A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk.
A szeretet nem múlik el, mert a szeretet maga az Isten.
A szeretet valóban gyógyít, de önmagában az, hogy szeretnek minket, még nem. Ez utóbbi csak annyit jelent, hogy nyitva áll az ajtó a gyógyulás, a boldogság, az élet előtt. Ahhoz azonban, hogy keresztülmenjünk ezen az ajtón, magunknak is szeretnünk kell.
Az Egyháznak és a világnak szüksége van az irgalomra, melyben testet ölt az a szeretet, amely erősebb a bűnnél és mindenfajta rossznál, mely az embert földi élete folyamán behálózza.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. (Weöres Sándor)
Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az
emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony szemben a
bölccsel nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül
azon fáradozott, hogy lejárassa a bölcset. Végül is kidolgozott egy
tervet. Holnap (mondta a herceg) amikor az öreg a piactérre megy, hogy
szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben
tartani, és azt mondom:
- No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt:
- Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett, és minden szem a megszólított felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, azután pedig a hercegre nézett, és azt mondta:
- Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.
- No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt:
- Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett, és minden szem a megszólított felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, azután pedig a hercegre nézett, és azt mondta:
- Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.
„Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézs 44,6)
Nagy
és hatalmas a mi Istenünk. Különös, hogy erről gyakran megfeledkezünk,
félünk és bizonytalankodunk, keressük a biztonságot adó erőket,
támaszokat. Pedig énekeljük, hogy „erős várunk”, hogy kősziklára épít,
aki Jézusra épít, benne bízik. Egyedül ő a történelem Ura, kezében van
annak formálása, és ő életünk Ura is, életutunk vezetője, irányítója.
Nincs rajta kívül hatalom és erő, mely felette volna, és kormányozhatná
világunkat. Miért nem számolunk vele szüntelen? Miért nem bízzuk rá
magunkat? (Tóth-Szöllős Mihály)
Ha nem engednék meg, hogy az egész nap folyamán egyetlen szót is
kiejtsek, ez egyáltalán nem érintené az imádságomat… Percről percre,
pillanatról pillanatra, így vagy amúgy a szívem közösségbe lépne
Istennel. Az imádság nekem olyan lényeges, mint a tüdőm lihegése és a
szívem dobogása. (Spurgeon)
Ha valakiről valami rosszat hallasz, akkor oszd azt kétfelé, ami megmarad, azt ismét négyfelé… és ami marad, arról hallgass!
Ha valakiről valami rosszat hallasz, akkor oszd azt kétfelé, ami megmarad, azt ismét négyfelé… és ami marad, arról hallgass!
“Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.”
(Goethe)
Hidd el, hogyha a koldusnak fillért adsz szeretettel, jobban esik neki, mintha forintot adsz szeretet nélkül.
„Jézus által vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” (Zsid 13,15)
Sokszor
hallunk a Lélek gyümölcseiről, s jól ismerjük őket a Galatákhoz írt
levélből: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,
szelídség, önmegtartóztatás”. Mai igénk egy új gyümölcsről ír: Isten
dicsőítéséről. Mennyire hiányzik ez az életünkből! Árad a panasz,
könyörgés, kérés imádságainkban, de Isten végtelen nagyságának és
szeretetének dicsőítése alig hangzik fel ajkainkról. Egy dal mindezt így
fogalmazza meg: „Itt vagyok most, jó Uram, hozzád
száll e dal. Tudod, sokszor hívtalak, de ma másképp szól e hang. Mert
ma nem azt kérem, hogy adj még, nem könyörgök: figyelj rám, csak azt
mondom, hogy szeretlek, Atyám!” Gyönyörű gyümölcs az ember életében, ha bármilyen élethelyzetben ki tudja mondani: Szeretlek, Atyám! (Deák László)
„Képesek
legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság,
magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet
meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó
teljességéig.” (Ef 3,18–19)
A
krisztusi szeretet az az erőtér, amelyben igazán jól mérjük fel a
paramétereket. A hatása alatt megváltozik minden. A lehetetlennek tűnő
távolságok megrövidülnek, a feneketlen mélység nem nyel el többé – és az
elérhetetlen magaslatok elérhetővé válnak. Ennek a szeretetnek az
erőterében gyógyulnak a sebek, szelídülnek a szavak, lágyabbak a léptek.
Átéljük a közelséget Istennel és a testvérrel. Nincs, ami elválaszt
többé. (Túri Krisztina)
KICSIT TÖBB…
Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.
Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.
Minden csoda gyökerében egy boldog hitvallás rejlik: én megtapasztaltam Istent, és nagyobb volt mindennél a világon. (Ravasz László)
„Örüljetek,
állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést,
jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a
békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)
Örömben,
jó rendben, egyetértésben, békességben, szeretetben élni jó. Tiszta
lelkiismerettel, harmóniában kis és nagy közösségben. A háborúzásra – ma
már tudjuk – testi tünetek garmadájával reagálunk, magunkat (is)
tönkretesszük, nem csak az ellenfelet. Pál ismerte az embert, és azt is
tudta, hogy minden közösségben adódhat konfliktus. Szeretettel, jó
szóval felkészít, hogy mit kell tenni, ha baj van. A belőlünk fakadó
békétlenség orvossága nem más, mint a lehető legszorosabb kapcsolat a
békesség forrásával, a Krisztusban emberré lett Istennel. (Kőháti Dóra)
Szeresd azokat is, akiknek életstílusa idegen számodra,
ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.
ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése