2017. augusztus 6., vasárnap

A gyávaság azt kérdezi: biztonságos ez? A konszenzus azt kérdezi: népszerű ez? A jellem azt kérdezi: helyes ez? (Martin Luther King)



Ahol az élet valaha is érintkezésbe került Krisztussal, ott minden felemelkedett. Pont egy sírja elé görgetett kő ne emelkedett volna fel? Ott, ahol az élet érintkezésbe került Vele, az élet kitisztult, átváltozott és átkristályosodott. (Gyökössy Endre)


Aki nem akarja gyermekét sírni hallani, maga fog sírni.



Az apák megszentelt élete a fiaknak gazdag öröksége. (Spurgeon)


Az imádság lelkünk édes anyanyelve. Ne felejtsük el soha.

Prohászka


„Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.” (Ézs 38,17)

Halálos betegségből gyógyult meg Ezékiás. Ő felismerte, hogy a javát szolgálta a megpróbáltatás is. Próbáinkban, nyomorúságok, betegségek elszenvedésekor minket is megmenekített már Isten, de tudtuk-e úgy értékelni, hogy mindaz, ami történt, a javunkat szolgálta? Nem lehet megkeseredés a következménye a szenvedésnek, a próbának. „Mit Isten tesz, mind jó nekem” – énekeljük (EÉ 348). A megmenekülésnek kettős haszna van: észrevehetjük, hogy Atyánk a háta mögé dobta bűneinket. A megbocsátás a még nagyobb ajándék a próbákból való megmenekülésben. Ez Jézus ajándéka, és örök életre szól.
(Tóth-Szöllős Mihály)



Biztosan láttunk már olyan gyermeket, fiatalt, aki sokra tartotta magát, beképzelt volt és úgy élte a mindennapjait, mintha ő lenne a világ közepe. Sok esetben fel lehet fedezni azt az ilyen életek mögött, hogy minden megadatott nekik, hiszen a szülei dolgoznak, és a szükségesen is túl lett megteremtve nekik minden. Talán emiatt nem tudják az ilyen életek, hol tartanak. Hiszen meddig jutnának a szüleik fáradozása nélkül? Nem túl messze. Talán még éheznének is, vagy ott fagynának meg a hidegben.
Valahogy így éli az emberiség is az életét, Isten vonatkozásában. Mennyi fölösleges elbizakodottság van a felnőtt társadalom élethez, sőt egymáshoz való hozzáállásában! Milyen sokra is tudja tartani magát Istennek legbecsesebb teremtménye, az ember, s közben mennyire vak, hogy naponta eszébe vésse: bármije, ami van, Istentől származik. Ő teremtett meg mindent, ami az élethez szükséges, s nem az ember keze csinálmánya az. Úgy is mondhatnánk, hogy mindent Isten végez. Isten tartja az alapjait mindenféle létezőnek, Ő az, aki gondviselése folytán felügyeli a világot. S hol vagyunk mi, törékeny emberek, hogy olyan nagyra tartsuk magunkat csak a legkisebb dologban is.

Berencsi Balázs


„Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” (Zsolt 32,5b)

Istenem, bocsásd meg, hogy sokszor takargatni próbálom vétkeimet, mentegetem magam, és másokra hárítom a felelősséget. Azért van ez, mert szégyellem magam, és elszomorít, amiért ismét elbuktam, és nem tudtam tetszésed szerint cselekedni. Vádol a sátán is, hogy nem vagyok jó keresztény, visszaélek kegyelmeddel, jóindulatoddal, és nem érdemlem meg szereteted. Uram, formáld elhatározásomat, és indíts ma is bűnbánatra! Mutass rá, mikor és mivel vétkeztem, törj össze bűneim miatt, fogadd el bűnvallásomat, és bocsáss meg nekem!
(Hulej Enikő)



Érdemes aszerint élni amiben hiszel, mert különben előbb-utóbb abban fogsz hinni ahogy élsz.

Kovács Ákos


Ha igazságosan bírálom el magamat, be kell ismernem, hogy senki részéről nem esett rajtam méltatlanság, ezért is nincs okom ellened panaszkodni. – Engem joggal illet gyalázat és megvetés, Téged pedig áldás, tisztelet és dicsőség. (Kempis Tamás)



Kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkoznak benne, de akik találkoznak, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretik. (Fekete István)



"Ki az úr a házban?" - gondolatok az elkényeztetésről és a túlzott szigorról.

A családi nevelés sokfélesége közül most kettőt választottam ki, melyek ellentétesnek hatnak, és két ellentétes nevelési elvre, szülői érzelemre épülnek, mégis van egy közös aspektusuk, mégpedig: akkor is ha elkényeztető vagyok, vagy ha túl szigorú, a cél a tökéletes ideálkép fenntartása magamról. Az ilyen alapokon nevelt gyerekek hasonló tüneteket, nehézségeket élnek át, kevés lesz az önbizalmuk, önállótlan vagy harcos gyerekekké válnak.
Még egy hasonlóságot emelnék ki a két nevelési stílusban, mégpedig az együttműködés hiányát. Ez azt jelenti, hogy a szülő - gyermek kapcsolatban valaki átveszi, és kezében tartja az irányítást minden téren, legyen az anya, apa vagy a gyerek, megnehezítve ezzel a közös élményeket, közös problémamegoldásokat, és a közösség örömteli átélését.

"Széltől is óvlak…". A túlóvás veszélyei: Nézzük akkor az elkényeztetést, melynek két típusa van, a túlóvás és az engedékenység. Munkám során többször találkoztam olyan gyerekekkel, akik nehezen illeszkedtek be az óvodába, iskolába. Emlékszem egy kisfiúra, akire az anyukája még 3. osztályban is a folyosón vigyázott, mert "csak így maradt az iskolában" Miért? Háttérben a túlóvás állt.

A szülői nevelés céljai közül, melyet A.Adler hangsúlyozott elsőként, az erőt, önbizalmat, önállóságot adó bátorítást emelném ki. Bátorítsuk gyerekünket egészen a kezdetektől fogva, amikor gyermekünk képes megfordulni a kiságyban, elmászni a kockáért, lerajzolni a kígyót, egyedül játszani a szobájában, apuval maradni otthon, segítség nélkül felvenni a pólót, egyedül kanalazni a levest és képes ott maradni az óvodában, az iskolában képes nélkülünk is boldogulni- "nélkülünk is boldog tud lenni". Ezt a folyamatot az elkényeztetés nehezíti meg leginkább. A túlóvás (mindentől féltjük) és az engedékenység (mindig igent mondunk) gyökere a csecsemőkorra nyúlik vissza, hisz gyermekünk kicsinek, magatehetetlennek születik, ezért óvnunk, féltenünk kell, és helyette kell megcsinálnunk szinte mindent, hisz fogni, ülni, járni és beszélni sem tud.
A gyermek így születés után kisebb értékűnek éli meg magát, hisz egyedül - a felnőtt nélkül - nem képes létezni. Nevelési Tanácsadóban, ahol dolgozom, gyakran találkozom olyan óvodással, iskolással, sőt gimnazistával is, aki ezt a kisebbértékűségét fenntartotta és a mai napig a "nem tudom", "egyedül nem vagyok képes", "segíts"," más oldja meg helyettem" érzéssel élnek.

Biztos átéltük már, hogy gyerekünk fizikálisan, intellektuálisan képes lenne véghezvinni dolgokat, ám bátortalanul áll és segítségünket várja, vagy követeli. Vajon miért?! Ha gyerekünknek mindenben segítünk, helyette kanalazzuk az ételt, rajzoljuk le a csiga-bigát, köszönünk az utcán, gyűjtjük a gesztenyét az óvónéninek, számoljuk ki a matek házi feladatot, akkor a gyerekünk nem éli át az "én képes vagyok" érzését. Nem bízik magában, mert az ügyes kéz, okos fej- az anya keze, feje-, és nem az övé. Kisebbértékűségére épül önállótlansága, és úgy érzi, mintha még mindig kicsi és egy lenne anyjával. Ilyenkor mi szülők többes szám első személyben is fogalmazunk pl. "rosszak vagyunk", "nem megy nekünk a tanulás", "sokat betegeskedünk", "nem merünk megszólalni". Tehát a gyerek nem éli meg különálló énként önmagát, én-tudatát - ami jó esetben 2- 2 és fél évesen kialakul-, így akarata, aktivitása, döntése, felelőssége sincs feladatai felett. Így nagyon önállótlanná, passzívvá válhat, mindenben az anyai irányítást, a felnőtt aktivitását várja. Ezek a gyerekek sokszor "álbuta", "álbeteg" "álügyetlen" szerepébe kerülnek.
A kényeztetés azt közvetíti nekik, hogy a szülők által köréjük felállított "üvegbúra" adhat csak biztonságot és az azon kívüli világ, az emberekkel, feladatokkal együtt, nehéz és veszélyes számukra.

Polgár-Nagy Ágnes
pedagógiai-szakpszichológus


„Mivel már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.” (Kol 2,6)

Jézus kettős parancsolatát, amelynek a szíve-lelke a szeretet, nem lehet életünknek csak egy kis szakaszára szűkíteni. Nem a templomi áhítat csendjében kell megélni. Hiszen „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Tényleg látják, érzik ezt rajtunk?
(Kőháti Dóra)



Ne keress rózsát ott, ahol már más szedett. Találsz sok virágot, pompás réteket.


Nem az a nagy dolog, ha sohasem esünk el, hanem az, ha mindig felállunk!



„Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jer 31,3)

Isten mai igénkben szeretetéről biztosít. Mint kisgyermek szerető szívű apjába, úgy kapaszkodhatsz belé. Nincs olyan gondod, melyben meg ne értene, és olyan mélysége életednek, melyből ki ne tudna szabadítani. • Uram, csodállak, hogy szeretsz engem, nem vagyok méltó rá. Uram, köszönöm, hogy szeretsz engem. Kérlek, növeld irántad való bizalmamat, hogy mindig, minden élethelyzetben merjem egészen rád bízni magam. Ámen.
(Bozorády Zoltán)



Tedd, amivel Isten megbízott, és engedd, hogy a többiről gondoskodjon Ő.

C.Hilt