A beszéd a lélek kapuja, ha kinyílik, elárulja, mi van belül.

„A mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket.” (2Thessz 2,16–17) Mindennap szükségünk van a vigasztalás nagy kincsére, hogy mélységeink, magányunk, gyászunk, reménytelenségünk közepette megszólítson az Isten: szeretlek. Ez az a kijelentés, amely betölti hiányainkat, újítja romba dőlt életünket, ez az, amitől túlcsordul szívünk örvendező hálaadásra. Istennek hála, hogy mindennap így és ezért keres minket. (Eszlényi Ákos)

„A nap ne menjen le a ti haragotokkal.” (Ef 4,26)

A vágyunk az, hogy be is tudjuk fejezni, amit elkezdtünk. Úgy jöjjön el az este, hogy pont kerül a tervezett elvégzendők után. Jó érzés, ha nem marad egy-két oldal az írnivalóból, néhány ing a vasalnivalóból másnapra. Nem is beszélve a mosogatnivalóról, a szennyesünkről… Nem jó romeltakarítással kezdeni az új napot. Lelki értelemben is igaz ez. A harag megmérgezi az álmainkat, elveszi tőlünk a reggeli viszontlátás örömét, beárnyékolja az új napot. Inkább maradjon másnapra írni-, vasalni- vagy mosogatnivaló, mintsem időzített bombának az egymás iránti haragunk. Bárcsak tudnánk idejében rendezni, ami rendezni való! Kéz a kézben álomba hanyatlani is jó! (Cserhátiné Szabó Izabella)

A szeretet hűséges marad jóban és rosszban. Beéri a tökélynél kevesebbel is, és tekintettel van az emberi gyarlóságokra.


Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem! (Shakespeare)

Isten elsősorban nem tanokat, nem tanítást akart velünk közölni, hanem önmagát és szeretetét. Keresztény életünk sem elsősorban egy tanítás megismerése és megvalósítása, hanem sokkal inkább egy személynek a megismerése és követése, azaz Krisztus-követés. A Szentháromsággal kapcsolatban ezt úgy mondhatnánk, hogy ne az értelmi megközelítés legyen a legfontosabb számunkra, hanem az, hogy Istennel, azaz az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel éljünk!
“Isten a szeretet” (1Jn 4,8). Isten tehát nem csupán szeretetet érez a teremtmények, s köztük legfőképpen az ember iránt, hanem ő maga a szeretet. Isten-keresésünk mindig a szeretet keresése, Isten-megismerésünk minden esetben a szeretet megismerése, és Isten utáni vágyunk végső soron a szeretet, a tökéletes szeretet utáni vágyakozás.

Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette programjába. (Prohászka)


Keresem az utat. Pedig az út bennem van.

„Kitöltöm majd lelkemet minden emberre.” (Jóel 3,1)

A válság nehézségeinek enyhítésére a bütykösnagyrózsai önkormányzat képviselő-testülete teljes szigorral kivetette a községbeli lakosság teljes egészére az úgynevezett napsugárzási díjat. A pompás terv azonban nem vált be: sajnos a nap azokra is ugyanúgy sütött, akik elmaradtak a díjbefizetéssel. (Zsíros András)

Krisztus lelket átható erő. Aki azt mondja, hogy Őbenne marad – azon meg kell látszania, hogy ezzel az erővel van összeköttetésben.


Mindennap újra kell hinnünk, a tegnapi hit mára mit sem használ.

„Péter ezt mondta Jézusnak: »Ha mindenki meg is botránkozik, én akkor sem.« Jézus így szólt hozzá: »Még ma, ezen az éjszakán, mielőtt kétszer megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.«” (Mk 14,29–30) Péter teljesen biztos volt a hitében. Valóban kősziklaként állt oda Jézus elé. Semmitől sem félt. És mégis kiderült: a hite rossz alapokon nyugszik. – Lutherben mindig az alázatosságot csodáltam. Sosem dicsekedett. Sosem hordta fenn az orrát. Hiszen jól tudta, hogy minden Isten kezében van. Vajon mi kiben bízunk? Kire alapozzuk az életünket? Önmagunkra vagy Istenre? Nemet mondani az elbizakodottságra… (Pongrácz Máté)

Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet. (Blaise Pascal)


Vond ki a rosszból a rosszat, és máris megtalálod benne a jót.
Tatiosz