A lelki életben nem az a fontos, hogy mit teszek, vagy milyen mély gondolataim vannak, hanem az, hogy Istennel egységben élek -e, vagy sem.

A rossztól sokat szenvedünk, de nagyon sokat is köszönhetünk neki.

„Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” (Zsid12,1–2)

„Kitartás, már nincs sok hátra!” – annak idején az edzéseken, amikor izzadtan, kimerülten és fáradtan róttuk a köröket a pályán, ezzel a mondattal biztattuk egymást. Most úgy látom, hogy könnyebb volt akkor futni, mint ma az élet megpróbáltatásai között állhatatosnak, kitartónak, makacsnak lenni. Hányszor hallom elkeseredett emberektől, akiknek nincs munkahelyük, hatalmasra duzzadt az adósságuk, és még számtalan terhük van: „Nem tudom, meddig bírom, mikor adom fel.” A Zsidókhoz írt levél szerzője arra bátorít, hogy van kire néznünk: Jézus nem adta fel. Merítsünk erőt az ő keresztjéből, nézzünk rá! Valóságos segítség ez mai helyzetünkben? A felnézés, Jézusra tekintés új perspektívát ad. A reménységét. (Heinemann Ildikó)

Ami nem szolgálja Isten dicsőségét, nem lehet az embernek áldására sem.


Amikor úgy érzed, hogy legszívesebben feladnád, kezded sajnálni magad, elbátortalanodsz, vagy teljesen elmerülsz az önsajnálatban, állj meg egy pillanatra, és kezdj el gondolkozni azon, hogy mit bírt ki Jézus érted. Gondolkodj azon, hogy milyen támadásokon és bírálatokon ment át. Gondolj a durvaságra és kegyetlenségre, amit meg kellett tapasztalnia nem önmaga miatt, hanem érted.

„Amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róm 15,4) Sok könyv van a világon. Hasznos, segítő, építő. De Írás, Ige, Isten szava csak egy: a Biblia. Ami abban meg van írva, az több, mint egy nép történelme, több, mint levelekből álló irodalom, líra (például A zsoltárok könyve), több, mint fordulatos cselekmény vagy érdekfeszítő olvasmány. Mindennap újat ad, elámulunk Isten nagyságán és bölcsességén. Az Írást olvasó ember eljut oda, amit Pál ír a 6. versben: „…hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Kőháti Dorottya)

Annyit érünk, amennyi szeretet van bennünk.


Az Írás szerint Istennek a legeslegnagyobb csapása és a legeslegnagyobb haragja az, amikor Igéjét vonja meg az emberektől, viszont nincs nagyobb kegyelme, mint amikor Igéjét közli. (Luther Márton)

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11a) Csendben Isten előtt – ez az ember helyes magatartása. Ebben rejlik a „szólj, Uram, hallja a te szolgád”. Erre a csendre kell felkészülnünk, amikor színe elé járulunk. Nehéz a mai hangos és hangoskodó világban ezt a csendet megteremtenünk, ezért fontos a zsoltáros figyelmeztetése. Áldozatot kell hoznunk, hogy a leghatalmasabbnak, életünk adományozójának és fenntartójának a szava elérje fülünket a világ lármájában. Megéri, ha e csendért „harcolunk”, és áldozatot hozunk, mert erőt, biztonságot, reménységet kapunk benne Istenünktől. (Tóth-Szöllős Mihály)

Ez a bizalom a hajnal följöttében abból a hitből táplálkozik, hogy Isten jóságos és igazságos. Aki ebben bízik, az tudja, hogy élete ellentmondásai nem véglegesek és nem végérvényesek. Azzal a biztos tudattal járhat az éjszaka sötétségében, hogy azoknak, akik Istent szeretik minden javukra van. Még a csillagtalan éjszaka is lehet a beteljesült ígéretek hajnalhasadásának előhírnöke. (Martin Luther King)


Földi életünk legnagyobb értéke a néma, panasz nélküli szenvedés.
Kaszap István


Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni! (Luther Márton)


Isten nem mondja: szenvedjetek minél többet, ez erény és kötelesség, viszont tudnod kell: a fájdalmat is felvette programjába.
Prohászka Ottokár

Most egy ma sikeres magyar pop-együttes egyik dalszövege kapcsán készített interjúról lesz szó. A dal címe ennyi: “Nem hiszek”, és refrénként elhangzik pl., hogy “nem hiszek a gyűrű aranyában; nem hiszek a szavak igazában… nem hiszek az otthon melegében, nem hiszek Apáink erejében…” Az énekes pedig elmondta, hogy ez a dal egy generációs reflexió bizonyos társadalmi jelenségekre, a mai magyar fiatalság lelkületét kivetítve. És valóban nagy igazságot fogalmaz meg. Elég körbenézni fiataljaink körében, hogy mennyire nem hisznek, nem tudnak megmaradni semmiben. Ha nem tetszik az iskola, megyek másikba. Ha nézeteltérés adódik egy kapcsolatban, akár egy házasságban, lépek másikba, keresek mást, jobbat. Ha a munkahelyen kellemetlenség ért, majd keresek másik helyet. Ha az egyházamban nem tetszik valami, kipróbálok másik vallást. Megmaradni, kitartani bármiben – nem tartozik ma az erősségek közé… A szabad választások korát éljük mindenben, csak mintha kellő bölcsességünk nem lenne a választások szabadságához.
Egy másik példa szintén egy interjú: 107 esztendős bácsit köszöntöttek születésnapja alkalmából, és neki is feltették az ilyenkor természetesen adódó kérdést: mi segített ezen a hosszú életúton megmaradni? A néhány szavas válaszban pedig ott rejlett a szívet melengető válasz: a hit segített megmaradni. Próbákhoz, háborúkhoz, szegénységhez – a hitben talált erőt a túléléshez.
A két példa összekapcsolása talán nem is igényel magyarázatot.

Nem az a fösvény, aki nem teszi magát tönkre ajándékozással, hanem az, aki nem adja cserébe saját arcának ragyogását a te adományodért.
Antoine de Saint-Exupéry


Tudnod kell, hogy melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, mely odarepít.
Seneca

„Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.” (1Thessz 5,15) Vigyázni kell, hogy hol mivel fizetünk. Kivonnak egy papírpénzt, az már nem fizetőeszköz. Amint az euró vagy más valuta sem a mi országunkban. A hívő embernek még inkább figyelnie kell. Isten népének kezében nem lehet fizetőeszköz a rossz! Akkor sem, ha valaki azt adta neki. Van rá szabadsága és hite által ereje is, hogy „meglepetést okozzon”, és az egyetlen, az egész világon ismert és legális eszközzel fizessen: a szeretettel. (Kőháti Dóra)

A fiatalság nem erény és az öregség nem betegség.


A hit a hitért való harcra kötelez.


A hit félelem nélküli életre vezet: többé nem kell félnünk sem a jövőtől, sem a másik embertől. A hitből fakadó bizalom nem naivitás. Tudatában van a rossznak, mely jelen van az emberiségben, ahogy a mi szívünkben is. De a hit nem felejti el, hogy Krisztus azért jött el, hogy mindannyiunkat megmentsen. (Alois testvér)


A Szentírás ígéretei legyenek Isten népének közmondásai. (Spurgeon)


A szeretet nem olyasvalami, amit érzel, hanem egy olyan dolog, amit megpróbálsz kifejezni, bárhogyan is érzel.


Akármelyik oldaláról nézed a hegyet, mindig másnak fogod látni, pedig ugyanaz a hegy. Minden ilyen, ami a teremtés műve: egyazon Isten más-más arcát mutatja. (Paulo Coelho)


Az igazi Biblia-olvasásnak nincs ideje haszontalanságok olvasására. (Kempis Tamás)

„Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dán 12,3)

Máté evangéliumában Jézus is idézi a próféciát a búza és konkoly példázatának magyarázataként (13,43). Bűn, ítélet és kegyelem: hogyan lehetünk okosak, igazak (Mt 13)? Hogyan állhatunk majd Isten színe elé? Mire támadunk fel? Mire „elég” e földön gyűjtött szellemi, anyagi tőkénk, okosságunk…? Ha eltaszítottuk az igazság hozzánk szóló üzenetét, ha nem vezettünk mást sem az igazságra, ha betapasztottuk a fülünket az ige élő szava előtt? Minden egyes nappal haladunk a felé a nap felé, amikor minden tettre és szóra a legerősebb világosság fénye vetül. Ne félve, hanem Istenben bízva haladjunk e felé, felénk nyújtott kezét, hozzánk szóló szavát elfogadva! (Kőháti Dóra)

„Az Úr irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.” (2Thessz 3,5) Isten szeretete és Krisztus állhatatossága – elérhetetlen mérce. Nem is vagyunk képesek még megközelíteni sem. Mégis irányt jelent, amely felé elindulhatunk, ez az egyetlen járható és célra vezető út. Minden más zsákutca. Csak Isten szeretetének és Krisztus állhatatosságának útja vezet el Isten országába. (Túri Krisztina)

Jézus a megtestesült Ige.
Jézus az élet kenyere.
Jézus áldozati bárány – akit bűneinkért feláldoztak a kereszten.
Jézus az áldozat, akit a szentmisén feláldoznak a világ bűneiért és saját bűneimért.
Jézus az ige, amelyet hirdetni kell.
Jézus az igazság, amit közhírré kell tenni.
Jézus a fény, amelynek föl kell ragyognia.
Jézus az élet, amit élnünk kell.
Jézus a szeretet, amely szerint szeretnünk kell.
Jézus az öröm, amelyet szét kell osztanunk.
Jézus a béke, amelyet adnunk kell.
Boldog Kalkuttai Teréz


Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.
Spurgeon

„Krisztus által hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.” (1Pt 1,21) Péter apostol is abban erősít meg, hogy Jézustól kaptuk hitünket, a feltámadott, élő Úrtól, aki abban meg is tart. Ennek a hitnek a gyümölcse az is, hogy reménységünk lehet. Erre pedig mai életünkben különösen nagy szükségünk van. Aki Krisztus által hisz, nem csüggedhet! (Tóth-Szöllős Mihály)

Minden szentnek múltja van, és minden bűnösnek van jövője.

„Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései.” (Zsolt 105,7)

Heisenberg Nobel-díjas német fizikus ezt mondta: „Engem nem érdekelt Isten léte, de a munkám során találkoztam vele.” Az Úr: a világmindenség Ura és teremtője. Azé is, aki tagadja, aki elfordul tőle, de íme, még a kvantummechanika megalkotója is találkozott vele. Isten hatalma végtelen, döntései mindenkire egyaránt érvényesek. Ez félelemmel töltheti el az embert. De ő a mi Istenünk – ez már bizonyságtétel! A hívő ember nem félelemmel, hanem bizalommal és hálával fogadja ezt a tényt. Ez reményünk és bizodalmunk alapja. „Jó kezekben” vagyunk mennyei Atyánk tenyerében. (Kőháti Dorottya)

A boldog pillanatokban dicsérd Istent.
A nehéz pillanatokban keresd Istent.
A csendes pillanatokban adj hálát Istennek.
A fájdalmas pillanatokban bízz Istenben.
És minden időben imádd Őt!

„A Krisztus Jézussal való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben.” (1Kor 1,5)

Amerre nézünk, mindenütt elszegényedést látunk. Erről hallunk, olvasunk a hírekben, de magunkon is érezzük. Pál apostol a korinthusiakra tekint, és hálát ad Istennek, hogy a Krisztussal való közösség meggazdagít. Rólunk el lehet ezt mondani? Ha nem, akkor a közösséggel vagyunk elmaradva. Pedig gazdagok vagyunk és lehetünk, mert miénk az ige és az abban kapott ismeret Isten vezetéséről, megtartó erejéről. Az ige szívünkbe fogadásával, az imádsággal naponként erősíthetjük Krisztussal való közösségünket, erősödő hitünkben pedig egyre erősebbek és gazdagabbak lehetünk. (Tóth-Szöllős Mihály)

“A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.”
Mt 7.13-14

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy indián fiú, akit egy hónapra kiküldtek az erdőbe, mert ez a próba hozzátartozott a törzsi beavatáshoz. Ez idő alatt vigyáznia kellett magára, meg kellett védenie magát, és elegendő élelmet kellett találnia a túléléshez.
Néhány napig rendben is ment minden, egészen addig, amíg egy olyan helyre nem ért, ahol szemmel láthatóan nem volt túl sok ehető dolog. A fiú ennivalót keresve tovább vándorolt, de ahogy teltek-múltak a napok, az csak egyre kevesebb lett. Már nagyon éhes volt, amikor egy nagy hegyhez ért. Amint felfelé haladt rajta, egyszer csak egy csörgőkígyó siklott az útjába. A kígyó megszólalt:
- Kedves fiú, eltévedtem itt a hegyekben, és nem találom a lefelé vezető ösvényt. Tudom, hogy te ismered az utat. Szépen kérlek, vigyél le innét! Különben biztosan elpusztulok idefenn.
A fiú azt válaszolta:
- Ismerlek téged. Te a csörgőkígyó vagy. Egyetlen marásoddal megölhetsz!
A kígyó tovább próbálkozott:
- Kedves fiú, nagyon éhesnek tűnsz.
- Napok óta nem ettem – ismerte el a fiú.
- Ha megmutatod a hegyről levezető utat, megmutatom, hogy hol találsz ennivalót. Terített asztalhoz vezetlek, és táncolok neked.
A fiú hallgatott, a kígyó pedig táncolt neki egy kicsit. Aztán megszólalt a kígyó:
- Ugye szép vagyok, ha táncolok?
- Szép vagy, ha táncolsz, de tudom, mit tehetsz velem. Megmarhatsz és megölhetsz.
- Megígérem, hogy ha leviszel a hegyről, megmutatom neked az ételt, és nem bántalak – felelte a kígyó.
- Megígéred?
- Hát persze.
A fiú levezette a kígyót a hegy lábához, és a kígyó, ígéretéhez híven, megmutatta, hol van az élelem. Olyan lakomát terített a fiú elé, hogy az úgy érezte magát, mint egy király. A kígyó ezután táncba kezdett a fiú előtt, a fiú meg táncolt a kígyóval. Egy szempillantásnál is rövidebb idő alatt a kígyó a fiúra támadt, rárontott, és megmarta. A fiú a földre esett, és felkiáltott a fájdalomtól. Könnyek és jajkiáltások közepette a szemére hányta a kígyónak:
- Megígérted! Megígérted, hogy nem marsz meg!
A kígyó mosolygott, és így felelet:
- Amikor lehoztál, azt mondtad, hogy ismersz engem.

Az anyagi világ csörgőkígyója mindig olyan dolgokat ígér, amiket nem tud megtartani. Az élvezetek és a tulajdon is olyan álmokkal hiteget, amelyeket nem tud valóra váltani. A világ tele van üres ígéretekkel, tele van előre gyártott megoldásokkal és könnyű utakkal. De egyik előre gyártott megoldás sem hozza meg azt a beteljesülést és boldogságot, amire mindennél jobban vágyunk. Egyik könnyű út sem vezet az életre…

Aki a Tiéd,
az nem veszik el.
Útján,
amerre mennie kell,
Te vagy a lámpás,
Te vagy a fény.
Borús éjben is
örök remény.
Aki a Tiéd,
az hazatalál.
Útján haladva
ha meg-meg is áll,
Te vagy ereje,
akarata.
Így jut az ember
hozzád – haza.


Akkor áldásos a Biblia-olvasásunk, amikor az Ige beteljesedik rajtunk.


Az élő gyülekezet élő hitben járó családokból áll. Az istentisztelet a mennyei istentiszteletbe való bekapcsolódás, aminek előzménye van a személyes csendességben, és következménye van az élet istentiszteletének megélésében. Ez a személyes kegyesség azonban akkor áldásos, ha a Krisztus-test közösségében éli meg ki-ki ezt, építve a közösséget. (Tariska Zoltán)

„Az Úr félelme lesz Sion kincse.” (Ézs 33,6)

Sion Jeruzsálem szent hegye, de átvitt értelemben maga az egész egyház. Nem az Úrtól való félelem, hanem a benne való megingathatatlan hit, hatalmának elismerése és az ő törvénye szerinti élet a legnagyobb kincse az egyes embernek és az egyháznak. Mindannyian az ő gyermekei lehetünk: nem félelemmel kell tekintenünk rá. Hisz mindent eléje vihetünk. (Kőháti Dóra)

Bármilyen közel van a karó a tőkéhez, soha nincs közöttük életközösség. (Szikszai)


Csak az igazán szabad, aki elszakadt mások tekintetétől, és határozottan Isten tekintetében marad.


El sem tudom képzelni, hol lennék én ma, ha nem volna az a maroknyi barátom, akik képesek voltak örömmel megtölteni a szívemet. Nézzünk szembe a tényekkel, barátokkal az élet sokkal vidámabb.
Charles Rozell Swindoll


Ha engedelmeskedem annak, amiről tudom, hogy jó, örömben lesz részem. Ha pedig nem engedelmeskedem annak, amiről tudom, hogy jó, gyötrelem lesz az osztályrészem.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31b)

Tényleg ki? Senki, pedig vannak ellenségeink bőven: a sátán, ezernyi kísértése, saját önző vágyaink, tévtanítások tömege, újra és újra feltörő óemberünk mind ellenünk harcolnak! Micsoda ijesztő hadsereg, amely mégis bukásra van ítélve, mert velünk az Isten! Veled is! Vedd ezt komolyan, s meglátod, hogy egészen másként fogsz a világra és az életedre nézni. Felszabadulsz a félelmektől, terhektől, mert ezek már nem fognak rémíteni: elüldözte őket egy sokkal nagyobb hatalom: Isten szeretete! (Deák László)

Isten a gyümölcse alapján ítéli meg a fákat, nem pedig a gyökerük szerint. (Paulo Coelho)


Kíváncsiskodásunk sokszor megakaszt a Szentírás olvasásában, mert érteni és vitatkozni akarunk ott, ahol egyszerű lélekkel tovább kellene olvasnunk. (Kempis Tamás)

„Krisztus mondja: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.”” (Jn 15,15)

A barátainkkal különleges kapcsolat fűz össze, az életünk részei, beavatottak, és mi is részei, részesei vagyunk az életüknek. Jézus, mikor barátainak nevez minket, megajándékoz ennek a kapcsolatnak a lehetőségével. Nem mechanikus tetteket és egyfajta külső parancsnak megfelelni akarást vár tőlünk, hanem szívből jövő, elkötelezett életet. Beavat Isten tervébe, részesei leszünk mindannak, amiért ebbe a világba jött. Nem maradhatunk közömbösek. (Túri Krisztina)

Milyen gyakran olvassuk a Bibliát. Soha nem olvassuk? Vagy csak ritkán, időnként, hébe-hóba? Vagy rendszeresen, netán naponként? Te tudod, hogy mennyit olvasod, hogy neked mit jelent, hogy tekintesz rá. Legyen segítségünkre egy történet ezzel kapcsolatban:
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? – kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újszövetséget:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.
- Nos – kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna, de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított, úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egészen boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most – a Biblia az élet könyve számomra.

Minden ember szíve a boldogságért kiált. Az emberek még sohasem keresték a hőn óhajtott boldogságot ennyire rossz helyeken, mint ma. A leggyakoribb hiba a gyönyörben és az anyagi javakban keresni. Hiábavaló ezekben keresni. Bármilyen boldogság, amely testi örömből ered, eltűnik, mihelyt az öröm forrásaként szolgáló cselekedet abbamarad. Bármilyen boldogság, ami anyagi javakból származik, megszakad, ha az anyagi javak megszűnnek.

Az a boldogság, amit Isten gyermekeiként keresnünk kellene, nem az egészséges állat boldogsága, vagy nem az olyan ember boldogsága, akinek mindene megvan, hanem mély, belső beteljesülés a szívünkben, amely békét és örömet áraszt. Ezt a boldogságot nem befolyásolják azok az érzések és érzelmek, amelyek a testünkön hullámoznak át egyik pillanatról a másikra. Ezt a boldogságot nem befolyásolják életünk külső körülményei. Ez a boldogság állandó, annak az eredménye, hogy életünket Istennel egyesítjük. Ez az egyetlen igaz boldogság, és ezt csak imádsággal lehet elérni. A bensődben keresd. “Isten országa bennetek van.”

Szeretetre születtem.
Szophoklész


Szeretni Istent, és általa szeretve lenni: ez a legnagyobb érték, amely mindörökre megmarad. (Alister McGrath)


Többfajta bibliafordítás létezik a világon. Magyar nyelven is olvashatunk többfélét. A két legelterjedtebb a Károli- és az újfordítás. Én az újfordítást jobban kedvelem, mert a beszélt mai nyelvhez nagyon közel áll, könnyen érthető. Igaz, elismerem, hogy a Károli Gáspár-féle fordítás több helyen hűebb az eredeti szöveghez. Ezzel kapcsolatban eszembe jut, hogy egyszer egy lelkészt megkérdeztek arról, hogy melyik a legjobb bibliafordítás. Mit gondoltok mit válaszolt? Kicsit meglepő volt, de azt mondta, hogy az, amelyiket az életedbe fordítod le. Mennyire igaza van! Isten Igéje ugyanis nemcsak informálni akar, hanem elsősorban átformálni. Meg akarja változtatni az életedet. Persze csak, ha engeded. Ha kemény szívedről lepattannak az igei üzenetek, akkor nem formál téged, de ha megnyitod a szíved előtte, akkor formál, alakít téged. Ezért is írja Jakab apostol: legyetek az igének cselekvői, ne csak hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Olvasni és hallgatni az igét, ez az első lépés. A második pedig megélni, cselekedni. Akkor formál igazán bennünket, ha megtesszük, amit belőle megértettünk.

A magunknak élt egy óra több keserűséggel van tele, mint a másokért élt egész élet. És a másokért élő egyetlen órájában sokkal több öröm van, mint a magának élő egész életében.

A virág nem gondol azzal, ki fogja szívni az illatát.


Áldott legyen a buzgalom, mely Isten karjába vezet! Áldott legyen a lemondás erről az egynéhány nyomorult dologról, amely ily magas méltósághoz juttat! Gondoljátok csak meg, hogy ha egyszer az Úr karjain hordoz benneteket, mit törődtök ti majd akkor azzal, ha az egész világ kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben is megvédelmezzen benneteket.
Nagy Szent Teréz

„Az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket.” (Zsolt 146,8)

Görnyedezőként eltűnik a horizont, csak lefelé lehet nézni, nincs perspektíva – út, por, szürkeség. Nehéz súly a háton, a felfelé tekintés lehetetlensége. Ha Isten felegyenesít, egyszerre már látszik a távlat, nem vagyunk többé a lefelé húzó erők foglyai – ezt kaptuk Jézusban. Levette a súlyos terheket, és megmutatta azt, amire emberségünkben hivatottak vagyunk. Csak vele élhetjük át, mit jelent igazán embernek lenni. (Túri Krisztina)

„Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban.” (Jer 23,5)

Eljött már ez az idő. Hisszük, hogy Jézust Isten küldte, hogy világossá tegye a jogot és az igazságot. Ez a jog, amelyet Isten minden ember számára teremtett, és mindenkire egyformán érvényes, melynek nincsen kiskapuja. Egyenlőkké tesz Isten előtt. És ez az igazság, mely világosan megmutatja bűneinket, kárhozatra méltó voltunkat, de ez áradt ki ránk, amikor Jézus a keresztfán feláldozta magát értünk. Istennek ezt a megkegyelmező igazságát hozta el számunkra. (Tóth-Szöllős Mihály)

„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézs 44,22)

Olykor azt érzem, hogy mi, emberek rettenetesen megalázó helyzetbe hozzuk az Istent. „Lerázzuk” őt. Ő pedig, mint egy kinevetett és üldözött kufár, jön utánunk, s nem holmi vacak árut akar ránk tukmálni, hanem életünk egyetlen igazi ajándékát: az ő megbocsátó kegyelmét és irgalmát, amely eltöröl minden hűtlenséget. Jön utánunk, sőt ahogy Füle Lajos írta versében: „Fut az ISTEN az ember után, / mert mindent lát és szánja nagyon, / guruló szívét csakhogy elérje, / hogy fut utána, hull bele vére! / Ott fut az utcán, ott fut a téren, / egész világon, / sok ezer éven, / sok mérhetetlen, megérthetetlen, / keresztre írott szenvedésen át, / hulló Igével, / kiontott vérrel, viszonozatlan, / mély szerelmével / fut az ISTEN az ember után.” Nézz hátra! Látod őt életed országútján, ahogy fut utánad, mert nem akarja, hogy elvesszél?! Állj meg, és várd meg őt! (Deák László)

Ha Életed rögös útján megbotolsz, ott vannak a jóbarátok, hogy támaszkodhass beléjük, s ha elesel, ők akkor is ott vannak, hogy karjukat nyújtsák neked, felsegítsenek. Ne feledd, te is ilyen támasz, s segítő kéz vagy nekik! (Victoria F. O.)


Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszontszeretni. Ha remélünk meg kockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat, az nem tesz semmit, és nem lát semmit, annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.


Istenem, szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg nekem, Uram, a lelkiismeretemnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak te tudod élessé tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál, és hallgassam a szavadat.
John Henry Newman


Jézus Krisztus Simon Péternek először az otthonába lépett, aztán az imaházába, végül a csónakba is. Úr lett a családi, vallási és üzleti élete felett. (Stewart)


Minden imádságnak, minden áhítatnak, minden örömnek jó szóvá, jó tetté kell változnia. Lehet az egy tekintet, egy kézszorítás, egy elhallgatott vagy kimondott gondolat, egy parányi győzelem vagy egy égbe sugárzó hőstett, egy futó bocsánatkérés, egy meleg megbocsátás, egy apró szívesség, új áldozat: de az mind az Isten szüretjét gazdagítja s az örökkévalóság szőlőhegyeit tetézi áldással. Csak az a fő, hogy áhítatod tetté, hited szeretetté váljék, teljesen, maradék nélkül… (Ravasz László)


Ne gondolja senki, hogy amit másokért tehet, vagy amit másoknak adhat, az jelentéktelen semmi csupán, s a fáradságot sem éri meg. Sok apró patak is hatalmas folyammá egyesül.


Nem az a fontos, hogy valaki mit, hanem az, hogy miként szenved. Ugyanabban a tűzben az arany ragyog, a polyva pedig füstölög. Ugyanaz a cséplő a szalmát összetöri, a gabonaszemet megtisztítja.
Augustinus

„Ő megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3,16)

Pár napja, október 31-én a Reformációi emlékparkban álltam, és néztem a hitünk pilléreit jelképező négy fehér oszlopot. Olyan magasak, erősek, tiszta hófehérek, égbe mutatóak voltak. Jó volt tudni és érezni, hogy ezek a lutheránus hitem pillérei: csak Krisztus, csak a hit, csak a kegyelem, csak az Írás. Ennyi, és ennél több nem kell. Ebben minden benne van. Vagyis Jézus Krisztusban minden megadatott nekünk. Őt kell keresnünk, és nem mindenfelé keresgélnünk, ahol az élet és az örök élet válaszait ígérik. A választ Isten Jézusban adta meg. (Kőháti Dóra)

A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk.

A szeretet nem múlik el, mert a szeretet maga az Isten.

A szeretet valóban gyógyít, de önmagában az, hogy szeretnek minket, még nem. Ez utóbbi csak annyit jelent, hogy nyitva áll az ajtó a gyógyulás, a boldogság, az élet előtt. Ahhoz azonban, hogy keresztülmenjünk ezen az ajtón, magunknak is szeretnünk kell.

Az Egyháznak és a világnak szüksége van az irgalomra, melyben testet ölt az a szeretet, amely erősebb a bűnnél és mindenfajta rossznál, mely az embert földi élete folyamán behálózza.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. (Weöres Sándor)

Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony szemben a bölccsel nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a bölcset. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap (mondta a herceg) amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom:
- No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt:
- Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett, és minden szem a megszólított felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, azután pedig a hercegre nézett, és azt mondta:
- Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.

„Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézs 44,6)

Nagy és hatalmas a mi Istenünk. Különös, hogy erről gyakran megfeledkezünk, félünk és bizonytalankodunk, keressük a biztonságot adó erőket, támaszokat. Pedig énekeljük, hogy „erős várunk”, hogy kősziklára épít, aki Jézusra épít, benne bízik. Egyedül ő a történelem Ura, kezében van annak formálása, és ő életünk Ura is, életutunk vezetője, irányítója. Nincs rajta kívül hatalom és erő, mely felette volna, és kormányozhatná világunkat. Miért nem számolunk vele szüntelen? Miért nem bízzuk rá magunkat? (Tóth-Szöllős Mihály)

Ha nem engednék meg, hogy az egész nap folyamán egyetlen szót is kiejtsek, ez egyáltalán nem érintené az imádságomat… Percről percre, pillanatról pillanatra, így vagy amúgy a szívem közösségbe lépne Istennel. Az imádság nekem olyan lényeges, mint a tüdőm lihegése és a szívem dobogása. (Spurgeon)


Ha valakiről valami rosszat hallasz, akkor oszd azt kétfelé, ami megmarad, azt ismét négyfelé… és ami marad, arról hallgass!

“Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon,
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen,
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.”
(Goethe)

Hidd el, hogyha a koldusnak fillért adsz szeretettel, jobban esik neki, mintha forintot adsz szeretet nélkül.

„Jézus által vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” (Zsid 13,15)

Sokszor hallunk a Lélek gyümölcseiről, s jól ismerjük őket a Galatákhoz írt levélből: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. Mai igénk egy új gyümölcsről ír: Isten dicsőítéséről. Mennyire hiányzik ez az életünkből! Árad a panasz, könyörgés, kérés imádságainkban, de Isten végtelen nagyságának és szeretetének dicsőítése alig hangzik fel ajkainkról. Egy dal mindezt így fogalmazza meg: „Itt vagyok most, jó Uram, hozzád száll e dal. Tudod, sokszor hívtalak, de ma másképp szól e hang. Mert ma nem azt kérem, hogy adj még, nem könyörgök: figyelj rám, csak azt mondom, hogy szeretlek, Atyám!” Gyönyörű gyümölcs az ember életében, ha bármilyen élethelyzetben ki tudja mondani: Szeretlek, Atyám! (Deák László)

„Képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Ef 3,18–19)

A krisztusi szeretet az az erőtér, amelyben igazán jól mérjük fel a paramétereket. A hatása alatt megváltozik minden. A lehetetlennek tűnő távolságok megrövidülnek, a feneketlen mélység nem nyel el többé – és az elérhetetlen magaslatok elérhetővé válnak. Ennek a szeretetnek az erőterében gyógyulnak a sebek, szelídülnek a szavak, lágyabbak a léptek. Átéljük a közelséget Istennel és a testvérrel. Nincs, ami elválaszt többé. (Túri Krisztina)

KICSIT TÖBB…

Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,
Kicsit több igazság úton, útfélen,
Kicsit több segítség bajban, veszélyben.
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, szeretet, remény.
És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába.

Minden csoda gyökerében egy boldog hitvallás rejlik: én megtapasztaltam Istent, és nagyobb volt mindennél a világon. (Ravasz László)

„Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)

Örömben, jó rendben, egyetértésben, békességben, szeretetben élni jó. Tiszta lelkiismerettel, harmóniában kis és nagy közösségben. A háborúzásra – ma már tudjuk – testi tünetek garmadájával reagálunk, magunkat (is) tönkretesszük, nem csak az ellenfelet. Pál ismerte az embert, és azt is tudta, hogy minden közösségben adódhat konfliktus. Szeretettel, jó szóval felkészít, hogy mit kell tenni, ha baj van. A belőlünk fakadó békétlenség orvossága nem más, mint a lehető legszorosabb kapcsolat a békesség forrásával, a Krisztusban emberré lett Istennel. (Kőháti Dóra)

Szeresd azokat is, akiknek életstílusa idegen számodra,
ez által közelebb kerülhetsz Istenhez.

A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni. (Mark Twain)


A szeretet vagy a gyűlölet megváltoztatja az igazságot. (Blaise Pascal)

„A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2,17)

Örökös változás kívül és belül. Minden, ami körülvesz, mozgásban van; a tegnap még népszerű, divatos, elavul, és helyette jön valami új, más – felkeltve a vágyat, hogy birtokoljuk, hogy hasonlítsunk rá, hogy megfeleljünk neki. Csak maga Isten van túl időn, változáson, és az, aki életét hozzá fűzi és méri. Az megmarad örökké, bármilyen felfoghatatlan is ez arról az oldalról, ahol az ember az idő-tér meghatározottságában él. (Túri Krisztina)

Az arany ott van, ahol megtalálod.
aranyásó mondás


Az egyetlen baj a semmittevéssel, hogy nem tudod, mikor végeztél.


Az emberi beszéd bölcsebbnek és vonzóbbnak tűnhetik, mint Isten szava, de nincsen benne élet. Az Isten Igéje, ha egyszerű is, mindenható, amilyen mindenható az, Akitől ered. (Spurgeon)


Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyermeke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.

„Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (Zsolt 106,1)

Így kezdődik a bűnbánati zsoltár: dicsérettel és hálaadással. Isten előtt nem a panasszal és bűnvallással kell kezdeni, hanem ahogy a zsoltáros teszi. Ez rámutat arra, hogy milyen közösségben vagyok Istenemmel, miért merhetek bűneimmel elé állni és félelem nélkül számot adni. És mindezt miért tehetem? Mert örökkévaló szeretettel szeret, ezért jó hozzám, meghallgat, és Krisztusért, akit ártatlan bárányként feláldozott, megbocsát nekem. (Tóth-Szöllős Mihály)

Egyetlen dolgom e földön, a szeretet.
Victor Hugo


Ha engedelmesség helyett azoknak rokonszenvét és részvétét keresed, akik igazat adnak neked, akkor lelki érzéked elhomályosul, és te használhatatlan leszel.

Ha már nincsen tenéked semmi igazságod Isten előtt: mutasd fel Neki a Jézus Krisztus megtört testét és véres áldozatát, mint a te igazságodat és érdemedet.
Ethán

„Így szól az Úr: Vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.” (Zsolt 91,15)

Mi a legnagyobb nyomorúság? A száz legszegényebb emberről is megjelent a minap egy kiadvány. Ki-ki döntse el ízlése, érzékenysége szerint: kell-e, jó-e erről így beszélni vagy ezzel szembesíteni a nem olcsó sajtótermékeket magának megengedő konszolidált népet. Tény: a pesti aluljárókban a kartondobozokban élő koldusok látványa ma már alig feltűnő, megszokott utcakép lett… Azt hiszem, a legnagyobb nyomorúság az, ha már a lelkünkben is feladtunk mindent. Ha nem látjuk a fényt, amely fentről igenis sugárzik ránk, a kiragadó, megmentő kegyelmet, amely megtalál a mélyben. Ha már nincs hitünk, és üres az ég, az lehet a legnagyobb nyomorúság. És még akkor is utánunk tud nyúlni az Isten. (Kőháti Dóra)

Most fogom fel igazán azon végső, legvégső tanítás értelmét, ami az emberi gondolkodás, költészet és a hit mindenkori üzenete: megváltás csak szeretet által és szeretetben lehetséges!


S felfogom, hogy az az ember, akinek ezen a Földön többé semmije sem maradt, lehet boldog – még ha csak pillanatokra is -, ha bensőséges odaadással fogadja magába a szeretett ember képét. Az elképzelhető, lehető legsivárabb külső körülmények között, olyan helyzetbe kényszerítve, ami lehetetlenné teszi, hogy tettek által valósítsa meg önmagát, olyan helyzetben, amiben az egyetlen felmutatható teljesítmény maga az igaz szenvedés, ahol a teljesítmény egyedül a belső tartással elviselt szenvedésből áll, ilyen helyzetben is kiteljesedhet az ember a szeretetteljes szemlélődésben, abban a szellem alkotta képben való elmélyülésben, amit a szeretett emberről magában hord. Életemben először vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit is jelent valójában, amikor azt mondja az Írás: az angyalok boldogok a vég nélküli Fenségesség határtalan szerető szemlélésében.

Viktor E. Frankl – …mégis mondj igent az életre c. könyvéből


Sehogy sem tetszett nekem, amikor láttam, hogy az emberek csak tantételeket fogadtak be anélkül, hogy megismerték volna Jézus Krisztust, vagy saját megváltásuk szükségét. (John Bunyan)


Szeretet nélkül lehet, hogy nincs gond, nincs fájdalom, de nincs öröm és tartalom sem az életünkben.


Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág,
s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ.
Szeretném, ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad.
Mert így nincs az a szív, mely megszakad.
Szeretném, ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat,
s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném, ha együtt élnénk meg azokat a dolgokat,
melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.

„Uram, egyengesd előttem az utat!” (Zsolt 5,9) Magyarország a Hortobágy, paprika, gulyás és a kátyúk országa. Kocsik tucatjai mennek tönkre naponta a rengeteg hibás útszakasz miatt… és eközben hány lélek megy tönkre a kátyús lelki utak miatt? Hány szív törik ketté a göröngyös, becstelen életutakon? Rengeteg. Éppen ezért van szükségünk Isten igazságára, amely elüldöz minden hamisságot, és kiegyenesíti a felé vezető utunkat. Engedd, hogy segítsen! (Deák László)

Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Uram, irgalmazz!

A hibák mindig vastagok ott, ahol a szeretet vékony. (Spurgeon)


Aki üdvözülni akar, az olvassa úgy Isten Igéjét, mintha rajta kívül senki sem volna a világon. Akkor Isten Igéjének minden vigasztalása neki szól. (Luther Márton)


Az ember korlátlan lehetőségei elé a legtöbb akadályt önmaga állítja.

„Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”” (Lk 10, 41– 42)

Hazánkban népbetegség az aggódás. Keresztyén emberként komolyan kell vennünk mindazokat, akiket elborít az aggódás és a holnaptól való félelem. Amikor aggódó emberrel találkozunk, akkor nem lebecsülni kell ezeket a gondokat, hanem a helyes irányba kell fordítanunk testvéreink figyelmét: „Ne a gondok nagyságát nézd, hanem a gondoknál sokkal hatalmasabb Istent. Ragadd meg az egyedül szükséges dolgot, amely nemcsak a gondok között tart meg, hanem életed – és örök életed – minden napján.” (Deák László)

Bátorság kell ahhoz, hogy kiállj a meggyőződéseid mellett, amikor tudod, hogy mások kétségbe fogják vonni azokat. Amikor hajlandó vagy kiállni valamiért vagy kipróbálni valamit, mindig lesz valaki, aki támadni fog. Ralph Waldo Emerson írja: “Bármit is teszel, bátorságra van szükséged. Akármilyen útirányt választasz is, mindig lesz valaki, aki azt mondja, hogy tévedsz. Mindig támadnak majd olyan nehézségek, melyek azt próbálják elhitetni veled, hogy kritikusaidnak igaza van. Ahhoz, hogy eltervezzünk valamit, és azt végig is vigyük, ugyanolyan bátorságra van szükségünk, mint egy katonának. A békének is megvannak a maga győzelmei, de bátor emberek kellenek ahhoz, hogy kivívják őket.” Bátorság kell ahhoz, hogy szembe tudj nézni a rólad szóló igazsággal. Jézus azt mondta: “megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket”. De mielőtt még szabaddá tenne az igazság, általában jól összetör, mert nem szeretjük hallani magunkról az igazat.
Bátorság kell a változáshoz, ha kényelmesebb olyannak maradni, amilyen vagy. Ha hajlandó vagy elhagyni a biztonsági zónádat, hitben kilépni és követni Istent, nem marad el a próbatétel. Ugyanakkor viszont elérsz majd olyan magasságokat, melyeket azelőtt elérhetetlennek tartottál.

Csak az a szégyen, ha valaki nem ismer szégyent. (Blaise Pascal)


Éljünk úgy, amint majd halálunk óráján kívánnánk, hogy életünk legyen. (Augustinus)


Ha teljességgel Istenhez akarunk tartozni, rendelkezésére kell állnunk, és bíznunk kell Benne. Nem szabad hagynunk, hogy a jövő nyugtalanítson… Az isteni Gondviselésbe vetett bizalmunk az az erős és élő hit, hogy Isten tud és fog is segíteni minket. Hogy tud, ahhoz nem férhet kétség, hiszen mindenható. Hogy segít, az is bizonyos, mert oly sokféleképp biztosított minket erről a Szentírás szavain keresztül, és oly végtelenül hűséges ahhoz, amit megígért.

„Jézus mondja: »Ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön.«” (Mk 8,38;)

Sokszor megfeledkezünk arról, hogy a vallás a vallomás szóval rokon. Adósai vagyunk a világnak. Tartozunk egy vallomással. Azzal, hogy kihez tartozunk, kitől kaptuk az életet, s ki az, akivel értelmet nyer minden. A mai módon megfogalmazott vagy megélt hitvallás azonban nem csak kifelé fontos… Nekünk magunknak is az. Ha szégyelljük Urunkat, akkor az elszakít az élettől, a vele való – még a világ végét is átvészelő – kapcsolattól. Fogalmazzuk meg szavakkal, szívünkkel a vallomást! (Hafenscher Károly)

Legyen ma béke belül. Bízz abban, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Ne feledkezz meg a végtelen lehetőségekről, amelyek a hitből születnek Benned és másokban. Használd azokat, amiket adnak Neked, és add tovább a szeretetet, amelyet kapsz. Légy elégedett Önmagaddal, úgy ahogy vagy. Hagyd ezt a tudást beépülni a csontjaidba, és add meg a lelkednek az éneklés, a tánc, az ima és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunk számára létezik.


Nem, Uram, nincsenek válaszaim.
Már kérdezni sem akarok.
Csak lerogyni eléd,
a fájdalom súlyát tovább nem cipelni.
Magamra maradtam. Egyedül vagyok.
Olyan távoli lett minden.
Nem értem, nem értem meg
a vigasztaló szavakat.
Csak arra kérlek, hogy gyújts fényt,
egy kicsiny fénysugarat legalább,
abban a keserű sötétben,
bennem.
Hajdú Zoltán Levente

„Ó, Uram, Uram! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen.” (Jer 32,17)

Szorongató helyzetben van a fogoly Jeremiás – a babilóniai király hadserege körülzárta Jeruzsálemet –, de még ekkor is elhangzik a biztatás Isten szájából: fognak még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban. A próféta tisztánlátása lehetne a miénk is, ha képesek lennénk kicsit felemelni a fejünket és nem mást okolva, nem a válságba jutott világon keseregve meglátni, mit vétettünk Isten ellen – hiszen a bajok forrása ez. Jeremiás is erről beszél. Nem hallgattunk az Úr szavára, nem éltünk törvénye szerint. Még a szorongató helyzetben sincs késő, amíg Isten maga biztat. Szentháromság ünnepe után utolsó előtti (reménység-) vasárnap: van remény. Advent előtt tegyük meg, amit lelkünkben tenni kell. (Kőháti Dóra)

Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki átalussza az időt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik egy sokkalta megtévesztőbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürgés-forgás, lázas tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése…
A pontos, igaz cselekvés az, amelyik számba veszi és mérlegeli a „pálya” minden nehézségét, és a „véletlenek” esetleges szélfúvását éppúgy, mint a föladat „bemérhető” részét, persze nehéz, s nemegyszer kevésbé látványos a vaksi „szorgoskodásnál”. A közvélemény könnyen ítél a látszat után, s az izzadtságot legtöbbször a koncentrált figyelem elébe helyezi. Pedig ez a csúsztatás melegágya ennek a fajta kritikai lustaságnak és előítéletnek, mely melegágya a burkolt restségnek, belső tunyaságnak, s csupán képmutató változata a hétalvásra ítélt mesebeli semmittevésnek.
Ahogy a félelem és élhetetlenség a betegségbe, úgy menekül nemegyszer a belső restség az aktivitásba, a minőség megkerülésével a középszerűség tevékeny gyakorlatába.

Szeretni egy másik embert annyit jelent: hogy Isten bennünk él.