2023. június 20., kedd

A szeretet a hűség csontvelője, a jámborság ütőere, a lelkierő izma, úgyszólván maga az élet. (Spurgeon)



A szeretet nem áldozatvállalás, hanem életszükséglet (nélkülözhetetlen az élethez). Fájdalom és öröm, együtt érző cselekedet. Szeretet. Az anyag megmaradásának törvénye szerint ez azt jelenti, hogy valamilyen magasabb rendűvé tudjuk átalakítani a kézzelfoghatót. Kézzel foghatatlanná. Istenhez közelítővé. Aki szeretetben él, megmarad. Aki csak magának él, elveszik. Visszahull az anyagba. Igyekszünk, hogy minél több fény legyen belőlünk. Közelítünk. (Lázár Ervin)


„Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.” (Lk 1,68)

Az Úr, az Isten meglátogatta népét, a zsidókat és az akkor még pogány népeket és később minket, magyarokat is. Fontos a személyes megtérés, de Isten az egyénen és a megváltott egyének közösségén, az egyházon keresztül az egész népet és az emberiséget akarja megmenteni. A világot az egyházra bízta az Örökkévaló. A gyülekezet feladata nem csupán a templomtatarozás, a szentségek kiszolgáltatása, a gyülekezetépítés, hanem a nép és a nemzet Istenhez vezetése. Ki kell szabadulni a templompadok fogságából és kimenni azokhoz, akikhez küldettünk. „Isten, áldd meg a magyart” és minden népet megtéréssel, újjászületéssel! A parancs is így szól: „…tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,18)
(Szeverényi János)




Az élet 10%-a, ami veled történik, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre.

John Maxwell


Egy 37 országra kiterjedő vizsgálat ismét bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés nem jár feltétlenül együtt a boldogabb és kiegyensúlyozottabb élettel. Az új tanulmány szerint nem leszünk szükségszerűen boldogabbak attól, ha több lesz a pénzünk.
A kutatók 37 ország gazdaság növekedését vizsgálták átlagosan 22 évig. Figyeltek gazdag és szegény országokat, olyanokat, ahol nemrég még kommunizmus volt és olyanokat is, ahol mindig is a kapitalizmus uralkodott. Az eredmény vitatkozik azzal az elterjedt nézettel, miszerint a boldogság és a vagyon között hosszú távú, pozitív kapcsolat lenne. Valójában nincs. - mondja Richard Easterlin, a Dél-kaliforniai Egyetem gazdasági professzora, aki a kutatást vezette. Némelyik országban hirtelen nagyarányú gazdasági növekedés ment végbe, miközben minden várakozással ellentétben nem változott a népességük közérzete. - teszi hozzá. Példának Chilét, Kínát és Dél-Koreát említi Easterlin. Annak ellenére, hogy ezekben az országokban húsz év alatt megduplázódott az egy fore jutó bevétel, a népesség elégedettsége még csökkent is egy kicsit.
Hogy mit jelent ez? Mi a boldogság kulcsa, ha nem a gazdasági növekedés? Több figyelmet kell szentelnünk az olyan, az egyén életét közvetlenül befolyásoló tényezőknek, mint pl. a családi élet, kapcsolataink, mert ezek fontosabbak az anyagiaknál.



Engedd el, akit szeretsz.
Visszajön, ha a Tied,
de ha nem jön vissza tán,
nem is volt a Tied igazán.


Isten vigasztalása oly felséges, hogy azért érdemes hordozni a kínt.



Jobb visszalépni, mint a rosszul kezdett dolgot folytatni.

Binder


„Keresztelő János így prédikált: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.”” (Lk 3,11)

Fogyasztói társadalom, pénzhajhászó világ, gyűjtögető és közben tékozló emberiség, hát még mindig nem értjük? Akinek kettő van, az már van annyira gazdag, hogy adhat belőle! Annak, akinek egy sincs! Akinek van ennivalója mára, az már megkínálhat belőle valakit, aki éhezik. Akinek van honnan töltekeznie, lelki ereje, békéje, vigasztalása van az Istentől, az adjon annak, akinek ez hiányzik. Aki hallotta az evangélium jó hírét, vigye el, adja tovább. Ma sem prédikálna mást Keresztelő. Adni – hiszen nekünk bőségesen adatik Isten atyai kezéből!
(Kőháti Dorottya)



Nem akarok rágondolni – ez a halála minden bűnnek. (Fosdick)


Nem lehet gyakran imádkozni. Az imádkozás annyira természetünkké válhat, mint a mágnestűnek az, hogy észak felé fordul.

Spurgeon


Nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek.

Szent Ágoston


„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.” (Fil 3,12)

Nincs tökéletes keresztény, nincs perfekt hívő. Elfáradnak, ellankadnak a legjobbak is – figyelmeztet Ézsaiás próféta. De a jó irányba állított élet, a tudatos igyekezet az Isten országa felé, a törekvés a Krisztussal való teljes életközösségre valósággá válhat. A keresztény életforma éppen erről szól: igyekezünk – Isten erejével. Krisztus megragadott minket is – ebből az élményből futhatunk a cél, a kiteljesedő élet felé.
(Hafenscher Károly [ifj.])



Nincs veszedelmesebb dolog, mint Bibliát olvasni anélkül, hogy engedelmeskedj neki.


Remélnünk kell, hogy a mi Urunk megerősít a bennünket érő keresztekben, bármily nagyok legyenek is azok, ha azt látja, hogy mi szeretettel s őbenne való bizalommal fogadjuk azokat.

Páli Szent Vince



Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt,
Te, akit bűneink keresztre feszítenek,
Te, akit eltemettünk szívünkben -
feszítsd fel a sziklát, amelyet eléd hengerítettünk.
Ezt kéri tőled szegény hitünk.
Nagypénteki gyászában már félhangon énekel valami benne.
Hiszen ez az éjszaka, amely most ráborul a hitre,
számára csak a nap kezdete.
S a nap te vagy, ó Krisztusunk!

André Frossard

Nincsenek megjegyzések: