2017. november 8., szerda

A fösvénység inkább ellenkezik a jó gazdálkodással, mint a bőkezűség. (Rochefoucauld)


„A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!” (Zsolt 19,13)
A zsoltáríró aggodalma arra vonatkozik, amikor valaki nem szánt szándékkal, előre megfontoltan követ el bűnt, hanem ember voltából adódóan téved, hibázik. Isten látja mindazt, amit teremtménye tesz – de még ennél is többet tud: azt, hogy egy adott cselekedet milyen lelkületből fakadt. Erre a bensőséges közelségre szabad és szükséges emlékeztetnünk önmagunkat és imádságban kérni Istent, hogy óvjon meg minket a „titkos bűnöktől”, formáljon, munkálkodjon bennünk. (Kőháti Dóra)


Aki hisz a keresztben, annak magára is kell vennie a keresztet.
Spurgeon


Csak az Isten választottja, aki Istent választotta.


„Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Móz 6,26)
Az ároni áldást az istentisztelet végén állva hallgatjuk. Ezt a gazdag, szép, mély kívánságot az Ószövetség örökségeként mi, evangélikusok drága kincsként őrizzük. Hogy mi a béke? S miért nem lehetséges ez Isten orcája nélkül – a vele való állandó együttlét, az előtte, vele való élés, jelenlétének tudata, mély átélése nélkül? Ady tömören összefoglalja az isteni békesség lényegét: „Békíts ki magaddal s magammal, hiszen te vagy a béke.” A sorrend megfordíthatatlan. Előbb Istennel békél meg a hívővé váló ember, majd békességet talál önmagában is, mert Jézus beköltözik az életébe. (Kőháti Dóra)


Ha túlélő akarsz lenni ezen a világon, meg kell tanulnod gyorsan tanulni. (Chaim Potok)


Isten szól hozzánk, azért szól hozzánk, hogy bátorítson minket. Szól hozzánk hozzátartozóink, és azoknak az embereknek a hangján, akik rövid időre átsuhannak az életünkön, azokon az embereken keresztül, akik az előző generációkhoz tartoztak, illetve akikről könyvekben olvashatunk, beszél hozzánk életünk körülményei és eseményei által, a Szentíráson keresztül, az Egyházon keresztül, és még százféle módon, de különösen is az imádság benső csendjében.
Ahhoz, hogy meghalljuk a hangját, az kell, hogy akarjunk változni és engedelmeskedni az Ő szavának. Ahhoz, hogy elménk és szívünk az ehhez szükséges állapotba kerüljön, rá kell ébrednünk, hogy Isten jó, és arra hív minket, ami a legjobb. Istennek az a hívása, hogy változzunk, tulajdonképpen meghívás a növekedésre és a beteljesülésre.
A beteljesülés az ember számára sohasem helyet, célba érkezést jelent, hanem utat. A haladás az úton a beteljesülés. Aki megáll az úton, az visszaesik. Amikor megállsz az úton, megtagadod a küzdelmet, és visszautasítod, hogy változz és növekedj. Egyidejűleg elutasítod a boldogságot, a békét, a szeretetet, és minden mást, ami örökérvényűen jó. Ma nem leszel boldogabb, mint tegnap voltál, hacsak nem teszel valami mást, vagy ha ugyanazt teszed, legalább másképpen, más hozzáállással, más lelkiállapotban.


Jézus a szívünk vendége. Ne legyünk szótlanok mellette. Szóljunk a vendéghez, Ő várja azt. (Stewart)


Mindig tud adni, akinek a szíve tele van szeretettel. A szeretethez nem kell erszény.


Nagy emberek dicsőségét mindig össze kell mérni azzal a móddal, ahogyan megszerezték. (La Rochefoucauld)


Nem csupán cselekvéssel, szenvedéssel is lehet nagyot alkotni.
Boda László


Önmagunkon uralkodni a legnagyobb uraság.
Ecsedy


Pál apostol azt írja, hogy nekünk nemcsak az adatott meg, hogy higgyünk a Krisztusban, hanem az is, hogy szenvedjünk érte. Fel kell vennünk a keresztet. Ezt is vállalni kell, még ha nem is könnyű feladat!


Senki nem tud igazán örülni, ha nincs benne szeretet.
Aquinói Szent Tamás