2017. április 1., szombat

Szent II. János Pál gondolatai

A jó és rossz közötti harc az emberi életnek megpróbáltatás jelleget ad. Erkölcsi próbatétel ez, innen ered különös szépsége. Bizonyos mértékben a megpróbáltatás ad létüknek értelmet, ezen keresztül szólít fel bennünket Krisztus, hogy valósítsuk meg Isten Országát itt e földön.


A kultúrának általában és az egyes kultúráknak is alapvető feladata a nevelés. A nevelés lényege pedig az, hogy általa az ember minél inkább emberré váljon, hogy minél inkább „legyen”, és ne csak egyre többet „birtokoljon”. Tehát mindazzal, amit birtokol, növekedjen emberségében.


A munkáskörnyezetben eltöltött négy év a Gondviselés ajándéka volt számomra. Az életemnek e szakaszában szerzett személyes tapasztalatom megfizethetetlen. Többször hangsúlyoztam, hogy talán fontosabbnak és értékesebbnek tartom egy doktorátusnál is, ami persze nem jelenti azt, hogy nem értékelem nagyra az egyetemi diplomákat.


A Szentlélek Úristen bőséges ajándékai kellenek ahhoz, hogy Krisztus örömhírét elvigyük azokra a helyekre, ahol még soha nem hirdették azt, vagy pedig olyan vidékekre, ahol azt elhanyagolták, illetve feledni hagyták. E kegyelmek elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek közbenjárása és példájuk követése.


Az egész emberi élet együttlétezés: a mindennapi életben a TE és az ÉN, az abszolút és a véges dimenziójában pedig a TE és ÉN együttlétezése.


Az Egyházban egész történelme folyamán a legnehezebb körülmények közepette is mindig a szentek voltak a megújulás forrása és kezdeményezői. Ma buzgón és kitartóan esedezzünk Istenhez szentekért!


Emlékszem, egyszer levelet kaptam egy tudóstól. Ez a levél mélyen meghatott. Szerzője ezt írja (emlékezetből idézem, mivel az eredeti levél valahol elkallódott, tartalmára azonban valószínűleg halálomig emlékezni fogok): a tudomány útján tulajdonképpen nem találom Istent. Vannak azonban olyan percek – leggyakrabban, ha a természet nagyságával, pl. a hegyek szépségével szembesülök –, amikor különös dolog történik velem: én, aki a tudásom útján nem találom Istent, ezekben a percekben valami határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van. És ez imára indít.


Korunk egyik aggasztó jelensége, hogy sokan elveszítették a vétek és a bűn iránti érzéket. Ha az ember nem ismeri el többé bűnösségét, nem tudja elfogadni a bűnbocsánatot, nem képes a kiengesztelődésre. Napjaink veszélye, hogy az ember, Isten elé helyezve magát, önmaga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az ősi lázadás jelenik meg újra.


Olyan nemzet fia vagyok, amely történelme során a legkegyetlenebb megpróbáltatásokat élte át, melyet szomszédai többször is halálra ítéltek – mégis életben maradt, és önmaga maradt!


Sokszor elgondolkoztam ezen a kérdésen: hogyan lehet teljes mértékben helyreállítani az ember által barbár módon felforgatott erkölcsi és társadalmi rendet? A bibliai kinyilatkoztatás fényében elmélkedve arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez csak az igazságosság és a megbocsátás együttes érvényesülése által lehetséges. Az igazi béke tartóoszlopai az igazságosság, és a szeretetnek az a sajátos formája, amely a megbocsátásban nyilvánul meg.



http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

Vianney Szent János gondolatai

A kereszt átöleli a világot: átöleli a világ négy táját, mindenkinek jut belőle egy kicsi.

A szentek nem kímélték magukat, csakhogy meglássák Istent és érte dolgozzanak. Elfelejtettek minden teremtett dolgot, csakhogy Őt megtalálják: így jut el az ember a mennyországba…


A Szentlélek erő. A Szentlélek tartotta fönn Oszlopos Szent Simont az oszlopon. Ő adott kitartást a vértanúknak, nélküle elhullottak volna, mint a falevelek.

Amikor meggyújtották alattuk a máglyát, a Szentlélek vette el a tűz melegét az istenszeretet forróságával.

A szeretetből teremtett ember nem élhet szeretet nélkül: vagy Istent szereti, vagy önmagát és a világot.


Az ember legszebb feladata imádkozni és szeretni. Imádkozzatok és szeressetek, mert ez az ember boldogsága a földön!

Az embernek nincs bátorsága hordozni a keresztet; ez nagy hiba, mert akármit is tegyünk, a kereszt fogva tart minket, nem tudunk előle menekülni.

Ebben a világban élünk, de nem vagyunk ebből a világból valók, hiszen minden áldott nap így imádkozunk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” – Jutalomra tehát csak akkor számíthatunk, miután hazaérkeztünk az atyai házba.


Ha képtelenek vagytok imádkozni, rejtőzzetek őrangyalotok mögé s bízzátok meg őt, hogy imádkozzék helyettetek!

Legalább negyedórát kellene fordítanunk az előkészületre, hogy jól hallgassuk a szentmisét. Meg kellene semmisülnünk a jó Isten előtt az ő mélységes megsemmisülésének példájára, amelyet az Eucharisztiában látunk. Lelkiismeret-vizsgálatot kellene tartanunk, mert a jó misehallgatáshoz a kegyelem állapotában kell lenni.


Milyen nagy a lélek! – Hogy fogalmunk legyen nagyságunkról, gondoljunk gyakran a mennyországra, a Kálváriára és a pokolra.

Ó, ha megértenénk azt a nagy jót, hogy mi egyáltalában szerethetjük Istent, állandó elragadtatásban élnénk…

Soha ne felejtsétek el az Üdvözítő szavait: „Gyermekem, ha követni akarsz, vedd fel keresztedet, és kövess engem” Ne egy napig, ne egy hétig, ne egy éven át, hanem egész életedben!




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne" (Jn 6,56)

A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.

Charles Dickens


A halál nem befejezése az életnek, csak egy közbeeső jelenet, átmenet a mulandóságból az örökkévalóságba. (Humbolt)


A hit átveti magát az idő korlátján és diadalénekbe kezd, amikor a csata még javában zajlik. (Spurgeon)


A szeretet mindent legyőz; adjuk meg hát magunkat neki! (Vergilius)


Egy áldott életű keresztény haldoklott, és valaki érdeklődött életének titka felől. A haldokló hívő így fogalmazta meg válaszát: „Életem titka az, hogy sohasem mondtam nemet Krisztusnak.”


Ha elítélitek az embereket, nincs időtök szeretni őket.


Ha Isten az embernek kedvezni akar, megmutatja neki az alázathoz vezető utat. (Abu-Szaid)


KÖVESSÜK ŐT


Nincs nála istenibb lény a világon,
nincs nála szeretőbb és szenvedőbb.
Haladjunk tiszta szívvel nyomdokában,
kövessük őt!

Nagy lelkéből a jóság fénye árad,
s napként világit minden bú előtt.
Egész valója irgalom, bocsánat.
Kövessük őt!

Hittel hajol le Lázár nyomorához,
magához emeli a szenvedőt;
vérző igaznak igaz könnyel áldoz...
Kövessük őt!

Előtte nincs különbség. Ember: ember.
A szívét nézi, a rejtett redőt.
Keze csak álld, csak simogat, de nem ver,
kövessük őt!

Nehéz útjának tövis a virága,
de példájánál nincs nagyobb, dicsőbb,
amerre jár - akár a Golgotára -
kövessük őt!

Endrődi Sándor


„Krisztus mondja: „Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké.”” (Jn 6,51)

Asztalközösségben lenni embereknek egymással: meghitt, jó dolog. De az Istennel: ez olyan felfoghatatlan csoda, olyan mélyre hajlás, közeljövetel az Úr részéről! Mi, evangélikusok két szentségünk közül az egyikként ünnepeljük. Testének és vérének vétele itt e földön bűneink bocsánatát adja. S majd egykor folytatódik ez a közösség Isten országában. Alázattal és örömteli lélekkel vegyük és együk ma az ünnepi vacsorát!
(Kőháti Dóra)


„Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul.” (Zsolt 77,3)

Az ószövetségi imádkozó kitárta a kezét, a keresztény ember összekulcsolja. A lényeg azonban ugyanaz. Elcsendesedni Isten előtt és beengedni őt egy kusza, fájdalommal, kétségekkel, félelmekkel teli, elvárásoktól elnehezült életbe azért, hogy helyére rakja, ami szanaszét van, megnyugtassa, ami felzaklatódott, megerősítse, ami elbizonytalanodott, félretegye, ami még ráér, előhozza azt, ami nem tűr halasztást. (Horváth-Hegyi Olivér)


Van békesség, mely nem függ külső körülményektől, hanem a belül lakozó Krisztustól. Ezt semmiféle vihar nem zavarhatja meg.