A Biblia a Szentlélek szája, hagyd, hogy szólhasson hozzád. (Steinberger)

A rossz nem a külső körülményekből ered, hanem abból a módból, ahogyan magunkban reagálunk rá. Lelkünket nem az teszi ugyanis tönkre, ami kívüle történik, hanem a visszhang, amit ez a történés bennünk ébreszt. Így a rossz, amit (látszólag) a többiek okoznak nekünk, sem tőlük származik, hanem saját magunktól. Mindenkor mi magunk sebezzük meg saját magunkat.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.

A szenvedés titokzatos módon ható erő. Belőle fakadhat önmagunk belső átalakulása. De lehet, hogy egy távol lévő ember újul meg általa, anélkül, hogy mi tudnánk róla.

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2)

Mai igénk akár egy régi jó tanács is lehetne, utalva arra, hogy az ókorban mennyire fontos volt a vendégszeretet. Bibliai történetek tanúskodnak arról, hogy itt azonban ennél többről van szó. Gondoljunk Ábrahámra, aki idegeneket lát vendégül, és híradást kap gyermeke születéséről, valamint Isten ítéletéről. A sareptai özvegyasszony számára a túlélést jelentette Illés próféta vendégül látása. Az emmausi tanítványok – mielőtt felismerik benne a feltámadott Jézust – arra kérik az „idegent”, hogy maradjon velük éjszakára. Természetesen ma más körülmények között élünk, mint az ókori nomád emberek. A vendégszeretet mégis áldott alkalommá válhat az Újszövetség népe számára is. (Menyes Gyula)

„Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!” (Zsolt 25,17)

Sokan inkább a jól ismert borzalmakat választják életük folyamán újra meg újra, csak ne kelljen szembenézniük az ismeretlennel. A változtatáshoz – az elszántságon túl – bátorság kell. Nem könnyű megtenni azt a bizonyos első lépést a változás útján. Az ehhez szükséges erőt azonban csak tőle kaphatjuk meg. Ő adja a kezdő impulzust, amely az első mozzanat lehet a szabaduláshoz. Aztán pedig végig velünk van, lépésről lépésre. (Balogh Éva)

Isten különös védelme alatt állok, ez azt jelenti, hogy reá bíztam magam. Bizonyos vagyok abban, hogy jobban tudja, mi válik javamra, mint én. (Hamvas Béla)

Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje.

Jó házastárs az, aki jobbá teszi a másikat. (Bereczky Lajos)

„Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14)

Jézus feltámadása után háromszor megkérdezi Pétert: „Szeretsz-e engem?” Ő háromszor bizonygatja: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Mi is hányszor bizonygatjuk életünk különböző pontjain, hogy szeretjük Jézust – és szeretjük felebarátainkat. Miért kell bizonygatnunk mindezt? Mert szeretetünk nem mindig önfeláldozó, hanem sokszor önző. Mi nem vagyunk képesek arra, hogy magunk vagy mások helyett az adóslevelet érvénytelenné tegyük. Amire mi képtelenek vagyunk, azt Jézus megtette: nincs adósságom Isten felé, nincs bűnöm, mert megbocsátott. Új emberré lehettem Jézus drága áldozata árán. Vigyázzunk erre a hatalmas ajándékra! (Tamásy Tamásné)

Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt.

„Krisztus mondja: »Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.«” (Jn 15,1–2)

Egyszer, amikor egy istentiszteleten a lelkész felolvasta a szószéki igét, úgy éreztem, mintha a szavak egyenesen hozzám szólnának, engem vádolnának: „Te vagy a terméketlen fügefa, és ha nem teremsz, kivágnak majd…” János evangéliumának idézett verseit olvasva pedig most szőlővesszőnek érzem magam. Remélem, nem vág ki a szőlősgazda. Remélem, hogy méltónak tart arra, hogy megmetsszen és megtisztogasson. Hogy benne gyökerező és általa gyümölcsöző életem legyen. Olyan, amelyet látva mások Krisztusról kérdeznek, és hozzá térnek. (Gazdag Zsuzsanna)

Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom. (William Shakespeare)


Teljes reménységünkkel Őbenne fogódzunk meg és nyugodjunk meg. (Kálvin)

Uram, köszönöm neked őket,
a testvéreket, a téged követőket,
akiket nekem társakul adtál,
hogy megtarts bennünket
önmagadnál.

Uram, köszönöm neked őket,
az örvendezőket, szenvedőket,
úgy az erőset, mint a gyengét,
hogy rajtunk Krisztusunk
szent kegyelmét

mutasd fel, hívásként
az elveszett világnak,
míg ők is majd hozzánk,
hozzád találnak.

Hajdú Zoltán Levente

A Biblia olyan, mint a visszhang: fal kell hozzá, ami visszaverje, és csak akkor születik meg. (Ravasz László)

A hálátlanság perzselő szél, amely fölszárítja a buzgóság patakját, az irgalom harmatát, s a kegyelem árját.

Szent Bernát

A ma legnagyobb betegsége nem a lepra, sem a tuberkulózis, hanem a nemkívántság és kivetettség érzése. Nemkívántnak, nem szeretettnek, elhanyagoltnak és mindenki által elfelejtettnek lenni véleményem szerint nagyobb szegénységet és éhséget jelent, mint ha nincs mit enni.

Kalkuttai Teréz Anya

 „A siker mindent igazol,

mindent feledtet a hírnév.

A sikernek jár a mosoly,

bökj oldalba, ha sírnék…”

/Szentmihályi Szabó Péter/


Abban áll ugyanis bölcsességünk legfőbb része, ha józanul az Isten igéjének korlátai között tartjuk magunkat. (Kálvin János)


Az apróságok jelentik az életet, zagyván összekeverve bennünk, mint ahogy valamely festmény lényegét sem a rajta szereplő alakok adják, hanem a vonalak hajlása s a színek kevert árnyalatai.

Wass Albert

„Így szólt Jézus: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.”” (Mk 1,17)

Megannyi magányos halacskaként úszkálunk szerte a világban. Megesszük egymást: a nagy hal a kis halat. Vagy a kis halakat visszadobják a vízbe. Krisztus halászainak azonban a legkisebb hal is fontos. Ebbe a „hálóba” nem a pusztítás, hanem a megtartás céljával gyűjtenek össze bennünket. (Balogh Éva)

ISTEN

Nagy a világ,
én csak porszem vagyok,
de Isten napja
énreám is felragyog.

Isten csókját
homlokomon érzem:
jóban, rosszban
csillagom az nékem.

Ott van, ott van
mindenütt az Isten:
mennyben, földön,
itt van a szívemben.

„Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.” (Kol 2,3;)

Napjainkban gyakran használt kifejezés az „egész életen át tartó tanulás”. Az emberi ismeretek megszerzése folyamatos feladat, szorgalmat, kitartást igényel. Az isteni bölcsesség és tudás megismeréséhez „csupán” nyitottnak kell lennünk az Úr iránt. Az isteni bölcsesség és ismeret minden kincse Krisztusban van elrejtve. Általa napról napra egyre jobban megismerhető ez a segítő, erőt adó és az életben eligazító tudás szeretetről, megváltásról és örök életről. (Gazdag Zsuzsanna)

"Lelkünk megmenekült, mint a madár a vadász hálójából. A háló szétszakadt, s mi szabadok lettünk." Zsoltárok 124.7

Még a legsötétebb órában is törődik velünk Istenünk.

Minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál nagyobb rejtély leszünk mások számára. (Spurgeon)

Nincs csodálatosabb illat, mint az Istenben folytatott élet illata.

„Tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív az Úr, ami Istenünk.” (ApCsel 2,39)

Isten számára nincsenek távolságok. Ha távol érzed is magad tőle, mégis nagyon közel van hozzád. Isten a legmagányosabb pillanatban is karnyújtásnyira van. Annyi minden változik, alakul, formálódik, ám az ő ígéretei szilárdan megmaradnak. Ha semmi más nincs, amiben megkapaszkodhatnál, semmilyen korlát vagy fogódzó, ő akkor sem feledkezik meg rólad és a neked tett ígéretekről. (Balogh Éva)

„Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az minket is feltámaszt.” (2Kor 4,14)

Húsvét hajnalban az asszonyok a halott Jézus bebalzsamozására mentek a sírhoz. Az emmausi tanítványok sem ismerték fel útitársukban a Feltámadottat. Tamás se akart hinni a tanítványoknak, hogy Jézus él, feltámadt. Pál apostol tudta és hitte: Jézus él, és minket is feltámaszt egykoron. Életed útján hol jársz, Testvérem? Húsvét előtt vagy már húsvét után? Átjárja-e már az életedet a feltámadás öröme, amely arról tanúskodik, hogy az életedben Isten akaratáé az utolsó szó? Legyen áldott Jézus Krisztus, aki ezért fáradozik most is Isten jobbján! (Tamásy Tamásné)

A bűnbánat nem napokig, vagy hetekig tartó lelki gyakorlat, melyen minél hamarabb túl kell esni, hanem egy életre szóló kegyelem. (Spurgeon)

A gyülekezet nem luxusjacht, hanem mentőhajó. Szórakoztatókra semmi szükség rajta. A kapitánytól a hajószakácsig minden kézre szükség van a fedélzeten a lélekmentéshez. A gyülekezet, amely nem keresi az elveszetteket, maga is „elveszett”. (Reinhard Bonnke)


A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben! (Spurgeon)


Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani minket a mai nap szépségétől.

Évekkel ezelőtt, egyik üzleti útjáról hazatérve egyik ismerősöm ajándékokat vitt kisfiának. Többek között adott neki egy játékautót, ami világított a sötétben. Miután a gyermek megkapta az ajándékot, leoltotta a villanyt, de a kis autó láthatatlan maradt. A gyermek ezt mondta magában: "Ez biztosan csak tréfa lehet." Az apja kiábrándultan jegyezte meg: "Azt hiszem, becsaptak." A gyermek édesanyja azonban észrevett néhány francia szót a játékautó oldalán. Elvitte egyik barátnőjéhez, aki ismerte a nyelvet és elolvasta neki az utasításokat: "Ha azt akarod, hogy éjszaka is világítsak, tarts egész nap a napfényben." Ezért másnap odatette az ajándékot a déli ablakba. Azon az estén, amikor lekapcsolták a villanyt, a kis játékautó ragyogó fényt árasztott. A gyermek meglepve kérdezte: "Mit csináltál vele?" Édesanyja ezt válaszolta: "Ó, rájöttem a titokra. Mielőtt az autó világítana a sötétben, ki kell tenni a világosságnak."

Mint ahogy ez a játékautó a napfény hatására magába veszi az energiát, és ragyogni kezd a sötétben, a keresztyénnek is állandóan a lelki napfény, Jézus Krisztus fényébe kell tennie magát, hogy természetévé váljék az Ő fénye és ragyogjon a sötét világban.

„Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, amely így szólt: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” (Mt 27,37)

Csak egyetlen ember akadt a Golgotán, aki hitte, hogy Jézus valóban király. A megfeszített latrok egyike, aki így fordult hozzá: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Jézus királysága nem keríthető be földi határvonalakkal. Az ő tulajdona minden olyan szív, amely felismeri keresztjében a kegyelem királyi trónusát. A te szíved az ő tulajdona-e, te magad az ő országának polgára vagy-e? Igen, ha szívedben Jézust királynak vallod, ha így hódolsz előtte, és az ő golgotai keresztje számodra Isten országának felségjele! (Tamásy Tamás)

„Jézus mondta: „Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni.”” (Lk 6,47–48)

Istenem, ha te vagy az életem alapja, nem ingadozom. Néha olyan viharokkal és áradatokkal támad az élet, hogy ha nem benned gyökereznék, elsöpörne engem is. Köszönöm, hogy benned vannak az alapjaim! (Balogh Éva)

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2)

Carpe diem. Ragadd meg a napot – keresztény értelemben! Élj a lehetőséggel, fogadd el Isten szelíd invitálását! Olyan messzinek tűnik a holnap… Ki tudja, mire leszel képes akkor? Most. Itt. Ma. Ne hagyd elmúlni a napot Istennek adott válaszod nélkül! (Balogh Éva)

„Jézus mondta: »Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol.«” (Lk 11,23)

Kemények és ellentmondást nem tűrőek ezek a szavak. Hogyan lehet mindig, minden körülmények között Isten mellett állni, ha kell, vállalva akár azt is, hogy nem értenek meg, esetleg egyesek hitünk és meggyőződésünk miatt naivnak és ostobának tartanak, vagy egyenesen nem is kíváncsiak az elképzeléseinkre, mert azok szerintük úgyis kivitelezhetetlenek…? Egy prédikációban megragadtak az igehirdető gondolatai: arról beszélt, hogy ne akarjuk mindenáron Isten akaratát keresni és azt követni, hanem teljesen és egészen adjuk át szívünket és életünket a Teremtőnek, és akkor máris világosan látni fogjuk, mi az ő akarata. Akkor „magától” kiderül, hogyan képviselhetjük őt, hogyan lehetünk mindig vele és mellette, miként lehetünk a mai világban is az Úr hiteles követői. (Gazdag Zsuzsanna)

Szeretnélek jobban szeretni, mint ahogy valaha bárki is szeretett. Nyomorúságom és kicsinységem ellenére bizalmamat lehorgonyoztam irgalmad örvényének feneketlen mélységében, Istenem, Teremtőm! Dacára nyomorúságomnak, nem félek semmitől, és nem veszítem el a reményt, hogy örökké dicsőíthesselek énekemmel.

Szent Faustina nővér

‘Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!’

http://www.gottliebtuns.com/images/la_salette2.jpg

A hit nem érdem, hanem a lelkem kinyújtott karja, amelyikkel elfogadhatom Istennek minden ajándékát.


A jóakarat jóvá teszi a lelket, a gonosz akarat gonosszá.

A keresztyén élet nemcsak bevételből áll, hanem kiadásból is.

A keresztény testvériség nem eszménykép, amelyet meg kell valósítanunk, hanem valóság, amely Istentől Krisztusban adatott, s melyben nekünk is részünk lehet. (Bonhoeffer)


Ajándékot adni és kapni egyaránt jó. Időnként azonban azt hisszük, hogy nem mindegy mekkora az értéke annak az ajándéknak, amit adni szándékozunk. Mennyire tévedünk ilyenkor. Anyagias világban élünk, közben lelkileg sokszor nyomorultnak, koldusnak érezzük magunkat. Vannak pedig ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe, mégis olyan nehezen tudunk adni másoknak. Vizsgáljuk meg az alábbi listát, melyek ingyenesen adható ajándékok:

1. Egy jó szót szólni.
2. Egy beteget felvidítani.
3. Óvatosan csukni be az ajtót.
4. Apróságnak örülni.
5. Mindenért hálásnak lenni.
6. Jó tanácsot adni.
7. Egy levél megírásával örömet szerezni.
8. Jogos panaszt nem eleveníteni fel újra.
9. Nem tenni szóvá, amit a másik hibázik.
10. Nem sértődni meg egy félre sikerült szó miatt.
11. A levert hangulatot nem venni komolyan.
12. Megtalálni a dicsérő, elismerő szót a jóra.
13. Megtalálni az együtt érző szót a megalázottnak.
14. Találni egy tréfás szót a gyermekeknek.
15. Bocsánatot kérni és elismerni az elkövetett helytelenséget.



Biztos vagyok benne, hogy lehetne még folytatni a sort, de igazából azt kell meglátnunk, hogy csupán rajtunk múlik, hogy ezekkel meggazdagítjuk-e mások életét!
Másoknak, de önmagadnak is jót teszel, ha sikerül megélned egyet-egyet ezek közül!

Arcom a fénybe tartom,
Zendülj tavaszi szél.
Ragyogj rám szép napsugár,
Melegítsd a szívemet,
Úgy fázom én.

Hallgasd meg újra a hangom,
Fogd meg a két kezem.
Ne engedj elveszni,
Űzd el az éjt a lelkemben.
Adj fényt nekem.

Lobbanj föl új remény,
Lángolj föl égi fény.
Adj erőt, éltetőt.
Szállj rám, gyönyörű szép új remény.

Lobbanj föl új remény,
Lángolj föl égi fény.
Adj erőt, éltetőt.
Szállj rám, gyönyörű szép új remény...

Az ember igazi ereje nem a heves törekvésben, hanem a zavartalan nyugalomban mutatkozik meg.

Az igazán erkölcsös ember szemében minden élet szent, még az is, amely emberi szempontból alacsonyabb rendűnek tűnik. (A.Schweitzer)

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Máté 5:7)

Az irgalmas samaritánus nagy példa előttünk. Ő nem mérlegelt, hogy nem is az ő népéből való a megsebesült ember, nem gondolt arra, hogy mi lesz, ha őt is leütik, kirabolják, nem gondolt arra, hogy sietek, csak jussak haza épségben. Nem mérlegelte, hogy neki mindez mibe kerül, hanem tette, amire a szíve vitte. Irgalmas volt. Észrevett, lehajolt, bekötözött, segített, áldozott a magáéból. Irgalomból.

„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” (Zsolt 62,6)

A jelen gazdasági és társadalmi események miatt érthetően erősödik az emberek belső háborgása. A válság, a létbizonytalanság sokakat aggodalommal és félelemmel tölt el. De Istennél elcsendesülhet a lélek, tőle megkaphatjuk a békesség ajándékát, azt a fajta megnyugvást, amely független a külső körülményektől, mert az Úr igéje és Szentlelke táplálja. Nem veheti el és nem ingathatja meg senki és semmi azokban, akiknek megadatott. (Gazdag Zsuzsanna)

„Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” (Jel 22,16)

Tündökölsz, mint egy vezérlő csillag. A legfényesebb mind között. Minél sötétebb az éjszaka, annál jobban látható a te fényed. Vezess engem, amikor életem éjszakába hajlik. Mutasd az utat, amikor semmi más útmutatást nem kapok. (Balogh Éva)

HÚSVÉTI HIT

Bármit beszéltek, hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzedelmes marad.
Az Úr feltámadt, vallja millió szív,
s nem roskad össze semmi súly alatt.

Én nem hajlok a hitető beszédre,
világcsalók előtt se hódolok,
de tördelvén a titok néma zárát,
csak azt hiszem, amit megtapasztalok.

De mit nem érzek vak, süket kezemmel,
s hová nem ér el káprázó szemem,
lelkemmel látom azt, amely ha szárnyal,
nem ér nyomába gyarló értelem.

Én hallom, mit súg virág a virágnak,
bár hangjának fülemben nincs nyoma.
Értem a tavasz illatos beszédét,
s érzem Istent, bár nem láttam soha.

S bár győzött a bűn, mikor a keresztről
lelkeket mosva hullt alá a vér,
mégis hiszem a Krisztus diadalát,
s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!

Ő áll mellettem könnyben és mosolyban,
amíg az élet rögeit töröm,
nyugodtan tűrök, mert tudom, hogy vár majd
egy új élet s fenn mennyei öröm.

E hit vigasztal minden megtiportat,
özvegyet, árvát, sir felé menőt,
gyermeket-vesztett, zokogó anyákat,
s aki beteg is, ebből nyer erőt.

Az Úr feltámadt, vallja millió szív
s nem roskad össze semmi súly alatt.
Bármit beszéltek hitetlen Tamások,
a húsvéti hit győzelmes marad!

„Krisztus mondja: „Ne aggódjatok életetekért.”” (Mt 6,25a)

Jézus minden szenvedését és halálát Isten kezébe tette le mint eszközt, amikor így kiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” Atyám, életem és halálom a tiéd, neked adom át, kezedbe ajánlom: munkálkodj vele és általa sokak életében az ő üdvösségükre! Jézus nem szabadult meg a haláltól, de szívében nem e világból való békességgel halt meg. Ha nem aggódsz az életedért, hanem átadod Krisztusnak, akkor bár tovább hordozod majd keresztedet, közben mégis békesség lesz a szívedben. Annak békessége, hogy megváltott életed van, amelyen nem vehet erőt a halál sem. (Tamásy Tamás)

„Mi megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,4)

Annyi látványos és kellemes tevékenység van! Az egyházon belül is sokszor keressük a módját, hogy szolgálatunknak gyors és erőteljes visszhangja legyen, törjük a fejünket hangzatos szlogeneken, figyelemfelkeltő akciókon. Az imádság és a prédikáció nem agresszív módszerek. Talán eredményük sem látszik meg azonnal. Krisztus szelíd hangja szólal meg bennük, de a világ zörejei elnyomhatják ezt a tiszta hangot. Mégis, mi más fontosabb dolga lenne az egyháznak, mint Krisztus hangján megszólalni? (Balogh Éva)

Minden hátrány magával hozza a vele egyenértékű előny csíráját.

Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani másoknál. Valódi neve csak keveseknek van itt a földön. Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged. Fáradt vagyok, Istenem, kifárasztottak "kéréseim", és megtéptek a világ "kérései". Apostolod mondta, hogy a szeretet irgalmas, türelmes, nem kér, és nem panaszkodik. Add, hogy sose kívánjak "színen lenni". A világnak amúgy is kötelező olvasmánya a "zűrzavar kézikönyve". Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre."

Pilinszky János

Sok ember az Isten adta lelki eledelnek – az Igének csak az illatával él, és éhen hal mellette. (Viktor János)

„… a félelem forrása a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.” (Milan Kundera)

 A húsvéti megújulás egyszersmindenkorra való megújulás! A Jézus Krisztus feltámadásában az Újszövetség szerint az jelentetett ki, hogy Isten, Fiának személyében, az ember javára, egyszerűen már megnyerte a diadalt.
(Karl Barth)


Arra vagyok elhívva, hogy az én lényem kicsiny edényébe magának Istennek titokzatos, tökéletes élete csorduljon bele, és megtöltse azt színültig. (Viktor János)

„Az Úr ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek.” (Zsolt 12,7)

„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” – mondjuk, mégsem tudunk vagy akarunk mindig aszerint cselekedni, amit ígértünk. Ám ha nekünk ígér valaki valamit, és azt nem tartja meg, könnyen megsértődünk… Olyan jó, hogy Isten más! Ő mindig minden ígéretét megtartotta, kezdve a szövetség ígéretétől a megváltás ígéretéig. És ha mi nem tartjuk meg mindazt, amit embereknek vagy épp neki ígértünk – például hogy őszintébb, igazabb, bűntelenebb életre törekszünk –, ő akkor sem „sértődik meg”, hanem Jézusért mindig ad lehetőséget az újrakezdésre. És újra meg újra tanít arra – egészen addig, amíg valóban meg nem értjük –, hogy új élet és valódi megújulás emberi erőből amúgy sem lehetséges, csakis általa újulhat meg az elménk és a szívünk. (Gazdag Zsuzsanna)

Bújtam a padlásra, ott szerettem legjobban olvasgatni, lábamat lelógatva a semmibe. Fejem fölött az ég kék mezeje, kerek felhőboglyákkal, távolabb a napsugárral elöntött házak, a folyó aranypántlikájával átkötött erdők csokra, mögöttem a padlás félhomálya.

Egyszer éppen az Aladdin történetét olvasgattam. Le is volt rajzolva, ahogy tömögeti a kincseket egy tarsolyba. Erről jutott eszembe, hogy meg kellene keresni a mi kincses-tarsolyunkat is, hátha felejtettek benne az ősök egy marék gyöngyöt. A tarsolyt csakugyan meg is találtam egy szelemenfa végére akasztva. Kihurcoltam a napvilágra, és belemarkoltam. Hát tele volt régi, molyos korpával, amit az Isten tudja, mikor felejtettek benne. Bizonyos pedig, hogy nem erre csinálták ezt a tarsolyt. Partifecskék csiripeltek körülöttem, ahogy ott mozgolódtam a nyílásban, kiöntöttem nekik a korpát, hadd szedegessék ki belőle a hernyócskákat. Hát ahogy hull kifelé a korpa, egyszer csak csendül, koppan valami a téglán. Utánakapok, fölemelem - úgy tündöklik, hogy majd kiveri a szememet. - Nini, gyémánt! - sikoltottam el magamat, s beletörülgettem a kincsemet az ingecském ujjába. Közelről nem ragyogott úgy, de ha napnak tartottam, gyönyörűen szórta a szikrát. Azért mégis azt hiszem, más ember nem tartotta volna kincsnek. Ma már én is azt mondanám az ilyesmire, hogy valami vastag pohárfenéknek a darabja. De ahogy akkor a szemem rávetettem, mindjárt tudtam, hogy gyémánt. Még abban is bizonyos voltam, hogy csakugyan ősök felejtették a tarsolyban.

Ész nélkül futottam le a padlásról a malomház elé, s a gilicetövisbokrok mögé bújva, a szememhez emeltem a gyémántcserepet. - Hiszen ez Tündérország, ami ezen keresztül látszik - hebegtem elámulva. A kutyatejvirágokat szivárványszínű fáknak mutatta. A sívó homok csillogott-villogott, mint a porrá tört igazgyöngy. Kékek voltak a hangyácskák, amik rajta mászkáltak, és a legyek úgy villantak el előttem, mintha röpülő rubintcsöppek lettek volna. Azt hiszem, nem volt még olyan boldog gyerek a világon, mint én voltam akkoriban. Annyiszor jártam Tündérországban, mennyiszer akartam.

Egyszer rám is szólt édesapám, ahogy az ünneplő kabátkámban észrevette a kincset: - Hát te, Gergő, mit hurcolod mindenfelé azt a rossz üvegcserepet? Már látom, nem nyughatsz addig, míg meg nem vágod vele magadat. Én csak lesütöttem a szememet, és nevettem magamban. Dehogy mondtam volna ki, mekkora kincs ez a rossz üvegdarab, amit én senkinek a világon oda nem adnék. Pedig utoljára mégiscsak odaadtam biz én egy napsugaras, orgonaszagú, szép májusi vasárnapon:

Úgy volt az, hogy délebéd után bementem egy kicsit nézelődni a városba, és bevetődtem a templomba, éppen vecsernye idején. Nagyon szerettem nézni a nagy szakállú kőszenteket, akik kőkönyveket, kőkardokat és görbe kőbotokat tartottak a kezükben, és mind az oltár felé fordították arcukat. Bizonyosan onnan várták a parancsot, hogy mikor lehet nekik már megmozdulni és merev tagjaikat kinyújtóztatni egy kicsit. Én is oda néztem, ahová a szobrok, a gyertyafüstös régi oltárképre. A jó Isten ült ott a felhők felett hosszú kék palástban, aranykorona volt a fején, rózsakoszorús angyalkák röpködtek körülötte, és nézett, nézett maga elé szomorúan. Pedig abban a mi kis templomunkban minden olyan vidám volt. A nyitott ablakon bebújtak a virágos orgonagallyak, vadméhek döngicséltek a tömjénfüstben. Nevetett a napfény az anyókák fehér haján és a gyermekszemek tiszta tükrében; csak az Istenke nézett maga elé nagyon szomorúan. Nem tudtam, hogy mi bánata lehet a jó Istennek ilyen szép vasárnap délután, de nagyon-nagyon megsajnáltam, és hirtelen rászántam magam, hogy nekiadom a gyémántot. - Attól a sok szépségtől, amit azon keresztül látni, mindjárt megvidámodsz, Istenkém - néztem biztatva a képre, ahogy odasompolyogtam az oltár elé. Kis ezüsttányérka volt az oltár sarkán, jó emberek abba rakták, amit Isten dicsőségére, szegények gyámolítására szántak. Én is abba tettem a gyémántomat a kopott krajcárkák, a fényes ezüsthúszasok fölé.

Ám Gáspár apó, a mindig mord öreg harangozó, aki alacsony szalmaszéken az oltár mögött szundikált, föltekintett a csörrenésre, és bosszúsan dörmögte el magát: - Mit akarsz, te fiú, azzal az üvegcseréppel? Nem tudod, hogy az Isten házában nincs helye a játéknak? Utánam hajította a kincsemet, és az nekem jobban fájt, mint ha fülemet húzta volna meg. Szepegve bújtam el egy magas padban, amelyikből a fejem se látszott ki, és addig keseregtem, míg utoljára magam maradtam a templomban.

Már leborult az este, elhallgatott a vadméhek zsongása, csak a Gáspár apó lassú horkolása hallatszott az oltár mögül. Az Istenke képe a lobogó gyertyafénynél még szomorúbbnak tetszett, mint a napvilágnál. - Mégiscsak a tiéd lesz! - mutattam feléje a gyémántot, és lábujjhegyen odaóvakodtam az oltár elé. Szép lassan tettem le a kincset, az öreg Gáspár nem ébredt fel, és én elégedetten surrantam ki a templomból. De ahogy a küszöbhöz értem, visszarettentem. Két nagyfejű békácska éppen oda telepedett mindenféle bogárnépséggel vacsorázgatni, és nem mertem tőlük kimenni. "Megvárom, míg elmennek" - gondoltam magamban, és behúzódtam a legutolsó padba. Ott bóbiskoltam egy darabig, mikor egyszer csak szárnysuhogást hallok az oltár felől. Odatekintek: hát az angyalkák repültek le az oltárképről. Az egyik éppen az ezüsttányérkát tette az Úristen ölébe. - Lásd, Uram, mégiscsak jószívűek az emberek - muzsikált a szava, ahogy kifordította a tányérkát. Az angyal aztán visszatette a tányért az oltárra, a jó Isten pedig fölszedte a pénzeket, és egyenként visszadobta őket. Csak azt csodálom, hogy egyik se csengett, mikor leesett. "Ez bizonyosan azért van, hogy az a haragos Gáspár apó föl ne ébredjen, és rá ne kiabáljon az angyalkákra" - gondoltam magamban. És szórta, szórta az Istenke a pénzeket, és egyre csak szomorúan nézett maga elé, csak akkor kezdett el mosolyogni, mikor az én gyémántom a kezébe került: - Tudtam én ezt! - csattantottam tapsra két tenyeremet, de csak csendesen, mint mikor a liliomok szirma összeütődik a szélben. - Ezt elteszem - mondta mosolyogva az Úr, és elrejtette az ajándékomat a kék palástja alá. És attól a mosolytól egyszerre szivárványszíne lett az éjszakának, egészen olyan, mint amilyent az én gyémántom szokott mutatni. És elmosolyodott az egész templom, mosolyogtak a kőszobrok is, és megcsóválták a mindig merev fejüket, és láttam, hogy még Gáspár harangozó is mosolyog álmában. És mosolyogtak az angyalkák is, mikor megszólaltak: - Hiszen csak hitvány üvegdarab az, Urunk! - De gyémántszív adta! - csengett az Isten szava, és egyszerre olyan világos lett az egész templom az Úr kebelén nyugvó üvegdarabtól, hogy be kellett hunyni a szememet.

Mikor fölnyitottam, bepiroslott a hajnal az ablakon, imádkoztak odakint a fülemülék, és Gáspár apó ráncigálta a zekém ujját. - Ejnye, de itt aludtunk a templomban, te üveges kisgyerek - mondta olyan szelíden, amilyen szelíden ez a mogorva vénember sohase szokott a gyerekekhez beszélni. Kidörzsöltem a szememből az álmot, és ijedten pillantottam oda az oltárra. De mindjárt megnyugodtam, mert a pénzek ott voltak a tányéron, de a gyémántom nem volt ott.

Egyszer nagy szárazság köszöntött be a pusztán. Először a fű barnult el és sült ki. Aztán a bokrok és a kisebb fák is kihaltak. Nem esett az eső, a frissülést hozó reggeli harmat is elmaradt. Sok állat szomjan halt, mert csak kevésnek volt ereje kimenekülni a sivatagból. A szárazság tovább fokozódott. Még a legerősebb és legidősebb fák is, melyeknek gyökerei mélyen a földbe hatoltak, elvesztették leveleiket. Minden kút és folyó, forrás és tó kiszáradt.
Egyetlenegy virág maradt életben, mert egy egészen kicsi forrás pár csepp vizet adott neki. De a forrás kétségbeesett: "Minden kiszárad, szomjan hal és elpusztul, és én mindezen semmit nem tudok változtatni. Mi értelme van még annak, hogy pár csepp vizet hozzak fel a mélyből a felszínre?"
Egy vastag, öreg fa állt a közelben. Hallotta a forrás panaszát, és mielőtt meghalt, ezt mondta neki: "Senki nem várja tőled, hogy az egész pusztaságot felvirágoztasd. Neked az a feladatod, hogy egyetlen egy virágnak életet adj. Semmi több."

Ha nem mutatják ki a szeretetet, gyakran nem is érzik. (Shakespeare)

Isten nem a lehetetlent kéri tőlünk, hanem a számunkra adott pillanatban lehetségest.

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10c)

„Hívség”. A réges-régi magyar szó még magában hordja a teljesebb jelentést. Az tud igazán hűséges lenni, akinek hite van. A két szó azonos tőről fakad. Hited és hűséged jutalmaként Istentől kapod majd meg koronádat. (Balogh Éva)

Mikor arra nézel, hogy Isten mennyi mindent bocsátott meg neked, az erőt ad, hogy te is megbocsáss. Mikor arra gondolsz, Ő milyen türelmes veled, az erőt ad, hogy te is türelmes légy valaki mással. Mikor az áldozatra nézel, amit érted hozott a kereszten, az erőt ad, hogy te is áldozatokat hozz a házasságodban, a gyermekedért, az ismerősödért vagy egy felebarátért.

Minél jobban nyomnak valakit a bűnök, annál nagyobb erővel menekül, jön Krisztushoz, bízva abban, hogy Ő azért jött, hogy megtartsa a bűnösöket. (Kálvin János)

„Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.” (Mt 26,75)

A bűnbánat könnyei komoly könnyek: nem pillanatnyi ellágyulás, hanem fájdalmas, keserves, komoly sírás. Péternek nem a pillanatnyi hangulat indította meg a könnyeit, hanem olyan fájdalom, amely kiforgatja az embert a maga természetes valójából. Jézus jelenlétében válnak igazán elviselhetetlenné bűneid, és törnek fel belőled is a bűnbánat igazi könnyei. Amikor majd hallod a gyónási kérdést: „Vallod-e magadat igazán bűnösnek?”, gondolj arra, hogy Péterhez hasonlóan benne ég-e a te bűnbánatodban is egész életed fájdalma! (Tamásy Tamás)

Szép az Egyház helyzete, amikor immár csupán Isten oltalmazza. (Blaise Pascal)

„Uram, kegyelmed betölti a földet. Taníts engem rendelkezéseidre!” (Zsolt 119,64)

Isten közelségére vágyunk csillapíthatatlan szomjúsággal. Akaratának teljesítése közelebb vihet hozzá, ezt tudjuk, érezzük mindannyian. De honnan, hogyan tudhatom életem ezer kicsi dolga között, hogy mi az ő akarata? Bölcsesség kell hozzá, tőle kapott bölcsesség. (Balogh Éva)

A megbocsátani nem tudó ember nem lehet közösségben a megbocsátó Istennel.

Fosdick

Aki igent tud mondani a Lélek vezetésére, az megfelelő időben hit által nemet is tud mondani a test kívánságaira.

Ameddig örömödet találod ebben a könyvben (Biblia), addig Isten is örömét találja benned. (Sailer püspök)

Az emberélet keresztjei olyanok, mint a kottában a keresztek: fölemelnek.

Ludwig van Beethoven

Csupán azt vesztheti el az ember, ami igazából sohasem volt az övé. (Jorge Luis Borges)

Egy fára nézve nem az a végcél, hogy gyökeret eresszen, hanem hogy gyümölcsöt teremjen. (M.C.Kellen)

Gyógyíts meg, Uram, mert vak vagyok, nem látom akaratodat, nem veszek tudomást ezer olyan dologról, amit pedig akarsz tőlem és mivel nem látlak, nem szeretlek eléggé. Istenem, világítsd meg szememet, gyógyítsd meg vakságomat, hadd lássam akaratodat és szépségedet!

„Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (1Móz 39, 9c)

Az élet néhány helyzetében úgy adódik, hogy jogi értelemben vagy az általános gyakorlat szerint megtehetnénk valamit, de a szívünkbe írott törvény mégis nemet mond rá. A „világ” sokszor nem érti ezt. „Hogy lehetsz ilyen balek?” „Hisz mindenki ezt teszi!” Mégis: nekünk nem mindenkihez kell igazodnunk, hanem a szívünkben lakó Istenhez… (Balogh Éva)

Hosszú ideig úgy tekintettem a negatív képre, amelyet magamról alkottam, mint valami erényre. Oly sokszor óvtak a gőgtől és a hiúságtól, hogy kezdtem azt hinni: jól teszem, ha becsmérlem magamat. Mára azonban beláttam, hogy a valódi bűn az, ha tagadom Isten irántam való, megelőlegezett szeretetét, ha nem veszek tudomást a bennem lakozó eredendő jóságról. Mert ha nem támaszkodom erre a megelőlegezett szeretetre és erre az eredendő jóságra, akkor megszakad a kapcsolatom valódi énemmel, elpusztítom önmagamat.

Henri Nouwen


 Isten sohasem a benne hívők vágyait vagy elvárásait teljesíti be, hanem az Ő ígéreteit.

„Krisztus mondja: „Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”” (Jn 13,14–15)

A lábmosás rabszolgamunkájával Jézus példát adott tanítványainak. Akik Jézus tanítványának vallják magukat, azok ugyanarra az önmagukat megtagadó, egymás javát célzó szolgálatra kötelezettek, amelyet Jézus feléjük vállalt. Jézus példája így indít el téged is mások felé, és így tűzi eléd a segítő szeretetből fakadó szolgálatot. Jézus példájának követése a másik szeretetét feltételezi, és a felé való elmozdulást követeli. Ám ez nem megy addig, amíg a legfontosabb mozdulatot meg nem teszed: amíg te magad nem mozdulsz el Jézus felé! (Tamásy Tamás)

„Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.” (Zsolt 104,24)

Nemrég egy szép tavaszi délelőttön a Margit-szigeten sétáltam végig. Hálás szívvel gyönyörködtem a megújuló természet látványában, a napsütötte lombok üde zöldjében, a madarak énekében. Arcomat simogatta a szél; mély, elemi örömöt jelentett a több kilométeres séta. Sorolgattam az ott látott, virágba borult növények nevét: árvácska, nárcisz, magnólia, vérszilva, japánbirs, kutyatej, gólyahír, pásztortáska, fürtös gyöngyike… „Milyen nagy” Isten alkotásainak száma – s milyen nagy maga az Alkotó… (Balogh Éva)

Néha olyan körülményekbe képzeljük magunkat, amilyent az isteni gondviselés egyáltalán nem szabott ránk; félünk ezernyi szenvedéstől, amelyek közül soha egyetlen egyet sem kell átélnünk.

Spurgeon


 Nézzünk bele a szívünkbe a veszteség, a tragédia, a munkanélküliség, a gyógyíthatatlan betegség közepette, mennyi az igazi hit? “Bizakodó vagyok” – ezt sokszor hallom; de tudjuk-e teljes bizonyossággal a reménytelenség közepén, hogy ISTEN LEHETŐSÉGEI NEM OTT ÉRNEK VÉGET, ahol a természeti törvények, ahol az orvostudomány, AHOL AZ ÁLTALUNK ISMERT VILÁG HATÁRAI HÚZÓDNAK?!

TE DEUM

Téged Isten dicsérünk, - Téged Úrnak ismerünk.
Téged, örök Atyaisten, - Mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok, - Kerubok és szeráfkarok,
Egek és minden hatalmak, - Szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, - Erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég, föld, - Dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura, - Apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták - Súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártír seregek - Magasztalnak Tégedet.
Vall tégedet világszerte - Szentegyházad ezerszerte,
Ó Atyánk, Téged - S mérhetetlen nagy fölséged,
S azt ki hozzánk tőled jött le, - Atya igaz Egyszülöttje,
És áldjuk Veled - Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje, - Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál, - Szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad, - Mennyországot megnyitottad,
Isten jobbján ülsz most széket, - Atyádéval egy fölséged,
Onnan leszel eljövendő, - Mindeneket ítélendő.

Téged azért, Uram, kérünk, - Mi megváltónk, maradj vélünk,
Szenteidhez végy fel égbe, - Az örökös dicsőségbe.
Szabadítsd meg, Uram, néped, - Áldd meg a te örökséged.
Te kormányozd, te vigasztald, - Mindörökké felmagasztald.

Mindennap dicsérünk téged, - Szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket - És bocsásd meg vétkeinket.
Irgalmazz Uram, irgalmazz, - Híveidhez légy irgalmas,
Kegyes szemed legyen rajtunk, - Tebenned van bizodalmunk.
Te vagy, Uram, én reményem, - Ne hagyj soha szégyent érnem!

„Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” (Ézs 40,26)

Hisszük, hogy Isten alkotott mindent. Emberekként az ő teremtményei, Krisztusért gyermekei vagyunk, és bizalommal szólíthatjuk Atyánknak azt, aki Ézsaiás könyvében így biztat: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” (43,1) A mindnyájunkat név szerint ismerő Isten gondot visel ránk. (Gazdag Zsuzsanna)

Titokzatosan igazgatsz Te mindent, Urunk, és mindenhol el vagy rejtve. A magasban jelen vagy, és a magasság nem érez Téged. A mélyben ott vagy, és lényedet az nem fogja körül. Csodálatos vagy Te egészen, akárhol is keresünk.