2025. szeptember 25., csütörtök

A házasság a boldogság ígérete, s a vértanúság elfogadása. (Papini)


A tevékeny szeretetet félelmetes szakadék választja el az ábrándos szeretettől. Az igazi szeretet kész akár a vereségre is, hisz helye és ideje Istenben van.
(Pilinszky János)


Az élet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei: felemelnek.

Beethoven


Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki.

Georges Braque


Az Imádkozás felélénkíti a lelket, feltölti szellemi és fizikai energiával, hogy eleget tehessen az élet kihívásainak.


„Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent.” (Lk 17,15)

Talán ismert előttünk a régi liturgia ősi mondata: „Emeljük fel szívünket!” – mondja a lelkész. A gyülekezet válaszol rá: „Felemeljük az Úrhoz!” Bárcsak ilyen könnyű lenne szívünket felemelni az Úrhoz. Milyen sok hálaadó imádság hangzana akkor a világon. Ilyen magasságokba csak Isten tud emelni minket a Lélek szárnyain. Ezért fontos az Istent dicsőítő ének és az őt magasztaló imádság. Ekkor döbbenek rá Isten nagyságára. És mint ahogy a madár a szél áramlatát kihasználva egyre magasabbra emelkedik, ugyanígy emeli magasba a hívő embert a dicsőítő ének és imádság. – Uram, magasztalom nagyságodat és értem lehajló szeretetedet!
(Sándor Frigyes)




„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.” (Zsid 2,1)

Sodortatunk – a munka láza, tempója, elfogyhatatlansága miatt. Sodortatunk az idővel való harcunkban; sodortatunk a család, munkahely, szabadidő háromszögében; sodortatunk a világ által jónak tartott reklámok, szlogenek által, hogy neked ez jár… A gonosz minden lehetőséget megragad, hogy gyengítse bennünk az ige tartalmát, mondanivalóját. Fülünk még hall, de vajon nem azt hallja, amit még meg akar hallani? Kapaszkodjunk jobban az élő Igébe!
(Tamásy Tamásné)



"Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg." Timóteusnak írt II. levél 2.11-13

Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten,
Elhat a mélybe, s az egek fölé,
Irgalmad nem fogy a múló idővel.
Ki voltál, az maradsz mindörökké.

Hűséged végtelen, hűséged végtelen,
Minden nap új áldás árad reám,
Hiányom pótolod hatalmas kézzel,
Hűséged végtelen, Uram, hozzám.

A tél, a nyár, az ősz, a feslő tavasz,
A nap, a hold, s a nagy csillagsereg,
Ezt zengi szüntelen együttes karban:
Te vagy az irgalom, a szeretet.

Eltörlöd bűnömet, békéd vesz körül,
Velem vagy, s lényed úgy megvidámít,
Erőt adsz mára, a holnapra reményt.
Áldásod ontja rám bő árjait.

Isten hűséges szeretete emberi ésszel fel nem fogható, meg nem mérhető, végtelen... Ő soha nem hagy el bennünk, még akkor sem, ha néha úgy is érezzük. Ő mindig velünk van. Ő nem változik, mindig ugyanaz. Csak mi változunk. Mi vagyunk, akik néha bizalmatlanul és félelemmel, netalán haraggal, máskor pedig gyermeki bizalommal, elfogadó és önátadó szeretettel, hálás szívvel viszonyulunk Hozzá. De hogyan viszonyul Ő mihozzánk? Mindig ugyan úgy: végtelen irgalommal és határtalan szeretettel, akkor is, ha jók és tiszták vagyunk, de akkor is, ha bűnöket követve el a sárban fetrengünk.
Törekedjünk Istennel egyre teljesebb egységben élni, így nemcsak a gondtalan öröm, hanem a szenvedés és fájdalom idején is bizalommal és hálával teli szívvel fogunk a mi szerető Atyánk karjaiban békére lelni. Legyünk hűek minden körülményben, ha pedig ez mégsem sikerül, újra és újra visszatérhetünk Istenünk melegséget, világosságot és biztonságot adó oltalmába, mert legyen akármekkora is a mi hűtlenségünk, biztosak lehetünk benne, Isten hűsége sokkalta nagyobb annál!


„Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: »Egyvalami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.«” (Mk 10,21)

Mindig van egyvalami az életünkben, ami közénk és a Mester közé áll. Igaz, hogy rendes fiú volt ez az ifjú, igyekezett betartani a törvényt, mégis volt egyvalami az életében, a vagyon, ami elválasztotta Isten országától. Pedig ha törvénytisztelő életet élt, bizonyára befizette a templomadót. Valószínűleg nem gondolt arra, hogy pont az anyagiak választják el az Úrtól. A mi életünkben is sokszor adódik valami, ami becsúszik, és letérít a követés útjáról; a legkisebbek, a legjelentéktelenebbnek látszóak az igazán veszélyesek… (Csorba János)


„Napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között – mondja az Úr.” (Mal 1,11)

Már az ószövetségi korban sok pogány nép megismerte Izrael Istenét. Látták hatalmas tetteit. Mióta eljött a megígért Messiás, az egész földkerekség minden népe között vannak, akik tisztelik és imádják Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját. Isten legnagyobb tette, leghatalmasabb csodája, hogy az egész világon hirdetik az örömüzenetet: Krisztusért mindenki számára van bűnbocsánat, és elnyerhető az örök élet.
(Bozorády Zoltán)


Ne csináljatok sablonokat, az Úr az egyiket így vezeti, a másikat amúgy. (Zeller)


Ne elégedjünk meg azzal, hogy lejjebb már nem csúszhatunk.

Szép, ha Istent dicsőítjük, illő, hogy Neki hálát adjunk, de az Isten és az ember közötti viszonynak mégis az az ima felel meg legjobban, amelyben szívünket kitárva, nagy-nagy bizalommal kérünk Tőle. Hiszen Ő a forrása minden jóságnak, mindennek megadója; nekünk pedig mindig szükségünk van arra, hogy Ő éltessen, segítsen, támogasson minket.


VAN VALAKIM

Van Valakim, ki megbocsát,
ha vétkezik szegény fejem.
S bajomhoz is megérkezik,
ha messzire elkóborol netán szívem.

Szeretete utolér és visszaviszen oda,
ahol testvérszívek vannak velem.
Oda, hova kerítést von a kegyelem.

Van Valakim, ki még soha el nem hagyott.
Van Valakim, ki úgy szeret, ahogy vagyok.

2025. szeptember 24., szerda

A boldogság olyan, mint a levegő, csak a hiánya tűnik fel.


A jó harcos a vereséget is elismeri. Nem marad közömbös iránta, de győzelemnek sem próbálja feltüntetni.



A nyelvvel éppen úgy gyilkolhatunk, mint a kézzel.

Spurgeon


Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.

kínai közmondás


Az emberi szív úgy teremtetett, hogy űr marad benne, ha nem az élő Isten tölti be.

Blaise Pascal


Az igazi házasság a valamikor elvesztett paradicsom földre szállása. Hajtsuk ki innen az ördögöt.



Csak légy, aki vagy és beszélj szíved mélyéről, ennél többet senki se tehet.



Élj úgy, hogy kérdezzenek, és a válasz az életed legyen.


Ezek a szavak: kereszt, vér, kegyelem, bűn – a mi ajkunkon veszítették el valutájukat. (Ohler)


„Jézus mondta példázatban: „A ház ura ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat.”” (Lk 14,21)

Régi felismerés, hogy attól nem lesz növekedés a gyülekezetben, ha hívunk egy „aranyszájú Szent János” minősítésű lelkészt. Isten minden hívőt az utcákra küld, az üzletekbe, a munkahelyekre, hogy nézzenek körül, és tolakodás nélkül a szeretet, az isteni szeretet meggyőző erejével beszéljenek Jézusról, akire szükségük van az embereknek, akár tudják ezt, akár nem.
(Bozorády Zoltán)



„Krisztus mondja: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”” (Jn 4,14)

Igénket olvasva ne a víz pusztító ereje és nagysága kerüljön a szemünk elé, hanem az áldására figyeljünk. Különösen azért, mert a víz arra mutat rá, akitől csakis jó, csakis élet származik – és ez Jézus Krisztus. Milyen a kapcsolatom az élet Urával, Jézussal? Ha el tudom mondani Pállal, hogy már nem én élek, hanem ő él bennem, akkor többé nem leszek szomjas, mert életemet átjárja és betölti Jézus Krisztus.
(Tamásy Tamásné)


„Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet Isten haragjának.” (Róm 12,19)

Soha? Soha. Miért? Mert a bosszú édestestvére a gyilkosságnak. Ez pedig a gyilkosság fejedelmének erejéből merít, és ez a felgyülemlett gyűlölet először minket öl. Van jobb megoldás: Isten kezében hagyni az ítéletet. Több okból is jó: nem árt nekünk. Isten ismeri nemcsak az én szándékomat és gondolataimat, hanem a másikét is. Isten ítéletének célja nem a másik elvesztése, hanem megmentése, és erre mi képtelenek vagyunk. – Uram, óvj meg a bosszúállástól és a kiborulástól, helyette taníts leborulni előtted!
(Sándor Frigyes)



Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc… az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.


Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.

Helen Keller


Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek.
Tied élet s halálban, tied jó és balsorsban,
Tied küzdve, szenvedve, tied most és örökre.
Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek.

Anyám, benned bízom és remélek, Anyám, teutánad epedek.
Anyám, te jóságos, kegyelmezz, Anyám, te hatalmas védelmezz.
Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni!
Anyám, ó jöjj segíts szenvedni!
Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni!
Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas!
Akarsz is segíteni, ó irgalmas!
Kell is segítened, ó hűséges!
Fogsz is segíteni, ó kegyelmes!

Anyám, te vagy a kegyelmek anyja, Szomorúak vigasztalója,
Bűnösök oltalmazója és menedéke, Föld reménye s Mennyek ékessége!
Ki kérte még segítségedet hasztalanul?
Ki távozott tőled meghallgatatlanul?
Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben.
Biztosan állítom életben s halálban: Mária mindig segít, minden balsorsban.
Azért hiszem s meghalok ezen hitemben, hogy veled leszek ó Anyám, fönn az égben.
Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek.
Ámen


„Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg.” (Ézs 62,2b)

A gyerekek gyakran beceneveket találnak ki egymásnak valamilyen külső-belső tulajdonság alapján, amelyet kidomborít az új név. Azonban nem mindig pozitív tulajdonságok szülnek vállalható új elnevezéseket: előfordul, hogy valakit épp a gúnyneve kísér el egész élete során. Próbál szabadulni tőle, de magán hordozza, mint egy pecsétet. Istenünk lát minket, és pontosan tudja, hogy életünk során milyen elnevezések ragadtak ránk. Azonban ő új nevet akar adni. Így lett Jákóbból (csalóból) Izrael (Isten uralkodik); így kaphatunk mi is új nevünk mellé új életet Krisztusban! (Csorba János)

2025. szeptember 23., kedd

Aki diadalmaskodva azt jelenti ki, mint házasfél: “nekem van igazam” az nem ismeri az igazi szeretetet.


Az ember sokszor más, mint aminek látszik. De ritkán jobb.
(Lessing)


Az emberek következetesen elfelejtik, hogy a boldogság a gondolkodásmódunkban, nem pedig a körülményekben gyökerezik.


„Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön-örökké, ő vezet minket mindhalálig.” (Zsolt 48,15)

Azt gondolhatnánk, sokkal felvilágosultabbak vagyunk a régi korok népeinél, amelyek számos istenséget, bálványt kreáltak maguknak. Ma már csak mosolygunk azon, hogy még ajándékokat is vittek az isteneknek. Pedig nem sok alapunk van a fejcsóválásra – ma is megvannak az isteneink, amelyeknek időt, energiát, anyagiakat szentelünk. S nem vesszük észre, hogy ezek is ugyanolyan bálványok, mint Asérá vagy Baal. De nekünk olyan Istenünk van, aki nem hagy cserben, mellettünk áll, és kész vezetni bennünket egy egész életen keresztül.
(Csorba János)



Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.

Khalil Gibran


„Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!”” (Gal 4,6)

Isten elküldi Szentlelkét a te szívedbe is. Amikor ez megtörténik, mindig, minden körülmények között biztos leszel abban, hogy Isten gyermeke vagy. És a hatalmas Istent, a legcsodálatosabb apát hívhatod segítségül.
(Bozorády Zoltán)



„Közbenjárt a bűnösökért.” (Ézs 53,12)

Jézus Krisztus áldozata bármely időben élő embernek üdvösséget jelent. Üdvösséget jelentett a mellette keresztfán szenvedő latornak, üdvösséget jelent a 21. században és az elkövetkezőkben is. Ez az áldozat egyszeri és megismételhetetlen, azért történt, hogy megbékéltesse az embert Istennel. De a feltámadott és élő Úr Krisztus azóta is folyamatosan imádkozik, könyörög, azaz közbenjár értünk az Atyánál, hogy áldozatára nézve az Atya béküljön meg velünk, és mi is ővele.
(Tamásy Tamásné)


Légy türelmes, minden nehéz, mielőtt könnyűvé válik.



LÉGY VELEM

Ha gyötörnek a földi kínok,
S ha szenvedés az életem,
Kínjaimat könnyebben bírom,
Óh, Uram, csak Te légy velem.

Légy velem a hosszú éjszakákon,
Vigasztalj, hogyha csüggedek,
Lelkemnek égő sebeivel
Uram, Elédbe térdelek.

Nem félek a sötét éjszakától,
Ellenségtől sem reszketek,
Mert felettem őrködve állnak
Az örökké vigyázó szemek.

S ha majd egyszer eljön az óra,
Örök álomra lezárom szemem,
Könnyebben hajtom fejem nyugovóra,
Óh, Uram, csak Te légy velem.

„Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,4)

Minden ember boldog akar lenni – mondja egy régi sláger szövege. Mégis milyen kevesen mondják boldognak magukat. Mi boldogulni akarunk ahelyett, hogy boldoggá tennénk másokat. A boldogságot adni tudjuk, de elvenni nem. A boldogságot kapni tudjuk, de kierőszakolni nem. Az csak a másokért megélt élet útján jön felénk. Ezért ne felejtsük imádságban hordozni egymást és Isten gyógyító szavát szólni ott, ahol szükség van rá. – Uram, köszönöm, hogy ma is szolgálhatok neked másokon keresztül, és köszönöm az általuk nyert boldogságot!
(Sándor Frigyes)


Uram, Jézus! Az irántad és a mennyei Atya iránt érzett szeretetem csekély viszonzása a felém áradó végtelen isteni szeretetnek. Parancsaid teljesítése nyitja meg számomra a szeretet kapuját, amely a veled való egységhez és közösséghez vezet. Veled szeretnék élni, a te szeretetedben. Taníts meg engem az önzetlen szeretetre, hogy mindig önmagamat adjam a szeretetben, miként te is tetted, amikor szeretetből feláldoztad magadat értem és minden emberért.


Vannak emberek, akik mindenbe beleütik az orrukat, csak azért, hogy mások hibáit kiszimatolják, s hogy a hibákat hamarabb megtalálják, nagyítóüveggel keresik azt. Az ilyeneknek azt ajánlom, hogy saját magukba nézzenek, mert az ördögöt ott fogják megtalálni.

2025. szeptember 22., hétfő

A teljes megszentelődés nem más, mint a Krisztus életének teljes uralomra jutása. (Stanley)


Amit megőrzöl magadnak, már elvesztetted. Amit odaadsz, tiéd lesz örökre.

Josef Recla


Az emberek azért magányosak, mert falakat építenek hidak helyett.


„Az Úr igéjét dicsérem.” (Zsolt 56,11)

Lehet az embernek olyan érzése, hogy a Biblia elavult könyv; akik azt írták, saját korukat ismerték, de mi ma élünk. Isten igéje azonban a különböző korokban és más-más társadalmi helyzetben élő emberekhez szól. Bemutatja, hogy az emberi magatartásformák milyen következményekkel járnak. Isten nem igazítja a változó világhoz mondanivalóját. Minél rendszeresebben olvasod a Szentírást, és figyelsz Isten szavára, annál inkább magasztalod igéjét és magát az Urat.
(Bozorády Zoltán)



Csak a hálás ember lehet boldog ember, csak a hálás ember elégedett ember, csak a hálás ember kiegyensúlyozott lélek. S mégis ezt az egyet, a háládatosságot tanuljuk meg legkevésbé. (Ravasz László)



Egyszer az állatok úgy határoztak, tenniük kell valami jelentős dolgot annak érdekében, hogy az új világ problémáira megoldást találjanak. Így hát iskolát szerveztek. A tantervbe ilyen tárgyakat vettek fel: futás, mászás, úszás és repülés. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében minden állat felvette mindegyik tantárgyat. A kacsa kiváló volt úszásból, sőt, jobb volt még az oktatónál is! Ám repülésből éppen csak átment, futásból pedig rettentően gyenge volt. Mivel olyan lassan futott, abba kellett hagynia az úszást, és bent kellett maradnia iskola után, hogy a futást gyakorolja. Ez annyira megviselte úszóhártyás lábait, hogy végül úszásból is csak átlagos lett. De az "átlagos" teljesen elfogadható volt, ezért senki sem aggódott miatta, kivéve a kacsát. A nyúl osztályelső volt futásból, de megrándult a lába, mert olyan sok pótórát kellett vennie úszásból. A mókus színjeles volt mászásból, de folyamatos frusztrációt okozott számára a repülésóra, mert a tanár arra kényszerítette, hogy a földről induljon felfelé, nem pedig a fa tetejéről lefelé... végül mászásból is csak hármast kapott, futásból pedig kettest. A sas problémás gyerek volt, szigorúan kellett fegyelmezni, mert szakadár volt. A sziklamászás órákon, mindenkit maga mögött hagyott, de ragaszkodott ahhoz, hogy a saját módszereit alkalmazva jusson fel a csúcsra!



Egyszer egy pilótának nehézségei adódtak leszállás előtt, mert köd borította a leszálló pályát. A repülőtéren elhatározták, hogy radar segítségével juttatják a földre. Amint kezdte kapni a parancsokat a földről, hirtelen eszébe jutott, hogy egy magas oszlop van a kifutópálya mellett, és pánikba esve hívta fel az ellenőrző tornyot. A válasz egyszerűen jött: "Engedelmeskedj az útmutatásoknak, mi törődünk az akadályokkal."

Milyen sok hívő nem engedelmeskedik Isten igéjének a problémák és nehézségek közepette. Ha engedelmeskedünk, Ő meg tudja oldani a problémáinkat és nehézségeinket.



Ha valami nem sikerül, az nem sikertelenség: ott kezdődik a munka. (Halász Péter)


Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a te Istenednek, hogy mekkora vihar vesz körül! Inkább mondd a te viharodnak, hogy mekkora Isten áll mögötted!


Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Wass Albert


Mielőtt megszólalsz, gondold végig, szebb-e, mint a csend, amit megtörsz vele...



„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Sokan már úgy ébrednek, hogy fáradtak. Halálos fáradtság munkálkodik már a fiatalokban is. Nincs erő, ezért kell a sok kávé, az energiaital, és ha az sem segít, akkor az erőtlenség érzését csillapító alkohol vagy egyéb mámor és kábulat. Az életerő Krisztusban van és tőle jön. Nincs más forrás. Ami viszont tőle jön, az mindenre elég. Elég a csalódás, a katasztrófa ellen, elég még a halál ellen is. – Uram, adj nekem erőt, mely tőled és belőled fakad!
(Sándor Frigyes)


Nem a tövis sért meg téged, hanem te karcolod meg magad a tövissel.

Pigmeus közmondás


„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik.” (5Móz 8,3)

Nincs még egy nyelv a magyaron kívül, amelyben a búzát életnek is hívnák. A régi magyar ember nem véletlenül nevezte így gabonáját! A búzaszemben egyfelől megtalálható minden olyan tápanyag, amely szükséges a sarjadó növény fejlődéséhez, másfelől tápértéke, rostjai megfelelőek a kenyerét verejtékkel kereső számára. Mi talán egy kicsit jobban értjük, mit jelent a kenyérből való élet. Jó lenne azt is megértenünk, mit jelent az Úr szájából hangzó igével való élet! Jézus Krisztus mondja magáról, hogy ő az élet kenyere…
(Csorba János)


Szolgálok hát, mint a köszörűkő, mely az acélnak jó élt ád, noha ő maga metszeni tompa. (Horatius)


„Te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed, és nagy a szereteted.” (Neh 9,17b)

Életünk nagy lehetősége és ebből fakadóan öröme is, hogy Isten nem haragtartó. Ő minden őszintén megvallott és elé letett bűnünket a háta mögé veti, és nem emlegeti többé, nem hánytorgatja fel. Nagy áldása lenne az életünknek, ha mi is így tudnánk megbocsátani, ha Isten hosszútűrésének nemcsak mi örvendeznénk, de továbbadnánk, és mi is hosszú türelemmel és irgalommal lennénk mások felé.
(Tamásy Tamásné)

2025. szeptember 21., vasárnap

A gyűlölet, amit nem viszonozunk, elvesztette erejének felét.

Anatole France


A kiszáradt folyómedret senki sem értékeli csupán azért, mert valamikor folyó volt.



A kudarc a tanítónk legyen, ne a temetkezési vállalkozónk… a kudarc késlekedés, nem pedig vereség… ideiglenes kerülőút, nem pedig zsákutca. (William Arthur Ward)


Aki a szerencsére bízza magát, az a vacsorában sem lehet biztos.



Az időbeosztás önmagunk irányítása, ezért, ha úgy tudod intézni, hogy több időt töltesz Istennel, Ő elkezd majd irányítani téged.

Jill Briscoe



Azért olyan szegények a hívők, mert nem adakoznak.


Egy időben szobafestőként dolgoztam. Specialitásom a peremek festése volt - ablak és ajtókeretek, deszkák és párkányok. Az egyik napon, amikor egyedül dolgoztam egy motelszobában, hátraléptem, hogy megcsodáljam, milyen szépen lefestettem az ablakpárkányt. Tökéletesnek látszott. Amikor azonban közelebb hajoltam, keskeny csíkokat fedeztem fel, ahol a festék nem terült el egyenletesen. Miután elhatároztam, hogy nemcsak jól, de tökéletesen végzem a munkámat, átfestettem az egész ablakpárkányt - hatszor. Mégis megtaláltam a vékony csíkokat. Húsz perc múlva feladtam, és hozzákezdtem az ablakkeret többi részéhez.

Napok múlva újra eszembe jutott az ablakpárkány, és rájöttem, mennyire nem volt reális az elvárásom. Ekkor megfogalmaztam magamnak egy szabályt: "Ha mindenáron a hibát keressük, meg is fogjuk találni!"

A tökéletesség nemes cél, de teljesen elérhetetlen. Butaság keresnünk magunkban a tökéletességet, és hiba azt elvárni szeretteinktől: gyermekeinktől, házastársunktól, barátainktól. Jobb a becsületes igyekezetet keresni, mint a tökéletes munkát. Jézus tudta, hogy a követői hibákat fognak elkövetni, sőt szembefordulnak majd vele, mégsem szűnt meg szeretni őket.


„Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézs 42,8)

Mózes a Hóreb hegyénél Isten nevét szerette volna megtudni. Arra hivatkozott, hogy ha majd megkérdezik tőle Izrael fiai, mi a neve atyáik Istenének, nem tud mit mondani. Isten azonban Mózes aggodalmaskodására azt felelte: „A Vagyok küldött engem hozzátok.” (2Móz 3,14) Nekünk is így mutatkozik be Isten: ő a Vagyok, a Létező, az élet Ura. Bármit teszünk, bárkibe vetjük bizalmunkat Istenünkön, az Úron kívül, mindig szembesülni fogunk a lét dicsőségének és az élet dicséretének hiányával. Mert egyedül ő az Úr, és nincs rajta kívül isten.
(Csorba János)



Isten minden madárnak megadja a táplálékot, de nem dobja azt a fészkébe.

Spurgeon


„János így válaszolt: »Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.«” (Lk 3,16)

A keresztelés eredeti görög szavának jelentése „bemerítés, bemerülés”. Új élet nincs Szentlélek nélkül. Bele kell merülni az új élet vizébe, és magunkba kell szívni – mint a szivacsnak a vizet – az új életet teremtő Szentlelket. Ez áttüzesít, fel-Lelkesít a szolgálatra, és közben kiégeti belőlünk a salakot, ahogyan a tűz kiégeti a vasból a salakot, és acéllá változtatja. – Uram, merítsd be Lelkedbe az életemet, és égesd ki belőlem a salakot, acélozz meg engem!
(Sándor Frigyes)



Jézus nem keres bennünk semmiféle rendkívüli képességet. Amit keres, az a gyöngeségünk, öntudatlan bukásaink, nem is sejtett hibáink, mindazok a minden emberben ott lapuló beteg helyek, amelyek Jézus szeretetéért kiáltanak, amelyeket csak a szeretet tud megérinteni és hordozni, és ahol Jézus szeretete hatalmát képes kifejteni. Ő azért jött közénk, hogy magára vegye gyöngeségünket, és erővé alakítsa át. Egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de Atyja új életre támasztotta a halottak közül.
Jézust megfeszítették, és meghalt az emberi gyöngeség miatt, amelyet a végsőkig magára vett; de ebből a halálos gyöngeségből életre támadt, és most is él Isten erejéből. Jézus a mi gyöngeségünkben tapasztalta meg Isten hatalmát, és Isten ebből a gyöngeségből kiindulva támasztotta új életre. Jézus számára is az emberi gyöngeség volt az az út, amelyen át megtapasztalta Atyja hatalmát.

Ezért annak a tanítványnak, aki Jézust akarja szolgálni, el kell fogadnia gyöngeségét, és vele a kísértést. Mióta Jézus elszenvedte gyöngeségünket és meghalt miatta, hogy feltámadjon belőle, Isten ereje ott rejtőzik minden emberi gyöngeségben, mint egy mag, amely a hit és a ráhagyatkozás televényén tud kicsírázni. Amíg ezerféleképpen szembeállunk gyöngeségünkkel, Isten ereje nem tud működni bennünk. Természetesen tehetünk erőfeszítést, hogy kissé korrigáljuk gyöngeségünket, de ez valójában mit sem ér. Isten hatalmának csodája és megtérésünk csodája ugyanis nem tőlünk függ.

Szeretnénk sok jóakarattal és jó szándékkal megoldani problémáinkat. Minden lehetőt megteszünk, hogy erényes és igaz életet éljünk. Jó elhatározásokra és természetes energiákra támaszkodunk, becsületességünk és jó szándékunk eszközeivel sikerre törekszünk… Mindez tart egy darabig, amíg az összeomlás szélére nem jutunk. Hála Istennek! Enélkül sohasem tudnánk megtérni, csak tovább szolgálnánk illúzióinkat és bálványainkat, anélkül hogy eljutnánk az igazi hitre, legyen az bár akkora, mint egy mustármag. Talán kell is, hogy egyszer összeroskadjunk, hogy megtapasztaljuk gyöngeségünket, amelyben kibontakozhat Isten ereje.
Így történt Péter apostollal is, aki nem tudta felismerni Jézust, amíg igaznak tartotta magát, de rögtön felismerte bűnösségét, mihelyt Jézus felfedte magát neki. Jézus világosan megmondta, hogy nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért [Mt 9,13]. A keresztény élet egyik legfontosabb tapasztalata ez, amely talán az egyetlen feltétele is annak, hogy megérintsen bennünket a kegyelem, és eszerint alakítsuk életünket.

Erőnkbe vagy erényességünkbe nem tud beoltódni a kegyelem, csak gyöngeségünkbe, ott viszont mindenre képes. Csak akkor vagyunk erősek, amikor gyöngeségünk világos a számunkra. Áldott hely a gyöngeség, ahol Jézus kegyelme meglephet és elboríthat bennünket.

Gyengeség és kegyelem - André Louf


Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. [2Kor 12.10]


Legszomorúbb óráinkban is rengeteg okunk van a hálaadásra, csüggedés és bánkódás helyett keressük meg inkább ezeket az okokat.


„Őrizkedjetek a bálványoktól!” (1Jn 5,21)

Igénkben nemcsak tanácsot kapunk arra nézve, hogy őrizkedjünk a bálványoktól, hanem Isten azt is szeretné megláttatni velünk: vegyük komolyan, hogy vannak bálványok – több is! –, és ezektől a mi életünk sem mentes. Mindez nem fenyegetés, hanem féltő figyelmeztetés: ember, gondold meg, mi járja át leginkább az életedet! Mert ha nem Isten, aki a te teremtőd, akkor bálványok takarják őt. Vizsgáld meg életedet!
(Tamásy Tamásné)



„Pál írja: Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára.” (Fil 1,9–10)

Akire Isten embereket bíz, annak feladata imádkozni értük. Nem a sikerekért, hanem azért, hogy krisztusi lelkület legyen bennük. Ha a mások iránti szeretet gazdagodik bennünk, nem ítélkezünk, hanem imádkozunk azért, hogy Isten a neki tetsző módon nyújtson segítséget. Csak az Úr tudja elvégezni, hogy embertársaink „tiszták és kifogástalanok legyenek a Krisztus napjára”
. (Bozorády Zoltán)


Van egy novella, valahol az éteri világban játszódik, ahol sok ezer év után találkozik Káin és Ábel, és leülnek beszélgetni. Azt kérdezi Ábel Káintól:
- Emlékszel, hogy te megöltél engem?
- Nem, nem emlékszem. Hogy volt? - kérdezi Káin.
- Jó, hogy ezt elfelejtetted Káin - mondja neki Ábel -, mert ameddig a bűntudat tart, addig tart a bűn is.

Ha őszintén megbántuk és meggyóntuk bűnünket, bármekkora legyen is az, megbocsátatott. Többé ne tekintsünk már rá vissza! Mert a múlt hibáin és bűnein való siránkozásunk legtöbbször inkább kevélységünkből, büszkeségünkből fakad, mintsem igaz bűnbánatunkból.

2025. szeptember 20., szombat

A napfény a növénynek feladatot, erőt ad. Lehetőségeket nyújt s kitölti azt. Életre hív, célokat tűz ki, hozzá segít. Mindezzel szemben semmit sem kíván, csak ezt: élj velem. – Jézusnak is ez ez egy az összes követelése: ÉLJ VELEM! (Ravasz László)



Arra születtünk, hogy őszintén és szabadon szeressünk: tehát valami olyat kell adnom a másiknak, ami az én igazi valómhoz tartozik.


Az élet hit nélkül sivár puszta, remény nélkül sötét éjszaka, szeretet nélkül üres tarisznya.



Egy tudományos kimutatás alátámasztotta, hogy mennyire szüksége van az embernek, különösen a gyermekeknek a természet közelségére. A gyermekek egészséges testi és lelki fejlődéséhez elengedhetetlenül szükség van a természetben eltöltött sétákra, szabad játszadozásokra. A mai világban erre különösen is figyelnünk kell! Menjünk ki a természetbe gyakran, ahol észrevehetjük Isten gazdagságát és ajándékozó szeretetét.


Éljünk mindig úgy, ahogy a miniatűrfestők festenek, akik minden ecsetvonásra és a legkisebb árnyékolásra nagy gondot fordítanak. (Spurgeon)



...Így volt ez bizony lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell. A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át, és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog, csillog, mesél. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról ágra. A mókusok, nyulacskák, minden.

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan alámosolyog.

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.

Wass Albert - Tavak és erdők könyve: Mese az erdőről

„Isten igéje terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben.” (ApCsel 6,7)

Bontsuk ketté a mondatot. Mi többnyire a mondat második felét hiányoljuk közösségeinkben, és emiatt panaszkodunk. Hol vannak a fiatalok, miért vagyunk kevesen a templomban? Milyen gonosz is ez a világ, és mennyi szörnyűség történik nap mint nap! A gyógyszer a mondat első felében van: „Isten igéje terjedt.” Ennek lesz következménye a tanítványság. A szomorú diagnózis emlegetése helyett induljunk el a gyógyító szolgálatra, mert a gyógyszert Urunk ránk bízta. Mondd el fiaidnak – olvassuk Mózes könyvében. Mondd el fiaidnak és azoknak, akiket rád bíz az Úr. – Uram, add, hogy észrevegyem, akiket rám bíztál!
(Sándor Frigyes)


Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé. (Ecsedi Aladár)


„Krisztus a mi örökségünk záloga, aki megváltja tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1,14)

„Jézus Krisztus (…) az én Uram, aki engem, elveszett és megítélt embert megváltott, vagyis minden bűntől, a haláltól és az ördög hatalmából megszabadított.” (Luther Márton: Kis káté) Engedd, hogy elvégezze életedben szabadító munkáját! Életed így lesz Isten szeretetét, Krisztus áldozatát dicsőítő életté. Így tudsz utat mutatni azoknak, akik szabadításra vágynak. Az egykori Német Demokratikus Köztársaságban volt egy falu, melyet teljesen körülfalaztak. Az ott lakók közül sokan lettek klausztrofóbiások, depressziósok, szorongók. Sokan élnek láthatatlan falaktól, sötét erőktől körülvéve, reménység nélkül.
(Bozorády Zoltán)


Nagy csend ülte meg a nyári erdőt. A madarak szárnyuk alá hajtották a fejüket. Jóleső nyugalom terült a tájra. A pinty egyszer csak fejét felszegve megszólalt: - Mi az, hogy élet?
Mindnyájan megütköztek a nehéz kérdésen. Először a rügyeit vigyázva bontogató vadrózsa szólalt meg: - Az élet nem más, mint állandó kibontakozás...
A pillangó nem volt ennyire filozófus lény. Virágról virágra libbenve, itt is, ott is nektárt nyaldosva csak ennyit mondott: - Az élet csupa nyalánkság és boldogság!
Lent a fűben a hatalmas szalmaszálat cipelő hangya ezt nem hagyhatta szó nélkül: - Az élet csak munka és vesződség!
A frissen gyűjtött mézzel a kaptár felé siető méhecske ezt duruzsolta: - Nem, az életben a munka és szórakozás váltogatja egymást...
Ahol ilyen bölcs dolgokról folyik a szó, onnan a vakond sem hiányozhat. Egy szóra kidugta hát a fejét a friss vájatból: - Az élet a sötétség elleni állandó harc.
Össze is kaptak volna, ha az eleredő eső nem hűti le a kedélyeket. Az esőcsepp is el akarta mondani a maga bölcsességét: - Az élet csupa könny, semmi más, csak könny.
És már úszott is a patakkal a tengerbe. Ott a hullámok hatalmas csapásokkal ostromolták a parti sziklákat: - Az élet a szabadságért való sanyarú küzdelem... - mennydörögték.
Fenségesen körözött az erdő felett a sas: - Az élet felfelé törekvés! - kiáltotta a magasból.
A vén széltől meghajlott nyírfa is bekapcsolódott most már a vitába: - Az élet azt jelenti, hogy beadjuk a derekunkat a hatalom előtt...
Leszállt az éj. Hangtalan szárnycsapásokkal lebegve huhogta a bagoly: - Az élet - kihasználni az alkalmat, ha mások alszanak... De ezt már nem hallották a többiek. Az alvó erdő csendje borult a tájra. A lakodalomról hazafelé tartó fiatalember, a sok tánctól fáradtan, levetette magát a fa alá, és mintha a pintyhez szólott volna, felsóhajtott: - Az élet nem más, mint a szerencse hajszolása és a csalódások csapásainak elviselése...
Az ébredező hajnal ezzel keltette az alvó erdőt: - Én, a hajnal, az új nap hírnöke vagyok, az élet pedig az örökkévalóságé.

Svéd népmese nyomán


Nem az táplál bennünket, amit megeszünk, hanem amit megemésztünk.



Senki nem képes a másikat rábeszélni arra, hogy megváltozzék. Mindenki maga őrzi a változás kapuját, amely csak belülről nyitható. A másik emberben lévő kaput nem tudjuk megnyitni, sem szép szóval, sem érzelmi ráhatással. A legtöbb, mit embertársainkért tehetünk: imádkozunk értük.



Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon életünknek.


„Vissza fognak térni az Úr megváltottai. Boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.” (Ézs 51,11)

A próféta ezt a Babilonba hurcolt népre érti. De az ígéret túlmutat az ó szövetségen: Isten megváltottai egy napon – a halálon át – a vele való közösségbe fognak visszatérni. Ott lesz részük boldog örömben, és ott múlik el minden sóhajtozás.
(Véghelyi Antal)

2025. szeptember 19., péntek

A hit nem látható, de a cselekedetek által láthatóvá kell válnia.


Bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni. (Kálvin János)



Egy televíziós vetélkedőben a műsorvezető bemutatta az egyik játékost és elmondta róla, hogy hittanári végzettsége is van. Következő mondatában vázolta, hogy a játékosnak köze van az ezotériához is. Majd meg is kérdezte: hogy jön össze a kettő? Mire a válasz ez volt: ezt inkább ne feszegessük. Engem teljesen megdöbbentett a dolog: akinek köze van Istenhez, sőt végzettsége van az Úrhoz tartozásról annak, hogy lehet köze az ezotériához? A műsorvezető érezte, hogy a kettő nem igazán hozható közös nevezőre, de nem forszírozta a dolgot. Nem is gondolnánk, hogy hány ember hitébe fér bele az Úr mellé még egy kis ez, meg egy kis az! Ismerek embereket, akiknek szívében elképesztő katyvasz van. Nem tudok rá jobb szót. Katyvasz, vagyis innen is egy kicsi, meg onnan is egy kicsi, aztán még amonnan is. Jézus világosan beszél: senki sem szolgálhat két úrnak. De az is világos beszéd Tőle, hogy senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam. Te hogy állsz ezzel? Csak az Úr Jézus vagy valaki, valami más is? Dobd ki a bálványaidat, mert azok nem tudnak segíteni rajtad! Üdvözíteni pedig végképp nem fognak...



Egyetlen ismeret van,
a többi csak toldás:
Alattad a föld,
fölötted az ég,
s benned a létra.
(Weörös Sándor)


Ha mások szava után indulunk, anélkül, hogy Isten színe előtt mérlegeltük volna, vajon Ő szól-e hozzánk általuk, menten hamis útra tévedünk.


Jézust a Szívénél kell megragadni! Gondoljunk csak egy kis gyermekre, aki édesanyját megszomorította, mert haragos és engedetlen volt. Dacosan elrejtőzik egy sarokba és félve kiabál, hogy meg kell őt büntetni! Anyja így hibáját bizonnyal nem fogja megbocsátani; de ha hozzá megy és kitárja felé karjait és azt mondja: „Csókolj meg! Többet nem fogom megtenni!”, vajon akkor az anya nem fogja e gyengéden szívére szorítani és gyermeki modortalanságait elfelejteni?... Azt természetesen nagyon jól tudja, hogy kedves gyermeke a legközelebbi alkalommal hasonlóképpen fog viselkedni, de az nem számít! Ha ismét szívénél fogja meg, sohasem fog büntetést kapni.

Kis Szent Teréz


Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az Övé. (Zsolt 95:4)

E zsoltári mondat az a Bibliában buzdítás Isten dicséretére. Úgy gondolom, hogy Isten dicséretére hitelesen buzdítani olyan valaki tud csupán, aki megtapasztalta Isten hatalmát, kegyelmét egy-egy élethelyzetben. Az ilyet átélt hívő ember pedig megragadja a lehetőséget, hogy Istent dicsérje, hogy Róla bizonyságot tegyen. A chilei bányászokkal a közelmúltban történt eseményekről bizonyára mindenki hallott. Több mint 600 méteres mélységbe mentek le dolgozni, ám a tervezett fél nap helyett 69-et töltöttek a föld alatt. Amikor kiszabadultak, az hatalmas bizonyságtétel volt. A Főnix nevű mentőkapszulából kilépő vájárok "Köszönöm, Uram!" feliratú pólót viseltek. Trikójuk hátulján ez állt: "Övé a dicsőség és a tisztelet!" a Zsoltárok könyve 95,4. verséből pedig ez az idézet állt: "Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az Övé".

Napi ige és gondolat levelezőlista


Istenem, taníts meg engem olyan szolgálatodra, amilyet megérdemelsz. Imákra, melyek végén nem kérek pihenést. Önmagam feláldozására, nem kérvén semmi jutalmat.

Loyolai Szent Ignác

„Krisztus bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk.” (1Pt 2,24)

A mondat fordítva minden bizonnyal könnyebben megélhető lenne, és többnyire azt is éljük meg. Meghalunk az igazságnak, de élünk a bűnnek. Aki így él, azt egyszerűen óembernek mondja a Szentírás. Nem is tudunk mást tenni, erre kényszerít a bennünk ható bűn. Csak amikor Jézusra tekintünk, és hozzá kiáltunk, akkor válik erőtlenné és hal el a kereszten a bűn bennünk tomboló ereje, és támad fel bennünk Jézus ereje és igazsága. – Uram, segíts megharcolnom a hit harcát, és elnyernem az örök életet!
(Sándor Frigyes)


Megnyeri az emberek szívét, aki a magáét adta oda nekik. (Victor János)


Mielőtt hozzáfogsz, hogy megjavítsd a világot, háromszor járd körbe a saját házadat.

kínai bölcsesség


Nagyszerű dolog, veszedelmes viharban olyan hajón utazni, amelyikről tudjuk, hogy nem süllyedhet el. Életünk egy ilyen hajócska, amelyen Jézus Krisztus alszik, így tehát nem süllyedhet el.

Blaise Pascal


„Sámuel ezt mondta a népnek: Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de távol legyen tőlem, hogy ne imádkozzam többé értetek.” (1Sám 12,20.23a)

A másik vétke – akár ellenünk követte el, akár a közösség ellen, amelyhez tartozunk – nem ok arra, hogy többé ne imádkozzunk érte. Ezt a felekezetekre tagolt kereszténységnek is meg kell fontolnia.
(Véghelyi Antal)



„Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből!” (Jer 25,5a)

Megdöbbentőnek, túl keménynek találhatjuk Jeremiás próféta szavait. A felszólítást azonban Isten üzeni saját népe tagjainak. A közgondolkodás olyan lehetett a próféta korában, mint ma. Az erkölcsöt relativizálták. Ami nekem, az egyénnek hasznos, ami jónak tűnik, az nem erkölcstelen. A mértéket az ember gyakran önmagához igazítja. Isten azonban nem változik, igéje örök. Amikor az Úr Jézus elkezdte megváltó munkáját, azt mondta: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” (Mt 4,17) Ami áldás a Jézus Krisztusban megjelent mennyei királyságból eléri szívemet és vágyat ébreszt bennem, arra indít, hogy leboruljak előtte, hogy megszabadítson mindattól, ami ezzel a királysággal nem fér össze.
(Bozorády Zoltán)



Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez.