A föld gyorsan lakhatatlanná válna, ha az emberek nem tennék meg udvariasságból azt, amit szeretetből képtelenek megtenni. És megfordítva: a világ csaknem tökéletes lenne, ha mindenkinek sikerülne szeretetből megtennie azt, amit csak udvariasságból tesz meg.


A Földön megélhető tragédiák vízszintes irányban hatnak, az Ég felé, az Isten felé való utunkat nem akadályozhatják meg. (Böjte Csaba)


A karácsony üzenete: soha nem vagyunk egyedül.


A könyvre kiadott pénz látszólag kidobott pénz. Mint a vetőmag. (Gárdonyi Géza)


A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme. (Thornton Wilder)


Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy “meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és “jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi “meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk. Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Pilinszky János


ADVENTI IMA

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok?

Ha nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, ha szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…

Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.

Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha megtudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során. Uram, add, hogy megtudjunk gyógyulni bajainkból!

Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni. Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát – ember módon, emberien.

Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól!
Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban.

Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket.

Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!

Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.

Adj békét, mindnyájunknak, Uram!

Ámen!


Amikor Isten be akart mutatkozni, akkor mindent kizárt, ami lenyűgözhetett volna minket. Gyermekként jött közénk, csecsemőnek, ártatlan lénynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak… Keresztre akasztotta hatalmát, hogy senki ne menjen hozzá érdekből vagy félelemből.
Ne várjunk semmi mást Istentől, csak azt, hogy szeressen és tanítson meg minket is szeretni.


Az evangélium elhozta a korrupciótól való megszabadulást és az ember Jézushoz való hűségében válhat igazzá. Az igaz ember hűségből él.
(Hamvas Béla)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni. (Michel Quoist)


BÉKE
Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.
Reményik Sándor

„Futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,14) Szombaton inkább leállna az ember. Túl sok a hétköznapok futása, túl sok a cél, túl fáradtak vagyunk már minden újabb futáshoz, minden újabb célhoz. Akik ilyenkor kirándulni indulnak, talán mégis megértik ezt az érzést. Nem robot az, ami felé tartunk, hanem boldog fáradtság, a ránk váró nagyszerű utak, a valódi célok, távoli titkok. (Koczor Tamás)

„„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”” (Róm 12,18) Nézzük végig huszonnégy óránkat: hányszor voltunk békétlenség okozói? És hányszor elszenvedői? Hány ingerült mondat, gonoszkodás, bántás indult ki tőlünk, és érkezett hozzánk? Jó így élni? Lehet így élni, harcban, küzdelemben a világgal? Talán csoda kellene, hogy békében tudjunk élni? A fenti mondat Pál apostoltól származik! Őt megbékéltette Isten, felragyogott neki a Krisztus. Tudta, hogy nincs lehetetlen. Az ünnep fényei között lássuk meg a legragyogóbb fényt, a békesség hozóját. (Kőháti Dóra)

Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik.

Jézus, legyél Te bennünk a Fény! Növekedjél bennünk Te, az igazi fény! És add, hogy Téged, az igazi fényt sugározzunk a világba!

„Megmenti a nincstelent, a szegény embereket megsegíti.” (Zsolt 72,13) Ma a tévében egy ismert segélyszervezet képviselői beszéltek egyre sokasodó munkájukról. Mennyi a szegény, a rászoruló, a magányos, a nélkülöző. Szeretetéhségről beszéltek, hiszen ők, akik nap mint nap a legelesettebbek mellett vannak, tudják, hogy milyen embermentésre van szükség napjainkban. Ami éhség is, de messze nem csak testi! Ha segíthetünk egymáson, ne mulasszuk el. S adjunk abból az örömbe és bizonyosságba fordult reményből is bőven, amelynek ünnepére készülünk e napokban: hogy az ígért Megmentő, a Megváltó megérkezett ebbe a világba. (Kőháti Dóra)

„Odament Jézushoz egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani.”” (Mk 1,40) A mi akaratunk igen szűk határok közé van szorítva, gyakran képtelen arra, hogy tetteink mozgatórugója legyen. Az emberi akarat mindig alávetett: vágyak, ügyek, hatalmak szolgálója, s többnyire mégis függetlenségre, önrendelkezésre törekszik. Jézus akarata szabad, ám ő azt páratlan módon mégis önként, mindenben engedelmes Fiúként rendeli alá Atyja akaratának. A történet folytatásából tudjuk: Jézus akarta, hogy ez a leprás meggyógyuljon betegségéből – az ő Isten rendelkezésére bocsátott akarata előtt pedig nincsen akadály. (Smidéliusz András)

Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas, te vagy a békesség, te vagy az egység, te vagy a tisztaság, te vagy a jóság. Atyja és Ura vagy mindazoknak, akik szívükben békés gondolatokat táplálnak. Adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked éltessen minket; – segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad! Általa és vele legyen neked dicsőség és hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!
Jeruzsálemi Szent Cirill

A bűnt el lehet törölni a Megváltó vérével, és nem lehet eltakarni a vallásosság köpenyével.
Spurgeon

„„A minden vigasztalás Istene megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.”” (2Kor 1,3–4) A vigasztalás kiapadhatatlan forrása Isten. Ezt mindenki tudja, aki átélte, hogy milyen az igazi nyomorúság; vigaszt keresett, kapkodott mindenfelé, de nem talált megnyugvást. Aki felemésztette a tartalékait, annak energiaforrásra van szüksége, amely feltölti, és viszi tovább. Isten vigasztalása a zsoltárokban, az evangéliumokban, a Biblia számos helyén meglelhető. De vigasztalása testté is lett Jézusban. Aki minden nyomorúságot vállalt értünk, hogy vigasztalónk lehessen. Kiáltsunk hozzá bizalommal! (Kőháti Dóra)

A szeretet megalapozásához az áldozattal kell hozzákezdeni.
Saint-Exupéry


Aki önmagának él, nem él, mert nem ismeri a lét örömét és koronáját. Csak az tudja, mi az igazi élet, aki Istennek és másoknak él.
Spurgeon

„Aki tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17) Azzal, hogy nem teszek rosszat, még nem vagyok „jófiú”. Nem húzhatom ki magam, amikor azt mondom: „Nem lopok, nem csalok, nem kívánom a másét!” A jóság nem passzivitás, hanem válasz egy Istentől kapott lehetőségre. Ha nem teszek semmit, azzal hátat fordítok Isten szándékának. Bár nyíltan nem lépek vissza küldetésemtől, mégsem akarok tudomást venni arról, amire küldettem. (Benkóczy Péter)

Akiknek Isten az Atyjuk, azoknak az Egyház az anyjuk. (Kálvin János)


Az emberi növekedés kezdete az elfogadás és a szeretet. (Jean Vanier)


Az újjászületésnél nem a régi ház tatarozásáról, hanem annak lebontásáról van szó. Nem a szív renoválását, hanem egy új szív és egy megújhodott lélek elnyerését jelenti. (Spurgeon)


Az ünnep csak úgy szép, ha képes vagyok szeretni még. Mert nincs karácsony, ha magam bezárom, és nem teszem ki eléd.


Bármi legyen is, amire figyelmünket leginkább fordítjuk, erősebbé fog válni az életünkben.


GYERMEKEM

Boldog vagy gyermekem, mert látom
Szívedbe rejtett vágyaid.
Boldog vagy gyermekem, mert áldom
És megvigyázom lépteid.

Lépted vigyázom,
Szíved megáldom,
Lépted vigyázom szüntelen,
Gyermekem!

Megóvlak, s magamhoz ölellek,
Ha felém nyújtod két kezed.
Éltető forrásra lelsz bennem,
Ha belém oltod életed.

Tekints Atyádra,
S ne fordulj hátra!
Tekints rám és már ne félj,
Csak remélj!

Lélektől lélekig,
Szívemtől szívedig
Szálljon e dal
Szóljon e dal.
Lélektől lélekig,
Szívemtől szívedig
Szálljon e dal
Szóljon e dal.


Ha szeretjük egymást, nem fogjuk elítélni egymást, vagy rosszat mondani egymásra… Nem nyeljük le a másikat, mintha vadállatok lennénk. Nem is ingereljük vagy irigyeljük egymást, és nem hazudunk egymásnak… Ha szeretjük egymást, jók és együttérzők, türelmesek leszünk egymáshoz és megbocsátunk egymásnak, engedelmeskedünk és építjük egymást, zúgolódás nélkül vendégszeretetet nyújtunk egymásnak, bíztatjuk, intjük és vigasztaljuk egymást, imádkozunk egymásért, és egymás terhét hordozzuk.
J. Stott

„Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2,1) A küszöbönálló karácsony csodálatos eseményről üzen: annak az Igaznak a világra jöttéről, aki a bűneinek ügyét rendezni képtelen ember pártfogója, szabadítója. Ezzel a Krisztussal szeretné megismertetni mindenkori olvasóit a levélíró. Jézus ismeretének ugyanakkor olyan látható következménye is van az ember életében, mint az ő parancsolatainak megtartása. (Smidéliusz András)

„Így szólt az Úr: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj.” (Jer 15,19a)

Szegény Jeremiás! Elpanaszolja, hogy mennyire becsapottnak érzi magát, erre Isten azt mondja: térj meg! Nem ápolja hitetlenségét, nem gondozza magányát. De hát mit is mondhatna mást? Abból a depresszióból ez volt az egyetlen kiút. Mint ahogy talán mindenből, ami átok, elveszettség, magány vagy hitetlenség, ez az egyetlen kiút. (Koczor Tamás)

Jó az, ha a gyermeknek minden gondolatát lesik, és még ki sem mondta, máris minden óhaja teljesül? Véleményem szerint nem. A gyermek, akinek nincs módja szívből vágyakozni valami után, mert mindent megkap, mielőtt a kívánság határozott formát öltene benne, nem ismeri meg azt a tiszta örömet, amit az ajándék jelent, és igazán értékelni sem lesz képes a tárgyakat, amelyek körülveszik őt. (Ranschburg Jenő)


Minden próbatétel és minden nehézség, amivel találkozunk, arról szól, hogy az ember, ha magába tekint, felismerhesse, hogy milyen erő irányítja, mi motiválja cselekedeteiben.


Minden szeretet ősképe a golgotai áldozat: önmagamat maradéktalanul odaadni. (Hamvas Béla)


Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.
Antoine de Saint-Exupéry

„A hívők, az Isten gyermekei soha ne féljenek a környezetváltozástól, mert minden környezetváltozás új és új áldásokat tartogat számukra.” (Spurgeon)


A karácsony üzenete: soha nem vagyunk egyedül.


A keresztény gazdagsága és tisztessége Krisztus a mennyben, Krisztus tisztessége egy keresztény a földön. (Luther)

„A mi Istenünk az Úr! Megőrzött bennünket minden úton, amelyen jártunk.” (Józs 24,17) Ezt csak az tudja így kimondani, akinek az útja nehéz, göröngyös, veszélyekkel teli, kalandos volt. Aki visszatekintve megpihenhet. Aki nem magányos, mert vannak társai, akiknek felteheti a kérdést: „Emlékszel?” És az emlékezés öröme erőt ad, és arra biztat, hogy a mai napom minden gondját is az Úrra bízzam, hiszen ő a mi Istenünk, aki a tenyerén hordoz, és nem engedi, hogy elbukjunk. (Benkóczy Péter)

Aki azt óhajtja, hogy Isten meghallgassa őt, kell, hogy ő hallgasson először Istenre. (Gyökössy Endre)



Az ádventi várakozás nem csupán a Karácsony ünnepét előkésztő lelki hangulat, hanem az Úr kereszthalálából, dicsőséges feltámadásából és a Lélek pünkösdi kiáradásából megszületett keresztény hit élő, eleven középpontja, mert csak az a hit krisztusi, amely remél, és elmondhatja Szent Jánossal: „Hittünk a szeretetben.” Aki pedig a szeretetben hisz, az remél.


Az életed Isten ajándéka, az pedig, hogy hogyan éled le, a te ajándékod Istennek és társaidnak.


Az emberi élet célja, hogy eggyé legyen Istennel. (Chambers)


Bajban mutatkozik meg, hogy ki jóbarát,
hisz jó körülmények közt van barát elég. (Euripidész)


Kereszthordozásunk megoldása nem ott kezdődik, hogy Urunk elveszi rólunk a keresztet, hanem ott, hogy erőt ad a hordozására.

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8,5–6) Levelének éppen előző mondatában szögezi le világosan Pál apostol, hogy „Isten nincs más, csak egy”. Jól tudja azonban azt is, hogy léteznek ebben a világban olyan hatalmak, amelyek könnyen bálványává válhatnak a megalapozatlan hitű, életét a bizonytalanra építő embernek. Ezért fontos felismerni: létünk és sorsunk a világot teremtő és fenntartó Istennek és az egyetlen Úrnak, Jézus Krisztusnak van alávetve. (Smidéliusz András)

„Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van.” (Préd 9,10) A két igét ma ez a szó köti össze: erő. Amihez erőnk van. Sokszor azt hiszem, ehhez vagy ahhoz már nincs erőm. Ahhoz, hogy megtegyünk mindent, Isten ad bátorságot, kedvet és energiát. Ez az ige hadat üzen mai lustaságomnak. (Koczor Tamás)

„Töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.” (1Kor 13,9–10)

Ady Endre a 20. század életérzését így fogalmazta meg: „minden Egész eltörött”. Valójában azonban a bűnbe esett emberi lét és a történelem sodrába vettetve mindig is híjával voltunk, vagyunk és leszünk is a teljességnek, a tökéletességnek. Jézus Krisztusban a teljesség, a tökéletesség lép be a töredékesbe, a mi bűn, betegség, öregedés és halál által szilánkokra zúzott életünkbe is. Ha meglátjuk őt életünk tükörszilánkjaiban, akkor megláthatunk valamit az előttünk álló reménységből is. (László Virgil)

A keresztény ember Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére, Isten országának örököse. (Luther)


“A nap sugaraival azért szállhat alá a földbe, mert a magasság útját járja, s azért lehet minden élet forrása, mivel minden élő szolgája.”


A szomjas ember, ha nem az élet vízéből iszik, akkor az útjába eső pocsolyából fog inni! (Bódi Miklós)


Az alázatból áradó fény, mely ránk vetül, egyedül az isteni hívásból ragyog fel. Az alázat önmagunk ismerete Isten előtt: Csak akkor vagyunk valóban alázatos szívűek, ha találkozunk Istennel, Isten pedig csak akkor találhat ránk, ha alázatosak vagyunk. Az alázat lényegileg együttlétet feltételez, nem pedig magányt, továbbá választ, nem pedig belső monológot. Benne keresztezi egymást az ember- és az istenismeret: igazán csak Isten előtt tudom megismerni önmagam, az Ő fényében és az Ő fénye által, és Őt is csak akkor ismerem meg igazán, ha alázatos szívvel – mint Teremtőmet és Megmentőmet, mint életem Forrását és Célját – ismerem, akitől mindenem függ, beleértve még azt is, hogy ekképpen megismerhetem Őt. Alázatunk nem a miénk, ahogyan az általa nyert tudásunk sem. Az Istenre irányuló figyelemből születik az alázat. Az alázat tehát lényünk legmélyére irányuló, bensőséges önismeret, azonban értéke csak akkor tárul fel igazán, ha szeretetteljes módon megtöretik az isteni másságon. Önmagunk semmisségének ismerete, csak Isten előtt lehetséges.
Jézus az alázatos szíveket Szívéhez hasonlóvá formálja, megmentve őket attól a kényszertől, hogy folytonosan mérlegeljék saját értéküket, és hogy másokkal hasonlítgassák össze magukat. Az alázat által Isten előtt állunk, s megszabadulunk a magunkkal szembeni bizalom és bizalmatlanság dilemmájától.


Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el; a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén; a szabadságot, mely nem fél kimondani a maga ellenvéleményét; az egybetartozás érzését, mely nagylelkűen tud adni és örömmel elfogadni; végül az érdekek kizárását, mely nem kíván mást a barátnak, mint annak előbbre jutását a bölcsességben. (Augustinus)


Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak.
Paulo Coelho


Boldog, aki Téged szeret, Uram. Barátját Benned, ellenségét érted. (Augustinus)


Csak háromféle ember van: olyan, aki Istent szolgálja; ez az ember okos és boldog. Olyan, aki keresi, mert még nem találta meg; ez az ember okos, de még nem boldog. Olyan, aki él, anélkül, hogy keresné Istent; ez az ember ostoba és boldogtalan. (B. Pascal)


Csendesítsd le szívünket, Jézusunk, hogy meghalljuk szereteted és életünket megigazító útmutatásod szavát. Ámen

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14) Egyszer gyerekkorunkban a bátyámmal belopóztunk abba a szobába, ahol a karácsonyfa állt, és előre megnéztük az ajándékokat. A szüleink azt mondták, elrontottuk a meglepetést. Erre az angyalénekre azonban nem tudok várni karácsonyig. Nem tudom megvárni a pásztorokat, nem tudom megvárni, amíg besötétedik. Ha az angyalok nem kiáltják, kiáltom én. Mert már ma kell ez az ég felé szálló dicsőség, és már ma kell ez a békesség. (Koczor Tamás)

„Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek.” (2Kor 8,7) Gyűjtés indult a gyülekezetekben az éhínség miatt nélkülöző jeruzsálemi testvérek megsegítésére. Nem volt még szociális segély, központi támogatások, de a gyülekezetekben erős volt a felelősségérzet egymás iránt. Ma is adódhat olyan helyzet keresztény testvérek életében, akiket például egyházmegyei alkalmakról jól ismerünk, hogy hiányt szenvednek, és mi tudnánk nekik segíteni. Bőkezűen segítünk-e ilyenkor? (Hulej Enikő)

Ha csak akkor volnék Krisztusé, amikor érzem, akkor ritkán volnék az Övé.

„Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj.” (2Móz 34,21) A munka és a pihenés egyensúlyát nem könnyű ma megtalálnunk. Egyfelől testi-lelki túlhajszoltság jellemzi sokunk életét, míg másokat legjobb szándékuk mellett is munkanélküliség sújt vagy fenyeget. Nemcsak a betevő falat megszerzéséért való „gürizés” mókuskerekében nem tudunk szünetet tartani, hanem folyamatos stresszözönben élünk. Adjuk meg tehát a testnek, ami a testé, a léleknek, ami a léleké, a szellemnek, ami a szellemé! Ha a harmónia felborul, előbb-utóbb mi magunk látjuk kárát. Isteni parancs ez a mi védelmünkben, vegyük komolyan! (László Virgil)

KARÁCSONY FELÉ
Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorún nézek.
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula


Könnyebb az igazságot felismerni, mint elismerni.
Nietzsche


Ne gondolja senki, hogy amit másokért tehet, vagy amit másoknak adhat, az jelentéktelen semmi csupán, s a fáradságot sem éri meg. Sok apró patak is hatalmas folyammá egyesül.

Princetown-ban történt, hogy a kilencéves Amanda Wellings szülei és tanítónője, Mrs. Bobak, egyaránt készek voltak elismerni, hogy a kislánynak komoly gondjai vannak a matematikával. A felnőttek összeültek, hogy megbeszéljék a problémát, és először úgy döntöttek, hogy talán segíteni fog, ha iskola után mindennap korrepetáláson vesz részt. Nyolc hét múlva, negyven óra korrepetálás után ismét összeültek, és megvizsgálták Amanda jegyeit. Semmi sem változott. Amanda minden héten elégtelenre írta a matematika dolgozatát. Ekkor a szülők és a tanítónő egyetértettek abban, hogy a matematika nem tartozik Amanda erősségei közé, és arra kell őt ösztönözni, hogy azokra a tárgyakra összpontosítson, amelyekben tehetséges.
Kis idő elteltével Mrs. Bobak újabb találkozóra hívta Amanda szüleit. Amint Tom és Susan Wellings a tanáriba léptek, Susan hirtelen megszólalt: “Annyira örülök, hogy ismét behívott minket. Szeretnénk megköszönni a fáradozásait Amandával, melyek végre eredményre vezettek.” A kislány jegyei ugyanis matematikából hétről-hétre javultak; már a legjobbak között volt az osztályból, és az elmúlt három héten egyetlen hibát sem ejtett. Mrs. Bobak zavartan válaszolt:
- De hiszen azért hívtam be önöket, hogy én gratuláljak önöknek!
- Mi nem csináltunk semmit. Az ön korrepetálásának köszönhetjük. Mi csak azt ellenőriztük, hogy megcsinálta -e a házi feladatát. – Mondta Mr. Wellings.
- Én már közel két hónapja nem is korrepetáltam őt – tulajdonképpen azóta, amikor a legutóbb találkoztunk. Azt mondtam Amandának, hogy már nem kell jönnie. – Válaszolta a tanítónő.
Amikor Amanda szülei zavartan, de annál kíváncsibban hazaértek, hogy mi okozta leányuk matematikai képességeiben beállt figyelemre méltó javulást, Amanda már aludt. Ezért másnap reggel az asztalnál Mr. Wellings mosolyogva a feleségére nézett, majd a lányukra, és megkérdezte:
- Amanda kedvesem, mitől javultak meg a matematika-jegyeid, és merre jártál iskola után, amikor azt gondoltuk, hogy Mrs. Bobakkal vagy?
- Halottam egy bácsiról itt a városban, aki jó matekos. Így aznap, amikor Mrs. Bobak azt mondta, hogy már nem fog többet tanítani, elmentem hozzá. Tommy, a padtársam mutatta meg, hol lakik. Bekopogtam az ajtón, és elmondtam neki, hogy mi a baj. Nagyon kedves és türelmes volt. Meghallgatott, és amikor befejeztem, azt mondta, hogy jöjjek el hozzá mindennap iskola után. Azt mondta, hogy segíteni fog.
Aztán így folytatta a kislány:
- Apu, ez a bácsi mindent tud, még nálad is többet. Ő tanította meg nekem a matematikát. Ugyanazt tanította amit Mrs. Bobak is próbált megtanítani nekem, de egészen másképp.
Amandát félbeszakította az édesanyja:
- Hogy hívják ezt a bácsit?
A kislány ezt válaszolta:
- Nem tudom biztosan, mert annyiféle betű van a nevében, hogy nem tudtam megjegyezni. De valami olyasmi, mint Einstein.
A szülők hátradőltek és egymásra néztek. Amanda folytatta:
- Azt mondta, hogy egyikünk-másikunk lassúbb, mint a többi, de a végén mindnyájan ugyanoda jutunk. Ha nem ismered el, hogy szükséged van valamire, sohasem fogod megkapni azt. Légy őszinte magadhoz, ha elismered tökéletlenségeidet nagy növekedés és csodálatos időszak előtt állsz. Az alázat a titok. Azzal kezdődik, hogy beismerünk egy egyszerű igazságot: Jézus nélkül semmit nem tehetünk, de Vele minden lehetséges.

Rossz kedvünk és savanyú arcunk senkit sem vont Krisztushoz. (Spurgeon)


Sokat tesz, aki keveset tesz, de azt teszi, amit tennie kell; nem tesz semmit, aki sokat tesz, de nem azt teszi, amit tennie kell.

„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.” (Zsolt 40,2) Én kicsinynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak érzem magam: csak egy pont vagyok, egy homokszem a sivatagban. És mégis fontos! Nem értem, miért, de a számára értékes vagyok. És én, ez a jelentéktelen senki, szóltam a Teremtőhöz. Csak úgy, mert a terhek alatt kiszaladt a számon. Feljajdultam és vártam: „Istenem, légy a segítségemre!” És ő egyszer csak, egy teljesen váratlan pillanatban odahajolt hozzám, az apró teremtményhez, közvetlen közel. Kiemelt a ciszternából, biztonságos alapra helyezett engem. És most boldog vagyok…! (Benkóczy Péter)

A boldogság kellemessé tesz,
A kísértés erősebbé,
A bánat emberré,
A sikertelenség alázatossá,
Csak a remény vezet a siker felé.

A Krisztusban maradásnak egyik titka, hogy naponta úgy ragadjuk meg Őt, mintha akkor ismertük volna meg. (Szikszai)

„A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsolt 124,8)

„Ugyan honnan várod a támaszt, a segítséget? Van egyáltalán valaki?”– kérdezi a kételkedő. „Hát Istentől! – feleled. – Tőle, aki már a kezdet kezdetén is ott volt, aki mindent megalkotott. Láthatót és láthatatlant. Ő most is jelen van! Ő tudja, mire van szükségem!” „Ez szamárság, te magad sem tudod, hogy mit is akarsz.” „De ő tudja, hogy mi a terve velem. És én bizton állítom: az ő nevében van a segítségem. Ha az ő nevét hívom, tudom, hogy Valaki figyel rám. Nélküle valóban nem lenne értelme az életemnek. És te… kiben bízol?” (Benkóczy Péter)

A napszúrás hazájában aligha lehet szebbet, gyöngédebbet mondani a hathatós védelmezőről: olyan mintha árnyékkal takarna be. Az Úr jobb kezed felől van, mint a mester, a védő, ezért, hogy az Ő jobb keze szabad maradjon a védelemre. (Ravasz László)

A Szentírás nélkül, amelynek egyetlen tárgya Jézus Krisztus, nem ismerünk semmit, és mind Isten, mind a magunk természetében csupán sötétséget és zűrzavart látunk.

(B. Pascal)

Amit tagadunk, az nem gyógyítható.
(Klaus Douglass)

Egy kicsivel több türelmet, hogy elviselhessem azokat, akikkel olyan nehéz együtt élnem. Egy kicsivel több állhatatosságot, hogy folytathassam kötelességeimet, melyek kívánságaimmal teljesen ellentétesek. Egy kicsivel több alázatosságot, hogy megmaradjak azon a helyen, ahová Isten állított, bár ez a hely nem vág egybe sem álmaimmal, sem terveimmel. Egy kicsivel több belátást, hogy az embereket olyannak vegyem, amilyenek, s nem amilyennek szeretném őket…

John Henry Newman


Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el. (Spurgeon)

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője.” (Ézs 53,3)

Én voltam, aki megvetettem, ő nem vet meg engem. Én voltam, aki elhagytam, ő nem hagy el engem. Én voltam fájdalmainak okozója, ő nem hagy el fájdalmaimban. Én vagyok a betegsége, ő meggyógyít engem. (Koczor Tamás)

Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.

Mindenkiben annyira él Jézus, amennyire testet ölt a mennyei élet, amennyi életet tékozolt el, amennyi áldozatot hozott, amennyi halált szenvedett Jézusért. (Ravasz László)

„Szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9)

Valóban tudjuk, tapasztaljuk, éljük ezt, vagy csak a Bibliából olvasott információról van szó? Vajon úgy tekintünk a templompadokban mellettünk ülőkre, mint Isten szent népének tagjaira? Többet jelent számunkra, van több tartalma a „testvérek” megszólításnak, mint az „elvtársaknak” volt még nem is olyan régen? Éljünk úgy, hogy legyen, és akkor ez már önmagában is Isten nagy tetteit fogja hirdetni, mindazt, amit bennünk és közösségeink életében cselekedett! (László Virgil)

„Úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” (2Kor 6,4.10)

Sokszor nem az gazdagít másokat, aki anyagiakban gazdag, és nem az érzi, hogy övé minden, akinek – objektíven mérve – valóban megvan mindene. Pál és társai sokszor élték át ezt. Pénzes erszényük időnként kiürült, de lelki kincsekkel tele volt az életük, és ahogy egyre többet szolgáltak, úgy jutott el egyre több emberhez az áldás. Isten mai szolgáiként, akiknek van hiányuk, és nincs semmijük, vajon hogy állunk a lelki kincsekkel és mások gazdagításával? (Hulej Enikő)

Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is.

„Ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! – ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!” (Hós 2,1b) Hóseás prófétának „Nem népem”-nek kellett neveznie a második gyermekét. Már volt ekkor egy lánya. Az ő neve „Nincs irgalom” volt. Isten kérésére tette mindezt, prófétai cselekedetként; az ő élete jellé vált Isten népe számára. Néha mégis arra gondolok, micsoda sorsa lehetett annak a szegény fiúnak… Vajon meg tudott-e küzdeni – késői Jákóbként – valamiféle áldásért? Mi ezzel a névvel élünk: „Enyém vagy”, mégis milyen könnyen válunk átokká! (Koczor Tamás)

„A királyi tisztviselő újra kérte Jézust: »Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem.« Jézus erre így válaszolt: »Menj el, a te fiad él.« Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.” (Jn 4,49–50)

A csalódottságtól megfáradt ember nehezen tud már hinni bármilyen szónak: „Nincs már vigaszom, nincs reményem, mert a sürgető bajokban a segítség nem jött azonnal. Pedig én most várom! Jézust is sürgetni akarom, segítsen, most! Legyen megmentőm azonnal, mert nagy a baj.” És ő útnak indít engem, nem mindig ad közvetlen bizonyságot, csak biztat: „Menj!” A felszabadító küldésnek nem lehet más a gyümölcse, csak az, hogy valóban elindulok. Hiszek, annak ellenére, hogy a biztatásnak nem nem látom előre az eredményét. (Benkóczy Péter)

A napfény a növénynek feladatot, erőt ad. Lehetőségeket nyújt s kitölti azt. Életre hív, célokat tűz ki, hozzá segít. Mindezzel szemben semmit sem kíván, csak ezt: élj velem. – Jézusnak is ez ez egy az összes követelése: ÉLJ VELEM! (Ravasz László)


A szeretet megalapozásához az áldozattal kell hozzákezdeni. (Saint-Exupéry)


A szeretet türelmes. És amint egyszer megértjük, hogy türelmesnek lenni annyi, mint imádságban lenni, akkor mindent megértettünk. Meg kell tanulnunk várni.


ADVENTI GONDOLATOK

Jöjj el, népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg jelenléteddel!
Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra.
Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között,
Könnyen tévedésbe esünk,
S észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk.
Ha jók szeretnénk lenni, hiányzik belőlünk az erő és a bizalom.
Amikor ellen akarunk állni a gonosznak,
Gyakran gyengének bizonyulunk és alulmaradunk.
Jöjj, Uram, világosítsd meg vakságunkat!
Jöjj segítségére a gyarló, gyönge embernek!
Jöjj el, isteni dicsőség fénye!
Jöjj el, isteni erő és bölcsesség!
Tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben,
Tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat,
Vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen,
Szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon,
Míg végül fölveszel az örök hazába,
Amelyet te alapítottál és magad építettél föl!


Amikor ablakunkat kinyitjuk a menny felé, a menny ablaka is kinyílik számunkra. Isten a nyílt szívűséget bőkezűséggel viszonozza.
Spurgeon


Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Pilinszky János


Az életnek, az üdvnek szent ragálya: a hit személyes bizonyságtételek által terjed, úgy, hogy egyik lélek megragadja, megvilágosítja, felgyújtja a másikat egyszerűen azzal, hogy bizonyságot tesz előtte. (Ravasz László)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
Michel Quoist


Az örömnek nem az a lényege, hogy birtokolunk valamit, hanem az, hogy megbecsüljük azt, amink van. Az egész világ és minden jó dolog a tiéd lehet, de ha nem becsülöd meg, semmi örömöd nem származik belőle.

„Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket.” (Zsolt 71,15)

A zsoltáros – idős ember lévén – hosszú évekre tekint vissza, és megállapítja, hogy felsorolhatatlan az a sok helyzet, amikor Isten szabadító tettét élte át. Ma gyakran készítünk listákat – tenni és vásárolni való dolgokról, megoldandó feladatokról, meghívandó vendégekről –, de vajon számba vesszük-e mindazt, amiért hálásak lehetnénk Urunknak? Ne menjünk messzire: csak erre a mögöttünk lévő tizennyolc adventi napra gondoljunk vissza! Mennyit tudunk felsorolni abból a felsorolhatatlanul sok áldásból, amelyet kaptunk? (Hulej Enikő)

„Isten, aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Oly sokszor zsörtölődünk sorsunk alakulása felett. Ha nem vagyunk megelégedve azzal, amink van, amilyenek a körülményeink, gondoljunk bele abba, hogy Isten már odaadta nekünk a legnagyobbat és a legtöbbet, amit adhatott. Egyedül Jézusban lehet mienk a teljesség és a lélek megelégedettsége, békéje. Hiszen Krisztussal Isten királyi trónusára emelkedhetünk, ahogy ő ígéri: „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.” (Jel 3,21) (László Virgil)

Isten kész megújítani bennünket annyiszor, ahányszor a mi lelkünk vágyik a megújulás után.


Ne ítéld meg a testvéredet, amíg nem jártál legalább 2 mérföldet a mokaszinjában. (Indián mondás)


Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre.

A templom a közösség építésének a legfontosabb helye. (Bagdy Emőke)


A türelem keserű, de gyümölcse édes.


Célom: a dolgokon én legyek az úr, s ne rajtam a dolgok. (Horatius)


Egy ember szeretetének irántunk való nagyságát azon mérhetjük le, hogy mennyi szenvedést hajlandó értünk vállalni.


Én, a mindenható Isten, a te segítőtársad akarok lenni.


Igazodj énhozzám, és akkor szabad leszel. (Ernst Lange)


Ha szeretetednek tüze kialvóban van,
emeld fel tekintetedet a legszeretettebbre és legtökéletesebbre,
akire nem nézhetsz anélkül,
hogy Őt mindenekfelett ne szeresd.

„Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)

Az akarat több, mint egy döntés, több, mint érzelem. Az akarat teremt, fenntart, hajtóereje a cselekvésnek, építésnek: célja van. Az akarat átformál. Isten akarata, nem kénye-kedve szerint alakítja a már jót, tetszésének megfelelőt. Ahhoz, hogy az én akaratom belesimuljon az istenibe, fel kell ismernem, hogy minden törekvésem a jóra egyedül tőle származik, és felé vezet. Olykor az a szándékom, hogy Isten akaratát én magam átformáljam. Ez azonban az önérdek, kényelmesség, passzivitás és az elbizakodottság útja. Az én vágyam ez, nem az övé! (Benkóczy Péter)

KARÁCSONY FELÉ

Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Iyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Iyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula

Krisztus ragyogó világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van – abban nem szabad megmaradni sötét indulatoknak. Csak egy érzés van, amely elbírja a világosságot: a szeretet. (Viktor János)

„Mária mondta: „Rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék.”” (Lk 1,48)

Talán mondhatjuk a boldogságos Szűz Máriát az első kereszténynek, hisz ő volt az első, aki igent mondott Jézus Krisztusra, mikor méhébe és szívébe fogadta őt. Mária boldogsága azonban, bár első, mégsem egyszeri és egyedi: bármelyikünk részesedhet belőle, hiszen Krisztus a mi szívünkben is meg akar születni. Így készüljünk a közelgő karácsonyra! Hiszen ahogy Angelus Silesius mondja: „Krisztus ezerszer megszülethet Betlehemben, örökre elvesztél, ha tebenned nem!” (László Virgil)

„Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11)

Korinthusban viszály tört ki: egyesek Pálhoz húztak, mások Apollóshoz, és megosztottá vált a közösség. Pál ezért egyértelműen fogalmaz: nem az igehirdető a fontos, hanem Krisztus. A veszély ma is valós lehet: előfordulhat, hogy elsősorban lelkészhez, ifivezetőhöz, lelki munkáshoz, azaz emberhez kötődünk, s nem az Úr Jézushoz. Ha elveszítjük ezt a valakit, vagy csalódunk benne, akkor könnyen összeomolhat minden, és úgy eltűnünk a gyülekezetből, hogy nyomunk sem marad. A kérdés, amelyet ma az ige elénk hoz, az alapjainkig ás le: ugye, ott Jézus Krisztus van? (Hulej Enikő)

Mennél nagyobb kincsünk van a mennyben, annál nagyobb befolyásunk van a földön.

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A Jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek? A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is! – Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog – folytatta a jó Isten – Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie. – Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem – kiáltották. – Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? – kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt: – Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott: – Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza, több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott: – Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod – felelte az ördög. Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt: – Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. – felelte az angyal. Az ördög erre elengedte és nem verte tovább.
Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. – mondta az ördög és köveket hajigált feléjük. Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy – bosszankodott az ördög. – talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem – felelte szelíden az angyal. Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki – könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett. – Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. – felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott: – Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé. De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körülfogták az angyalt és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt, nem engedte őt bántani. A többi persze nevetett.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! – mondták neki.
- Nem megyek! – felelte az ördög – Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsák hasadó bimbócskáit! – küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! – válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.

„Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát.” (Mt 10,30–31)

Ha rácsodálkozunk teremtett világunk időbeli és térbeli szédítő távlataira, az éppúgy önmagunk jelentéktelenségének, kiszolgáltatottságának és sebezhetőségének érzését idézheti elő bennünk, mint az embervilág számos esetben megnyilvánuló erőszakossága. Urunk ma arról biztosít minket, hogy a mennyei Atyának gondja van a legkisebbekre, a leggyengébbekre és a legapróbb részletekre is. Gondviselő szeretete képes elűzni minden félelmünket. (Smidéliusz András)

Nem az idők jelei magyarázzák az Igét, hanem az Ige az idők jeleit.


Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.
Augustinus

„Tudom, hogy az én megváltóm él…” (Jób 19,25)

Mai igénk így folytatódik: „…és utoljára megáll a por fölött…” Károli nem tudott ellenállni a hitvallás vágyának; „porom felett megáll” – írja. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Jézustól már azt is tudjuk, hogy ez a megállás nem a bírói ítélet magasából vizsgálja halandó életünket, hanem tele van szánalommal, könnyel és együttérzéssel. A naini ifjúnál szánakozik, Lázár sírjánál sír. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Én az ő pora vagyok. Ezért tudom, hogy nem fúj el a szél, bármily gonosz legyen is. (Koczor Tamás)