A jó imádsághoz nem kell sok beszéd.
Tudjuk, hogy a jó Isten itt van az oltáron, kitárjuk előtte szívünket,
és örülünk szent jelenlétének: ez a legjobb ima, bizony ez.
Akkor kell várni jutalmunkat, amikor majd otthon leszünk az atyai házban. Ezért jut ki a jó keresztényeknek itt a földön olyan sok kereszt, ellentmondás, üldöztetés, megvetés, megaláztatás: minél több, annál jobb!
Az alázat olyan, mint a mérleg: minél mélyebbre ereszkedünk az egyik oldalon, annál magasabbra emelkedünk a másikon.
Azt hisszük, hogy ha valaki egy kicsit szereti a jó Istent, azt minden gond és szenvedés elkerüli. Ennyire nem értjük a kereszt értékét és érdemszerző erejét!
Ha jól gyóntál, leláncoltad a sátánt.
Jézus Krisztus készségesen teljesíti a mi akaratunkat, ha mi elkezdjük teljesíteni az övét.
Mint nagyítóüveg a tárgyakat, a Szentlélek nagynak látatja velünk a jót és a rosszat. A Szentlélekkel az ember mindent nagyban lát: látjuk Istenért végzett legkisebb cselekedeteink nagyságát, és látjuk a legkisebb hibák nagyságát.
Nincs két mód Krisztus Urunk szolgálatára, csak egy: úgy szolgálni, amint Ő akarja. Hogy helyesen cselekedjünk, úgy kell tennünk, amint Isten akarja, terveivel teljes összhangban.
Szeretem azokat a kis áldozatokat, amelyeket senki észre nem vesz. Például egy negyedórával korábban fölkelni, egy kicsit virrasztani éjjel és imádkozni; de bizony van, aki csak az alvásra gondol.
Van, akit egyetlen szó kihoz a sodrából. Egy kis megaláztatás fölbillenti bárkáját… Bátorság, testvéreim, bátorság! Eljön az utolsó nap, s akkor mondjátok majd: „Áldott küzdelmek, ti érdemeltétek ki nekem a mennyországot!” – Küzdjünk hát nagylelkűen!
Volt egy ember, ki sosem ment el a templom előtt anélkül, hogy be ne tért volna. Reggel, amikor munkába ment, este, amikor munkából jött, ajtónál hagyott csákányt, lapátot, és sokáig imába merülve maradt az Oltáriszentség előtt. Ennek én nagyon örültem… Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mit mond Krisztus Urunknak a hosszú látogatás alatt? Tudjátok mit felelt? „Ah, plébános úr, nem mondok én neki semmit. Csak nézem Őt, s Ő néz engem!”
Volt egy szent, akinek az evangéliumos könyv képezte minden vagyonát. Kérték tőle, odaadta: „Itt van, szívesen adom, mert ez tanított meg mindent odaadni.”
http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6
Akkor kell várni jutalmunkat, amikor majd otthon leszünk az atyai házban. Ezért jut ki a jó keresztényeknek itt a földön olyan sok kereszt, ellentmondás, üldöztetés, megvetés, megaláztatás: minél több, annál jobb!
Az alázat olyan, mint a mérleg: minél mélyebbre ereszkedünk az egyik oldalon, annál magasabbra emelkedünk a másikon.
Azt hisszük, hogy ha valaki egy kicsit szereti a jó Istent, azt minden gond és szenvedés elkerüli. Ennyire nem értjük a kereszt értékét és érdemszerző erejét!
Ha jól gyóntál, leláncoltad a sátánt.
Jézus Krisztus készségesen teljesíti a mi akaratunkat, ha mi elkezdjük teljesíteni az övét.
Mint nagyítóüveg a tárgyakat, a Szentlélek nagynak látatja velünk a jót és a rosszat. A Szentlélekkel az ember mindent nagyban lát: látjuk Istenért végzett legkisebb cselekedeteink nagyságát, és látjuk a legkisebb hibák nagyságát.
Nincs két mód Krisztus Urunk szolgálatára, csak egy: úgy szolgálni, amint Ő akarja. Hogy helyesen cselekedjünk, úgy kell tennünk, amint Isten akarja, terveivel teljes összhangban.
Szeretem azokat a kis áldozatokat, amelyeket senki észre nem vesz. Például egy negyedórával korábban fölkelni, egy kicsit virrasztani éjjel és imádkozni; de bizony van, aki csak az alvásra gondol.
Van, akit egyetlen szó kihoz a sodrából. Egy kis megaláztatás fölbillenti bárkáját… Bátorság, testvéreim, bátorság! Eljön az utolsó nap, s akkor mondjátok majd: „Áldott küzdelmek, ti érdemeltétek ki nekem a mennyországot!” – Küzdjünk hát nagylelkűen!
Volt egy ember, ki sosem ment el a templom előtt anélkül, hogy be ne tért volna. Reggel, amikor munkába ment, este, amikor munkából jött, ajtónál hagyott csákányt, lapátot, és sokáig imába merülve maradt az Oltáriszentség előtt. Ennek én nagyon örültem… Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mit mond Krisztus Urunknak a hosszú látogatás alatt? Tudjátok mit felelt? „Ah, plébános úr, nem mondok én neki semmit. Csak nézem Őt, s Ő néz engem!”
Volt egy szent, akinek az evangéliumos könyv képezte minden vagyonát. Kérték tőle, odaadta: „Itt van, szívesen adom, mert ez tanított meg mindent odaadni.”
http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése