2018. április 25., szerda

A Biblia a Szentlélek szája, hagyd, hogy szólhasson hozzád. (Steinberger)


A rossz nem a külső körülményekből ered, hanem abból a módból, ahogyan magunkban reagálunk rá. Lelkünket nem az teszi ugyanis tönkre, ami kívüle történik, hanem a visszhang, amit ez a történés bennünk ébreszt. Így a rossz, amit (látszólag) a többiek okoznak nekünk, sem tőlük származik, hanem saját magunktól. Mindenkor mi magunk sebezzük meg saját magunkat.

A belső szabadság (P. Jacques Philippe) című könyv alapján.


A szenvedés titokzatos módon ható erő. Belőle fakadhat önmagunk belső átalakulása. De lehet, hogy egy távol lévő ember újul meg általa, anélkül, hogy mi tudnánk róla.


„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2)

Mai igénk akár egy régi jó tanács is lehetne, utalva arra, hogy az ókorban mennyire fontos volt a vendégszeretet. Bibliai történetek tanúskodnak arról, hogy itt azonban ennél többről van szó. Gondoljunk Ábrahámra, aki idegeneket lát vendégül, és híradást kap gyermeke születéséről, valamint Isten ítéletéről. A sareptai özvegyasszony számára a túlélést jelentette Illés próféta vendégül látása. Az emmausi tanítványok – mielőtt felismerik benne a feltámadott Jézust – arra kérik az „idegent”, hogy maradjon velük éjszakára. Természetesen ma más körülmények között élünk, mint az ókori nomád emberek. A vendégszeretet mégis áldott alkalommá válhat az Újszövetség népe számára is.
(Menyes Gyula)


„Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!” (Zsolt 25,17)

Sokan inkább a jól ismert borzalmakat választják életük folyamán újra meg újra, csak ne kelljen szembenézniük az ismeretlennel. A változtatáshoz – az elszántságon túl – bátorság kell. Nem könnyű megtenni azt a bizonyos első lépést a változás útján. Az ehhez szükséges erőt azonban csak tőle kaphatjuk meg. Ő adja a kezdő impulzust, amely az első mozzanat lehet a szabaduláshoz. Aztán pedig végig velünk van, lépésről lépésre.
(Balogh Éva)


Isten különös védelme alatt állok, ez azt jelenti, hogy reá bíztam magam. Bizonyos vagyok abban, hogy jobban tudja, mi válik javamra, mint én. (Hamvas Béla)


Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje.


Jó házastárs az, aki jobbá teszi a másikat. (Bereczky Lajos)


„Krisztus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14)

Jézus feltámadása után háromszor megkérdezi Pétert: „Szeretsz-e engem?” Ő háromszor bizonygatja: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Mi is hányszor bizonygatjuk életünk különböző pontjain, hogy szeretjük Jézust – és szeretjük felebarátainkat. Miért kell bizonygatnunk mindezt? Mert szeretetünk nem mindig önfeláldozó, hanem sokszor önző. Mi nem vagyunk képesek arra, hogy magunk vagy mások helyett az adóslevelet érvénytelenné tegyük. Amire mi képtelenek vagyunk, azt Jézus megtette: nincs adósságom Isten felé, nincs bűnöm, mert megbocsátott. Új emberré lehettem Jézus drága áldozata árán. Vigyázzunk erre a hatalmas ajándékra!
(Tamásy Tamásné)



Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt.


„Krisztus mondja: »Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.«” (Jn 15,1–2)

Egyszer, amikor egy istentiszteleten a lelkész felolvasta a szószéki igét, úgy éreztem, mintha a szavak egyenesen hozzám szólnának, engem vádolnának: „Te vagy a terméketlen fügefa, és ha nem teremsz, kivágnak majd…” János evangéliumának idézett verseit olvasva pedig most szőlővesszőnek érzem magam. Remélem, nem vág ki a szőlősgazda. Remélem, hogy méltónak tart arra, hogy megmetsszen és megtisztogasson. Hogy benne gyökerező és általa gyümölcsöző életem legyen. Olyan, amelyet látva mások Krisztusról kérdeznek, és hozzá térnek.
(Gazdag Zsuzsanna)


Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom. (William Shakespeare)


Teljes reménységünkkel Őbenne fogódzunk meg és nyugodjunk meg. (Kálvin)


Uram, köszönöm neked őket,
a testvéreket, a téged követőket,
akiket nekem társakul adtál,
hogy megtarts bennünket
önmagadnál.

Uram, köszönöm neked őket,
az örvendezőket, szenvedőket,
úgy az erőset, mint a gyengét,
hogy rajtunk Krisztusunk
szent kegyelmét

mutasd fel, hívásként
az elveszett világnak,
míg ők is majd hozzánk,
hozzád találnak.

Hajdú Zoltán Levente