2017. szeptember 30., szombat

A gőg kibuktatta Sault a királyságból, Nabukodonozort az emberek társaságából, Hámánt a fejedelmi udvarból, Ádámot a paradicsomból, és Lucifert a mennyországból. (Spurgeon)


A tengerparton a csónakja árnyékában békésen szunyókáló halászt egy turista fényképezőgépének kattogása zavarja meg, s ébreszti fel álmából. Így kezdődik Heinrich Böll Nobel-díjas (1972) német író egyik novellája.
A történet azzal folytatódik, hogy a turista arra akarja rávenni a halászt, hogy ne pihenjen, hanem menjen ki a tengerre halászni. A halászembernek viszont esze ágában sincs hajóba szállni, mert fantasztikusan érzi magát, sőt, soha életében nem érezte ennyire jól magát, mint ezen a napon. Az elszomorodó turistának végül elárulja, hogy azért nem megy ki a tengerre, mert aznap már egyszer kiment, és annyi homárt és rákot fogott, hogy még a következő két napban sem kell kimennie halászni.
A turista ekkor előadja neki nagyszerű ötletét. Ha a halász naponta kétszer, háromszor vagy még többször tengerre szállna, akkor sokkal több homárt és rákot tudna fogni. Ha naponta többször halászna, rövid idő után már motoros bárkája lehetne, aztán több hajót is vásárolhatna és alkalmazottai lennének. Néhány év múlva már saját halfeldolgozó üzeme lehetne és a világ minden részére szállíthatna a tengeri finomságokból. És akkor majd?, de itt elakadta turista. És akkor mi lenne? – kérdezett vissza a halász. Hát akkor nem kellene dolgoznia és nyugodtan pihenhetne a tengerparton, békésen szunyókálva. A halász csak ennyit válaszolt a nagyszerű ötletre: Én most is ezt teszem. Békésen szunyókálok és nézem a tenger hullámait.


Csak az imádságban érjük el az értelem, a test és a lélek teljes harmóniáját, ami a törékeny embernek megadja a rendíthetetlen erőt.

„Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.” (Ézs 43,11) Az emberek tanácstalanságukban, a jövőtől való félelem, a haláltól való rettegés miatt, a halottaik miatti fájdalomtól indíttatva, a jó jövő ígéretéért kiszolgáltatják magukat hitetőknek. Ezek félrevezetnek, vagy ami még rosszabb, úgy kötnek magukhoz, hogy az emberek jobban hisznek nekik, mint Istennek. Igénk felhívja figyelmünket arra: nincs más szabadító, csak Istenünk, az Úr. Csak Isten szavának higgyünk, aki ingyen kegyelméből, Jézusért a legjobbat adja nekünk: igazi szabadulást és biztos, boldog, örök jövőt. (Bozorády Zoltán)


Egy szerény képességű, alázatos és erényes ember sokkal több jót tesz, mint egy büszke okos. (Don Bosco)


HA A FÁJDALMAT KÉRED…

Ha a fájdalmat kéred tőlem…
Tégy velem amit akarsz, Úr Jézus.
Ha a magányomon keresztül megnyerhetsz másokat.
Ha szeretetük jó Neked,
Akkor Uram, boldogan szenvedek a világ végéig is.
A Te akaratod mindennél fontosabb…
Most tudom csak, hogy sosem hagytál el engem.


„Hozz ki engem a börtönből, hogy magasztalhassam nevedet!” (Zsolt 142,8a)
Vannak börtönök, melyeket mi magunk építünk magunk köré. Amikor a hívő azt imádkozza, hogy hozz ki a börtönből, nemcsak a kőből és vasrácsból való börtönről beszél, hanem a szabad szemmel nem látható, de embereket megnyomorító lelki börtönökről is. Az emberek azért követnek el bűnt, mert nem elég szabadok a jóra. Ezt a szabadságot hozta el nekünk Jézus. (Réz-Nagy Zoltán)


Krisztus által való megváltás végett lángra gyújtott szív, ezek voltak azok, amikben gyönyörködtem: az ilyen lelket tekintettem áldott, boldog lelkeknek. (John Bunyan)


„Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58)
Tudatában vagyok-e annak, hogy nem hiábavaló a fáradozásom? Hát legyek benne biztos, hogy ha az Urat szolgálom, akkor nem az; de ha csak magamat, akkor teljesen hiábavaló, bármennyire is fontosnak érzem. Ezért itt az önvizsgálat ideje: vajon tényleg Isten ügyéért fáradozom-e? – Add, Uram, hogy munkám ne önös céljaimat szolgálja, hanem a te országod eljövetelét! Ámen. (Gerlai Pál)


Minden reménytelen lenne, ha olyan Istenünk lenne, aki nem törődik sorsunkkal. Ha a mi bizalmunkon múlna a vezetés, akkor tengernyi bizonytalanságban lennénk örökre kiszolgáltatva. Ő egyfolytában munkálkodik: szelíden áthatol védőbástyáinkon, és megszabadít rejtett kívánságaink rabszolgaságából. A vezetés problémája akkor oldódik meg, ha együttműködünk Vezetőnkkel és Szabadítónkkal. (John White)


Valaki napról napra türelmetlenül figyeli a körtefáját, érik-e már a gyümölcse. Ha megpróbálná erőszakolni e folyamatot, tönkretenné a gyümölcsöt, épp úgy, mint a fát. De ha türelemmel vár, ölébe hull az érett gyümölcs.


„Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonába vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9)
Sokszor bezárkózunk a biztonságunkat jelentő négy fal közé, és magunkkal visszük oda saját hitéletünket is. Magunknak élünk, és magunkban őrizzük az Istennel való személyes élményeinket. „Hitem magánügy” – halljuk gyakran, és közben elfeledkezünk arról, hogy nem erre hívattunk el. Mindannyian kaptunk talentumokat, amelyekkel építhetjük közösségeinket. Ezek abból a kapcsolatból fakadnak, hogy Istenhez tartozunk, és ő feladattal bíz meg bennünket, ahogy tette ezt Jézus a missziói parancsban is: „Menjetek (…), tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19) (Csorbáné Farkas Zsófia)