BIZALOM

Ilyet nem láttam még a pesti utcán / a fal mellett a járdán nagy halom / újság fehérlik, rajta tábla van, / hogy "Bízom benned, szolgáld ki magad!"

Az újság mellet kis papír doboz, / mélyén megannyi fényes pénzdarab, / s fölötte a másik tábla: "Köszönöm!"

Szívemre forró hullám fut: öröm, / fénylő melegség, ez a bizalom, / mint áldó gyenge áram, szíven üt. / De jó is lenne végre mindenütt / reményt keresni egymásban, ahogy / itt ez az ismeretlen valaki...! / Meglep s megáld e bizalom-őzőn.

Szívemen kicsiny tábla: "Köszönöm!"

(1956.október 30.)

Füle Lajos / Vásárosnamény

"Vigyázzatok, hogy senki rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt!" (2Thessz 5,15)

"Elég néked az én kegyelmem..."

2Kor 12,9

"Én megtanultam, hogy azokban, amikben vagyok, megelégedett legyek."
Fil 4,11

INFARKTUS vagy gyomorfekély
Nem közelget hozzád, ne félj,
ha a LÉLEK mértéke véd,
hogyha tudod, mi az elég.

Hálával tölt el a tiéd,
nem kívánod a másokét,
sőt: ha nekik több van, legyen,
szaporítsa a kegyelem!

GONDVISELŐ JÓ ATYÁNK!
Add meg nekünk, hogy megérthessük végre az elég titkát, hogy az elég több legyen számunkra a soknál. Higgyük el s valljuk nagy örömmel, hogy a TE kegyelmed mindent magában foglal, amire csak szükségünk lehet. Köszönjük, hogy napról-napra gondoskodol rólunk, hogy van eledelünk és ruházatunk, s hogy JÉZUS KRISZTUS örök hajlékot is készített nekünk Nálad. Kérünk, elégítsd meg népünket, sőt az egész világot testi-lelki javaiddal, hiszen Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség!
Ámen.

Fogaskerekek

Írta: dr. Mikoliczné Virág

Az eseménydús nyári hetek között volt egy, amikor különösen is összesűrűsödtek a teendők. Már jó előre aggódtam, hogyan fogok gyors egymásutánban – szinte egyszerre – több helyen is helytállni. Számtalanszor tapasztaltam, hogy az Úr nem terhel jobban, mint szükséges, de arra végképp nem számítottam, hogy éppen ezen a túlzsúfolt napon ajándékként kapok két teljes órát. Az egyik helyen ugyanis, ahol megadott időpontra kellett megjelennem, várni kellett valakire. Egy pohár gyümölcslé és egy szelet pizza társaságában tölthettem az időt, közben kiválthattam egy régóta esedékes gyógyszert, végig gondolhattam aktuális teendőimet, csendben lehettem, és még ezeket a gondolatokat is papírra vethettem. Az a két óra igazi felüdülés volt, nem remélt pihenés egy túlzsúfolt hét kellős közepén!
Újra elámultam azon, hogy Isten milyen hajszálpontosan tervez és időzít. Milyen hihetetlen pontossággal szerkeszti össze a fogaskerekeket. Ha ilyen jelentéktelennek tűnő helyzetben ennyire lehet az Úrra számtani, mennyivel inkább tehetjük ezt a fontosabb dolgokban, a nagy horderejű és sokakat érintő kérdésekben is!

„Bízzál az Úrban teljes szívből.” (Péld 3,5)

Gazdaság

Írta: Dr. Viczián Miklós

Maga a fogalom is torzult az idők folyamán, tehát először a fejekben van szükség reformációra, hogy újra helyesen értsük a gazdaság eredeti jelentését, ugyanis korunkban a fogalom gazda(g)sággá torzult. Vagyis a gazdasági cél a gazdagodás, és nem a ránk bízottakról való gondoskodás. A gazda-ság viszont feltételez egy gazdát, aki gondoskodik háza népéről – a legkisebbektől a legidősebbekig – és az életerős munkabíróktól a legelesettebbekig. Mi valljuk, hogy az Atya Isten a gazda, s minket csak sáfársággal bízott meg. Úgy kell gazdálkodnunk, hogy a következő nemzedék is hasonlóképpen részesüljön a javakból. Működtetni kell a gazdaságot, és nincs jogunk felélni azt. Úgy sáfárkodjunk tehát vele, hogy végül a Gazda elszámoltat a ránk bízott vagyonnal, mint arra a talentumos példázatban az Úr Jézus figyelmeztet is:
„Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Ami pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.” (1Kor 4,1-2)

Győzelem

Írta: Móréhné Ágnes


Közelünkben, az egyik kertes házban él egy fekete kutya. Apró termetű, de nagyon agresszív. A kerítés túlsó oldaláról acsarkodott. Később rájött, hogy átfér a kerítés alatt. Azóta, ha arra megyek, kirohan, és folyton ott van a sarkamban.
Egyszer megfordultam, és toppantottam. Meg se rezzent. Aki ismer, tudja, hogy gyerekkorom óta félek a kutyától. Szánalmas látvány lehettem, ahogy próbáltam elhajtani a „szörnyeteget". Az egyetlen módja, hogy lerázzam magamról, ha tudomást nem véve róla céltudatosan, előre nézve megyek.
A kísértő is ilyen. A legkisebb résen is átfér, és állandóan a nyomomban jár. Néha rám ijeszt, máskor csak kerülget. Szembeszállni vele teljesen értelmetlen, nem fog megijedni. Győzelmünk egyetlen titka: előre nézni Jézusra, a mi győztes Urunkra.

„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret. Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és Istennek trónjára ült." (Zsid 12,1-2)

ISTEN BÁRÁNYA

Vannak olyan időszakok életünkben, amikor tele vagyunk kétségekkel, félelmekkel, vágyakkal és csalódásokkal. Vágyunk valami szép, magasztos, emberi érzés után, de elillan előlünk.

Csalódunk azokban, akiket a legjobban szeretünk, akikben megbíztunk, csalódunk önmagunkban, és szembesülünk azzal, hogy nincs a világon senki és semmi, ami ki tudná elégíteni a lelkünkben lüktető, izzó sóvárgást, egyedül csak Krisztus. Ő az Igaz Barát, a Hűséges Társ, az Őszinte Tükör, amelybe belepillantva megláthatjuk valódi énünket és azt is, amilyennek Ő lát bennünket.

Nemrégen bukkantam rá Samuel Barbertől az Agnus Deire. Ez a csodálatos zene tele van mély érzelmekkel, kavarog benne a vágyakozás, az öröm, a csalódás, a lemondás és a megadás, majd újult erővel tör elő a remény, mint a forrás a hegycsúcsokon. Olyan ez a gyönyörű muzsika, mint a mennyasszony sóvárgása a vőlegény után, mint a gyülekezet vágyakozása – Jézus után. Igazából csak ő tudja megelégíteni szívünk minden vágyát, elcsitítani a hullámokat, és képes békességes legelőre vezérelni bennünket.
Latinovits Ágota / Pécel

Meghallgathatja, kórus: http://www.youtube.com/watch?v=3e_sm7VUuZE&feature=related ,
vonósok: http://www.youtube.com/watch?v=LkSJzMrbPGU&feature=related

János apostol bizonyságtétele Jézusról: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29)

Mai csodák

Írta: Előd Erika

Meghívást kaptam egy négynapos erdélyi kirándulásra. Kirándulásra, ahol csodás tájakat láttunk, hegyeket, patakokat, vízesést, őszi kikericcsel teleszórt mezőket és egy kis gödörfalut a Vigyázó hegy lábánál.
Utazásunk egyik célja a sziklás hegyektől körülvett színmagyar református faluban 20 éve hitből épült árvaház és az ott elkezdődött gyermekmentő szolgálat meglátogatása volt. Hitből épült, és tartják fenn az intézményt, hiszen sem állami, sem egyházi támogatást nem kaptak-kapnak. Így napról napra tapasztalják Isten gondoskodó szeretetét a bel- és külföldi hívő emberek támogatásában. Az intézményhez iskola is tartozik, amit az árvaháziakon kívül a szórvány-magyar gyermekek is látogatnak, azok, akik falujukban nem kapnának magyar nyelvű oktatást, és ami még nagyon fontos: lelki táplálékot.
Az ott látottak, tapasztaltak hálára és az Úr iránti csodálatra indították szívemet. Ha valaki kételkedne napjaink anyagias és lelketlen emberi kapcsolatai között Isten hatalmában és valóságos csodáiban, az látogasson el Zsobokra, és újuljon meg az Úr iránti csodálata és magasztalása!

Jézus mondja: „Engedjétek hozzám ezeket a kisgyermekeket..." (Mt 19,14)

Megaláztatás és felemeltetés

Az 1848-49-es magyar szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári udvar legnagyobb megtorlása a Batthyány Lajos miniszterelnöknek Pesten, 13 tábornoknak pedig Aradon való kivégzése volt. A szabadságért harcoló főtiszteket 1849. október 6-án, a bécsi forradalom első évfordulóján végezték ki: négyet közülük "kegyelemképpen" golyó által, kilencet pedig bitófán.

Október 6-án, a hajnali órákban sortűz elé vitték Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet, Schweidel Józsefet és Lázár Vilmost. Kiss Ernő az első sortűz után csak megsebesült, majd közvetlen közelről fejbe lőtték. A hagyomány szerint ő maga vezényelt tüzet kivégzőinek. A mindössze három hónapja házas Dessewffy dí­szes egyenruhában, fehér kesztyűben állt a sortűz elé. Schweidel egy kicsiny keresztet tartott kezében, amikor eldördült a sortűz.

A többieket lelkészek kí­sérték a vesztőhelyre reggel hat órakor, hogy köztörvényes bűnözők módjára, tiszti ruháiktól megfosztva a bitófán végezzék. Az első Poeltenberg Ernő volt, őt Török Ignác és Láhner György, majd Knézich Károly követték. Nagysándor József, aki előző nap még í­gy imádkozott: "Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett" - bátran állt a bitófa alá, Leiningen-Westerburg Károly, aki ragaszkodott, hogy tiszti ruhájában haljon meg, ezt mondta: "Odafenn igazságosabban í­télnek fölöttünk".

Aulich Lajos hadügyminisztert, a legidősebbet, az utolsók közé hagyták. A szekéren hozott, lábtöréséből még fel nem épült Damjanich í­gy szólt: "Azt gondoltam, hogy utolsó leszek, ki mindig első voltam a csatában". Vécsey Károly némán nézte végig társai halálát. Neki már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szí­vlelték egymást, most megcsókolta a kezét.

A kivégzést követően az elí­télteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyon lőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el.

*

Megható, ahogyan az aradi vértanúk az utolsó óráikban magasra emelték Istent. Leverettek ugyan, de nem győzettek le.

Napjainkban annak a veszélye fenyeget, hogy nemcsak leverettek, hanem legyőzöttek is leszünk abban a hadjáratban, ami az egész világon folyik a keresztyének ellen. Hogy ne í­gy legyen, ahhoz Isten felemelése szükséges. Úgy, hogy őt látjuk, és őt láttatjuk meg mindenekben és mindenek felett. Őt magasztaljuk és őt dicsőí­tjük imáinkkal, cselekedeteinkkel, életünkkel, hogy azután Ady Endre szavaival mi is elmondhassuk: "Te voltál mindig mindenben minden."

Margit István / Pécel

Péter apostol bíztatása: "A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hí­vott el titeket Krisztusban, miután rövid ideig szenvedtetek, ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen."
(1Pt 5,10-11)

"Mózes... nem félt a király haragjától, kitartott, mint aki látja a láthatatlant."

(Zsid 11,24-27)

Szeretnéd letesztelni, milyen a jellemed? Vigyázz, ez a képmutató önvizsgálat veszélyével járhat, melynek nyomában önhittséged fog nőni, és nem a jellemed.
Inkább kérdezd meg magadtól, hogy mit tennél, ha biztosan tudnád, hogy soha senki nem tudja meg, amit teszel.

Például éppen valami nemes tettre készülnél, és hirtelen rádöbbennél: senki nem lesz, aki értékelje, nem lesz tanúd, nézőközönséged, akik majd elismeréssel nyugtázzák, amit tenni fogsz. Vagy tegyük fel, hogy éppen valami kísértés fogna el (például egy ártatlan helyzet folytán jogtalan előnyhöz juthatnál), és teljes bizonyossággal tudnád, hogy soha senki nem fogja leleplezni, amit teszel. Engednél-e a kísértésnek?
Egy párizsi szállodában két üzletember beszélget: - Kér-e elismervényt? - Fölösleges, uram, megbízom önben, és tanúnk az Isten. - Csak nem hisz ön Istenben? - De igen, hiszek, miért Ön nem? - Hát, én bizony nem hiszek. - Ja, akkor mégis kérek elismervényt.
Emlékszem, fiatalabb koromban sokat törtem az agyam azon, hogy legtöbbször miért azt a bűnt nevezik erkölcstelennek, ha valakinek nem kizárólag a házastársával van szexuális kapcsolata. Miért vált ez a bűn az erkölcstelenség szimbólumává? Később rájöttem, hogy azért, mert szorosan együtt jár a titokban cselekvéssel. Erkölcstelen az, amit titokban teszek, vagy amit csak akkor tennék meg, ha biztosan tudnám, hogy nem derülhet ki. Ezért ostorozták az ószövetségi próféták Izrael paráznaságaként a jogtalan visszaéléseket, a lefizetést, a titkos előnyhöz jutást. Ifjúsági bibliaórákon annyiszor beszélgetünk arról, hogy mi szabad egy hívő fiatalnak a nemiség terén, de inkább azt kellene megfontolnunk, hogy mire van, illetve nincs erőnk, amikor senki sem lát bennünket. Az engedelmességnek és a hitnek mindig ez az igazi próbája. Ezért írja Pál a filippibelieknek: "Szeretteim, ahogy mindenkor engedelmes-kedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is." (Fil 2,12)
Ebben különbözik a hiteles hívő és a Krisztust nem követő ember jelleme: míg a hitetlen megengedheti magának, hogy csak mások jelenlétében legyen erkölcsös, az igazi keresztyén elismerő vagy elítélő szemtanúk hiányában még nagyobb hűséggel ragaszkodik ahhoz az úthoz, amit követnie kell.
(Horváth Levente)

SZÍVPRÓBA

A mai orvoslás többféle vizsgálatot alkalmaz a szív állapotának feltérképezéséhez, a pontos diagnózis felállításához. Ezek némelyike nem okoz kellemetlenséget, mások pedig nagyon nehezen elviselhetők. A vizsgálatok azonban elengedhetetlenek ahhoz, hogy az orvos pontos képet kapjon paciense állapotáról.

Olykor Isten is próbára teszi szívünket, bár tudja, hogy mi lakozik bennünk, kik is vagyunk valójában. Nekünk van szükségünk arra, hogy szembesüljünk lényünk valóságával. Gyakran találjuk magunkat olyan helyzetben, amikor lelepleződünk, s mint valami röntgen-képen, csontvázként, minden ékességünktől megfosztva kell szembesülnünk önmagunkkal. Ezek a helyzetek többnyire emberi kapcsolatokban alakulnak ki, ilyenkor kézenfekvő, hogy először a másikat okoljuk – pedig jó, ha tudjuk, hogy még ha volna is okunk másokra neheztelni, a körülmények miatt háborogni, valójában az Úr az, aki szívpróbát tart.

A minap enyhe, de mégsem elhanyagolható fizikai panaszok miatt számot kellett vetnem azzal, hogy esetleg olyan betegséggel kell együtt élnem, ami fokozatosan leszűkíti mozgásteremet. Az első reakció bennem is a tiltakozás, az értetlenkedés volt. Hirtelen megértettem, milyen az, amikor egészségileg kilátástalan helyzetbe kerül valaki. Meg kellett látnom, hogy önmagamtól semmi erőm nem lenne arra, hogy egy fokozatosan súlyosbodó betegséggel együtt hálásan, derűsen, környezetemet nem terhelve éljek. Azután azokra a lelki testvérekre gondoltam, akik krónikus betegségük dacára is szolgáló, gyümölcsöző életet élnek. Pál apostolra, akit a testébe adatott tövis (betegség) sem akadályozhatott meg abban, hogy evangelizálja az akkori világot. Az is eszembe jutott, hogy ha kértem az Urat, hogy munkálkodjon bennem, akkor nem köthetem meg a kezét. Isten eszköztárában ez is szerepel. Ugyanakkor tudhatom, hogy ő hűséges, és soha nem hagy feljebb kísérteni, mint ahogy elszenvedhetem.

Arra is hasznos volt ez a stoptábla, hogy ismét átgondoljam, mi is a célom. Az, hogy kellemesen érezhessem magam – vagy az, hogy az Úr, az általa kijelölt úton vezethessen és juttathasson célba.

Dr. Mikoliczné Virág / Pécel

„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened, immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben..., hogy tudtodra adja, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal..., ami az Úrnak szájából származik.” (5.Móz 8,2-3)

Vonzásban

Írta: Móréhné Ági

A vasútállomás pénztáránál a fiatalok jegyvételre várakoztak. A fiúk és a lányok külön csoportra oszlottak. Az egyik lány nagyon kilógott a sorból. Nem volt kifestve, nem ugrabugrált feltűnést keltve. Mégis ő volt a legszebb, és kedvesség sugárzott az arcáról.
A peronon a leányhoz odalépett az egyik fiú, hogy beszélgetést kezdeményezzen vele. Ránézésre ő sem tartozott az osztály legnépszerűbb tagjai közé. A lány szemmel láthatóan örült a beszélgetőtársnak, ugyanakkor nem tudta eldönteni, hogy kihez is csapódjon. A fiúra is figyelt, válaszolt is neki, de időnként egy-egy lépést tett a hangoskodók felé, akik persze levegőnek nézték. Szerette volna velük is elfogadtatni magát, közéjük tartozni. Oda, ahová valójában nem is tartozott.
Hasonlóan nehéz harc ez a keresztyéneknél is: amikor valaki már belekerült Jézus vonzásába, de még szeretne másoknak is tetszeni, megfelelni. Pedig a világhoz való ragaszkodást egyszer el kell hagyni, és Jézus mellett kell elköteleződni. Úgy, hogy ez mindenki számára nyilvánvaló legyen.

“... osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz ...” (1Kor 7,35)