2017. szeptember 2., szombat

A hit sosem kérdezi, merre vezetik, hanem szereti és ismeri azt, Aki vezeti.

Oswald Chambers



Aki szeretetet ad, gazdagabb lesz azzal, amit ad. Minél többet ad, annál inkább gazdagodik.



Amennyit a Szentlélek épít nálunk, annyi az arany, ezüst, drágakő az épületben. Amit saját magunk építünk: az mind fa, széna, pozdorja. (Kolb Sámuel)


Az a gyülekezet, amely a szakértőire hagyja a bizonyságtétel végzését, ellentmond nemcsak Jézus Krisztusnak, hanem az első keresztyének általános gyakorlatának is. Az evangelizálás az egész gyülekezet feladata volt, nemcsak a „neves” embereké. (Leighton Ford)



Azáltal, hogy elfogadom Jézus Krisztust mint aki értem szenvedett: teljes fölmentést nyerek az igazságos büntetés alól. Az én elkárhozásom Krisztusban teljesedett be, s azért rám nézve nincs több elkárhozás. …Aki elfogadta Jézust kezesének, az elmehet szabadon, ujjal sem érintheti senki, mert tiszta. S te, barátom, akarod-e, hogy Jézus Krisztus kezesed legyen? Mert akkor szabad vagy! Így teljesedik be, hogy „az ő sebei által gyógyulunk meg”.
(C. H. Spurgeon)



Az életnek mindaddig értelme van, amíg az ember tud szeretetet adni és elfogadni.

„Az Úr velem van, mint erős vitéz.” (Jer 20,11a)

Jeremiás kesereg, hogy olyat bízott rá az Úr, amiért megverték, kalodába zárták, kigúnyolták. De vigaszt talál hite által. A tanítványok is szembesültek azzal, hogy Jézus követése nem „népszerű” dolog. Mert egészen más lesz az, aki az Úré. Nem szólhat, nem viselkedhet többé ugyanúgy, mint addig. „…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem…” (Gal 2,20) Pár évtizede kisvárosban értelmiséginek templomba járni – karrier szempontjából – nem volt tanácsos, meséli egy lelkész az emlékeit. Mi mit tennénk meg az Úrért? Vállaljuk őt, vagy elfutunk? Egy biztos: ő velünk van, ha őhozzá megyünk.
(Kőháti Dóra)


„Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, áldott leszel jártodban-keltedben.” (5Móz 28,1.6)

Kegyetlenül nehéz a mai világban hallgatni az Úrra. Nehéz, mert minden felől zaj, morajlás, hangzavar veszi körül bennünket, és egyre nehezebb Isten beszédét meghallanunk. Pedig milyen nagy szükség lenne rá! Milyen nagy szükség lenne arra, hogy mindennap legalább csak egy fél órán át csendben legyünk, és az Úr Istenre figyeljünk. Telefon, tévé, számítógép nélkül. Ez ne legyen számunkra elképzelhetetlen!
(Pongrácz Máté)


„Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.” (Zsolt 103,14)

Az alkotó ismeri csak igazán saját alkotását. A teremtő Isten is tisztában van az esendő, gyenge, gyarló ember sebezhetőségével és mulandóságával; ezt figyelembe véve, erre „emlékezve” közelít hozzá – vétkének megfelelő büntetés helyett – irgalmas szeretettel.
(Smidéliusz András)


„Így szólt Jézus: »Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok.«” (Jn 8,31)

Mindannyian vissza tudunk emlékezni iskolai éveinkből szeretett tanárainkra. Miért is szerettük őket rajongva? Talán mert nem csak ismeretekre tanítottak, hanem személyesen megélt életüket hozták elénk. Jézust követni nem tantételek bebiflázását jelenti, hanem életformát, melyet a vele való közösségben tanul el a tanítvány. Itt nincs vita, csak a szeretet naponkénti csodája és a hála, hogy a tanítványa lehetek.
(Sándor Frigyes)




ISTEN ÁLDÁSA A MAGÁNYBAN

Honnan jön, ó Uram, e béke bús szívemre?
Honnan jön ez a hit, mely úgy árad ma bennem?
Hisz még imént zavart voltam és zaklatott,
A kétség tengerén hánytak bősz habok,
Igazságot az ész álmaiban kerestem,
És a békét szegény orkán-dúlta szívekben.
Alig pár nap futott a homlokomon át,
S úgy érzem, tovatűnt egy század s egy világ:
Köztük s köztem a múlt mély szakadéka fekszik,
S új ember született bennem, és már növekszik.

A. de Lamartine


Isten előtt csak megalázkodni és ujjongani lehet. Megalázkodni, hogy ami vagy, kegyelemből vagy, tehát nincs okod gőgre, fennhéjázásra, mert mindent ingyen vettél, - de ujjongani, hogy ingyen ekkora ajándékot vettél. (Ravasz László)


Szabad akarsz lenni? Tanulj meg Istennek engedelmeskedni, másokon önzetlenül segíteni, és uralkodni önmagadon!



Vannak balga emberek, akik távcsővel fürkészik a messze jövő láthatárát és sopánkodnak az ott mutatkozó felhőkön, miközben figyelmen kívül hagyják a felettük ragyogó kék eget. (C. H. Spurgeon)