A
fiatalság az emberi élet személlyé válásának az időszaka, egyben pedig a
közösségi emberré válás ideje is. A fiatalok, fiúk és lányok egyaránt
tudják, hogy másokért és másokkal kell élniük, tudják, hogy életüknek
akkor van értelme, ha ajándékká válik a felebarát számára.
A kultúra mindig magában foglalja az ember bizonyos tiltakozását az ellen, hogy létét pusztán dologi vagy tárgyi szintre redukálják.
A megbocsátás összeegyeztethetetlen a haragtartással és a bosszúvággyal, de nem az igazságossággal. Az igazi béke valójában az „igazságosság műve” (vö. Iz 32,17)
A tegnap bukásainak beismerése a hűség és a bátorság tette, amely segít erősíteni hitünket, s figyelmesebbé és készségesebbé tesz a ma nehézségeinek és kísértéseinek leküzdésére.
A tudományok és technika fejlődése napjainkban csodálatos, ám egyúttal félelmetes lehetőséget is ad az ember kezébe.
A világ időnként lehet számunkra veszélyes, fenyegető természeti erő – ez igaz –, de abban az emberben, aki a hitből és reményből él, működik a Lélek ereje, amely által képes szembenézni a világ fenyegető erőivel. Péter tudott járni a vízen a gravitációs törvényt legyőzve, mivel Jézus szemébe nézett. Amikor kétsége támadt, amikor elveszítette a személyes kapcsolatot Mesterével, süllyedni kezdett, és Jézus szemrehányással illette: „Miért kételkedtél, kicsiny hitű?”(vö. Mt 14,31). Péter példáján látjuk, milyen fontos a lelki életben a Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet szüntelenül fenn kell tartanunk, el kell mélyítenünk. Milyen formában tehetjük ezt? Mindenekelőtt az imádság által. Kedveseim, imádkozzatok, és tanuljatok imádkozni; olvassátok Isten Igéjét és elmélkedjetek róla, erősítsétek kapcsolatotokat Krisztussal a Bűnbánat és az Eucharisztia szentsége által…
Az embernek szüksége van a szépségre.
Ha igaz is, hogy hierarchikus értelemben az apostolok utódai, tehát férfiak vezetik az Egyházat, kétségtelen, hogy karizmatikus értelemben a nők hatása nem kisebb benne, sőt talán még nagyobb. Kérlek, gondoljatok gyakran Máriára, Krisztus édesanyjára!
„Ne féljetek!” Először akkor buzdítottam így az embereket, amikor elfoglaltam Szent Péter Trónját. Krisztus gyakran biztatta így az embereket, akikkel találkozott. Az angyal így szólt Máriához: „Ne félj, Mária” (Lk 1,30). Ugyanezt mondta Józsefnek is: „József, Dávidnak fia, ne félj” (Mt 1,20). Krisztus ezt mondta az apostoloknak, Péternek, több alkalommal is, s különösen a feltámadása után. Hangsúlyozta: „Ne féljetek!”. Érezte ugyanis, hogy féltek.
Olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki. Meg kell tanulnunk imádkozni, újból és újból el kell sajátítanunk ezt a művészetet.
Születésünktől kezdve szüntelenül közeledünk halálunk felé, idős korban azonban évről évre egyre inkább érezzük annak közelségét, hacsak nem kerüljük akarattal ezeket a gondolatokat és érzéseket. A Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy idős korára szinte természetes módon megbarátkozzon a halállal.
A kultúra mindig magában foglalja az ember bizonyos tiltakozását az ellen, hogy létét pusztán dologi vagy tárgyi szintre redukálják.
A megbocsátás összeegyeztethetetlen a haragtartással és a bosszúvággyal, de nem az igazságossággal. Az igazi béke valójában az „igazságosság műve” (vö. Iz 32,17)
A tegnap bukásainak beismerése a hűség és a bátorság tette, amely segít erősíteni hitünket, s figyelmesebbé és készségesebbé tesz a ma nehézségeinek és kísértéseinek leküzdésére.
A tudományok és technika fejlődése napjainkban csodálatos, ám egyúttal félelmetes lehetőséget is ad az ember kezébe.
A világ időnként lehet számunkra veszélyes, fenyegető természeti erő – ez igaz –, de abban az emberben, aki a hitből és reményből él, működik a Lélek ereje, amely által képes szembenézni a világ fenyegető erőivel. Péter tudott járni a vízen a gravitációs törvényt legyőzve, mivel Jézus szemébe nézett. Amikor kétsége támadt, amikor elveszítette a személyes kapcsolatot Mesterével, süllyedni kezdett, és Jézus szemrehányással illette: „Miért kételkedtél, kicsiny hitű?”(vö. Mt 14,31). Péter példáján látjuk, milyen fontos a lelki életben a Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet szüntelenül fenn kell tartanunk, el kell mélyítenünk. Milyen formában tehetjük ezt? Mindenekelőtt az imádság által. Kedveseim, imádkozzatok, és tanuljatok imádkozni; olvassátok Isten Igéjét és elmélkedjetek róla, erősítsétek kapcsolatotokat Krisztussal a Bűnbánat és az Eucharisztia szentsége által…
Az embernek szüksége van a szépségre.
Ha igaz is, hogy hierarchikus értelemben az apostolok utódai, tehát férfiak vezetik az Egyházat, kétségtelen, hogy karizmatikus értelemben a nők hatása nem kisebb benne, sőt talán még nagyobb. Kérlek, gondoljatok gyakran Máriára, Krisztus édesanyjára!
„Ne féljetek!” Először akkor buzdítottam így az embereket, amikor elfoglaltam Szent Péter Trónját. Krisztus gyakran biztatta így az embereket, akikkel találkozott. Az angyal így szólt Máriához: „Ne félj, Mária” (Lk 1,30). Ugyanezt mondta Józsefnek is: „József, Dávidnak fia, ne félj” (Mt 1,20). Krisztus ezt mondta az apostoloknak, Péternek, több alkalommal is, s különösen a feltámadása után. Hangsúlyozta: „Ne féljetek!”. Érezte ugyanis, hogy féltek.
Olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki. Meg kell tanulnunk imádkozni, újból és újból el kell sajátítanunk ezt a művészetet.
Születésünktől kezdve szüntelenül közeledünk halálunk felé, idős korban azonban évről évre egyre inkább érezzük annak közelségét, hacsak nem kerüljük akarattal ezeket a gondolatokat és érzéseket. A Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy idős korára szinte természetes módon megbarátkozzon a halállal.
http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése