A boldog szolga

Írta: Mikoliczné Virág

Egyik gyermekünk barátjának édesapjáról megdöbbentő hír érkezett: gyülekezeti szolgálatból hazafelé tartva elütötte őt egy autó. Talán néhány évvel volt több, mint ötven. Megdöbbenésünket és szomorúságunkat azonban szívet melengető érzés töltötte el, amikor elolvashattuk két közeli munkatársának megemlékező sorait:
„Barátom és szolgatársam ma reggel a menny dicsőségébe kapott előléptetést. Bár örülnöm kellene, mert jobb helyre került, sokakkal együtt máris nagyon érzem a hiányát. Hűséges testvér volt, aki azt élte, amit hirdetett, és akivel öröm volt együtt dolgozni...”
„Megmutatta, mit jelent osztatlan figyelmet szentelni az Úr lelkeket mentő munkája iránt, hogy a hit útja milyen kockázatokkal jár, hogy mit jelent éjt nappallá téve fáradozni az Úr szolgálatában – és mindeközben teljesen hétköznapi embernek maradni.”

„Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az ura, amikor megérkezik.” (Lk 12,43)

A MUNKA NYŰGE

A minap egy orvosi szobában vártam a leletre. Amíg a nővér dolgozott, unalmamban bámészkodtam. A falon kis tábla lógott, mély tartalommal ékesítve. A szöveg talán ez volt: Csak két gondolat foglalkoztat egész életemben. Az egyik, hogy ki találta ki a munkát, a másik, hogy a többiek miért nem ütötték őt agyon.

Én ismerem mindkét kérdésre a választ. Azért nem ütötték agyon, mert a többiek senkik a feltalálóhoz képest! A munkát Isten találta ki, ezzel is adta a hozzá való hasonlóság méltóságát! Jézustól tudjuk, hogy Isten mindez ideig munkálkodik.

Tehát nem az él embertelenül, aki dolgozik, hanem az, aki munkanélküli. Persze, a munka a bűneset után már nem az, aminek indult: azóta fáradságos, és sokszor a hiábavalóság átka sújtja. A munkával már az izzadság, a gyötrelem is együtt jár, ahogy magával az élettel is.

A megváltás arra is szabaddá tesz, hogy Isten előtt hasznos, áldott munkát végezve szolgáljuk őt.

Ziláné Marika / Budapest

„Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17)

Csúnya krokodil

Írta: dr. Mikoliczné Virág

Néhány éve a kertünkben kivágott fa törzséről kiderült, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy krokodil. El is helyeztük az előkertben, azóta a látogatók érdeklődve szemlélik az egzotikus kertlakót. A gyerekeknek különösen is tetszik. Szépnek ugyan nem nevezhető, de ijesztőnek sem, barátságos tekintete meghazudtolja ragadozó voltát. Viharvert teste ugyanakkor harcedzett hüllőt sejtet.

Idén tavasszal valakinek eszébe jutott, hogy egy cserép muskátlit helyezzen a krokodil hátára, ettől a zord külsejű idegen végre megszelídült, és a kert szerves részévé lett. Azóta valami olyat hordoz, ami ugyan nem sajátja, lényétől idegen, de szemet és szívet gyönyörködtető.

Nem nehéz kitalálni, hogy mire emlékeztet a csúnya krokodil. Életünk is különc, furcsa, ellentmondásokkal teli, helyét nem találó mindaddig, amíg Isten nem töltheti be saját lényével. Az Úr azonban a bűnbocsánattal együtt Szentlelke részeseivé is tesz, és életünk azzal nyer igazán értelmet, hogy őt hordozhatjuk. Te melyik krokodilt választod?

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való." (2Kor 4,7)

Micsoda az igazság?

Írta: Gyertyánffy Ágnes


Nagyon modern és nagyon európai kérdés ez, pedig már feltette ezt kétezer éve Pilátus is Jézus nagypénteki kihallgatásakor. De a választ nem várta meg, hiszen azonnal eltávozott. Ha megvárta volna Jézus válaszát, talán megtudta volna, hogy nem micsoda, hanem kicsoda az igazság.

Lehetetlen nem látni, hogy ma mennyire irányt tévesztett, homályban tapogatózó az emberiség a politika, a gazdaság, a társadalmi együttélés, az erkölcs, a munka, a család, az élet célja és még számos egyéb területen. Nem tudja kezelni a társadalmi berendezkedés, az egyén és az erkölcs terén elért szabadságot. Jószándékú emberek törik a fejüket, és nem találnak kiutat a problémák sűrűjéből. Mert hiányzik a mennyei GPS. Hiányzik a Valaki, aki maga az Igazság: Jézus Krisztus.

Pilátushoz hasonlóan elszalasztja a tájékozódás lehetőségét mindenki, aki nem ismeri őt, vagy nem hozzá fordul, őhozzá, a jó pásztorhoz.

„… (a pásztor) a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti őket, (…) előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” (Jn 10,5)

NEM AZÉRT ÉLÜNK

Nem azért élünk, hogy jó dolgunk legyen! Egy ilyen kijelentés sokakból tiltakozást válthat ki, hiszen a társadalom a jobb lét érdekében hajt, arra vágyik, illetve vár. A médiák elhitették az emberekkel, hogy azért élnek, hogy jól érezzék magukat, hiszen ezt megérdemlik. Mindeközben persze az életük tele van konfliktusokkal, nem várt és megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel, anyagi és egészségügyi gondokkal, és emberek közötti feszültséggel.

A férfiak és nők általában úgy vélik, hogy csak nekik vannak ilyen nehézségeik, mindenki másnak könnyebb az élete, pedig a gondok, testi, lelki fájdalmak minden emberi életnek jellemzői. A problémák Isten engedélyével és tudtával temetnek maguk alá embereket, de ezeknek mindig van értelme és célja. Persze, nem az önmaguk által megfogalmazott célok, hanem Istennek egyénekre szabott célja.

S mivel mi, kemény derekú és nyakú emberek vagyunk, ezért ennek megfelelő eszközöket használ Isten a céljai eléréséhez:

- Azért, hogy megláttassa kegyelemre szorult létünket, esetleg embereket használ, akik megszégyenítik, megalázzák önérzetünket, ami azután mindig nagyon fájdalmas tapasztalat.

- Néha leenged előttünk egy sorompót, hogy megállítson a tervbe vett, ezzel rossz irányba váltott életúton.

- Esetleg betegséggel fékezi a lendületet, hogy megtanítson „úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk".

Szükségünk van arra, hogy az irgalmas Isten összetörjön, és újra felépítsen bennünket, olyanná formáljon, akiken felragyoghat Jézus Krisztus.

Mert nem azért élünk, hogy jó dolgunk legyen, hanem azért, hogy Isten dicsőségét megjelenítsük a világban!

Benedek Csilla / Pécel

"Bizony, boldog az ember, akit Isten megfedd. A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít." (Jób 5,17-18)

"Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek."

János 13,15



Tükörteremben

Naponta millió
példaadás válik le rólunk,
akár fényeskedünk,
akár besározódunk.
Szemek, kérdő szemek
tükörtermében járva
kép lesz s vonz vagy taszít
életünk fénye, árnya.

MEGVÁLTÓ JÉZUS KRISZTUS!
TE vagy a példa, mi csak általad lehetünk azzá, hogyha átsugárzik szépséged rajtunk, ha bennünk is felmutatod Magad. Teremtsd meg bennünk a példaadás felelősségét a családban, munkahelyünkön, a közéletben is, mindenütt, ahol használni akarsz. Mutasd fel bennünk a LÉLEK erőit, hogy életünk hirdethessen és dicsőíthessen Téged és segítségére lehessünk azoknak, akik között élünk.
Ámen.

PILLANATKÉP A KORTEREMBŐL

Hatágyas szoba, a betegek a legkülönbözőbb helyekről érkeztek, van közöttük fiatal és idős is. Sok mindenben különböznek egymástól, de egyben hasonlóak, ami a lelki igénytelenség. Nem olvasnak, legfeljebb Blikket vagy Kiskegyedet, és nincs más beszédtémájuk, csak betegségük és családjuk.

A kórteremben található egy polc, azon számos Újszövetség, amiket a Gedeon Társaság ajándékozott a kórháznak. A betegek – sajnos – észre sem veszik a könyveket, így azok nem kerülnek kézbe. Miután valaki felhívta figyelmüket, az egyik asszony olvasni kezdte, majd eldöntötte, hogy ezt ő hazaviszi; a másik néhány oldalt elolvasott, és közölte, hogy nem találja benne Szűz Máriát, tehát ez nem katolikus Biblia! A harmadik viszont öntudatosan elhárította a lehetőséget, és arról tájékoztatta a szobát, hogy ő nagyon vallásos, de azt is tudja, hogy más bolygókon is vannak emberek, hiszen Jézus mondta, hogy nekem máshol is vannak juhaim, azokat is elő kell hoznom. Ezzel ez a kérdés le is került a napirendről.

Honfitársaink jelentős részét ez a lelki szárazság és igénytelenség jellemzi. Félnek a lelki jellegű megközelítésektől, bizalmatlanok mindenki felé, aki az élet céljáról, értelméről, Isten akaratáról, vagy Jézus Krisztus személyéről szeretne velük szót váltani. Ezzel kizárják magukat a jézusi ígéretből.

Benedek Csilla / Pécel

Jézus mondta: „Mindaz, aki ebből a (kút) vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, , örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,13-14)

Szerető figyelmeztetés

Írta: Rostás Lászlóné

Nagy igyekezettel – talán túlzott görcsös odafigyeléssel, azért, hogy pontos legyek –, a szükségesnél korábban indultam a megbeszélt szolgálatra, Pécelre, a BSz családosnapra. A villamoson ültem, kellőképpen megelégedve, már-már saját vállamat veregettem: Igen, én pontos, megbízható ember vagyok – amikor villámként ért a felismerés: Hiába az igyekezet, a pontosság, megbízhatóság, hiszen a meghirdetett napot egy héttel megelőzve indultam el. Igen, jó helyre tartok, de nem jókor.

Pontosságom és megbízhatóságom miatti büszkeségemet engedhette volna Isten megalázni azzal, hogy mindez majd a célnál derül ki – de szeretete már a harmadik villamosmegállóban eszembe juttatta a tévedést. Szeretnék a büszkeségtől szabadon, hálás szívvel, mindig jó időpontban indulni és jó helyre megérkezni.

Ez a kegyelmes szeretet megalázta a pontosságomra büszke szívemet. Így mégsem volt hiábavaló és felesleges ez a kiruccanás, mert megérthettem Pál apostol figyelmeztetését, hogy:

„Isten jósága téged megtérésre indít” (Róm 2,5)

"Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván."

(Máté 6,6)

Menj be a legbelső helyre, mondja az Írás, ott bent Isten "titkon néz". Olyan ez a szelíd és csöndes evangéliumi javaslat, mintha találkára hívna meg Isten, ráadásul a találkozásnak a legelmélyültebb, legszemélyesebb módján.
Vannak rejtett kérdések, amelyeket még a hozzánk legközelebb állókkal sem merünk, mert nem is tudunk, megbeszélni. Még túl éles a szó, például a kétely szava, túl kemény, túl érdes, ki se merem mondani. Amit senkinek nem merünk kimondani - kimondás: nyilvánossá, mindenki számára ismertté tenni -, mert rémületes gondolatok: ezekre is ajánlja Jézus a legszemélyesebb beszélgetést, a magányos imádkozást.
Mi az, hogy beszélgetés? Mit jelent Istennel szóba állni?

Legkevésbé sem azt, hogy az ima-fordulatok csupa-közhelyeit elhadarjuk előtte, rohanva a "megváltó" Ámenig. Ami nekünk nem jelent semmit, az bizony Istennek sem. A lélek tágas, visszhangos legbelső szobájában azt hozhatjuk szóba, amit a legkevésbé sem merünk megtenni nyilvánosan.
"A legbelső szoba" - tulajdonképpen hálószoba. De, meglepő módon, a legbelső szobába mégsem azért vonulunk vissza Istennel beszélgetni, mert csak kettőnkre, kizárólag rám és Istenre tartozó ügyünk volna, hanem mert kérdéseimet nem tudom úgy föltenni, lefordítani, megfogalmazni, hogy közös kérdésekké, Isten előtti beszélgetésekké váljanak.
Bevonulni Istennel a legbelső szobába: mindez azért történik, hogy Isten a nyilvános életünkben "megfizessen", felismerhető módon cselekedjen, tehát mindenható Istenként legyen jelen a mi mindennapjainkban.
Nem azért vonulunk el kérdéseinkkel, mert ezek titokban maradhatnának, hanem mert Isten fogja őket a nyilvánosság elé tárni. Az Isten elé vitt kérdések sokak áldásforrásává válhatnak. Személyes harcainkban váratlanul gazdag közösségre találunk.
(Visky András)

Viharbúcsúztató

Írta: Benedek Csilla

Az elmúlt napokban nyári vihar csapott le településünkre: borzalmas erejű széllel, csattogással, felhőszakadással és jégesővel érkezett. Cseresznye nagyságú jég pattogott a földön, dobolt a háztetőn, szaggatta a növényeket, fákat – rövidesen fehérré változott a kert. Több mint félóráig zuhogott az eső, verte a jég a növényeket, tépte az éppen érő meggyet, és félő volt, hogy még az ablakok is betörnek.
Aztán néhány perc alatt minden megváltozott, eső, jég és szél elállt, szinte síri csend támadt, és a kertben megszólalt egy gerle: turbékolva búcsúztatta a vihart. A kismadár hangja úgy csendült fel a hirtelen beállt csendben, mint egy vigasztaló dal. Nyomában új reménység támadt, ami feloldotta az előbbi vihar feszültségét.
Nehéz helyzetekben így szólal meg Isten igéje is: tudtunkra adja, hogy van még továbbra is életlehetőség – ővele.

„Menedékem és pajzsom vagy te, igédben reménykedem.” (Zsolt 119,114)