A legnehezebb fajta várakozás az, amikor te sietnél, Isten pedig nem. (Rick Warren)


Amikor az ember teljes létezésével belevegyül Isten szeretetébe, akkor lelkének ragyogása tükröződik külső megjelenésén is.



Az alázat a szeretet gyöngéd ereje, amely szelíden egymás felé hajlítja a legkeményebb oszlopfőket is. (Simon András)



Bármilyen közel van a karó a szőlőtőkéhez, soha sincs közöttük életközösség. (Szikszai György)

Egyszer a nagyapa megkérdezte a gyerekeket, hogyan lehet megállapítani, hogy melyik órában ér véget az éjszaka és kezdődik meg a nappal.
- Talán akkor, mikor messziről meg lehet különböztetni a kutyát és a bárányt? - kérdezte az egyik gyerek.
- Nem - felelte a nagyapa.
- Talán akkor, mikor messziről meg lehet különböztetni a datolya- és a pálmafát? - kérdezte a másik.
- Nem - hangzott újra a válasz.
- Hát akkor hogyan? - kérdezték tanácstalanul a gyerekek.
- Akkor veszi kezdetét a nappal, mikor akármelyik ember arcába nézel, testvéredet ismered fel benne.

Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz.

Gandhi


Ha az Isten igazságos volna, akkor mindnyájan elvesznénk, de Isten kegyelmes is.

„Jézus megállt középen, és így szólt a tanítványokhoz: »Békesség néktek!« És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” (Jn 20,19–20)

Nemrég láttam egy rövidfilmet arról, hogy milyen véres harcok dúltak két pápua törzs között néhány évtizede. Egyszer az egyik törzs békekövetet küldött a másikhoz. A küldöttet ízletes vacsorával kínálták meg, majd önmaga vált ellenségei ételévé… A békülni kívánó településre ez időben egy amerikai missziós lelkész érkezett. Idővel a két falu megállapodott: egy édesanya átadta gyermekét az ellenséges törzsnek, kikötve, hogy amíg a gyermek él, addig nem lehet harc közöttük. A lelkész közben dolgozott: a feltámadott és békességet hozó Úrról prédikált mindkét közösségnek. Jóval a kisgyermek felnőttkora előtt mindkét törzs megtért: közösen építettek egy templomot. Csoda? Ahol a feltámadt Jézus jelen van, ott béke születik. (Balog Eszter)

„Keressétek először Isten országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,33)

A Hegyi beszédnek Isten gondviseléséről szóló szakaszából való az ige. Ráadásul… ha ezt és ezt megvásárolod, megkapsz valamit, amire az égvilágon semmi szükséged nincs. Világunk így működik… Ám Isten itt is mást ad, más utat mutat: ha őt, országát keresem, „ráadásul” megkapok – mindent. Nem a vackot, a szemetet, a selejtet, hanem mindent, amitől értékes, szép, teljes, igényes, emberi lehet az életem. Amire testemnek, lelkemnek, emberi lényemnek szüksége van. Ő tudja a legjobban, mire, és azt megadja. (Kőháti Dorottya)



„Krisztus így imádkozott: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba.”” (Jn 17,18)

A mennyei erővel megáldott, Krisztus követésében igyekvő ember nem élhet önmagának, nem kóborolhat céltalanul és „munkanélküliként” a világban. Küldetésünk van. Nem csupán egymás között az egyház családjában, hanem a világban. Krisztus küldött minket, hogy a magunk eszközeivel megmutassuk, a környezetünk elé éljük, hogy úgy szerette Isten a világot… A feladat, a mandátum mára is érvényes! (Hafenscher Károly [ifj.])

Minden krízisnek nemcsak veszélyei, hanem lehetőségei is vannak. (Martin Luther King)



Ne féljetek az emberek bűneitől, szeressétek az embert az ő bűneiben is, mert ez közelíti meg az isteni szeretetet. Ez a legnagyobb földi szeretet. Szeressétek az Isten teremtményét, a legkisebb homokszemet is. Szeressetek minden falevélkét, az Isten legkisebb fénysugarát.

Dosztojevszkij


Nem hiszel már az emberekben? Kiismerted őket? Eleged van belőlük, mert kapzsik, önzők és ravaszak? Nagy ajándék, ha szeretetet tudunk sugározni mindenkire, azokra is, akikben ki tudja hányszor csalódtunk.
De a leghitványabban is, találunk még értéket, amely az egész embert előttünk jobb színben tüntetheti föl. Törekedjünk elfogadni társainkat, az emberek faragatlansága és érdessége végeredményben arra való, hogy azokkal csiszoljuk le a magunkét.

„Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod.” (Ézs 60,20)

Egy születésétől fogva vak ember egyszer megkérdezte látó barátjától, milyen érzés a fényt látni. Az némi töprengés után így válaszolt: „ A fény irányt mutat, biztonságérzetet kelt, nélküle nem vennéd észre, kik és mik vannak körülötted. Lágyan simogat melegével, úgy érzed, átölel és vezet, életet és erőt ad. Nélküle hideg és sötét, halott és mozdulatlan lenne az egész világ.” „De hiszen akkor én látok!” – kiáltott a vak, és keresztet vetett. (Zsíros András)