2017. június 10., szombat

Általában óvakodjunk az elhamarkodott véleményalkotástól: a látszat alapján mi másként láthatunk.



Az imádságban használt bő beszéd nem más, mint egy nyomorúságos fügefalevél, mellyel az ember lelkének mezítelenségét igyekszik eltakarni. (Spurgeon)



...Egy nemzetnek nem csak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői. (Egry József)


„Én ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél.” (Ézs 49,4)

A próféta átéli erőfeszítései eredménytelenségét. Hiába hirdette Isten igéjét, hiába terelgette nyáját Krisztus útjára, hiába buzdította őket hitvalló életre. Ó, mennyire ismerős a próféta panasza! Ezért kapaszkodjunk abba a reménységbe, amely őt is élteti: az ügy Istené. S ő diadalra viszi, amit elhatározott! Egyházán a pokol kapui sem győzhetnek. Csak mi maradjunk hűségesek ahhoz a küldetéshez, amit kaptunk.
(Isó Dorottya)


„Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!” (Zsolt 105,4)

A Károli-fordítás szerint: „Kívánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen.” Vajon mi az, amire leginkább vágyakozunk? Mi az, amiről úgy érezzük, nem tudunk élni nélküle? Az Úr hatalma, ereje, jelenléte? Netán valami vagy valaki más?
(Hulej Enikő)



Gyakran panaszkodunk: a kapcsolatainkkal az a baj: többet adunk, mint kapunk. Igazán nem panaszkodhatunk az Úrral való kapcsolatunkra: mi mindent megkapunk Tőle!



Mennél bölcsebb és jobb az ember, annál több jót vesz észre az emberekben. (Pascal)



Nem veszítettem el a kedvemet, mivel minden egyes sikertelen kísérlet egy újabb lépést jelent előre.

Thomas Alva Edison


Nincs veszedelmesebb dolog, mint Bibliát olvasni anélkül, hogy engedelmeskedj neki.


Szentlélek nélkül is el lehet érni sok mindent az életben, de Krisztushoz eljutni nem lehet.


Változtasd meg a szíved...
Ha szívünk nem változik, nem térhetünk meg.
Az elköltözés, elmenekülés nem válasz;
a munkahely-változtatás sem az;
a szív átváltozása az igazi.
Hogyan változtassunk hát?
Imádsággal.

Teréz anya



Velem voltál jó Szűz Anyám, fájdalmamban vigasztaltál,
Átöleltél, rám hajoltál, éjjel nappal erőt adtál.
Te voltál a menedékem, fájdalmamban segítségem.
Szent Fiadat érted kértem, adja vissza egészségem.
Ó Szűz Anyám állj mellettem, a kezemet ne engedd el.
Kétségbe esni ne hagyj, szívembe békességet adj.
És ha eljön a nagy óra, ha indulok a nagy útra,
Térden állva, leborulva, szent nevedet magasztalva,
Sóhajtom ki lelkemet.