A meghamisított kereszténység nagyobb ellensége a valódinak, mint a pogányság, épp úgy, ahogy a beképzelt gazdagság sokkal rosszabb a szegénységnél.

Abbis sah perzsa uralkodóról szól a következő történet. A sah nagyon szerette népét. Hogy még jobban megismerje és megértse őket, különféle álruhákban vegyült el közöttük. Egy napon szegény emberként elment a nyilvános uszodába és egy szűk cellában leült a kazánfűtő mellett, aki a melegről gondoskodott. Amikor eljött az ebédidő, a király megosztotta egyszerű ételét és úgy beszélt magányos alattvalójával, mint a barátjával. Aztán ismét meglátogatta és az ember nagyon megszerette a királyt. Egy napon a sah megmondta neki, hogy ő az uralkodó, és arra gondolt, hogy a kazánfűtő majd valamilyen ajándékot kér tőle. De a fűtő szeretettel és csodálattal nézett uralkodójára, és végül így szólt: “Elhagytad palotádat és dicsőségedet, hogy velem együtt légy ezen a sötét helyen, egyszerű ételt fogyasztottál, és törődtél azzal, hogy boldog vagyok -e vagy szomorú. Másoknak gazdag ajándékokat osztogatsz, de nekem önmagadat adtad, és ez csak akkor marad meg nekem, ha sohasem vonod vissza tőlem barátságod ajándékát.”

Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
(H. Jackson Brown)


Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket. (Anthony Robbins)


Isten eredeti tervében nem volt szenvedés. De a bűn keresztülhúzta ezt a tervet. Ebből a bűnből eredt minden baj, szenvedés, halál. Személyes bűneink is szenvedést borítanak a világra. Jézus azonban magára vette bűneinket, megváltotta a világot, s amikor a Golgotán felmagaslott az Úr keresztje, Isten elfogadta és megszentelte a szenvedést, s a keresztet üdvösségünk jelévé tette.
Így a szenvedés Krisztus keresztje révén már nem csak büntetés, hanem megszentelésünk eszköze lehet, mely tisztítja a lelket, igazolj a szeretetet és előrevisz az isteni egyesülés útján.
A szenvedés Krisztus szenvedése révén természetfeletti értéket nyer, Krisztus szenvedésébe kapcsolódva az ő titokzatos testének, az Egyháznak tagjaiban is beteljesül a világmegváltás műve. Ez hitünk tanítása, amint Szent Pál mondja: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Kol 1.24
Ezért volt és van az Egyházban mindig sok rejtett és nyilvánvaló szenvedés. Isten választottai előbb a szenvedésre hívatnak meg, Jézus nyomában járnak.
Természetesen nem kell keresnünk a szenvedést, de ha utunk során szenvedésben van részünk, akkor törekedjünk azt Istenbe vetett bizalommal elfogadni. Mert meg kell értenünk, hogy a szenvedés Isten szeretetének jele: Isten a szenvedéssel is gyógyít, szabaddá tesz, újjá teremt.

Isten számára teremtettem, az Ő tulajdona vagyok. (Bernleres)


Kérlek Téged, Jézus Krisztusom, legyen a Te szenvedésed az én erősségem, mely véd, őriz, oltalmaz az élet nehézségeiben. Vérednek hullása legyen vétkem lemosója, halálod legyen örök dicsőségem, feltámadásod pedig táplálja bennem a reményt, hogy én is az örök boldogság részese leszek, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

„Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?” (Lk 6,41) Mindegyikünk tudja, hogy kívülről könnyebb megítélni a dolgokat. Tudom, hogy mindig az bánt a legjobban a másikban, ami bennem is megvan, méghozzá sokszorosan. Az a hiba, rossz tulajdonság tűnik fel leggyorsabban, amelyet magamban nem veszek észre, és egyszer csak meglátom a másikban. Vég nélkül tudjuk sorolni a másikkal való vitánkban, hogy ő mit rontott el, mivel tett tönkre bennünket, ahelyett, hogy megállnánk, és magunkba néznénk, hogy észrevegyük saját hibáinkat. (Heinemann Ildikó)

„Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«” (ApCsel 20,35) Krisztus közelsége, igéje ma is gyógyító erővel bír. Süketek lesznek hallókká, vakok látókká, bénák örvendezőkké, holtak élőkké. A sorvadt szívűek, végtagúak felemelik kezüket, hogy elérjék az elesetteket. A „nagyobb boldogság” csak ebben a szüntelenül gyógyuló közelségben adatik meg, mert az adás öröme mindig az átadás öröme. Azt a szeretetet adom tovább, amelyet az Uramtól kaptam. (Eszlényi Ákos)

Nem az a hős, aki nem fél, hanem az, aki bár retteg, mégis szembeszáll a veszéllyel.


Ó MIÉRT SZENVEDSZ, MIÉRT?
Ott függ a néma bárány: a vére földre hull,
míg dúl körül az ármány, s a tömeg zúg vadul.
Szent arcát ütleg éri, és hull reá a vád,
s Ő szelíd hangon kéri az ég bocsánatát.
Úgy fáj a szívem, nézve e koronás királyt,
mert rút tövis az éke, s testét kín járja át.
Én térdre hullva kérdem: Ó mért szenvedsz, miért?
Ő választ ád szelíden: Tengernyi bűnödért.
Most hogy rebegjek hálát a megnyílt öt sebért,
hogy adta bűnöm árát elrontott éltemért?
Ím magamról lemondok, Övé egész valóm.
Így leszek véle boldog, hisz Ő az üdvadóm.

„Pál írja: Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6) Véletlenül találtam rá ezekre a szép sorokra. Hadd adjam tovább! Istenem, „… kis pattintásokkal töröd le rólam, ami földi, fölösleges, nem hasznos nekem… A véső hegyét gyakorta szenvedem meg, így tudva, így, hogy munkálkodol rajtam, s hogy művé lennem magamtól nincs hatalmam. Uram, bocsásd meg keménységemet! S hogy jajdulok, ha fáj – és sok munkát adok. De dajkálom magamban már reménységemet, hogy megsimít Kezed, majd, ha kész vagyok.” (Dobos Hajnal: Nincs hatalmam – részlet) (Kőháti Dorottya)

„Sokan teljes tévedésben élnek arról, hogy mi az igazi boldogság. A boldogság nem azzal érhető el, hogy kielégítjük minden vágyunkat, hanem hogy hűségesek vagyunk egy méltó célhoz.” (Helen Keller)


Szeress, és akkor tégy bármit, hallgass, vagy szólj, feddj, vagy elnéző légy, ha gyökere a szeretet, akkor jó lesz, mert ebből a gyökérből csak jó származik.

Uram, látod,
még ez a pár szavam is gyenge,
töredékes, hamis.
Vedd hát a csendem kedvesen:
dicséreteddé hadd legyen
bennem e néma figyelem,
rád,
aki szólsz, és a szavad
visszhangtalanul nem marad,
mert így válaszol az életem:
Tudom, hogy te itt vagy velem!
Ámen

„Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,8)

Jézus feláldozásával Isten megkegyelmezett, nekünk adta az „igazság koronáját”. Kegyelmet kaptunk, ez tart meg ama napig, amikor az Úr majd felettünk is kimondja bírói ítéletét, és befogad örök országába. Ezt köszönjük ma neki. De azt is, hogy mindazokat befogadja, akik hisznek benne, és várva várják megjelenését. (Tóth-Szöllős Mihály)