„A bűn visszaélés azzal a szabadsággal,
amelyet Isten a teremtett személyeknek ajándékoz azért, hogy szeretni
tudják Őt és egymást” (KEK 387); a keresztségben kapott isteni élet
visszautasítása, az igaz szeretet elutasítása. Az embernek ugyanis
megvan az a félelmetes hatalma, hogy akadályozhatja a jót ajándékozó
Isten akaratának érvényesülését.
A keresztény erkölcs sokat követel. Néha olyan igényeket is támaszt, amelyeket – őszintén megvallva – magasnak találhatunk.
A régi elv: contemplata aliis tradere (továbbadni az elmélkedés gyümölcseit) napjainkban is időszerű és éltető. Elsősorban azt érinti, aki átad: az Ige hirdetőjét és szolgáját. Ugyanis egyedül és kizárólag csak a „contemplata”-t áll jogában átadni; azt, amit átelmélkedett: az átimádkozott gondolatait.
A rossz félelmetes erővel vonzza az embereket, olyannyira, hogy számos bűnös magatartásformát sikerült „normálisnak” vagy „elkerülhetetlennek” bélyegeztetnie. A rossz állandóan növekszik és pusztítja a lelkiismereteket. Az ember lelkiismerete így fokozatosan elveszíti tájékozódó és felismerő képességét.
Adni kell abból, ami „fölösleges”, és olykor még abból is, ami „szükséges”, hogy biztosítani lehessen azt, ami a szegények megélhetéséhez nélkülözhetetlen.
Aki hitoktatást végez, akármilyen beosztása legyen is az Egyházban, gondosan törekedjék arra, hogy tanításával és magatartásával Krisztus életét és tanítását adja tovább. Nehogy azok szívét és lelkét, akiket tanít, magához láncolja, vagy saját véleménye és lelki adottságai szerint alakítsa őket. Főleg pedig attól óvakodjék, hogy saját véleményét és gondolatait úgy adja másoknak, mintha ezzel Krisztus tanítását és életét közölné. Aki joggal nevezi magát hitoktatónak, soha nem teheti meg, hogy saját ízlése szerint válogasson a hitletétemény anyagában, maga ítéljen fontosnak és tanítson bizonyos dolgokat, másokat pedig, mint jelentékteleneket kihagyjon a tanításból.
E mulandóságnak értelme van…
Krisztus a Testévé és Vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait, mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátjait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben.
Krisztus úgy küld benneteket, mint bárányokat a farkasok közé, hogy a kereszt titkát jelenvalóvá tegyétek abban a környezetben, amelyben éltek. Kit ne rendítene meg egy ilyen feladat, sőt ki ne rettenne vissza tőle? Kit ne bátortalanítanának el a tényleges nehézségek? Ki ne venné észre, mennyi kárt okoz a bizonytalanság és a tétovázás… Ennek ellenére azt mondom nektek: Ne csüggedjetek el!
Legyünk egyek abban, hogy magunkban és környezetünkben őszintén keressük a jóságot és a békét!
http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10
A keresztény erkölcs sokat követel. Néha olyan igényeket is támaszt, amelyeket – őszintén megvallva – magasnak találhatunk.
A régi elv: contemplata aliis tradere (továbbadni az elmélkedés gyümölcseit) napjainkban is időszerű és éltető. Elsősorban azt érinti, aki átad: az Ige hirdetőjét és szolgáját. Ugyanis egyedül és kizárólag csak a „contemplata”-t áll jogában átadni; azt, amit átelmélkedett: az átimádkozott gondolatait.
A rossz félelmetes erővel vonzza az embereket, olyannyira, hogy számos bűnös magatartásformát sikerült „normálisnak” vagy „elkerülhetetlennek” bélyegeztetnie. A rossz állandóan növekszik és pusztítja a lelkiismereteket. Az ember lelkiismerete így fokozatosan elveszíti tájékozódó és felismerő képességét.
Adni kell abból, ami „fölösleges”, és olykor még abból is, ami „szükséges”, hogy biztosítani lehessen azt, ami a szegények megélhetéséhez nélkülözhetetlen.
Aki hitoktatást végez, akármilyen beosztása legyen is az Egyházban, gondosan törekedjék arra, hogy tanításával és magatartásával Krisztus életét és tanítását adja tovább. Nehogy azok szívét és lelkét, akiket tanít, magához láncolja, vagy saját véleménye és lelki adottságai szerint alakítsa őket. Főleg pedig attól óvakodjék, hogy saját véleményét és gondolatait úgy adja másoknak, mintha ezzel Krisztus tanítását és életét közölné. Aki joggal nevezi magát hitoktatónak, soha nem teheti meg, hogy saját ízlése szerint válogasson a hitletétemény anyagában, maga ítéljen fontosnak és tanítson bizonyos dolgokat, másokat pedig, mint jelentékteleneket kihagyjon a tanításból.
E mulandóságnak értelme van…
Krisztus a Testévé és Vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait, mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátjait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben.
Krisztus úgy küld benneteket, mint bárányokat a farkasok közé, hogy a kereszt titkát jelenvalóvá tegyétek abban a környezetben, amelyben éltek. Kit ne rendítene meg egy ilyen feladat, sőt ki ne rettenne vissza tőle? Kit ne bátortalanítanának el a tényleges nehézségek? Ki ne venné észre, mennyi kárt okoz a bizonytalanság és a tétovázás… Ennek ellenére azt mondom nektek: Ne csüggedjetek el!
Legyünk egyek abban, hogy magunkban és környezetünkben őszintén keressük a jóságot és a békét!
http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése