A helyes kiskutyák

Írta: Gyertyánffy Ágnes

Ülök egy villamosmegálló padján, és olvasom a keresztlányomtól imént kapott, a magányosságról írt keresztyén füzetet. Mellém ül egy fiatalabb (mindenesetre nálam fiatalabb) nő, és azt mondja: „Milyen helyesek ezek a kiskutyák.” Körülnézek – mert én is szeretem a kiskutyákat – „Hol vannak?” – kérdezem. „A maga füzetében” – válaszolja. „Tényleg, eddig észre se vettem” – mondom – „különben ez egy magányosságról szóló füzet”. „Magányosságról? Az pont nekem való, nemrég költöztem haza Németországból ide, a XI. kerületbe, és nem ismerek itt senkit. 11 évig laktam Németországban, a lányom pedig vidéken él.”
Kérdezem tőle, hogy katolikus-e. Mondja, hogy nem, hanem református. „Na, akkor pont jó helyen lakik, mert nézzen csak oda, ott szemben egy református templom van, menjen el vasárnap délelőtt az istentiszteletre, hátha talál ott barátokra.”
Közben megérkezik a villamos, mindketten felszállunk, és tovább beszélgetünk. Odaadom neki a füzetet, nem akarja elfogadni mondván, hogy még én sem olvastam. „Nem baj, majd én még beszerzem valahol, tartsa csak meg, és olvassa el!” „Jó, de visszaviszem majd magának. Adja meg a telefonszámát.” Gondoltam, tényleg nem rossz ötlet, hogy feljöjjön hozzám. Telefonszámot cseréltünk, majd elváltunk. Otthon imádkoztam ezért az asszonyért, hogy szólítsa meg őt az Úr azzal a füzettel.
Nem hívtam fel, gondoltam, megvárom, amíg ő jelentkezik. Ez néhány nap múlva meg is történt. Telefonhívására úgy meglepődtem, hogy letegeztem. Erre ő is visszategezett, és pár nap múlva fel is jött a lakásomra. Nagyon jó beszélgetés volt, és baráti kapcsolatba kerültünk. Mondom neki, hogy épp jövő héten lesz nálunk evangélizáció, egy erdélyi lelkész fog beszélni. Megígérte, hogy eljön, és valóban ott volt. Nem ért rá minden este, mert közben a lánya megbetegedett, de másnap ismét eljött. Nem akartam kérdéseimmel zaklatni, hogy mit értett meg, mire jutott – hanem imádkozom érte, hogy Isten Lelke munkálkodjon a szívében. Az egyik alkalom után ezt mondta: „Ez nagyon jó volt”.
Rövidesen elutazik, de kapcsolatban maradunk, és az a reménységem, hogy keresi őt az Úr és meg is fogja találni. Ennek eszköze volt az, amikor megszólított a két kiskutya ürügyén. (Amelyik közül különben az egyik kismacska volt. De ez már igazán nem számít…)

„Mindig legyetek készek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek lévő reménységet. De szelídséggel, félelemmel … tegyétek...”

A PONTOS IDŐ

A toronyórára nézve meglepődtem, mert valótlan időt mutatott. Hiszen ott nyolc óra sem volt még, karórámon pedig már fél kettő. Miközben a látottakon méltatlankodtam, a toronyban fél kettőt kongattak.

Bizony, ez az óra szomorú tapasztalati igazságról prédikált akkor számomra. Azokról a hitben élő emberekről, akik a szájukkal Isten igazságait helyesen „hasogatják”, de hétköznapi életük attól eltérőt mutat. Hiszen Mennyei Atyánk azzal bízott meg mindenkit, hogy „életnek beszédét” tárja mások elé. A környezet számára az üzenet akkor hiteles, ha azt a ’beszélő’ életvitelével összehasonlíthatják, és a kettő fedi egymást.

A keresztyéneknek a pontos időt kell mutatnia, mivel későre jár már, és közel az a pillanat, amikor lejár a kegyelem ideje. A sötét éjszakában egy-egy hiteles élet ragyoghatja Isten dicsőségét: őt hirdeti, róla beszél, őt magasztalja, őrá mutat.

Igazítsuk tehát óránkat Istenéhez, hiszen az minden korban és helyzetben egyedüliként mutatja a pontos időt! A földön ehhez igazodik minden.

Az idő pedig feltartóztathatatlanul múlik, egészen addig, amikor már idő többé nem lesz.

Benedek Csilla / Pécel

Tanács a keresztyéneknek: „Igyekezz kipróbált munkásként megállni az Isten előtt, mint aki nem vall szégyent, és helyesen hasogatja az igazság beszédét.” (2Tim 2,15)

Betakarítás

Írta: dr. Mikolicz Gyula

Az időjárás-jelentés talaj menti fagyot jelzett, így a kiskertben kényszerű szürettel, szomorkodva menekítettem a zöldségféléket. A januárban elkezdett palántanevelés, majd ültetés, karózás, kötözés, kapálás, gondozás, a reménykedő várakozás az első termésekig közel fél évet ölelt fel, s alig két hónap volt, amikor már örülhettünk a termésnek. Most pedig még két nap, és fagyott kóró lesz a ma még harsogó zöld lombozat. Pedig számtalan apró rügy, sok-sok virág, zöld bogyó ígér még teli kosarat, gazdag termést. Ki az, aki ilyenkor nem kesereg?
Igen, kesereg, aki hálátlan. Aki a bőséges termést felélve is csak szomorkodni tud, és nem a „boldog aratás” hálás öröme tölti be szívét. Pedig az Úr az idén megőrzött a már szinte menetrendszerű aszálytól, megkímélt a jégesőtől, alattomos kártevőktől, és a várakozáson felüli termésből nemcsak a családnak, de ajándékozásra is bőven jutott.

„Mindenki szeme rád figyel, és te idejében megadod eledelüket. Kinyitod tenyeredet, és ingyen megelégítesz minden élőt.” (Zsolt 145,15-16)

"Boldog, aki a nyomorultra gondol, a veszedelem napján megmenti azt az Úr."

Zsolt 41,2

Vánszorog egy sóhaj utánam

Vánszorog egy sóhaj utánam,
valakié, ki itt vagy ott
fázik, szorong, szenved magában:
"Simogass meg, mert meghalok!"

KEGYELMES ISTENÜNK, ATYÁNK!
Köszönjük, hogy megláttál minket nagy nyomorúságunkban, megszántál és megváltottál SZENT FIAD vére árán. Boldog, akinek TE vagy erőssége. Késztess bennünket a boldogság forrásának megmutatására, szereteted továbbadására mindazok felé, akik kételkednek s vígasztalan magányban vergődnek bajaikban és bűneikben. Nyisd meg szemeinket, hogy meglássuk őket és segíthessünk rajtuk a Te küldetésedben, a Te szereteted szerint.
Ámen.

Emlékük legyen áldott!

A Krisztus utáni első néhány évszázadban a gladiátorok vad üvöltése, az oroszlánok csontropogtató csámcsogása lett hitvalló életük nyeresége. Nérótól Diocletianusig számtalan császár, helytartó a legfőbb ellenséget bennük látta. Majd következett az ismeretlen évszázadokba vesző történelem, de újra nevesítve találkozunk velük a husziták, valdensek és reformátorok üldöztetésekor.

Az ellenreformációban messzire világító máglyák tüze mellett győzelmi tort ült felettük a római egyház; a magyar honban tizedeli őket még a török horda is; érseki és püspöki áldással pedig nyúzza a császári katonaság; az azt kísérő szabadságharcokban a hitből és hazaszeretetből vállalt önkénteségük teszi próbára életüket.

A 18-19. században a hivatalos protestáns egyházak részéről gúny és kiközösítés lett osztályrészük, majd a modern teológia felsőbbrendűsége tiporta sárba a Jézus Krisztusba vetett gyermeki hitet.

Különleges ellenségnek kijáró elbánásban részesítette őket mind a nemzeti, mind a szovjet/magyar szocializmus, és számtalan keresztyén hitvalló mártír neve lenne olvasható az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások, de a gulyáskommunizmus talán soha fel nem állítandó emléktábláin is.

Bátor helytállásuk példa az októberi neves eseményekre emlékező hívő embereknek. Élettörténetük a bibliai Zsidókhoz írt levél hithősökről szóló fejezetének folytatása, s mi tudjuk, hogy a felsorolás folytatódni fog...

Ők megőriztettek hitük megtagadásától, méltóvá tette keresztyénségüket az Úr a mártírságra. Emlékük legyen áldott!

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret. Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra...” (Zsid 12,1-2)

Halhatatlanok

Írta: Benedek Csilla

A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban egy portrésorozat nyomán hozták létre hazánkban. A társulatba a nagyközönség választja be azokat, akik a kultúráért, művészetért és a társadalomért sokat tettek. Ezeknek a lábnyomát rögzítik, majd nemes anyagba öntik, és egy bizonyos helyen a járdába építik.
Mi-mindent megragad az ember, hogy eljusson a halhatatlanságra! Ezért is neveznek el egyesekről utcát, másoknak köztéri szobrot állítanak, de ezt segíti az élet- és önéletrajz, családfakutatás, a Guinness rekordok könyve, Ki, Kicsoda? kiadvány stb.
A mennyei halhatatlanságot, örök létet azonban egyedül Jézus Krisztusban készítette el Isten az ember számára. Nem az egyén saját teljesítménye alapján, hanem az ő Fia tökéletes áldozata által!
Jézus Krisztus lábnyoma maradandóvá lett itt a földön, „és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek”. (1Pt 2,21)

Kisebbség vagy maradék?

Írta: Mikolicz Gyuláné


Egy nemzetközi találkozón a határon túli magyar lelkész bemutatkozásként elmondta, hogy ő sokszorosan kisebbségben érzi magát: mint magyar az idegenek közt, valamint református ott, ahol más az államvallás, és azon belül is, mint egy nem túl nagy létszámú keresztyén szervezet tagja.
Nemcsak határon túl, hanem határon innen is hajlamosak vagyunk öröklött vagy önként vállalt kisebbségi létünk miatt elnyomottnak érezni és sajnálni/sajnáltatni magunkat. Olykor kényelmetlennek érezzük, hogy mások vagyunk, mint a nagy átlag, hogy kilógunk a sorból. Pedig a Bibliában sehol nem olvasunk olyat, hogy a többséghez tartozni feltétlenül jó dolog. Sőt! Jézus tanítása szerint a széles út, amin sokan járnak, kárhozatba visz.
Egy mostanában olvasott könyv azt értette meg velem, hogy kisebbséghez tartozni lehet egyenesen kiváltság is! Az Ige maradéknak nevezi azokat, akik a korszellemmel, elvárásokkal, sőt kényszerrel is dacolva hűségesek maradnak Urukhoz, ragaszkodnak rendeléseihez. Akár Izrael, akár az emberiség történelmét, vagy az egyháztörténelmet vizsgáljuk, megfigyelhető, hogy Isten mindig a maradékon keresztül vitte előre üdvözítő tervét. Gondoljunk csak Illésre, Dánielre vagy a reformátorokra. Ezekben a hetekben, amikor történelmünk és hitünk hőseire emlékezünk, adjunk külön hálát azért, ha olyan kisebbséghez – maradékhoz tartozhatunk, akik ismerhetjük Isten megváltó tervét, és annak továbbvivői lehetünk!


„Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint" (Rm 11, 5)

Protestáns déja vu?

1517 ősze. Egyházi vezetők aggódnak a német kisvárosból futótűzként terjedő mozgalom miatt, ami akadályozza a búcsúcédulák zavartalan árusítását, ezzel veszélyeztetik a római székesegyház felépítésének tervét.

2011 ősze. A Magyar Rádió péntek reggeli beszámolója szerint az Amerikában és Európában futótűzként terjedő (bankok és bankárok ellen szervezett) tüntetések okán aggódnak az egyik európai főváros neves protestáns székesegyházának lelkészei, mert a tüntetések miatt a turistáktól származó bevételek elmaradása érzékenyen érinti a székesegyház költségvetését.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

Fontos hír a világ alapjainak felvettetésétől kezdve: „Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat.” (Ez 34,11)

Úton

Írta: Bálintné Gyöngyi

Úton lenni luxus – sokan gondoljuk ezt hasonló módon, mindazok, akik egyszerre több helyen is felelősséget viselünk. Egyrészt szívesen maradnánk tovább ott, ahol éppen dolgunk van, de máris indulni kell a következő helyre, ahová viszont szeretnénk azonnal odaérni. De az már luxusnak számítana, ha csak úgy „mennénk” az utcán. Lépdelni és nézelődni? – ezt nem engedhetjük meg magunknak. Hajszoltságot érzünk vezetettség helyett. Pedig Isten életünk vezetését kínálja. Pedig igazából a gyaloglás az én időm. Ilyenkor lehet felidézni a reggeli igét, ilyenkor lehet imádkozni azokért is, akiknek köszönök útközben. A lépésekbe ágyazott belső lecsillapodás sokszor bölccsé tesz a következő tennivalók átgondolásához, vagy éppen valami egészen új elhatározáshoz, ami nem jutott volna eszembe, ha csak úgy ott teremhettem volna, ahol nem csupán lenni, hanem tenni akarok. Úton lenni tehát nem luxus. Ez az én időszakom az Úrral. Milyen jó, hogy sem az emmausi tanítványok nem érhettek haza, sem Pál nem juthatott Damaszkuszba egy szempillantás alatt. Mennyivel szegényebbel lennénk mi is azok nélkül a változások és tanítások nélkül, amelyek útközben történtek velük, illetve hangzottak el. Tartsuk ajándéknak, ha kiléphetünk az ajtón, mert nem természetes, ha van az embernek lépésnyi ereje! Tartsuk ajándéknak, ha várnak valahol, akár emberek, akár csak tennivalók! De a legnagyobb ajándék az Úr, aki mellénk szegődik akárhol vagyunk. Így szóltak egymáshoz a tanítványok az emmausi úton:

"Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" (Lk 24,32)

Végtagok nélkül

Írta: Margit István


Szabadon élni címmel jelent meg két esztendővel ezelőtt az Egyesült Államokban egy önéletrajzi ihletésű kötet, amit már több nyelvre is lefordítottak, és szinte mindenütt bestseller lett. A könyv szerzője a szerb származású, Ausztráliában élő Nick Vujicic. A 29 éves fiatalember nem mindennapi jelenség. Egy ritka és kegyetlen betegség, a tetra-amelia szindróma következtében karok és lábak nélkül született, de Istennek úgy tetszett, hogy éppen ilyen állapotában akarja őt felhasználni. Fiatalon hitre jutott, és mindjárt szolgálatot vállalt a helyi gyülekezetben, ahol édesapja volt a lelkipásztor. Megtanult mindent, amit más, egészséges ember könnyedén elvégez: szörfözik, zenél, számítógépezik. Kicsiny, csökevényes talpaival focizik, fogat mos, fotózik. Egy ideig még cirkuszi akrobataként is működött. A közelmúltban megházasodott: malajziai lányt vett feleségül, most várják első gyermeküket. A világot járva – bizonyságtételével – emberek millióknak ad reményt, segítve nekik, hogy leküzdjék nehézségeiket. Amit hirdet, azt meg is éli, s ettől lesz hitelessé. Szavaiból biztatás és szeretet árad, egyetlen vágya, hogy másokon segítsen; ahogy könyvében is írja: „Hiszem, hogy teljes életet élek. S azt szeretném, hogy ezt az életet mások is megtapasztalják, olyanok, akik most talán próbák, nehezek alatt vannak. Előadásaimban arra törekszem, hogy adjak valamit másoknak abból a hihetetlen gazdagságból, amivel a Mindenható megajándékozott engem”

Margit István / Pécel

Jézus szavai a vakon született koldushoz: „Ítélet végett jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.” (Jn 9)