2017. április 25., kedd

Vianney Szent János gondolatai

A halál nem változtat azon, amit a földön elkezdtünk. Ahová a fa dől, ott marad.


A vasárnap Isten vagyona; ez az ő saját külön napja, az Úr napja. Ő hozta létre a hét minden napját, valamennyit fönntarthatta volna magának, de hatot nektek adott, egyedül a hetediket tartotta meg. Mi jogon nyúltok ahhoz, ami nem a tiétek?


A világ szeme nem lát messzebb, mint a földi élet, ahogy az én szemem sem lát messzebb a falnál, amikor be van zárva a templomajtó. A keresztény szeme azonban ellát egész az örökkévalóság mélyéig.


Amikor az erő és a világosság Istene vezeti az embert, nem tévedhet el!


Amikor magas személynek akarunk valamit adni, olyan által küldjük, akit szeret, hogy így kedvesebb legyen az ajándék. Imádságunknak is egészen különös érdeme van, ha a Szent Szűz mutatja be, mert ő az egyetlen teremtmény, aki sosem bántotta meg Istent.


Három eszköz létezik a tisztaság megőrzésére: Isten jelenlétének gyakorlata, az ima és a szentségek. Segít még a jó könyv olvasása is, mert ez táplálja a lelket.


Hogy Isten szeretete valódi-e bennünk, azt az Ő kedvéért végrehajtott tettekből lehet megismerni.


Isten Teste és Vére a lélek tápláléka. Ó, szépséges táplálék! A lélek csak Istennel tud táplálkozni! Neki semmi sem elég, csak az Isten! Csak Isten tudja betölteni! Csak Isten képes csillapítani az éhségét. Neki föltétlenül Isten kell!


Mi panaszolni valónk van? A szegény hitetlenek, akiknek nincs meg az a boldogságuk, hogy ismernék a jó Istent és az ő végtelen kedvességét, ugyanazt szenvedik, amit mi, de nincs meg ugyanaz a vigasztalásuk.


Mily szép a halál annak, aki a kereszten élt!
Mit tesz Krisztus Urunk szeretetének szentségében, az Eucharisztiában? Fogságba juttatta Szívét, hogy bennünket szeressen; gyöngédség és irgalom árad belőle, hogy lemossa a világ bűneit.


http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

Szent II. János Pál gondolatai

A betegekről, a szenvedőkről, a szegényekről és a kifosztottakról való közös gondolkodásban megnyilvánuló „tettek ökumenizmusa” az ökumenizmus legfontosabb és egyben – amint ezt a tapasztalat is bizonyítja – a legkevesebb problémát felvető útja.


A bölcsesség lehetővé teszi az ember számára, hogy a dolgok fölött álljon, anélkül azonban, hogy megvetné azokat; megadja, hogy a világot Isten szemével láthassuk – de az Ő szívével is egyúttal! Megtanít „igent” mondani Istennek, igent mondani korlátozottságainkra is, múltunkra is – számos csalódásunkkal, mulasztásainkkal és bűneinkkel együtt.


A hitoktatás az Egyház küldetésének abszolút elsőrangú feladata. Az Egyház szentelje energiái legjavát a hitoktatás ügyének!


A történelem jelen szakaszában, amikor a családra rengeteg torzító és megsemmisítő erő támad, az Egyház, tudván, hogy a társadalom valamint önmaga épsége és egészsége szorosan összefügg a családok állapotával, sürgős és égető feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról; védelmezve e terv eredeti gazdagságát és emberi, illetve keresztény fejlődését.


Az angyali üdvözlet az ember és a világ történetében Isten legnagyobb „művének” kezdetét jelenti. Ebben az üdvözlésben a Megváltás távlatai tárulnak fel közelről. Nincs ezért semmi különös abban, hogy Mária – a köszöntés szavait hallva – „zavarba jött”. Az Élő Isten közelsége mindig szent félelmet vált ki az emberből. Nincs semmi különös abban sem, hogy gondolkodni kezdett a köszöntés értelmén. Az arkangyal szavai egy végtelen Isteni Misztériumot tártak fel előtte. Mi több, őt magát is bevonták e Misztériumba. Ezt a Misztériumot nem lehet „tudomásul venni”. Gondolkodni kell rajta. Szüntelenül, mind mélyebbre hatolva értelmébe. Olyan Misztérium ez, amely képes kitölteni nemcsak egész életünket, de az örökkévalóságot is.


Az életszentségre szóló hívást csak az imádás csöndjében lehet meghallani, és csak Isten végtelen transzcendenciája tudja kibontakoztatni.


Az elsődleges és alapvető kulturális érték kétségkívül maga a lelkileg érett – vagyis a teljes körű nevelésben részesült – ember, aki maga is képes nevelni önmagát és másokat.


Az erkölcsi rossz az emberi szabadság rendetlen gyakorlásából származik.


Ó, Urunk, aki föltámadtál és élsz, te vagy az Egyház és az emberiség mindig új reménye, te vagy az ember és a történelem egyetlen és igaz reménye; te vagy „köztünk a dicsőség reménye” (Kol 1,27) már ebben az életben és a halálon túl. Benned és Veled el tudunk jutni az igazságra, értelme van a létünknek, lehetséges a közösség, gazdagsággá válhat a különbözőség. Az Ország hatalma már működik a történelemben és segíti az ember városának építését, a szeretet örök értéket ad az emberiség erőfeszítéseinek, a fájdalom üdvözítővé válhat, az élet le fogja győzni a halált, a teremtés részesedni fog Isten fiainak dicsőségében.


„Testvéri közösségben”élni, annyit jelent, hogy mindnyájan „egy szív, egy lélek” legyenek (Apcsel 4,32), és így minden vonatkozásban közösséget alkossanak: emberiekben, lelkiekben és anyagiakban. A valóban keresztény közösség azon fáradozik, hogy anyagi javaikat is megosszák egymással, hogy senki szükséget ne szenvedjen, és mindenki „szükséglete szerint” részesüljön a javakból.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10
A Biblia a Szentlélek szája, hagyd, hogy szólhasson hozzád. (Steinberger)


A rossz nem a külső körülményekből ered, hanem abból a módból, ahogyan magunkban reagálunk rá. Lelkünket nem az teszi ugyanis tönkre, ami kívüle történik, hanem a visszhang, amit ez a történés bennünk ébreszt. Így a rossz, amit (látszólag) a többiek okoznak nekünk, sem tőlük származik, hanem saját magunktól. Mindenkor mi magunk sebezzük meg saját magunkat.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.


A szenvedés titokzatos módon ható erő. Belőle fakadhat önmagunk belső átalakulása. De lehet, hogy egy távol lévő ember újul meg általa, anélkül, hogy mi tudnánk róla.


„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2)

Mai igénk akár egy régi jó tanács is lehetne, utalva arra, hogy az ókorban mennyire fontos volt a vendégszeretet. Bibliai történetek tanúskodnak arról, hogy itt azonban ennél többről van szó. Gondoljunk Ábrahámra, aki idegeneket lát vendégül, és híradást kap gyermeke születéséről, valamint Isten ítéletéről. A sareptai özvegyasszony számára a túlélést jelentette Illés próféta vendégül látása. Az emmausi tanítványok – mielőtt felismerik benne a feltámadott Jézust – arra kérik az „idegent”, hogy maradjon velük éjszakára. Természetesen ma más körülmények között élünk, mint az ókori nomád emberek. A vendégszeretet mégis áldott alkalommá válhat az Újszövetség népe számára is.
(Menyes Gyula)


„Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!” (Zsolt 25,17)

Sokan inkább a jól ismert borzalmakat választják életük folyamán újra meg újra, csak ne kelljen szembenézniük az ismeretlennel. A változtatáshoz – az elszántságon túl – bátorság kell. Nem könnyű megtenni azt a bizonyos első lépést a változás útján. Az ehhez szükséges erőt azonban csak tőle kaphatjuk meg. Ő adja a kezdő impulzust, amely az első mozzanat lehet a szabaduláshoz. Aztán pedig végig velünk van, lépésről lépésre.
(Balogh Éva)


Isten különös védelme alatt állok, ez azt jelenti, hogy reá bíztam magam. Bizonyos vagyok abban, hogy jobban tudja, mi válik javamra, mint én. (Hamvas Béla)


Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje.


Jó házastárs az, aki jobbá teszi a másikat. (Bereczky Lajos)


„Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14)

Jézus feltámadása után háromszor megkérdezi Pétert: „Szeretsz-e engem?” Ő háromszor bizonygatja: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Mi is hányszor bizonygatjuk életünk különböző pontjain, hogy szeretjük Jézust – és szeretjük felebarátainkat. Miért kell bizonygatnunk mindezt? Mert szeretetünk nem mindig önfeláldozó, hanem sokszor önző. Mi nem vagyunk képesek arra, hogy magunk vagy mások helyett az adóslevelet érvénytelenné tegyük. Amire mi képtelenek vagyunk, azt Jézus megtette: nincs adósságom Isten felé, nincs bűnöm, mert megbocsátott. Új emberré lehettem Jézus drága áldozata árán. Vigyázzunk erre a hatalmas ajándékra!
(Tamásy Tamásné)



Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt.


„Krisztus mondja: »Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.«” (Jn 15,1–2)

Egyszer, amikor egy istentiszteleten a lelkész felolvasta a szószéki igét, úgy éreztem, mintha a szavak egyenesen hozzám szólnának, engem vádolnának: „Te vagy a terméketlen fügefa, és ha nem teremsz, kivágnak majd…” János evangéliumának idézett verseit olvasva pedig most szőlővesszőnek érzem magam. Remélem, nem vág ki a szőlősgazda. Remélem, hogy méltónak tart arra, hogy megmetsszen és megtisztogasson. Hogy benne gyökerező és általa gyümölcsöző életem legyen. Olyan, amelyet látva mások Krisztusról kérdeznek, és hozzá térnek.
(Gazdag Zsuzsanna)


Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom. (William Shakespeare)


Teljes reménységünkkel Őbenne fogódzunk meg és nyugodjunk meg. (Kálvin)


Uram, köszönöm neked őket,
a testvéreket, a téged követőket,
akiket nekem társakul adtál,
hogy megtarts bennünket
önmagadnál.

Uram, köszönöm neked őket,
az örvendezőket, szenvedőket,
úgy az erőset, mint a gyengét,
hogy rajtunk Krisztusunk
szent kegyelmét

mutasd fel, hívásként
az elveszett világnak,
míg ők is majd hozzánk,
hozzád találnak.

Hajdú Zoltán Levente