2026. január 4., vasárnap

A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja:


A kettőt nem szabad egymástól elválasztani.
Spurgeon


A közömbösség a lélek egyik legsúlyosabb betegsége.


A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá. (Richard Moss)


„A mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.” (Ef 1,17)
Egy mondás szerint pénzért vehetsz könyvet, de tudást nem… Teljességgel lehetetlen az emberek által könyvekben, újságokban és a világhálón összegyűjtött minden gondolathoz, felismeréshez, információhoz hozzájutni. A minden emberi tudásnál hatalmasabb és a minden emberi tudás felett álló Isten azonban mégis megismerhetővé válik számunkra a Szentlélek által. (Gazdag Zsuzsanna)


„A sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem.” (Ez 34,16)
Isten életpárti – némi iróniával persze azt is mondhatnánk: „szegénypárti” –, de ő soha nem a szegénységet, hanem az attól szenvedőket, a kilátástalan életűeket pártolja. Isten mindig az ő oldalukon áll. Ezért vált teljesen hasonlóvá a sérültekhez, az elesettekhez a Názáretiben. Jézus életprogjamja egybecseng a réges-régi prófétai mondattal: így hiteles az Isten országáról szóló evangélium. És én hogyan viszonyulok mindehhez? Mire indít engem Jézus életprogramja? Ma kiket tudok erősíteni? Észreveszem-e és gyógyítom-e a sérüléseket, amelyeket én ejtek másokon? (Varga Gyöngyi)


„A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” (1Kor 13,6)
Legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység – tartja a humoros szólás. Együtt örülni az igazsággal messze többet jelent, mint hogy nem örülök a másik kárának. Együtt örülni valakivel annyit jelent, hogy osztozom az örömében. Akkor tudok együtt örülni a másik igaz örömével, ha van bennem szeretet. Szeretetünk és örömünk megsokszorozódik így. (Balogh Éva)


Ah, ha másért nem, legalább a gyermekeinkért tudnánk jobb keresztyének lenni. (Ravasz László)


Az idő az örökkévalóságra mutat, Mária pedig Jézusra. Jó, hogy vannak közvetítők, így könnyebb felismerni a mély titkokat. Léptünk egyet az évek sorában, Mária is mindig lépett egyet hitének fejlődése útján.
Minden év egy újabb próbatétel, csak e világnak élő ember ábrándozik azon, hogy majd könnyebb lesz a következő év. Miért kell, hogy könnyebb legyen? Azért, hogy jobban elfeledkezzünk a mennyországról, amely az igazi hazánk? Máriához kapcsolódva egyetlen dolgot kérhetünk az új év kezdetekor: Erősítse az Úr hitünket, hogy Isten mindig megújuló kihívásait, amelyeket emberek révén kapunk, hittel fogadjuk. Ha van hitünk, nincs nehéz év, ha nincs hitünk, csak nehéz év van.


Életünk cselekedeteit minden egyes órában kísérjük figyelemmel, és legyünk bizonyosak afelől, hogy Isten mindenütt lát bennünket. A szívünkben támadt gonosz gondolatok roppanjanak össze Krisztuson, a sziklán. (Szent Benedek)


„Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek.” (Zsolt 17,15)
Az év első hetében picit fáradtan, kimerülten, picit még visszavágyva az ünnepbe, mégis tovább kell mennünk. A külső körülményekre nézünk: bizony nem ígérnek sok biztatót. Szürke napok, ünnep sehol a láthatáron, ám annál több a feladat, szorongatóak a terhek. Ismerős érzés? Olvassuk hát figyelmesen az igét: üdvösséget, Isten orcáját, örömöt, elkészített, véget nem érő – és immár nekünk Krisztusban „átadott” – ajándékot ígér. Jó irányba kell tekintenünk! Fel kell ébrednünk, és érdemes is, mert örömre ébredhetünk. Nem a teher, hanem a minket hordozó Isten a nagyobb! Hálával, benne bízva kezdjük ezt a hetet, ezt az évet! Ő velünk van minden napon. Ez bizonyos. (Kőháti Dóra)


Ha valamit megtanultam abban az időben, akkor az az, hogy ha erőszakkal akartam megoldani egy problémát, az mindig csak még tovább rontott a helyzetemen.
William Paul Young


LÁTTAM URAM…

Az egyik béna volt, a másik aszott sárga, vagy nem volt lába,
de a Te fényed hullt a betegágyra, hitükkel elrejtőztek nálad,
és úgy hordozták mázsás terhüket a Te erőddel,
mint a szalmaszálat.

És láttam szalmaszál alatt roskadókat,
mert a mázsás teher könnyű, mint a kis szalmaszál VELED,
de nélküled a szalmaszál is mázsás súly lehet.

Új évbe indulok és nem tudom mi vár rám,
csak azt tudom, hogy velem vagy és nem hagysz árván,
csak azt tudom, hogy utam már kijelölted,
mint bízó gyermek járhatok előtted.

Te mérsz ki bút, örömet, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett,
csak egyet adj, hogy cél iránt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak,
s ha szereteted mázsás teherrel tenné próbára ezt a gyenge vállat,
segítsd úgy hordozni mázsás terhemet a TE ERŐDDEL, mint a szalmaszálat.


Minden élet az adakozás és a lemondás elve alapján jön létre. Ez alól kivétel a kapzsi ember, aki olyan, mint a fogaskerekek közé szorult kődarab: ellenáll a szeretet törvényeinek.


Nyomorúságos állapotunknak nem a bűneink tömege és nagysága az oka, hanem az, hogy a bűn legyőzőjét nem akarjuk bűneink eltörlésére befogadni, hogy lakozást vegyen szívünkben. (Trudel)


Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy.


Üdvösség és kárhozat úgy mutatnak egymásra, mint fény és árnyék. Az üdvösség azért üdvösség, mert szabadulás a kárhozat veszedelméből, a kárhozat azért kárhozat, mert az üdvösség nagy ajándékát örökre eljátssza. (Viktor János)



Vagy megtanulsz imádkozni, vagy profi leszel az aggodalomban! Amit odaadsz Istennek, azt ő kézbe veszi. Amit megtartasz, azzal neked kell bajlódni.

2026. január 3., szombat

A bűn elzárja a kegyelem csatornájának a zsilipjét.


A bűn szabadossága rabszolgaság, a bűntől való szabadulás igazi szabadság. (Spurgeon)


A bűnt felismerni, bevallani és elhagyni, ez az igazi bűnbánat, és a megtérés valódi útja. (Trudel)


„Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,31)
Jó lenne így élni az új esztendőben (is)… De be kell, hogy lássuk, nehéz ennek az elvárásnak megfelelni, hiszen mindenki alapvetően a maga javát és nem az Isten dicsőségét keresi. Saját erőnkből nem is lehet a mai igében szereplő felszólításnak eleget tenni, csak akkor, ha engedjük, hogy a mindennapokban a Szentlélek vezessen bennünket. (Gazdag Zsuzsanna)


Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. (Walter Trobisch)


Áll a gyilkos, nagy ítélet.
Rajtunk immár igaz véred.
Valahányszor szavam vétett,
Pilátusod lettem Néked.
Itt van már a kereszt fája,
Hurcolnod kell Golgotára.
Uram, én meg puhán, restül
Vonakodom a kereszttül!
Botlik, roskad szegény tested,
Nem bírja a nagy keresztet.
Földre sújtód — jaj! — én voltam,
Ki oly sokszor elbotoltam.
Ó jaj, látod jönni szemben
Édesanyád, gyötrelemben!
Ó, csak én is véle járnék,
Krisztus után, mint az árnyék!
Vinni terhed, segítségül
Itt van Simon Cirenébül.
Bárcsak én is — bűnös lélek –
Keresztemmel követnélek!
Jámbor asszony siet hozzád,
Kendőjével törli orcád.
Vajon hát én, kőszívemmel
Mennyi könnyet töröltem fel?
Földre roskadsz másodízben,
Értem tűrő kegyes Isten!
Hát én hányszor tántorultam?
Bűneimbe visszahulltam…
Sírva jöttök ki elébe,
Jeruzsálem asszonynépe…
Jaj, rám is szól, ami rátok:
„Magatokat sirassátok!”
A keresztnek szörnyű terhe,
Harmadszor is földre ver le.
Tested adjon szent kegyelmet,
Hogy a bűnből talpra keljek!
Megcsúfoltak ruha nélkül…
Borzad szájad vad epétül…
Tisztes mérték, szent szemérem,
Mindig, mindig maradj vélem!
Édes Jézus drága testét,
Véres fára felszegezték.
Mi egyetlen boldogságunk,
Szent keresztfa — sírva áldunk!
Megváltásunk már betelve –
Jézus lelkét kilehelte.
Újra élek, kegyelméből!
Ki szakaszt el szerelmétől?
Keresztfádról már levesznek,
Szent Szűz szívén pihen tested.
Bár pihennél mindig nálam,
Tiszta szívem templomában!
Már a Szent Test sírba téve,
Újon metszett szirt ölébe,
Onnan kél fel harmadnapra.
Halált, pokolt eltiporja!
Csend van, és belül is vágyom a csendet.
Árnyak közt lélekben keresem a fényt.
Köszönöm, Istenem, azt, hogy Tebenned nyugalmat találok,
békét, és reményt.


Ha helyet adunk Istennek, bármi megtörténhet. Legyél nyitott! Legyél állhatatos! Isten csodálatosan ért hozzá, hogy szép dallamokat csaljon ki a szakadt húrokból is. (Charles R. Swindoll)


Ha Istent igazán szeretnénk, a legigénytelenebb munkák között is örömmel töltene el az a tudat, hogy az ő akaratát tehetjük; hiszen aki szeret, nem azt nézi, hogy mit kérnek tőle, hanem azt, hogy egyáltalán kérnek. (Szent-Gály Kata)


Ha olyan boldogságot és örömet akarsz megélni, ami különbözik a mostani állapotodtól, akkor meg kell változtatnod az életmódodat. Mégis, mi tart minket vissza boldogságunktól? Saját magunk! Az a vágyunk, hogy a legkisebb ellenállás útját válasszuk, megakadályozhatja, hogy az igazság és a valódi szabadság útját járjuk. Nem akarunk kellemetlenségeket. Ezért aztán saját magunkat tartjuk vissza benső vágyainktól, mert kevésbé szeretjük önmagunkat, ha egyáltalán szeretjük.


„Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal.” (1Tim 5,1–2)
Hogyan lehet megmondani egy magunknál jóval idősebb embernek, amikor nyilvánvalóan téved? Van-e határ, amely elválasztja az őszinte segítőkészséget a tisztelettől? Kérlek, Uram, adj nekem értelmet, hogy ilyenkor megkapjam a legmegfelelőbb szavakat! (Balogh Éva)


Istennel beszélget egy ember: – Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol? Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. Az ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta: – Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni az ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
Az ember ekkor azt mondja Istennek: – Én ezt nem értem! – Ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten – ez igazából csak “képesség” kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.


„Jézus mondja: »Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.«” (Lk 12,4)
Át lehet tenni a félelmet lelki síkra? Amikor összeszorul a szívem a rettegéstől, fel lehet ezt oldani bátorító lelki igékkel? Aligha. A félelem ösztönös. Számtalan tapasztalat szól mégis arról, hogy emberek legyőzték félelmüket azzal a tudattal, hogy Isten vigyáz rájuk, akármi történjék is. Ehhez azonban hétköznapi barátságban kell lennünk az örökkévalósággal. (Koczor Tamás)


Nem kereshetjük a szabadságot és a boldogságot külső tényezőkben (majd ha ez lesz, meg az lesz). Csakis bensőnkben, Isten által lehetünk igazán szabadok, és minden körülményben!


„Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad.” (Ézs 54,8)
Henri Boulad egyiptomi szerzetes mondta egyszer: „A kegyelem eredendőbb, mint a bűn.” Hiszem, hogy ez a kegyelem erősebb az én bűneimnél. Ez a kegyelem tart erősen, hogy ne torzulhasson el az istenképem, az istenhitem, ha azt is gondolom újra és újra, Isten gyakran elrejtőzik előlem. Bár emberperspektívámból sokszor látom így, és így is magyarázom istentapasztalataimat, a szívem mélyén tudom: az irgalom ölelésében vagyok minden pillanatban – és örökké. Ezt maga az életadó, életmentő Isten mondja nekem. (Varga Gyöngyi)

2026. január 2., péntek

A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni.


ÁLDJON MEG AZ ÚR!

Áldjon meg téged,
szívében őrizzen az Úr!
Vigyázza lépteidet,
töltsön el békéjével!
Áldjon meg téged,
szívében őrizzen az Úr!

Áldjon meg téged,
lelkeden őrködjön az Úr!
Irgalma hozzád hajlón,
óvjon meg minden bajtól!
Áldjon meg téged,
szívében őrizzen az Úr!

Áldjon meg téged,
lelkeden ragyogjon az Úr!
Örvendjen Benne a szíved,
mert szeret Ő mindörökre!
Áldjon meg téged,
szívében őrizzen az Úr!



Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról.
Henry Ford


Isten időzítése tökéletes… Néha talán visszatartja útmutatását, hogy ezzel vegyen rá, hogy még elszántabban keresd őt. Ne próbálj a kapcsolatot kihagyva csak a tettekre figyelni! Istennek sokkal jobban számít, hogy kapcsolatban legyen veled, mint az, hogy mit tudsz tenni érte. (Henry Blackaby)


Isten nem azért mond valamit, hogy értelmeddel mérlegeld, hanem azért, hogy engedelmeskedj Neki.



Minden csoda gyökerében egy boldog hitvallás rejlik: én megtapasztaltam Istent, és nagyobb volt mindennél a világon. (Ravasz László)


„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5,7)
Kézenfekvő megoldásokat keresek a problémák közepette. Megpróbálom először hideg józansággal végiggondolni a lehetőségek tárházát. Aztán nyugtalanabbul kutatom a választ, miközben bízom benne, hogy a vészhelyzet majd olyan energiát generál, amelynek a segítségével kimászhatok a csávából. Végül, amikor egyedül maradok a kétségbeeséssel, felküldök egy imát az égbe. Amikor pedig megoldódnak a gondjaim, a lelkemben átélt hála is megerősít. Legközelebb talán rögtön az elején ezt az imát kellene elmondani s a kétségbeesést elhagyni? (Balogh Éva)


Minél mélyebbről kezdünk, annál magasabbra érünk. (Don Bosco)


„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 5,1)
Van valami „kegyelemszerű” abban, ahogyan az óév végével hirtelen új lendületet veszünk, eligazgatjuk – legalább gondolatban – a dolgainkat, feladatainkat. Tisztázzuk, hogy mihez kezdünk majd, mik a céljaink idén, mit szeretnénk, és mit nem. Isten oltalmára bízzuk magunkat, szeretteinket. Az ő békességével indulunk. Jó tudnunk, hogy ez a békesség mélyen Isten létében gyökerezik, onnan ér el hozzánk is Jézus Krisztus szeretete révén. Ő pedig nem csupán eligazít minket, mint egy bölcs tanácsadó, hanem megigazít: elrendez, helyreállít, teljessé tesz. Istennel megbékélt emberré teremt. (Varga Gyöngyi)


Most szeretnék megállni,
Krisztusom, Veled.
Kezemből mindent letéve
megfogni kezed.

Szemedbe nézve
látni önmagam:
hogy munkámban kegyelmed
üdvösség-terve van.

Indíts Lelkeddel
aztán újra el,
vezess a célhoz engem:
Aki Te leszel.

Ámen


Nagyon kérlek, Uram, adj nyitott szívet, hogy ha jössz, ne is kelljen kopogtatnod, hanem nyitottan találd az életemet!



„Nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.” (1Thessz 4,7)
Örök vágyunk a szentté létel. Örök terhünk tisztátalanságunk. Örök igyekvésünk, hogy megtisztuljunk. Jézus egészen közel ment a tisztátalanokhoz. Nem törődött a tiszták fanyalgásával, nem törődött semmiféle szabállyal, amely ezt tiltotta. Tudta, hogy egyvalami menthet meg minket, tisztátalanokat. Az, hogy ő megérinti életünket. (Koczor Tamás)


Nyögsz az iga alatt? Nincs nap kellemetlenség nélkül. Isten is mindig kíván valami nehezet. Nézd: amikor az Úr Ábrahámtól Izsákot kérte – máris kinyúlt az égből az a kéz, amely megragadta Ábrahám halálos csapásra emelkedő karját. Ez az Isten taktikája. Ha fájdalmasat követel, örömet tart készen. Elvesz egy természetes jót? Ad egy természetfelettit! Ajka követel – keze máris bőven osztogatja az áldást.

Semmitől sem kell félni, soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz… Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el – Igazságod!
Márai Sándor


Szabadnak lenni annyit jelent: önként engedelmeskedni, szabadon szolgálni Istennek.



„Uralkodik az Úr! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget!” (Zsolt 97,1)
Nem az újévkor szinte kötelező vigadozás és mámor, a jövőtől való félelmek harsány vígsággal való eltakarása a hívő ember magatartása. Van okunk az örömre, a bizakodásra, a reményteli jövőre, de az ok ez: uralkodik az Úr – a világban és a mi életünkben. Ez az öröm nem a pillanaté, amely jön, majd elmúlik, hanem napról napra, évről évre velünk marad. Akkor is érvényes és valóságos, ha nincs felhőtlen jókedvünk, ha bánatunk van, ha aggódunk. Mert akkor is, mindig, mindenben velünk van Jézus. Ennek az örömnek mélysége, tartalma van. Éljük át, merítsünk belőle. (Kőháti Dóra)

2026. január 1., csütörtök

A gyáva ember képtelen a szeretet kimutatására, az a bátrak kiváltsága.
Mahatma Gandhi


Aki megtalálja Jézust, drága kincset, sőt mindenekfelett való kincset talál. És aki elveszti Jézust, nagyon sokat, sőt többet veszít az egész világnál. (Kempis Tamás)


Az engedelmesség Isten gyermekeinek életfeladata. (Zeller)


Az igazi hit éppen akkor művel csodát, amikor a látszat-hit mentegetőzve hátrál. (Viktor János)


„Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.” (Ef 4,15)
Az év első napján sokan éves tervet szőnek. Fejlődni, tanulni, rendet rakni életünkben, rendezni kapcsolatainkat – szép, pozitív célokat fogalmazunk meg ilyenkor. Pál apostol igéjét kaptuk mára. Ez az „újévi program” a keresztény ember számára nem egy évre, hanem élethosszra szól: növekedni a szeretetben. Örömöt hoz annak is, aki növekszik, és annak is, aki más növekedésének a részese lesz. Ám tudjuk, hogy ez nem megy magunktól! Pál rámutat, miként lehetséges: igazsággal és Krisztussal. Legyen velünk Isten szeretete, igéjének ereje, igazságának tisztasága és Jézus Krisztus kegyelme az új év minden napján! (Kőháti Dóra)


Azt mondtam egy angyalnak,
Aki az év kapujánál fogadott:
Adj nekem egy lámpást,
Hogy biztos léptekkel mehessek szembe a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt:
Indulj csak a sötétbe,
És tedd a kezed Isten kezébe.
Ez jobb, mint egy lámpás,
És biztosabb, mint egy ismert út.
Boldog Új Évet Kívánok! – De mit is takar az a szó, hogy boldogság?



Elfogadhatod a múltat. Istennek egy bűn, egy cselekedet, egy döntés sem elég nagy részedről, hogy ne tudná kezelni vagy jóra fordítani (Róm 8,28). …
Örülhetsz a jelennek. Semmi szükség a „mi lett volna, ha…” című játékot játszani. A múlt meg van bocsátva és elmúlt, a jövő pedig Isten mindenre képes kezeiben van, tehát szabadon összpontosíthatsz a jelenre. …
Várakozással nézhetsz a jövő felé. Még ha hibákat is követsz el ma, Isten akkor is irányítása alatt tartja a jövődet. A Lélekben járva teljes életet élhetsz, anélkül hogy attól kellene félned, olyan hibákat követsz el, amelyek miatt kikerülsz Isten irányítása alól. Még akkor is, ha a dolgok szörnyen állnak, bízhatsz benne, hogy Isten akkor is véghezviszi az ő isteni tervét az életedben. (Jon Walker)



„Élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását. Karjába vette a gyermek Jézust, áldotta az Istent, és ezt mondta: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet.”” (Lk 2,25.28–30)
Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem – ahogy Keresztelő mondja majd néhány évvel később. Az öregember egy csecsemőt tart a kezében, aki valószínűleg semmiben sem különbözik a többi, vele egykorú gyermektől. De Simeonnak megadatik látnia a lelkében, hogy mivé lesz majd ez a gyermek. Simeon most már békével távozhat ebből a világból. Bárcsak tudnék így elmenni valahonnan egy befejezett feladat után! Ilyen hálás, csöndes szívvel, ekkora békességben. A biztos tudattal a lelkemben, hogy te meg én örökre együtt maradunk, bárhová térek is. (Balogh Éva)


Ha az ember boldogságának legmélyebb okait keresed, azt találod, hogy nem a pénz, a vagyon, a luxuslakás annak oka, sem az édes semmittevés, sem a folytonos hajsza, sem a pillanatnyi sikerélmény, sem az élvezet.
A boldogság titkát a lélek mélységében, az imádságban, a kis dolgok feletti apró örömökben, a meleg családi otthonban, mások önzetlen segítésében, az egyszerűségben találod.
A boldog emberből hiányzik az őrült mohóság és kapzsiság. A boldog embernél nem látod, hogy nyugtalan, rohangál, kapkod, másokat fúr és keserít. Nem látod nála az önteltséget, a büszkeséget, nem látod őt gőgösnek, dölyfösnek, fösvénynek. Inkább a nyugodt derű jellemzi őt.
Tudsz -e egy virágnak, egy játszadozó gyermek ártatlan mosolyának önfeledten örülni? Ha igen, akkor gazdagabb, boldogabb vagy, mint egy olyan vagyonos ember, akinek mindene megvan, amiről csak álmodni képes, – s aki mégis mindig elégedetlen marad. Semmiben sem találja örömét, mert mindig többre vágyik és félti, hogy elveszítheti, ami ma még az övé… Nem a vagyon és az élvezet teszi életedet gazdaggá és boldoggá, hanem a szeretet és a lélek öröme.
Célom: a dolgokon én legyek az úr, s ne rajtam a dolgok.
Horatius

Ha gyakran jöttünk Istenhez a napfényben, akkor remegő lábaink meg fogják találni az ismerős ösvényt a legsötétebb éjszakában is, mert már a második természetünkké vált az, hogy Hozzá megyünk. (Richard Exley)


Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.


Hinni annyi, mint biztosan tudni, hogy a Szeretet Istene csakis a legfőbb jót akarja nekünk, hogy bármi történjék, ő velünk van. A hit nem vár azonnali jutalmazást.
Nicolae Balot


Ismeretlen úton indultam el. Nem tudom ugyan, hogy hova vezet majd az út, s milyen tájakat kell majd bejárnom, milyen az éjszakák, a hajnalok színe. Csak azt tudom, hogy ha egyszer erre az útra lépünk, már nem fordulunk vissza, tovább kell rajta haladnunk…
Még félelem bujkál ugyan bennem, de ugyanakkor szívem reménytől duzzad, és dalolni van kedvem. Ki tudja megmondani, mi történik velem? Ma is egy út nyílt meg előttem. S nincs a világnak az a hatalma, amely megakadályozhatna abban, hogy ezt az utat kövessem, mert érzem, hogy az időn túl ez az út folytatódik…


Isten adja a forrásokat, de mindenkinek magának kell merítenie azokból.


MINDEN JAVUNKRA VAN
Új esztendő… Nem tudja senki sem,
hogy mi vár reá, merre, hova lép.
Az ismeretlenség ködébe rejtve
mi van: örvény, orom vagy szakadék?

Nincs kikövezett út, egyenes pálya,
biztos cél felé vezető sínek.
Hogy a holnap titkát is kitalálja,
nem adatott meg soha senkinek.

Úgy megyünk a jövő felé, akárha
sötétbe lépnénk… De örvény, verem
felett – jó tudni – védőn alánk tartja
hűséges karjait a kegyelem.

Öröm, bánat, élet, halál, akármi jöhet,
a szívem mégse nyugtalan,
tudom: “Kik Isten szeretik, azoknak
minden javukra van!”
Bódás János


Mindent elvehetnek az embertől, egy dolog kivételével: nem vehetik el azt a végső jogot, hogy megválassza a hozzáállását bármilyen helyzetben, hogy a maga útját járja.
(Viktor E. Frankl)


„Mit ér a bölcsek bölcsessége, ha megvetették az Úr igéjét?” (Jer 8,9b)
Szőhetünk szép és nagyszabású, motiváló terveket az új évre. Ám ha kihagyjuk belőle Istent, ha igéjét nem vezérfonalként és napi lelki táplálékként olvassuk, ha nem ez a fundamentum, a kötőanyag, a támasz, vajon hová, meddig jutnánk a magunk bölcsességével? Urunk, vezess minket 2010-ben, hogy a jó úton járhassunk. Áldást, erőt, kitartást, terveink sikerét tőled kérjük. Rád bízzuk magunkat mindenestül. (Kőháti Dóra)


OLY JÓ TUDNI AZT…
Oly jó tudni azt, kezedben az életem,
Benned, Uram, csak Benned nyugszik el.
Nálad béke vár, vigyázol rám szüntelen,
Őrizd meg szívemet, Tiéd hadd legyen.

Gondok jönnek, nő a sötétség,
Ki tudja, hogy mit hoz a jövő.
Ám nem félek, tudom, nem hagysz el,
Mindig itt vagy mellettem.


Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.
Greg Leroy

2025. december 31., szerda

A hitetlen ember az áldások özönében is folyton zúgolódik, a hívő lélek pedig a legsúlyosabb csapások alatt is talál okot a hálaadásra.


A legcsekélyebb adományért is légy háládatos, s méltó leszel nagyobbak vételére. (Kempis Tamás)


A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.


A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot teremt a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra.
(kínai közmondás)


A világ túl kicsi ahhoz, hogy a véletlenek, és az Isten egyaránt elférjen benne.



„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban.” (2Kor 1,3–4)
Többször megéltem már, hogy olyankor találkoztam egy-egy lelki terhet cipelő embertársammal, amikor a magam problémájáról már épp azt hittem, hogy elviselhetetlen, megoldhatatlan, vigasztalan szomorúságba taszít. Az is megtörtént, hogy ilyenkor éppen ő, akinek terhét ilyen nehéznek láttam, kezdett vigasztalni engem. Megszégyenülve abbahagytam a panaszkodást. Szeretném észrevenni a mások baját, fájdalmát, akár úgy is, hogy közben elfeledkezem a magaméról. Hiszen az én megvigasztaltatásom épp ezalatt történik… Köszönöm neked! (Balogh Éva)


„Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,29)
Óév – Istennek adjunk hálát, hogy eljutottunk eddig a napig. Ő látja legjobban, mennyire nehéz, embert próbáló volt. A látható jelenségek, folyamatok, történések – ebben az évben különösen is sokszor – csak szorongással, a jövőre irányuló félelemmel töltöttek el. A hívő ember mégis boldogan tudja Isten kezébe tenni a sorsát, a napok, évek sorát. A múlt terheit csakúgy, mint a mát és a még nem ismert holnapot. Mert Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, és ő velünk van ígérete szerint. Urunk, őrizd és áldd meg ezt a világot és benne egyházadat 2010-ben is. Légy velünk, kérünk! Veled zárjuk az évet, s veled indulunk. Boldogan és hittel. (Kőháti Dóra)


Ha a szívben nem székel Isten békéje, szorongatott, nyugtalan, nem tűri az engedelmességet, a semmiért is felizgatja magát, és úgy véli, hogy minden rosszul megy. Járjátok az erény útját és szívetekben mindig béke lesz.
Don Bosco


Ha mindenki megfogadná, hogy csak akkor kér, amikor mindent megköszön: nem lenne elégedetlen zúgolódó ember. (Ravasz László)


Istenem, köszönöm az elmúlt évet, a sok-sok jót, mit nekem adtál. Add, hogy jövőre még nyitottabb szívvel fogadjam köszöntéseidet és észrevegyem mennyire szeretsz!


„Krisztus mondja: „Én élek, és ti is élni fogtok.”” (Jn 14,19)
Mit hoz a jövő? Ha nem lenne hitünk, egy sötét és félelmetes óceán partján állnánk az évek fordulóján. Ki tudja, mi lesz, csak a jelen biztos, és az, hogy az élet véget ér. Ám súlyos reménytelenség helyett a legvigasztalóbb, legörömtelibb szó hangzik: élni fogtok. Nem sötét, félelmetes vég vár ránk, hanem fény, élet, szeretet. Igen, mert ő földi testbe öltözve közénk jött, meghalt és feltámadott, hogy az életre vigyen át minket is. Nem kell mást tennem, mint hittel elé borulni, hálát adni az eddigiekért, bizalommal tekinteni a jövőbe. Jézus velünk van minden napon, a világ végezetéig! (Kőháti Dóra)


Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.


Segíts engem, Uram, hogy mindenről lemondjak, ami nem kizárólag Isten tiszteletére és dicsőségére szolgál, és azt a te szeretetedért tegyem, ó, Jézus, akinek ebben az életben nem volt más élvezeted, és nem is akartál más örömet, csak azt, hogy megtedd Atyád akaratát. Ez volt életed és táplálékod.
Ó, Uram, add, hogy tiszta és tökéletes szeretettel, az öröm, az élvezet, a vigasztalás és a dicséret érdeke nélkül szolgáljalak téged!
Keresztes Szent János

2025. december 30., kedd

A mi kereszténységünknek egy nagy hibája van: az, hogy rajtunk van, ahelyett, hogy bennünk lenne.


Csak amikor elég sötét van, látod meg a csillagokat.


Erény mindaz, ami az örök mértékkel megegyezik s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül, s a teljességtől távolít. (Weöres Sándor)


Ha választanod kell, úgy válassz, hogy inkább az egész világ ellenséged legyen, sem hogy megbántsd Jézust. Tehát összes szeretteid közül Jézus legyen szíved legfőbb szerelme. (Kempis Tamás)


Hagyd a holnap dolgát, holnapra, – a mi Istenünk holnap is Isten.


„Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?” (Mt 20,15)
Ez a gonosz szem milyen sok bántást és szenvedést okoz – annak is, aki felé ezzel az indulattal fordulunk, ám tudnunk kell: magunknak ártunk irigy, önző hozzáállásunkkal. És Atyánkat szomorítjuk, aki gazdagon megajándékoz. De nekünk fáj, hogy a másik is ennyit, annyit, többet, jobbat, mást kap. Neki jobb: mert egészséges. Sikeres. Népszerű. Nagy és szép a családja. Pedig „nem is járna” neki. Mert én régebb óta vagyok hívő. Én presbiter vagyok. Én sokat adakozom. És így tovább. Ó, bár ettől a gonosz szemtől végleg megszabadítana Urunk, és nem önző énünk, kicsinyes indulataink uralkodnának rajtunk! Hiszen javait naponta megadja nekünk. Jósága felénk is határtalan. Vegyük észre ezt, s kérjük a tisztán látó szemet, a hálás szívet. (Kőháti Dóra)


Krisztusnak semmi szüksége azokra, akik csak csodálkoznak rajta. Ezekből van elég. Krisztus követőket akar.


Látod, hogy mások milyen vallásosak. Te pedig hiába törekszel, mégsem közelíted meg őket. Te csak azért volnál kevesebb, mert egy szentnek látszó valaki szerencsésebb természetű?
Igaz, gyakran megbotlasz, sebeket osztogatsz, lehetetlen dolgokat művelsz, de legalább minden erődet kifejted – míg embertársad különösebb fáradság nélkül éri el ugyanazt.
Jól jegyezd meg: jótulajdonságaidat minden fáradság nélkül, ingyen kaptad. Ez még nem erény. Az erény olyan erődítmény, melyet csak kitartó ostrommal lehet elfoglalni. Erőfeszítés nélkül nincs erény.


„Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38–39)
Figyelem az embereket, ahogyan közlekednek, ahogy viselkednek, beszélnek egymással, és mérhetetlen szomorúság költözik a szívembe. Akkor különösen, amikor arra kell ráébrednem, hogy én is beálltam ebbe a sorba, semmivel sem vagyok különb azoknál, akiknek a viselkedésén megbotránkoztam. Azt hiszem, én magam vagyok a legnagyobb akadály, amely közéd és közém állhat… Mi legyen most már? Megkönnyebbülök, amikor azt üzened, hogy semmi sem választhat el tőled. Szereteted minden szakadékot áthidal, elérsz hozzám, megragadsz engem. (Balogh Éva)


Minél inkább telik el valaki az Istennel, annál kevésbé van eltelve önmagával.
Zwingli


Minél reménytelenebbnek látszik a helyzet, annál jobban kell bízni Istenben. Ahol kifogyott az emberi segítség,ott kezdődik az isteni.


Ne hagyja el semmi durva és könnyelmű beszéd a szádat, mert minden könyörtelen szó ítéletként hull vissza rád. De boldogok az irgalmas szívűek, mert irgalmasságot nyernek. (M.Basilea)


„Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései.” (Zsolt 105,7)
Hány és hány elrejtett titka van a világnak! Alig ismerek belőle valamennyit, és az életem kevés arra, hogy bejárjam az összeset. Az, hogy Isten döntései az egészet átfogják, nekem is helyet teremt a mindenségben. Nem azzal leszek emberré, hogy számítanék valamit is a világ sorsában, hanem azzal, hogy Isten döntései helyet teremtenek az én életemnek is. Így válok a világ cselekvő részévé, ezért számít az életem a mindenség összefüggésében is. Bátran állok a csillagok alatt. (Koczor Tamás)


„Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” (Ézs 45,22)
Érdekes fórumokat találtam, ahol Isten létezése mellett és ellene érvelnek az internetezők. Az ember kutatja létezése értelmét, okát, a „honnan hová” kérdést és főleg az egyetlen Alkotót, az élet és világ Urát. Némelyik „érvelés” megdöbbentő, mások hittel teliek. Ám Isten léte nem tőlünk, érveinktől, meggyőződésünktől függ. Ő maga jelenti ki magát a keresőnek. Igéje, mint a mai is, erőteljes hívás. „Figyeljetek rám! Itt vagyok!” És kinyilatkoztatja magát, szól, közeledik. Minden szükséges információt megad a Szentírásban. De még ennél is tovább megy: a legmélyebbre ereszkedve emberré lesz. (Kőháti Dóra)

2025. december 29., hétfő

A jómódú gazda és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad. Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte. Hát, csak másfél kiló volt!
Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.
A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.



A szeretetteljes hangnak kimondhatatlan értéke van, mindenki meg tudja érteni. (Kilburn)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
Michel Quoist


EGÉSZEN A TIÉD
Én Uram, én Istenem,
Én Uram, én Istenem,
vedd el tőlem mindenem,
ami gátol Feléd!
Én Uram, én Istenem,
add meg nekem mindenem,
ami segít Feléd!
Én Uram, én Istenem,
fogadd el az életem,
hadd legyek egészen a Tiéd!


„Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
A szálláson nem volt számukra hely, nem fogadták be Máriát, Józsefet, így Jézus istállóban született. Az ember ajtókat zár, falakat épít, hogy „védje magát”. Lelkét is elzárja: ne kelljen más baját magára vennie. Ám így nem védi, hanem örök magányra és halálra ítéli magát! Mert óvintézkedéseivel a Krisztus kopogtatásától is elzárkózik! Az élet forrásától zárja el magát börtönében. Krisztus szüntelenül keres bennünket a falaink mögött. Igazi otthonunkat, Isten országát, a nekünk készített helyet kínálja. Fogadjuk be őt, engedjük, hogy ő védje meg életünket! (Kőháti Dóra)


Ha másról ítéletet mondunk, legtöbbször saját adottságainkat ítéljük meg bennük. (Sainte-Beuve)


Inkább csapjanak be kilencszer, minthogy egyszer ne adjak valakinek, akinek igazán szüksége van rá.


„Jézus így szólt a vakhoz: »Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában« – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.” (Jn 9,7)
Igen, ez rólunk is szól: a Jézussal való találkozás után visszatérünk, és már látunk. És sokan kérdeznek majd. Lesz, aki a gyógyító Orvosról fog minket kérdezni. Lesz, aki hitetlenkedik, vagy egyenesen nekünk támad, kiközösít vagy kigúnyol, de – hála Istennek – lesz, aki maga is azonnal oda akar menni Jézushoz, aki látóvá tett minket. Milyen csodálatos lehetőség róla bizonyságot tenni! Látóvá tett szemmel nézni a világot, hirdetni őt, de mindenekelőtt hálát adni neki, hogy megnyitotta a szemünket. (Kőháti Dóra)


Jézus nélkül az élet gyötrelmes pokol, Jézussal pedig édes paradicsom. (Kempis Tamás)


„Krisztus mondja: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”” (Jn 20,21)
Nem tarthatom meg magamnak a békességemet, tovább kell adnom, hisz én is ajándékba kaptam. De az első lépés: meg kell hallanom őt, ahogy békességet kívánva köszönt engem. Meg kell hallanom a hangját. Ha ez a béke, csönd kiteljesedett a szívemben, akkor leszek képes másokat megerősíteni, megbékíteni, megnyugtatni. Hiszen ez a nyugalom nem az enyém. Az ő csendjében születik. (Balogh Éva)


Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember. Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt. „Éhezem, asszonyom, ennék!” – így szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt. „Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk” – feleltem lágyan.
Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit. Boldogan biztattam, vegyen csak bátran. Aztán elment az úton, sosem feledem, mert olyat adott, ami nem volt nekem. Esélyt, hogy adjam, mit adhatok, szeretetet, kinek nem jutott, élelmet, kinek más nem adott, s, hogy jó lehessek, ahogy tudok. Köszönöm, ó rongyos idegen, az étel közt megtaláltam a szívem, hogy lehettem én, kinek több jutott, ki a kopogásra ajtót nyitott.


„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit 2,11)
A „minden embernek” félelmetes sokaságot vonultat fel, személytelen tömeget. Embereket a villamoson, az utcákon, a vásárlókat a piacon, a tévében megjelenő tüntetőket, az éhező százakat, a parlamentet, a templomi népet. Én nem vagyok közöttük. Szeretném, ha nekem jelenne meg Isten üdvözítő kegyelme. De Isten odaállít valamelyik tömegbe. Nem csak nekem, nekik is megjelent, az övék is, nem sajátíthatom ki. Így válok, az élmény miatt, az ő részükké. Egyformán bűnösként láthatjuk: megjelent. (Koczor Tamás)


Saját tehetetlenségünk semmit sem változtat Isten ígéretein. (Spurgeon)


Szabad akarsz lenni? Tanulj meg Istennek engedelmeskedni, másokon önzetlenül segíteni, és uralkodni önmagadon!


Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.


Túl közel ültetett fák elsatnyulnak, sőt egymástól elhajlók lesznek, tiszteljük szeretteink egyéniségét és biztosítsuk számukra azt az életteret, amely szükséges fejlődésükhöz.


Van, hogy el kell engednünk a múltat, hogy lehessen jövőnk.