A legfontosabb hír

Az egyetemen dolgozó, tanuló diákoknak, munkásoknak először a szirénázva száguldó mentőautó, majd a számtalan rendőrségi gépjármű és a velük érkező egyenruhások jelenléte tűnt fel. Ezután futótűzként terjedt a szörnyű hír, hogy diák lövöldözött a tanórán, többen halottakról is tudtak, perceken belül pedig már az interneten is olvasható a tragédiáról szóló híradás: Pécsett diák ölt diákot!

A médiában megszaporodtak az értesülések, a rendőrség körülzárta a helyszínt, a mentők több személyt kórházba szállítottak, a tettes feladta magát, a rendőrök őrizetbe vették, a város legkiválóbb orvosai küzdenek a sérültek életéért. Miniszterek utaznak a helyszínre, a politikusok az ország lakosainak biztonságáért aggódnak, néhányan a fegyvertartás szigorítását követelik, vannak, akik a pszichiátriai betegek ellátásának elégtelenségét emlegetik, kiderül, hogy a néhány éve bevezetett felvételi rend is az oka annak, hogy nem lehet az alkalmatlanokat megfelelően kiválasztani, a lövészklub felelősségét is többen firtatják.

Közben a néhány másodperces vérengzés mérlege is elkészül: életét vesztette egy 19 éves diák, életveszélyesen sérült a társa, súlyosan a tanár és egy másik dolgozó, és a sajtóban csak pécsi mészárosnak titulált 23 éves elkövető nem tesz vallomást.

A bibliaolvasó keresztyén embernek pedig eszébe jutnak a Szentírás sorai (1Móz 6): megsokasult az ember gonoszsága a földön, az emberi szív minden gondolata gonosz. Tehát nem csak Pécsett.

S ezen az isteni megállapításon nem változtathat a számtalan rendőr, a titkosszolga, a politikus, a jogszabályok sokasága sem, bár ők arra rendeltettek, hogy a bűnt korlátozzák, és földi eszközökkel büntessék. Tevékenységüket a mentőszemélyzet, az ügyeletes orvosok, az igazságszolgáltatásban dolgozók leterheltségével mérhetjük: ha az utóbbiaknak kevés munkája van, akkor az előbbiek eredményesen dolgoztak. De nem áltathatjuk magunkat, egyikük sem lesz soha munka nélküli.

A reménytelenséget közvetítő fenti bibliai üzenetet Isten a békességre vágyó emberek számára reménytelivel egészítette ki: „Békesség, békesség a messze és közel valóknak!” (Ézs 57,19).

Békességet, azaz Jézus Krisztust számunkra is, kicsi országunk enélkül egyre sötétebbnek tűnő ege alatt is!

Ez az adventi ünnep minden egyéb híradást felülmúló egyik üzenete. Még akkor is az, ha minden más, például a tragédiákról szólók ezt elnyomni látszanak.
Dr. Mikolicz Gyula / Pécel


A Betlehemben beteljesült prófétai üzenetből: „Egy gyermek születik nékünk..., az uralom az ő vállán lesz, hívják őt... békesség fejedelmének!” (Ézs 9)

ADVENT KEZDETÉN

Advent a Karácsonyra, Jézus születésnapjára való várakozás, a felkészülés és reménykedés időszaka. Az adventus latin szó megérkezést, eljövetelt jelent. Egykor éjféli harangszó hirdette az advent, ezzel az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza. Ebben az időszakban a hívek szigorú böjtöt gyakoroltak, és advent első vasárnapjától vízkeresztig nem tartottak esküvőket, zajos mulatságokat.

Az ünnephez kapcsolódó adventi koszorú hagyománya szintén a régi időket idézi. Első nyomait északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetein találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak, és örökzöldet csavartak köré. A mai adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy németországi lelkész óriási fenyőkoszorút erősített otthona mennyezetére, amelyen huszonnégy gyertya volt: minden adventi napra egy-egy. Később, az egyszerűség kedvéért, már csak négy gyertyát helyeztek el. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg, amiket vörös- és aranyszalagokkal díszítettek, ezzel az életet és fényt jelképezték.

Mindezek azonban csak külsőségek. Az adventi várakozás lelki üzenete ennél sokkal fontosabb, amiről Bod Péter, Erdély tudós prédikátora ezt tanította: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa vagyon. Először, midőn testben megjelent. Másodszor, midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Harmadszor, midőn halála óráján elmegyen az emberhez, és negyedszer, midőn eljön ítéletre.” Az első advent beteljesedett, Krisztus eljött, hogy közösségünk legyen vele: boldog, aki befogadja őt, így átéli a második adventet is. Nincs kétségünk afelől, hogy egyszer majd elkövetkezik a halál órája is – hacsak az Úr előbb vissza nem jön.

A negyedik adventusban megítéli majd a már meghalt vagy még élő embereket: akik már befogadták őt, azokat Jézussal való boldog és örök közösségre, akik nem, azokat őt nélkülöző, szörnyű, örök szenvedésre.

Margit István / Pécel

Jézus ígérete az apostol számára: „Bizony, hamar eljövök” (Jel 22,20)

Edzésterv

Írta: Mikoliczné Virág

Nemrég, utazás során, az egyik testvéremmel, az útmutatóban aznap olvasható igéről („…kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret”) beszélgettünk. Feltűnt, hogy nem akármilyen, véletlenszerűen kialakult küzdőtérről beszél az Ige, hanem olyanról, amely elénk adatott, számunkra készíttetett, amit úgy kell tekintenünk, mint Isten személyesen ránk szabott edzéstervét. Ha megpróbáljuk kihagyni, megúszni azokat a próbákat és gyakorlatokat, amik éppen most esedékesek, a pálya egy későbbi szakaszán nagyon fog hiányozni a most megszerezhető állóképesség – tette hozzá beszélgetőtársam.
Mennyire más így tekinteni a fárasztó, gyakran terhes kötelezettségekre, nehéz körülményekre, kellemetlen emberekre! Nem véletlenül és nem is a mi bosszantásunkra lettek részesei életünknek, hanem azért, mert Isten győzelemre akar segíteni, és edzéstervében éppen ezekre van szükségünk.

„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.” (Zsid 12,1)

"És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig az ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre."

(Zsid 9,27-28)


Lehet, hogy már sokaktól hallottad, hogy Isten szeret téged. Azt állították, hogy abból lehetsz biztos az Ő irántad való szeretetében, hogy Jézust ítélték el helyetted, azaz a bűneidért. Nem kell félned - győzködtek -, Isten biztosan megbocsát neked, mert az ítéletet, amit te érdemeltél volna, Isten felszámolta. Helyetted Jézust érte az Isten jogos haragja a kereszten. És te boldogan kapaszkodtál meg ebben. Milyen jó - gondoltad -, az egész emberiség ellen szóló igazságos ítéletet megsemmisítette Jézus, a halálával és áldozatával. Már-már azt remélted: ha Isten ilyen kedves hozzánk, akkor biztos a végítélet is majd csak elmarad valahogy. Ha Isten maga a szeretet, csak nem fogja hagyni, hogy egyesek pokolra jussanak.

Azért ne siessük el a dolgot. Vajon jól értetted ezt az örömhírt? Mert félre is lehet ám érteni. Mint amikor Kohn lelkendezik Grünnek:

- Képzeld, felszámolják az adóhivatalt!
- Honnan veszed?
- Most kaptam tőlük egy levelet, itt áll fehéren-feketén:
"Utolsó felszólítás!"
Megtörténhet, hogy Isten nem kéri többé számon rajtad a tartozást. De nem azért, mintha Jézus az egész emberiség végítéletét számolta volna fel, és mindenki súlyos tartozását engedte volna el. Hanem mert ott a kereszten azok végső ítéletét és azok tartozását törölte el, akiket ez a szeretet arra indít, hogy megbánják adósságaikat, és ki is fejezik, hogy megbánták. Akik segítségül hívják Jézus irgalmas bocsánatát, és bizalmukat egyedül Őbelé vetik - hálából, amiért helyettük törlesztette bűnadósságukat az Atyánál.
Van, azaz továbbra is lesz végső felelősségrevonás, de nem maradt adósságuk azoknak, akik Jézusért remélik, hogy minden bűnük eltöröltetett. Azok bizonyosak lehetnek abban, hogy Jézus teljesen és tökéletesen megfizetett érettük, vérével kezeskedve törölte számlájukról mindazt, ami a "tartozik" oszlopba szégyenükre fel volt róva nekik. De te ezek között leszel-e?
A Benne bízóknak a bűn számlája nélkül jelenik majd meg, üdvösségükre. A magukban és nem Benne bízóknak a bűn számlájával jelenik meg, azaz az el nem törölt bűnnel, amivel eladósodtak. És mivel nem vállalták az értük kezeskedő Megváltót, fizetniük kell, örök ítéletükre.
(Horváth Levente)

MINDEN TIZEDIK SZAPPAN

Tizenhat éves amerikai fiú indult félreeső szülőhelyéről a többet ígérő nagyvilágba. Egy szatyorba belefért, amit otthon a magáénak tudhatott. Szakmai útravalója is csak a szappanfőzés tudománya volt, amit addig elsajátított.

New York felé menet megismerkedett egy folyami hajóskapitánnyal, aki hívő keresztyén volt, és aki iránt bizalma támadt, és tanácsot is kért tőle jövőjét illetően. "Add szívedet Jézusnak, helyezkedj el a szakmában, végezz becsületes munkát, s minden megkeresett dollárból add meg Istennek azt, ami őt illeti!" Majd letérdeltek a hajón, a kapitány imádkozott, és Isten áldását kérte utasára.

William Colgate – ő volt a pályakezdő szappanfőző – megfogadta a tanácsot: szívét Jézusnak adta, s a fővárosba érve munkát vállalt az első szappangyárban. Becsületesen dolgozott, jó szappant készített, és keresetéből minden tízedik dollár Isten ügyét szolgálta. Megbecsültsége és szakmai előrehaladása viszonylag gyorsan növekedett. Az ifjú munkásból később részvényes, végül New York legnagyobb szappangyárának tulajdonosa lett. Kezdetben keresetének tizedét, majd húsz, harminc, sőt ötven százalékát áldozta az Úr munkájára. Később pedig nyereségéből csak annyit használt fel, amennyi életszükséglete biztosításához kellett, a többit Isten dicsőségére fordította.

Életének története beszédes bizonyítéka Isten végtelen hatalmának és az isteni igazságnak. (lásd a keretes idézetet!).

Budai Judit / Gyula

„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat” (2Kor 9,6)

Találtunk valami szent könyvet!

Írta: Dr. Erdélyi Judit

Orvosi pályafutásom alatt – másfél évtizedig – egy országos, állami intézményben voltam részlegvezető. Isten bátorító bíztatásával indíthattuk a rendelést: „tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot” (Lk 12,32).
Elképzelésem szerint rendezkedhettünk be, munkatársnak hívő gyülekezeti tagokat vehettem fel. Keresztyén volt a két betegirányító és több asszisztens is. Orvos kollégáim is elfogadták a meghonosított keresztyén szellemiséget. A falakra igés táblákat, evangéliumi naptárat, Túrmezei verseket akasztottunk, a betegfogadóba elvihető keresztyén irodalmat, szórólapokat, újságokat helyeztünk el – akárcsak egy egyházi intézményben.
Dolgozóim – munkájuk mellett – aktívan misszióztak is, megszólították a betegeket, bizonyságot tettek, segítséget kínáltak számukra. Egyikük mindig magánál tartotta Bibliáját, kis alakú, cipzáras bőrtokban, tele igés kártyákkal, jegyzetekkel. Előfordult, hogy hol a váróban, hol a folyosón tette le, amit messziről az avatatlan szem degeszre tömött pénztárcának nézhetett.
Egyik nap lába kelt az így ottfelejtett Bibliának. Sokáig kerestük, majd elfogadtuk, hogy valaki – másnak vélve azt – megfújta… Elképzeltük, mekkorát csalódhatott, amikor felhúzta annak cipzárját, és ezután a jobb sorsra érdemes Biblia egy kukában vagy a bokrok közt végezte.
Késő délután csengett a rendelőben a telefon, a külső kapunál szolgálatot teljesítő portás keresett. Jelezte, hogy a kapu előtti egyik padon találtak „valami szent könyvet” és feltételezik, hogy egyik munkatársunk veszíthette el…

„… a mi alkalmas voltunk Istentől van, aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít…” (2Kor 2,5-6)

Tobozok tanítása

Írta: Horváth Mária

Fenyőtoboz vadászatra indultam a közeli fenyvesbe. Néhány háznyira tőlünk egy hatalmas fenyőfa alatt vitt el az utam. A földön tobozok tucatjai hevertek, de csak egy pillantást vetettem rájuk, mivel nem olyanokat kerestem. Képzeletemben a klasszikus, A-betűt formázó, szélesre kinyílt aljú, nagy rózsatobozok képe rajzolódott ki, amit nem tudtam összeegyeztetni a földön heverő hosszúkás, zárt pikkelyű termésekkel. Ezért ügyet sem vetettem a terebélyes fenyőfa előttem heverő zárt terméseire, hiszen nem egyeztek elképzelésemmel. Az erdőben viszont meglepetés és csalódás ért, egyetlen valamire való termést sem találtam. Bánatosan indultam vissza, és hogy ne térjek haza üres kézzel – hiszen a semminél talán jobb az elképzelésemtől eltérő alakú toboz is – felszedtem az utcánkban kínálkozó hosszúkás fenyővirágzatokat. Otthon, a meleg hatására viszont hamar kitárultak szerzeményeim pikkelyei, és legnagyobb meglepetésemre éppen az áhított formájú feketefenyő-terméseket ismertem fel a kényszeredetten összeszedett darabokban.
Számtalanszor találkozunk olyan emberekkel és élethelyzetekkel, amik nem mutatkoznak ígéretesnek. Ilyenkor könnyen átléphetünk felettük, megállapítva, hogy nem ilyesmire vágytunk. De értékelhetjük úgy is az ilyen találkozásokat és eseményeket, hogy azokat Isten valamilyen céllal állította utunkba. Az első látásra talán jellegtelen és színtelen helyzetek kincseket rejthetnek, ha hajlandóak vagyunk megállni miattuk. Ezekben hasznára lehetünk másoknak, vagy éppen ők taníthatnak bennünket. Érdemes nyitott szemmel és szívvel élnünk, mert Isten feltárhatja áldását a semmit sem ígérő alkalmakban is.

„Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim, a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,9)

"Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."

Máté 5,16

Hoztál-e napsugárt?

Kinnt szürke köd, bennt rosszkedv réme árt...
- Mondd, Kedvesem, hoztál-e napsugárt?

Minket halál s gondoknak terhe nyűtt...
Hoztál nekünk sugárzó, halk derűt?

Mert kell a fény, az újuló öröm,
Hogy kulcs legyen a hús-vér börtönön.

Mert fáj a Föld és minden bűnbozót...
Áldottak az örömhírt hordozók,

akikben a MEGVÁLTÓ LELKE jár!
- Mondd, Kedvesem, hoztál-e napsugárt?

Édes Atyánk, a Jézus Krisztusban!
A Te világosságod által láthattuk meg a világosságot, Tőled való az igazi derű. Áraszd ránk Fényedet a SZENTLÉLEK által,hadd tükrözzük szeretetedet, békességedet mindazok felé, akikkel az életünk összeér. Végy el tőlünk rosszkedvet, magunkra nézést, csüggedést, tégy bennünket akaratod cselekvőivé, világosságod, meleged hordozóivá mindenütt és minden időben.
Ámen.

Várakozáson felül

Írta: Mikoliczné Virág


A keresztelési igehirdetésben csillant fel számomra egy olyan mozzanat, amire eddig nem figyeltem fel. A Márk 10, 13-14 híradása szerint gyermekeket vittek Jézushoz, hogy meg-érintse őket. Nem tudjuk pontosan, mit vártak attól, hogy Jézus megérinti a gyermeket, de arról beszámol a Szentírás, hogy miként fogadta őket. Nemcsak nem érezte felesleges zakla-tásnak, de nem törődött a tanítványok rosszallásával sem, és még annál is többet tett, mint amit a gyermekek hozzátartozói reméltek tőle. Nem intézte el őket valami mechanikus érin-téssel, hanem „átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket". Időt szánt rájuk, egyenként foglalkozott velük, szeretetét öleléssel is kifejezte. Ugyanakkor nem állt meg annál, hogy „szeretet-tankjukat feltöltse", hanem Isteni hatalmával meg is áldotta őket. Vagyis személye-sen foglalkozott velük, gondja volt érzelmi szükségleteikre, de tudta azt is, hogy nem nélkü-lözhetik az isteni áldást sem.
Aki Jézushoz fordul, ma is sokkal többet kap, mint amit vár. Gyakran csak egy konkrét kérés-sel vagy gonddal járulunk az Úrhoz, ő viszont mást – mindig jóval többet ad. Talán nem is azt, amiért hozzá fordultunk, de ha ott maradunk a közelében, megtapasztaljuk, hogy sokré-tűen, valóságos testi-lelki szükségleteinket szem előtt tartva foglalkozik velünk.


„Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked..." (Jer 33,3)