2023. június 7., szerda

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

Wass Albert


A földi javak csak azután képezik valóban tulajdonunkat, miután hálát adtunk érte Istennek. Addig csak jogtalanul birtokoljuk.


Ahol Krisztust csak cégérnek és nem alaptőkének használják, ott előbb-utóbb be áll a csőd. (Szikszai György)



AJÁNDÉKOZD NEKEM KEGYELMEDET

Ajándékozd nekem,
Jóságos Uram, kegyelmedet;
Az legyen velem,
És Te tevékenykedj bennem!

Maradj velem a végső beteljesedésig!
Akaratod legyen saját törekvésem:
Azt szeretném követni,
Mindenben egyetértve vele.

Engedd, hogy Benned
Találjam meg megnyugvásomat,
Mert egyedül Te vagy a béke.

Rajtad kívül csak viharok
És zavarok találhatók itt a földön,
Te azonban a legfőbb jó vagy,
A szív öröme örökkön örökké.

Aquinói Szent Tamás



„Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját.” (Péld 14,31)

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket…” (1Móz 1,27–28a) Egy atyai kéz, egy Alkotó teremtményei vagyunk, meg kellene látnunk – nem csak magunkban – az Isten képmására alkotottat. A nincstelenben, aki fokozott gondoskodásra szorul, vagy a lelki nélkülözőben, akinek az evangéliumot kell elvinnünk. Hogy cselekedeteinket látva dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat.
(Kőháti Dóra)



Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.


Az engedelmesség minden egyes ténye újabb kapocs, mely szorosabban fűz bennünket Istenhez.


Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre.


Az Imádságnak akkora ereje van, hogy meg tudja változtatni az ember lelkületét:
A szív keserűségét édessé teszi,
Az ostobát bölccsé,
A félénket merésszé,
A gyengét erőssé,
A vakot látóvá,
A hideget forróvá.


Ha valami elég fontos ahhoz, hogy gondolkozzunk róla, ahhoz is elég fontos, hogy imádkozzunk érte.



Isten mindenkit a saját élete, tettei alkalmassága szerint ítél meg és bíz meg feladattal.



„Jézus így szólt Péterhez: »Én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.«” (Lk 22,32)

Péter számomra a buzgó, lelkesedő tanítvány megtestesítője. Ha Jézus kérdezi tanítványait, általában Péter az, aki válaszol, például megvallja, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Ha a tanítványokat valami foglalkoztatja, többnyire Péter kérdezi meg a Mestertől, például hogy mi lesz a jutalmuk, amiért elhagytak mindent. Amikor Jézus odahajol a lábukhoz, Péter az, aki hevesen tiltakozik a lábmosás ellen, hogy aztán a magyarázó szavak után még hevesebben kérje a többet Urától. Ennek a Péternek mondja Jézus az utolsó vacsora éjszakáján: nagy a tét, a bukás veszélye nagyon is valós, de ő könyörgött érte. A mai Pétereknek is bátorítást jelenthet az ige: nagy lelkesedések, szenvedélyes hitvallások, lelki győzelmek közepette se felejtsük, hogy a sátán el akar tántorítani Urunktól, de Megváltónk könyörgött értünk.
(Hulej Enikő)




„Krisztus mondja: „Amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.”” (Mt 6,6)

Az imádság Urunkkal való bensőséges kapcsolat. Nem szabad vele kérkedni, csak rá és rám, csak rá és egyházára tartozik. De Luther szavai szemünk előtt lehetnek, amikor imádkozunk: „Azért, testvéreim, imádkozzatok szívvel-szájjal otthon is, templomban is, mert az imádság tartja a világot. Különben ugyan rosszul állna!”
(Isó Dorottya)



„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézs 55.9

Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és - mint többnyire a barátok - ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá - mint többnyire a barátok - ők is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent. Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek. „Ha felnövök, faragott kincsesláda szeretnék lenni, teli ragyogó drágakövekkel” - mondta az első fa. A második fa nem ilyen dolgokra gondolt. „Ha felnövök, hatalmas hajó szeretnék lenni - mondta. - A kapitánnyal, egy nagy kutatóval együtt új országokat fogunk felfedezni.” A harmadik fa közben az ágait rázta. „Én egyáltalán nem szeretném, hogy feldolgozzanak. Szeretnék itt maradni, ahol vagyok, és minden évben egyre magasabbra nőni, hogy én lehessek az erdő legmagasabb fája. Ha aztán rám néznek az emberek, látják, hogy Istenre mutatok.”

Teltek-múltak az évek, és egyszer csak három favágó érkezett az erdőbe. „Végre! - kiáltott fel az első fa, amikor az első favágó kezdte kivágni őt. - Most fog valóra válni az álmom, hogy kincses ládika leszek.” „Remek! - kiáltotta a második fa, amikor a második favágó őt kezdte kivágni. - Most megvalósulhat az álmom, hogy vitorlás hajó legyek.” „Jaj, ne! - kiáltott fel a harmadik fa, amikor a harmadik favágó őt kezdte kivágni. - Akkor nem tudom többé Isten felé irányítani az emberek tekintetét.” A favágók elvitték a három fát, amelyek közül kettő számára sokat ígérőnek nézett ki a jövő. De nem sokára mindhármuknak el kellett temetniük az álmaikat. Ahelyett, hogy szép kincses ládikát faragtak volna belőle, az első fát állatoknál használatos csúnya etetővályúvá, jászollá dolgozták fel. Kecses vitorlás helyett egyszerű halászcsónak lett a második fából. A harmadik fából pedig semmi sem készült. Csak gerendát fűrészeltek belőle, és otthagyták az építőmunkás kertjében.

Az élet folyt tovább. Évek teltek el. A három fa lassacskán megtanult együtt élni széttört álmaival. Egy hideg, téli estén aztán egy csapásra megváltozott az első fa élete. Egy csecsemő született ezen az éjjelen - nyilvánvalóan nem közönséges gyermek. Angyalok énekeltek. Pásztorok és királyok jöttek, hogy meglátogassák. Amikor az első fa felfogta, mi is történt, szíve megtelt örömmel. „Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem raknak ugyan tele arannyal és drágakövekkel, de én ringattam a világ legnagyobb kincsét.”

Tovább telt-múlt az idő, összesen mintegy 30 év, és egy napon végre megváltozott a második fa élete is. Kint volt éppen a tó közepén, amikor szörnyű vihar kerekedett. Erősen fújt a szél, és olyan magasra csaptak a hullámok, hogy a kis csónak már azt gondolta, el kell süllyednie. Ám ekkor valami hihetetlen dolog történt. A rajta tartózkodó férfiak egyik felállt. „Hallgass el!” - És a hullámok engedelmeskedtek neki. Amikor a második fa megértette, mi is történt, az ő szíve is megtelt örömmel. „Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem szállítottam ugyan nagy felfedezőt, de a menny és a föld Teremtőjének Fiát vihettem.”

Nem sokkal ezután a harmadik fa élete is megváltozott. Jött egy ács, és elvitte magával. Megrökönyödésére azonban nem valami szép dolgot készített belőle, még csak nem is valami hasznosat. Ehelyett durva fakeresztet ácsoltak belőle. „Az a fajta kereszt ez, amit a katonák használnak bűnözők kivégzésére.” - gondolta a fa rémülten. Valóban a vesztőhelyre vitték. Ott a dombtetőn rászögeltek egy halálra ítélt férfit. Tulajdonképpen ennek kellett volna a legborzalmasabb napnak lennie a fa életében, ha nem lett volna ott az a valaki: A rajta kínok kínját szenvedő férfi nem egy szokásos bűnöző volt, akinek a saját bűntettei miatt kellett bűnhődnie. Ártatlan volt. Jézus Krisztus volt Ő, Isten Fia, aki a világ bűneiért halt meg. Amikor a harmadik fa rájött, mi is történt, ujjongott a szíve az örömtől. „Mégiscsak megvalósulnak az álmaim - mondta. - Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét.”

Tanulság: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Zsolt 37.5


Nem az a fontos, hogy jó lesz a királyi székben ülni, és uralkodni, hanem az, hogy Istent fogjuk dicsőíteni.


Tűrjétek el egy-MÁSt. A gazdag magyar nyelv ilyen szépen fejezi ki az egyik ember más-voltát a másikhoz mérten. Tartsatok ki egy-MÁS mellett. Nézzétek el egy-MÁSnak azt, amit szeretnétek megváltoztatni.
Hallgassátok meg egy-MÁSt. Fogadjátok el egy-MÁSt. Fogadjátok el MÁS-nak, fogadjátok el MÁS-ként. Fogadjátok el MÉGIS! Ez az indokolás nélküli, isteni, önzetlen szeretet. (Gyökössy Endre)

Nincsenek megjegyzések: