A keresztény ember Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére, Isten országának örököse. (Luther)


“A nap sugaraival azért szállhat alá a földbe, mert a magasság útját járja, s azért lehet minden élet forrása, mivel minden élő szolgája.”


A szomjas ember, ha nem az élet vízéből iszik, akkor az útjába eső pocsolyából fog inni! (Bódi Miklós)


Az alázatból áradó fény, mely ránk vetül, egyedül az isteni hívásból ragyog fel. Az alázat önmagunk ismerete Isten előtt: Csak akkor vagyunk valóban alázatos szívűek, ha találkozunk Istennel, Isten pedig csak akkor találhat ránk, ha alázatosak vagyunk. Az alázat lényegileg együttlétet feltételez, nem pedig magányt, továbbá választ, nem pedig belső monológot. Benne keresztezi egymást az ember- és az istenismeret: igazán csak Isten előtt tudom megismerni önmagam, az Ő fényében és az Ő fénye által, és Őt is csak akkor ismerem meg igazán, ha alázatos szívvel – mint Teremtőmet és Megmentőmet, mint életem Forrását és Célját – ismerem, akitől mindenem függ, beleértve még azt is, hogy ekképpen megismerhetem Őt. Alázatunk nem a miénk, ahogyan az általa nyert tudásunk sem. Az Istenre irányuló figyelemből születik az alázat. Az alázat tehát lényünk legmélyére irányuló, bensőséges önismeret, azonban értéke csak akkor tárul fel igazán, ha szeretetteljes módon megtöretik az isteni másságon. Önmagunk semmisségének ismerete, csak Isten előtt lehetséges.
Jézus az alázatos szíveket Szívéhez hasonlóvá formálja, megmentve őket attól a kényszertől, hogy folytonosan mérlegeljék saját értéküket, és hogy másokkal hasonlítgassák össze magukat. Az alázat által Isten előtt állunk, s megszabadulunk a magunkkal szembeni bizalom és bizalmatlanság dilemmájától.


Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el; a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén; a szabadságot, mely nem fél kimondani a maga ellenvéleményét; az egybetartozás érzését, mely nagylelkűen tud adni és örömmel elfogadni; végül az érdekek kizárását, mely nem kíván mást a barátnak, mint annak előbbre jutását a bölcsességben. (Augustinus)


Az Isten szeretet, nagylelkűség és megbocsátás; ha hiszünk ebben, sosem fogjuk hagyni, hogy a gyengeségeink megbénítsanak.
Paulo Coelho


Boldog, aki Téged szeret, Uram. Barátját Benned, ellenségét érted. (Augustinus)


Csak háromféle ember van: olyan, aki Istent szolgálja; ez az ember okos és boldog. Olyan, aki keresi, mert még nem találta meg; ez az ember okos, de még nem boldog. Olyan, aki él, anélkül, hogy keresné Istent; ez az ember ostoba és boldogtalan. (B. Pascal)


Csendesítsd le szívünket, Jézusunk, hogy meghalljuk szereteted és életünket megigazító útmutatásod szavát. Ámen

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14) Egyszer gyerekkorunkban a bátyámmal belopóztunk abba a szobába, ahol a karácsonyfa állt, és előre megnéztük az ajándékokat. A szüleink azt mondták, elrontottuk a meglepetést. Erre az angyalénekre azonban nem tudok várni karácsonyig. Nem tudom megvárni a pásztorokat, nem tudom megvárni, amíg besötétedik. Ha az angyalok nem kiáltják, kiáltom én. Mert már ma kell ez az ég felé szálló dicsőség, és már ma kell ez a békesség. (Koczor Tamás)

„Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek.” (2Kor 8,7) Gyűjtés indult a gyülekezetekben az éhínség miatt nélkülöző jeruzsálemi testvérek megsegítésére. Nem volt még szociális segély, központi támogatások, de a gyülekezetekben erős volt a felelősségérzet egymás iránt. Ma is adódhat olyan helyzet keresztény testvérek életében, akiket például egyházmegyei alkalmakról jól ismerünk, hogy hiányt szenvednek, és mi tudnánk nekik segíteni. Bőkezűen segítünk-e ilyenkor? (Hulej Enikő)

Ha csak akkor volnék Krisztusé, amikor érzem, akkor ritkán volnék az Övé.

„Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj.” (2Móz 34,21) A munka és a pihenés egyensúlyát nem könnyű ma megtalálnunk. Egyfelől testi-lelki túlhajszoltság jellemzi sokunk életét, míg másokat legjobb szándékuk mellett is munkanélküliség sújt vagy fenyeget. Nemcsak a betevő falat megszerzéséért való „gürizés” mókuskerekében nem tudunk szünetet tartani, hanem folyamatos stresszözönben élünk. Adjuk meg tehát a testnek, ami a testé, a léleknek, ami a léleké, a szellemnek, ami a szellemé! Ha a harmónia felborul, előbb-utóbb mi magunk látjuk kárát. Isteni parancs ez a mi védelmünkben, vegyük komolyan! (László Virgil)

KARÁCSONY FELÉ
Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorún nézek.
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula


Könnyebb az igazságot felismerni, mint elismerni.
Nietzsche


Ne gondolja senki, hogy amit másokért tehet, vagy amit másoknak adhat, az jelentéktelen semmi csupán, s a fáradságot sem éri meg. Sok apró patak is hatalmas folyammá egyesül.

Princetown-ban történt, hogy a kilencéves Amanda Wellings szülei és tanítónője, Mrs. Bobak, egyaránt készek voltak elismerni, hogy a kislánynak komoly gondjai vannak a matematikával. A felnőttek összeültek, hogy megbeszéljék a problémát, és először úgy döntöttek, hogy talán segíteni fog, ha iskola után mindennap korrepetáláson vesz részt. Nyolc hét múlva, negyven óra korrepetálás után ismét összeültek, és megvizsgálták Amanda jegyeit. Semmi sem változott. Amanda minden héten elégtelenre írta a matematika dolgozatát. Ekkor a szülők és a tanítónő egyetértettek abban, hogy a matematika nem tartozik Amanda erősségei közé, és arra kell őt ösztönözni, hogy azokra a tárgyakra összpontosítson, amelyekben tehetséges.
Kis idő elteltével Mrs. Bobak újabb találkozóra hívta Amanda szüleit. Amint Tom és Susan Wellings a tanáriba léptek, Susan hirtelen megszólalt: “Annyira örülök, hogy ismét behívott minket. Szeretnénk megköszönni a fáradozásait Amandával, melyek végre eredményre vezettek.” A kislány jegyei ugyanis matematikából hétről-hétre javultak; már a legjobbak között volt az osztályból, és az elmúlt három héten egyetlen hibát sem ejtett. Mrs. Bobak zavartan válaszolt:
- De hiszen azért hívtam be önöket, hogy én gratuláljak önöknek!
- Mi nem csináltunk semmit. Az ön korrepetálásának köszönhetjük. Mi csak azt ellenőriztük, hogy megcsinálta -e a házi feladatát. – Mondta Mr. Wellings.
- Én már közel két hónapja nem is korrepetáltam őt – tulajdonképpen azóta, amikor a legutóbb találkoztunk. Azt mondtam Amandának, hogy már nem kell jönnie. – Válaszolta a tanítónő.
Amikor Amanda szülei zavartan, de annál kíváncsibban hazaértek, hogy mi okozta leányuk matematikai képességeiben beállt figyelemre méltó javulást, Amanda már aludt. Ezért másnap reggel az asztalnál Mr. Wellings mosolyogva a feleségére nézett, majd a lányukra, és megkérdezte:
- Amanda kedvesem, mitől javultak meg a matematika-jegyeid, és merre jártál iskola után, amikor azt gondoltuk, hogy Mrs. Bobakkal vagy?
- Halottam egy bácsiról itt a városban, aki jó matekos. Így aznap, amikor Mrs. Bobak azt mondta, hogy már nem fog többet tanítani, elmentem hozzá. Tommy, a padtársam mutatta meg, hol lakik. Bekopogtam az ajtón, és elmondtam neki, hogy mi a baj. Nagyon kedves és türelmes volt. Meghallgatott, és amikor befejeztem, azt mondta, hogy jöjjek el hozzá mindennap iskola után. Azt mondta, hogy segíteni fog.
Aztán így folytatta a kislány:
- Apu, ez a bácsi mindent tud, még nálad is többet. Ő tanította meg nekem a matematikát. Ugyanazt tanította amit Mrs. Bobak is próbált megtanítani nekem, de egészen másképp.
Amandát félbeszakította az édesanyja:
- Hogy hívják ezt a bácsit?
A kislány ezt válaszolta:
- Nem tudom biztosan, mert annyiféle betű van a nevében, hogy nem tudtam megjegyezni. De valami olyasmi, mint Einstein.
A szülők hátradőltek és egymásra néztek. Amanda folytatta:
- Azt mondta, hogy egyikünk-másikunk lassúbb, mint a többi, de a végén mindnyájan ugyanoda jutunk. Ha nem ismered el, hogy szükséged van valamire, sohasem fogod megkapni azt. Légy őszinte magadhoz, ha elismered tökéletlenségeidet nagy növekedés és csodálatos időszak előtt állsz. Az alázat a titok. Azzal kezdődik, hogy beismerünk egy egyszerű igazságot: Jézus nélkül semmit nem tehetünk, de Vele minden lehetséges.

Rossz kedvünk és savanyú arcunk senkit sem vont Krisztushoz. (Spurgeon)


Sokat tesz, aki keveset tesz, de azt teszi, amit tennie kell; nem tesz semmit, aki sokat tesz, de nem azt teszi, amit tennie kell.

„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.” (Zsolt 40,2) Én kicsinynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak érzem magam: csak egy pont vagyok, egy homokszem a sivatagban. És mégis fontos! Nem értem, miért, de a számára értékes vagyok. És én, ez a jelentéktelen senki, szóltam a Teremtőhöz. Csak úgy, mert a terhek alatt kiszaladt a számon. Feljajdultam és vártam: „Istenem, légy a segítségemre!” És ő egyszer csak, egy teljesen váratlan pillanatban odahajolt hozzám, az apró teremtményhez, közvetlen közel. Kiemelt a ciszternából, biztonságos alapra helyezett engem. És most boldog vagyok…! (Benkóczy Péter)

A boldogság kellemessé tesz,
A kísértés erősebbé,
A bánat emberré,
A sikertelenség alázatossá,
Csak a remény vezet a siker felé.

A Krisztusban maradásnak egyik titka, hogy naponta úgy ragadjuk meg Őt, mintha akkor ismertük volna meg. (Szikszai)

„A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.” (Zsolt 124,8)

„Ugyan honnan várod a támaszt, a segítséget? Van egyáltalán valaki?”– kérdezi a kételkedő. „Hát Istentől! – feleled. – Tőle, aki már a kezdet kezdetén is ott volt, aki mindent megalkotott. Láthatót és láthatatlant. Ő most is jelen van! Ő tudja, mire van szükségem!” „Ez szamárság, te magad sem tudod, hogy mit is akarsz.” „De ő tudja, hogy mi a terve velem. És én bizton állítom: az ő nevében van a segítségem. Ha az ő nevét hívom, tudom, hogy Valaki figyel rám. Nélküle valóban nem lenne értelme az életemnek. És te… kiben bízol?” (Benkóczy Péter)

A napszúrás hazájában aligha lehet szebbet, gyöngédebbet mondani a hathatós védelmezőről: olyan mintha árnyékkal takarna be. Az Úr jobb kezed felől van, mint a mester, a védő, ezért, hogy az Ő jobb keze szabad maradjon a védelemre. (Ravasz László)

A Szentírás nélkül, amelynek egyetlen tárgya Jézus Krisztus, nem ismerünk semmit, és mind Isten, mind a magunk természetében csupán sötétséget és zűrzavart látunk.

(B. Pascal)

Amit tagadunk, az nem gyógyítható.
(Klaus Douglass)

Egy kicsivel több türelmet, hogy elviselhessem azokat, akikkel olyan nehéz együtt élnem. Egy kicsivel több állhatatosságot, hogy folytathassam kötelességeimet, melyek kívánságaimmal teljesen ellentétesek. Egy kicsivel több alázatosságot, hogy megmaradjak azon a helyen, ahová Isten állított, bár ez a hely nem vág egybe sem álmaimmal, sem terveimmel. Egy kicsivel több belátást, hogy az embereket olyannak vegyem, amilyenek, s nem amilyennek szeretném őket…

John Henry Newman


Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el. (Spurgeon)

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője.” (Ézs 53,3)

Én voltam, aki megvetettem, ő nem vet meg engem. Én voltam, aki elhagytam, ő nem hagy el engem. Én voltam fájdalmainak okozója, ő nem hagy el fájdalmaimban. Én vagyok a betegsége, ő meggyógyít engem. (Koczor Tamás)

Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.

Mindenkiben annyira él Jézus, amennyire testet ölt a mennyei élet, amennyi életet tékozolt el, amennyi áldozatot hozott, amennyi halált szenvedett Jézusért. (Ravasz László)

„Szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9)

Valóban tudjuk, tapasztaljuk, éljük ezt, vagy csak a Bibliából olvasott információról van szó? Vajon úgy tekintünk a templompadokban mellettünk ülőkre, mint Isten szent népének tagjaira? Többet jelent számunkra, van több tartalma a „testvérek” megszólításnak, mint az „elvtársaknak” volt még nem is olyan régen? Éljünk úgy, hogy legyen, és akkor ez már önmagában is Isten nagy tetteit fogja hirdetni, mindazt, amit bennünk és közösségeink életében cselekedett! (László Virgil)

„Úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” (2Kor 6,4.10)

Sokszor nem az gazdagít másokat, aki anyagiakban gazdag, és nem az érzi, hogy övé minden, akinek – objektíven mérve – valóban megvan mindene. Pál és társai sokszor élték át ezt. Pénzes erszényük időnként kiürült, de lelki kincsekkel tele volt az életük, és ahogy egyre többet szolgáltak, úgy jutott el egyre több emberhez az áldás. Isten mai szolgáiként, akiknek van hiányuk, és nincs semmijük, vajon hogy állunk a lelki kincsekkel és mások gazdagításával? (Hulej Enikő)

Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is.

„Ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! – ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!” (Hós 2,1b) Hóseás prófétának „Nem népem”-nek kellett neveznie a második gyermekét. Már volt ekkor egy lánya. Az ő neve „Nincs irgalom” volt. Isten kérésére tette mindezt, prófétai cselekedetként; az ő élete jellé vált Isten népe számára. Néha mégis arra gondolok, micsoda sorsa lehetett annak a szegény fiúnak… Vajon meg tudott-e küzdeni – késői Jákóbként – valamiféle áldásért? Mi ezzel a névvel élünk: „Enyém vagy”, mégis milyen könnyen válunk átokká! (Koczor Tamás)

„A királyi tisztviselő újra kérte Jézust: »Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem.« Jézus erre így válaszolt: »Menj el, a te fiad él.« Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.” (Jn 4,49–50)

A csalódottságtól megfáradt ember nehezen tud már hinni bármilyen szónak: „Nincs már vigaszom, nincs reményem, mert a sürgető bajokban a segítség nem jött azonnal. Pedig én most várom! Jézust is sürgetni akarom, segítsen, most! Legyen megmentőm azonnal, mert nagy a baj.” És ő útnak indít engem, nem mindig ad közvetlen bizonyságot, csak biztat: „Menj!” A felszabadító küldésnek nem lehet más a gyümölcse, csak az, hogy valóban elindulok. Hiszek, annak ellenére, hogy a biztatásnak nem nem látom előre az eredményét. (Benkóczy Péter)

A napfény a növénynek feladatot, erőt ad. Lehetőségeket nyújt s kitölti azt. Életre hív, célokat tűz ki, hozzá segít. Mindezzel szemben semmit sem kíván, csak ezt: élj velem. – Jézusnak is ez ez egy az összes követelése: ÉLJ VELEM! (Ravasz László)


A szeretet megalapozásához az áldozattal kell hozzákezdeni. (Saint-Exupéry)


A szeretet türelmes. És amint egyszer megértjük, hogy türelmesnek lenni annyi, mint imádságban lenni, akkor mindent megértettünk. Meg kell tanulnunk várni.


ADVENTI GONDOLATOK

Jöjj el, népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg jelenléteddel!
Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra.
Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között,
Könnyen tévedésbe esünk,
S észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk.
Ha jók szeretnénk lenni, hiányzik belőlünk az erő és a bizalom.
Amikor ellen akarunk állni a gonosznak,
Gyakran gyengének bizonyulunk és alulmaradunk.
Jöjj, Uram, világosítsd meg vakságunkat!
Jöjj segítségére a gyarló, gyönge embernek!
Jöjj el, isteni dicsőség fénye!
Jöjj el, isteni erő és bölcsesség!
Tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben,
Tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat,
Vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen,
Szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon,
Míg végül fölveszel az örök hazába,
Amelyet te alapítottál és magad építettél föl!


Amikor ablakunkat kinyitjuk a menny felé, a menny ablaka is kinyílik számunkra. Isten a nyílt szívűséget bőkezűséggel viszonozza.
Spurgeon


Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Pilinszky János


Az életnek, az üdvnek szent ragálya: a hit személyes bizonyságtételek által terjed, úgy, hogy egyik lélek megragadja, megvilágosítja, felgyújtja a másikat egyszerűen azzal, hogy bizonyságot tesz előtte. (Ravasz László)


Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
Michel Quoist


Az örömnek nem az a lényege, hogy birtokolunk valamit, hanem az, hogy megbecsüljük azt, amink van. Az egész világ és minden jó dolog a tiéd lehet, de ha nem becsülöd meg, semmi örömöd nem származik belőle.

„Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket.” (Zsolt 71,15)

A zsoltáros – idős ember lévén – hosszú évekre tekint vissza, és megállapítja, hogy felsorolhatatlan az a sok helyzet, amikor Isten szabadító tettét élte át. Ma gyakran készítünk listákat – tenni és vásárolni való dolgokról, megoldandó feladatokról, meghívandó vendégekről –, de vajon számba vesszük-e mindazt, amiért hálásak lehetnénk Urunknak? Ne menjünk messzire: csak erre a mögöttünk lévő tizennyolc adventi napra gondoljunk vissza! Mennyit tudunk felsorolni abból a felsorolhatatlanul sok áldásból, amelyet kaptunk? (Hulej Enikő)

„Isten, aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Oly sokszor zsörtölődünk sorsunk alakulása felett. Ha nem vagyunk megelégedve azzal, amink van, amilyenek a körülményeink, gondoljunk bele abba, hogy Isten már odaadta nekünk a legnagyobbat és a legtöbbet, amit adhatott. Egyedül Jézusban lehet mienk a teljesség és a lélek megelégedettsége, békéje. Hiszen Krisztussal Isten királyi trónusára emelkedhetünk, ahogy ő ígéri: „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.” (Jel 3,21) (László Virgil)

Isten kész megújítani bennünket annyiszor, ahányszor a mi lelkünk vágyik a megújulás után.


Ne ítéld meg a testvéredet, amíg nem jártál legalább 2 mérföldet a mokaszinjában. (Indián mondás)


Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre.

A templom a közösség építésének a legfontosabb helye. (Bagdy Emőke)


A türelem keserű, de gyümölcse édes.


Célom: a dolgokon én legyek az úr, s ne rajtam a dolgok. (Horatius)


Egy ember szeretetének irántunk való nagyságát azon mérhetjük le, hogy mennyi szenvedést hajlandó értünk vállalni.


Én, a mindenható Isten, a te segítőtársad akarok lenni.


Igazodj énhozzám, és akkor szabad leszel. (Ernst Lange)


Ha szeretetednek tüze kialvóban van,
emeld fel tekintetedet a legszeretettebbre és legtökéletesebbre,
akire nem nézhetsz anélkül,
hogy Őt mindenekfelett ne szeresd.

„Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)

Az akarat több, mint egy döntés, több, mint érzelem. Az akarat teremt, fenntart, hajtóereje a cselekvésnek, építésnek: célja van. Az akarat átformál. Isten akarata, nem kénye-kedve szerint alakítja a már jót, tetszésének megfelelőt. Ahhoz, hogy az én akaratom belesimuljon az istenibe, fel kell ismernem, hogy minden törekvésem a jóra egyedül tőle származik, és felé vezet. Olykor az a szándékom, hogy Isten akaratát én magam átformáljam. Ez azonban az önérdek, kényelmesség, passzivitás és az elbizakodottság útja. Az én vágyam ez, nem az övé! (Benkóczy Péter)

KARÁCSONY FELÉ

Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Iyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Iyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula

Krisztus ragyogó világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van – abban nem szabad megmaradni sötét indulatoknak. Csak egy érzés van, amely elbírja a világosságot: a szeretet. (Viktor János)

„Mária mondta: „Rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék.”” (Lk 1,48)

Talán mondhatjuk a boldogságos Szűz Máriát az első kereszténynek, hisz ő volt az első, aki igent mondott Jézus Krisztusra, mikor méhébe és szívébe fogadta őt. Mária boldogsága azonban, bár első, mégsem egyszeri és egyedi: bármelyikünk részesedhet belőle, hiszen Krisztus a mi szívünkben is meg akar születni. Így készüljünk a közelgő karácsonyra! Hiszen ahogy Angelus Silesius mondja: „Krisztus ezerszer megszülethet Betlehemben, örökre elvesztél, ha tebenned nem!” (László Virgil)

„Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11)

Korinthusban viszály tört ki: egyesek Pálhoz húztak, mások Apollóshoz, és megosztottá vált a közösség. Pál ezért egyértelműen fogalmaz: nem az igehirdető a fontos, hanem Krisztus. A veszély ma is valós lehet: előfordulhat, hogy elsősorban lelkészhez, ifivezetőhöz, lelki munkáshoz, azaz emberhez kötődünk, s nem az Úr Jézushoz. Ha elveszítjük ezt a valakit, vagy csalódunk benne, akkor könnyen összeomolhat minden, és úgy eltűnünk a gyülekezetből, hogy nyomunk sem marad. A kérdés, amelyet ma az ige elénk hoz, az alapjainkig ás le: ugye, ott Jézus Krisztus van? (Hulej Enikő)

Mennél nagyobb kincsünk van a mennyben, annál nagyobb befolyásunk van a földön.

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A Jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek? A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is! – Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog – folytatta a jó Isten – Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie. – Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem – kiáltották. – Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? – kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt: – Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott: – Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza, több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott: – Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod – felelte az ördög. Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt: – Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. – felelte az angyal. Az ördög erre elengedte és nem verte tovább.
Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. – mondta az ördög és köveket hajigált feléjük. Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy – bosszankodott az ördög. – talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem – felelte szelíden az angyal. Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki – könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett. – Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. – felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott: – Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé. De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körülfogták az angyalt és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt, nem engedte őt bántani. A többi persze nevetett.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! – mondták neki.
- Nem megyek! – felelte az ördög – Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsák hasadó bimbócskáit! – küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! – válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.

„Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát.” (Mt 10,30–31)

Ha rácsodálkozunk teremtett világunk időbeli és térbeli szédítő távlataira, az éppúgy önmagunk jelentéktelenségének, kiszolgáltatottságának és sebezhetőségének érzését idézheti elő bennünk, mint az embervilág számos esetben megnyilvánuló erőszakossága. Urunk ma arról biztosít minket, hogy a mennyei Atyának gondja van a legkisebbekre, a leggyengébbekre és a legapróbb részletekre is. Gondviselő szeretete képes elűzni minden félelmünket. (Smidéliusz András)

Nem az idők jelei magyarázzák az Igét, hanem az Ige az idők jeleit.


Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.
Augustinus

„Tudom, hogy az én megváltóm él…” (Jób 19,25)

Mai igénk így folytatódik: „…és utoljára megáll a por fölött…” Károli nem tudott ellenállni a hitvallás vágyának; „porom felett megáll” – írja. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Jézustól már azt is tudjuk, hogy ez a megállás nem a bírói ítélet magasából vizsgálja halandó életünket, hanem tele van szánalommal, könnyel és együttérzéssel. A naini ifjúnál szánakozik, Lázár sírjánál sír. Az Élő megáll a por felett, aki én vagyok. Én az ő pora vagyok. Ezért tudom, hogy nem fúj el a szél, bármily gonosz legyen is. (Koczor Tamás)

A bölcs az áldásait számlálja, a bolond a problémáit. (Ismeretlen szerző)


A pénzen mindig annak a képe látható, aki azt vereti, és az, akinek a tulajdona. Ha Jézuséi vagyunk, akkor az Ő képét kell viselnünk, különben hamis pénz vagyunk. (Trudel D.)


Az imádság olyan, mint Mózes felemelt karja, mely az amálekitákban nagyobb kárt tett, mint Józsué kardja. (Spurgeon)

„Ezt mondja a Szent, az Igaz: Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” (Jel 3,7.11)

Kitüntetett helyzetben vagyok, mert Isten hittel ajándékozott meg. Az élet gáncsvetői mindent megtesznek, hogy szeretetem, béketűrésem, reménységem, hitem elveszítsem: kifosztott legyek. A célt úgy érik el, hogy én azt észre sem veszem. Egyszer csak nincs! De a biztató szó mindent felülírva, mindenen áthatolva jön: „Jövök! Tarts ki, és őrizd meg, amit már megkaptál. Ez még a tied! Ne engedd, hogy bárki is elvegye. Tőlem kaptad! Tőlem kapod!” (Benkóczy Péter)

Hit által élni azt jelenti, hogy nem az eszemre hallgatok, nem is a szívemre, hanem arra az Istenre, aki engem vezetni akar.


Isten az imádság által meg tudja szabadítani az elnehezült szívű embert a lélek ólomterheitől. Az imádság az, ami fel tudja szítani az Istenbe vetett bizalmat és az iránta való szeretetet.
Amikor a házasok várják a születendő kisbabát, amikor szülők virrasztanak beteg gyermekük fölött, amikor erejükön fölül dolgoznak a családért – ezt szeretetből teszik. Amikor imádkozom, azt is hasonló átadottsággal tegyem, s akkor majd újraéled bennem a lélek.

„Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt.” (Zsolt 130,6)

Vajon – életünk és személyiségünk külső, felületi mázát lehántva – mi lakozik lelkünk mélyén, vágyaink gyökerénél? Bármire vágyunk vagy törekszünk is e földi létben, még ha elérjük vagy kielégítjük is, mindig valami új és újabb hiányérzet fog föllépni szívünkben. Végső soron az Isten iránti, az igazi teljesség iránti elementáris sóvárgásunk a gyökere mindennek. Ha ő maradéktalanul betölt majd minket, akkor már nem vágyunk semmire, hisz benne a teljesség is a miénk lesz. Addig pedig lelkünk várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt! (László Virgil)

Mi belőled élünk, Istenem. Abból, amit adsz, abból, amit szólsz, abból, amit teszel, abból, hogy szeretsz. (Lothar Zenetti)


Noé hitben építette meg a bárkát. “Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók.” (Zsid. 11,7) Hogyan hitte, hogy azok a dolgok, amelyek azelőtt még nem történtek meg, meg fognak történni? Mert hallotta Istent. Noé hallotta Istent.
És te hogyan teheted ezt? Azt mondod: “Bízni akarok Istenben, de nem hallom Őt.” Ahhoz, hogy halld Istent, közelebb kell kerülnöd hozzá. Nem fogod hallani Istent, ha közben be van kapcsolva a TV. Nem hallod őt, ha az iPod-odat hallgatod éppen. Nem hallod Istent akkor sem, ha közben a rádiót is hallgatod. Nem hallod Istent, amikor az agyad ezer figyelemelterelő dologgal van tele. Egyedül kell lenned, csöndben az Úrral. A Biblia azt mondja, “Légy csöndben és várj az Úrra.” Ez azt jelenti, hogy ülj le és hallgass el. Így fogsz közel kerülni az Úrhoz és hallani őt. Le kell ülnöd csöndben, egyedül a Bibliáddal és azt mondani: “Istenem, van-e valami, amit mondani akarsz nekem?” Ezután olvasd az Isten igéjét és beszélj neki arról, ami a szívedben van. Hallani fogod Istent, ha közelebb kerülsz hozzá.

„Odament Jézushoz egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani.”” (Mk 1,40)

A mi akaratunk igen szűk határok közé van szorítva, gyakran képtelen arra, hogy tetteink mozgatórugója legyen. Az emberi akarat mindig alávetett: vágyak, ügyek, hatalmak szolgálója, s többnyire mégis függetlenségre, önrendelkezésre törekszik. Jézus akarata szabad, ám ő azt páratlan módon mégis önként, mindenben engedelmes Fiúként rendeli alá Atyja akaratának. A történet folytatásából tudjuk: Jézus akarta, hogy ez a leprás meggyógyuljon betegségéből – az ő Isten rendelkezésére bocsátott akarata előtt pedig nincsen akadály. (Smidéliusz András)

Szemed Istenen legyen ne az embereken. Ez az isteni élet vezérgondolata.

„Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.” (Zak 9,10c)

Krisztusra várunk, aki igazságban és békében uralkodik. Uralkodó – aki szolgálni jött közénk, beteget gyógyítani, elesettet felemelni, sírót vigasztalni, elveszettet megkeresni és legvégül életét áldozni. Királyunk érkezik hozzánk, aki igaz és diadalmas (Zak 9,9). Várva várt királyunk érkezésére való adventi készülődésünk legyen őhozzá méltó: komoly, bensőséges, őszinte, tiszta, átszellemült. (Kőháti Dóra)

Uram, segíts, hogy életem egyetlen pillanatában se éljek többé magamnak!

Volt egyszer egy Timmy nevű fiú. Közeledett a karácsony, és Timmy úgy érezte, hogy a világon mindennél jobban szeretne egy biciklit. Ezért úgy határozott, hogy levelet ír Istennek. „Kedves Isten!” – írta. – „Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy egy egész évig jó leszek. Szeretettel: Timmy.” Azonban a levélre nézve, úgy gondolta, hogy túl nehéz lesz betartania az üzlet rá eső részét, széttépte, és írt egy másik levelet Istennek, amiben megírta, hogy „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, fél évig jó leszek.” De ez a levél sem tetszett neki. Ezért még egyet írt: „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy három hónapig minden nap elmosogatok. Szeretettel: Timmy.” De még ezt is túl soknak találta. Így aztán Timmy feladta a levélírást, és más úton próbált biciklit szerezni.
A következő vasárnap, mint mindig, Timmyt elvitték a szülei a templomba. Ahogy beléptek, Timmy meglátott egy szép kis Szűz Mária szobrot a mellékoltáron. Ezelőtt is sokszor látta már ezt a szobrot. Azonban most különösen megérintette őt.
A mise végén Timmy azt kérte a szüleitől, hogy hadd maradjon még egy kicsit, majd hazamegy egyedül. Ugyanabban az utcában laktak, a hol a templom volt, ezért a szülei beleegyeztek. Amikor mindenki kiment a templomból, Timmy előrement a szobrocskához. Szűz Mária előtt elmosolyodott, aztán körülnézett, hogy meggyőződjön róla, hogy senki sincs már a templomban, majd levette a szobrot. Hazavitte, és eldugta a szobájában az ágya alá. Ekkor Timmy újabb levelet írt Istennek: „Kedves Jézus! Nálam van az anyukád. Hozz nekem biciklit! Szerintem nem lenn túl jó a karácsonyod az anyukád nélkül! Szeretettel: Timmy.”

Ilyen a kapcsolatod Istennel? Mindig alkudozni próbálsz vele, vagy megpróbálod megzsarolni? Pedig Jézus a barátod akar lenni!

A pecsét… Belenyomva puha agyagtáblába hitelesítésül, aláírásként szolgált. Akiket a szeretet a sírig összefűz, lelki arcuk így vésődik a másik arcra. Az ilyen szeretet erős, mint a halál, nem vehet erőt rajta semmi. Jézus Krisztusban a házastársak az élet, az üdvösség kegyelmében is örököstársak. (Szabó Andor)


A világ a békét, az ember a boldogságot Isten irgalmasságába fogja megtalálni.
II. János Pál


Ebben az életben sok tövisünk van, a másikban rózsából lesz sok.
Éljünk úgy, amint majd halálunk óráján kívánnánk, hogy életünk legyen.
Augustinus


Gyakran a megszokott, a hétköznapi, az anyagi dolgok kötnek össze a természetfelettivel.


Gyökér szeretnék lenni, légy a tő.
Az ág lennék, alkosd leveleit.
A rózsa legyek, illatként övezd.
Jóllakva egymásban örökre így,
míg minden vágyunk s rostunk egyező,
legyünk egyetlen roppant köszönet.
Christian Morgenstern


Ha csak akkor volnék Krisztusé, amikor érzem, akkor ritkán volnék az Övé.

„Ha vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2,1)

A küszöbönálló karácsony csodálatos eseményről üzen: annak az Igaznak a világra jöttéről, aki a bűneinek ügyét rendezni képtelen ember pártfogója, szabadítója. Ezzel a Krisztussal szeretné megismertetni mindenkori olvasóit a levélíró. Jézus ismeretének ugyanakkor olyan látható következménye is van az ember életében, mint az ő parancsolatainak megtartása. (Smidéliusz András)

„Jézus megérintette a tanítványokat, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!”” (Mt 17,7)

Jézus érintése felráz szendergésünkből. Felállít és útra indít, mindezt pedig az ismeretlentől vagy bármitől való félelem nélkül. Legalábbis ő ezzel biztat minket. A Krisztus-követés útja a szeretet útja. A szeretet pedig kiűzi a félelmet. Napi elcsendesedésünkkor, amikor Isten a belső szobánkban hozzánk lép, fürödjünk meg éltető szeretetében, és akkor bennünk is növekedni kezd ő maga, aki a szeretet, elűzve lelkünk baljós árnyait és félelmeit. (László Virgil)

Könnyebb hűségesen munkálkodni, mint hűségesen imádkozni.

„Krisztus mondja: »Az én Atyám házában sok hajlék van.«” (Jn 14,2a)

Adventi élmény: az otthon melege, fénye, illata, csendje, harmóniája, a család közössége. A házban, amely az otthonunk. Ahol minden, ami csak van, örökkévaló és biztos, ahol helyünk van, ahol szeretet vesz körül. Jézus azt ígérte, hogy helyet készít, s ahol ő van, mi is ott lehetünk vele. Krisztusra várunk, mert ő hozza el nekünk a meghittséget, az atyai házba csak általa találunk haza. (Kőháti Dóra)

Krisztus tanítása valóban időtálló. Minden korban időszerű, amelyben felfedezhetjük a követendő igazságot. Olyan korban élünk, amikor nem kerülhetjük meg a döntést. Olyan korban élünk, amikor nem elegendő szóbeli hitvallásunk, hanem cselekedeteinkkel is tanúskodnunk kell arról, hogy kire építjük életünket. Olyan korban élünk, amikor meg kell mutatnunk, hogy a hit nem érzés vagy érzelem, hanem cselekedetekben megnyilvánuló meggyőződés. Hiába állítanánk szavainkkal, hogy hiszünk Istenben és szívünk telve van az iránta érzett szeretettel, ha mindez nem mutatkozik meg a hit szerinti életben és a szeretetből fakadó jócselekedetekben.
Horváth István Sándor


Minél önzetlenebbek vagyunk a szolgálatban, annál ragyogóbb és érzékelhetőbb lesz abban Krisztus.


Nem a keresztyének követik a jeleket, hanem a jelek követik a keresztyéneket.


Nem az a kedvesség, ha megtesszük, amit felebarátunk kér, hanem az, ha örömünket leljük abban, ami másoknak kedvére való; a többi csak leereszkedés. (Joseph Jonbert)

„Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr!” (1Krón 16,31)

Az öröm kiboltosul, az öröm talajra talál, az öröm meggyökerezik az emberi szívben. Nem ember alkotása: Isten mozgósít, ő adja a közeget, az energiát, amelyből erőt lehet nyerni. Ahol öröm van, ott ünnep van. Olyan alkalom ez, amelyet magányosan, kis körben nehéz megélni, átélni. Erre az ünnepre ad át meghívót a „krónikás”. Az ünnep meghívottai értik meg, fogják fel hitükkel, hogy Isten hatalma érvényesül mindenhol, mindenekfelett. De nem kényúr ő, hanem féltőn szerető, gazdagon ajándékozó családfő: Atya, aki együtt örül teremtményeivel. (Benkóczy Péter)

A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.


A kérés és a hálaadás olyan, mint a frigyláda két kérubja: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani. (Spurgeon)


Aki valamit nem akar meglátni, annak nem segít a fény, sem a szemüveg.


Csak a kereszt fájába kapaszkodva vergődhetünk át az emberi szokások áradó dagályán.
Szent Ágoston


Istenen kívül minden bőség csak szűkölködés nekem.
(Anselmus)

„Jézus így szólt: »Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott.«” (Lk 6,47–48)

Adventi feladat, hogy számba vegyük, meddig jutottunk, hol tartunk, mit építettünk, mit romboltunk. Magunkban, másban. Lehet-e újrakezdeni? Hol rontottuk el? Már az alapozásnál? Még időben megjavítható: ha most hozzá megyünk, Krisztus szól, s igéje alap, igazság, kőszikla, bizonyosság. Advent: idő adatik, hogy halljunk, cselekedjünk, mélyre hatolva szilárdan alapozzunk. (Kőháti Dóra)

Megköszönök és megáldok minden sebet, amit kaptam; megkövetek mindenkit, akit megbántottam, és derült szívvel elmegyek az én hű és örök Gazdám békességébe. (Ravasz László)

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8,5–6)

Levelének éppen előző mondatában szögezi le világosan Pál apostol, hogy „Isten nincs más, csak egy”. Jól tudja azonban azt is, hogy léteznek ebben a világban olyan hatalmak, amelyek könnyen bálványává válhatnak a megalapozatlan hitű, életét a bizonytalanra építő embernek. Ezért fontos felismerni: létünk és sorsunk a világot teremtő és fenntartó Istennek és az egyetlen Úrnak, Jézus Krisztusnak van alávetve. (Smidéliusz András)

Nem az a kérdés, hogy jobb vagyok-e, mint mások, hanem, hogy jobbá leszek-e, mint vagyok. (Viktor János)

„Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” (Ézs 66,10)

Az együtt érző szív képes a szomorúságban és örömben is együtt lenni a másikkal. Együtt dobbannak, együtt mozdulnak, egy az irány. Az örömre buzdításra nehezen mozdulunk. Főleg, ha nem értjük, miről van szó, mi ad rá okot. Vigadni pedig kifejezetten csak önfeledten lehet, a kontrollt Isten kezébe téve, akiért, akivel jól érezzük magunkat, aki miatt ünneppé válik mindaz, amit megélünk. Jeruzsálem több a nagy szent városnál, Isten tulajdona, amely az ő dicsőségét ünnepli és hirdeti. A „béke városa”, ahol és ahonnan Jézus feltámadásakor a halálon túlmutatva az „Élet” ragyogott fel. (Benkóczy Péter)

Semmit nem lehet megtanítani egy embernek.
Csak segíteni lehet abban, hogy rátaláljon önmagán belül.

SZENTLÉLEK, ÚGY KÉRÜNK, SZÁLLJ LE RÁNK
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk,
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk,
reménységünk Belőled fakad,
hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Ajándékul Lelked küldted el,
hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk,
Aki értünk életét adta,
Mi is átadjuk most Neked életünk.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.

„Tanítani fogom utaidra a hűtleneket, hogy a vétkesek megtérjenek hozzád.” (Zsolt 51,15)

Keresztényi felelősségünk másokat az üdvösség útja felé indítani; egész életünkkel, cselekedeteinkkel és szavainkkal is láthatóvá tenni a Krisztus-követés útján járást. Fontos azonban, hogy mielőtt a környezetünkben élő „hűtleneket” és „vétkeseket” beazonosítjuk, az Isten útjaira való tanítást, tanulást és megtérést mindig legelőször saját magunkon kezdjük. (László Virgil)