
Jézus az élet, amit élnünk kell.
Jézus a szeretet, amely szerint szeretnünk kell.
Jézus az öröm, amelyet szét kell osztanunk.
Jézus a béke, amelyet adnunk kell.
Boldog Kalkuttai Teréz


Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.
Spurgeon

„Krisztus által hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.” (1Pt 1,21) Péter apostol is abban erősít meg, hogy Jézustól kaptuk hitünket, a feltámadott, élő Úrtól, aki abban meg is tart. Ennek a hitnek a gyümölcse az is, hogy reménységünk lehet. Erre pedig mai életünkben különösen nagy szükségünk van. Aki Krisztus által hisz, nem csüggedhet! (Tóth-Szöllős Mihály)

Minden szentnek múltja van, és minden bűnösnek van jövője.

„Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései.” (Zsolt 105,7)

Heisenberg Nobel-díjas német fizikus ezt mondta: „Engem nem érdekelt Isten léte, de a munkám során találkoztam vele.” Az Úr: a világmindenség Ura és teremtője. Azé is, aki tagadja, aki elfordul tőle, de íme, még a kvantummechanika megalkotója is találkozott vele. Isten hatalma végtelen, döntései mindenkire egyaránt érvényesek. Ez félelemmel töltheti el az embert. De ő a mi Istenünk – ez már bizonyságtétel! A hívő ember nem félelemmel, hanem bizalommal és hálával fogadja ezt a tényt. Ez reményünk és bizodalmunk alapja. „Jó kezekben” vagyunk mennyei Atyánk tenyerében. (Kőháti Dorottya)