Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Egység a különbözőségben

A végső cél az egység, vagy úgy is mondhatnánk, hogy az egész teremtett világ szentháromságossá alakítása. Amilyen Isten szentháromságos mivoltában, olyanná lehetünk mi is, és olyanná is kell válnunk: kommunió-egységgé, sokféleségből születő egységgé, egységes sokszínűséggé.

Ha mindezt képpel szeretnénk kifejezni, azt mondhatnánk, hogy Krisztus testévé kell válnunk, amelyben olyan szoros kapcsolatban állunk egymással, mint a test különböző tagjai és szervei. Valamennyien kölcsönösen osztoznak az életben, hogy Krisztussal, a Fővel és a Szentlélekkel mint éltető lélekkel felépítsék Krisztus egyetlen testét az Atyaisten dicsőségére.

Gisbert Greshake: Papnak lenni ma

Ne roskadjunk magunkba szenvedéseink miatt

Jézus a kereszten való szenvedése és az elhagyottság kiáltása által egyesítette az embereket Istennel és egymással. Ott valóban magára vett minden bűnt, minden fájdalmat és széthúzást, és legyőzte ezeket.

Annak ellenére, hogy abban a pillanatban mérhetetlenül elszakadva érezte magát az Atyától, kimondta: „Kezedbe ajánlom lelkemet!”

Nekünk sem szabad megállnunk, ha az övéhez hasonló fájdalommal találjuk szemben magunkat. Ne torpanjunk meg a megrázkódtatás miatt, hanem szeretettel lépjünk tovább.

Legelőször is tekintsünk szívünk mélyére, és mondjuk az Elhagyott Jézusnak: „Te vagy az egyetlen kincsem!” Aztán vessük bele magunkat abba, amit Isten kér tőlünk a következő pillanatban, például szeressük azokat a testvéreket, akik előttünk állnak.

Nem roskadhatunk magunkba személyes szenvedéseink miatt. Az egész világ fájdalma a miénk, mert keresztények vagyunk, Jézus követői.

Chiara Lubich: A keresztre feszített és elhagyott Jézus

Szabadság önmagunktól

Az engedelmesség: szegénység, szabadság önmagunktól. Azt mondják, hogy ez a legnehezebb, hiszen olyasvalamiről vagy valakiről lemondani, amely vagy aki rajtunk „kívül” van, nem annyira nehéz, viszont önmagunkról lemondani, az bizony keménynek látszik.

Talán azért van így, mert nem fogtuk föl, mennyire szükséges és építő ez a lemondás: a szabadságunkat veszélyeztető legnagyobb akadályok ugyanis éppen az önmagunkhoz való ragaszkodásból származnak. Teremtményi mivoltunkban hajlamosak vagyunk önmagunkat másokkal szemben előtérbe helyezni, míg az élet törvénye önmagunk megtagadását jelenti, azért, hogy igent mondjunk embertársunkra.

Végeredményben mi az engedelmesség? Tökéletes szeretet. Amikor teljesen szeretet vagy, nem a magad akaratát teszed, hanem a másikét, nem a saját személyes elgondolásodat választod, hanem megpróbálod a másik kezdeményezését kibontakoztatni. Ha pedig, adott esetben, a melletted lévő vagy veled élő felebarátod ugyanígy tesz veled, akkor ebben a szeretet-cserében maga a Szeretet van jelen.

Ekkor már nem a te kezdeményezésed vagy a társadé, nem a te akaratod vagy az övé valósul meg, hanem Isten akarata.

Silvano Cola

Szentháromságos bölcsesség

A kereszténység sajátossága minden bizonnyal abban rejlik, hogy személyes és közösségi életünk valamennyi területén megjelenik a Szentháromság lenyomata. Napjainkban újra meg kell tanulnunk mindent a Szentháromság fényében látni, felhasználva a modern gondolkodás és kultúra vívmányait. Csak így fogjuk tudni felülmúlni a hit és az élet, a kultúra és teológia közötti dualizmust.

Ha mindent a Szentháromság bölcsességén keresztül látunk, nem válnak majd szét az inkább egymást kiegészítő, mintsem egymással alternatívaként szemben álló dimenziók. Csak ezzel a szentháromságos gondolkodásmóddal találjuk meg az egyensúly és a párbeszéd útját.

Mivel Isten három személyben egy, s ez nem tud nem visszatükröződni az egész teremtett világban, meg kell tanulnunk a dolgokat az egymáshoz való viszonyukban látni, meg kell tanulnunk együtt haladni és egységben élni.

Toni Weber álma. Otthont teremteni a papoknak

Társadalmi kultúra, mely közösséget szül

Az Apostolok Cselekedeteitől kezdve jól látható, hogy a keresztény közösségek, amelyek az élő test törvényei szerint növekednek és terjednek, életvitelükben miként követik egy és ugyanazon vezérfonalat. Valamennyi közösség létalapját Jézus parancsolatának megélése jelenti: teljesen új és eredeti szemlélet ez, amely megkülönbözteti ezt az újfajta közösséget az összes többitől.

Az apostolok egész lelkipásztori tevékenységét össze lehetne foglalni abban az egyszerű szándékban, hogy mindenki az új parancsolat szerint éljen. Ebben jelenik meg a Törvény és a Próféták szintézise, ahogyan Jánosnál is olvashatjuk: „Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.” (1Jn 4,21)

Az apostolok ezt a közösséget Jézussal élhették meg, és elsőként tapasztalták meg maguk között Isten Országát. Az ő feladatuk lett, hogy másokat is bevonjanak és részesítsenek ebből a közösségből, hiszen Isten eredendően ezt a „társadalmi kultúrát” akarta kinyilvánítani számunkra.

Silvano Cola

Visszatérni a lényeghez

Ahogy kapcsolatba kerültem az ázsiai népekkel és kultúrákkal, lassanként megértettem, hogy egyetlen dolog számít, és ez nem a beszéd, hanem az élet: továbbadni az életet. Éreztem annak igényét, hogy bizonyos gondolatokat, bizonyos meglátásokat tapasztalás útján „közvetítsek”.

Egy kis mag voltunk csupán, alig néhányan, de minden nap igyekeztünk kimondani: „Azért vagyunk itt, hogy életet adjunk Jézusnak közöttünk”. Közös életünk egyetlen indítéka az volt, hogy lehetővé tegyük a Föltámadott Jézus jelenlétét közöttünk. Egyedül emiatt kezdtük újra meg újra élni az Igét, megosztottuk tapasztalatainkat, szolgáltuk egymást.

Látva e népek és vallási kultúrájuk gazdagságát, azt mondtam magamban: nem sokat ér az elmélet, a filozófia, kultúránk sokszínűsége, ha mi keresztények nem vagyunk képesek felajánlani a közöttünk élő Feltámadott jelenlétét.

Meggyőződésem, hogy vissza kell térnünk a lényeghez, és újra fel kell fedeznünk, hogy ha a kereszténység elején a feltámadt Jézus volt a kérügma (az igehirdetés tartalma), akkor ma sem lehet más a kérügma, nem lehet más az örömhír, csak a Feltámadott.

Toni Weber