2023. április 9., vasárnap

A látható dolgok hitvallása így hangzik: Hiszek magamban! A hitbenjárás bizonyossága így szól: Hiszek Istenben!

Spurgeon


Aki jót tett, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta. (Seneca)


Ha nem volna pokol, a Golgota a legnagyobb tévedés lenne. (Stewart)


HIMNUSZ AZ OLTÁRISZENTSÉGRŐL


Zengjed, nyelv, a dicsőséges
test titkát s a drága vért,
melyet hullatván értékes
váltságul az emberért a föld ura,
a felséges méh gyümölcse nem kímélt.

Egünk küldte, s nekünk szülte
tiszta szűz, szeplőtelen.
Értünk hullt magként a földre,
s lakozék az Ige lenn:
a csodák rendjébe szűrte életét
a Kegyelem.

S hogy a végső estebédet
ülték ő és társai,
együtt a törvényes étket
jámborul fogyasztani:
étkül a tucatnyi népnek
önmagát osztotta ki.

És a kenyér lett Igévé,
kenyérré az Ige-test,
és a bor Krisztus vérévé:
magyarázni ne keresd!
Hit dolga és igaz szívé,
hogy erősen tartsa ezt.

Az Atyának és Fiának
legyen áldás, dicsőség.
S aki kettejükből árad,
a Lélek is áldassék!


Isten elfogad minket, és úgy szeret bennünk amilyenek vagyunk, pedig mekkora különbség van közte és közöttünk… Fogadjuk el hát mi is embertársainkat szelíden és türelmesen, hisz hasonlóak vagyunk.


Isten nem rejtély. Rejtély az, hogy van valami Istenen kívül. Isten a nyilvánvaló láthatatlan. A misztérium nem Isten, hanem a világ, ahogy nem a szellem a misztérium, hanem a természet, nem a lélek, hanem a test. Isten megismerése nem nehéz.


Jézus az utolsó vacsorán elővételezte kereszthalálát: a kenyérrel kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Meghalt, megtöretett, mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket.


„Jézus így imádkozott: »Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.« Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt.” (Lk 22,42–43)

Emberi ésszel felfoghatatlan, hogy mit kellett Jézusnak elviselnie. Imádsága – drámai rövidségében – az egyik legmegrendítőbb tudósítás, akárcsak az „én Istenem, miért hagytál el engem” kereszten mondott szavai. Amikor erőnk feletti, teher van rajtunk, amikor vívódunk, „sorsunk beteljesedésétől” félünk, bízzunk. Kérjük az Istent. Nem ad olyan „kelyhet” amelyet nem bírunk el. Ha az ő akarata lesz meg rajtunk, akkor nem félelem és gyötrelem, örök halál és kín, hanem élet és üdvösség lesz részünk.
(Kőháti Dóra)


Jézusom, vezess engem a te utadon.
Ne engedjem el soha a te kezedet.
A Te kegyelmed éltessen engem.
A Te szereteted lakjék bennem.
A Te tisztaságod költözzék belém.
Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek.
Ne a jelen, hanem az örök élet.
Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak.
Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
és ha választanom kell kettőnk között Jézusom,
mindig csak Te, és sohasem én legyek az első!


Kereszt nélkül olyan a keresztyén, mintha Krisztus nélkül akarna keresztyén lenni . (Gyökössy Endre)


Különbség van abban, hogy az Úr kezéből csak felüdülést fogadunk el, vagy pedig békét találunk Nála.


 „Márk vadállatokról beszél, melyekkel együtt vala, arról nem szól, hogy testi épsége veszélybe forgott volna, de annál inkább láthatott a böjtölésben, szakadatlan tusakodásban kimerült lélek köréje tekergőző tüzes kígyókat, rajta mászkáló ártalmas férgeket, feléje közeledő ordító oroszlánokat, vérszomjas tigriseket. A kísértő alakja aszerint változik, amint azt a lélek titokzatos sötét kamrája előhívja.” (Lukácsy Imre)


Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy odaadjuk életünket testvéreinkért, így valósítva meg teljesen igazságban létünk értelmét és rendeltetését.

II. János Pál pápa


„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” (Mt 6,11)

Lehet, hogy gazdasági válság kellett ahhoz, hogy a jólétben, pazarlásban élő világ megtanulja becsülni azt, amit korábban észre sem vett? A szűkebb-tágabb értelemben vett mindennapi kenyeret? Ma egyre többen inkább otthon, kemencében sütik meg az aznapra valót. S nem dobják ki a maradékot. Sőt odaadják a szomszédnak, aki esetleg rászorul, vagy egy ismeretlen szegény embernek. Milyen mély tanítás a Miatyánk ezen kérése! Add meg – vagyis mindent, ami alapvető az életben, fentről kapjunk. Nekünk – azaz ne csak nekem, hanem ha kérek, kérem azt másnak is, hiszen nem önzésre, hanem testvéri szeretetre kell törekednem. Ma – mert bízom az Istenben, aki holnap is megadja, ami kell. Tanuljuk meg hálával venni…
(Kőháti Dóra)


Nagycsütörtökön együtt van az egyre sűrűsödő éjszaka, és egy örömteli fénysugár. Nem külön, hanem együtt vannak!
Ez a sötétség órája: Az elviselhetetlen testi és lelki szenvedések sűrűjébe menő magányos Jézust látjuk, aki tusakodik. Ugyanakkor János evangéliuma szerint ez a „dicsőség órája”. Most dicsőül meg az Emberfia.
A szomorúsággal együtt ott van az öröm. Azt mondja az Úr: „Szomorú az én lelkem mindhalálig”; de arról is beszél, hogy az Atyához megy és mindent tudtul ad, hogy az Ő öröme a miénk legyen, és örömünk teljessé váljon.
Jézus találkozik a halállal. Halálfélelmet él át, és tusakodik: „ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”. Ugyanakkor teljes nyugalommal az Atyában bízva mindent elfogad, hogy életet adjon nekünk: „Ez az én testem, mely értetek adatik”.
Jézus teljesen elveszíti szabadságát. Elfogják, megkötözik, börtönbe vetik. Mégis ezt mondja: „magam adom oda az életemet, senki sem veszi el”.
Együtt van itt a megaláztatás és az alázat. Jézust kivégzőinek jövőjét, üdvösségét szolgálta csendes belső odaadásában.
Aztán ott van a búcsúzás és a visszajövetel is. Ez a két ellentétes valóság együtt van. Nem egyik a másik után! Nem arról van szó, hogy az öröm felváltja a fájdalmat.

Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája, mondja az Úr Jézus, és ezzel a képpel szeretné megmagyarázni az apostoloknak azt, ami most ővele történik. A szülő asszony nem annak örül, hogy fájdalmai megszűnnek, hanem hogy ember születik a világra.
Eddig csak az édesanyáé volt a gyermek, egyedül ő érezte, benne élt. A szülés előtt csak az övé volt, ő birtokolta, most másoké is lesz. A szülőanya mégis örül, leírhatatlan az öröme...


„Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8,28)

Sokszor olyan természetesnek vesszük, hogy Isten szeret minket. De vajon mi szeretjük-e őt? Mai igénk szerint azok az emberek tudják életük történéseit Isten kezéből hálásan elfogadni, akik megtanulták: nem elegendő pusztán elfogadni Isten szeretetét, de nekünk is igyekeznünk kell teljes szívünkből, elménkből és erőnkből szeretni őt. Ha életünk így teljesen mennyei Atyánkra irányul, akkor feltárul a titok: semmi sem képes elválasztani minket az Isten szeretetétől. Istenétől, aki az élet kenyere, teljessége, célja a benne bízóknak.
(Gerőf iné dr. Brebovszky Éva)


Viselj el mindent, amivel a bűnt meg lehet akadályozni.

Don Bosco