2018. április 19., csütörtök

A harag malomkő, egy szempillantás alatt összezúzza lelkünk minden tiszta búzáját. (Sainte-Beuve)


 A nagy emberek életének és eredményes a szolgálatának titka mindig abban rejlett, hogy volt idejük Istennel egyedül lenni.


Aki nem tud megbocsátani, lerombolja a hidat, amelyen saját magának kell majd átmennie, mert mindannyiunknak szükségünk van a bocsánatra.

Lord Herbert


Az emberi szeretet csak akkor lehet igazán nagy, ha már átment a szenvedés megtisztító tüzén.


„Én, az Úr, a csalók jeleit semmivé teszem és a varázslókat bolondokká.” (Ézs 44,25)


Látókhoz és jósokhoz fordulnak sokan napjainkban is, hogy sorsuk felől tudakozódjanak. És csakúgy, mint a történelemben oly sokszor, most is fel-felbukkannak hamis messiások, akik egy szebb és jobb életet hirdetnek követőiknek. Résen kell lennünk, hogy emberi vágyaink, reményeink, kíváncsiságunk miatt el ne bukjunk, hanem észrevegyük a csapdákat. Az utolsó idők közeledtével a varázslók és a csalók sokakat tévesztenek meg még a választottak közül is, de az élő Isten a maga idejében leleplez minden hamisságot és álnokságot. (Gazdag Zsuzsanna)


Gyakran túlbecsüljük lelkesedésünk hevét, és elfeledjük, hogy az a hőmérséklet az irányadó, amit árnyékban mér az ember.


Gyanús az a keresztyénség, amely csak a négy fal között meri mondani: Hiszek Jézus Krisztusban. (Luther Márton)


Ha az emberiség meg akar szabadulni abból a pokolból, amelyet önmagának készített, nincs más útja, mint amit a Názáreti mutatott. (G.B. Shaw)


Igaz barát az, aki akkor jön be az ajtón, amikor mindenki más kimegy.


Imáimban önkéntelenül rátértem az Istenbe vetett bizalom gyakorlatára. Mint a kisgyermek, aki atyja oltalmára hagyatkozik és édesanyja ölében biztonságban tudja magát minden veszedelem ellen, úgy én is biztonságban érzem magam...


Isten fénye út a sötétben.



„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik.” (Mt 10,28a)

Sokak élete függ attól, hogy megújult életű keresztényként hitvallást teszünk-e Jézusról szóval és cselekedettel. Még akkor is, ha ez üldöztetést, a test megölését jelenti, vagy egyszerűen csak megmosolyognak. Ez a világ ilyen marad, és ennél is rosszabb lesz, ha mi nem vagyunk hajlandóak Jézust, életünk Urát mindenki számára láthatóan, érthetően vállalni minden élethelyzetben. De ha egész életed, szavaid és cselekedeteid róla tanúskodnak, akkor lelkek menekülnek meg, életek újulnak meg, emberek nyernek örök életet!
(Tamásy Tamás)


„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltetek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” (Jn 15,16)

Időnként nagy jelentőséget tulajdonítunk a döntéseinknek. Igen, mondogatjuk, ekkor és ekkor ezt és így határoztam. De Isten mellett nem mi döntöttünk, hanem ő keresett minket már sokkal hamarabb, mint ahogyan mi gondoltunk erre. Sokkal hamarabb igent mondott létezésünkre, egész valónkra, mint ahogyan mi választottuk az ő útját. Nem a mi döntésünk volt, hanem az övé. Ezért aztán biztosan megtart bennünket ez a döntés.
(Balogh Éva)



„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Jézus így jellemzi azokat, akiknek Isten bölcs szívet ajándékozott: „Aki (…) hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.” (Mt 7,24–25)
(Véghelyi Antal)


Uram, Jézus, beismerem, hogy oly sokszor ítélkezem mások felett. Bosszút akarva olykor szinte köveket ragadnék, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. Az irgalmasság hangját sokszor elnyomja szívemben a kegyetlen, szívtelen ítélkezés. Jézusom, te egészen másként tekintesz a bűnösre. Te feltétel nélkül bocsátasz meg mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni Tőled, s gyakorolni embertársaim felé.
Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy ne akarjak mások és magam felett sem ítélkezni, hanem igazságosan ítéljem meg cselekedeteimet. Ébredjen bennem bűnbánat! Sose feledkezzek meg arról, hogy irgalmas Istenként mindig kész vagy megbocsátani nekem. Azzal a bizalommal sietek feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is bűneim, nagyobb a te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!