Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A papi élet egysége

A papok pedig, akiket annyiféle hivatásbeli kötelesség vesz igénybe és köt le, nem minden aggódás nélkül keresik a módját, miként hangolhatnák össze külső elfoglaltságaikkal benső életüket. Az életnek ezt az egységét önmagában sem teendőik jó beosztása, sem a jámborsági gyakorlatok végzése nem tudja jól biztosítani, bár mindkettőnek van benne szerepe. Azonban meg tudják valósítani, ha Krisztus példáját követik szolgálatuk teljesítésében, akinek az volt eledele, hogy megtegye annak akaratát, aki őt küldte, és elvégezze művét.

Hogy életük egységét konkrétan is meg tudják valósítani, minden teendőjüket fontolják meg, keresvén, hogy mi az Isten akarata.

II. Vatikáni Zsinat: A papi szolgálatról 14.

A Szentháromság mintájára

A Szentháromság titkából, „melynek fényét föl kell ismernünk a testvérek arcán is”, megtanulhatjuk, hogy mérték nélkül szeressünk másokat, mindenekelőtt Istent, és ezt követően testvéreinket.

Mérték nélkül szeretni. Ajándékozni magunkat egészen addig, hogy önmagunkról megfeledkezünk. Örömet találni abban, hogy másokat megörvendeztetünk. Tiszteletben tartani a másikat más voltában. Becsülni és értékelni a másikat abban, amiben ő más. Törekedni arra, hogy segítsük őt előrehaladtában, saját életünk árán is. A többiek szolgálatára állni alázatosságban, szabadságban és szeretetben. Kilépni az énközpontú, individuális magányosságból, és közösségben élni testvéreinkkel.

Törekedni, hogy kovászként átjárjuk a világot a közösségi és szolidáris szeretet lelkületével, melynek mintája a Szentháromságban van, és melynek megélésére az Egyház, mint sajátos közösség benső valójában törekszik.

Cláudio Hummes bíboros: Mindig Krisztus tanítványai

Egyedül Istenre számítani

A keresztény egyedül csak Istenre számít és semmiben sem magára. Igen, minden igaz ember az imádság által volt képes állhatatos maradni.

Egyébként mi magunk is észrevesszük, hogy amint elhanyagoljuk az imádságot, elveszítjük a mennyei dolgok iránti érzéket: csak a földiekre gondolunk. Ha pedig újra elkezdünk imádkozni, érezzük, hogy ismét az égiekre gondolunk és vágyakozunk. Igen, ha az isteni kegyelem állapotában vagyunk, akkor vagy az imádsághoz folyamodunk, vagy bizonyosak lehetünk abban, hogy nem tudunk sokáig állhatatosak maradni.

Vianney Szent János

Egymásnak tagjai vagytok

Akár az iskolában, akár a hivatalban, akár a plébánián vagytok, ismerjétek fel: ha Krisztus tagjai vagytok, tagjai vagytok egymásnak is. Ez a legforradalmibb mondat, amit csak meg lehet fogalmazni: „egymásnak tagjai vagytok”.

Ezért van, hogy Kalkuttai Teréz anya azt az embert, akit az utcán a csatornában lát meg koszosan, szennyesen, úgy karolja fel, mint Krisztus tagját, mint a saját tagját. Ennek a fölismerésnek láthatóvá kell válnia, mert ha mások nem látják, akkor nincs, nem igazi. Láthatóvá kell válnia, mert ez a Krisztusról való tanúságtétel, s ez a Krisztus iránti vágy első kifejeződése.

Luigi Giussani: Beszéd a papokhoz

Fölforgató szavak

Gyakran tanúi vagyunk annak, hogy minél szentebb életű a hithirdető, beszédének annál üdvösebb hatása van, még ha egyébként a stílusa gyönge, az ékesszólása fogyatékos és a tudománya kevés volna is. Mert csakis az eleven szellemből árad melegség. Azért egy másik, aki nem ilyen szent életű, nagyon kevés haszonnal prédikál, akármilyen fényes legyen a stílusa és a tudománya.

Mert bár igaz marad, hogy a jó stílus, az ügyes taglejtés, a mély tudomány és a szép nyelvezet nagy hatással bír, ha jó szellem kíséri: ez utóbbi nélkül, ha kellemesen érinti is az érzékeket és az értelmet, nagyon kevés vagy semmi éltető meleget sem önt az akaratba. Rendesen ugyanis a hallgató, bár csodálatos dolgokat mondtak el előtte csodálatos módon, éppoly erőtlen és tespedt marad a munkára, mint annakelőtte volt, mert az ilyen beszéd inkább csak a fület gyönyörködteti, mint valami zene vagy harangozás. Az ilyesmi nem emeli ki a szellemet a sarkaiból, mert abban a hangban nincs arra erő, hogy a halottat feltámassza sírjából.

Keresztes Szent János: A Kármelhegy útja

Testvériség a kézzelfogható döntésekben

A papi testvériség szelleme megkívánja, hogy a papok ne feledkezzenek meg a vendégszeretetről, gyakorolják a jótékonyságot és osszák meg egymással javaikat. Külön gondjuk legyen beteg társaikra, az elcsüggedtekre, a munkákkal túlterheltekre, a magukra hagyottakra, a számkivetettekre és azokra, akik üldözést szenvednek. Felüdülés végett is szívesen és örömmel találkozzanak.

Annak érdekében, hogy a papok a lelki és szellemi életben kölcsönösen segíteni tudják egymást, hogy jobban együtt tudjanak működni a szolgálatban és megszabaduljanak az egyedüllétből eredő esetleges veszélyektől, alakítsák ki a közös élet valamilyen formáját. Az egyéni és a lelkipásztori igényeknek megfelelően ez lehet együttlakás, ahol ez megoldható, asztalközösség vagy legalább gyakori és rendszeres összejövetel.

Presbyterorum ordinis 8.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A bűn „arca”

Jézusnak, hogy visszaadhassa az embernek az Atya arcát, nemcsak az ember arcát kellett magára öltenie, hanem a bűn „arcát" is: „Ő [az Atya] azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné" tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21).

Sohasem szűnünk meg kutatni ennek a misztériumnak a felfoghatatlan mélységét. A paradoxon a maga teljes élességével abban a fájdalommal teli, sőt látszólag elkeseredett kiáltásban nyilvánul meg, melyet Jézus hallat a Kereszten: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni? Ez annyit jelent: Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Elképzelhető-e ennél nagyobb gyötrelem, sűrűbb homály?

II. János Pál: Novo millennio ineunte 25.

Egység és egymást kiegészítő adományok

A karizmák, egyházi tisztségek és szolgálatok különbözősége megnyitja a horizontot a kommunió mindennapi gyakorlása felé, így a Lélek ajándékai mások rendelkezésére is állnak, hogy a szeretet bőséges legyen (vö. 1Kor 12,4-11).

Ugyanis minden megkeresztelt adományokat hordoz. Ezeket egységben és mások adományaival összhangban kell fejlesztenie, hogy létrejöjjön Krisztus egyetlen Teste, mely ajándék a világ életéért.

A szerves egység gyakorlati elismerése és a feladatok különbözősége nagyobb missziós lendületet ad, a népek között pedig a kiengesztelődés és béke jele és eszköze lesz.

Minden közösség meghívást kap arra, hogy felfedezze és beépítse azokat a csendes, rejtett talentumokat, melyeket a Lélek a híveknek ajándékoz.

Az aparecidai konferencia záródokumentuma (2007)

Engedelmesség: fiúi kapcsolat

Az egyházban és egyházi közösségekben gyakorolt engedelmesség az egyetlen Test építését szolgálja. A püspöknek engedelmeskedni annyi, mint az Isten üdvösséget munkáló eszközének, magának Istennek engedelmeskedni.

Antióchiai Szent Ignác írja: „Tudomásomra is jutott, hogy a szent presbiterek sem használták ki szemmel látható fiatalságát, hanem, mint Istenben bölcsek, engedelmeskedtek neki, de nem is neki, hanem Jézus Krisztus Atyjának, aki mindenki püspöke” (Levél a Magnésziaiakhoz).

Szent Jeromos pedig: „Rendeld alá magadat a püspöknek és tekintsd lelked atyjának. A fiak szeretnek – a szolgák azok, akik félnek” (52. levél).

Silvano Cola

Folyamatos és felszabadító tanulás

A papnak előzékenynek kell lennie, anélkül, hogy lealacsonyodna; kedvesnek kell lennie, mégis erősnek; lelkeket kell vonzania, meghúzva ugyanakkor a kellő határokat. Diszkréten türelmesnek kell lennie, szerénynek túlzások nélkül, és mindig, mindig bölcsnek.

Nagyon ártalmas a papok számára a tanulás mellőzése. Nem szabadna elhanyagolniuk a tanulást, amely által elmélyíthetik tudásukat. A jó és szent könyvek menedéket jelentenek a papok számára, és ezen olvasmányok szeretete sok rossztól megszabadítja őket.

Túl azon, hogy a tanulmányok által a pap műveltebb, kompetensebb és naprakészebb lehet, amikor tanácsot ad, amikor egyedül Istenért és a lelkekért tevékenykedik, az ismeretek folyamatos bővítése – ismétlem – végtelen sok veszélytől is megszabadít.

Összeszedettségre van szükség ahhoz, hogy a pap időt tudjon szentelni a tanulásnak. Nélkülözhetetlen erény ez a pap szívében és a világgal való kapcsolatában.

Conchita Cabrera De Armida: Krisztus papjai

Megmutatni az Atyát a világnak

Jól tudom, Atyám, mindenható Istenem, hogy életem legfőbb kötelességeként azzal tartozom neked, hogy minden szavam és gondolatom téged dicsőítsen.

Hiszen a tőled kapott beszédkészségemnek semmi más nagyobb jutalma nem lehet, mint hogy téged hirdetve neked szolgáljon, és bizonyságot tegyen a téged nem ismerő vagy téged eretnek módon tagadó világ előtt, hogy te vagy az Atya, azaz a mi egyszülött Istenünk Atyja.

Poitiers-i Szent Hiláriusz

„Odaadott" lét

«Accipite et manducate…, Accipite et bibite…» (Vegyétek és egyétek…, vegyétek és igyatok…). Krisztus önajándékozása, amely az istenszeretet szentháromságos életéből ered, a keresztáldozatban éri el legteljesebb kifejeződését, amelynek szentségi elővételezése az Utolsó Vacsora. Nem lehet ismételni az átváltoztatás szavait anélkül, hogy ne éreznénk, részesei vagyunk ennek a lelki cselekedetnek. Bizonyos értelemben a papnak önmagáról is meg kell tanulnia kimondani őszintén és nagylelkűen: „vegyétek és egyétek". Az ő életének valójában akkor van értelme, ha képes ajándékká válni, a közösség rendelkezésére állni és szolgálni azokat, akiknek szükségük van rá.

Pontosan ezt várta apostolaitól Jézus, miként János evangélista hangsúlyozza a lábmosás történetének elmondásában. Ezt várja Isten Népe is a paptól. A pap saját testében valósítja meg a „vegyétek és egyétek" cselekedetét, amellyel Krisztus az Utolsó Vacsorán az Egyházra bízta önmagát.

II. János Pál pápa: Nagycsütörtöki levél a papokhoz

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A közösség otthona és iskolája

A közösség otthonává és iskolájává kell tennünk az Egyházat - ez az a nagy feladat, mellyel szembetalálkozunk a kezdődő új évezredben, ha hűek akarunk maradni Isten szándékaihoz, és válaszolni akarunk a világ komoly elvárásaira.

Hogy mit jelent ez konkrétan? Okfejtésünk válhatna itt közvetlenül akcióprogrammá is, azonban tévedés lenne ezt a magatartást választani. Mielőtt ugyanis felvázolnánk a konkrét kezdeményezések programját, előbb egy közösségi lelkiség előmozdítása a föladat. Ezt kell nevelési elvként magunk elé tűznünk mindenütt, ahol embert és keresztényt formálunk, mindenütt, ahol az oltár szolgáinak, a fölszentelteknek és a lelkipásztori munkatársaknak a képzése történik, mindenütt, ahol családok és közösségek épülnek.

Ne essünk illúziókba: e lelki út nélkül a közösségalkotás külső eszközei nem sokat érnek. Lélek nélküli látszattá válnának, a közösség álarcává, ahelyett, hogy kifejeződésének és a növekedésének útját alkotnák.

II. János Pál: Novo millennio ineunte 43.

A presbitérium felfedezése

Mindannyian az egyházi rend individualista felfogásában nőttünk föl és abban formálódtunk, mert ez rejtetten együtt járt a papság IV. század óta uralkodó szemléletével. A közösségi és missziós egyházkép azt kívánja, hogy a papságot más oldalról közelítsük meg, de mindenekelőtt újra fölveti a papi közösség sürgető igényét, figyelembe véve annak teológiai és pasztorális fontosságát.

Már bizonyított, ám mégsem eléggé megértett és az életet alakító igazság, hogy a pappá szentelés egyetlen presbitériumot hoz létre (PO 8.) Ez a megállapítás megtérést, újfajta papi közösségeket és pasztorális döntéseket igényel.

Egyetlen pap sem képes ugyanis küldetésének teljesen megfelelni „elszigetelten és egymagában, hanem csak a paptársakkal együttműködve, és azoknak vezetése alatt, akik az Egyház élén állnak” (PO 7.)

Lombardia papi bizottsága: Levél a papi élet tapasztalatáról, 2001

Egyedül csak Téged akarlak

Minden kívánság, mely szétszórttá tesz
éjjel és nappal –
valójában csalóka árnyék.
Miképp az éj a sötétben őrzi
a fény iránti vágyat,
úgy szívem mélyén
tudattalanul egy hang visszhangzik:
Téged akarlak, egyedül Téged!
Ahogy a vihar a nyugalmat keresi,
miközben még minden erejével
hadakozik ellene,
így lázadok és küzdök én is
szereteteddel szemben,
s mégis kiáltok:
Téged akarlak, csakis Téged!

Vianney Szent János

Életszentség

A laikusok azt gondolják, hogy az életszentség a folyamatos imádkozásban áll, a prédikálásban vagy a világtól való elvonulásban. A régmúlt idők papi vagy szerzetesi képe szerint gondolkodnak erről. Papok és szerzetesek úgy vélik, hogy az életszentség az aktív társadalmi és politikai cselekvésben áll és így versenyre akarnak kelni a világiakkal. A káosz világában élünk.

A világ nem fog megújulni, ha az emberek az életszentségben nem saját állapotbeli kötelességeik teljesítését látják.

A munkás a munkahelyén, a katona a hadseregben válik szentté, a beteg a kórházban, a diák a tanulmányai által, a földműves a földet művelve, a pap saját szolgálata által, a hivatalnok a hivatalában. Minden „plusz lépés” az életszentség útján olyan lépés, amellyel elvétjük saját kötelességünk beteljesítését.

Van Thuan bíboros: Remélj Istenben

Szíven találó szavak

Ügyelnünk kell beszédünk hosszúságára is. Ha ugyanis valaki képtelen hosszú beszédeket hallgatni, mi viszont túl hosszúra nyújtjuk a buzdítást vagy feddést, akkor végül csak terhére leszünk hallgatónknak. Ezért a már említett neves igehirdető így szól a zsidókhoz: „Kérlek testvérek, vegyétek jó néven az intő szót. Éppen ezért csak igen röviden írtam nektek.”

Ez főként a gyöngék számára előnyös: így csupán néhány szót kell meghallgatniuk, amelyeket képesek felfogni. Ám ezek a szavak szíven találják őket, és a bűnbánat fájdalmát váltják ki bennünk. Ha viszont egyszerre egy összetett buzdító beszédet intéznénk hozzájuk, minden veszendőbe menne, mert képtelenek volnának mindent befogadni.

Nagy Szent Gergely pápa

Többé nem a maga ura

Mivel Isten szeretet, a pap nem különítheti el Isten szolgálatát a testvérek iránti szeretettől, miközben a szeretet útján elkötelezetten él. Sőt kötelessége megtanítani azt a tanítást, amelyben a szeretet kettős parancsa összefoglalja az egész törvényt: az Isten és a felebarát iránti szeretetet. A pap nem tudja átadni és terjeszteni ezt a tanítást, ha ő maga nem a szeretet hiteles tanújaként él.

Mint Krisztus nyájának pásztora, nem felejtheti el, hogy a Mester azért jött, hogy szeretetből odaajándékozza a saját életét. Egy példával megvilágítva: a pap tudja, hogy többé nem lehet a maga ura, hanem kötelessége mindig mindenkiért cselekedni, elfogadva minden szeretettel kapcsolatos áldozatot. Ez nagylelkű és nyitott szívet feltételez, mely kész mindenkit megérteni és elfogadni.

II. János Pál, 1990

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Chiara Lubich: Ha tüzet gyújtanánk…

Ha tüzet gyújtanánk egy város különböző pontjain,
akár csak szerény kis tüzet, de úgy, hogy ellenálljon minden oltási kísérletnek:
rövidesen az egész város lángba borulna.
Ha egy város legtávolabbi részein kigyulladna az a tűz, amit Jézus hozott e földre,
s ez a tűz, hála a lakosok jóakaratának, ellenállna a világ fagyának:
hamarosan az egész várost elborítaná az isteni szeretet lángja.
A tűz, amelyet Jézus hozott e földre: Ő maga, a szeretet.
Ez a szeretet nemcsak Istennel egyesíti a lelkeket, hanem egymással is.
A természetfölötti tűz fellobbanása
bizonyítéka Isten állandó győzelmének a lelkekben, akik neki adták magukat
S mert egyek Vele, egymással is egyek.

Ha ketten vagy hárman egyesülnek Krisztus nevében,
és nemcsak nem félnek szégyenkezés nélkül kölcsönösen megvallani egymásnak,
hogy Istent akarják szeretni,
hanem egységet is alkotnak egymás között eszményükben, Krisztusban:
ez hatalmas isteni erő a világban.
Ilyen lelkekkel minden városban találkozhatunk.
Megtalálhatjuk őket a családokban:
férjként és feleségként, fiúként és apaként, anyósként és menyként.
Találkozhatunk velük a plébánián, iskolákban, irodákban,
s bármely más közösségben.

Kollektív éjszaka

Hódításai ellenére a modern ember is megtapasztalja – közösségileg és személyesen is – az elhagyottság mélységeit, a nihilizmus kísértését, a sokféle fizikai, erkölcsi és lelki szenvedés értelmetlenségét.

A sötét éjszakák, a próbák, amelyek közel hozzák a rossz misztériumát, megkövetelik a hit nyitottságát, föltárják a korszak dimenzióit és közösségi vonatkozásait.

Keresztes Szent János tapasztalata a bizalomra hív meg bennünket: arra, hogy Isten megtisztíthasson bennünket, s a reménnyel átszőtt hitben és szeretetben megélt éjszakában felfedezzük a hajnal fényeit. Olyan fénylővé válik, mint Húsvét éjszakája.

Ezeket a sötét éjszakákat, melyek korunk egyéni és közösségi tudatában sűrűsödnek össze, a tiszta hit segítségével tudjuk megélni. És a reményben, amely „annyit ér el, amennyit remél”, a Lélek erejének lángoló szeretetében. Így a fájdalommal teli emberiség számára ezek az éjszakák fényes nappalokká alakulnak át a Feltámadott győzelmében, aki keresztjének erejével szabadít meg bennünket.

II. János Pál: Homília Keresztes Szent János ünnepén

Körülöttünk az egész világ

Miért szorongtak az Arsba zarándoklók egy szívként és egy lélekként az oltár körül, amelyen Vianney Szent János bemutatta a szentmisét? És miért történt, hogy San Giovanni Rotondóban a Pio atya szentmiséjén részt vevőket annyira megragadta az előttük lejátszódó misztérium, hogy nem vették észre az idő múlását?

Mert a keresztre feszített Krisztussal annyira eggyé forrott papot láttak maguk előtt, aki Szent Pálhoz hasonlóan elmondhatta: „Testemben kiegészítem, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből testének, az Egyháznak javára!” (Kol 1,24)

Minden szentmisénkben – ahogy az arsi plébánost vagy Pió atyát – körülvesz bennünket az egész világ, beleértve azokat a helyeket, ahol „Isten sír”, beleértve az emberiség minden bűnét és szenvedését. Mindent egyesíthetünk a keresztre feszített Jézussal, aki jelen van az oltáron.

Van Thuan bíboros

Mint a lant húrjai

A püspök mindenki másnál inkább rendelkezik azzal a kegyelemmel, hogy megértse annak a helyi egyháznak a szükségleteit, amelynek ő az alapköve és pásztora.

A pap az által érti meg, hogyan gyakorolja jobban szolgálatát és hogyan vállalja magára a püspökkel együtt egyházmegyéjének szükségleteit, ha őszintén szereti a püspökét, teljesen eggyé válik vele, s készségesen és engedelmesen felajánlja magát neki, ahogy Jézus tette Atyjának.

Bárcsak újra és újra elhangozhatna az a papokról szóló dicséret, amelyet Antióchiai Szent Ignác írt az efezusiaknak: „Istenhez méltó presbitériumotok méltán híres arról, hogy olyan összhangban áll a püspökkel, mint lant a húrjaival.”

Chiara Lubich: A pap ma, a szerzetes ma, 1982

Szenvedély az Egyház iránt

Az „Egyház iránti szenvedély”, melyről egyszer VI. Pál pápa beszélt, ragyogjon fel az igazi keresztények szívében! Ennek a szenvedélynek azonban az érzelmek szintjéről a gyakorlat szintjére kell lépnie (…).

A kereszténység az egyes emberek közötti kapcsolatok terén azt tanítja, hogy szeressünk, ismerjük meg egymást, váljunk „eggyé” másokkal, egészen addig, hogy megoszthassuk egymással Istentől kapott ajándékainkat – ezt át kell vinnünk a közösségi élet szintjére is. Ismerjük meg tehát és szeressük a többi mozgalmat és egyházi művet, és kezdeményezzük vagy mélyítsük el közöttük a lelki javak kölcsönös megosztását.

Ebből olyan együttműködés születhet, amely az akarat és a szív elhatározásából fakad, s így valóban szolgálatára lennénk szeretett Egyházunknak.

Ha azonban nem így tennénk, akkor „Egyház iránti szenvedélyünk” csupán szép szólam maradna és csak magunkba zárkóznánk, elszigetelődnénk. A Pápa iránti szeretetünk pedig tiszavirág-életű lelkesedésre és szentimentalizmusra korlátozódnék, mivel éppen szívügyében nem osztoznánk vele: hogy Isten egész Egyházának élete legyen.

Chiara Lubich

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A gyöngék közt gyöngévé lettem...

Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. A zsidók között zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat. A törvény alá rendeltek között a törvény alárendeltje lettem – noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve –, csak hogy megnyerjem azokat, akik a törvény alárendeltjei. Azok közt, akikre a törvény nem vonatkozik, olyan lettem, mint aki a törvényen kívül áll – pedig nem állok Isten törvényén kívül, hanem Krisztus törvényének vagyok alárendelve –, csak hogy megnyerjem a törvény alá nem rendelteket. A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne.

1 Kor 9,19-23

A Misztérium újdonsága

„Ne alakuljatok a világ gondolkodásmódjához, hanem alakuljatok át, és újítsátok meg értelmeteket, hogy meg tudjátok különböztetni, mi Isten akarata, mi a jó, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” (Róm 12,2) Ne tartsátok sokra az uralkodó kultúra sémáit: értékelnünk kell az emberi keresés szomjúságát és kiáltását, de nem kultúrájának sémáit, amelyek által szeretné lehatárolni, és megoldottnak látni azokat a dolgait, amelyek nyugtalanítják őt. Ne fogadjátok el e világ sémáit, hanem alakítsátok át magatokat egy folyamatos átváltozásban, amelyben az uralkodó kategória az újdonság, vagyis a történés, a folytonos megújulás.

Alakuljatok át azáltal, hogy megújultok a dolgok megítélésének módjában! Alakítsátok át értelmeteket, az értékelési módotokat, öntudatotokat. Így tudjátok eldönteni, hogy mi Isten akarata. Így értitek meg azt az input-ot, amelyet a Misztérium ad jelen pillanatotok számára; az indítást, amelyet gerinceteknek, veséteknek ad, a szív renzdülését, amelyet a jelen pillanatban a Misztérium ad, aki a Szentlélek által működik. Ebből fakadóan és ennek következményeként érezzétek meg és valósítsátok meg azt, ami igazán jó és kedves a Létezőnek, azt, ami tökéletes és megfelel a maga igazi valójának.

Luigi Giussani: Szavak és papok

Az evangéliumi bölcs ember

Mi lehetne édesebb számunkra, szeretett testvéreim, az Úrnak e minket hívó szavánál? Íme, így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját. Övezzük fel tehát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az ő útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket. Ezért mondja az Úr az Evangéliumban: "Aki hallgatja szavaimat és megteszi azokat, a bölcs emberhez hasonlítom, ki házát kősziklára építette. Jött az ár, fújt a szél, és nekirontott a háznak, de az nem dőlt össze, hiszen kőszikla volt az alapja" (Mt 7,33-34). Így fejezi be az Úr, és várja is, hogy ezekre a szent intelmeire naponként tetteinkkel feleljünk. Elő kell tehát készítenünk testünket és lelkünket a parancsok iránti szent engedelmességben a harcra. És mivel ezt természetünk magában nem tudja megtenni, kérjük az Urat, hogy adja meg nekünk kegyelmének segítségét.

Szent Benedek Regulája

Lámpás mindenkinek

Mintha a világ az évek súlyának terhe alatt görnyedezne, annyira ködbe borult a hit látása, annyira ingataggá vált az életvitel, olyan bágyadttá a különféle férfias tettek heve.
De íme, az emberszerető Isten, irgalmának titkaiból indíttatva előrelátva gondoskodott arról, hogy az egyházban új szerzetesrendek fakadjanak, hogy általuk a hit támaszt nyerjen, és mércét mutassanak az erkölcsök megújításában is. Nem vonakodnék attól, hogy az új alapítókat, követőikkel együtt, a világ világosságának, útjelzőknek, az élet tanítómestereinek nevezzem.
Ezért támasztotta az irgalmas Isten Klárát, a tiszteletreméltó szüzet, és benne a nők számára tündöklő lámpást ragyogtatott fel. És Te, boldogságos Atya, őt a szentek sorába iktatván, e lámpást a tartóra helyezted, hogy fényt sugározzon mindazoknak, akik e házban lakoznak.

Kövessék ezért a férfiak a Megtestesült Ige új követőit, az asszonyok pedig utánozzák Klárát, Isten Anyjának képmását, az asszonyok új vezetőjét.

Ismeretlen szerző: Szent Klára legendája

Mindenki számára érthető nyelvezet

Valaki talán ezt mondja: „Nincs jó emlékezőképességem, és hiányzik a szónoki tehetségem is ahhoz, hogy Isten Igéjét hirdessem.” Attól tartok, hogy ez a kifogás nem szolgál majd mentségünkre a félelmetes ítéletkor, mivel tudjuk, hogy a mi Urunk nem professzorokat és szónokokat választott ki Igéjének hírüladására, hanem tanulatlan halászokat és pásztorokat, akik nagyon szegények voltak, és nem örvendtek megbecsülésnek.

Hasonlóképpen: ha egy pap jó világi szónoki tehetséggel bír és beszéde túlburjánzóan ékes, bizonyos hogy helytelenül jár el, ha a templomban is így beszél. Buzdító beszédét ugyanis nem érti meg az egész nyáj, ahogy illő volna, hanem szavai csak egy csekély kisebbséget érnek el a műveltek köréből.

Ezért a püspököknek a hívekhez egyszerű, mindenki számára érthető módon kell beszélniük, követve az apostol útmutatását: „mindenkinek mindenévé lettem, hogy mindenkit megnyerjek”, és megfogadva a boldog Jeromos üdvös tanácsát: „Illő, hogy a prédikáló pap inkább töredelmet, mint elismerést váltson ki.”

Arles-i Cesarius

Papnak lenni kapcsolatokat jelent

Márk atya kiváló ember abban az értelemben, hogy hűségesen végzi feladatait, beleértve a papi tisztaságot és az imaéletet, buzgó pap, és a szent tanítás lelkes hirdetője. De próbálj csak meg vele beszélgetni – ha egyáltalán sikerül! Próbálj csak együtt lenni vele! Jó és nagyszerű „önmagában”, de mindent lerombol, amikor kapcsolatba kerül valakivel.

Ki tudja, hány papról lehetne többé-kevésbé hasonlót mondani! Nos, ezekre az esetekre gondolva fogalmazhatnánk élesebben is: nem lehet valaki jó pap, ha önmagában jó, de alkalmatlan a kapcsolatépítésre, vagy ha belső, személyes életében sikeres, de emberi kapcsolataiban ismételten megbukik.

A kapcsolat az ember életének alapvető dimenziója, különösen annak esetében, aki azt választotta, hogy életét az üdvösség hirdetésére áldozza. Az evangélium hirdetése kapcsolatot jelent, az üdvösség kapcsolatot jelent, papnak lenni kapcsolatokat jelent.

A kapcsolat nem valami mellékes dolog, hanem a lét, az emberré válás, az egészséges ember, az igazi pap, a hiteles tanítványság lényege.

Amadeo Cencini

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

Isten maga válik táplálékká

Az élethez minden teremtett lénynek szüksége van táplálkozásra, ezért a jóságos Isten kisarjasztotta a fákat és a növényeket. Ez egy gazdagon megterített asztal, ahol minden állat megtalálja a neki megfelelő táplálékot.

De a léleknek is táplálkoznia kell... Amikor Isten táplálékot keresett a lelkünk számára, hogy az élet zarándokútját végig tudjuk járni, körülhordozta tekintetét a teremtményeken, de nem talált semmit, ami ahoz méltó lett volna. Akkor önmagára tekintett, és úgy döntött, hogy magát adja oda...

Ó lelkem, mennyire nagy vagy, hogy csupán Isten képes téged kielégíteni!

Vianney Szent János

Jézus jelenléte hazánk utcáin

A peresztrojka előtt hazám két egyházmegyéjében, az észak-vietnami Langsonban és Bac Ninh-ben csupán két pap maradt, akik azonban nem hagyhatták el szabadon lakhelyüket. Joseph Trinh-nhu-Khue bíboros így emlékezik: „Két- vagy több fős kis csoportok napról napra élték az Evangéliumot és amiben csak tudták, segítették egymást. A kölcsönös adakozásban megtapasztalták Annak a jelenlétét, aki maga mondta: A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot. (Jn 16,33)”

Főként ezeknek a kis közösségeknek köszönhető, hogy hazámban az Egyház életben tudott maradni. És valóban, bárhol föl lehetett fedezni Krisztus jelenlétét: akár két keresztény között is, akik a piacon összetalálkoztak, vagy két ember között, akik az oktatásban dolgoztak együtt. Nem kellettek szavak, nem volt szükség különleges helyzetekre; elég volt összegyűlni az „Ő nevében”, vagy mondhatnánk, az Ő szeretetében. Megtapasztalhatóvá vált a Föltámadott jelenléte, amely fényt és erőt adott.

Éppen amikor minden reménytelennek látszott, Jézus újra megjelent hazánk utcáin. Kilépett a tabernákulumokból és megjelent az iskolákban, a gyárakban, az irodákban és a börtönökben.

Van Thuan bíboros: A remény tanúságtevői

Korunk szeizmográfja

Ha olyan szeizmográfot keresel, amely képes jelezni korunk rezdüléseit, képes felismerni korunk tudatának pozitív és negatív eredményeit, a ránk váró fenyegetéseket és az új reményeket, tekints a pap alakjára.

Ő bizonyos módon az Úr Szíve, akit maga az Úr rendelt az emberiség számára, s különleges hivatással bízta meg őt: egyszerre kell fogékonynak lennie az Úr iránt – és az emberek iránt is, akikkel közösséget kell vállalnia. Ez a fogékonyság azonban nagy sebezhetőséggel is párosul.

Klaus Hemmerle: A pap ma

Lelki tükör az isteni szeretet fényében

Csak akkor mondhatjuk, hogy a pap meg van váltva, ha emberi természetét is a szeretet járja át. Ha ez így van, nem lesz többé törés a szolgálatából fakadó életforma és természetes, emberi léte között, amely által ő is egy a többiek közül. (…)

Állítsunk össze egy „lelki tükröt”, amely segít a maga teljességében látni az életet, és segít abban, hogy a szeretet alapstruktúrájában megjelenjenek életünk azon területei is, amelyeket olykor elhanyagolunk.

1. Kommunió: Az életvitelem a közösségi szemléletet tükrözi? Hogyan viszonyulok lelki és anyagi javaimhoz? Hogyan tudok birtokolni valamit, és hogyan tudok adni?

2. Misszió: Milyen vagyok, hogyan cselekszem, hogyan találkozom az emberekkel? Életvitelem összhangban van-e az általam végzett szolgálat igényeivel? Mennyire? Életemet átjárja-e az Evangélium vonzereje?

3. Lelkiség: Milyen módon hiszek, élek és hogyan teszek tanúságot hitemről? Képes vagyok-e behatolni Isten meghitt közelségébe? Képes vagyok-e másokat is elvezetni oda, illetve hagyom-e, hogy engem is elvezessenek oda?


4. Testi mivoltom: Hogyan élem meg a szenvedést? Át tudom-e élni mások szenvedéseit? (…) Valóban tagja vagyok-e Krisztus Testének, amelyről azt olvashatjuk, hogy bármely tagja is szenved, az egész test együtt szenved? (…) Életemet a csupán Krisztusnak fenntartott és mégis mindenki felé nyitott szeretettől indíttatva alakítom-e testi mivoltom vonatkozásában is?

5. Az otthon, az öltözködés: Milyen az otthonom? Az öltözködésem? A hely, ahol élek, tükrözi-e a szegénységet, az egyszerűséget anélkül, hogy sivár és elhanyagolt lenne? Adott-e egyszerre, és kellő diszkrécióval elkülönül-e a magánszféra (clausura) és a mindenki számára nyitott tér (hospitium)? Úgy fogadom-e látogatóimat, mint Krisztust?

6. Bölcsesség: Sikerül-e időt találnom arra, hogy – az Istenből fakadó bölcsesség fényében – elmélkedjek a hit és a világ, az Egyház és a kultúra dolgairól? Hogyan beszélek? Hogyan gondolkodom? Találok-e módot arra, hogy képezzem magam, folyamatosan bővítsem ismereteimet, amelyek nem csak a papi szolgálatra korlátozódnak?

7. Kommunikáció: Hogyan tartom a kapcsolatot másokkal? Fennáll-e a veszély, hogy egyre inkább elszigetelődőm? Vagy esetleg pont fordítva: hogy egyre inkább elveszítem magam a túl sok kapcsolatban? Kifejeződik-e a kölcsönös testvériségre épülő szeretet, az egyházi szolgálatból származó felelősség abban, ahogyan írok, ahogyan telefonálok, az utazásaimban, vagy ahogyan másokat meghívok?

Klaus Hemmerle: Választott az emberekért

Megistenülni az egységben

A világban lévő rossz – éppúgy, mint a lelkekben, az Egyházban, annak papjaiban jelen lévő rossz – egyedül az egység hiányából fakad: abból a tényből, hogy elszakadunk életük középpontjától, és csalóka délibábokat kergetünk. Így létünk alapjától, az egységtől távolodunk el, amelynek pedig életük egyetlen vonatkoztatási pontjának kellene lennie!

Egyházam tündöklő büszkesége az egység: az az egység, amelyet sokan nem ismernek, mások pedig nem sokra tartanak, noha ez az Istenség visszatükröződése. Nem csupán Isten egy tulajdonsága, hanem sokkal több: az Egység Isten létének a lényege!

A papoknak tehát, ha összhangban akarnak lenni életük céljával, isteni természetű hivatásukkal, akkor istenivé kell válniuk az egységben.

Jézus vágya az, hogy a papok tökéletesen megéljék ezt az egységet Vele és egymás között, valamint többi testvérükkel. Az engedelmességben megszülető egység ez? Igen, de még ennél is több: a szándékok, az érzelmek, a szívek és a vágyak egysége Isten dicsőségére.

Conchita Cabrera De Armida: Krisztus papjai

Új tavasz

Az evangéliumi tanácsok gyakorlásából táplálkozó lelkiség összefüggésében, különösen is arra hívok minden papot (…), hogy fogadják be az új tavaszt, amelyet a Lélek napjainkban az Egyházban ébreszt, nem utolsósorban az egyházi mozgalmakon és az új közösségeken keresztül. (…)

Erre vonatkozóan a Presbyterorum ordinis dekrétum útmutatása érvényes: „Megvizsgálván a szellemeket, hogy Istentől valók-e, (a papok) a hit érzékével fedezzék föl, örömmel ismerjék el és gondosan ápolják a világi hívek sokféle karizmáit, az egyszerűbbeket éppúgy, mint a rendkívülieket.” (nr. 9.)

Ezek az ajándékok, amelyek sok emberben felkeltik a vágyat a mélyebb lelki életre, nemcsak a világi híveknek válnak a javára, hanem magának a papságnak is.

A felszentelt személyek és a karizmák közötti közösség hatékony lendületet adhat „az Egyház megújuló elkötelezettségének a remény és a segítő szeretet Evangéliumának hirdetése és az arról való tanúságtétel iránt a világ minden szegletében”

XVI. Benedek pápának a papság évét meghirdető levele, 2009. június 16.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

A misszió sodrásában

Vizsgáljuk meg, vajon a Szentírásnak ez a sora, amely saját korában érvényes volt Pálra, ránk is vonatkozik-e: „Megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért“ (ApCsel 9,16)? A misszió sodrásában részt venni egészen biztosan azt jelenti számunkra is, hogy részesei leszünk Krisztus szenvedésének.

A misszió sodrásában részt venni azt is jelenti, hogy a munka bőséges áramlatának is részesei vagyunk. A Szentírásban olvashatjuk, hogy ez a misszió mennyire lefoglalta az apostolokat. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Dolgoznunk kell!

Már az apostoli és missziós szolgálat különböző kifejezései, megfogalmazásai is határozottan ezt mutatják: Krisztus lovagjai, Krisztus katonái (2Tim 2,3), az Úr szőlőjében dolgozó munkások (Mt 20,1-16), emberhalászok (Mt 4,19; Mk 1,17)... Ha küldetésünk van, komoly munkát kell végeznünk, a lelkeket célzó munkát, akkor is, ha rámegy erre az életünk. Nem kereshetjük önmagunk javát.

Josef Kentenich




Ahogy Isten választott népe 40 évig a pusztában vándorolva élt, úgy élünk mi a mai világ pusztaságában, ebben az erkölcsi értékek nélküli pusztaságban. Úgy tűnik, Isten mindegyikünktől azt kérdezi, amit annak idején Árontól és Mózestől: „Lehet-e vizet fakasztani ebből a sziklából?” Mi vagyunk a szikla, az a kőszív, amelyet Isten át akar alakítani hússzívvé. Mindegyikünkhöz így szól Isten: El tudod képzelni, hogy ebből a sziklából víz, vagyis Jézus fakadhat? És nekünk azt kell válaszolnunk: Biztos vagyok benne, hogy a sziklából víz fog fakadni. A hit kéri ezt tőlünk. Az a hit, amely Máriában volt, a teremtmény teljes csöndje, amely nem keres magyarázatot. A hit „abszolút csönd”. Hiszed? Én hiszem. De Isten tőlünk mint közösségtől is azt kérdezi: Az emberiség mai pusztaságából, ebből a sziklából, az emberiségnek ebből a kőszívéből tud víz, élet forrásozni? Jézus ma is képes oltani az emberiség szomját? Igen, mi együtt, Máriát élve misztikus módon „megszülhetjük” Krisztust a mai emberiségben. Ő az élő Víz, akit nekünk kell adnunk az emberiségnek.

Silvano Cola, Papi kongresszus, 1971

Az egység szerelmesei

Szükséges, hogy isteni segítséggel, az egység szolgálatában éljünk, az egység szerelmesei, szolgái, apostolai, prófétái és vértanúi legyünk. Íme azok az élet-, illetve munkaterületek, ahol Isten cselekésre indít bennünket:

a) Semmi olyat ne tegyünk vagy mondjunk, ami az egyenetlenséget szolgálja, ami intrikákhoz vezethet, bizalmatlanságot vagy fagyott légkört válthat ki.

b) Figyeljünk arra, hogy ne vezessen minket a csalárdság atyja és követei, akik gyakran erényes emberek, jó barátok, de akiket mégis eszközül használ fel a Gonosz.

c) Leljük örömünket a vetélkedések megszüntetésében, az egység előmozdításában, amikor sikerül a teremtmények jó oldalát fölfedeztetni, a párbeszédet szolgálni.

Az egység iránti szomjúságnak magában kell foglalnia minden idők és helyek összes teremtményét: valamennyi fajt, pártot és vallást.

Dom Hélder Câmara

Leegyszerűsödő problémák

Súlyosan beteg a lelkem. Tegnap, amint visszatértem Rómából, csak néhány nehéz ügyről hallottam: a szeminárium, a Vértanúk Kongregációja problémáiról stb., és megfájdult a fejem. Akkor eszembe jutott, hogy valójában nem én vagyok ennek az egyházmegyének a püspöke, az igazi püspök: Jézus! Mivel Ő adta a problémákat, Ő is fogja megoldani azokat.
Persze nekem is meg kell tennem a magam részét. Az Ő igazságának, jóságának és szeretetének eszköze kell, hogy legyek. Este határozottan megújítottam a szentségre törekvésem szándékát. Nem lazíthatok az imaéletben. Tényleg meg kell halnom mindennap. Mindennap meg kell halnom Krisztussal.
Ha ezt az elhatározásom gyakorlom, a problémák leegyszerűsödnek. Törekedjünk az életszentségre! A pápa is ezt hangsúlyozta nekünk, püspököknek májusban.

Kim Sou Hwan bíboros naplójából

Szentté lenni, hogy másokat is megszenteljünk

Vianney János szentté lett, hogy alkalmasabb legyen mások megszentelésére. Biztos, hogy a megtérés a döntésében szabad szívnek és Isten kegyelmének a titka marad. Szolgálatával a pap nem tehet mást, mint megvilágosítja a rábízottakat, elvezeti őket a gyóntatószékhez és kiszolgáltatja nekik a szentségeket. A szentségek valóban Krisztus cselekedetei, melyeknek hatékonysága nem csökken a szolgálatot végző tökéletlenségétől vagy méltatlanságától: az eredmény a szentséget fogadó hozzáállásától függ. Ezt nagymértékben előmozdítja a pap személyes életszentsége, megbízható tanúságtétele, amint az érdemek titokzatos cseréje is a szentek közösségében.

Szent Pál azt mondta: „Testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24.) Vianney János a megtérés kegyelmét akarta valamiképp elnyerni Istentől, nemcsak imádságával, hanem egész életének áldozatával is.

II. János Pál papokhoz írt levele az Arsi Plébánosról, 1986

Te választottad őket, nem én

Te küldtél engem az emberek közé. Vállaimra helyezted hatalmad súlyos terhét és kegyelmed erejét, és azt mondtad, menjek. Kemény és szinte durva a szavad, amely Tőled messze küld, teremtményeid, az emberek közé, akiket meg akarsz menteni.

Mindig is kapcsolatban voltam velük, igen, már azelőtt is, hogy szavad erre a küldetésre fölszentelt volna.

Szerettem szeretni és szeretve lenni, jóbarátnak lenni és jóbarátokra lelni. Szép az emberekkel így együtt lenni, és könnyű is. Hiszen az ember azok közé megy, akiket magának választ, és addig marad ott, amíg jól érzi magát közöttük. De most nem így van: Te választottad ki az embereket, akikhez küldetésem szól, nem pedig én. Nem is barátjukká kell válnom, hanem szolgájukká. Ha pedig taszítanak engem, az most már nem annak a jele, hogy hagyjam ott őket, mint egykor, hanem parancsodé, hogy velük maradjak.

Karl Rahner