A fájdalom és halál az élet része. Visszautasítani őket maga az élet visszautasítása.

Henry Havelock Ellis

„A pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen az Úr követe ő!” (Mal 2,7)

Isten bocsánatára szorulunk, mert nem mindig és nem mindnyájan őriztük, hirdettük az Úr ismeretét! Tanítással is adósok maradtunk sok várakozónak! Követként sem képviseltük hiba nélkül a Teremtőt, Megváltót, Megszentelőt! Uram, irgalmazz nekünk! (Smidéliuszné Drobina Erzsébet)

A szeretet megbocsátó, elfogadó és szívesen lesz szolgálóvá,
az önzés ellenben elvár és szereti, ha kiszolgálják.


Ahol Istent elfelejtik, ott hamis békesség honol.



Aki üdvözülni akar, az olvassa úgy Isten Igéjét, mintha rajta kívül senki sem volna a világon. Akkor Isten Igéjének minden vigasztalása neki szól. (Luther Márton)


Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket!



Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Jézus életét adta értünk. Nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért.



Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra - milyen hangtalanul járják útjukat.

Teréz anya



Fogadd el Uram, szabadságomat,
Fogadd el egészen. Vedd értelmemet,
Akaratomat és emlékezésem.

Mindazt, amim van, és ami vagyok,
Te adtad ingyen, visszaadom Uram,
Visszaadok egyszerre mindent.

Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed,
Csak egyet hagyj meg ajándékomul:
Szeretnem Téged.

Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel,
S minden, de minden gazdaság enyém,
Más semmi nem kell.


Ha hívők vagyunk, úgy kell vennünk, hogy meghaltunk a bűnnek. Ehhez az első lépés az, hogy részt végy a saját temetéseden. A halottat nem lehet kísérteni. – De az üdvösség nemcsak temetés, hanem feltámadás. (Stewart)

„Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké.” (Zsolt 44,9)

Kórah fiainak zsoltárából megtudjuk, hogy a háborúban Isten harcosai elsősorban nem a karjukban és a fegyverükben bíztak, hanem abban, hogy Isten vezeti őket diadalra. A keresztény embernek máig ez a reménysége: nem az emberi erő, adottság az, ami leginkább számít, hanem Isten akarata. Ez az, ami megmenti a gyengéket az elkeseredéstől és az erőseket a magabiztosságtól. Lépj ki, testvérem, bizalmad középpontjából, és állítsd arra a helyre Krisztust! (Gerlai Pál)

„Jertek, és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között.” (Zsolt 66,5)

A zsoltáros Istennek a természetben véghezvitt csodáit magasztalja, amelyeket Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában népe megmentésére vitt véghez. A nem hívők Isten csodáit természeti erőknek és törvényeknek tulajdonítják, és mindegyikre ésszerű magyarázatot próbálnak adni. A hit mégis meglátja bennük Isten cselekvését. (Véghelyi Antal)

„Krisztus mondja: »Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve ket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva ket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.«” (Mt 28,19–20)

Sokszor halljuk ezt az igét, hiszen a keresztség szerzését foglalja magában. A kérdés az, hogy csupán halljuk, vagy e szerint élünk-e. Fontos-e igazán gyermekeink hitbeli növekedése, tanítása? Fontosak-e azok a gyerekek, akiket a gyülekezetben kereszteltek meg? Imádkozunk-e a megkereszteltekért, akár jól ismerjük, akár kevésbé? Gyülekezeti tagként a lelkészt segítve indulunk-e az ige fényében sokakért, sokak üdvét fontosnak tartva? (Tamásy Tamásné)

Ne feledd, mindenkinek vannak gyengeségei!
Az életben azok a győztesek, akiket a gyengeségeik nem korlátoznak.



Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? (Máté 7:1-3)

Mai Igénket hozza szívünkhöz közel a következő történet:
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová való vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.


Semmit se szeressenek félig csinálni, vagyis a tökély előtt megelégedni. (Bólyai János)