A jó és rossz közötti harc az emberi
életnek megpróbáltatás jelleget ad. Erkölcsi próbatétel ez, innen ered
különös szépsége. Bizonyos mértékben a megpróbáltatás ad létüknek
értelmet, ezen keresztül szólít fel bennünket Krisztus, hogy valósítsuk
meg Isten Országát itt e földön.
A kultúrának általában és az egyes kultúráknak is alapvető feladata a nevelés. A nevelés lényege pedig az, hogy általa az ember minél inkább emberré váljon, hogy minél inkább „legyen”, és ne csak egyre többet „birtokoljon”. Tehát mindazzal, amit birtokol, növekedjen emberségében.
A munkáskörnyezetben eltöltött négy év a Gondviselés ajándéka volt számomra. Az életemnek e szakaszában szerzett személyes tapasztalatom megfizethetetlen. Többször hangsúlyoztam, hogy talán fontosabbnak és értékesebbnek tartom egy doktorátusnál is, ami persze nem jelenti azt, hogy nem értékelem nagyra az egyetemi diplomákat.
A Szentlélek Úristen bőséges ajándékai kellenek ahhoz, hogy Krisztus örömhírét elvigyük azokra a helyekre, ahol még soha nem hirdették azt, vagy pedig olyan vidékekre, ahol azt elhanyagolták, illetve feledni hagyták. E kegyelmek elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek közbenjárása és példájuk követése.
Az egész emberi élet együttlétezés: a mindennapi életben a TE és az ÉN, az abszolút és a véges dimenziójában pedig a TE és ÉN együttlétezése.
Az Egyházban egész történelme folyamán a legnehezebb körülmények közepette is mindig a szentek voltak a megújulás forrása és kezdeményezői. Ma buzgón és kitartóan esedezzünk Istenhez szentekért!
Emlékszem, egyszer levelet kaptam egy tudóstól. Ez a levél mélyen meghatott. Szerzője ezt írja (emlékezetből idézem, mivel az eredeti levél valahol elkallódott, tartalmára azonban valószínűleg halálomig emlékezni fogok): a tudomány útján tulajdonképpen nem találom Istent. Vannak azonban olyan percek – leggyakrabban, ha a természet nagyságával, pl. a hegyek szépségével szembesülök –, amikor különös dolog történik velem: én, aki a tudásom útján nem találom Istent, ezekben a percekben valami határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van. És ez imára indít.
Korunk egyik aggasztó jelensége, hogy sokan elveszítették a vétek és a bűn iránti érzéket. Ha az ember nem ismeri el többé bűnösségét, nem tudja elfogadni a bűnbocsánatot, nem képes a kiengesztelődésre. Napjaink veszélye, hogy az ember, Isten elé helyezve magát, önmaga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az ősi lázadás jelenik meg újra.
Olyan nemzet fia vagyok, amely történelme során a legkegyetlenebb megpróbáltatásokat élte át, melyet szomszédai többször is halálra ítéltek – mégis életben maradt, és önmaga maradt!
Sokszor elgondolkoztam ezen a kérdésen: hogyan lehet teljes mértékben helyreállítani az ember által barbár módon felforgatott erkölcsi és társadalmi rendet? A bibliai kinyilatkoztatás fényében elmélkedve arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez csak az igazságosság és a megbocsátás együttes érvényesülése által lehetséges. Az igazi béke tartóoszlopai az igazságosság, és a szeretetnek az a sajátos formája, amely a megbocsátásban nyilvánul meg.
http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10
A kultúrának általában és az egyes kultúráknak is alapvető feladata a nevelés. A nevelés lényege pedig az, hogy általa az ember minél inkább emberré váljon, hogy minél inkább „legyen”, és ne csak egyre többet „birtokoljon”. Tehát mindazzal, amit birtokol, növekedjen emberségében.
A munkáskörnyezetben eltöltött négy év a Gondviselés ajándéka volt számomra. Az életemnek e szakaszában szerzett személyes tapasztalatom megfizethetetlen. Többször hangsúlyoztam, hogy talán fontosabbnak és értékesebbnek tartom egy doktorátusnál is, ami persze nem jelenti azt, hogy nem értékelem nagyra az egyetemi diplomákat.
A Szentlélek Úristen bőséges ajándékai kellenek ahhoz, hogy Krisztus örömhírét elvigyük azokra a helyekre, ahol még soha nem hirdették azt, vagy pedig olyan vidékekre, ahol azt elhanyagolták, illetve feledni hagyták. E kegyelmek elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek közbenjárása és példájuk követése.
Az egész emberi élet együttlétezés: a mindennapi életben a TE és az ÉN, az abszolút és a véges dimenziójában pedig a TE és ÉN együttlétezése.
Az Egyházban egész történelme folyamán a legnehezebb körülmények közepette is mindig a szentek voltak a megújulás forrása és kezdeményezői. Ma buzgón és kitartóan esedezzünk Istenhez szentekért!
Emlékszem, egyszer levelet kaptam egy tudóstól. Ez a levél mélyen meghatott. Szerzője ezt írja (emlékezetből idézem, mivel az eredeti levél valahol elkallódott, tartalmára azonban valószínűleg halálomig emlékezni fogok): a tudomány útján tulajdonképpen nem találom Istent. Vannak azonban olyan percek – leggyakrabban, ha a természet nagyságával, pl. a hegyek szépségével szembesülök –, amikor különös dolog történik velem: én, aki a tudásom útján nem találom Istent, ezekben a percekben valami határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van. És ez imára indít.
Korunk egyik aggasztó jelensége, hogy sokan elveszítették a vétek és a bűn iránti érzéket. Ha az ember nem ismeri el többé bűnösségét, nem tudja elfogadni a bűnbocsánatot, nem képes a kiengesztelődésre. Napjaink veszélye, hogy az ember, Isten elé helyezve magát, önmaga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az ősi lázadás jelenik meg újra.
Olyan nemzet fia vagyok, amely történelme során a legkegyetlenebb megpróbáltatásokat élte át, melyet szomszédai többször is halálra ítéltek – mégis életben maradt, és önmaga maradt!
Sokszor elgondolkoztam ezen a kérdésen: hogyan lehet teljes mértékben helyreállítani az ember által barbár módon felforgatott erkölcsi és társadalmi rendet? A bibliai kinyilatkoztatás fényében elmélkedve arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez csak az igazságosság és a megbocsátás együttes érvényesülése által lehetséges. Az igazi béke tartóoszlopai az igazságosság, és a szeretetnek az a sajátos formája, amely a megbocsátásban nyilvánul meg.
http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése