A kísértés nem szégyen, hanem nélkülözhetetlen része az emberi élet küzdelmeinek. Kerüljünk ki győztesen belőle!

A morális, keresztény önelemzés szükséges előfeltétele az igényes életnek, valami mégis hiányzik belőle. Az elhatározás. Hasonló az ilyen ember a szabadulásáról álmodozó fogolyhoz, kiből lassan kikopik a cselekvés ereje. Belesüpped ábrándjaiba, elernyed, s talán épp álmai teszik végképp fogollyá.

Egyetlen szentségnél sem éreztem oly erősen, mint épp a gyónás szentségénél, hogy a szentség - jobb szó híján és sok mindenen túl - cselekedet is, méghozzá a lélek legrejtettebb erőit is megmozgató cselekedet. S ez a cselekedet jóval több a legtisztább szándékú önelemzésnél s földi jótettnél is. A gyónás szentségében titokzatos módon mindig jelen van ez a drámai pillanat. Semmiféle önelemzés és semmiféle bánat nem pótolhatja ezt az értéket. A lelkiismeret-vizsgálatot és bánatot csakis a gyónás emeli valamiféle hasonlíthatatlan drámai történéssé, konkrét erejű mozzanattá. A gyónással küszöböt lépsz át, mely a bűn rabságából Isten szabadságába vezet. Fellélegzel. Megtetted a nagy lépést. Látszatra alig „történt” valami; „cselekedeted” isteni közegben játszódott le. Csak csöndes ujjongásodon érzed, mennyire valóságos szabadulásod. De épp ez a titokzatos „cselekvési mozzanat” magyarázza azt, hogy el is lehet szokni tőle. Erő, és újra és újra elhatározás kell minden egyes gyónáshoz, mint minden valódi cselekvéshez. S már a cselekvés „misztikájához” tartozó kérdés volna azt megfejteni, az ember miért hajlamos a restségre akkor is, mikor az rabságot, rosszat, árnyékot jelent számára, s miért rest megtenni a döntő lépést, mikor az a szabadságba, örömre és világosságra vezet?

Azoknak írtam, akik átélték a léleknek hasonló, indokolatlan bénaságát, vagy épp most élik át. Örökös lelkiismeret-vizsgálatban élnek talán, és ismerik a bánat könnyeit is. Csak épp a nagy lépésig nem tudnak eljutni. Ahhoz a lépéshez, mikor a szabaduló fogoly riadtan veszi észre szívében, hogy a hosszú fogságban hozzászokott fogságához! Aztán összeszedve minden erejét, kilép börtöne ajtaján, s talán csak fölujjongó szívével érzi, mi is történt vele.

Pilinszky János

„A mi Urunk Jézus Krisztus meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.” (1Thessz 5,10)

A kereszt biztonságunk forrása. Embermagányunk oldódik fel azáltal, hogy Jézus meghalt a kereszten. Elszigeteltségünk szűnt meg azáltal, hogy a templom kárpitja kettéhasadt. Krisztus halála nélkül a reménytelenség és a magány, az elszigeteltség és a félelem az ember osztályrésze. De a kereszt is azt hirdeti: Velünk van az Isten! Ha ébren vagyunk vagy alszunk, velünk van. Életünkben és halálunkban is velünk van. A szívünk bizodalmával feleljünk erre az ajándékra! (Bence Imre)

Aki báránnyá lesz, hamarosan észreveszi, hogy még nem halt ki minden farkas.

Spurgeon

Az Istentől való függés függetlenít az emberektől.


Gyűlölöm a hazugságot, megvetem, nem tűrhetem, nem azért, mintha egyenesebb volnék, mint más, hanem mert a hazugság engem egyszerűen megrémít. Valami halálos illatot, a halandóság ízét érzem a hazugságban.
(Joseph Conrad)

Ha ott van a szíved, mindig találsz megoldást, ha nincs ott a szíved, mindig találsz kifogást. (Bhakti Abhay Narayan)

Jutalmam, hogy szolgálhattam!

Krisztus minden nap bennünk akar föltámadni.


Mi sohasem bocsáthatunk meg annyit, mint amennyi nekünk bocsáttatott meg.

Fosdick


Nem enyém ez a fény, csak bennem jár. (Reményik Sándor)

„Pál írja: Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16)

Pál azt írja: kényszer. Én meg a tapintat nevében sokszor elhallgattam. Tapintat, mondtam magamban, de valójában a gyávaságom miatt maradtam csöndben. Ki tudja, hányan nem hallottak vigasztaló szót miattam… A gondolat, hogy örömhír híján csüggedten maradtak, nagyon megszégyenít. Add, Uram, hogy a következő alkalommal ne hallgassak, amikor beszélnem kell! (Balogh Éva)

„Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Ef 4,29)

Vajon a mi beszédünk áldást vagy átkot hoz hallgatóinknak? Szoktunk-e utánagondolni szavaink következményének? Építjük a testvéri közösséget, vagy éppen bomlasztjuk beszédünkkel? Ismeretes a szóböjt fogalma, de gyakoroljuk is? Lehet, hogy jobban meg kellene fontolni, valóban olyan lényeges a legújabb pletykák, híresztelések továbbadása a másik emberről? A nyolcadik parancsolat arra kötelez minket, hogy inkább csak akkor szólaljunk meg, ha valóban jót tudunk mondani a másikról. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Szomorú lehet az ember, ha Istent nem érti meg, de sötét csak akkor, ha ellenáll Neki. (Zeller)

A kereszt az a kereszteződés, ahol Isten és az ember mindig találkozhat.

A legnagyobb hatalom: önmagunknak parancsolni.

Seneca

A Sátán fegyvertára kifogyhatatlan, de az Úr Jézusé is.

„Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját.” (Jer 31,10)

Isten ítélete szétszórta Izráelt a babiloni fogságban. Van-e még remény a nép összegyűjtésére, a hazatérésre? Ez a próféta és sokak kérdése. Isten válaszában bocsánatot, új kezdetet ígér a benne bízóknak. Jézus jó pásztorként azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. Ő utánamegy az egy eltévedt báránynak is, mert igazán szereti az övéit. Ahogy régen a választott népnek szólt az ígéret, úgy most az Istentől távol élő embert biztatja: Krisztus halála által új közösségre és oltalomra találhatunk a gyülekezetben. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Dicsőség, szent áldás, tisztesség
A föltámadt Úrnak, Húsvéti Báránynak,
Dicsőség, szent áldás, tisztesség.
A halál és élet harcra szállt.
Meghalván az Élet a halálon úr lett.
A halál és élet harcra szállt.

Mit láttál, szent asszony, a sírnál?
Sírnak ürességét, Krisztus dicsőségét.
Mit láttál, szent asszony, a sírnál?
Fényes nap! Úradta ékes nap!
Isten adta nékünk, azért örvendezzünk.
Fényes nap! Úradta ékes nap!

„Eljön az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” (Jer 31,31)

Kellett egy új egyezség, amely felülírta a korábbi megállapodást. Ez az új szövetség mennyivel tágabb ölelésű, mennyivel előnyösebb körülményeket kínál! Miért is van az, hogy Isten kinyújtott kezét még mindig kevesen veszik észre? (Balogh Éva)

Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.

Boldog Kalkuttai Teréz

Ha szeretünk valakit, akkor szenvedéseiben is osztozni kívánunk.

Ismered az öröm tízparancsolatát? Íme:

 1.    Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt!
   2.    Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is!
  3.    Szívből ismételgesd: „Isten, aki engem szeret, mindig jelen van.”
   4.    Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek!
  5.    Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot!
    6.    Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb!
   7.    Munkádat örömmel és vidáman végezd!
    8.    A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd!
    9.    A szenvedőket vigasztald, magadról feledkezz meg!
  10.                      Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz.


Isten teremtő Isten, aki a nemlétből hozta elő a létezőket - szabad elhatározásából, szeretetből. Ha erre képes, akkor megteheti azt is, hogy fölkelti a porból mindazokat, akiket szeret. A Szeretet ugyanis nem olyan világot kíván, ahol nincs ott az, akit szeret.
Íme az Isten gyöngédsége és hatalma, íme az ő állandó vigasztalása ebben a mulandó világban.

Jézus nem annak lát bennünket, akik vagyunk, s akinek magunkat tartjuk, hanem a lehetőséget látja bennünk Isten ihletése, irányítása alatt.

Lelkünk gyógyulását abból láthatjuk, ha mindenben szükségét érezzük az orvosnak, mindinkább felismerjük bajainkat, s mind nagyobb mélységből kiáltunk Hozzá.

Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek sem bírták megroppantani.


 Minden öröm szabad nekünk, amit nem kell titkolnunk, s ami miatt később nem kell az önvád keserű könnyét hullatnunk.



Nagyon gyanús, mikor valaki bűntudat nélkül járkál a világban s ugyanakkor örömről, hitről, növekedésről beszél.

SUGARAT HORDOK

Örök, dicső tekintetetedből,
én Istenem, fénylő Napom,
sugarat hordok a szívemben
sötét, ködös, nagy utamon.
A Te szemed reám tekintett:
Ím, az enyém is ég, ragyog.
Beboríthat mindent az éjjel:
Fényedből egy sugár vagyok.

Túrmezei Erzsébet

Szűz Mária! Testemet és lelkemet ma, mindennap és halálom óráján a te oltalmadba, különös gondviselésedbe, anyai szívedbe ajánlom! Neked ajánlom minden reménységemet, minden örömömet, minden gondolatomat és esendőségemet, életemet és halálomat. Közbenjárásod és érdemeid által eszközöld ki nekem a kegyelmet, hogy minden gondolatomban, szavamban és tettemben a Te isteni Fiadnak szent akaratát teljesítsem.

Gonzága Szent Alajos

Tegnapon én Veled élni szűntem.
Újra kelőn Veled él, ki meghal!

Damaszkuszi Szent János

A fontos dolgokban: egység; a vitatott dolgokban: szabadság; mindenben: tisztaság. (Richard Baxter)

A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni.

André Gide

A hit arra bátorít bennünket, hogy a sír ridegsége mögött is meglássuk Isten szeretetét.

A hit minden csoda és titok alapja, a hit a sikertelenség legmegbízhatóbb ellenszere.

Czimer Györgyi

A szenvedés szentély, amelyben az Isten az emberrel együtt akar lenni.

„Aláhúzhatjuk az „íme” szócskát. Jelzi, hogy az, ami láthatatlan, valami módon a tapasztalat tárgya lesz újra, meg újra, hogy jelenlétének új, meg új csodáját tapasztalják majd meg. Aki csak engedelmeskedik a szavának, annak öröksége és része lesz a jelenlét hatalmából.” (Ablonczy Dániel)


Azért olyan szegények a hívők, mert nem adakoznak.

Csönd van… Krisztus alászállt a holtak országába. Ez nemcsak azt fejezi ki, hogy valóban meghalt, valóban befejezte a földi életét, hanem azt is, hogy halálának jelentősége van a megholtak számára. Ő az emberrélevésben közösséget vállalt az élőkkel, azokkal, akik küzdenek, szenvednek, keresik az igazságot és a boldogságot. A halálban viszont azokkal is közösséget vállalt, akik úgy szállnak le a sírba, hogy nem találták meg az igazságot és a boldogságot.

Egyszer olvastam a kitartás fontosságáról egy idézetet, amelyben Kurt Dimberger, a híres hegymászó, aki a K2-t mászta meg mondja: "nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében". Igen. Sokat jelenthet a mindennapokban, hogy tanuljunk meg küzdeni. Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy ne adják fel a küzdelmet, legyen kitartásuk, ha nehezen megy a lecke megoldása, ha problémákba ütköznek, ne lombozódjanak le, hanem újult erővel folytassák, és mi magunk is bíztassuk egymást arra, hogy tarts ki, légy erős és próbáld az akadályokat legyőzni. Milyen szükség van ma, sok erőtlen élet számára a bátorító szóra, a családban, az iskolában vagy a munkahelyen.

Életünk mély pontján jusson eszünkbe, hogy a lejtőn csak térdelve lehet megállni.

„Isten, aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Nagyszombat: ma némák a harangok. Fekete leplek a templomokban. Gyász, félelem, értetlenség a tanítványok szívében. Miértek, de csak némaság, csend. Isten nem kímélte tulajdon Fiát! Magunkra maradtunk, ha nagyszombat után nem virrad a másnap. A kísértő azonban nem vehet erőt rajtunk! Isten vele együtt odaajándékoz nekünk mindent! A nagyszombatok félelme, a magunkra hagyatottság érzése, az Isten nélküli világ érzete ha elfog, ha a halál tűnik a győztes hatalomnak, ragaszkodjunk ehhez az igéhez. A húsvét hajnala érkezőben! Isten így akarta, így cselekedte: Krisztus legyőzte a halált. Mai tanítványok, akik félünk: ez az este szépséges, mert fájdalmában ott a remény, gyászában a hit: felvirrad. Feltámad! (Kőháti Dóra)

Istené minden és a tied semmi! S ha semmiségedet örömmel vállalod, akkor békességed lesz Istennel.

„Magasztaljátok Istenünket!” (5Móz 32,3)

A hála szavait kimondva minden megváltozik az életemben. Átrendeződnek a hangsúlyos pontok. A hála megtölti friss levegővel körülöttem a teret. Minden könnyebb lesz valamivel. Miért is gondoltam, hogy Istennek van szüksége az én hálámra? Nekem van szükségem arra, hogy dicsérni tudjam Istent. (Balogh Éva)

Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban.

Gandhi

„Mindenben és mindenek fölött legyen benned jóakarat, ez az egyetlen szándék meg fogja adni lelkednek minden erény ragyogását és különleges érdemét.”

A belső béke szükséges és elengedhetetlen feltétele a jóakarat, amit nevezhetnénk a szív tisztaságának is. Ez annak az embernek állandó lelkiállapota, aki elhatározta, hogy Istent mindennél jobban fogja szeretni, őszintén vágyik arra, hogy Isten akaratát bármilyen körülmények között a sajátja elé helyezze, és semmit nem akar tudatosan megtagadni tőle.
Ez a jóakarat elegendő ahhoz, hogy jogunk legyen megőrizni szívünket a békességben, még ha egyenlőre sok hibánk és hiányosságunk van is.

Részlet a "Keresd a békét, és járj a nyomában!" (P. Jacques Philippe) című könyvből.

Olyan a közösségben a csak magára gondoló ember, mint az emberi testben a rákdaganat: ahelyett hogy az egész test életét munkálná, elkezd önálló életet élni. (Sarkadi Nagy Pál)


Te a sírba is elkísérsz minket. Egyetlen pillanatra sem hagysz egyedül, életünk minden helyzetében velünk akarsz maradni. Akárhányszor gördít elénk követ a Sátán, akármekkora súlyú is a vétkünk, Te értünk jössz Angyalaiddal, elhengeríted a követ, hogy létünk értelme feltárulhasson előttünk, és elnyerjük az örök Életet.

A kereszt üzenete: a szeretet erősebb, mint a gyűlölet és a bosszú.

A kereszt üzenete: a sikertelenségben mindig jelen van a remény - a sötétségben a csillag - a viharban a szabadulást jelentő kikötő.

A kereszt üzenete: a szeretet nem ismer határokat. Közvetlen környezetünkben kezdődik, és nem feledkezik meg a legtávolabb élőkről sem.

A kereszt üzenete: Isten mindig nagyobb, mint mi, emberek, nagyobb, mint csalódásaink - az élet mindig erősebb, mint a halál.

II. János Pál pápa

A nagypénteki sötét éjszakának el kellett jönnie, mert az új világosság csak ebből ragyoghatott fel.

A szenvedés: orvosság a bűn ellen! Égető, fájdalmas orvosság, de orvosság! Hány salakos élet tisztult meg már a szenvedések tüzében, és lett Isten kezében új, drága acélszerszám!

Aki engedelmesség helyett csak magyarázkodik, az eltompul és fásult lesz.

Aki úgy áll az ítélőszék elé, hogy a védelmet maga látja el, mentegeti magát, ártatlanságát hangoztatja és ezért felmentést vár, – annak érdekében a nagy ügyvéd nem szólhat semmit.

Az uralom első feltétele: az alázat... aki az uralmat képviseli, annak az emberi céloktól távol kell maradnia... (Hamvas Béla)

„Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie és a harmadik napon feltámadnia.” (Lk 24,6b–7)

Nagypéntek: a gyász és a fájdalom órái. Szemünk előtt peregnek a képkockák. Még nem érti senki, csak az élettelen test, a sírkamra a valóság. Itt a vég. Itt? (Kőháti Dóra)

Ha az ember élete nem egy üzenet, mit ér akkor bármiféle üzenet?

Szentgyörgyi Albert

Jézus karjai kitárva, hogy átöleljen engem, feje lehajtva, hogy megcsókoljon, lábai szorosan szögezve, hogy szabaddá tegyen engem. Vére kiöntve, hogy lelkemet mossa, szíve szélesen kitárva, hogy befogadjon engem. Akkor tudom, hogyan szeretett Jézus engem.

Boldog Kalkuttai Teréz


 „Keserves szívvel Magyarországban Mondhatjuk magunkról A nagy siralmat, kit Jerémiás Régen írt zsidókról: Emlékezzél meg, hatalmas Isten, Nyomorúságinkról; Tekints mi reánk, állj bosszút immár Mi nagy romlásinkról! Téríts tehozzád, és mi megtérünk, Kegyelmes Úr Isten! Újítsd meg immár mi napjainkat, Mint régi időben.” (Jeremiád, RÉ 385. dicséret)

KÖNYVEK KÖNYVE

Van egy drága könyvünk,
Boldog, ki forgatja,
Mert megszentelt annak
Minden sora, lapja.

Csodálatos erő
Árad ki belőle,
Békességet, reményt,
Vigaszt nyerhetsz tőle.

Ezért, ha könnyet csal
Szemedre gond, bánat,
Ne csüggedj, nyisd meg e
Könyvet: Bibliádat!

S minden fájdalomra,
Jajra, könnyre, sebre,
Gyógyító balzsamot
Fogsz találni benne.

De ha jól megy sorod,
Öröm éri szíved,
Akkor is vedd elő
Ezt a drága könyvet.

S ha minden áldott nap
Olvasod, meglátod,
Megsokszorozódik
A te boldogságod!

Mészáros Sándor

„Krisztus mondja: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”” (Jn 8,31–32)

„A megbocsátás öröme tette, hogy nemcsak szenvedései szűnését érezte hirtelen, de olyan lelki nyugalmat is, amilyet régebben sohasem tapasztalt. Ugyanaz, ami szenvedéseinek volt forrása, egyszer csak, úgy érezte, lelki öröm forrásává vált; ami megoldhatatlan volt, amikor elítélt, vádolt és gyűlölt, egyszerű lett és világos, amikor megbocsátott és szeretett.” Nagy erejű leírás ez Tolsztoj egyik főművéből. Egy ember felismeri, hogy a megbocsátás, az ige, az igazság felszabadít. Bár a mi életünk regényének lapjaira is ilyen sorok íródnának! (Kőháti Dóra)

Másnap visszavittek a 13-as szobába, a lépcső alatti „izolaré”-ba (büntetőszoba) tettek. Itt töltöttem egyedül életem kívülről nehéz, lelki vonatkozásokban leggazdagabb 40 napját. Senkivel sem volt szabad érintkeznem, de Istent kizárni nem lehetett. Ő csodálatosan közel jött hozzám, és nagy lelki békességgel ajándékozott meg. (Csiha Kálmán)


Megtaláltam a hivatásomat; az én hivatásom: a szeretet.

Kis Szent Teréz

A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben!

Spurgeon

Aki jót tett, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta. (Seneca)

Ha nem volna pokol, a Golgota a legnagyobb tévedés lenne. (Stewart)

HIMNUSZ AZ OLTÁRISZENTSÉGRŐL

Zengjed, nyelv, a dicsőséges
test titkát s a drága vért,
melyet hullatván értékes
váltságul az emberért a föld ura,
a felséges méh gyümölcse nem kímélt.

Egünk küldte, s nekünk szülte
tiszta szűz, szeplőtelen.
Értünk hullt magként a földre,
s lakozék az Ige lenn:
a csodák rendjébe szűrte életét
a Kegyelem.

S hogy a végső estebédet
ülték ő és társai,
együtt a törvényes étket
jámborul fogyasztani:
étkül a tucatnyi népnek
önmagát osztotta ki.

És a kenyér lett Igévé,
kenyérré az Ige-test,
és a bor Krisztus vérévé:
magyarázni ne keresd!
Hit dolga és igaz szívé,
hogy erősen tartsa ezt.

Az Atyának és Fiának
legyen áldás, dicsőség.
S aki kettejükből árad,
a Lélek is áldassék!

Isten elfogad minket, és úgy szeret bennünk amilyenek vagyunk, pedig mekkora különbség van közte és közöttünk… Fogadjuk el hát mi is embertársainkat szelíden és türelmesen, hisz hasonlóak vagyunk.

Isten nem rejtély. Rejtély az, hogy van valami Istenen kívül. Isten a nyilvánvaló láthatatlan. A misztérium nem Isten, hanem a világ, ahogy nem a szellem a misztérium, hanem a természet, nem a lélek, hanem a test. Isten megismerése nem nehéz.


Jézus az utolsó vacsorán elővételezte kereszthalálát: a kenyérrel kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Meghalt, megtöretett, mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket.

„Jézus így imádkozott: »Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.« Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt.” (Lk 22,42–43)

Emberi ésszel felfoghatatlan, hogy mit kellett Jézusnak elviselnie. Imádsága – drámai rövidségében – az egyik legmegrendítőbb tudósítás, akárcsak az „én Istenem, miért hagytál el engem” kereszten mondott szavai. Amikor erőnk feletti, teher van rajtunk, amikor vívódunk, „sorsunk beteljesedésétől” félünk, bízzunk. Kérjük az Istent. Nem ad olyan „kelyhet” amelyet nem bírunk el. Ha az ő akarata lesz meg rajtunk, akkor nem félelem és gyötrelem, örök halál és kín, hanem élet és üdvösség lesz részünk. (Kőháti Dóra)

Jézusom, vezess engem a te utadon.
Ne engedjem el soha a te kezedet.
A Te kegyelmed éltessen engem.
A Te szereteted lakjék bennem.
A Te tisztaságod költözzék belém.
Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek.
Ne a jelen, hanem az örök élet.
Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak.
Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
és ha választanom kell kettőnk között Jézusom,
mindig csak Te, és sohasem én legyek az első!

Kereszt nélkül olyan a keresztyén, mintha Krisztus nélkül akarna keresztyén lenni . (Gyökössy Endre)

Különbség van abban, hogy az Úr kezéből csak felüdülést fogadunk el, vagy pedig békét találunk Nála.

 „Márk vadállatokról beszél, melyekkel együtt vala, arról nem szól, hogy testi épsége veszélybe forgott volna, de annál inkább láthatott a böjtölésben, szakadatlan tusakodásban kimerült lélek köréje tekergőző tüzes kígyókat, rajta mászkáló ártalmas férgeket, feléje közeledő ordító oroszlánokat, vérszomjas tigriseket. A kísértő alakja aszerint változik, amint azt a lélek titokzatos sötét kamrája előhívja.” (Lukácsy Imre)


Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy odaadjuk életünket testvéreinkért, így valósítva meg teljesen igazságban létünk értelmét és rendeltetését.

II. János Pál pápa

„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” (Mt 6,11)

Lehet, hogy gazdasági válság kellett ahhoz, hogy a jólétben, pazarlásban élő világ megtanulja becsülni azt, amit korábban észre sem vett? A szűkebb-tágabb értelemben vett mindennapi kenyeret? Ma egyre többen inkább otthon, kemencében sütik meg az aznapra valót. S nem dobják ki a maradékot. Sőt odaadják a szomszédnak, aki esetleg rászorul, vagy egy ismeretlen szegény embernek. Milyen mély tanítás a Miatyánk ezen kérése! Add meg – vagyis mindent, ami alapvető az életben, fentről kapjunk. Nekünk – azaz ne csak nekem, hanem ha kérek, kérem azt másnak is, hiszen nem önzésre, hanem testvéri szeretetre kell törekednem. Ma – mert bízom az Istenben, aki holnap is megadja, ami kell. Tanuljuk meg hálával venni… (Kőháti Dóra)

Nagycsütörtökön együtt van az egyre sűrűsödő éjszaka, és egy örömteli fénysugár. Nem külön, hanem együtt vannak!
Ez a sötétség órája: Az elviselhetetlen testi és lelki szenvedések sűrűjébe menő magányos Jézust látjuk, aki tusakodik. Ugyanakkor János evangéliuma szerint ez a „dicsőség órája”. Most dicsőül meg az Emberfia.
A szomorúsággal együtt ott van az öröm. Azt mondja az Úr: „Szomorú az én lelkem mindhalálig”; de arról is beszél, hogy az Atyához megy és mindent tudtul ad, hogy az Ő öröme a miénk legyen, és örömünk teljessé váljon.
Jézus találkozik a halállal. Halálfélelmet él át, és tusakodik: „ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”. Ugyanakkor teljes nyugalommal az Atyában bízva mindent elfogad, hogy életet adjon nekünk: „Ez az én testem, mely értetek adatik”.
Jézus teljesen elveszíti szabadságát. Elfogják, megkötözik, börtönbe vetik. Mégis ezt mondja: „magam adom oda az életemet, senki sem veszi el”.
Együtt van itt a megaláztatás és az alázat. Jézust kivégzőinek jövőjét, üdvösségét szolgálta csendes belső odaadásában.
Aztán ott van a búcsúzás és a visszajövetel is. Ez a két ellentétes valóság együtt van. Nem egyik a másik után! Nem arról van szó, hogy az öröm felváltja a fájdalmat.

Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája, mondja az Úr Jézus, és ezzel a képpel szeretné megmagyarázni az apostoloknak azt, ami most ővele történik. A szülő asszony nem annak örül, hogy fájdalmai megszűnnek, hanem hogy ember születik a világra.
Eddig csak az édesanyáé volt a gyermek, egyedül ő érezte, benne élt. A szülés előtt csak az övé volt, ő birtokolta, most másoké is lesz. A szülőanya mégis örül, leírhatatlan az öröme...

„Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8,28)

Sokszor olyan természetesnek vesszük, hogy Isten szeret minket. De vajon mi szeretjük-e őt? Mai igénk szerint azok az emberek tudják életük történéseit Isten kezéből hálásan elfogadni, akik megtanulták: nem elegendő pusztán elfogadni Isten szeretetét, de nekünk is igyekeznünk kell teljes szívünkből, elménkből és erőnkből szeretni őt. Ha életünk így teljesen mennyei Atyánkra irányul, akkor feltárul a titok: semmi sem képes elválasztani minket az Isten szeretetétől. Istenétől, aki az élet kenyere, teljessége, célja a benne bízóknak. (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Viselj el mindent, amivel a bűnt meg lehet akadályozni.

Don Bosco

Bízzatok, mert legyőztem a világot. Jn 16.33

Akkor találtam meg létem célját és értelmét, amikor felismertem az élet tiszteletének elvét, amely magában foglalja az erkölcsi világigenlést. Ezért az embereket rávezetvén arra, hogy önmagukról elgondolkodjanak, elmélyültebbé és jobbá tételükön szeretnék munkálkodni.
(A. Schweitzer)

Az önzés határtalan ostobasága, a hit, hogy én vagyok az, aki a legjobban tudom, mi kell nekem. – Nagyobb gondot viselnek rám, mint ahogy én magamra gondot viselek. (Hamvas Béla)


Az út a mennybe is, a pokolba is Krisztus keresztje mellett megy el, - ott válik jobbra és balra. A Jézus testében meg kell botlanod. A két lator is jobb és bal felől volt. (Stewart)

Ha nem félsz a bűntől, rettegj attól, ahova az vezet.

Húsvét. Ha ünnepeinket külső szemmel tekintjük, akkor úgy tűnik, mintha a Karácsony mögé helyezkedne a fontossági sorrendet tekintve. Nincs az a nagy felhajtás, nincsenek díszek, se fények, se ajándékok, és sok időt nem töltünk a takarítással, sem a főzéssel. A Húsvét ünnepére való készülődést össze sem lehet hasonlítani azzal, ami Karácsonykor történik. Úgy tűnik, mintha másodrendű ünnep lenne a kereszténységen belül is, pedig nem így van. Tükröt állít elénk, és arra kényszerít, hogy lelkünkbe nézzünk és lássuk be, hogy Krisztusnak a mi bűneink miatt kellett szenvednie. A mi bűneink voltak a szegek, amelyekkel Krisztus a kereszthez szegezték. Azt mutatja meg, hogy az ember mennyire kicsiny és tehetetlen Isten nélkül. Milyen felemelő pedig üzenete: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért." (Jn 15, 13).

Hogyan szeressünk? Mit jelent igazán szeretni? A mai ember önmagát helyezi előtérbe, és a szeretetben is az válik fontossá, hogy ő kap valamit, őt szeretik-e. Ez az elváró szeretet. Jézus azonban az odaadó szeretetre tanít, hiszen Isten előbb szeretett minket, és önmagát adta értünk. Az igazi szeretet az személyes, reményt adó szeretet, ami tettekben mutatkozik meg. Mert nem elég szavakban kifejezni szeretetünket. Fontos, hogy tevékeny szeretetben éljünk, vegyük észre a másik ember gondját, baját, miként Jézus. Olyan szeretet lakjon a szívünkben, amely a másikat megérintő szeretet, amely reményt, jövőt adó szeretet, és amely tettekben gazdag és boldogságra vezető szeretet.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16)

Húsvét. Jézus első szava az új teremtés világából bizony ugyanaz, mint amivel a régi világban búcsúzott:

"Én vagyok, ne féljetek!" (Jn. 6,20).

Húsvét. Jézus lényege nem változik. Ez a Húsvét csodálatos titka. Mi emberek, amikor szembesülünk a saját elmúlásunkkal, a saját halálunkkal, akkor az a kérdés izgat talán a legjobban bennünket, hogy vajon hogyan változtatja meg lényegünket a szenvedés, az elmúlás, a halál. Ő nagyon jól tudja, hogy erre van a legnagyobb szükségünk, mert a félelem ott él mindegyikünkben. Ott él bennünk, azóta, amióta az ember képes volt felrúgni az Isten iránti bizalmat. Ne féljetek, mert én itt vagyok! Ez azt jelenti: a halál lényege változott meg, nem az én irántatok való hűségem és szeretetem. Isten csodálatos válasza aktív szeretetének a megjelenése, a halálfélelem és az élet félelmeinek világában. Ezt a félelmet csak az tudja legyőzni bennünk, aki így köszönt és azt mondja: ne féljetek!

Húsvét. A feltámadás hite tesz képessé arra, hogy felül tudjunk emelkedni minden indulaton és félelmen, amit magunkban hordozunk, amit átöröklünk és átörökítünk, mert ott a bizonyosság: Ő visszajött értünk. Amikor azt mondta: "Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok!" - akkor nem csapott be, megígérte és itt van: Itt vagyok, mert szeretlek titeket! A félelemnek csak és kizárólag a szeretet az ellentéte, mert csak a teljes szeretet tudja kiűzni, legyőzni azt a félelmet, amelyik magányossá tesz, halálosan magányossá: ezt mondja Húsvét. Ez a Feltámadottba vetett hit tud közösséget formálni, így tud embereket egymáshoz vezetni. Mert az a bizonyosság van mögötte, hogy Jézus lényege nem változott, a halál lényege változott meg. Erre csak Jézus képes. Ezért ünnepeljük, ezért imádjuk és ezért magasztaljuk őt ezen a napon és életünk minden napján.

Húsvét. Kezdjük másképp látni az életünket, a körülöttünk élőket, a világot. A hétköznapok nem az értelmetlen hajsza és törtetés alkalmai többé. Az ünnepek nem átmeneti szünetek a lüktető rohanásban, hanem valami egészen más kezdődik el. A mi számunkra ott kezdődik, ahol halljuk az Ő szavát: ne féljetek! És ekkor kezdődik a szép új világ, amelyik nem a félelemre, nem a bizalmatlanságra, nem az egymás eltiprására alapítja a jövőt, hanem arra, hogy Jézus lényege nem változott, mert a halál lényege változott meg. Ez a Húsvét.

„Jézus vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta tanítványainak: »Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.«” (Lk 22,19)

Holnap minden templomunkban vehetünk úrvacsorát. A bűneink bocsánatát kapjuk, és egy eljövendő asztalközösség áldásáról nyerünk megerősítést. Egy kétezer évvel ezelőtti húsvét történetét hallgatjuk az igéből, de nem a múlt emlékéből kell élnünk: mi is részesei vagyunk, amikor vesszük az úrvacsora szentségét. Él az Úr, akivel találkozunk. Emeljük föl lelkünket, éljük át azt a csodát, amelyet ostyában és borban lelkünk, hitünk erősítésére kapunk. Érezzük, amint szétárad bennünk a boldogság, hogy ennyire szeret minket az Isten. (Kőháti Dóra)

Királyi zászló jár elöl, keresztfa titka tündököl. Melyen az élet halni szállt, s megtörte holta a halált.

Miért keresnéd Őt a sírba,
Hisz nincsen ott, mert nem halott.
Halál bilincse szétszakítva,
Az Úr Jézus feltámadott!

A Golgotán volt az ítélet,
Ott győzte le a bűnt s halált.
A sírból most kikelt az élet,
Az ígéret valóra vált!

A Golgotán Ő meghalt érted,
Ó bűnös szív, ezt ne feledd.
A Golgotánál hajtsd meg térded,
És sírva sírj bűnöd felett.

De nagypéntekre jött a húsvét,
Örülj, ujjongj bűnbánó szív,
Az Úr életre kelve ismét,
Örökre él s életre hív!

Szabolcska Mihály

Nem az a kérdés, hogy mennyire távolodhatok el Istentől, hogy azért még keresztyén maradjak, ellenkezőleg, az a kérdés, hogyan juthatnék Hozzá mindig közelebb. (Stewart)


Nem ahhoz kell az akarat, hogy válasszunk a lehetőségek között, hanem ahhoz, hogy döntésünket véghez vigyük. (Bitó László)

„Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!” (Zsolt 37,8)

A 37. zsoltár a gonoszok szerencséjén kesergő, indulatos embernek íródott. Hányszor fordul elő velünk is, hogy Istent igazságtalannak érezzük, mivel a bűnösök sikeres, gazdag életet élnek, míg mi nyomorgunk. Türelem – biztat a zsoltáros –, az indulat, a harag nem jó tanácsadó. Bízzad Istenre sorsodat, ne másokhoz méricskéld lehetőségeidet. „Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet” – folytatódik a zsoltár. „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” – erősíti meg Jézus is a Hegyi beszédben Isten ígéretét. Az indulatainkon való uralkodás egyben azt is jelenti, hogy nem ítélkezünk mások felett, Istenre bízzuk az igazságszolgáltatás idejét és módját. (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

„Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt 10,1)

A legsötétebb és leggyászosabb életszakasz bármikor rászakadhat az emberre. S gyengeségünkben azonnal összeomlunk, ha „Isten napfogyatkozását” (Pilinszky) éljük át, mint ennek a zsoltárnak az írója valamilyen nagy bajában. Sírunk, mert az igazság elrejtezik a szem elől. De az az Isten, aki a húsvét sírkövét is elhengerítette, maga felé hív, maga felé térít. Nem áll távol az Úr egyetlen hozzá kiáltótól sem. (Kőháti Dóra)

A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.

Richard Moss

A megszólító csend ünnepe van. Jézus teste a sírboltban, de halálának csendje mondanivalót hordoz számunkra: Engedjük, hogy Krisztus élete szívünk, lelkünk valamennyi halott részébe eljusson.

Krisztus a sírban fekszik. Mi is gyakran fekszünk a sírban, önsajnálatunk, önzésünk, büszkeségünk sírjában... Gyakran csupán a túlzó elvárások, tökéletességi kényszerképzet és a vereségtől, a megszégyenüléstől való félelem tart fogva bennünket. Nézzünk szembe sírbeli helyzetünkkel és tartsuk a feltámadásba vetett hitet félelmünk elé.

Hallgassuk a nekünk intézett szelíd, csendes szavakat: Kelj fel az életre, hiszen nem azért születtél, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból, hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel bátran, ne félj, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan Egység leszünk...

A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni. (Kroecker)

„Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Mt 23,12)

Divattá lett az öndicséret. Minél magabiztosabban szól valaki sikereiről, elért eredményeiről, annál inkább kiválóságként/celebként ünnepelik. Isten másképp lát minket, és másképp ítél. Az önmagával eltelt embert és kezének munkáit egy szempillantás alatt meg tudja semmisíteni. De mit jelent önmagunkat megalázni? Bibliai értelemben azt, hogy elismerem Istent Úrnak életemben, terveim, jövőm felett, és kérem segítségét. Ha kezébe tesszük le sorsunkat, úgy békességre találunk. Az Istennek engedelmeskedő ember számára a felmagasztalás úgy valósul meg, hogy élete a helyére kerül, oda, ahova Ura szánta. (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Az a hívő, aki a keresztyén életet csupán saját erőfeszítéseivel akarja megélni, hasonlít ahhoz az emberhez, aki az óceánon próbál átvitorlázni, de hajója napokon át sem mozdul semerre. Végül belefáradva a mozdulatlanságba, próbálja a hajót megmozdítani a vitorlája irányában. Nagy erőfeszítésével sikerül a hajót meghimbálnia és ezáltal néhány kis hullámot keltenie az egyébként sima tengeren. Amikor észreveszi a hullámokat, és érzi a hajó himbálását, feltételezi, hogy elindult a holtpontról, ezért tovább küszködik. Természetesen, nagy fáradozása ellenére sem halad előre.
Az ember erejének forrása Isten kegyelme, nem az emberi akaraterő, nem az önfegyelmezés és nem valamiféle erőlködés.

Jézus pihenése a sírban csak látszólagos. Lelke él és csendesen vár ránk. Hisz a kereszthalállal az volt a célja, hogy teljesen magához vonjon minket a Szentháromság Egységébe.



Isten betölt minket az ő szeretetével és együttérzésével, így mi is szolgálni tudunk azok felé, akik zaklatottak… Mi visszük el a Jó Hírt, hogy Jézus segít úrrá lenni a helyzetünk felett érzett bánatunkon és a megpróbáltatásokon. (Jon Walker)

„Lelkem köztetek marad! Ne féljetek!” (Hag 2,5)

Vannak családok, ahol az elhunyt kisgyermek emlékét úgy őrzik, hogy fotókkal van tele a lakás, a szobáját érintetlenül hagyják, játékaival, tárgyaival is próbálják őt „maguk között tartani”. Talán így könnyebb számukra? Mert az elengedésre még nem értek meg? Hiszen a földi elengedés, egyfajta magány, része sorsunknak. Csak egyvalaki nem hagy minket soha el. Isten számtalan ígéretet ad, hogy Lelke által velünk, köztünk marad. Haggeusnál így szól: mikor kijöttetek Egyiptomból, megígértem, lelkem köztetek marad. És Jézus János 14-ben mit ígér? Nem hagy minket árván, eljön hozzánk. Húsvét után máris pünkösd felé nézhetünk. A Szentlélek Isten Lelke legyen velünk, és vezessen, hogy sose legyünk magunkra hagyottak, árvák. (Kőháti Dóra)

Máriának a „túlélők” fájdalma jutott, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni. „Áldott a te méhednek gyümölcse.” - hirdette egykor az angyal, s az Édesanyának most kell igazán elfogadnia ezt a mondatot.

Mendelssohn egyszer elment a fridbourgi katedrálisba. Fölment az orgonához, és megkérdezte, hogy játszhatna-e a híres hangszeren. Az idős orgonista féltékeny volt a hangszerére, és először nem akarta megengedni a játékot. Később azonban engedett, hogy az idegen kipróbálhassa a katedrális fenséges „mennydörgését”. Néhány percig elbűvölten hallgatta a muzsikát, majd rátette kezét a vendég orgonista vállára és felkiáltott: „Kicsoda ön? Mi a neve?” Az orgonajátékos ezt felelte: „Mendelssohn.” „Hogy lehet, hogy mégsem akartam megengedni, hogy Mendelssohn hozzányúljon az orgonához?!” - korholta magát az orgonista.

Az ember hasonlóan cselekszik, amikor nem engedi meg, hogy Krisztus kézbe vegye az életét, és ő hozza ki belőle az összhangot és melódiát.

Mit nekem a gyötrelem, ha végén győzelem válik belőle?

Néha akkor mutatkozik meg az erőnk, amikor sebezhetőek vagyunk. Néha összeomlásra van szükség ahhoz, hogy önmagunkra találjunk és folytathassuk utunkat.

„Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20)

Minden bizonyságtétel alapja végtére is ez: nem tehetjük, hogy ne mondjuk el! Így van ez kétezer éve. Urunk szól hozzánk – az egyház szól az ő Uráról. Akkor is, ha egy rendszer üldözi. Ha megfélemlítik, ha gyalázzák, akkor sem hallgat az, akit a hit megragadott. Ez a hét valami elemi erővel tölt fel mindannyiunkat: íme, látjuk, lássuk meg: Isten nem feledkezett el rólunk, az ígért Megváltó eljött, és nincs e világon hatalom, aki, amely nagyobb lenne nála! Ünnepeljük az életet, ünnepeljük Krisztust, s nem a négy fal között, nem némaságban, hanem kiáradó örömmel! (Kőháti Dóra)

 Nem véletlenül tanácsolják nekünk: „Bocsáss meg az ellened vétkezőknek!” Csak így maradhatunk egészségesek és boldogok. A meg nem bocsátás az egyik legfőbb betegségkiváltó ok, hiszen a savanyú gondolatok a testet emésztik. (Andrew Matthews)


Óvakodj mindentől, ami a Jézus Krisztus iránti hűségeddel versenyez! A Jézus iránti odaadás legnagyobb vetélytársa a neki végzett szolgálat. (Oswald Chambers)

Sok dologra rájön az ember, ha nem ért azonnal egyet önmagával.


Szeresd Istent: akkor közel lesz. Szeresd és szívedbe költözik.

VÍGY MAGADDAL ÉN URAM

Uram, méltatlan vagyok Hozzád,
méltatlan a Te szolgálatodra.
Mégis Tebenned bízom,
és Terád bízom magamat.

Kérve kérlek vigyázd lépteimet, járj énmellettem,
tapaszd ajkadat a fülemre,
nyújtsd a kezedet felém, és vezess
ahogy apa vezetgeti fiát az első lépéseknél.

Had legyek víz, amely mezőidet öntözi,
fény, amely magodat kicsíráztatja,
szolga, aki termeidet tisztán tartja,
száj, amely szavaidat ismétli,
fül, amely fiaidat meghallgatja,
láb, amely legyőzi a távolságokat,
szív, amely megérti az összes szíveket.

Vígy magaddal én Uram, és ne hagyj el soha.

A kegyelem a bűnözők reménysége és a szentek menedéke. (Spurgeon)

A megváltás Istennek igen sokba, nekünk pedig semmibe nem került.

A zsidó származású Frankl 26 évesen kerül koncentrációs táborba, ahol társaival együtt mindentől megfosztottan, egyetlen szám lett. Egyszer, mikor már megannyi megaláztatáson és szenvedésen kellett keresztül mennie, így bíztatta társait:

...minden kívülálló számára mennyire kilátástalannak tűnne a helyzetünk. S elismertem: mindenkinek igaza van, aki felmérte, milyen csekély túlélésünk valószínűsége. Ekkor még nem pusztított táborunkban a flekktífuszjárvány, mégis úgy ítéltem meg, hogy a túlélés esélye kb. ötszázaléknyi. És ezt megmondtam a bajtársaimnak! Mert ugyanakkor azt is megmondtam nekik, hogy ami engem illet, mégsem gondolok arra, hogy feladjam a reményt és meghátráljak. Mert hiszen nincs ember, aki ismerné a jövőt, senki sem tudhatja, nem hoz-e talán már az elkövetkező óra változást. És ha nem is számíthatunk arra, hogy a belátható jövőben valamilyen biztató hadi esemény bekövetkezik, ki tudná jobban, mint mi a magunk tapasztalatával, hogy a táborban gyakran adódnak nem remélt lehetőségek, legalábbis néhányunk számára. Például váratlanul besorolják egy olyan kisebb szállítmányba, amelyet soron kívüli parancs különösen kedvező körülmények között végezhető munkára rendel, vagy valami hasonló változásnak néz elébe. Bekövetkezhetnek olyan események, amilyenekre mi lágerfoglyok vágyunk, s amelyek számunkra igazán nagy „szerencsét” jelentenek. Azonban nemcsak a jövőről beszéltem, nemcsak arról, hogy szerencsére nem láthatjuk előre sorsunkat, s nemcsak táborbéli életünk szenvedésteli jelenéről, hanem a múltról is - annak összes öröméről, s arról: múltunk fénye hogyan ragyogja be mindennapjaink sötétségét. S idéztem a költőt, aki azt mondja: „A világ semmilyen hatalma nem foszthat meg attól, amit átéltél.” Mindazt, amit korábbi életünkben átéltünk, mindazt, amit élményeink által alkalmunk volt megvalósítani, ezt a belső gazdagságot semmi és senki soha többé el nem veheti tőlünk… mindezt egyszer s mindenkorra átmentettük a valóságba. És még ha elmúlt is - éppen elmúlt volta a biztosíték arra, hogy megőrződik az örökkévalóság számára! Mert az elmúlás is a lét egyik megnyilvánulása, talán annak legbiztosabb formája.
S végül azon lehetőségek sokaságáról beszéltem, amelyek hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy értelmes életet élhessünk. Arról igyekeztem bajtársaimat meggyőzni (akik csöndben, szinte mozdulatlanul hallgattak, legfeljebb olykor felhangzott egy-egy megrendült sóhajtás), hogy az emberi életnek mindig, minden körülmények között van értelme, s hogy a lét értelmes voltának végtelensége a szenvedést és a halált, a sanyargatást és az elmúlást is magába foglalja. S arra biztattam ezeket a szegény ördögöket, akik itt a szuroksötét barakkban figyelmesen hallgatták szavaimat, hogy nézzenek szembe a ránk kimért sorssal s helyzetük komolyságával, ám ne legyenek kicsinyhitűek, hanem őrizzék meg bátorságukat annak tudatában, hogy legyen bár küzdelmünk bármennyire is kilátástalan, annak értelmétől és méltóságától semmi nem foszthat meg bennünket. Mindannyiunkra bizakodással tekint le valaki - mondtam nekik - ezekben a nehéz órákban, s különösen a sokunk számára közeledő utolsó pillanatban, valaki, egy barát, egy asszony, élő vagy halott - vagy az Isten. S azt várja tőlünk, hogy ne okozzunk csalódást neki, hogy ne szánalmasan szenvedjünk, hanem büszkén viseljük szenvedésünket és helytállással halálunk óráját.
S végül beszéltem az áldozatról, arról, hogy annak mindenképpen van értelme. S arról, hogy az áldozat lényege éppen abban rejlik, hogy olyan körülmények között kell meghoznunk azt, mikor azzal ebben a világban - a siker világában - látszólag semmi sem érhető el. Legyen bár szó egy politikai eszme vagy egy másik ember érdekében hozott önfeláldozásról. S elmondtam nekik azt is, hogy azok, akik közülünk vallásos hitben élnek, minden bizonnyal könnyebben belátják ennek a felfogásnak a helytálló voltát. S meséltem nekik arról a bajtársunkról, aki lágerfogsága kezdetén mintegy szövetséget kötött a gondviseléssel: saját szenvedését és halálát felajánlotta az általa legjobban szeretett emberért, hogy mindezért cserébe, amit neki kell elszenvednie, ő megkaphassa a jó halál kegyelmét. A férfi szenvedése és halála nem volt többé értelmetlen, hanem áldozattá vált - mély értelemmel teli áldozattá. Értelmetlenül nem akart szenvedni és meghalni, de ezt egyikünk sem akarja! S ez volt az, amit szavaimmal el akartam érni, hogy ebben a barakkban, most, ebben a gyakorlatilag kilátástalan helyzetben is életünknek végső értelmet adjon.

Viktor E. Frankl … mégis mondj igent az életre! című könyvéből

Az ember akkor öregszik meg, amikor a siránkozás lép az álmok helyébe.

Az ember igazi ereje nem a heves törekvésben, hanem a zavartalan nyugalomban mutatkozik meg.

Az Isten oltára szíved; mindig égjen az izzó áhítat ezen az oltáron. Ezt a tüzet Krisztus áldott keresztfájával s szenvedésének emlékével táplálod: Gondold meg, Krisztus gyötrelmei mily szégyenletesek, mily iszonytatók, mennyire megviselték mindenképpen s mily hosszú ideig tartottak...

Nézd tovább, mily keserű volt Krisztus halála. Minél ártatlanabb valaki, annál nehezebb a büntetés elviselése. Ha Krisztus bűnei miatt viselte volna a fájdalmat, elviselhetőbb lett volna. "De ő bűnt nem tett, sem álnokság az ő szájában nem találtatott.'' 1Pt 2,22. Mert ő: "Az örök világosság kisugárzása és Isten fölségének szeplőtelen tükre és jóságának képemása.'' Bölcs 7,26

Mily iszonytatók is voltak Krisztus kínjai. A kereszt a halál vonaglásában nem engedte végtagjait összehúzódni. Pedig legalább ez könnyített volna valamit meggyötrött szívén.
Minél gyöngédebb és finomabb valaki, annál súlyosabban szenved. A szenvedés elviselésére gyöngédebb, érzékenyebb test nem volt Üdvözítőnk testénél. Az asszony teste érzékenyebb a férfiénél. De Krisztus teste érintetlen, egészen szűzi test volt. A Szentlélek foganta s a Szűz Anya szülte. Krisztus Teste a legtöbbet szenvedett, hisz az övé volt a legtisztább, a legérzékenyebb. Hiszen, mikor csak halálára gondolt, annyira elfogta lelkét a szomorúság, hogy teste verejtéke, mint a lefolyó vérnek csöppjei. Mekkora volt hát gyötrelme, mikor a büntetés szabta keserű szenvedést megízlelte...

Fiú volt és szolga lett. Nem csak alattvaló akart lenni, ezért a rossz szolga alakját vette magára. Ütleget kapott, hogy a büntetést megfizesse, Ő, akinek bűne sem volt. Nemcsak Isten szolgáinak szolgája volt, hanem az ördög szolgáinak szolgája is. Hiszen a bűnösök legkiáltóbb bűneit tisztogatta. De még ezzel sem érte be. Hanem minden halálnál megszégyenítőbb halált választott. Ezzel téged erősített meg hasonló szenvedések idején. "Megalázta magát, engedelmes lett a halálig és pedig a halálig a keresztfán.'' Ez pedig minden halálnál megszégyenítőbb. Ég és föld között függ. Nem tartják méltónak sem az életre, sem a halálra ezen a földön.

Minél kiterjedtebb a szenvedés, annál gyötrőbb. Krisztus pedig egész testében szenvedett. Egyetlen idegszála nem kerülte el a szenvedést. Egyetlen csöppnyi hely nem szabadult meg a kíntól... Valóban, Úr Jézus, soha nem volt fájdalmadhoz hasonló fájdalom. Oly sok vért veszítettél, hogy befutotta a vér egész testedet. Ó jóságos Jézus, ó édes Urunk. Nem csöppenkint, de áradatként ömlött tested öt részén lábadból és kezedből a kereszten. Hogy zúdult a vér fejedből koronázásodkor, egész testedből, mikor ostoroztak! Szívedből is, mikor megnyitották oldalad. Csoda-e, ha csöppnyi vér sem maradt benned? Egyetlen csöpp véred elég lett volna a világ megváltására! Ó Uram, miért engedted meg testedből ezt a vérzuhatagot? Ó tudom, igazán tudom, miért. Meg akartad mutatni, mily forrón szeretsz...

Míg élek, Uram, fáradozásaid el nem felejthetem. Mennyit buzdítottál beszédeidben. Mennyit róttad Palesztina utait. Hányszor nyúltak bele az éjszakába imádságaid. Hogy együtt éreztél velünk könnyeidben! Mennyit szenvedtél el fájdalmat, gúnyt, megköpdösést! Arcul csaptak, kinevettek, átszögeztek és megsebeztek. Ó nem, nem felejthetek...

Elvégeztetett! (János 19:30)

Egy kisfiúnak az édesanyja meghalt, egyedül maradt az apjával. Az apa szigorú ember volt, nem engedte gyermekét szabad útra, gondolata, akarata szerint. Ez a gyermek 15 éves korában megszökött. Azt mondta, nem tudok így élni, önálló akarok lenni. Nekem ne parancsolgassanak. Ez a fiú 25 éves korában belekerült egy, az uralkodó elleni lázadásba a középkori Franciaországban. Az összeesküvésben tíz fiatalember volt. A lázadást leleplezték és mind a tíz fiatalembert guillotine általi halálra ítélték. A egy hatalmas bárd, akit elítéltek, annak oda kellett tennie a fejét, a guillotine leszaladt, a fejet levágta. Az utolsó estén a fiatalemberünk ott ül kilenc társával. Azon gondolkozik - mégis csak szeretett engem az apám, mert nem akarta, hogy idejussak. Ha még egyszer hazamehetnék, bocsánatot kérnék tőle. De késő, reggel kivégeznek.
Jön a hajnal, kivezetik a tíz embert, akinek a nevét mondja a hóhér az odalép, a guillotine leszalad, a fej a porba esik. Ez a fiatalember is hallja a nevét, már mozdul is, de valaki más lép ki a sorból. Úgy látszik rosszul hallottam. Aztán vége a kivégzésnek, tíz név a papíron, tíz fej a porban. A hóhérok körülnéznek, úgy látszik többet tartóztattunk le. A maga neve nincs itt. Elmehet! A fiatalember azonnal futni kezd. Nagyon jól tudta, hogy benne volt. Az első dolga, most, most megyek haza az apámhoz, és bocsánatot kérek. Tíz év után nehéz végigmenni a régi utcán. Nehéz rátenni kezét a kilincsre, végig járni a szobákat. Minden üres. Leül az apja íróasztala elé. Itt ült mindig, innen nézett rám olyan szigorúan. Most már tudom, hogy azért, mert szeretett. A tekintete leesik az íróasztalra - egy levél - fiamnak. Reszkető kézzel bontja, mit ír nekem az apám tíz év után. Fiam, ma reggel azt olvastam az újságban, hogy holnap hajnalban kivégeznek. Én annyira szeretlek téged, hogy megpróbálok odaállni helyetted, hátha sikerül. Gyermekem gondolj arra, hogy így szeret minket Isten, hogy amikor a kárhozatunkról volt szó, Ő maga lépett oda. Lejött emberi testben, és odalépett a helyedbe, helyünkbe - elvégeztetett. A fiú leborult az asztalra és sokáig sírt. Amikor fölkelt onnan, egészen más ember lett. Az ő szívében is elvégeztetett, új emberré lett. A fiú szíve válaszolt az édesapa áldozatára.


Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem,
Hogy szörnyű kínhalálod nagy jót akar velem.
Add, hogy hódolva híven Tőled ne térjek el,
S ha hűlni kezd a szívem, Benned pihenjek el.

Légy pajzsom és reményem,
Ha kétség látogat,
Véssem szívembe mélyen Kereszthalálodat.
Rád nézzek, Rád szüntelen,
S ha majd szívem megáll,
Öleljen át a lelkem - Így halni: jó halál.

„„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.” (Ef 4,26)

A haragvásból a vétek oly könnyen szárba szökken. Minden óra, minden perc drága ahhoz, hogy haragban, dühben teljék. S főleg: vétekben! Hányszor megfogalmazták már ezt a páli tanácsot személyiségépítő vagy pszichológiai könyvek. Engedjük el a haragot. Bocsássunk meg. Béküljünk meg. Megnyugvásunk, harmóniánk érdekében s a másik ember felé való nemes gesztussal kérjük/fogadjuk a bocsánatot. Nekünk, akik kegyelmet kaptunk, megbocsátást, hogyne kellene megbocsátanunk, bocsánatot kérnünk? Húsvét hetében mi lehetne számunkra aktuálisabb üzenet, mint ez? (Kőháti Dóra)

Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés, kísértés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért. Isten örök Gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját Szívéből értékes ajándékként neked adja.

„Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek.” (1Pt 2,21)

A nagyhét más fénybe, más összefüggésbe helyez minden szenvedést: a kereszthordozó Krisztus, aki búcsúzik tanítványaitól, küzd a Gecsemáné-kertben, megostorozzák, elmondhatatlan kínokat áll ki, elesik, de folytatja útját a Golgota felé. Ő a szenvedő szolga, „népe vétke miatt éri a büntetés”. Megváltónk „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta”. A szenvedés a megtérésben nyer értelmet: hívőként tudom, hogy igen, Istenhez kerülök közelebb, az ő atyai kezéből kapok mindent, a jót is, a keresztemet is, de az erőt is, hogy azt elbírjam. Sőt még azt is, hogy segítsek a másiknak vinni az övét! (Kőháti Dóra)

Igen rövid parancsot kaptál: Szeress, és tégy, amit akarsz. Ha hallgatsz, szeretetből hallgass. Ha kiáltasz, szeretetből kiálts, ha kímélsz, szeretetből kímélj, a szeretet gyökere legyen benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad. (Augustinus)

Krisztus hét szava a kereszten:

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."
Jézus kétségbeejtő helyzetében sem magára gondol - kínzói számára keres mentő körülményt. Jézus ezzel az imával mutatta meg, mit jelent az ellenség szeretete. Semmit nem tanított, amit maga meg ne tett volna.

"Asszony, nézd: ő a te fiad... Nézd, ő a te anyád."
Ugyanúgy kell állnunk a kereszt alatt, ahogyan Mária és János apostol állt ott. Ugyanúgy be kell fogadnunk Jézus anyját, ahogyan János tette. Jézus anyja - már a mi szerető anyánk - megtanít a kereszt tövében állni, és ő áll majd mellettünk halálunk óráján, mint egykor fia keresztjénél.

"Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"
Jézus Krisztus Isten fia és ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk. Utolsó nagy kísértése az Istentől való elhagyottság élménye, amelyben teljes mélységében átélte, amit ember átélhet. A hinni képtelenek fájdalmát is, azokét is, akik elfordulnak Istentől. Átlépte végső magányunk kapuját, elmerült elhagyatottságunk mélységében. Ezzel győzte le a halált, pontosabban ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy a halál nem azonos a pokollal. Jézus világosságot gyújt legsötétebb pillanatainkban, arra tanít, hogy akkor is imádkozzunk, amikor elérkezik végső óránk. Karl Rahner írja: "Jól tudom, az ember üres kézzel távozik a földről. A Megfeszítettre néz, és elindul. A többi az Isten titka."

"Még ma velem leszel a Paradicsomban."
Jézus nagylelkűsége a kereszten is végtelen. A pislákoló mécsbelet nem oltja ki, a megroppant nádat nem töri össze. A jobb lator csak emlékezést kér, Jézus válasza: még ma velem leszel a Paradicsomban. Amióta elhangzott Jézus szava a kereszten, tudjuk: nincs reménytelen helyzet, mindig van esély a megtérésre. Nincs elháríthatatlan akadály, nincs véglegesen elrontott élet. Nincs olyan vétek, amelynél nagyobb ne volna Isten irgalma.

"Szomjúhozom."
A szenvedés, a vérveszteség és izzadás olyan kínzó szomjúságot okozhatott, amelyet mi nem ismerünk. Ezáltal teljesedett be a zsoltár szava: "Torkom, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt." A katonák - anélkül, hogy tudták volna - ugyancsak beteljesítették az írást, amikor ecetes bort adtak neki: "Szomjúságomban ecettel itattak." Jézus elutasította ezt, mert teljes öntudattal akart meghalni. Amint korábban, negyvennapos böjtje végén is volt ereje nemet mondani a kövek kenyérré változtatására, ugyanúgy mondott nemet haldoklásában az ecetes borra.
Az emberben mindig él a végtelenre irányuló vágy, amelyet csak Isten tud betölteni. A zsoltáros szerint: "Mint szarvas a forrásvízre, úgy kívánkozik a lelkem utánad Uram." Jézus pedig így tanít: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék." Minden ember szívében ott rejtőzik az isteni dolgok megértésének képessége, az Isten képmása. Lehet, hogy túl mélyen van elrejtve bennünk. De ha szomjúságunk nem csillapul irántuk, ha nem fáradunk bele az imádságba, van, aki kiássa szívünk kútját, hogy élő vizet fakasszon belőlünk.

"Beteljesedett."
Mondják, a haldokló néhány pillanat alatt átéli egész földi életét. Film módjára pereg előtte mindaz, ami vele történt. Jézus is átélhette ezt. Halálával minden beteljesedett. Beteljesedtek az írások: ezért könyvünk az ószövetségi szentírás. Beteljesedett a szenvedés: kiitta a keserű poharat. Beteljesedett a bűn: ártatlanként feszítették őt keresztre. Beteljesedett irántunk való szeretete: életét adta barátaiért. Beteljesedett a megváltás: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Beteljesedett az ószövetség: kezdetét vette az új és örök szövetség.

"Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet."
Jézus a kereszten most másodszor szólítja Atyját. Először közbenjárt gyilkosaiért. Most a fiú szava szól - ez már nem az elhagyatottság fájdalmát, hanem bizalmat, győzelmet fejez ki. Jézus az Atya színe előtt kiáltja ki fájdalmát és bizalmát. Teljes öntudattal, szabadon az Atyának adja magát. Példát ad arra, hogy aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak az élete győzelmes. Isten nekünk is Gondviselőnk. Nem úgy, hogy a földi bajoktól megment, hanem hogy célba juttat az örök életre. Atyánk, nem bosszúálló urunk.
Amikor majd körülvesznek bennünket a halál árnyai, akkor Jézus helyettünk és velünk újra kimondja a szavakat, amelyeket a kereszten mondott: Atyám, kezedbe ajánlom az ő lelkét.

„Megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31,34)

Jeremiás Isten új szövetségéről prófétál a választott népnek. Eljön az idő, amikor Isten feltétel nélkül megbocsát a hozzá forduló bűnösnek. Jézus Krisztusban ez valósággá lett! Nemcsak a kiválasztottak, de minden ember megtapasztalhatja Isten szeretetét. Jézus azért halt meg, hogy a bocsánat teljes és végérvényes legyen minden bűnünkre. Míg az emberi bocsánat jellemzője a „megbocsátok, de nem felejtek”, addig Isten szava tökéletesen lezárja a múltat, és új kezdetet ad. Ma is, neked is. (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Meghalt helyettem, Jézus a kereszten...


Óh nézd, ember, érted mit szenvedek,
Nézd tűrnek-e fájóbb gyötrelmeket,
Hozzád kiáltok, akiért epedek,
Büntető halálba csak Teérted megyek,
Óh nézd az átszúró kegyetlen szögeket,
De e kínok, külsők csak mindezek,
Jobban hullatok én azért könnyeket,
Ha látom hálátlan kőkemény szívedet!


Ne félj a változástól: mindig valami újnak a kezdetét jelenti. (Joyce Meyer)


Ne légy hát hálátlan ily nagy kegyességgel szemben, mert méltatlanná lehetsz ily nagy jóságra. Hanem a megfeszített Jézus Krisztust tedd, mint pecsétet szívedre... És ha valami nyomasztó szomorúság, gyötrelem ér, vagy semmid sem sikerül, fuss a kereszten függő Jézushoz. Mélyedj ott a töviskorona, a vasszögek, a lándzsa szemléletébe. Nézd csak arcának, oldalának, lábának, kezének, egész testének véres sebeit. Jusson eszedbe, így szenvedett érted, aki érted tűrte ezt, mert oly nagyon szeretett. Hidd el, ha erre gondolsz, minden szomorúság örömre, minden nehézség könnyűre, minden visszatetsző kedvesre, a keserű édesre és élvezetesre változik. S akkor örömmel mondod: "Amit azelőtt illetni sem akartam, nyomorúságomban az lett most ételem.'' Mintha csak azt mondanád: a lelkem letörő szenvedések Krisztus kínjainak káprázatában édesek és gyönyörűségesek nekem.

Mert megleltem a békét, Uram, imádságom közben. Tőled jövök. Kertésznek érzem magamat, aki lassú léptekkel ballag fái felé.

Antoine de Saint-Exupéry

Ó drága testvér, mit tettél, hogy így bánnak Veled? Mit tettél, ó szerelmes Mester, hogy ilyenre ítélnek? Íme én vagyok fájdalmad oka, én vagyok megöletésed ostora.

Szent Anzelm


Ó, Uram, olyan bolondos az ember. Eljátszogat a kegyelemmel, aztán csak fuldokol. (Dobos Hajnal)

Többet imádkozzál, többet gyakorold hitedet, többet várj türelmesen Istenre, és az eredmény áldás lesz, bőséges áldás.

A kegyelem birodalmában nincs bűn oly nagy, hogy ne legyen megbocsátható, de rajta kívül nincs cselekedet oly jó, élet oly szent, mely kárhozatos lenne. (Luther Márton)

Abból, hogy Jézus hasonló lett hozzánk, reá halál következett. Ez a nagypéntek tanítása. Abból, hogy mi hasonlók leszünk Jézushoz, reánk élet következik. Ez a húsvét igazsága. (Ravasz László)


Ebben a világban minden békességünk inkább az alázatos tűrésben van, mint abban, hogy nem vesszük észre a kellemetlenségeket. És annak lesz nagyobb békessége, aki jobban tud tűrni. Az ilyen meggyőzi önmagát, uralkodik a világon, Krisztus barátja és a mennyország örököse.
(Kempis Tamás)

Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem tudott, az az volt, hogy lánya hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára készített ajándékot egy dobozba csomagolta be. Amikor az apja megkapta az ajándékot, kibontotta; és látta, hogy a doboz belül üres. Azt mondta a lányának:
- Tudod lányom, hogy ha valakinek ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni.
- De apa - válaszolt a kislány - hiszen ez a doboz nem üres, tele van csókokkal, amiket én raktam bele neked.
Az apa könnyeivel küszködve ölelte át kislányát, bocsánatáért esedezve. A kislány átölelte apját és sírva bocsátott meg neki.

Nem sokkal ezután a kislány meghalt egy balesetben. Az apa egész életén át az ágy alatt őrizte az aranydobozt. Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta a dobozt és egy emlékezetes csókot vett ki belőle, így emlékezve az ő gyermekére, aki azt beletette.

Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.

Tatiosz

„Ha eggyé lettünk Krisztussal halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.” (Róm 6,5)

Igénk nagy titkot feszeget. A keresztség szentsége által meghaltunk a bűnnek és a világnak. Megtérésünkben ez a csoda lesz személyes valósággá hit által. Krisztus halála ránk nézve azt is jelenti, hogy nemcsak földi vándorlásunk során éltető kenyér ő naponként, hanem az örök élet kenyere is. Hozzá hasonlóan mi is feltámadunk, és vele együtt élünk örökké. Ez a reménység vigasztaljon bajainkban, terhek alatt. (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Jézus a halála előtti estét tanítványai körében tölti. Újra elmondja nekik küldetésének titkát. Nemcsak szavakkal, hanem nagyjelentőségű jelekkel is. Összefoglalja életének és isteni küldetésének igazi tartalmát. Ő azért lett mint Isten Fia emberré, hogy a szegényeknek reményt, a betegeknek gyógyulást, a bűnösöknek kiengesztelődést, az éhezőknek kenyeret, a haldoklóknak örök életet ajándékozzon. Ez a szolgálata egy utolsó, az egész emberiségnek szóló szolgálatba torkollik: kereszthalálában kiengeszteli Istent az emberiséggel.

Mindezt most azzal teszi láthatóvá, hogy az étkezés alatt odamegy minden tanítványához és megmossa lábukat.


Jézus egy másik mély értelmű cselekedettel is még egyszer kinyilvánítja életének célját, küldetését: értünk emberekért van itt közöttünk, sajátját, saját magát osztja szét az embereknek: az idejét, szavait, szeretetét, barátságát, az örök üdvösséget.

Most saját magát teszi étellé és itallá, hogy tápláléka legyen övéinek, és ezt titokzatos módon összekapcsolja halálával és feltámadásával. Saját testét adja nekik táplálékul, hogy egy test és egy lélek legyenek.

Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem!" Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára."
Mt 26.26-28

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.
Jn 6.56


Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!
Mt 26.39

„Mert megörvendeztettél tetteiddel, Uram, kezed alkotásainak ujjongok.” (Zsolt 92,5)

Tavasszal még az is rácsodálkozik a teremtett világ szépségére, az élet újjáéledésének titkára, aki egyébként nem fogékony az ilyesmire… A kereszténység ezen a héten azonban nem a rügyező ágaknak, a nyíló virágoknak örvend, és nem ezért hálás a szíve. Virágvasárnap van. A Golgota felé indul ma Jézus. A Megváltó tettekkel: a nagycsütörtöki vacsorával, a nagypénteki kereszthordozással, kínnal, fájdalommal teli halálával és húsvét hajnalának üres sírjával új életre eszméltet minket is. Ez a hét nem „ugyanolyan”, mint a többi. Készítsük lelkünket ma arra, amit átélni s akit ünnepelni fogunk a napokban. Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott nagyhetet mindannyiunknak! (Kőháti Dóra)

Nem a szavaiddal, nem a tetteiddel, hanem az érzéseiddel vonzol. Ha egy szót nem szólnál és semmi különösebbet nem csinálnál, akkor is olyan embereket, eseményeket vonzanál be, amilyen Te magad vagy. Minden esemény, minden életedben felbukkanó személy egy-egy ajándék, akik mértani pontossággal megmutatják, mi zajlik a lelkedben. Hatalmas előnyre teszel szert ha életed minden mozzanatát így szemléled.Nem késő-e már a meghalás pillanatában tanulnunk meg, hogyan kellett volna élnünk?
(Rousseau)

Tégy engem béke követeddé
Hogy hirdessem az igemagvakat!
Ó, Szentlelked hadd uralkodjék bennem
És az ajkamra adj tiszta szavakat!
Ó add Uram, hogy soha ne feledjem,
Hogy mi voltam és mivé lettem én,
Egész életemmel, lényemmel hirdessem:
Jézus él, benne mindig van remény!
(Assisi Ferenc)

Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást! Jn 15.17

A csend gyümölcse az ima.

Az imádság gyümölcse a hit.

A hit gyümölcse a szeretet.

A szeretet gyümölcse a szolgálat.

(Teréz anya)


A gond az imádság karjaiba űz, az imádság pedig kiemel a gond karjaiból.

Zwingli

A húsvéti megújulás egyszersmindenkorra való megújulás! A Jézus Krisztus feltámadásában az Újszövetség szerint az jelentetett ki, hogy Isten, Fiának személyében, az ember javára, egyszerűen már megnyerte a diadalt.
(Karl Barth)

A kereszt útja Istenhez vezet.

Don Bosco

Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!

Mark Twain

Az életben nem fontos, ki vagy, csak az, hogy szeresd azt, akiért vagy, és fogadd el feltétel nélkül, akit szeretsz.

Az engedelmesség elveszíti értékét, ha nem szívesen gyakoroljuk.

Azt mondd, amit mondanod kell, ne azt, amit mások szeretnének hallani! (Henry David Thoreau)

Inkább ne legyen semmilyen képzetünk Istenről, mint helytelen. (Stanley)

„Isten Krisztussal együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket.” (Kol 2,13)

Legnagyobb örömhíre hitünknek ez: életre kelt minket az Isten. Ha a tetszhalál állapotában élnénk is, ő fel tud ébreszteni. Nem úgy, mint ahogy a részeg reggel ébred másnaposan, átizzadtan, mocskosan. Ő megbocsátja minden vétkünket, messze veti azokat magától, amilyen messze napkelet van napnyugattól. „Megbocsátva nekünk minden vétkünket”, tiszta lappal ébredhetünk. Ez Isten valóban megtapasztalható kegyelme itt e földi létben. (Buday Zsolt)

Jézus csak teljesen megüresített szívekben tud uralkodni. (Tersteegen)

„Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz.” (Ézs 9,4)

Isten egyik legcsodálatosabb ígérete a Bibliában a háborúságok végére vonatkozik. Amikor a Messiás eljön, vége szakad a háborúk pusztító folyamának. Nem lesz szükség többé katonai ruházatra és fegyverekre, mert Jézus békéje kiárad minden emberre. Ezt a békét azonban már most elősegíthetjük mi, keresztények saját szűk körünkben. Legyünk ma is a békesség követei ott, ahol gyűlölködéssel, agresszivitással találkozunk, és megtapasztaljuk: Urunk ereje velünk van! (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

Nem az a kedvesség, ha megtesszük, amit felebarátunk kér, hanem az, ha örömünket leljük abban, ami másoknak kedvére való.

Joseph Jonbert

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor fél 9 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek? Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő.

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget... Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.

Katona Béla

Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Jn 14.18

A Biblia nem teológiai rendszer, hanem az üdvösség kézikönyve, a gyermek abc-je és a tudós számára a legmélyebb bölcsesség tárháza. (Spurgeon)

A KERESZT

Keresztet a földön minden ember kap,
az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Szülessen kunyhóba, avagy palotába,
el van készítve az ő keresztfája.

Az a csoda azután, hogy senki sem látja
milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
míg a másik zokog és a földre rogy.

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,
hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét, …krisztusi erővel.

Van, aki morogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, ha lehet leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
segít embertársán, ő segít, te balga.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni, hej, sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.

Azután felvettem gyenge vállaimra,
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyengült a lábam,
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.

Elestem, felkeltem, így ment éveken át,
vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Elmentem messzire, idegen országba,
oda is elkísért a keresztem fája.

Akiket szerettem, azok egytől-egyig,
azok kigúnyolnak, lettek ellenségim.
Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,
könnyeim patakját szélesebbre ássák.

Mivel keresztemet nehéznek tartottam,
azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.
Oda van az téve gyermekem sírjára,
egyből kettő lett a keresztem fája.

Már megöregedtem, hajam fehér lett,
de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik a keresztem súlya,
vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.

Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni,
azt hiszem tovább már nem is lehet vinni.
Vérzik a szívem, lelkem roskad össze,
de az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon, ki vinni segíted,
a jó Isten áldjon meg érte Tégedet.
Amikor meghalok, eltemetnek engem,
letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.

Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem,
és most visszaadom Neked a keresztem.
Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem,
lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égben!

Kerekes Károly

A kereszt az atyai házra kifüggesztett lámpa, amely a tékozló fiaknak világít, hogy hazataláljanak. (Spurgeon)


A mai ember neuraszténiája mellett paradox módon állandóan keresi azt a zajt, amire nincs más magyarázat, mint hogy mást el akar nyomni vele. (Konrad Lorenz)

Csak akkor érem el a lelki békét, ha megbocsátok ahelyett, hogy ítélkeznék. (Gerald Jampolsky)

Csak az képes a boldogságot hirdetni, aki maga is boldog. (Paulo Coelho)


Ha szerinted mindig más a hibás, akkor sohasem lesz békességed.

„Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)

Böjt negyedik hetében Krisztusra figyelünk, aki az élet kenyere. Aki hozzá megy, annak a lelke nem éhezik többé. Látszólag mégis sokan közömbösek, vagy máshol keresik szellemi táplálékukat. Mai igénk feltárja: Isten munkálja mindenkiben az akarást és az elindulást. Az Úr mindenkit hív, és megadja az esélyt arra, hogy találkozzunk a Megváltóval. Rajtunk annyi áll, hogy engedjünk az ő szelíd szavának, és bízzunk ígéretében. Ma se utasítsuk el a felénk hangzó igét! (Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)

„Jézus megkérdezte a vaktól: »Mit kívánsz, mit tegyek veled?« Ő így szólt: »Uram, hogy lássak.« Jézus ezt mondta neki: »Láss! A hited megtartott.«” (Lk 18,40–42)

Gyakran vágyakozunk valami több után. Sokszor meg se tudja fogalmazni az ember, mi ez a több. Lottóötös, új emberi kapcsolatok, mások csodálata, hogy nagyobbnak gondoljanak, mint amilyen valójában vagyok… Ha Isten megkérdezné: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?”, elővennénk a jól elkészített kívánságlistánkat. De bárcsak tudnánk azt kívánni, hogy lássunk! Hogy valóban meglássuk Isten bölcsességét és jó rendelését életünkben, hálával fogadva a helyünket e világban, hogy majd ő mondhassa a nagy lakomán: „Barátom, ülj feljebb!” (Buday Zsolt)

„Krisztus mondja: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”” (Jn 14,27)

Nagyszombaton a félelmek, összetört remények hangja erősödik. Jézus milyen előre szólt akkor tanítványainak: ne féljetek, ne csüggedjetek. Mert ugyan lesz idő, amikor minden arra fog mutatni, hogy van rá okotok. És azt fogjátok érezni, hogy nem sikerült, hogy egy vesztes ügyben hittetek. De ne féljetek. Lesz békességetek. Ma sincs más üzenet. Ma is kétségbeeső, értetlen az ember. Bűnös, kegyelemre szorul. Nagyszombat csöndjébe is be kell zárkóznia. Isten véghezvitte a szándékát. A végső elveszéstől és árvaságtól megmentette minden, belé hittel kapaszkodó gyermekét. (Kőháti Dóra)

Ó, Szűzanya, aki Szent Fiad testét a sírba fektetted, temesd Őt szívembe most. Vágyva vágyik szívem, hogy sírja, börtöne, otthona legyek a szeretetnek. Tudom, kihűlt szív ez, hidegebb a Fiad sírját elzáró kőnél is, könyörületességed tüzével mégis lobbantsd lángra, ó győzedelmes Szűz! Add, békén Szent Fiadhoz közelednem, s a szeretetben oly erősen eggyé válni vele, hogy a halál se válasszon el egymástól.

RÉGI MAGYAR ÁLDÁS

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak.
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás
Fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
Bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
És a Téged szeretőknek.

Nekem még nem érkezett el az időm, de nektek mindig megfelelő az idő. Jn 7.6

A boldogsághoz nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy mindig megkapjuk, amire vágyakozunk.

Stephanie Dowrick

A kegyelem folyója, mely áthömpölyög ezen a sáros és bűnös földgolyón, az Isten szívéből eredt. (Ecsedy Aladár)

Ahol fájdalom van, kívánok neked békét és könyörületet.
Ahol kétségek vannak, kívánok neked megújult bizalmat, hogy leküzdhessed.
Ahol fáradság, kimerültség van, kívánok neked megértést, türelmet és megújult erőt.
Ahol félelem van, kívánok neked szeretetet és bátorságot.

Az aztán a “híres” békesség, amelyet a mások igaztalansága vagy sérelem azonnal felborít. Az ilyen békesség elvesztése felett nem is érdemes sajnálkozni, hiszen egy fabatkát sem ér. (Trudel)


Békesség nélkül nincs megszentelődés, megszentelődés nélkül nincs békesség.


Ha helyet adunk Istennek, bármi megtörténhet. Legyél nyitott! Legyél állhatatos! Isten csodálatosan ért hozzá, hogy szép dallamokat csaljon ki a szakadt húrokból is. (Charles R. Swindoll)

„Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma.” (Zsolt 39,13)

Ez a nap a megrendülésé, a gyászé, a miérteké. Ha csak eddig tartana a történet, akkor a jajszó, a könny maradna csak. A Golgota felett besötétedő ég alatt állnánk, és az az ég néma. Hogyan történhetett? Győzött a gonosz, az erőszak, a végső, kegyetlen tény, a halál? Ha eddig tartana a történet… Életem egyik nagypéntekén passióúton voltam. Elhangzottak igék, énekek, és a könny ott volt a hívek arcán és a teológusokén is. Végtelen magány szakadt az emberre, az Istene nélkül elveszett ember melegben is belülről reszkető magánya. Az Isten a nagyhét eseményeivel drámai módon megreszketteti ma is a világot: a keresőt, a tagadót, a válaszra vágyót. Ekkora ára volt az életünknek, üdvösségünknek. Ne féljünk szívünk minden érzésével átélni ezt a napot! Ne féljünk, mert jön rá holnap, a csend, de közeledik már a holnapután: a húsvét hajnala! (Kőháti Dóra)

„Így szól az Úr: Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt.” (Zsolt 91,14)

Isten a lelkünk mélyére lát. Körülményeinket tudtunkon kívül alakítja, ajtókat nyit ki és zár be anélkül, hogy mi kérnénk tőle. Lépten-nyomon megment. Mint a kúszni-mászni tanuló kisgyermeket édesanyja, aki mindig elkapja, megfogja, ölbe veszi, kezét tartja abban az utolsó pillanatban. Közelében maradni biztos, védett állapot. Ha nem látható vagy hallható, ránk tör a magány, elkeseredünk és sírunk. Ezért is kérjük, hogy szenteljen meg minket jelenlétével. Ha megteszi, máris a legbensőbb vágyunk teljesült. (Horváth-Hegyi Olivér)

Isten szeretete mindenből hasznot húz, a jóból és a rosszból egyaránt, amit bennem talál.

Kis Szent Teréz

Jézus szeretet-parancsa akkor éri el a csúcspontját, amikor azt mondja, hogy túl az Isten iránti és az emberek iránti szereteten, még az ellenségeinket is szeretnünk kell. Nem reménytelen elképzelés ez a részéről, hanem egy olyan stratégia, amely lemond az erőszakról és a bosszúról, és hisz abban, hogy a jóval, mint erkölcsi erővel le lehet győzni a rosszat. A bántalmak és az üldözések türelmes elviselése ugyanis egy idő után zavarba ejti azokat, akik azt vélik, hogy erőszakos eszközökkel el lehet törölni a vallásosságot. Az ellenség szeretete olyan tanúságtétel, amely a világ számára sokszor teljesen érthetetlen, de mégis Isten szeretetéről tanúskodik. A szeretet gyakorlásában nem lehetek személyválogató, mint ahogyan Isten sem az, hanem mindenkinek felkínálja kegyelmét. Törekszem-e a szeretet gyakorlására mindenki iránt?

Horváth István Sándor

Könnyebb bánni az emberekkel, ha az érzelmeikre hatunk, mintha ész érvekkel győzzük meg őket. (Paul P.Parker)

Közel vagyok hozzád, és nem hagylak el,
mindenekelőtt azért, mert én vagyok a Szeretet.
Ó, ha tudnád, mennyire szeretnivaló vagy!
Közel vagyok hozzád,
mert sokkal inkább szükségem van rád, mint gondolnád!
Mivel te gyengének érzed magad, az én Erőmből vagy erős,
az én hatalmamból lehetsz hatalmas.
Ne számíts magadra, számíts Rám.
Ne számíts az imádra.
Számíts az én imámra, ez az egyedüli, mely ér valamit.
Csatlakozz hozzá.
Ne számíts a saját tetteidre, még kevésbé a befolyásodra.
Számíts az én cselekedeteimre és befolyásomra.
Ne félj. Bízz bennem. Csak az én aggodalmaimért aggódj.
Amikor gyenge, szegény vagy, az éjszakában jársz,
a kereszted szenvedést okoz, haldokolsz...
ajánld fel az én felajánlásomat, mely egyedüli, végtelen, egyetemes.
Egyesítsd / kösd össze imádat az enyémmel.
Egyesítsd munkádat az én munkáimmal, örömeidet az enyéimmel,
fájdalmaidat, könnyeidet, szenvedéseidet az enyéimmel.
Kösd össze halálodat az enyémmel.
Most nagyon sok dolog "titok" neked,
de fényesség és hálaadás előidézői lesznek majd a dicsőségben.
Sőt, a hitnek e félhomályában alakulnak a dolgok az én szándékom szerint,
itt lehet érdemeket szerezni, melyekre majd én magam adok végső viszonzást.

Gaston Courtois - Amikor a Mester a lelkedre beszél c. írásából

Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. Iz 53,3-8

„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5,18)

Egy lélektannal foglalkozó könyv ugyanazt a tapasztalatot próbálta hatalmas felfedezésként beállítani, amelyet az Ige immár kétezer év óta tanít: mindenért hálát… Kezdjem úgy a reggelt, hogy hálát adok az éjszakáért; folytassam úgy a napot, hogy hálát adok, ha van mit ennem; adjak hálát azért is, ha méltónak bizonyultam arra, hogy bántást tűrjek el; legyek köszönettel teljes, ha van munkám, és szükség van rám e világban; köszönjem meg azt is, ha Isten tanít valamire azáltal, hogy nincs meg az, ami másnak megvan. És ha kitartóan így cselekszem, Isten akkor csodálatosan betölti a szükségeimet az ő akarata szerint. Megérthetem, hogy mit jelent: „…ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (Buday Zsolt)

Minél őszintébben törekszünk Istent szolgálni, annál jobban érezzük szolgálatunk fogyatékosságát.

Spurgeon

Szeretni nem annyit jelent, mint kedvelni valakit. A szeretet nem csupán érzelem, a szeretet több ennél. Jézus a kínok tengerében a keresztre feszítőiért imádkozott a kereszten...

Szerintem csak egyetlen ember létezik, és az Jézus. A többi ember annyiban van, vagy annyiban nincs, amennyiben Jézussal azonos vagy nem azonos. (Weöres Sándor)

Szólnunk kell húsvéttal kapcsolatban a küszködő ember reményéről is, éppen azért, mert látszólag minden elpusztul egyszer, és minden erőfeszítésünk fölösleges. "Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásából, amit magára vállal a nap alatt?" - így fogalmazza meg az ószövetségi bölcs a földhözragadt ember egyik legalapvetőbb tapasztalatát (Préd 1,2-3).
Minden alkotásunk ki van téve a pusztulásnak. Kincseink megrozsdásodnak, vagy jön a tolvaj, és ellopja őket. Hatalmas természeti csapások egyik pillanatról a másikra évezredek munkáját tehetik tönkre emberek ezreivel együtt.
De még ha meg tudjuk is őrizni egy mulandó földi élet idejére kincseinket, akkor is elragad tőlük a halál. Nem lehet kizárni sem a nukleáris háború, sem egy olyan kozmikus katasztrófa veszélyét, amely után senki sem marad a Földön, aki megkérdezze: minden, amit az ember alkotott, mire volt jó?
Ha pedig figyelmünket az Egyház jövőjéért folytatott küzdelemre irányítjuk, bizony sokszor úgy tűnik, hogy ez is reménytelen. Vértanúk halála, misszionáriusok hatalmas áldozatvállalásai, lelkiismeretes papok, szülők és nevelők erőfeszítései ellenére a világ lakosainak csak harmadrésze keresztény, és azoknak is mindössze 12-13 százaléka gyakorolja a vallását. Különösen veszélyeztetett helyzetben van az ifjúság. Sokszor úgy érezzük: alkalmazhatunk bármilyen modern módszereket, rostosra beszélhetjük a szánkat, keresztre feszíttethetjük magunkat, akkor sem tudunk jelentős sikereket elérni. Sőt újra meg újra át kell élnünk a kedves tanítványai által elhagyott mester fájdalmát is.

A húsvét mindezen tapasztalatok ellenére reménnyel tölt el és erővel ruház fel bennünket. Remélhetjük azt, hogy - Krisztus Urunk kereszthalálának és feltámadásának köszönhetően - semmi sem vész el, ami érték. Nemcsak az ember belső értékei maradnak meg vagy kelnek életre a megtérés által, hanem életre kelhetnek elveszettnek hitt alkotásai is. Ha tetteik elkísérik az üdvözülteket a mennyországba (vö. Jel 14,13), elkísérhetik őket alkotásaik is. Ha a trónon ülő Isten újjáalkot mindent (vö. Jel 21,5), miért ne alkotná újjá kisgyermekének, az embernek tönkrement műveit is? És biztosak lehetünk abban is, hogy egyetlen jószándékú erőfeszítésünk sem felesleges. Lehet, hogy gyermekünk, testvérünk, tanítványunk, akiért sokat imádkoztunk, dolgoztunk és vezekeltünk, egy időre elhagy minket, de amit tettünk, az valahol és valamikor kamatozni fog. "Ennyi könny és imádság gyermeke nem veszhet el" - mondta Szent Ambrus Szent Mónikának, amikor az éppen fiát, Ágostont siratta. És Ágostonból az Egyház egyik legnagyobb szentje lett.
Nekünk hinnünk kell a csodálatos halfogásban akkor is, ha előző éjjel semmit sem fogtunk (vö. Lk 5,1-11). Szemünk előtt kell lebegnie annak a Jézusnak, aki közvetlenül elítéltetése előtt azt mondta: "Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét" (Jn 12,31). Ugyanez a Krisztus küszöbön álló megaláztatásakor is tudott saját megdicsőüléséről beszélni (Jn12,23); mielőtt magára maradt volna, arról szólt, hogy "mindeneket magához vonz" (Jn 12,32); közvetlenül a teljes kudarcnak látszó halála előtt pedig azt mondta: "Beteljesedett" (Jn 19,30).

A keresztény ember sosem csügged el, mikor átél valamit Jézus nagypénteki (látszólagos) kudarcából, mert tudja, hogy nagypéntekre - az ő Krisztussal egyesült életében is - a húsvét diadala következik.

Márfi Gyula veszprémi érsek atya: Az istenkeresés útjain c. Könyvéből