A nagy fal

Meghatottan lépkedtem a 25-30 cm széles, járdával, úttesttel, füvesített parkkal azonos szintben lerakott bazaltköveken. A Berlint – világrendszereket, nemzetet, családokat – közel harminc évig szétválasztó fal nyomvonalát sok-sok kilométeren át követheti az érdeklődő turista a keskeny sáv mentén. Útitársaim kedélyesen somolyogtak meghatottságomon, de ők nem tudhatták azt, hogy itt, a Brandenburgi kapu előtti kopár terület korlátjánál (1975 nyarán) először kerülhettem legalább 100 méteres közelségbe az akkori szabad világgal. És arról sem tudtak, hogy – a hosszan kanyargó emlékköveken sétálva – gondolataim már évezredes távolságot jártak be.

Az Éden kerti bűneset következménye az, hogy az embert átjárhatatlan fal választja el teremtő Istenétől és embertársaitól. Minden történelmi és személyes tragédia csak ebből az emberi állapotból érthető és magyarázható. A berlini fal léte is.

Kétezer évvel ezelőtt ezt a hatalmas válaszfalat Jézus Krisztus áldozati halála lerombolta, azóta szabad az átjárás Isten és ember, ember és ember között. Minden személyes, családi és nemzeti megújulás a nagypénteki tragédia és a húsvéti feltámadás ismeretében érthető és magyarázható. A berlini fal leomlása is.

Akkor, azon a tavaszi napsütéses vasárnap délutánon, ott, a Spree folyó partjáig futó kövek mentén az isteni áldozat iránti hála töltötte be szívemet.

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Jézus „ a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, lerontva a közbevetett válaszfalat; azzal, hogy testében megbékéltette az ellenségeskedést...” (Ef 2,11-22)

Csendesnapi morzsa

Írta: BSZ


A BSZ szombati, budapesti konferenciájának egyik szolgálatából:
A keresztyén iskola tanárát zavarta, hogy diákjának figyelmét csábítóan köti le az utca nyüzsgése, forgalma. Számonkérésére a diák így védekezett: Tanár Úr, csak a felhőket néztem. Azt lehet – válaszolta a tanár –, mert minden felhő gyanús!

János apostol Jézus Krisztus visszajöveteléről:

„Íme, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen" (Jel 1,7)

HANGVERSENY TANULSÁGOKKAL

Zizegett és sercegett a cukros papír. A hangversenyteremben a hallgatóság mozdulatából, fejfordulatából következtetni lehetett, hogy melyik részen készítik éppen akkor felhasználásra a szopogatnivalót. Két sorral előttünk is ült egy ilyen szorgos fogyasztó, akinek mindig a halkabban hangzó részek idején támadt kedve a csemegére.

Az édességet egyébként a rendezők ajándéknak szánták, s ki-ki kedve és kapzsisága szerint zsebelhette azt be a folyosókon elhelyezett tartókból. Kedves ajándék volt ez, s talán az a cél is vezette a vendéglátókat, hogy a szünetben elfogyasztva, kevesebb köhécselés, krákogás zavarja majd a mű élvezetét. Csak a társaikra ügyet sem vető, önző emberekkel nem számoltak, akik visszaéltek a lehetőséggel, az ajándékkal, sőt, ezzel bosszantották a zene szépségére vágyókat.

Éppen úgy, mint azok, akik Isten ajándékaival élnek vissza önző módon: adottságaikkal, az áldásokkal, pénzükkel, kiváltságos helyzetükkel… Még a legjelentéktelenebbekkel is. Kik ők? Például: mi, Isten megkegyelmezett gyermekei. Kérdezzétek csak meg a körülöttetek élőket!

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

„(Jézus Krisztus) amikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez… és megalázta magát, engedelmes volt haláláig, mégpedig a keresztfa haláláig.” (Fil 2,6-8)

Kiterjesztett irgalmasság

Írta: Előd Erika

Erzsébet nénivel az utcán sétálva ismerkedett meg édesanyám. Összebarátkoztak, majd kölcsönösen meglátogatták egymást – de nekem a néni nem volt túl rokonszenves, mivel olyan nézeteket vallott, amik Isten igéjével nem egyeztek.
Anyukám később Amerikába települt, és Erzsébet nénit „rám hagyta", kérve, látogassam meg őt. Én egy ideig idegenkedtem a kérés teljesítésétől, de egy vasárnapi istentisztelet után – magnóval a táskában – fölkerestem, azzal a céllal, hogy lejátszok számára egy igehirdetést. Meglepett a reakciója, ugyanis ezt ő örömmel fogadta. Ezért ezután többször is megismételtem a látogatást, és ő szívesen hallgatta az igehirdetéseket.
Később öregotthonba került, és már igen idős volt, 90-en is túl, amikor – talán az utolsó látogatásom alkalmával – a Bibliából, a Jeremiás könyvéből olvastam fel neki. Kérésére az egyik verset többször is meg kellett ismételnem. Csak az Úr tudja, mit is jelentettek akkor számára ezek a szavak, de én reménységgel telve és örömmel búcsúztam el tőle; azzal a reménységgel, hogy az Úr mentő szeretetének tervében benne van Erzsébet néni is.

A számára (is) oly kedves bibliai rész: „Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem rád az én irgalmasságomat." (Jer 31,3)

"Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága.
Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá.
Megszáradt a fű, elhullt a virág? De Istenünk beszéde mindörökre megmarad.

Ézsaiás 40, 6-8.

Avarban

Felhők árnyéka száll a hegy felett,
fésülik már az erdőt a szelek,
maholnap minden fája lombtalan.
Zörgő avarban ballagok magam,
a vállamon egy kis levélke ül,
nagy, tisztuló csend lelkemen belül.
Lebben a lomb, mint tarka pille, le,
könnyű mosollyal mintha intene.
Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem?
Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem:
Az őszi árny csak elfogyó derű,
és a halál is olyan egyszerű,
oly egyszerű és oly természetes!
Minden fa tudja, hogy nem végleges.

Urunk, Istenünk!
Halálunkkal szembenézve élünk itt a múló időben, és jaj nekünk, ha csak e halandó testben bizakodunk. Bizony, fű a nép, mindnyájan elhervadunk. De van valami, ami megmarad: Igéd s igéreted, hogy velünk maradsz, s hogy aki hisz, ha meghal is él! A lombjukat elhullató fák reménységével is emlékeztess minket a feltámadás, az örök élet valóságára Jézus Krisztus érdeméért.
Ámen.

NAGYBŐGŐ

Amikor egyik gyermekünk bejelentette, hogy nagybőgőn szeretne tanulni, örömmel támogattuk. Lelkesedésünk azonban alábbhagyott, amint hazaszállítottuk a hangszert. A termetes zeneszerszámot napokig csak kerülgettük, s törtük a fejünket, a lakás mely pontján tudnánk elhelyezni - de sehol sem kínálkozott alkalmas hely.

Végül jött egy ötlet, hogy miként is lehetne átrendezni a nappalit úgy, hogy a kölcsön hangszernek elegendő és védett helyet biztosíthassunk. Az eredmény mindnyájunkat meglepett: a szoba nem, hogy zsúfoltabb, de még barátságosabb is lett! Ráadásul az átrendezés során néhány fontos könyv is előkerült.

Mindnyájunknak vannak tapasztalatai arról, hogy első pillanatra kellemetlennek tűnő dolgok, feladatok vagy nehézségek miként váltak később mégis áldásul. Biztosan tartogat az előttünk álló hét is sokunk számára olyan helyzeteket, amiket először tehernek érzünk, amit legszívesebben leráznánk, ami – vérmérsékletünk szerint – megrettenést vagy morgást vált ki belőlünk. Isten gyermekeinek azonban nem szabad itt megrekedni. Egyrészt tudhatják, hogy semmi nincs Isten uralmának színterén kívül, másrészt mindig számolhatnak életük legapróbb részleteire kiterjedő szeretetével. Ezzel a bizalommal fogadjuk a nem-szeretem dolgokat is!

Mikoliczné Virág / Pécel


Apostoli áldás: „Maga a békesség Ura adjon nektek mindenkor mindenben békességet! (2Thess 3,16)

Őszi rózsa

Írta: Mikoliczné Virág

A hosszú, szép ősz heteiben kertünkben újra illatozni kezdett az egyik futórózsa, az, amelyik általában csak késő tavasszal borul virágba. A virágot általában nem kell keresni rajta, elég csak a bokor közelébe érni, máris körülvesz a semmihez sem hasonlítható, üde, édes illat. Még a fagyos éjszakák sem ártottak neki, a napokban is megcsapott az intenzív rózsaillat. Feltekintve láttam, hogy mindössze egyetlen kis bimbó nyílt ki a már kopár ágakon. A tél közeledtét megakadályozni ugyan nem tudja, de nem is az a dolga. Betölti rendeltetését, puszta létezésével a teremtő Istent dicsőíti, az életre mutat, örömöt szerez.
Isten gyermekeinek sem más a feladata, mint jelnek lenni az Életről. Bár elszomorít, hogy nem tudjuk feltartóztatni a világ fagyos szelét, elsődleges dolgunk az, hogy hordozzuk és árasszuk magunk körül Krisztus lényét.

„Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között.” (2Kor 2,15)

Szerdai szavak

Írta: Bálintné Gyöngyi


Az idős férfi nehéz körülmények szorításában élt, de a legnyomorítóbb terhet fia viselkedése, életmódja jelentette számára. Már a fiú is nyugdíjas korú volt, amikor édesapját testileg bántalmazta.
A bácsi, mivel gyülekezetünk tagja volt, megosztotta velünk problémáját, szomorúságát, fájdalmát. Emlékszem: megilletődötten ült a nappalinkban, bánatos szemmel fogadta segítő igyekezetünket. Nem volt bőbeszédű, de beszélgetésünk végén, amikor férjem javasolta, hogy imádkozzunk, vigyük Isten elé ezt a terhet, igencsak felcsattant: „De hát ma szerda van!"
Szerdán imádkozni? Azt vasárnap szoktunk. Lakásban imádkozni? Azt a templomban kell. Szabadon, hétköznapi szavakkal beszélni Istenhez? Hiszen annyi szép, kötött szövegű imánk van, minden helyzetre kínálkozik legalább egy. – Efféle döbbenet kavarta fel a szelíd, vallását kínos precízséggel tartó Feri bácsi amúgy is háborgó lelkét. Akkor, ott tudtunk beszélni arról, hogy az Úr minden helyzetben, gyermeki őszinteséggel megszólítható, és várhatjuk a segítségét. Nem tudjuk, mi történt benne ezután. Ő már nincs köztünk, de sokan vannak még vasárnapi keresztyének, akiknek nem jut eszükbe szerdán beszélni Istennel, ráadásul egyszerűen, cirkalmatlanul.
Bárcsak több lenne a szerdai hívő, aki őrködik az Atyával történő kommunikáció fenntartása, folyamatossága, elevensége felett!

„Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Lk 22,46)