"Bocsásd meg a mi vétkeinket, mi képpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek."

Máté 6,12



A megbocsátás

A megbocsátás mindig boldogít!
A megbocsátás drágakő a hitben,
az ajándékok ajándéka, mit
értünk adott és ránk bízott az ISTEN.

MI ATYÁNK!
"Áldott légy minden emberért, ki szerelmedért másnak megbocsát" - szólítunk és áldunk Assisi Ferenc imádságával. Mi magunk nem vagyunk készek és alkalmasak erre, mi sokszor vergődünk a harag bilincsei közt, pedig valamennyien a Te bocsánatodból élünk. Add nekünk a JÉZUS KRISZTUSBAN nyert hit drágakövét: a megbocsátás készségét és képességét még ma!
Ámen.

CSACSKA MACSKA

Ott hevert az árnyékban, egy kapu közelében. Elnyúlva feküdt, mozdulatlanul. Szólongattam, ettől kissé megmozdította fejét, és halkan nyávogott. Megsajnáltam. Talán a tikkasztó meleg miatt már közel van a kiszáradáshoz.

Odaérve, az egyik járókelő is megszánta a kis állatot, beszélt hozzá kedvesen, majd elővett a táskájából egy palackot a maradék citromos vízzel, és kínálta vele a cicát. Erre ő? Felállt, mint akinek semmi baja sincs, és el sem fogadva a kínált üdítő folyadékot, besétált a bokrok alá.

Akár, mint az emberek. Majd szomjan halnak, sóhajtoznak az élet terhe, próbái alatt, de amikor Jézus az élet vizét kínálja nekik, visszautasítják azt, és hátat fordítanak…

Előd Erika / Budapest

Jézus: „És aki szomjúhozik, jöjjön, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22,17)

Égig érő gazok

Írta: Ágostonné Ani

“Hej, égig nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág?” (Ady)

Nézem a konyhakertet. Minden haszonnövény gyönyörű, talán csak néhány tő paradicsom nem döntötte még el, hogy megy, vagy marad. Tavasz óta folyamatosan gyomlálunk. A borsó között a folyófű a leggyakoribb. Hosszú indáival szinte benövi a haszonnövényt, alig lehet megkülönböztetni őket. A petrezselyem között viszont egy másik dudva nő, amely nagyon hasonlít rá. Az uborkának is megvan a maga alteregója. Erről a búza és a konkoly példázata jut az eszembe. A gazda hinti a magot, de az ördög is a magáét. Eleinte nagyon hasonlít egymásra a két növény. Idővel azonban elválik, melyik a kártékony. Ha megnő, már a virága is más. A mag közé keveredve pedig komoly rosszullétet, esetenként fulladásos halált is okoz.

Így van ez a gyülekezetben is. Megjelennek "hívők", akik eleinte nagyon hasonlítanak Isten gyermekeire. Tudják a "szöveget", a viselkedésmódot, vallják a Biblia tévedhetetlenségét, és szinte mindent, amit az Ige tanít. Ott vannak minden igei alkalmon, csak éppen a szeretetről feledkeznek meg. Ha szolgálatot vállalnak, akkor a maguk dicsőségét keresik. Nem lehet velük együtt dolgozni, mert megbízhatatlanok, összeférhetetlenek – és sorolhatnám.

Hogyan lehetséges ez? Miért nem veszik őket észre előbb? Azért, mert a gyülekezet alszik. A Sátán éjjel szórja a magot, amikor senki sem figyel. Amikor a gyülekezeti tagok a világ dolgaival foglalkoznak, amikor a földi célok: karrier, anyagi boldogulás kerülnek előtérbe, és nem a mennyei kincsek gyűjtése. És ez már a konkoly maga, mert azt a pogányok kérdezik, hogy mit igyunk, és mit együnk, a mennyei Atya tudja, hogy mire van szükségünk.

Alvó gyülekezeteink, ébresztő!

Jézustól, a magvető példázatából:

"Némely mag pedig a jó földbe esett, és termést hozott. Az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, ismét másik harmicannyit." (Mt 13,8)

Engedelmesség

Írta: Móréhné Ági

Hálás vagyok Istennek, hogy őszülő korban is nevel, formál, és elmond még új dolgokat, vagy elmondja sokadjára, amit már régen tudnom kéne. Mostanában az engedelmesség kérdését helyezte nagyon a szívemre Isten.
Azelőtt mindig zúgolódtam, ha valamire, amit nagyon szerettem volna, a férjem határozottan azt mondta, hogy "nem". Ma már belátom, hogy minden úgy volt jó, ahogy mondta. Pedig hányszor vittek volna másfelé az érzelmeim, a vágyaim, hányszor szövögettem irreális terveket!
Ma már látom, hogy az engedetlenség nem csak "szépséghiba", hanem súlyos bűn. Szomorú példák mutatják, hogy ha a feleség nem rendeli magát alá férje akaratának, hanem évtizedeken keresztül ő irányít, annak romlás a vége.
A hívő asszonyok az Úrnak engedelmeskednek, ha a férjüknek engedelmeskednek.

„Az asszonyok engedelmeskedjenek saját férjüknek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, amint Krisztus is feje az egyháznak, és ő maga a test megtartója. De ahogyan az egyház engedelmes Krisztusnak, úgy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek mindenben.” (Ef 5,22-24)

"Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét."

(1Jn 3,10)

Ábrahám utódainak - egészen perfekt, bennfentes, egyházi, templomozó embereknek - azt mondja Jézus egy alkalommal, hogy az ő atyjuk az ördög. (Jn 8,44) Rettenetesen hangozhatott ez akkor. Mintha ma egy lelkész a prédikációjában nem úgy szólítaná meg a gyülekezetet, hogy "testvéreim az Úrban", hanem "ördögatya gyermekei". Mert haragszanak, gyűlölnek, szembeállnak egymással, nem tudnak halálosan szeretni, nem tudnak áldást kívánni az ellenségeiknek, mert cselekszik a rosszat. Elkapta őket a rossz, és az irányítja őket. Jézust - ilyen értelemben - nem érdekli, hogy mi van a cégtáblára írva: hogy az milyen gyülekezet, hogy ott milyen kegyességi irányzathoz tartozó lelkész szolgál, ilyen kör, olyan kör... Egyvalamit néz: mit teszel. Mert ami kisugárzik az életedből, az jelzi, hogy ki az apád. Ahogy a földi apáinktól, úgy a szellemi szülőktől is öröklünk különféle tulajdonságokat. Az ördögtől is örökölhetünk, és Istentől is.

Persze ennek az igének a nyomában kialakulhat aztán egy szuperképmutató vallásosság - megjátszuk magunkat: ó, ha én bibliakörös vagyok, akkor én mindig mosolygok; amikor azt mondom, hogy "békesség Istentől", akkor tényleg azt is kívánom, és nem azt, hogy "na, már ez is itt van, nem bírom a képét". Nem merek ilyesmit gondolni pláne nem kimondani, mert én Isten gyermeke vagyok. De azért a mosolyom mögött fájdalom van és idegesség, mert olyan hálátlanok az emberek és annyiszor haragítanak. És hatalmas teherként nehezedik ránk az Igének az a megállapítása, hogy: "Isten gyermeke nem vétkezik".
De ne vegyítsük össze, hogy mi az Isten része, és mi az embereké. Isten kezében olyanok vagyunk, mintha J. S. Bach egy kis nyekergő falusi orgonán játszana. Lehet, hogy hiányzik egy billentyűje, vagy a fecske belefészkelt az egyik sípba, de hát mégiscsak a Mester orgonál rajta. Nem mindegy, hogy ki játszik rajtad! Ki az, akinek átadtad az orgonapadot az életedben? Az a jó, amikor valakinél érződik, hogy igen, ez egy kis vacak hangszer, nem tökéletes, nem hibátlan, de a Mester játszik rajta. Hogy nyomorult, esendő, kegyelemből élő, kegyelemre szorult ember vagyok, és nagyon nagy dolog, ha meg tudok maradni.

(Szeverényi János)

Napfürdő

Írta: Benedek Csilla

A nyár perzselő melegét sokan használják ki a várt és tervezett szabadság alatt. Közülük is legtöbben vízpartra vágynak, ahol átadhatják magukat a napsütés jótékony hatásának. Ez adja számukra az eltelt év minden nehézségéért, kínlódásáért a kárpótlást. És igaz is, a pihenés végén lebarnulva, kisimult arccal térhetnek vissza régi életükhöz.

Néha kis csalódás is megbújik a kipihentség mögött, mert bár kisimult az arc, de a belső gondredők, a békétlen szív, a jövő félelme és a bűnteher nem múlt el a nyaralástól. Ennek eltüntetéséhez lelki napfürdő szükséges: Isten Igéjének világossága, szívet melengető áldása és helyreállító sugárzása.

Mindehhez el sem kell utazni, hónapokig spórolt pénzt költeni, csupán egy csendes hely szükséges; és egy Biblia, esetleg lelket erősítő könyv, igehirdetést tartalmazó CD és az élő Isten felé kitárt őszinte szív. Így lesz teljes körűen pihentető a nyár.

„Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket, ragyogtassa ránk az arcát!” (Zsolt 67,2

NE FÉLJ! FIGYELJ!

"A leghatékonyabb biztonsági eszköz egy olyan visszapillantó tükör lenne, amelyben állandóan egy rendőrautó látható" – írja Jim Red, aki nyilván a közlekedő ember önfejűségét leplezi le találóan. Az előre kihelyezett figyelmeztető táblák egész erdeje sem bír olyan fegyelmező erővel, mint egyetlen rendőrautó a hátunk mögött. S ha azon kivételes úton járók közé tartozunk, akik bekapcsolták a biztonsági övet, tartják a megengedett sebességet és papírjaik is rendben vannak, akkor is tartunk az igazoltatástól. Sosem lehetünk nyugodtak, mert úgy érezzük, aki akar, talál hibát a kocsinkban. Csupán jóindulat kérdése, hogy továbbmehetünk-e, vagy sem.

A tükörre mázolt rendőrautónál létezik jobb módszer is a tartós óvatosságra. A félelem hátrafelé tekint, mert a tettenérés, fülön csípés, rajtaütés hátulról szokott érkezni. A figyelem előre néz. Tájolódik, tekintetbe vesz másokat, és nem mond le a legjobb megoldásokról. A tükör annyiban fontos számára, amennyiben segít meghozni egy jövőre szóló - koccanás nélküli - helyes döntést. A –

Amíg pusztán a félelem sarkall minket vigyázásra, addig tulajdonképpen a büntetéstől félünk, ezt próbáljuk kicselezni. Amikor már a figyelem motivál óvatosságra, jutalmunk is lesz. Nem rendőri vállveregetésre gondolok, hanem arra az örömre, amit az Úrnak való önkéntes engedelmesség jelent. Mivel a hívő ember új természet részese, hatalma van eszerint élni akkor is, amikor nem látja senki, amikor nem figyelik. A hívő élet több egy belénk épített traffipax jelzéseinél. Többlete abban áll, hogy

– a félelem helyébe figyelmet,

– a fenyegetettség helyébe felelősséget,

– és mindezek fölé tiszta lelkiismeretet kaptunk.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

"Akinek szilárd a jelleme, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik." (Ézs 26,3)

Nyári üzenet

Írta: Mikoliczné Virág

A kellemes nyári hónapokban nemcsak pihenésre, felfrissülésre kapunk lehetőséget, de rendszerint sokkal több emberrel – ismerőssel és idegenekkel – találkozunk, mint évközben. Jó, ha éberek vagyunk és felismerjük, amikor Isten lehetőséget készít arra, hogy embertársaink figyelmét Jézusra irányítsuk. Tudjuk, hogy minden embernek az evangéliumra van szüksége, gyakran mégis nehezünkre esik, hogy szóba hozzuk, mert tartunk a kedvezőtlen fogadtatástól.

Az evangélium kifejezés az újszövetség keletkezése idején jól ismert fogalom volt: a császár által kiadott fontos és örvendetes hír, pl. egy trónra lépés bejelentése vagy egy győztes csatáról szóló hadszíntéri gyorsjelentés. Amikor az evangéliumot hirdetjük, tudatában lehetünk, hogy a legfontosabb, legaktuálisabb hírt, az ég és föld urának békeajánlatát adhatjuk tovább, aki Jézusban bűnbocsánatot és örök szövetséget kínál.
„Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten e

Ruha teszi...

Írta: Bálintné Gyöngyi

„Osztozz te is kedvenc csapatod sikereiben, viselj eredeti foci mezt!” – hirdeti egy internetes oldal. Valóban, válogathatunk csapat-logós, nemzetek színeivel mintázott felsők között, ha akarunk. Akkor is kerülgetjük őket, ha csak felvágottért ugrottunk be egy szupermarketbe, mert a laza pólókkal teli turi-kosarak a húsos-tejes pultok mellett is megtalálhatók.

Attól lennék focista, hogy focimezt viselek? Attól lennék sikeres, hogy sikercsapat színeit hordom? Attól lennék híres kapus, hogy szürke mackót veszek fel? Mindenki tudja, nem így van, ez csak játék. De azt is mindenki tudja, hogy vágyunk példaképekre, akiknek az eredményei minket is felvillanyoznak. Osztozni vágyunk sikereikben anélkül, hogy megdolgoznánk érte. Viselni a mezt, annyit jelent: szimpatizálok, de élem a magam életét. Eszembe sem jut arra az útra rálépni, annyit verejtékezni, annyi mindenről lemondani, olyasmit és annyit enni, amennyit kedvenceim.

Vajon mi a különbség a focisták meze és a Krisztus által nekünk kínált fehér ruha közt? A kérdés szentségtelennek tűnhet, de sokan úgy fogadják el Krisztus megváltását, mint valami laza külsőséget, ami majd jól jön az ítélet napján. Nem szándékoznak belsőleg is formálódni, Krisztushoz hasonlatossá fejlődni. Pedig az Ige figyelMEZtet: „…felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt” (Kol 3,9b-10). Krisztus ránk ruházott tisztasága valóban ajándék. Ugyanakkor feltételezi, hogy a megajándékozott ember belsőleg is meg akar újulni, Krisztushoz hasonlatossá válni. Nem saját edzésterv és erőfeszítés alapján, hanem kapcsolatot tartva Krisztussal, és engedve, hogy formáljon.

„Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsid 4,13).

ÚTRAKÉSZEN?

Mindenki vágyódik ismeretlen helyeket, távoli országokat megismerni. Akinek lehetősége adódik erre, az komolyan készül rá. Nemcsak anyagi helyzetét méri fel, hanem térképet szerez az úthoz, és többször végigjárja gondolatban a tervezett útvonalat. Tanulmányozza a célállomást, szeretne minél többet tudni róla, hogy odaérve otthonosan érezhesse majd magát. De beszerzi az utazáshoz szükséges dolgokat is, gondosan ügyelve arra, hogy felesleges holmival ne terhelje magát, majd az indulás közeledte fokozódó izgalommal tölti el őt.

Egy történetbeli király így szólt az udvari bolondjához: Ha találsz magadnál nagyobb bolondot, akkor szólj nekem! A király nemsokára súlyosan megbetegedett. A bolond meglátogatta, majd ezt kérdezte tőle: Miért vagy ilyen szomorú? Mert hosszú útra megyek – volt a válasz. Hát az nagyszerű dolog – így a bolond –, hiszen nemsokára visszatérsz. Én onnan már soha sem térek vissza! – szomorkodott továbbra is a király. Ha ilyen hosszú útra készülsz, akkor bizonyosan alaposan felkészültél? A király ingatta a fejét: Sajnos nem készültem fel erre az útra. Királyom! – kiáltott fel a bolond – Akkor te még nálam is nagyobb bolond vagy!

Születésétől kezdve minden embernek készülnie kellene a nagy utazásra, az öröklétre, ami vagy üdvösség Krisztusban, vagy Krisztus nélküli kárhozat. Sokan nem vesznek tudomást erről a valóságról, s ezért minden energiájukat a rövid, Krisztus nélküli földi utazásokra pazarolják. Így bolond módra az út végállomása számukra a kárhozat lesz.

Benedek Csilla / Pécel

Pál apostol készülésre intő szavai: "Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak." (Ef 5,15)

"Állj félre az Isten elől, hogy el ne pusztítson."

(2Krón 35,21)

Elolvasandó:
2Krón 35,20-26

Így szól Jósiás királyhoz Nékó, Egyiptom királya. Jósiás különlegesen jó király, véget vet a bálványozásnak, megtisztítja a templomot, helyreállítja az istentisztelet rendjét, hosszú évek után újra illendően ünnepli meg az Egyiptomból való kivonulást, a páskha ünnepét. A templom megtisztítása során találják meg Mózes ötödik könyvét, és amikor felolvassák neki, meghallja benne Isten szavát, és sírva fa-kad. Ez az Isten útján járó király azonban nem hiszi, hogy Nékón át valóban Isten szólna hozzá, a figyelmeztetés ellenére csatába száll vele és elesik, helyére az egyiptomiak állítanak királyt.
A páskha nagyszabású megünneplése után, amikor megemlékezett a nép arról, hogyan szabadította meg Isten a gonosz fáraó kezéből, könnyen gondolhatta azt a király, hogy Egyiptom uralkodója csak Isten ellensége lehet. Könnyen gondolhatta, hogy Isten soha nem választhatja a fáraót arra, hogy a királyhoz szóljon. Könnyen gondolhatta, hogy egyiptominak semmi köze nem lehet Istenhez.

Csakhogy evvel Isten dicsőségét csorbította.
Nem nehéz meglátnunk magunkat ebben a történetben. Meghalljuk Isten szavát a Szentírásból, meghalljuk a templomban, mélyen meg is érint bennünket, de vannak, akikről határozottan úgy gondoljuk, általuk semmi esetben sem szólhat az Úr. Legyenek ezek a zsidók, arabok, románok, cigányok, ateisták, kommunisták, karizmatikusok, bármiféle csoport, akikről meg vagyunk győződve, hogy nem lehetnek Isten eszközei. Sőt alkalom adtán még Isten kegyelméből is kizárnánk őket, és észre sem vesszük, hogy ezáltal magunkat kárhoztatjuk.
A bűnösök közül első vagyok én (1Tim 1,15) - mondja Pál, s ha nem ezzel az indulattal állunk meg mindenki előtt, akkor Isten kegyelmét kicsi-nyeljük le. Ha azt gondoljuk, van bárki is, akihez eleve kevesebb köze lehet Istennek, mint mihozzánk, akkor magunkról mondunk ítéletet.
(Nádori Gergely)

ÉN

Én rossz úton vagyok,

Csodálkozom, hogy sokszor botladozok.

Hallom, van kiút,

Látom, most már feledhetek minden bút.

Akarom, hogy ezt megtehessem,

A mennybe én is veletek mehessek.


Úgy teszek, mint ki boldogan él, de

Úgy érzem, belül felkavar egy gyönge szél.

Megérintem fájó sebeimet,

Aggódom, mégis ki gyógyíthat meg?

Sírok, mert sokszor fáj a múlt,

De vár rám is a keskeny út.



Megértem, hogy sok minden téged is bánt,

Mondhatnám, mindez nekem is fájt.

Álmodozom, milyen jó lenne már,

Próbálok segíteni, hogy te is felállj.

Remélem, beválik-e próba,

Ő szüntelen veled lesz újra meg újra,

Nem hagy majd téged sem lehullni a porba.

Jánószky Márta (15 éves) / Nyíregyháza (A vers, a Biblia Szövetség egy hete végetért ifjusági konferenciáján, Annafürdőn született)

Az igazi hálaáldozat: „Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásaidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt, 50, 14-15)

ERŐSEBB AZ ACÉLNÁL

Az embertpróbáló időjárás a kert növényeit is gyötri. Az ősszel ültetett csemete körül szikrát vet a szerszám vasa a kiszikkadt, kemény talajban, megizzasztja a gazdát az öntözéshez szükséges tányér kialakításakor.

Mohón nyeli a száraz talaj a slagból vékonyan csordogáló vizet, amit az acélos penge kemény munkával sem tudott tökéletessé tenni, a lágy víz néhány perc alatt elvégzi, a fellazult talaj egyszerű mozdulattal eltávolítható, s az üreg könnyedén telik vízzel; a csemete megmenekült.

Úgy, amint az emberi kapcsolatokban is: a szeretet, a szelíd beszéd, az okos tanács, a gyengéd simogatás, az együttérző, vigasztaló, biztató szó, vagy a helyén mondott ige csodára képes. Mindarra, amit a törvény szigora, a kioktató kemény beszéd, az acélos akarat elérni képtelen volt.

Salamon király is ezt tanította.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„Türelemmel a fejedelmet is ki lehet engesztelni, és a szelíd beszéd megtöri a csontot” (Péld 25,15)

Megbocsátás napja

Írta: Horváth Mária


Így nevezik azt a napot, amit néhány könyvtár évente egy-két alkalommal meghirdet a könyvtárlátogatók számára. Akkor a lejárt határidejű kikölcsönzött könyveket késedelmi díj felszámítása nélkül lehet visszaszolgáltatni a könyvtárnak. Az azonban már a könyvtárvezetés döntésétől függ, hogy mennyire nagylelkű az ajánlatuk. Néha az évek óta vissza nem vitt könyvekre is érvényes a méltányos felajánlás, máskor a tartozásoknak csak egy szűk körére vonatkozik a teljes elengedés, más részükre kedvezményes díjat szabadnak ki, a régi tartozásokat pedig ekkor sem lehet semmissé tenni.

Ennél nagyszerűbb az a kezdeményezés, ahogyan Isten biztosítja a megbocsátást. Nála minden napon lehet jelentkezni a tartozás elengedéséért. Nincs időkorlátozás: nagyon régi, de vadonatúj bűnökre is kegyelmet ad a jelentkezőnek. Mennyiségi megszorítás sincs, és ezért nem utasít el senkit akkor sem, ha hatalmas, megbocsáthatatlannak tűnő, vagy éppen mások szemében jelentéktelen bűnök bocsánatáért fordul valaki hozzá.

Megbocsátásának viszont feltétele annak elismerése, hogy kegyelemre szoruló bűnös a hozzáforduló, akinek nem áll módjában rendezni a tartozását Isten felé. Majd hittel kell elfogadnia a valóságot, hogy adósságát Jézus Krisztus a szenvedésével már kiegyenlítette a golgotai kereszten.

„Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte… Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.” (Rm 3,20.22-24)

NE CSAK EGY KORTYOT!

Hidd el, hogy innod kell! - figyelmeztetem naponta többször a páromat. De nem vagyok szomjas! - jön az ellenvetés.

Ez a szelíd vitasorozat megint csak hitéletünkre terelte gondolataimat. Előfordul, hogy nem epekedünk az igeolvasás után. Ilyenkor talán nem az a megoldás, hogy sopánkodunk saját langyosságunk miatt. Az önvád egy határ után csak időhúzás. Inkább szólítsuk meg magunkat is így: Hidd el, hogy innod kell! Vedd magadhoz és kortyolj: a testednek víz, a lelkednek Ige kell; akkor is, ha nem vagy szomjas!

- Látod, mennyire jól esett? - mondom, amikor a tiltakozás ellenére lecsúszik egy fél üveg ásványvíz. Igen, így működünk. Az első korty után kívánkozik a többi, mert a szervezet tudja, mire van szüksége, csak nem figyelünk eléggé a vészjelzésre: a szomjúságra. Eltompulhat az Isten üzenete iránti igényünk is. Ha így van, ne magunknak higgyünk, ne dőljünk be lelki igénytelenségünknek, mert ez a kényelmesség kiszáradáshoz, fásultsághoz vezet. A fásulás nem más, mint folyadékhiány. A fásult hívő életében kevés az elfogyasztott és felhasznált Ige.

Bálintné Gyöngyi / Pécel

Jézus panasza: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet." (Jn 4,10)

Ne telepítsünk bálványokat!

Írta: Horváth Mária

A növényvilágot leegyszerűsítve kétféle tulajdonságú csoportra oszthatjuk. Azokra, amelyeket a széltől is óvunk, szakszerűen ápolgatunk, öntözünk, tápoldatozunk, permetezünk, és mégis azt tapasztaljuk, hogy az első szellő, vagy a nap egyetlen kósza sugara visszafordíthatatlan kárt okoz a gyenge kis növényben.
A másik csoportot az olyan erőszakos fajok, gyomnövények képviselik, amik semmilyen gondoskodást nem igényelnek, sőt szélsőséges időjárási körülmények között is vígan léteznek, és kiirtani sem igen lehet őket.
Ez utóbbiak táborát erősíti a Kelet-Ázsiában és Észak-Ausztráliában őshonos bálványfa, ami betelepítéssel került Közép-Európába, és mára nálunk a legveszélyesebb inváziós fajként van jelen. Ez a növény rendkívüli sebességgel szaporodik és a kiirtására tett szakszerűtlen törekvések csak a még erőteljesebb terjedését segítik elő. A fagy sem árt neki, sőt serkenti a gyökérsarjak fejlődését. Fűrésszel és fejszével nem lehet kiirtani, hanem leghatékonyabban a fa injektálásával, amikor a méreganyagot közvetlenül a fa törzsébe juttatják.
A fent leírt jelenségek és bálványaink, bűneink között számos párhuzamot vélek felfedezni. Ugyanis, Isten irántunk való szeretetből kínálja számunkra a minőségi keresztyén életet. Ez azonban védelmet és ápolást igényel. De bűnös emberként gyakran vonzóbb számunkra az, amitől Urunk határozottan óv és tilt. Előszeretettel telepítünk az életünkbe bálványokat, mert azt gondoljuk, hogy azok gazdagabbá, izgalmasabbá és értékesebbé teszik az életünket. A vonzó, de ártalmas dolgok azután pillanatok alatt átveszik az irányítást, és fölé nőnek minden jónak. Ha pedig saját erőből szállunk szembe velük, hamar kudarcot vallunk. Mert nem lehet ezektől lagymatagon, önmagunkra támaszkodva, de főleg isteni útmutatás és segítség nélkül megszabadulni. Gyökeres irtásra, teljes elhatárolódásra van szükség, nem megoldás csupán a látható részek metszgetése.
Az Úr mindig is óvta népét a bálványoktól, mert azok elfordítják az ember szívét Istentől. Mégis, akárcsak a régiek, a mai felvilágosult emberek, sőt, sokszor még az önmagukat keresztyén hívőnek tartók is inkább hisznek a csillagok állásából kreált jóslatokban, imádják házi kedvenceiket, hivatkoznak a sorsra, vagy bármi más esztelenségre, egyszóval a teremtményt imádják ahelyett, hogy komolyan számot vetnének a mindenséget Teremtő Úrral.
Pedig Isten ószövetségi figyelmeztetése ma is érvényes, ami semmit sem veszített aktualitásából:

„(…) ne fajuljatok el, ne készítsetek magatoknak istenszobrot, és semmiféle bálványszobrot férfi vagy nő formájára, sem a földi állatok formájára, sem az égen repkedő madarak formájára, sem a földön csúszó-mászók formájára, sem a föld alatt a vizekben levő halak formájára! Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég egész seregét, ne tántorodj meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi népnek hagyta meg Istened, az Úr. Titeket azonban kézen fogott az Úr, és kihozott az egyiptomi vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe legyetek.” (5Móz 4,16-20)

Nyár

Írta: Túrmezei Erzsébet

Uram, áldalak a nyárban.

Aranykalászos határban

száll most hálával teli

trónusod elé az ének

tüzéért a nap hevének,

mert a szemet érleli.

Esőcseppek záporáért,

hajnalok hűs harmatárét,

mindenért az ég alatt

vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret

magot hozott és megérett,

s amint lengeti a szél,

zizegő, szelíd szavával,
hitet
tevő himnuszával

nagy jóvoltodról beszél.

Boldog, aki érti, hallja,

s míg aratni lendül karja,

miközben rend rendre dűl,

téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben

térdre kényszerítesz engem,

csodatévő Istenem.

Kezed odatette áldva

a nyár gazdag asztalára

mindennapi kenyerem.

S asztalán a keresztfának

Fiadat is odaszántad,

hogy benne legyen nekünk

kenyerünk és életünk.

„Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké megmarad kegyelme, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,4-5)

Segíts a reménytelennek!

Írta: Rostás Lászlóné

Nem tudom feldolgozni! Hogyan birkózzak meg a problémámmal? – hangzik el az elkeseredett kijelentés és kérdés számtalan reménytelenül küszködő ember szájából.
Mint aranyalmát ezüst tányéron (Példabeszédek könyve 25,11) nyújtsuk át embertársunknak Istennek – az ő igéjében – felkínált megoldását, ne üres emberi okoskodással próbáljunk segíteni, vigasztalni.
Az Úr előkészíti ezeket az alkalmakat, a beszélgetéseket, hogy valódi megoldást, megmenekülést találjon a szenvedő, sokasodjon Isten népe, és örülhessenek az angyalok a mennyben.

"Az Úr Krisztust pedig szenteljétek meg a szívetekben. Mindig legyetek készek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek lévő reménységet." (1Pt 3,15)

"Titeket pedig barátaimnak mondottalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek."

János 15,15

Ábrahám

Hit által ment tovább,
nem tudva, hogy hová még,
fölszedte sátorát,
várta idegen tájék.
Hit által nyert erőt,
kétségein hatalmat,
ISTEN barátja volt!
ISTEN nevezte annak.

ATYA-FIÚ-SZENTLÉLEK ISTEN!
Csodálva, imádva tekintünk Rád s gondolunk szereteted felfoghatatlan valóságára. Hogyan köszönjük meg, hogy barátaidnak nevezel bennünket is JÉZUS KRISZTUS által, hogy kijelented magad nekünk és ránk árasztod áldásaidat?! Ha nem is tudjuk méltóképpen, szeretnénk megköszönni ezt a nagy-nagy kitüntetést hálás élettel, hűséges szolgálattal barátságod méltatlan részeseiként.
Ámen.

Útvesztő

Írta: Dr. Viczián Miklós

A sokféle szekta, vallási és filozófiai irányzat, divat útvesztőjéről beszélgettünk, s már-már oda jutottunk, hogy szinte lehetetlen ebben a kusza kavalkádban tájékozódni, megtalálni a helyes utat, amikor Isten egy régi emléket elevenített fel bennem.

Egy belgiumi tanulmányút kapcsán, a 80-as évek elején – ritka kegyként – egész családommal nyugatra utazhattunk. Felpakolva tücsköt-bogarat, útra keltünk. Áthaladva Ausztrián és az akkori Nyugat-Németország délibb tartományain, jól haladtunk az autópályán. Csak a gázt kellett nyomni (no meg időnként utántölteni), de a sima, széles út könnyű haladást biztosított, az elágazások előtt pedig a jelzőtáblák egyértelműen eligazítottak. Így értünk el a Ruhr vidék sűrűn lakott ipari centrumához, és a táblák hirtelen „elszaporodtak”.

A tempót tartani kellett, mert a soksávos autópályán elsodor a forgatag, ha nem tart „lépést” a sofőr. De ki győz egyszerre figyelni az előtte, mögötte, jobbra, balra nyüzsgő járművekre, meg a megszámlálhatatlan táblára is? El sem tudom olvasni az idegen neveket, nemhogy feldolgozni agyamban, hogy melyik merre is mutat. Egy darabig próbáltam küzdeni az árral, amíg lassan rájöttem, hogy nem kell mindent elolvasni, csak azt kell figyelni, hogy melyik táblán olvasható a VÉGCÉL. Ami más feliratot tartalmaz, az nem érdekes, kár vele terhelni a figyelmemet. Így a legsűrűbb útvesztőn is eltévedés nélkül át tudtunk kelni.

A Ruhr-vidék útrengetegében megtanultam, hogy a szekták és filozófiák kusza világában is hasonló módon lehet eligazodni. Mindig csak a célra nézve! Aki próbálja mindet megismerni, végül célt téveszt. Én Pál apostollal vallom:

„Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél…” (1Kor 9,26)

A boldog szolga

Írta: Mikoliczné Virág

Egyik gyermekünk barátjának édesapjáról megdöbbentő hír érkezett: gyülekezeti szolgálatból hazafelé tartva elütötte őt egy autó. Talán néhány évvel volt több, mint ötven. Megdöbbenésünket és szomorúságunkat azonban szívet melengető érzés töltötte el, amikor elolvashattuk két közeli munkatársának megemlékező sorait:
„Barátom és szolgatársam ma reggel a menny dicsőségébe kapott előléptetést. Bár örülnöm kellene, mert jobb helyre került, sokakkal együtt máris nagyon érzem a hiányát. Hűséges testvér volt, aki azt élte, amit hirdetett, és akivel öröm volt együtt dolgozni...”
„Megmutatta, mit jelent osztatlan figyelmet szentelni az Úr lelkeket mentő munkája iránt, hogy a hit útja milyen kockázatokkal jár, hogy mit jelent éjt nappallá téve fáradozni az Úr szolgálatában – és mindeközben teljesen hétköznapi embernek maradni.”

„Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az ura, amikor megérkezik.” (Lk 12,43)

A MUNKA NYŰGE

A minap egy orvosi szobában vártam a leletre. Amíg a nővér dolgozott, unalmamban bámészkodtam. A falon kis tábla lógott, mély tartalommal ékesítve. A szöveg talán ez volt: Csak két gondolat foglalkoztat egész életemben. Az egyik, hogy ki találta ki a munkát, a másik, hogy a többiek miért nem ütötték őt agyon.

Én ismerem mindkét kérdésre a választ. Azért nem ütötték agyon, mert a többiek senkik a feltalálóhoz képest! A munkát Isten találta ki, ezzel is adta a hozzá való hasonlóság méltóságát! Jézustól tudjuk, hogy Isten mindez ideig munkálkodik.

Tehát nem az él embertelenül, aki dolgozik, hanem az, aki munkanélküli. Persze, a munka a bűneset után már nem az, aminek indult: azóta fáradságos, és sokszor a hiábavalóság átka sújtja. A munkával már az izzadság, a gyötrelem is együtt jár, ahogy magával az élettel is.

A megváltás arra is szabaddá tesz, hogy Isten előtt hasznos, áldott munkát végezve szolgáljuk őt.

Ziláné Marika / Budapest

„Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90,17)

Csúnya krokodil

Írta: dr. Mikoliczné Virág

Néhány éve a kertünkben kivágott fa törzséről kiderült, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy krokodil. El is helyeztük az előkertben, azóta a látogatók érdeklődve szemlélik az egzotikus kertlakót. A gyerekeknek különösen is tetszik. Szépnek ugyan nem nevezhető, de ijesztőnek sem, barátságos tekintete meghazudtolja ragadozó voltát. Viharvert teste ugyanakkor harcedzett hüllőt sejtet.

Idén tavasszal valakinek eszébe jutott, hogy egy cserép muskátlit helyezzen a krokodil hátára, ettől a zord külsejű idegen végre megszelídült, és a kert szerves részévé lett. Azóta valami olyat hordoz, ami ugyan nem sajátja, lényétől idegen, de szemet és szívet gyönyörködtető.

Nem nehéz kitalálni, hogy mire emlékeztet a csúnya krokodil. Életünk is különc, furcsa, ellentmondásokkal teli, helyét nem találó mindaddig, amíg Isten nem töltheti be saját lényével. Az Úr azonban a bűnbocsánattal együtt Szentlelke részeseivé is tesz, és életünk azzal nyer igazán értelmet, hogy őt hordozhatjuk. Te melyik krokodilt választod?

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való." (2Kor 4,7)

Micsoda az igazság?

Írta: Gyertyánffy Ágnes


Nagyon modern és nagyon európai kérdés ez, pedig már feltette ezt kétezer éve Pilátus is Jézus nagypénteki kihallgatásakor. De a választ nem várta meg, hiszen azonnal eltávozott. Ha megvárta volna Jézus válaszát, talán megtudta volna, hogy nem micsoda, hanem kicsoda az igazság.

Lehetetlen nem látni, hogy ma mennyire irányt tévesztett, homályban tapogatózó az emberiség a politika, a gazdaság, a társadalmi együttélés, az erkölcs, a munka, a család, az élet célja és még számos egyéb területen. Nem tudja kezelni a társadalmi berendezkedés, az egyén és az erkölcs terén elért szabadságot. Jószándékú emberek törik a fejüket, és nem találnak kiutat a problémák sűrűjéből. Mert hiányzik a mennyei GPS. Hiányzik a Valaki, aki maga az Igazság: Jézus Krisztus.

Pilátushoz hasonlóan elszalasztja a tájékozódás lehetőségét mindenki, aki nem ismeri őt, vagy nem hozzá fordul, őhozzá, a jó pásztorhoz.

„… (a pásztor) a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti őket, (…) előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” (Jn 10,5)

NEM AZÉRT ÉLÜNK

Nem azért élünk, hogy jó dolgunk legyen! Egy ilyen kijelentés sokakból tiltakozást válthat ki, hiszen a társadalom a jobb lét érdekében hajt, arra vágyik, illetve vár. A médiák elhitették az emberekkel, hogy azért élnek, hogy jól érezzék magukat, hiszen ezt megérdemlik. Mindeközben persze az életük tele van konfliktusokkal, nem várt és megoldhatatlannak tűnő helyzetekkel, anyagi és egészségügyi gondokkal, és emberek közötti feszültséggel.

A férfiak és nők általában úgy vélik, hogy csak nekik vannak ilyen nehézségeik, mindenki másnak könnyebb az élete, pedig a gondok, testi, lelki fájdalmak minden emberi életnek jellemzői. A problémák Isten engedélyével és tudtával temetnek maguk alá embereket, de ezeknek mindig van értelme és célja. Persze, nem az önmaguk által megfogalmazott célok, hanem Istennek egyénekre szabott célja.

S mivel mi, kemény derekú és nyakú emberek vagyunk, ezért ennek megfelelő eszközöket használ Isten a céljai eléréséhez:

- Azért, hogy megláttassa kegyelemre szorult létünket, esetleg embereket használ, akik megszégyenítik, megalázzák önérzetünket, ami azután mindig nagyon fájdalmas tapasztalat.

- Néha leenged előttünk egy sorompót, hogy megállítson a tervbe vett, ezzel rossz irányba váltott életúton.

- Esetleg betegséggel fékezi a lendületet, hogy megtanítson „úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk".

Szükségünk van arra, hogy az irgalmas Isten összetörjön, és újra felépítsen bennünket, olyanná formáljon, akiken felragyoghat Jézus Krisztus.

Mert nem azért élünk, hogy jó dolgunk legyen, hanem azért, hogy Isten dicsőségét megjelenítsük a világban!

Benedek Csilla / Pécel

"Bizony, boldog az ember, akit Isten megfedd. A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít." (Jób 5,17-18)

"Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek."

János 13,15



Tükörteremben

Naponta millió
példaadás válik le rólunk,
akár fényeskedünk,
akár besározódunk.
Szemek, kérdő szemek
tükörtermében járva
kép lesz s vonz vagy taszít
életünk fénye, árnya.

MEGVÁLTÓ JÉZUS KRISZTUS!
TE vagy a példa, mi csak általad lehetünk azzá, hogyha átsugárzik szépséged rajtunk, ha bennünk is felmutatod Magad. Teremtsd meg bennünk a példaadás felelősségét a családban, munkahelyünkön, a közéletben is, mindenütt, ahol használni akarsz. Mutasd fel bennünk a LÉLEK erőit, hogy életünk hirdethessen és dicsőíthessen Téged és segítségére lehessünk azoknak, akik között élünk.
Ámen.

PILLANATKÉP A KORTEREMBŐL

Hatágyas szoba, a betegek a legkülönbözőbb helyekről érkeztek, van közöttük fiatal és idős is. Sok mindenben különböznek egymástól, de egyben hasonlóak, ami a lelki igénytelenség. Nem olvasnak, legfeljebb Blikket vagy Kiskegyedet, és nincs más beszédtémájuk, csak betegségük és családjuk.

A kórteremben található egy polc, azon számos Újszövetség, amiket a Gedeon Társaság ajándékozott a kórháznak. A betegek – sajnos – észre sem veszik a könyveket, így azok nem kerülnek kézbe. Miután valaki felhívta figyelmüket, az egyik asszony olvasni kezdte, majd eldöntötte, hogy ezt ő hazaviszi; a másik néhány oldalt elolvasott, és közölte, hogy nem találja benne Szűz Máriát, tehát ez nem katolikus Biblia! A harmadik viszont öntudatosan elhárította a lehetőséget, és arról tájékoztatta a szobát, hogy ő nagyon vallásos, de azt is tudja, hogy más bolygókon is vannak emberek, hiszen Jézus mondta, hogy nekem máshol is vannak juhaim, azokat is elő kell hoznom. Ezzel ez a kérdés le is került a napirendről.

Honfitársaink jelentős részét ez a lelki szárazság és igénytelenség jellemzi. Félnek a lelki jellegű megközelítésektől, bizalmatlanok mindenki felé, aki az élet céljáról, értelméről, Isten akaratáról, vagy Jézus Krisztus személyéről szeretne velük szót váltani. Ezzel kizárják magukat a jézusi ígéretből.

Benedek Csilla / Pécel

Jézus mondta: „Mindaz, aki ebből a (kút) vízből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, , örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (Jn 4,13-14)

Szerető figyelmeztetés

Írta: Rostás Lászlóné

Nagy igyekezettel – talán túlzott görcsös odafigyeléssel, azért, hogy pontos legyek –, a szükségesnél korábban indultam a megbeszélt szolgálatra, Pécelre, a BSz családosnapra. A villamoson ültem, kellőképpen megelégedve, már-már saját vállamat veregettem: Igen, én pontos, megbízható ember vagyok – amikor villámként ért a felismerés: Hiába az igyekezet, a pontosság, megbízhatóság, hiszen a meghirdetett napot egy héttel megelőzve indultam el. Igen, jó helyre tartok, de nem jókor.

Pontosságom és megbízhatóságom miatti büszkeségemet engedhette volna Isten megalázni azzal, hogy mindez majd a célnál derül ki – de szeretete már a harmadik villamosmegállóban eszembe juttatta a tévedést. Szeretnék a büszkeségtől szabadon, hálás szívvel, mindig jó időpontban indulni és jó helyre megérkezni.

Ez a kegyelmes szeretet megalázta a pontosságomra büszke szívemet. Így mégsem volt hiábavaló és felesleges ez a kiruccanás, mert megérthettem Pál apostol figyelmeztetését, hogy:

„Isten jósága téged megtérésre indít” (Róm 2,5)

"Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván."

(Máté 6,6)

Menj be a legbelső helyre, mondja az Írás, ott bent Isten "titkon néz". Olyan ez a szelíd és csöndes evangéliumi javaslat, mintha találkára hívna meg Isten, ráadásul a találkozásnak a legelmélyültebb, legszemélyesebb módján.
Vannak rejtett kérdések, amelyeket még a hozzánk legközelebb állókkal sem merünk, mert nem is tudunk, megbeszélni. Még túl éles a szó, például a kétely szava, túl kemény, túl érdes, ki se merem mondani. Amit senkinek nem merünk kimondani - kimondás: nyilvánossá, mindenki számára ismertté tenni -, mert rémületes gondolatok: ezekre is ajánlja Jézus a legszemélyesebb beszélgetést, a magányos imádkozást.
Mi az, hogy beszélgetés? Mit jelent Istennel szóba állni?

Legkevésbé sem azt, hogy az ima-fordulatok csupa-közhelyeit elhadarjuk előtte, rohanva a "megváltó" Ámenig. Ami nekünk nem jelent semmit, az bizony Istennek sem. A lélek tágas, visszhangos legbelső szobájában azt hozhatjuk szóba, amit a legkevésbé sem merünk megtenni nyilvánosan.
"A legbelső szoba" - tulajdonképpen hálószoba. De, meglepő módon, a legbelső szobába mégsem azért vonulunk vissza Istennel beszélgetni, mert csak kettőnkre, kizárólag rám és Istenre tartozó ügyünk volna, hanem mert kérdéseimet nem tudom úgy föltenni, lefordítani, megfogalmazni, hogy közös kérdésekké, Isten előtti beszélgetésekké váljanak.
Bevonulni Istennel a legbelső szobába: mindez azért történik, hogy Isten a nyilvános életünkben "megfizessen", felismerhető módon cselekedjen, tehát mindenható Istenként legyen jelen a mi mindennapjainkban.
Nem azért vonulunk el kérdéseinkkel, mert ezek titokban maradhatnának, hanem mert Isten fogja őket a nyilvánosság elé tárni. Az Isten elé vitt kérdések sokak áldásforrásává válhatnak. Személyes harcainkban váratlanul gazdag közösségre találunk.
(Visky András)

Viharbúcsúztató

Írta: Benedek Csilla

Az elmúlt napokban nyári vihar csapott le településünkre: borzalmas erejű széllel, csattogással, felhőszakadással és jégesővel érkezett. Cseresznye nagyságú jég pattogott a földön, dobolt a háztetőn, szaggatta a növényeket, fákat – rövidesen fehérré változott a kert. Több mint félóráig zuhogott az eső, verte a jég a növényeket, tépte az éppen érő meggyet, és félő volt, hogy még az ablakok is betörnek.
Aztán néhány perc alatt minden megváltozott, eső, jég és szél elállt, szinte síri csend támadt, és a kertben megszólalt egy gerle: turbékolva búcsúztatta a vihart. A kismadár hangja úgy csendült fel a hirtelen beállt csendben, mint egy vigasztaló dal. Nyomában új reménység támadt, ami feloldotta az előbbi vihar feszültségét.
Nehéz helyzetekben így szólal meg Isten igéje is: tudtunkra adja, hogy van még továbbra is életlehetőség – ővele.

„Menedékem és pajzsom vagy te, igédben reménykedem.” (Zsolt 119,114)

A FÜGEFA ÁRNYÉKÁBAN

Végre nyár van! Itt a pihenés, kikapcsolódás ideje. Kifekhetsz a napra, ha meleged van, behúzódhatsz az árnyékba. A fa árnyéka milyen kellemes is a melegben!

A bibliai történet (Jn 1,45-51) szerint Jézus látott egyszer valakit egy fügefa alatt. Mi ebben a különös? Az, ami az apró, hétköznapi eseményben meggyőzte az ott látott embert, Nátánaelt arról, hogy Jézus az Isten Fia. Mert a fa alatt nem pusztán hűsölés történt, hanem – amiről mi azóta sem tudhatunk bővebbet – találkozás Istennel. Mivel ez az esemény Isten és Nátánael bensőséges, közös dolga volt, erről csak Isten tudhatott, ezért, ha Jézus tudott róla, akkor ő az Isten Fia!

Nemcsak a felhevült test, de a lélek is árnyékra vágyódik. A lelki árnyékot nyújtó fa (az Ige) ma is áll, de a nyár zaja, szikrázása elodázhatja az ember találkozását Jézussal.

Ziláné Marika / Budapest

„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.” (Zsolt 91,1)

Ébresztő

Írta: Bálintné Gyöngyi


Mi lesz, ha nem alszom el, és mi lesz, ha nem ébredek fel? – minden altatásban zajló műtét előtt megkörnyékezik ezek a kérdések a beteget, és a válasz ismeretlensége miatt körbelihegi őt az enyhe kétségbeesés. Különös, amikor automatizmusainkba mesterségesen beavatkoznak. Merthogy elaludni és ébredni csak úgy, magunktól szoktunk, nem programozottan.

Hozzá nem értőként azt gondolnánk, az altatás veszélyesebb művelet, mint az ébresztés. A tudat kikapcsolása, az izomlazaság elérése és szinten tartása – ez az igazi kockázat, az ébredés majd megy magától. Pedig az ébresztés veszélyesebb, kockázatosabb, kritikusabb. Meg is történik legtöbbször még a műtőasztalon, bár erre szinte senki sem emlékszik.

Ha Teremtőnkkel való kapcsolatunkra értelmezzük a fentieket, akkor igaz ránk nézve, hogy mélyaltatásban jöttünk a világra. Nem ismerjük őt, aki kezdettől fogva ismert, tervezett, alkotott minket. Amikor pedig álmodunk valamiféle istensejtést, akkor sem személyről, hanem erőről képzelődünk. A mélyaltatás egyik jellemzője, hogy a reflexeket is tompítja, kikapcsolja. Ez ugyan áldás a műtőben, de átok az ember lelkére, mivel teljes tompaság, érzéketlenség jellemzi a lelkileg alvó embert.

Hála a Teremtőnek azért, hogy a legkockázatosabb mozzanatot, az ébresztést ő tartja kézben. Mi semmit sem tehetünk ébredésünk érdekében. Isten az, aki csökkenti az altatógáz szintjét, az ördögi befolyást, bűvöletet. Ő az, aki eleveníti reflexeinket, hogy önállóan lélegezzünk és nyeljünk, vagyis imádkozni és Igével táplálkozni tudjunk. Ő adja nekünk Lelkét, az élő védelmet azokkal a veszélyekkel szemben, amik ismét bekapcsolnák bennünk a szunyókáló funkciót.
„Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.” (1Thessz 5,5-6)

"Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat..."

(Ef 5,25)

Azt kívánja az Ige férfi és nő viszonyától, hogy több legyen önmagánál, hogy mennyei kapcsolatokat ábrázoljon ki. De túl lehet-e szárnyalni a szerelmet? - kérdezhetnénk. Hiszen a szerelemről amúgy is úgy gondolkozunk, mint ami szép, tiszta, nem elégszik meg kevesebbel, mint a teljesség; amikor szerelmesek vagyunk, kivirágzik a világ körülöttünk. Azért adatott nekünk a szerelem ajándékul, hogy kiteljesedjünk: olyankor az ember úgy érzi, mintha angyal lenne, igyekszik bemutatni a jó tulajdonságait, s a nem tetszőeket minél jobban kiirtani.

Csakhogy - bár ez nem látszik a boldog jelenben - az ember dolgai csupán ideig valók, a szerelem és a vele járó mennyei boldogság is könnyen elmúlik. Házasságkötés után hamar véget érnek a mézeshetek, a szerelmet megostromolják az addig elpalástolt hibák, "elesik" és "meghal". Egyik percben akár fel is áldoznád magad a másikért, ám egy hét, egy év vagy egy behatárolható idő elteltével már semmit nem érzel iránta. Küzdenünk kell azért, hogy a szerelem ne az önzésről, önáltatásról, kivetítésről, nemi vágyról, hormonokról szóljon - könnyen becsapja az ember magát, és a másikat is. Nagy mélységekre és eronkön felüli ellenfélre lelünk önmagunkban. A szerelmes szív szárnyalhat ugyan, ám - igaz az Ige tanúsága - attól még gonosz szív marad.
A szerelem erejét nem az érzelmek nagyságával kell lemérnünk, hanem azzal, hogy mennyire tartós. Igazából pedig csak az isteni szeretet tart örökké. Isten irántunk tanúsított szeretete a szerelemnél is mélyebb. Bár látja minden hibánkat, mindenek ellenére szeret. Nem a szerelmes elvakultságával néz ránk, de a szerelmes feltétlen elfogadásával. Így szereti Krisztus az egyházat.
Isten új, szeretni képes szívet akar formálni bennünk, de ehhez naponta részesedni kell Belole, az igazi szeretet forrásából. Át kell adnunk magunkat Neki, szerelmünkkel együtt. Ez szenvedéssel, énünk halálával jár, de az áldozatból áldás fakad. A szerelem tüzét Isten szeretetének tüzébe kell vinnünk, hogy megtisztítsa azt. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, eloször meg kell tapasztalnunk, mennyire szeret minket Krisztus, aki a kereszten életét adta, hogy életünk legyen.
(Kis Zoltán és Kis Mónika)

Jelentéktelen

Egy ismerősöm kérdezte, hogy melyik gyülekezetbe járok. Amikor megmondtam, önkéntelenül szaladt ki belőle a megjegyzés: Abba a kis, jelentéktelen templomba? Nem volt bántó szándék a szavaiban, csak egyszerű megállapítást tett. Hiszen a mi templomunk mérete valóban jelentéktelennek tűnhet a külső szemlélő számára: kicsi templom, kis létszámú gyülekezettel. De én mégis védelmére keltem, hiszen számomra sokat jelent, mert testvéri közösséget és életre szóló örömhírt rejt. Nekem igenis sokat jelent, hogy ott találkozhattam Jézus Krisztussal, és barátokra, testvérekre leltem a maroknyi hívő közösségben.

Jelentéktelen? A külső személők Jézust is ilyennek láthatták, ahogyan Ézsaiás próféta is bemutatta. Mindazok, akik csak a külseje után ítélték meg, vagy saját elképzeléseik beteljesülését keresték benne, csalódottan fordultak el tőle, mert nem váltotta be reményeiket.

Egyesek a hadvezér királyt várták, aki szembefordul a római elnyomással, mások a legnagyobb tragédiaként és kudarcként szembesültek Jézus golgotai halálával, mert nem láttak mögé az ott lezajló lelki történéseknek. Ők, bizonyára jelentéktelennek ítélték Jézus földi cselekedeteit.

De akik felismerték azt az ajándékot, amit az Atya készített el számukra Jézus Krisztus személyében, azok életük legjelentősebb eseményeként emlékeztek a Jézussal történt találkozásra. Hiszen elengedte adósságukat, és testi-lelki rabszolgaságból szabaddá, boldog, örök élettel megajándékozottá tette őket.

Horváth Mária / Pécel

Jövendölés Jézusról: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézs 53, 2-3)

Készek legyetek!

Írta: Rostás Lászlóné

"Nem tudom feldolgozni.", vagy "Hogyan birkózzak meg vele?" – hangzik a reménytelenséggel teli, elkeseredett kijelentés és kérdés számtalan, terhek alatt vergődő ember szájából.

Mint „aranyalmát ezüst tányéron” nyújthatjuk át ilyenkor szenvedő embertársunknak az Isten igéje által kínált megoldást. Mindig olyat, ami nem üres okoskodás, hamis próbálkozás, hanem reménységet nyújtó vigasztalás. Ami életet teremt, megoldást nyújt, és Isten dicsőségét szolgálja.

"Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel." (1Pt 3,15)

KÖTELESEK VAGYUNK…

A helyi gyülekezetet nem egyetlen ember alkotja, építi, és nem is néhány, hanem minden ott élő hívő ember. Ők, azáltal, hogy szeretik egymást, bemutatják Krisztus mindent megelőző szeretetét, és ezzel is hirdetik az evangéliumot a körülöttük élőknek.

Ha csak egy pillantást vetünk az első gyülekezetekre, nyilvánvalóan látszik, hogy vajmi keveset törődtek a programokkal, de annál többet az egymás iránti szeretettel, ahogy azt Jézus parancsolta nekik. Gondoljuk csak meg, milyen erősek lennének gyülekezeteink, és mennyire hatékony, természetes folyamattá alakulna a tanítványságra való nevelés, ha minden hívő ember aszerint gyakorolná a testvéri szeretetet, ahogyan azt Pál és a többi apostol ránk hagyta:

1. A testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek legyetek (Rm 12,10)
2. A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek (Rm 12,10)
3. Egymással egyetértésben éljetek, ne kevélykedjetek (Rm 12,16)
4. Fogadjátok el egymást anélkül, hogy ítélkeznétek (Rm14,1)
5. Építse egyik a másikat (1Thessz 5,11)
6. A szabadság ne legyen ürügy a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak (Gal 5,13)
7. Teljes alázatossággal és szelídséggel viseljétek egymást (Ef 4,2)
8. Elszenvedvén egymást, kölcsönösen megbocsátva egymásnak (Kol 3:13)
9. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül (1Pt 4,9)
10. Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal (1Jn 3,18)

Weberné Zsikai Mária / Budapest

„Ő (Jézus Krisztus) az életét adta értünk: ezért mi is kötelesek vagyunk életünket odaadni testvéreinkért” (1Jn 3,16)

"Megáldalak téged és áldás leszel."

1Mózes 12,2


Tégy, URAM, engem áldássá!
LELKEDET úgy várom...
Tedd TE a szívemet hálássá,
hogy Neked szolgáljon.
Bárhova küldesz, ajkamról
zengjen az új ének,
Tégy, URAM, engem áldássá,
oly sok a bús élet!

URUNK, ÜDVÖZÍTŐNK!
Hisszük, hogy mindazoknak, akik JÉZUS KRISZTUS bűntörlő vére alá menekülnek, szól az áldás ígérete, s valóságos annak megtapasztalása is. Áldásod nélkül értelmetlenné, meddővé válna az életünk. Add, hogy kedvünk legyen az áldáshoz s tégy alkalmassá bennünket befogadására és továbbadására is a Magad dicsőségére!
Ámen.

Meghallgattatott

Írta: Ágostonné Szőcs Anna

Édesanyám halála után úgy döntöttünk, hogy – az alacsony ingatlan árak miatt – egy ideig nem adjuk el a házat. Bérlőnk egy olyan férfi lett, akinek alkoholizmusa miatt megromlott a házassága, és a felesége kitette őt. Saját lakása nem lévén, nem maradt más választása, mint a máséban lakni. Addig csak ritkán láttuk őt részegen, rendes embernek ismertük meg, bár Istenről hiába beszéltünk neki.
De beszéltünk Istennek róla! Kértük, hogy gyógyítsa meg, szólítsa meg, hogy rendeződjön a házassága is. Másfél év telt el, amikor bejelentette, hogy azonnal felmond, mert a felesége visszafogadta. Az történt, hogy az asszonyt megműtötték, és csak ő volt mellette az otthoni ápolásnál. Addigra már az italt is elhagyta, számára a másfél éves külön élés jó leckének bizonyult.
Nagyon örültünk az imameghallgatásnak, hiszen fontosabb volt számunka házasságuk rendeződése, mint anyagi helyzetünk. De az Úrnak az utóbbira is volt gondja. Április elsejéig volt szerződésünk a férfivel, és Isten ugyanarra a napra már kirendelte az új lakókat.
Amikor elmondtuk a volt bérlőnknek, hogy imádkoztunk a házasságukért, akkor ez volt a reakciója: „Meghallgattatott”.

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33)

Mindennapi vizsga

Írta: Benedek Csilla

A május, június sok fiatal számára izgalmas hónap, mivel ez a vizsgák időszaka. Az általános, szak- és középiskolások feleléssel, dolgozatírással javíthatnak jegyeiken, az érettségizők pedig az írásbeli után szóban is megmérettetnek. A felsőfokú intézmények hallgatói pedig tantárgyanként adnak számot ismereteikről. A vizsgára készülők könnyen felismerhetők öltözetükről: sötét öltöny, nyakkendő, illetve szoknya és fehér blúz. Komoly arccal, visszafogottan, némelyek gondterhelten sietnek a megmérettetésre. Viszont az érettségi bizonyítvánnyal, diplomával a kezükben már nem tapasztalható ez a vizsgadrukk: vége a számonkérés időszakának, „elengedhetik” magukat, innentől övék a nagyvilág… Pedig ezután már minden nap vizsganap lesz.
A hívő ember – iskolai vizsgaidőszak nélkül is – hamar szembesül ezzel a ténnyel, hiszen naponta vizsgázik. Vizsgáznak gondolatai, érzései, indulatai, beszéde… Nehéz tantárgyak ezek, de Isten felkészíti gyermekeit: kaptak kiváló tankönyvet, a Bibliát, amihez kirendelte mestertanárát, a Szentlelket, és számtalan gyakorlati terepet: a munkahelyet, a családot, a testvéri közösséget...
A hívő emberek ünnepi öltözetű szívvel kell, hogy éljenek, hiszen számukra minden nap vizsganap. És őket is felismerheti környezetük: többek között Krisztus jó illatáról.

Jézus mondja: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál.” (Mt 11,29)

Segítség felülről

Írta: Móréhné Ágnes

Sok évvel ezelőtt hittanos tábort szerveztünk. Jó táborhelyre bukkantunk, minden településtől távol, a Börzsöny közepén. A vendégháztól 20 méterre patak csörgedezett, a helyszín a kor igényeinek mindenben tökéletesen megfelelt. Volt villany, hűtőszekrény, gáztűzhely (gázpalackkal). A melléképületben tiszta mosdó tette komfortossá a tábort.

Egyik nap elkezdett esni az eső, majd szünet nélkül szakadt. A patakban a víz egyre magasabbra emelkedett, másnap reggelre pedig kilépett medréből, és pár méterre hömpölygött a háztól. Az eső, hála Istennek, nemsokára elállt, de a háztól még a melléképület is megközelíthetetlen volt. Az áramszolgáltatás megszűnt, ezért a hűtőből a gyorsan romló ételeket el kellett fogyasztani. Este a gyerekektől begyűjtött zseblámpákkal világítottunk. Másnapra az élelem fogyófélben volt, az utak járhatatlansága miatt nem tudtunk vásárolni. Mobiltelefon akkor még nem létezett. Az ebédet már csak félig tudtuk megfőzni, mivel a gázpalack kiürült. Tanácstalanok lettünk. Fő feladatunk ebben a helyzetben a nyugalom megőrzése volt, hogy a gyerekek ne érzékeljék a feszültséget. Én viszont egyre jobban kétségbeestem. Hasra feküdtem az egyik emeletes ágy alsó részén, és imádkoztam: „Uram, nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz most csinálni!”

Öt percen belül helikopter zúgását hallottuk, a katasztrófavédelem érkezett segítségünkre. Mindenki örömujjongással szaladt ki a házból. Attól kezdve fejedelmi ellátásban volt részünk, olyanban, ami hittantáborban nem volt szokványos. Másnap már az utak is járhatók voltak, és a lelki testvérek hoztak autóval meleg ruhákat, takarókat.

Mi azt hittük, hogy senki nem tud rólunk, nem is gondol ránk. Nem úgy az Úr, aki jelen volt, látott minket, és segítségül küldte angyalait: életre szóló bizonyságul szeretetéről, mindenhatóságáról minden résztvevőnek.

Isten bíztatása a Szentírásból: „Mikor vízen mész át, veled vagyok, és ha folyókon, azok nem borítanak el. Ha tűzben jársz, nem égsz meg, a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened…” (Ézs 43,2-3)

A FELSZÍN ALATT

Sétálok a réten, itt-ott egy kis kiemelkedés: vakondtúrás. Csak gyanítom, hogy micsoda járat-szövevény rejtőzik a föld alatt – talán, ha ásóval föltárnám, akkor többet is megtudhatnék erről. De mégsem teszem, mert sajnálom a kis állat lakóhelyét megbolygatni.


Mi minden rejtőzik például a szántóföldben? Az ekevas régi korok cseréptöredékeit, néha még kincseit is kiforgatja. Egy-egy érdekesebb lelet nyomán a régészek értékes megállapításokat tehetnek. Ki gondolta például, hogy Palesztinában, egy 350 x 150 méter méretű domb alatt a föld talán legrégebbi városának maradványaira bukkannak. A domb alatt hét (!) egymásra rakodott rétegben rátaláltak Jerikó romjaira.

Gyerekkoromban, öcsémmel együtt én is szerettem gödröt, alagutat ásni. Találtunk is mindenféle gyökeret, csigát, kavicsot, talán még földi békát is. Amikor aztán kezembe került a Biblia, abban is igazi kincseket találtam, számomra sokkal értékesebbeket, mint amilyeneket a régészek (vagy mi, gyermekként, szórakozásból) valaha találhattak. Pedig akkor még csak a felszínen mozogtam a Bibliában, majd a mélyebb megismerésben segítettek az igehirdetések, mások bizonyságtételei, az evangéliumi könyvek.

És feltámasztották a vágyat az Igében való kutakodásra. Például ilyen ásó-kérdésekkel: Miről szól az adott igeszakasz? Kik a szereplők? Mit tanít Istenről, az Úr Jézusról? Mit mond az emberről, rólam? Mire tanít a történetben szereplők esete? Miért, mi célból, mennyire, kitől?
Azóta is lankadatlan a vágy bennem, hogy ismét, újra és újra átolvashassam, majd lépésről lépésre tárhassam fel az olvasottakat, hogy az ásással kincskeresőként gazdagodhassak!

Előd Erika / Budapest

Pál apostol vágyakozása: Az Atya „… adja meg nektek, hogy képesek legyetek megérteni, hogy mi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység, és megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy így beteljesedjetek az Isten egész teljességéig.” (Ef 3,14-19)

AJÁNDÉK-UTCÁNK

Amikor bekanyarodom az utcánkba, a keskeny járdát már megint elfoglalja a burjánzó vadsóska. Régen, az iskolából hazafelé, mindig elrágcsáltam párat fanyar leveleiből.

A háború után velünk szemben, az öreg ház emeleti erkélyén egy kövér disznó körvonala sötétlett, nem jutott el ide a „feketevágás” veszélye. Mellette – azóta már – beépítették a telket, gyermekkori paradicsomunkat, ahol a magas gaz között vadon termett a gyümölcs. Közösen bérelték gyerekeiknek az utca szülői – játszóhelyül. Ritkán jártunk be a rozoga kapun, mert izgalmasabb volt egy fadeszkát félrehúzva, bepréselődni a kerítésen. Ide csalogattam a kóbor kutyákat és cicákat, itt voltunk indiánok és Robinsonok, és itt harcoltunk bátyáimmal meg a többi gyerekkel. Az almafa tetején faltam a zöld almát – de Jókai, Mikszáth, Fekete István könyveit is. Nem törődtünk a szegénységgel, a kivágott orrú cipőkkel, az örökölt ruhákkal, a zsíros és lekváros kenyérrel. Szüleim szeretetben éltek, igazi családi légkört teremtettek, és elviselték régi zabolátlan, nevelhetetlen természetemet is. Az is természetes volt, hogy utcánkban a szomszédok és ismerősök hosszasan beszélgettek. Tudtunk egymásról, és ha kellett, segítettük egymást.

Itt élek amióta az eszemet tudom, csak pár évre vettem kényszerű kanyart egy másik utcába. Azért a kanyarért adta el édesanyám csopaki nyaralónkat – később mégis elvágyódtam onnan.

Amikor rábukkantunk az akkor még eladó, mostani lakásra, éppen lázasan feküdtem az ágyban. A tulajdonos tíz nap határidőt adott, hogy kifizessem a teljes vételárat, különben mással kötött volna szerződést. Családom adta fel a hirdetést: a kilencedik napon eladtuk a régi lakást, a tízedik napon kifizettem az újat: a mi utcánkban. Felgyógyulva már nemcsak az alaprajzot, hanem új otthonomat is láthattam. A régi fekvés, a régi kilátás – de minden az új életre és körülményekre szabva. Istenkísértés lett volna? Bizonyossággal állíthatom, hogy nem. Inkább Isten szeretetének csodája! És a napi hála szívemben, hogy itt élhetek békességben.
Gaál Éva / Budapest

„… minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jakab 1,17)

"Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettot, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint."

(Mt 25,15)

Elolvasandó:
Mt 25,14-30


Jézus a földi élete vége felé mondta tanítványainak ezt a példázatot, melyből egyetlen verset emelünk ki most. Egy emberről szól, aki külföldre utazik, ezért vagyonát átadja szolgáinak. Önmagáról beszél itt Jézus, hiszen készül vissza az Atyjához, és a követőire akarja bízni az Istentől kapott feladatának folytatását. Ő azonban nemcsak akkor keresett, de ma is keres fiatalokat erre a cseppet sem könnyű munkára.
A talentum görög pénzegység és súlymérték volt. Egy kb. 26 kilós ezüst vagy arany korong. Jézus korában az attikai talentumot használták, ami 6 000 drachmának, tehát hatezer napszám értékének felelt meg. Egy hatalmas pénzösszeget bíz szolgáira az Úr. Érdekes, hogy a gazda nem egyenlőképpen, hanem szolgái képessége szerint osztogatja a vagyonát. Egyesek öt, mások két, illetve egy talentumban részesülnek. Ám senki nincs, aki nem kapott volna valamit. Jézus napjainkban is kész mindenkinek osztogatni talentumokat.

E példázat nyomán nevezik több európai nyelvben tálentumnak a tehetséget. A tehetség és a képesség Isten ajándéka. Még a genetikai örökség is végső soron tőle jön. Vedd számba, hogy te milyen talentumot kaptál, miben vagy ügyes, rátermett, átlagon felüli. Tégy félre minden hamis alázatoskodást, hogy "én semmiben nem vagyok jó". Ha nem tudod felismerni, mi a talentumod, kérdezd meg barátaidat, szüleidet, figyelj oda észrevételeikre. Ha pedig rájöttél, kezdj neki a fejlesztésükhöz. Lehet, hogy van érzéked a sütéshez-főzéshez vagy a barkácsoláshoz, jól sportolsz, jó ötleteid vannak, szépen szavalsz, gyönyörűen énekelsz vagy rajzolsz, világosan fogalmazol, könnyen tanulsz nyelveket, játszva számolsz, lebilincselően írsz vagy mesélsz, van türelmed a gyerekekhez vagy az idősekhez, jobban észreveszed a rászorulókat, a magányosokat, stb. Bármilyen képességünket Isten országa ügyének szolgálatába állíthatjuk.
Idejekorán el kell döntened, mi szeretnél lenni, hogy a megfelelő (szak)iskolába, esetleg egyetemre iratkozhass be. Kérd el imádságban Istentől, hogy mi a hivatásod. Kemény munka, kitartó tanulás és szorgalmas gyakorlás kell a tehetség kibontakoztatásához. De ne feledd, hogy a tehetséget adó Úr számon fog kérni egyszer arról, hogy mit tettél az ajándékaival.
(Dr. Lészai Lehel)

"Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van, közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől."

1János 1,7


A közösség

A közösség: misztérium!
Benne a KRISZTUS titka rejlik.
Kit bűne a keresztig elvitt
és sírva fakadt a FIÚN,
eggyé lehet Vele s azokkal,
kikkel szíve ott összedobban.

ATYÁNK!
Hozd fel reánk Orcád világosságát ezen a héten is, világosíts meg minket, hogy egymással és a Tiéiddel való közösséget keressük és szolgáljuk. Tisztíts meg minden önigazságtól, sértődéstől, félreértéstől, hogy a Te képedet lássuk és reménységet keressünk egymásban és mindazokban, kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a JÉZUS KRISZTUSBAN.
Ámen.

Irgalmasság

Írta: Egy boldog édesanya


Fiam ma sikeres érettségi vizsgát tett – szép eredménnyel. Megszégyenültem. Sokszor gondoltam félve a nem-tanulás évei alatt arra, hogy egyszer majd eljön az igazság pillanata. Ma pedig azt éltem át, hogy az az Isten, aki hozzám irgalmas, fiamhoz is irgalmas. Az igazság pillanata pedig 2000 éve már eljött.

Jézus szavai: "... én azért jöttem, hogy (juhaimnak) életük legyen és bővölködjenek." (Jn 10,10)

Küzdelem

Írta: Zila Péterné

Itt a nyár! A nyaralás, pihenés időszaka – a focistáknak, szurkolóknak pedig a küzdelemé. Van, aki nyaral, más pedig küzd? Az igazságtalanságok sorába ez is beletartozik. A ma embere küszködik a küzdelem terén, hiszen hiányos a megküzdési képessége, vagy félreértelmezi azt, illetve menekül előle.

Miért is küzdünk? Hát a megélhetésért! A jó pozícióért! A boldogságért! – vágja rá sok ember. „Küzdelemre hív az élet” – énekeljük mi, keresztyének, „A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga” – állítja Madách Imre.

Igen, a küzdelem az élet velejárója, a megküzdés képessége pedig létkérdés: megküzdeni a kudarcokkal, a sérelmekkel, az akadályokkal, a bűnnel, a mindennapokkal… Azt azonban tudnunk kell, hogy nem a küzdés maga a cél, sőt a küzdésnek nemcsak célja, de oka is kell, hogy legyen, hiszen:

„Azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden ember megtartója, kiváltképpen a hívőknek.” (1Tim 4,10)

LEVENDULA

Az érettségi bizonyítvány osztása meghitt légkörben zajlott. Még egy utolsó áhítat, szeretetteljes búcsúzó mondatok az igazgatónőtől, az elnök elismerő szavai, jutalomkönyvek. A diákok felszabadult örömébe enyhe bánat vegyül, mivel utoljára vannak így együtt: osztálytársak, tanárok, szülők. Ez az utolsó alkalom elköszönni azoktól, akik különösen is közel álltak hozzájuk.

Az egyik diáklány kezében ízléses szalaggal összekötött kis levendulacsokor, kártyával, amelyen ez olvasható: „A mosoly nem kerül semmibe annak, aki adja, mégis nagyon sokat jelent annak, aki kapja. Ezt érdemes tartósítani!” – utalva mind a levendulára, mind a mosolyra. A csokrot az áhítatot tartó fiatal tanárnak adta, akitől a diákok éveken át nemcsak kitűnő oktatást, de őszinte odafigyelést, derűs bátorítást is kaptak.

Egy héttel később, saját érettségi találkozómon, évtizedek múltán is azon tűnődnek volt osztálytársaim – többnyire befutott emberek -, volt-e nekünk egyáltalán osztályfőnökünk. Vagyis, miért nem éreztük úgy, hogy ő, vagy bárki a tanári karból törődik velünk.

Eszembe jut egy fiatal lány, aki a következő szavakkal nyilatkozott arról a jó nevű egyházi iskoláról, ahol egyébként kitűnő eredménnyel végzett: „Azt hittem, ott legalább majd szeretik a gyerekeket, de nem azt tapasztaltam”.

A környezetünkben élők, az iskolában, a munkahelyen, az utcán – és persze a családban – mosolyra várnak. Nem a „keep smiling” pózra (bár az is jobb, mint a morcosság!), hanem derűre, szeretetből fakadó, barátságos odafordulásra.

Erre szomjazik a világ, és Isten gyermekeitől, akik az ő szeretetének bőségéből élnek, joggal várja el.
Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

Pál apostol intése: „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek!” (Rm 13,8)

Mi a megváltás célja?

Írta: Dr. Erdélyi Judit

Erre a kérdésre a hívő keresztyének többsége azt válaszolja, hogy ne kárhozzunk el, bűnbocsánatot és örök életet nyerjünk. Ez igaz, de nem ez Isten elsődleges célja a megváltással!

De akkor micsoda?

Isten célja az, hogy az általa teremtett ember végre alkalmas és képes legyen arra, amire eredetileg is teremtette. Mire is teremtette? Az Efézusi levél szerint (1,6) arra, hogy – vele szeretet- és életközösségben – dicsőséges kegyelmét magasztalja. Isten gondolatában a vele való kapcsolat leginkább egy szerelmi házassághoz hasonlítható, ugyanis a Biblia az Isten és ember kapcsolatát a házassággal ábrázolja ki.

Ha hitünk célja csak annyi, hogy az Istentől kapható üdv-javakat megszerezzük, akkor még messze vagyunk Isten céljának a megvalósulásától. Az Úrral való kapcsolatunk még csak “érdekházasság”, én-központú – „magamnak én vagyok a legfontosabb”, „immár ketten szeretünk engem” – vágyaink teljesülése, amivel egyszerűen zárjuk rövidre a kérdéskört.

Ugyanis az embert nem maga Isten (személye, akarata és vágyai) érdekli. Nem úgy, ahogyan ez egy igazi szerelmi kapcsolatban működik: amikor a másik – szerelmem tárgya – fontosabb nekem, mint saját magam. A személye érdekel, csodálom őt, lesem, hogyan járhatnék a kedvében, alárendelem magam neki mindenben; szinte észre sem veszem, hogy eközben elfeledkezem magamról.

Amikor így kerülünk Istennel „szerelmi” életközösségbe, akkor töltjük be a megváltás Isten szerinti célját, és ennek természetes velejárója az üdvösségünk és örök életünk is.

“Szépségedet a király király kívánja; hiszen urad ő, hódolj hát neki!” (Zsolt 45,1

Űrszemét

Írta: Bálint Gyöngyi

 Egyre komolyabb veszélyt jelentenek azok a mesterséges tárgyak, amelyek az űrkutatási expedíciók során szabadultak el. Van köztük fényképezőgép, komplett szerszámtáska, legtöbbjük azonban levált alkatrész – és ezek milliószámra keringenek a világűrben. Kit zavarnak? Amíg a napot nem árnyékolják, keringjenek nyugodtan – gondolhatnánk. De tudnunk kell arról a veszélyről, amit ezek a kozmikus hulladékok kontroll nélküli mozgásukkal jelentenek a világűrben működő űreszközökre, űrállomásokra. Az ütközések veszélye miatt úgynevezett kozmikus dugók alakulhatnak ki. A téma még mindig nem érint igazán mélyen minket. Érdekességnek tartjuk, de korántsem aggódunk annyira egy műhold és egy 28000 km/h sebességgel száguldó fél pár kesztyű találkozása miatt, mint amikor az utcánk végén elhajlítják a behajtani tilos táblát. Érthető.
Viszont a szemetes világűr hallatán az űrszemét másfajta megjelenésére is gondolnom kellett. Hemzseg tőlük a mindenség, és igazán veszélyesek – nem az űreszközök számára, hanem ránk nézve. A kimondott szavainkról van szó. Azokról, amiket nagy hangon, heveskedve, bosszúsan motyogva, vagy a bizalmaskodó pletyka csendesen alattomos hangszínén valaha kiejtettünk. Hová lettek? Keringenek. Miből gondolom? A Bibliából tudom: „Mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján” (Mt 12,36). Csak azt lehet összegyűjteni, ami létezik. Nem a fantáziálás a dolgunk – Hogyan lesz ez majd? –, hanem mélységes átélése annak a felelősségnek, amit a beszédünk jelent. Az űrszemét megsemmisítése komoly fejtörést jelent, nincs rá megnyugtató megoldás. Kimondott szavainkat sem lehet megsemmisíteni, érvényesek és elevenek.
„A szó elszáll” – tartja a mondás –, de nem megy messzire. Egyszer visszatalál hozzánk, és visszük magunkkal Isten elé. Jaj nekünk, ha nem kérjük idejében és alázatosan Isten bocsánatát, és nem őrizzük azt a gonosz kis szelepet, a szánkat, ami távol tarthat-eltávolíthat minket Urunktól. Jézus szavai ezek:

„A beszédedből ítélnek majd igaznak, és a beszédedből marasztalnak el téged.” (Mt 12,37)

AZ ELÉGEDETT

A háborúban, a forradalom alatt milyen kevéssel is elégedettek és hálásak voltunk. A bibliai Jákobnak elég volt, amikor megtudta, hogy szeretett fia, József még él; Pál apostol a szűkös körülmény ellenére (jóllakással és éhezéssel) is elégedett volt; de Jézus hálás kezében ötezer ember számára is elég volt öt kis kenyér és két hal… Úgy tűnik, az elégedettség nem a rendelkezésre álló javak mennyiségétől függ.

Az elégedettség egészséges ellentéte az elintézetlen feladatok, a polcon, szekrényben, fiókban uralkodó rendetlenség, a rendezetlen kapcsolatok stb. okozta elégedetlenség. Az elégedettség ilyenkor tehát igényességet jelent.

Más esetben az elégedetlenség könnyen irigységet vált ki, és aki irigy, az nem szereti az embertársát.

Előd Erika / Budapest

Pál apostol: „De valóban nagy nyereség az istenfélelem (új ford.: kegyesség) megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit.” (1Tim 6,6)

A nyitott sírnál

Írta: Wilhelm Busch (fordítás)

A második világháborúban, a borzalmas bombázások idején, egyszer keresztülmentem az esseni temetőn. Megpillantottam egy óriási kiásott sírt, ami úgy ásított rám, mint a halál rémületes torka: várva zsákmányaira. Legalább húsz koporsó számára volt benne hely.
„Mit jelentsen ez?” – kérdeztem a temetőőrt. Ő közönyösen felelte: ” Már mindent előkészítettünk a legközelebbi bombázás számára.” Majd továbbment.
Szinte megigézetten álltam. Borzongató volt ez az üres sírgödör, ahogyan várta a legközelebbi támadás áldozatait. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha a halál kinyújtotta volna felém undorító, mohó kezét, hogy megragadjon engem is.
De azután megváltozott a pillanat, szemeim előtt egy másik nyitott sírt jelent meg. Ez a sír azonban már nem várakozott senkire. Neki már megvolt az áldozata: „Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt (Jézus)!” – szólt az angyal a bibliai feltámadás-történetben. Igazán nem lehet azon csodálkozni, hogy a tanítványok még azon a reggelen egymás után ehhez a sírhoz rohantak.
Igen, rohantak! Lélekben nekem is újra meg újra oda kellett futnom, mert számomra is igen sokat jelent az az üres sír.

„Halál, hol a te diadalmad? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja pedig a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,55-57)

Bizonytalan, mégis biztos

Lassan, lassan megszokjuk, hogy olyan világban élünk, ahol soha, semmi nem biztos...

– Ma senkinek nincs anyagi biztonsága, hiszen a karriert befutó, vezető pozíciót betöltő, kitűnő fiatal szakembertől a nyugdíjas portásig bárki, egyik óráról a másikra munkanélkülivé válhat...

– A betegségek sem kérnek engedélyt. Hazánkban különösen is arat a "néma gyilkos", a stresszes világunkban népbetegséggé vált magas vérnyomás és következményei, valamint a rosszindulatú daganatok...

– Párkapcsolati válságok tizedelik a házasságokat és kisgyermekes családokat. Nincs hét, hogy ne hallhatnánk közvetlen környezetünkben is válásról, családok széthullásáról, élő szülők mellett gyermekek árvaságra jutásáról ...

– Amikor azt gondoljuk, tönkretett országunkban talán már lehet némi reménységünk, akkor egy-egy természeti katasztrófa hirtelen elveheti javainkat...

Óriási ajándék és örömhír, hogy a Jézus Krisztushoz tartozók minden valós bizonytalanság ellenére biztonságban élhetnek. Urunk megígérte, hogy az övéi mindig és minden körülmények között "legelőre találnak" (Jn 10,9). A garanciát erre Jézus Krisztus és mennyei Atyánk adja, akinek a kezéből senki és semmi ki nem ragadhat minket (Jn 10,28-29).

Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten népe a világ fölé emelt, kivételes helyzetben van, hiszen őket is elérik a világ bajai...

– Krisztus követője is munkanélkülivé válhat, amikor is megtapasztalhatja, kiváló munkája és keresete nélkül is el tudja őt tartani az Úr.

– A hívő emberek is betegek lesznek, és megtapasztalják, milyen a beteg bárány sorsa pásztora karjaiban. Miközben megtanulhatja vigasztalni a rászorulókat azzal a vigasztalással, amivel Ura őt vigasztalja (2Kor 1,4).

– A párkapcsolati konfliktusok megoldása sem a megkeményedés, és a gyermekek életének szétzilálása, hanem a megújulás. Hiszen az Úr megújít az egymás iránti szeretetben is.

– Bár egy-egy természeti katasztrófa valóban elpusztíthat mindent, de a Krisztusban meglévő biztonságot nem!

Miért is jó mindezt tudatosítanunk? Azért, hogy "ne csüggedjünk háborúnkban" (R.É. 370/3. vers)

Dr. Erdélyi Judit / Budapest

Jézus Krisztus: „Ezen a világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)

TE HOGYAN BANKOLSZ?

Ha odalépsz egy bankautomatához, és behelyezed a kártyát, választásod szerint vagy pénz teszel be, vagy veszel ki. Jelentős a különbség a két művelet között, hiszen a betéttel növeled tartalékaidat, a kivéttel csökkented felhalmozott értékeidet.

Kapcsolataink is hasonlóan működnek. Ha egy másik emberhez szeretettel viszonyulok, akkor életéhez vagy kapcsolatunkhoz értékeket kapcsolok. De ha kihasználom őt, akkor elveszek belőle és a kapcsolatunkból, értéket vonok el, és tartalékaink csökkennek, sőt hamarosan mínuszba is kerülhetnek. Ha elveszek valakitől, akkor mindig erőszakot teszek a szeretet törvényén, így kritizálással, pletykával, megvetéssel, keserű gondolatokkal és indulattal megrövidítem a másikat.

A banki műveletek közül választhatom az egyenleg lekérdezését is – hasonló módon az emberi kapcsolatokban is. Ilyenkor megállapíthatom, hogy egészen jól állok, de az is lehet, hogy kevesebbem van, mint gondoltam. Minden kapcsolatnak van egyenlege, pozitív vagy negatív. Isten azt akarja, hogy mindig legyen tartalékom.

A keresztény lét az emberi kapcsolatokról (is) szól. Isten tervezte ezt így a formálásunkra és növekedésünkre, ami azután megmutatkozhat a Krisztus test, az Egyház növekedésében is. Az egyik legerősebb evangelizáló segédeszköz az, ha egymást szeretjük. Persze, pont a szeretet szót csépeltük és használtuk el leginkább, így már nem is tudjuk igazán, miről is beszélünk, ha ezt kimondjuk, vagy rá hivatkozunk.

"… az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe…" (Rm 5,5). Az egymás iránti szeretetünk kizárólag azért mutathatja meg, hogy mi Jézus tanítványai vagyunk, mert be vagyunk oltva Krisztus életébe és szeretetébe. Isten nem azért szeret engem, mert szerethető vagyok, hanem azért, mert nem tehet mást, ilyen a természete. Mivel Isten irántam való szeretete minden határon túl megy, nem tehetek mást, nekem is így kell szeretnem a testvéremet Krisztusban.

Weberné Zsikai Mária /Budapest

Apostoli tanács: „… a testvéri szeretetben egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Rm 12,10)

Titokfül

Írta: Bálintné Gyöngyi

Régről előkerült emlékkönyvem egyik titokfülében a következő mondat áll: „Légy szelíd, és tiéd lesz a világ!” Tizenévesen mosolyogtam a tanács naivságán, mert nem kértem én az egész világot – mit is kezdenék vele? –, ugyanakkor képtelenségnek tűnt a szelídséget az uralommal és a hatalommal egy lap-csücskön említeni.

Hívő emberként aztán találkoztam ezzel a gondolattal a Boldogmondások sorában (Mt 5,5): „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”. A többivel sikerült megbirkóznom. A lelki szegények, sírók, irgalmasok boldogság-ígérete sokkal érthetőbbnek, logikusabbnak tűnt. De hogyan örökölhetnék a szelídek a földet?

Az egyik gyülekezeti bibliaórán aztán elhangzott a következő meghatározás: szelíd az az ember, aki mentes a szélsőséges hangulatoktól, nem robban fel, ha nincs igaza és nincsenek éppen sikerei, de örömmámorban sem vesz úszóleckéket, jobb időkben is a földön jár. Számomra felkapcsolták a villanyt: erről van szó! Az igazam dühös követelése, a feldúltság éppúgy nem Jézus útja, mint az eufória, a rövidlátó és alaptalan lelkesedés.

Jézus útját úgy kell elkészíteni, ahogy Keresztelő János javasolta: a völgyeket feltölteni, a halmokat elhordani. A csüggedésből felállni, a rajongásból földet érni. Ez a szelídség.

De nem sótlan az az ember, aki mindig ennyire egyforma és kiszámítható? Ha mindezt Jézussal éli meg, ha rábízza az ítéletet és igazságosztást, ha az öröme Jézus lénye és nem csupán ajándékai, akkor „sósabb”, kreatívabb, szellemesebb és felszabadultabb, mint azok, akiket saját hangulati frontjaik dobálnak össze-vissza.

Így leszünk Jézus társtulajdonosai a világ fölött.

Jézus tanácsa: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)

Tökéletes időzítés

Írta: Horváth Mária

Isten az Ószövetségben olvasható legtöbb ígéretét Jézus Krisztus személyére nézve adta, és ezért a kijelentések, események nagy része Jézus küldetésével összefüggésben nyert értelmet. Ám, hogy ez mennyire így van, annak egyik mozzanatára a közelmúltban csodálkoztam rá.
Több szentírási kommentár egybehangzóan megerősíti, hogy a mózesi törvények írásba foglalásától (kb. Kr. e. 1300-tól) egészen Krisztus nyilvános működéséig a leprás betegségből egyetlen zsidó származású ember sem gyógyult meg.
Pedig Mózes könyve több fejezeten keresztül részletesen taglalja a betegség ismertetőjegyeit, valamint az azokból való tisztulás megállapításának módját. A betegség felbukkanását és az abból való tisztulást a papok feladata volt megállapítani. A papi szolgálatot végzők generációról generációra, évszázadokon keresztül úgy adták tovább a leprás betegségre vonatkozó előírásokat, hogy a gyógyulás megállapítására vonatkozó tudnivalókat a gyakorlatban soha nem alkalmazhatták. Ezt abból tudhatjuk, hogy a megbetegedésekről csakúgy, mint a gyógyult esetekről is feljegyzést kellett volna készítenie a papi szolgálatban állóknak. A betegekről találhatóak is ilyen dokumentumok, de gyógyult eseteket ezek az írásos emlékek nem említenek.
Ennek ismeretében el lehet képzelni, hogy milyen drámai hatást váltott ki az, amikor a Jézus által meggyógyított emberek megjelentek a templomban, hogy a papok állapítsák meg a gyógyulás tényét (Lk 5,12-16; 17,11-19).
Isten időzítette így az eseményeket. Közel másfél évezreddel Jézus születése előtt már rögzítette a törvényben, hogy a leprás betegséget a papoknak kell megállapítani, nyomon követni annak alakulását, és csak ők mondhatják ki a gyógyulást is. Azonban a törvényadást követően egyetlen gyógyulás sem történt, ezért a farizeusok és törvénytudók a Messiás eljövetele egyértelmű jeleként határozták meg azt az időt, amikor a leprás betegségből valaki meggyógyul. Mindez pedig azért történt így, hogy Isten jelek és csodák által is megerősítse Jézus Krisztus személyének és küldetésének rendkívüli voltát.
Méltó Isten, hogy áldjuk őt a megmentésünkre irányuló tervéért, aminek minden részletét ilyen tökéletesen kidolgozta és teljesítette be!

„Mert benne [Krisztusban] teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” (Kol 1,16-17)

"Tudtotokra adom, ...senki sem mondhatja: - Jézus Úr -, csakis a Szentlélek által".

(1Kor 12,3)

Ha akarod, sem hihetsz. Ha megfeszülsz, sem mondhatod Úrnak Jézust - a Szentlélek nélkül.
Képes vagy kenyeret tenni a szádba, de azt, hogy étvágyad legyen, amikor nincs, hiába aka-rod: jóllakottan nem tudod meghozni az étvágyadat. Ágyba bújhatsz, de ha éppen álmatlanságban szenvedsz, hiába erőlteted az alvást. Dicsérheted Istent, de igazi, mély csodálatot iránta nem fakaszthatsz magadban, bárhogy is akarod.
Nem azt a legkönnyebb hinni, amit legkönnyebben lehet, azaz amit Isten nélkül is képesek vagyunk elhinni, annyira valószínűnek látszik. Az nem is igazi, bibliai értelemben vett hit. Hinni csak azt kell, amit lehetetlen. Hinni csak azt lehet, aminek elhívéséhez teljességgel Rá vagyok utalva. Istent Istennel hiszem. Istennel dicsérem az Ő igéjét is (Zsolt 56,5), ígéreteiért is csak általa lehet hálát adni.

"Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23) - mondja Jézus a megszállott fiú apjának, aki felismerte, hogy Jézus segítsége nélkül még azt sem tudja elhinni, hogy segíthet rajta Jézus. Ezért kiált éppen Őhozzá hitért, ugyanahhoz, aki tőle ezt az embertől ki nem telő hitet megkövetelte: "Hiszek (az eredetiben "Hinni akarok!"), Uram, segíts a hitetlenségemen!"
Jézus nélkül az Atya nem tud és nem is akar nekünk megbocsátni: nem békülne meg velünk Nélküle. Hiszen csak Jézus Krisztus, aki maga Isten, volt képes az önzetlen Szeretet ilyen mértékű áldozatára. Isten nem válthat meg Isten váltsága nélkül. Ezért isteni ajándék a megváltás. Jézus nélkül elfogadni sem lettünk volna képesek ezt a váltságot, merthogy nem akármilyen hit szükséges hozzá. De Jézus Lelke által és Jézusért váltságát megragadni képes hitet ajándékoz nekünk. Ezért isteni ajándék a hit is (Ef 2,8).
Senki sem mondhatja Jézust Úrnak enélkül. Csak a Szentlélek által akarhatom, amit Isten akar. A megváltást az Atya isteni módon tervezte el, a Fiú isteni módon vitte véghez, a Szentlélek pedig isteni módon alkalmazza ránk, az általa ajándékozott és gerjesztett isteni hit által.
Ha nem tudsz hinni, ha nem tudod akarni, amit Isten akar, ha nem tudod még Úrnak mondani Jézust, azaz a te személy szerinti Uradnak, noha tudod, enélkül nem lehet Isten elé járulni: akkor is vigasztalódj (a Szentlelket Jézus Vigasztalónak mondja), mert még mindig kiálthatsz Istenhez ezért a hitért. Ne félj, nem haragszik meg érte, sőt erre a kiáltásra vár, hogy végre isteni hitet ajándékozhasson neked.
(Horváth Levente)

Van tanulság?

Írta: Dr. Mikolicz Gyula


Ma, amikor jogosan temetjük Európa keresztyén mivoltát, a kontinens közepén mégis a zsidó-keresztyén erény vezérelte események hetét tudhatjuk magunk mögött.

A gigantikus dunai árhullám igazi újdonság volt. Nem csak méreteivel, de az azt kísérő társadalmi összefogással is. Az írott, hangos és képi médium folyamatosan tudósított a gátak mellett segítők fáradhatatlanságáról. De személyes tapasztalatok is megerősítik azt.

Vak emberekről beszélnek, akik a töltendő zsákot tartották vagy segítettek azok továbbításában, székely emberekről, akik a szentendrei gáton szorgoskodtak, a magukkal hozott holmi a hálózsák volt, amit alkonyatkor egy talpalattnyi száraz helyen leterítettek, majd pirkadatkor folytatták a megfeszített munkát. Diákok, munkahelyről érkezettek vagy szabadságot kivettek, fiúk és lányok, középkorúak, idősek álltak a vártán. Fáradt tűzoltó esdekelt, hogy csak a megszabott három lapát homokot tegyék a zsákba, mert már ez lesz ma a több ezredik, amit kézbe vesz; az éjszaka sötétjében pedig (fáklyával a kézben) katonák egyensúlyoztak a töltésélen.

Idős asszonyok versengve kínálták a szorgoskodóknak az illatos, otthon sült pogácsát, gőzölgő kávét, szendvicset. Vállalkozók, önkormányzati konyhák települtek a partra, hogy ingyen kínálják a finom pékárut, sültet, ásványvizet. Senki nem zsörtölődött, nem követelt, nem kényeskedett, és nem várt díjazást, elismerést, nem kereste a maga hasznát...

Hálásan köszönjük Istennek az ár nyomorúsága alóli megmenekülést, és hogy mindezt a felsőbbség, a hivatásos és önkéntes segítők önzetlen lelkesedésével érte el.

Jézus mondja: „Parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek." (Jn 15,17)

"Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok: és lesztek nékem tanuim..."

Csel. 1,8


PÜNKÖSD... Fényedben élek,
teremtő égi LÉLEK,
erőd gerjeszti lelkem.
Felfogni szent csodádat
nem tudhatom, de áldlak
megújult életemmel.

Dicsőítsd ŐT ma bennem,
KI nem vetett el engem,
illesse hála, hála,
KI - érte mit se várván -
megváltott vére árán
ISTENNEK, AZ ATYÁNAK!

SZENTSÉGES ÚRISTEN!
Nagy hálával köszönjük, hogy kitöltötted szerelmedet a mi szívünkbe a JÉZUS KRISZTUS által, és a SZENTLÉLEK csodálatos ajándékában részesülhettünk. Kérünk, tedd testünket a LÉLEK templomává! Tégy képessé bennünket arra, hogy jó gyümölcsöket teremjünk Általa egyházunk és egész világod örömére, mindenben a TE dicsőségedet keresve és szolgálva.
Ámen.

Voltaire 

Írta: Horváth Mária

II. Frigyes porosz király gyakran hívott nagy társaságot potsdami kastélyába. A vendégseregben egyik legkedvesebb meghívottja hosszú ideig a gyakran gúnyolódó francia Voltaire (eredeti nevén François-Marie Arouet) volt.
A vendégek a király asztalánál ültek, amikor Voltaire ismét istenkáromló és gúnyolódó beszédbe kezdett: „Egy tallérért eladom a helyemet a mennyben! Ki akarja megvenni?” Egy pillanatra csend támadt. Akkor felállt egy királyi tisztviselő, nem híres ember, de jó keresztyén, akinek helyén volt a szíve. Meghajol a király és Voltaire előtt, majd hangosan megszólalt: „Monsieur Voltaire, ön, a porosz államban van. Nekünk van egy törvényünk, ami szerint mindenkinek, aki el akar adni valamit, igazolnia kell annak tulajdonjogát. Igazolja tehát, hogy önnek van helye a mennyben, akkor én minden árat megadok érte, amit kíván.” Ekkor elakadt a szava a gúnyolódónak.

„Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették” (Jel 20,15).

Voltaire, a Bibliával, Isten szentséges Igéjével szemben rendszeresen viseltetett féktelen gyűlölettel. Kijelentette például, hogy a Biblia: „Száz év múlva egy elfelejtett és ismeretlen könyv lesz. Akkor már csak, mint régiséget lehet megtalálni a lomtárakban és régiség gyűjteményekben, mint a korábbi generációk ostobaságának bizonyítékát.”
S mi történt száz évvel később? Voltaire genfi házát és nyomdáját a város Bibliatársulata vette meg, és Bibliákat nyomtattak ott. Ma pedig ugyanebben a házban keresztyén könyvkereskedés működik, ahol Bibliát árusítanak.
A hatalmas Isten őrködik az ő Igéje felett!

(forrás: Friedhelm König: Másként, mint gondolnánk, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió)

„A csúfolódókat ő (Isten) megcsúfolja” (Péld 3,34).